Novellák
Ezen az oldalon az általam írt egy vagy két részes rövid novellákat, röviden oneshotokat érhetitek majd el. A TVD harmadik évadának 8. része után kapott el először az ihlet egy rövid történet erejéig, így az első oneshotot is a részhez kapcsolódóan írtam meg. Ezek után később is születtek még rövid novellák, amiket mindig ebben a menüpontban érhettek majd el. Rövid leírást és bemutatót mindig itt találtok majd a történetekről.
Úgy láttam, hogy sokatok tetszését elnyerték a történetek, ezért nem áll szándékomban abbahagyni a oneshotok írását, amiben támogathattok egy-egy buzdító kommenttel. Fogalmatok sincs, hogy mennyi erőt és sok esetben ihletet ad egy-egy szavatok az írásban.:)
Figyelmeztetőként megjegyezném még, hogy az itteni írások nagy része felnőtt tartalmú. Ahol ez részletesebb, ott természetesen külön felhívtam a figyelmet egy "18+"-os jelzéssel.

Morwen
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
1. Novella: Ölj meg! (2011. 05. 26-tól 2011. 05. 29-ig)
Az
áldozati szertartásnak vége (S02E21), Stefan és Elena elmennek a
tóparti házba, távol minden bútól és bajtól. Damon és Stefan gyanítja,
hogy Klaus megigézte Elenát, hogy Damon iránt is tápláljon gyengéd
érzéseket. Ezért együtt összefognak, ám Klaus és Elijah keresztülhúzzák a
számításaikat. Mindenki, aki számít, megjelenik a történetben, három
szerelmi szállal is találkozhattok.
Ez a novella is Delena párti.:)
Ez az egyetlen novella, amit AnnPearl-lel közösen írtunk meg. Az összes lentebb olvasható az csakis a saját művem.
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦Ez az egyetlen novella, amit AnnPearl-lel közösen írtunk meg. Az összes lentebb olvasható az csakis a saját művem.
Fejezetlista:

2. Novella: Delena - Egyszer én is... - 2. fejezet: Egyszer én is talpra állok (2011. 11. 08.)

A kétrészes történet a The Vampire Diaries Fanfictions oldal Blogversenyén a Legjobb Novella kategóriában ELSŐ helyezett lett:)
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
3. Novella: Delena - Egy új világ - 1. fejezet: Ennél a pokolban is jobb lenne! (2013. 07. 01.)

Addig jó szórakozást és élvezzétek ezt a hosszabb oneshot-ot a vámpír Elena szemszögéből. :)
3. Novella: Delena - Egy új világ - 2. fejezet: Ennél a mennyekben sem lehetne jobb! 18+ (2013. 07. 08.)
Az "Egy új világ" második és egyben befejező fejezete. Hasonlóan hosszú rész, mint az első fejezet és ebben lezárul a történet, illetve kellőképpen kiteljesedik. 18+-os rész, szóval
szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánlott. :) Nem lesz folytatása, ez a történet csak két hosszabb fejezetből áll, ami egyfajta alternatívát mutat be Elena és Damon egymásra találása tekintetében.
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
4. Novella: Nian - Az Oscar-díjas alakítás 18+ (2013. 08. 25.)
Ismét elkészült egy "rövid" történet, ezúttal Nina Dobrev és Ian Sommerholder főszereplésével (Elena és Damon). Soha nem írtam még TVD fanfiction-t magukkal a színészekkel, ám most ennek az ideje is eljött. A történet közvetlenül a 4. évad után, az 5. évad egyik első forgatásai alatt történik. A oneshot alapját az adta, hogy Nina és Ian pár hónapja szakítottak, pont akkor, amikor a sorozatban végre gond nélkül egy pár lehet az általuk megformált két karakter. Emiatt lehetnek súrlódások bizonyos jelenetek forgatásánál, és én pont ezt a lehetséges "súrlódást" írtam meg. Gondolom nem kell részleteznem, hogy ez a történet milyen típusú forgatást mutat be. Segítek.:) Erotikus tartalmút, szóval kérek minden 18 év alattit, hogy mellőze a történet elolvasását.:)
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
3. Novella: Delena - Egy új világ - 2. fejezet: Ennél a mennyekben sem lehetne jobb! 18+ (2013. 07. 08.)

szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánlott. :) Nem lesz folytatása, ez a történet csak két hosszabb fejezetből áll, ami egyfajta alternatívát mutat be Elena és Damon egymásra találása tekintetében.
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
4. Novella: Nian - Az Oscar-díjas alakítás 18+ (2013. 08. 25.)
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
5. Novella: Klaroline - Egy magányos karácsony története 18+ (2013. 09. 04.)
Újabb oneshot, ami ezúttal nem Delena központú lesz.:) Be kell vallanom, hogy soha nem voltam Klaroline párti, most mégis valamiért kipattant a fejemből ez a rövid novella.:) A félreértések elkerülése végett: Taroline párti sem vagyok. Egyszerűen úgy gondolom, hogy Klaroline még nem érett meg arra, hogy összejöjjenek, ha egyáltalán ez megtörténik majd.
Elöljáróban amit tudni kell a történetről: az érettségit követően az első karácsonykor játszódik, vagyis Hayley gyermeke sem született még meg. Caroline teljesen egyedül van, senki sincs mellette, akivel a karácsonyt ünnepelhetné. Ebből indul ki a novella. A részleteket természetesen a történetben kifejtem.:) Amit még ki kell hangsúlyoznom az a következő: ez is felnőtt tartalmú lett, szóval vegyétek ezt figyelembe.:)
A végén pedig egy kérdés. A történet megírása után Klaroline párti lettem? A válasz: döntsétek el ti. :)
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
6. Novella: Delena - I Will Always Choose You (S05E03 nyomán) (2013. 10. 20.)
Jelenleg javában megy a televízióban a Vámpírnaplók 5. évada és pontosan az S05E03-as rész után úgy éreztem, hogy írnom kell egy újabb kis történetet, ami mi másról is szólhatna, mint Delena-ról?:) Történt ebben az epizódban két nagyon szép szerelmi vallomás, amit én egy picit másképp írtam meg. Ha kíváncsiak vagytok rá, kattintsatok a fenti linkre.:)

7. Novella: Delena - A pokoli nap (2014. 01. 27.)
Nóri kérésére végül sikerült megírnom egy olyan témájú
novellát, amiben ezúttal Elena veszíti el Damon-t, és amivel valahogy meg kell
birkóznia. Hogy sikerrel jár-e? Hogy mit érez és miként képes túlélni azt a
poklot, amit a szerelme elvesztése hozott létre a szívében? Ezekre választ
kaphattok ebben a oneshot-ban.
A folytatás kapcsán... Egyelőre nem tudom, hogy lesz-e. A lényeg, amit meg akartam írni, az ez volt. De ha van rá igény és kommenteltek bőszen, akkor ígérem, hogy megpróbálok még egy fejezetet írni ehhez. Amiben visszahozom Nektek és Elena-nak Damon-t.:) Vagy mégsem.:) Ez még a jövő zenéje.

A novella Veronika versenyén a Legjobb novella kategóriában ELSŐ helyezést ért el.
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

Elöljáróban amit tudni kell a történetről: az érettségit követően az első karácsonykor játszódik, vagyis Hayley gyermeke sem született még meg. Caroline teljesen egyedül van, senki sincs mellette, akivel a karácsonyt ünnepelhetné. Ebből indul ki a novella. A részleteket természetesen a történetben kifejtem.:) Amit még ki kell hangsúlyoznom az a következő: ez is felnőtt tartalmú lett, szóval vegyétek ezt figyelembe.:)
A végén pedig egy kérdés. A történet megírása után Klaroline párti lettem? A válasz: döntsétek el ti. :)
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
6. Novella: Delena - I Will Always Choose You (S05E03 nyomán) (2013. 10. 20.)
Jelenleg javában megy a televízióban a Vámpírnaplók 5. évada és pontosan az S05E03-as rész után úgy éreztem, hogy írnom kell egy újabb kis történetet, ami mi másról is szólhatna, mint Delena-ról?:) Történt ebben az epizódban két nagyon szép szerelmi vallomás, amit én egy picit másképp írtam meg. Ha kíváncsiak vagytok rá, kattintsatok a fenti linkre.:)
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
7. Novella: Delena - A pokoli nap (2014. 01. 27.)

A folytatás kapcsán... Egyelőre nem tudom, hogy lesz-e. A lényeg, amit meg akartam írni, az ez volt. De ha van rá igény és kommenteltek bőszen, akkor ígérem, hogy megpróbálok még egy fejezetet írni ehhez. Amiben visszahozom Nektek és Elena-nak Damon-t.:) Vagy mégsem.:) Ez még a jövő zenéje.
7. Novella: Delena - A pokoli nap 2. (2014. 01. 30.)
Ígértem nektek, hogy ha lesz rá ötletem, akkor írok egy folytatást ehhez a történethez, főleg azért, mert nagyon sokatokat megrázott az első rész és talán van igényetek egy kis levezető részre. Korántsem lett olyan ez a fejezet, mint ahogy terveztem, de sajnos nem lehet mindig átugrani a lécet... Remélem, hogy azért valamennyire tetszeni fog nektek ez a fajta lezárás.

A novella Veronika versenyén a Legjobb novella kategóriában ELSŐ helyezést ért el.
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése