Damon's Fanfiction - 1. fejezet: Pazar kilátások

Sziasztok!

Hát ez a nap is eljött!:) Mivel is kezdhetnénk az új évet, mint egy új, izgalmas történettel?:) Remélem, hogy ti is vártátok már az új regényt, és kellően felkelti majd az érdeklődéseteket az első fejezet is.:) Nem titkolt célom elérni ezzel a regénnyel azt, hogy valami olyan újat és izgalmasat hozzak Nektek, ami szó szerint lebilincsel majd titeket, és talán még a mostani trónbitorló fejezeteket is ki tudja majd ütni a ringből.:) Nem lesz ez egyszerű, ugyanis a HÉF Damon szemszögű 18+-os bónusz fejezetét 3400-an olvastátok el... És ebből 600 az oldal tavaly nyári (2013.) indulása után történt. Hihetetlen, hogy ez a fejezet ennyire tetszett nektek.:))) Ezért van szinte az oldal indulása óta az élen ez a fejezet, amit a bal oldali menüsávban láthattok is. Mögötte pedig 1800-1500-ös olvasottsággal áll a Twilight kritika, Az ötven árnyalat kritika, és a HÉF ugyanezen 18+-os fejezetének az Elena szemszögű változata.  Nos, nyugodtan merem állítani azt, hogy ebben a regényben több fejezet lesz, ami méltó "ellenfele" lesz a már említett részeknek.:) De a The Delena Fanfiction-ban is lesz majd ilyen, ne aggódjatok.:) Kíváncsi vagyok, hogy melyik fog "nyerni". Ám félreértés ne essék, nem akarom a két regényt versenyeztetni, mert stílusok, kifejtettségük, hosszuk és összetettségük szerint is teljesen mások lesznek. Csak egyszerűen kíváncsi vagyok arra, hogy mi jön be nektek jobban.:) De nem untatlak tovább Titeket statisztikákkal, csak gondoltam elmondom Nektek azt, hogy miért állnak azóta is az oldal élén ezek a fejezetek, és miért nem tudja olyan könnyen más fejezet átvenni a helyüket. Ilyen számokat nehéz megugrani, az biztos.:)

Na de térjünk is rá az új történetre és az első fejezetre.:) Ezt a fejezetet egy rövidke bevezetővel kezdem, aztán pedig bele is csapunk a közepébe.:) A rész Damon szemszögéből olvasható.
Ne feledjétek, hogy a 3. évad után indul el a történet, nem sokkal azután, hogy Elena vámpírrá vált. A bevezető rész erre utal, utána viszont időben oda ugrunk, ahol a cselekményszál elindul.

Ha esetleg valaki még nem nézte volna meg a történet promo videóját, akkor erre a linkre kattintva ezt pótolhatjátok.:)

De nem is szaporítom tovább a szót, csapjunk bele a közepébe!:)

Boldog Új Évet és jó olvasást!:) Tartsatok velem idén is, mert ez az év sem fog hiányt szenvedni az új fejezetekben, sőt!:) Lesz mit olvasnotok, ígérem!:)

Morwen

*********************************************

Dühösen pattantam be a kocsimba és egy cseppet sem kíméletes tempóban száguldottam vissza Mystic Falls-ba. Tombolt bennem a harag, és pontosan azért, mert tudtam, hogy valami balul sült el. Ric csakis egyetlen egy ok miatt halhatott meg a kezeim között: ha Elena maga is meghalt. Nem, nem, nem, ilyen nem történhet meg, ez egyszerűen nonszensz! Ő nem halhat meg!

Tudtam jól, hogy az élete Ric-éhez van kötve, vagyis csak úgy lehetett elpusztítani őt, ha Elena-t megölik… Biztosan valami más miatt történt ez, mert Elena nem halhat meg!

Görcsösen szorítottam a kormányt és áldottam az eget, hogy a kilométerek gyorsan repültek alattam és egyre közeledtem haza, abba az elátkozott városba…

*

Azt hiszem, hogy az öcsém méltán kiérdemelte a „Világ legnagyobb ökre címet”… Képes volt végignézni az állítólagos szerelme halálát, csak azért, mert az megkérte őt a folyó mélyén fuldokolva, hogy mentse meg a csapos srácot… Ezt nem hiszem el, tényleg csak ő lehet ilyen barom! Elena vámpír lett, így hát a halandóság már nem állhat az útjukba. Elena választott a halála előtt, hát akkor tessék, legyenek boldogok együtt! Én meg majd elleszek valahogy…

Időközben kiderült, hogy Klaus sem halt meg, így aztán mi sem távoztunk vele együtt a túlvilágra. Minden szépen helyreállt, és olyan volt az élet Mystic Falls-ban, mint azelőtt… Bár én ebben annyira mégsem voltam olyan biztos, mert a történtek óta két hét eltelt ugyan, én mégis azóta minden egyes napot holtrészegen zártam hol a Grill-ben, hol pedig a Salvatore villába. Ez van, nem lehet az ember kicsattanva a boldogságtól akkor, amikor elveszíti a legjobb haverját, valamint azt a lányt is, akit teljes szívéből szeretett. Azt hiszem, hogy ideje lenne valahogy túllépnem Elena-n, már ha ez a feladat könnyen és gyorsan megoldható lenne. Túllépni… Hm, bár lenne rá az ivászatnál valami jobb módszer! De nem volt, így maradt a jó öreg Johnny Walker és társai. Elválaszthatatlan puszipajtásaim voltak: csak ők és én. Ők legalább nem hagynak cserben és mindig számíthatok majd rájuk...

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal tértem be ismét a Grill-be, ahol pechemre ma már Matty-baba szolgálta ki a vendégeket… Csak ne akarnám egy kanál vízben megfojtani, apró darabjaira tépni, felnégyelni és további kismillió darabra cincálni! Még hogy az ő élete fontosabb… Hihetetlen, hogy ennek a majom öcsémnek mindig hallgatnia kell Elena-ra! Komolyan mondom, ezek után meg is érdemlik egymást. Rohadtul untam már Elena oda-vissza táncát köztem és az öcsém közt, a kétértelmű jelzéseit, a bocsánatkérő szavait azért, mert én szeretem őt… Egyszerűen ez már sok volt, és végre el akartam minél előbb felejteni őt. Talán tényleg jobb lett volna, ha elhagyom a várost, de nem úgy tűnt, hogy Klaus-ék árnyékában minden újra cukormázas és rózsaszín felhőbe borulós lesz… Így más életcélom nem lévén, az itt maradást és az alkoholizmust választottam.

- Két bourbon-t – vetettem oda félvállról Matt-nek, miután lassan odasétáltam a bárpulthoz. A szőke srác meg sem mert nyikkanni, mert szerintem pontosan tudta ő is azt, hogy mekkora szálka lett ő a szememben. Azt hiszem, hogy jól tette ezt, mert ha csak egy „hello-t” ejt ki azon a bárgyú fején, biztos voltam abban, hogy a fél város szeme láttára ölöm meg. De nem tette, csak csendben elém tette a két italt, megmentve ezzel a saját sanyarú kis életét. Pillanatok alatt lehúztam az italokat, majd intettem a másik csaposnak, hogy hozzon még. Nem akartam egész éjjel a focistát bámulni, így úgy gondoltam, a változatosság jót tesz ezen a téren is.

Hamar elém került még két pohárka, amit nem voltam rest azonnal eltűntetni. Ám ekkor egy új arcra lettem figyelmes a pult másik oldalán. Nagyjából ismertem már mindenkit a városban, és amilyen elveszettnek tűnt az idegen, biztos voltam abban, hogy új és nemrég érkezhetett. Helyes, legalább lesz kivel elszórakoznom az este, úgyis unom már a tasakos vacsit. Hamar kértem még két italt, majd a kiszemelt áldozathoz léptem, aki addigra épp Matty-betty szolgáltatásait igyekezett igénybe venni. Uh, egyszer tényleg kinyírom a srácot, azt biztos…

- Szóval meg tudod mondani nekem azt, hogy… - kezdte volna a fiatal lány, ám én kérdés nélkül közbevágtam.

- Üdv néked köztünk idegen – szólaltam meg mézes-mázosan, mire a lány szikrázó szemekkel rám nézett. Úgy tűnt, hogy nem igazán nyerte el a tetszését, hogy félbeszakítottam, de ezen hamarosan úgyis változtatok majd.

- Ha nem vetted volna észre, éppen beszélgetek – felelte nekem csípősen, majd rám sem hederítve visszafordult Matt felé.

- Nem hinném, hogy a szőke bármiben is segíthetne neked, tekintve, hogy a felszolgáláson kívül másra nem vitte, és az ex-barátnőjét is kis híján megölte – szólaltam meg ismét, még mielőtt a lány újra belemerülhetett volna a beszélgetésbe.

- Látom te vagy itt az ügyeletes barom, akinek mindig van valami tökéletes kifogása arra, hogy miért igya magát holtrészegre a városka legforgalmasabb bárjába, mindenki tudtára adva ezzel azt, hogy mennyire egy borzasztó élete van – felelte nekem félvállról a lány, nem kicsit dühbe gurítva ezzel engem. Azt hiszem, hogy ő még nem tudja, hogy kivel kezdett ki, jobban mondva, hogy kit mert sértegetni. Nem fogja megköszönni majd azt, amit ezért a kijelentéséért később kap tőlem!

- Hagyd, kérlek, nem valami józan és csak fel akar szedni téged – szólt közbe békítően Matt, amivel elérte, hogy talán életem legígéretesebb halálos pillantását küldtem felé. Azonnal vette a lapot, majd zavartan a lányra nézett. – De nagyon jól ismeri a várost és biztosan útba igazít majd téged – tette hozzá az észlény, majd fülét farkát behúzva elsunnyogott, mint egy gyáva kis nyuszika. Hm, Stefan imádja az ilyeneket, szerintem felajánlom majd neki Matt-et vacsorára. Ha már megmentette az életét, legalább legyen valami haszna is…

- Szépen elijesztetted szegény srácot – fordult felém a lány dühösen, mire én egy békítő mosollyal az arcomon felé nyújtottam az egyik whisky-s poharat. Ő hitetlenül megcsóválta a fejét, majd végül egy mély levegőt vett és kivette a kezemből a poharat. Kérdés nélkül lehúzta a tartalmát, amivel egy elismerő pillantást zsebelhetett be tőlem. Végül én is megittam a sajátomat, majd leültem a mellette levő üres székre. Intettem még két pohárért, majd lezserül felé fordultam.

- Mindenkivel ilyen a srác. Csak hozzászólsz és összepisilve eliszkol előled – válaszoltam neki az előző kijelentésére, mire ő elmosolyodott.

- Valamiért nagyon utálod szegényt, igaz? Várj, kitalálom! Az exe, akit kis híján megölt, az a te barátnőd most, igaz? – kérdezte tőlem elmosolyodva, mire én egy elégedett vigyort küldtem felé.

- Nem talált pszico-cica. Az említett hölgyemény az öcsém barátnője – feleltem neki elmosolyodva.

- Upsz, ez még szörnyűbb – kapta hirtelen a kezét a szája elé és megjátszott sajnálkozással nézett rám. – Te pedig bele vagy esve a lányba, jól mondom? – kérdezte tőlem elmosolyodva, amire csak egy dühöset villant a tekintetem. Ez viszont felért egy vallomással, szóval végül ezt a kört ő nyerte. Pompás… Elhúztam a számat, majd végül újra megszólaltam.

- Mi vagy te, valami pszicho-zseni? – kérdeztem tőle flegmán, és közben elé toltam az italát, amit az imént töltött ki Matt.

- Nem egészen, egyszerűen csak jó emberismerő vagyok, te pedig egy túlságosan is nyitott és megtépázott könyv vagy – felelte nekem pimaszul, amivel igencsak felbosszantott. Hm, azt hiszem élvezni fogom kiszívni azt a finom kis vérét. Remélem, hogy az nem olyan csípős, mint a nyelve.

- Szóval? Miért is jöttél kicsiny kis városunkba? Kielemezni Mystic Falls lakosainak szerencsétlen és sanyarú életét? – kérdeztem tőle érdeklődve, és ezzel inkább más felé terelve a szót, mert kezdtem attól tartani, hogy ha tovább pimaszkodik velem, itt helyben nekiesek és kiszívom minden csepp vérét. Megittam az újabb kört, amit még Matt töltött, majd kíváncsian felhúztam a szemöldököm, jelezve ezzel neki, hogy a válaszára várok. Nem különösebben érdekelt, hogy miért jött a városba, de valamivel el kellett érnem, hogy végül velem távozzon a Grillből. Ehhez pedig nem ártott egy kis figyelmesség az irányába.

- A családomhoz jöttem és ezentúl én is Mystic Falls szerencsétlen lakosai közé fogok tartozni – felelte nekem félvállról, majd ő is megitta az italát.

- Nocsak, friss hús a városban. Imádni fogják darabjaira szedni azt a csípős kis nyelved – feleltem neki bosszankodva, mire ő elnevette magát.

- Csak az olyan lehetetlen alakokkal vagyok ilyen, mint te – mondta nekem elmosolyodva, majd intett Matt-nek, hogy fizetni szeretne.

- Hagyd csak, meghívtalak – vetettem oda neki félvállról, majd felkaptam a táskáját a földről és a bárszékről is felálltam.

- Nem kértem, hogy hívj meg – felelte nekem sértetten.

- Túléled, öhm… Hogy is hívnak? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, mire ő tüntetőleg felpattant a székből és elindult ki a bárból.

Ez gyorsabban ment, mint vártam volna. Máris a kezemben van a kislány, ezt szeretem! Végül én is elindultam, elégedetten vigyorogva követtem őt és egyáltalán nem tudott érdekelni, hogy Matty-betty nagyon aggódva néz utánunk. Felőlem meg is főhet a levében, és úgyse tudná megakadályozni, hogy kivessem a hálómat az új áldozatomra.

Hamar kiértem az utcára, ahol az új lány már türelmetlenül várt rám. Odasétáltam hozzá, majd kérdőn felvontam a szemöldököm, mert még mindig elmulasztotta közölni a nevét.

- Alice vagyok – felelte nekem félvállról, majd a táskájáért nyúlt.

- Damon, szolgálatodra – feleltem neki vigyorogva, majd váratlanul elkaptam a táskáért nyúló kezét és megcsókoltam. Ő döbbenten nézett rám, majd amint magához tért, elhúzta a kezét és a sötét utcára függesztette a tekintetét.

- Nos Damon, meg tudod nekem mondani, hogy merre találom az Oak street-et? – kérdezte tőlem feszülten, mire én mellé léptem és átkaroltam a derekát.

- Inkább elviszlek, rendben? – kérdeztem tőle, bár ez inkább egy erős ajánlás, mintsem egy kérdés volt.

- Ittál – felelte nekem szemrehányóan, mire én vállat vontam.

- És? Nem foglak az első fának vezetve kinyiffantani – feleltem neki magabiztosan, mire ő fáradtan sóhajtott egyet.

- Inkább sétálok. Szóval? Merre induljak? – kérdezte tőlem türelmetlenül. Ajkát szorosan összepréselte és igyekezett igencsak komoly és tekintélyt parancsoló arccal rám nézni. Ez végül félig meddig sikerült is neki, ám a bájos arca és a ragyogóan csillogó zöld szeme nem tudta komorrá varázsolni az arcát. Az éjfekete, félhosszú haja baljósan libbent meg a késő őszi szélben, de ez is inkább csábítóvá, mintsem ijesztővé tette őt. Annak ellenére, hogy milyen csípős volt a nyelve, roppant aranyos és békés léleknek tűnt. Olyannak, aki mások érdekében bármire hajlandó, de ha kell, akkor gondolkodás nélkül megvédi magát. Igazi kihívásnak tűnt, még nekem is. Bár a vadászat általában egyoldalú volt, és nem volt benne nagy kihívás... Én megigéztem az áldozataimat, ittam belőlük és ebbe nem volt semmilyen beleszólásuk. Ő pedig most sétálni akar, ami még nekem is kapóra jön. Legyen, induljunk el gyalog, úgyis elég kietlen egy darabon a város azon része, ahova menni akar.

- Erre – szólaltam meg végül mosolyogva, majd intettem neki, hogy kövessen. Lassan baktattunk az úton, ő pedig teljes némaságba burkolózott mellettem, amit nem szívesen viseltem most el.

- Elárulod, hogy mi szél hozott a városba, és hogy ki a családod? – kérdeztem tőle, és az igazat megvallva, tényleg érdekelt, hogy ki a családja, és én miért nem ismertem eddig őt. Valóban új volt itt, de ezek szerint a családja, vagy a rokonai itt éltek. – Elég jól ismerem az ittenieket, de veled még sosem találkoztam – tettem hozzá felvont szemöldökkel, majd rá néztem. Ő egy pillanatig habozott, majd mikor észrevette, hogy őt nézem, akkor vett egy mély levegőt, aztán pedig válaszolt.

- Azért, mert nem idevalósi vagyok és a szüleim halála miatt kellett most ideköltöznöm – felelte nekem röviden és érzelemmentes hangon. Remek… Pont egy depis kiscsajt kellett nekem is kiszúrnom, akit aztán le szándékozok csapolni! Azt hiszem, hogy túlságosan is elpuhultam, mert a szavai igencsak elgondolkoztattak a terveim kapcsán. Nem szívesen adtam volna én is egy plusz eseményt a „miért is vagyok magam alatt” listájára. Jobb szerettem az igazi szemétládákat „büntetni” a vérivással, ő viszont egyáltalán nem annak a fajtának tűnt, aki ezt kiérdemelte volna. Hiába, én sem voltam már a régi, és kicsit jobban megnéztem azt, akit épp vacsira szemeltem ki… Remek, ma estére is marad a tasakos menü! „Ügyes vagy Damon, ezt is jól megcsináltad… - dicsértem meg magamban az ellágyult lelkemet, amit talán ideje lenne egy kicsit ráncba szedni.”
- Szóval még kiskorú vagy – tereltem el végül a témát, mert nem szívesen akartam lelkizni vele a szüleiről. Az nem az én világom és van nekem elég bajom az ő sanyarú sorsa nélkül is.

- Két hónap múlva leszek 18, de addig a rokonaimhoz kell költöznöm – felelte nekem szokatlanul nyíltan. A bárban egyáltalán nem volt ilyen közlékeny, most viszont kezdett kicsit feloldódni mellettem. Vagy csak mindenki folyton ezeket a kérdéseket tette fel neki, ő pedig megszokottan mondta ilyenkor a sablonválaszait. Kezdtem úgy gondolni, hogy inkább az utóbbi az igaz.

- Új élet, új város, bátran belevágsz mindenbe, de azt, hogy éjnek idején egy vadidegennel rovod az utcát, aki mellesleg józannak nem igazán nevezhető… Nos ezt inkább felelőtlenségnek nevezném – feleltem neki fenyegetően, majd egy pillanat alatt elé léptem és megtorpantunk a sötét utca kellős közepén. Pár másodpercig farkasszemet néztünk és meg kellett állapítanom, hogy igazán szép szemekkel büszkélkedhetett. Az idomaira sem lehetett panasz, mert roppant formás volt mindenhol. Tipikusan az az alkat volt, akit az ember nem szívesen ereszt ki az ágyából, ha már egyszer becsalta őt oda. Hm, talán a végén még új célt tűzök ki magam elé.

Alice nem szólt semmit, csak átható tekintettel nézett fel rám, majd váratlanul elmosolyodott.

- Nem vagy te olyan szörnyű alak, mint amilyennek lefested magad – felelte nekem egyszerűen, majd váratlanul ellépett tőlem és folytatta az utat tovább. Totálisan ledöbbentettek a szavai, ugyanakkor dühítőek is voltak számomra.

- Ebben te ne legyél olyan biztos – válaszoltam neki mogorván, majd hamar felzárkóztam mellé és igyekeztem nem kiakadni az előbbi sértésén, vagy inkább ténymegállapításán…

Közben észre se vettem, hogy az út egyre fogy előttünk és lassan rátértünk arra, ahova ő el szeretett volna jutni.

- Azt hiszem, hogy megjöttünk – szólalt meg nagyot sóhajtva és megtorpant. Én értetlenül néztem rá, mert a környéken nem igazán volt egy lakóépület sem, csak a Mikaelson villa kivilágított sziluettje látszódott alig 200 méternyire tőlünk. Megálltam én is mellette, majd körülnéztem, mert eszembe se jutott volna az a képtelenség, hogy ő pont azt a házat keresné. Ám végül rá tévedt a tekintetem, majd abba az irányba néztem, amerre ő. És valóban… A Mikaelson villát nézte és a szemében valami komor fény csillant. Talán félelem és reménytelenség ült ki az arcára, de mire ez tudatosult volna bennem, már mindez tovatűnt, és egy őszintének cseppet sem nevezhető mosollyal nézett rám.

- Köszönöm, hogy elkísértél Damon – szólalt meg halkan, és kedvesen. Hirtelen mintha minden megváltozott volna benne, és tisztán láttam rajta azt, hogy egyáltalán nem akar bemenni ahhoz az elcseszett bandához. De ha hozzájuk tart, akkor pontosan tudja azt is, hogy mik ők. A családja? Ez az átkozott bagázs a családja? Akkor ő mégis mi a franc lehet? Nem lehet csak egy egyszerű halandó!

- Mi vagy te? – szaladt ki meggondolatlanul a kérdés a számon, mire ő értetlenül nézett rám.

- Tessék? – kérdezett vissza zavartan.

Egy pillanat alatt elkaptam a nyakát, majd mire észbekapott volna, már az egyik közeli fának préseltem és dühösen néztem rá.

- Azt kérdeztem, hogy mi vagy te? – tettem fel neki ismét a kérdést, ám ő egy pillanatig még ijedten nézett rám, majd a következőben egy gyilkos fájdalom hasított a fejembe és azonnal térdre rogytam a kíntól.

- Remek! Az első, akibe Mystic Falls-ban belebotlok, az pont egy vámpír… - szólalt meg dühösen, majd ellépett tőlem és hirtelen a fájdalom is elmúlt. Zihálva néztem fel rá, majd hamar talpra ugrottam. Mérgesen megindultam volna felé, mire ő fenyegetően felemelte a mutatóujját. Nem vettem figyelembe a jelzését, így ismét egy fájdalomhullám kényszerített a földre.

- Ne próbálkozz Damon, mert nem tudsz legyőzni – szólalt meg halkan, majd váratlanul letérdelt elém és a fájdalom is megszűnt a fejemben. – Te vámpír vagy, én pedig boszorkány, szóval ne próbálkozz tovább, mert nincs esélyed. Nem szeretnélek bántani, szóval légy szíves felejtsd el, hogy találkoztunk. Jobban jársz, ha megfogadod azt, amit most mondtam neked – tette hozzá halkan, majd rám sem hederítve hátat fordított nekem és visszasétált az útra, amiről alig pár perce tértünk le. Felkapta a táskáját a földről, majd végül elindult a villa felé úgy, mintha az imént semmi sem történt volna.

Boszorkány… Mi a francot keres itt egy boszorkány, és hogy lehet az 1000 éves vámpír klán a családja? Piszok erős, az biztos, pedig nem lehet Bonnie-nál sokkal fiatalabb. Azt hiszem, hogy ez az este egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztem… Nem elég, hogy minden fenekestül felfordult ebben a városban, most még egy új boszi is érkezett, aki ráadásul Klaus-ék kis segéde. Remek dolgok várnak még ránk, ebben egyre biztosabb voltam… Keserűen húztam el a számat, majd úgy véltem, hogy erre még innom kell. Nem akartam visszamenni a bárba, így úgy döntöttem, hogy a mai ivászatot otthon folytatom.

Következő rész

******************************

Igaz, hogy ez még csak az első fejezet volt, de nagyon érdekelne, hogy mégis mit gondoltok róla.:) A következő fejezet érkezése... Nem is tudom, hogy mikorra hozzam a folytatást. Lehet, hogy végül a Kötelékek befejezése után ez a történet veszi át a helyét péntekenként, mert a Kötelékeket felváltó történettel van még egy kis dolgom, és miután pár apróságot letisztáztam benne, utána szeretném csak azt is elindítani. Az utóbbi időkben minden időmet és energiámat a Damon's Fanfiction-be fektettem, és ez mellett a másik új történet... Nos, az még azt hiszem nem áll készen a publikálásra. Remélem, hogy nem haragszotok rám emiatt, és addig is kárpótol majd titeket ez az új regény.:)

Morwen