The Delena Fanfiction - Részlet a 16. fejezetből

Sziasztok!

A következő fejezet ismét egy olyan rész lesz, amiből úgy gondoltam, hogy érdemes hoznom egy rövidke részletet. Pénteken érkezik a fejezet Elena szemszögéből, és megtudhatjátok benne azt, amit Damon megtudott Gloriától.:)

- Vigyázz, mert a végén nem fog érdekelni, hogy milyen csipkét rejtegetsz a ruháid alatt. A lényeg amúgy is a tartalmuk – mondta Damon izzó tekintettel, ami engem sem tudott hidegen hagyni. Ismét égtem a Damon Salvatore-féle mesés és izzó bűvkörben, ez pedig egy boldog és elégedett mosolyt varázsolt az arcomra.

- Na látod Damon, nem szándékozlak a tartozásaim kiegyenlítése nélkül itt hagyni téged, vagy addig, amíg te nem rovod le a saját adósságaid felém – válaszoltam neki mosolyogva, majd egy finom csókot adtam a hívogató ajkaira, amiket úgy éreztem, hogy sosem tudnék megunni. Ez a férfi annyira a szívembe lopta magát, hogy képtelenség lett volna nélküle élnem. Hirtelen el sem tudtam képzelni azt, hogy miként nem láttam azt egészen tegnapig, hogy őrültem szerelmes vagyok ebbe a férfiba?

- Szóval tárgyalni akarsz? – kérdezte tőlem Damon elgondolkozva, és ezzel engem is magamhoz térített. Az arcán hirtelen egy gonosz vigyor jelent meg, ami miatt sejtettem, hogy nem lesz továbbra sem könnyű dolgom vele. Valami buktató lesz az ajánlatában, csak még azt nem tudtam, hogy mi. – Azt hiszem, hogy kompromisszumképes vagyok – tette hozzá olyan hangnemben, ami úgy éreztem, hogy nem sok jót ígér. De azért hallani akartam az ajánlatát.

- Hallgatlak Damon – feleltem neki kíváncsian.

- Egy feltétellel maradhatunk Chicago-ban és kutathatunk tovább Stefan után. Csak egy feltételem van Elena, és ebből nem engedek – tette hozzá szigorúan, én pedig biztos voltam abban, hogy tényleg nem tréfál. Ha a biztonságomról volt szó, akkor nagyon önfejű tudott lenni, szóval tőle már az is nagy szó volt, hogy egyáltalán beszélhetünk arról, hogy Chicago-ban maradunk.

- És mi lenne az? – tettem fel a kérdést, ám egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy kész is vagyok hallani a válaszát.

The Delena Fanfiction - Részlet a 13. fejezetből

Csendesen sétáltunk be a liftbe, majd utána a szobák felé mentünk ugyanilyen némán. Amikor megérkeztünk az elsőhöz, akkor Damon megállt előtte és kíváncsian felhúzta a szemöldökét. Én csak bólintottam, mire ő kinyitotta az ajtót és szélesre tárta előttem. Az arca még mindig komor volt és ez akkor sem tűnt el róla, miután becsukta magunk mögött az ajtót. Pár másodpercig néztük egymást és próbáltunk rájönni arra, hogy mi járhat a másik fejében. Ő látszólag teljes letargiában volt, én pedig aggódtam amiatt, amit láttam rajta. Végül szinte egyszerre mozdultunk a másik felé és szavak nélkül kaptunk a másik hívogató ajkai után. Az egymásra találásunk most is ugyanannyira felemelő és boldogsággal teli volt, mint korábban. A különbség csak az volt, hogy mindkettőnk mozdulatai kétségbeesésről és félelemről árulkodtak. Félelem attól, hogy elveszítjük a másikat és ez mindkettőnket kétségbe ejtett.
- ’Lena, ó ’Lena – szólalt meg fojtott hangon Damon két csók között és ezután még mohóbban és kétségbeesettebben csókolt, mint aki attól tart, hogy utoljára tartja a karjában a kedvesét. Hirtelen világossá vált számomra minden és most már tudtam, hogy mi baja van. Váratlanul és talán túl hirtelen szakadtam el az ajkaitól, ami láthatóan még jobban megrémisztette és kétségbe ejtette őt. Amint végignéztem így rajta rájöttem, hogy sosem láttam őt még ennyire kikészültnek, ennyire megtörtnek és ilyen mértékű fájdalmat sem láttam még soha az arcán. A látvány teljesen letaglózott és görcsösen a szívembe mart a fájdalom.

- Damon – szólaltam meg halkan, majd óvatosan az arcához értem. Ő megtörten nézett vissza rám és olyan könyörgőek voltak a szemei, hogy újra belém hasított a fájdalom. Olyan volt, mint egy összetört lélek, akitől most készülnek elvenni az élete értelmét. Talán így is volt, talán valóban az voltam neki… A látvány könnyeket csalt a szemembe és miután legördültek az első cseppek az arcomon, akkor tudtam csak megszólalni, mert Damon arca még nagyobb fájdalomba torzult a könnyeim miatt.

Damon's Fanfiction - Részlet a 8. fejezetből

Ígértem Nektek, hogy néha hozok majd egy-egy részletet a soron következő fejezetekből, és most... Nos igen, ma is kaptok egyet.:) A fejezet Damon szemszögéből lesz olvasható, és a hangsúly ezúttal Elena és Damon viszonyán lesz majd.

Morwen

*********************************

- Téged nem érdekel, hogy hol van Alice? – kérdezte tőlem döbbenten Stefan, beszállva ezzel a beszélgetésbe.

- Szerintem nagylány már és tud magára vigyázni, de ezt előtted is bebizonyította a múltkor Elena, nemde? – válaszoltam nekik egy egyértelmű kérdéssel, amire mindhárman tudtuk jól a választ: egyáltalán nem kell félteni a kiscsajt és felesleges ez a balhé miatta.

- De érdekel téged Alice, nem? – kérdezte tőlem értetlenül Elena.

- Azért mert valakit meg akarok fektetni, attól még nem fogok utána koslatni és sápítozni, ha éppen valami dolga akad és a maga útját járja – feleltem unottan Elena-nak, mire ő elhűlve és értetlenül nézett rám. Lehet, hogy egy kicsit az ártatlan lelkébe gázoltam most, de tulajdonképpen mit is vár tőlem? Hónapokig sikeresen hülyít engem is, majd aztán az öcsémnél táborozik le végleg, és elvárja, hogy én ezek után olyan legyek vele, mint amilyen korábban voltam, és játsszam neki a szent fiúcskát, aki lépten nyomon mellette van? Na azt már nem! Engem többet nő nem fog így az ujja köré csavarni, és Alice-szel sem éppen rózsaszín és habos-babos terveim voltak.

- Nem kell ilyennek lenned Damon – szólalt meg halkan Elena, majd segítőkészen és kedvesen nézett rám, ami még láttam, hogy az öcsém nyugodt pulzusát is az égbe verte, de szerencsére ő ezúttal nem szólalt meg. Tisztán láttam rajtuk, hogy nem valami fényes köztük a helyzet, és ezért úgy döntöttem, hogy most nem rondítok bele a viszonyukba, csupán helyre teszem egy kicsit Elena-t, ami azt hiszem, hogy ráférne már.

- Na jó Elena, ezt most azonnal fejezd be, rendben?! – csattantam fel mérgesen, majd dühösen felé léptem egyet. – Véget ért az az időszak, amikor szó szerint csüngtem rajtad, és vártam, hogy mikor lehetek a segítségedre, vagy mikor lehetek a támaszod. Erre ott van a barátod, Stefan. Döntöttél, tarts is ki mellette! Én is szeretnék kilépni abból az istentelen helyzetből, amibe mindhárman kerültünk: te, én és te, Stefan – tettem hozzá eközben az öcsémre pillantva, aki feszülten figyelte a köztünk zajló beszélgetést, és látszólag jobbnak látta, ha tényleg nem szól most bele a kettőnk vitájába. – Részemről a hármunk témája le van zárva, és mint kifejtettem neked korábban Elena, szeretnék túllépni rajtad, és ebbe sem neked, sem másnak nem lesz beleszólása. Az pedig, hogy épp Alice-re vetettem ki a hálómat… Ami vagy tetszik neked, vagy nem, igazából rohadtul nem érdekel, hogy mit gondolsz erről! Szóval a lényeg: nem fogok a kis szuperboszi után kutatni csak azért, mert te épp úgy gondolod, hogy őt is, mint minden más szerencsétlen, ismeretlen, ártatlan embert meg kell menteni!