2014. augusztus 12., kedd

18+!!! Damon's Fanfiction - 31. fejezet: A penge élén

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Remélem élvezni fogjátok. :)

Jó olvasást!

Morwen



******************


8 nap… Újabb nap telt el, és már csak ennyi időnk volt hátra Alice-szel. Reggel idegesen és feszülten ébredtem mellette, és alig bírtam visszanyelni a keserűséget, ami az egész lelkemet marta. Egyre jobban feszélyezett ez az egész helyzet, és fogalmam sem volt arról, hogy végig tudom-e csinálni azt, amit elterveztem. Tegnap kis híján teljesen elvesztettem a fejem és nem sokon múlt, hogy bevalljam Alice-nek az érzéseimet és azt a kétségbeesést, amit a közelgő dátum miatt éreztem. Nem tudom, hogy mi rántott vissza végül a szakadék széléről. Talán csak az, hogy valamikor az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy ha elmondom neki, hogy valójában mi bajom van, akkor ismét hátat fordít nekem, és nem csak elvesztem őt, de újra el is fog távolodni tőlem. És akkor… Úgy nehéz megmenteni valakinek az életét, ha nem tudsz a közelébe kerülni. Így maradt a további színészkedés és megpróbálni felhőtlenül boldognak lenni vele.
Hogy miért volt ez nehéz nekem? Mert hazudtam neki, és magamnak is, közben pedig a bennem tomboló érzések őrült módjára a felszínre akartak törni. Értelme lett volna? Nem… Ezért vettem újra és újra erőt magamon az elmúlt két napban és tartottam a számat. De hogy meddig bírom ezt… Nem tudom, hogy végig tudom-e csinálni ezt így…
Lassan felkeltem Alice mellől, de még mielőtt magára hagytam volna őt a szobában, ránéztem. Annyira békésen és aranyosan feküdt az ágyamon, és abban a pózban, amiben magára hagytam. Helyettem most a párnát ölelte magához, és közben a combjáról is lecsúszott a takaró. Nem csak szexi és kívánatos volt, hanem bájos és elragadó is. Kócosan és békésen aludt tovább, így én nyugodtan magára hagyhattam. Magamra kaptam az alsóm és a nadrágom, majd lesétáltam az emeletről, és a pincéből magamhoz vettem egy tasak vért.
Ezután a nappaliba mentem, hogy egyedül legyek a búskomorságommal. A nyugtalanság még most is bennem volt, és nem úgy tűnt, mintha magától szabadságra akarna menni. Egyre jobban fel tudott dühíteni, hogy semmit sem lehetett Alice-szel megbeszélni, és ez állandó feszültséget generált bennem. Akármilyen vita is lobbant ki köztünk, a végeredmény mindig az volt, hogy az ágyban kötöttünk ki, amivel nem is lett volna semmi baj, ha lenne más konfliktuskezelési módszerünk is. De nem volt, és elvileg ez azért sem létezhetett, mert csak szeretők voltunk. Vagy lehet, hogy újra a barátnőm volt, de nem olyan szinten, ahogy azt én is szerettem volna. Barátnő, egy kis extrákkal. Barátnő, aki nem hajlandó érzéseket vegyíteni a kapcsolatunkba, mert azoknak szerinte semmi keresnivalója nincs a mi viszonyunkban. Mert ő úgy akart meghalni, hogy nem hagy maga mögött senkit, akit megbántana, vagy akinek miatta baja lehet. Ha valami oknál fogva mégis elbuknánk Bonnie-val, akkor persze újjászületik majd megint, de nem akartam erre az opcióra gondolni. Pedig Damoklész kardjaként ez is a fejünk felett lebegett, és ez volt az, ami a legjobban kétségbe ejtett: ha elbukunk… Ha elbukunk, akkor újabb 17-18 évig nem láthatom őt. 17-18 év, egy újabb élet, amiben engem el fog felejteni, és talán nem is láthatom őt többé… Nem, ennek még a tudata is pokolian fájdalmas volt.
Mit tehetnék akkor ezek után? Tartsak ki minden erőmmel, játsszam végig azt a viszonyt, amit ő akar nekünk, és a végén imádkozzak, hogy a B terv valóban sikerüljön? Vagy kockáztassak, valljam be neki az érzéseimet, avassam be őt is a tervbe és próbáljam meg meggyőzni, hogy álljon mellénk és küzdjön? Van esély arra, hogy az utóbbi lehetőségre igent mond? Nem… Amennyire megismertem őt az elmúlt majdnem két hónapban, a válasz tudtam jól, hogy nem. Elhatározott valamit, és egyre biztosabb voltam abban, hogy nem fogom tudni meggyőzni őt.
Így nem maradt más választásom, minthogy újra és újra erőt vegyek magamon, és játsszam el neki azt, hogy rohadtul nem érdekel a sorsa, csak a testére vágyok és semmi többet nem érzek iránta. Újra és újra a saját lelkemnek, a saját testemnek hazudtam, mert jó volt ugyan vele minden egyes együttlét, de keményen vissza kellett fognom magam, hogy ne vegye észre a mozdulataimon azt, hogy szeretem… Éreztem, hogy a penge élén táncolok, és nem tudtam, hogy képes leszek-e még 8 napig egyensúlyozva rajta maradni.
Minden megnehezítette azt, hogy az eszemnél maradjak… A csillogó és mohó tekintete, amivel rám nézett… A finom csókjai, a lágy és érzéki érintései… Minden, minden tette csak tovább szította és építette a szívemben a szerelmet és a csodálatot, amit iránta éreztem. Azt a szerelmet, ami már majd szétfeszítette a belsőmet, mert titkolnom kellett minden apró, édes kis érzést, ami bennem tombolt. Mintha a sors is azon dolgozna, hogy minél előbb elbukjak.
Ezek után csoda volt, hogy feszült voltam, és Alice egyetlen, nem megfelelő mondatára máris elpattant bennem valami, és azonnal dúlni-fúlni kezdtem? Nem, egyáltalán nem volt csoda. Tegnap a Grill-ben is emiatt kis híján mindent rázúdítottam, és itthon sem kellett sok, hogy ne robbanjon ki belőlem minden, amit titkolni próbáltam előle. És minden egyes ilyen alkalommal a pohár tartalma ugyanazon a szinten fogadott újra, sose ürült ki a békés időszakokban sem… Bíztató a helyzet, az már egyszer biztos…
Lassan végül elfogyott a kezemben tartogatott vértasak is, így miután kidobtam, visszamentem Alice-hez az emeletre. Ő már nem volt az ágyban, és a fürdőből kiszűrődő zajokból ítélve éppen zuhanyozott. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne menjek utána, mert legszívesebben azonnal csatlakoztam volna hozzá. De tudtam jól, hogy most képtelen lennék egy egyszerű, érzelemmentes menetet lezavarni vele. Kívántam őt, a nap minden percében, de már nem csak a teste volt az, ami vonzott. Dögös és igazán csábító nő volt, de a teste már csak valóban az eszköze volt annak, amire valójában vágytam. A lelkét akartam, a lelkét akartam újra és újra a testén keresztül végigsimítani, kényeztetni, ölelni, csókolni és szeretni. A test csak eszköze volt annak, hogy kifejezzem azt, hogy mennyire fontos nekem. Hogy mennyire eszemet vesztve belehabarodtam ebbe a csodába, aki olyan hirtelen és szinte véletlenül robbant be tornádóként az életembe. Aki már az első napon hatással volt rám, és aki végül az ujja köré csavart tökéletesen és visszavonhatatlanul. Most a nagy Damon Salvatore, az örökös vadász volt az áldozat, és ez ellen nem tudtam küzdeni… Csak sodródtam az árral, és sehol sem tudtam elkapni a partról belógó ágakat, hogy kihúzzam magunkat a mély és vad vízből.
A gondolataim elragadtak és csak akkor tértem újra magamhoz, amikor Alice megállt mellettem az ágynál. Én még korábban eldőltem rajta, és csak meredten bámultam magam elé. Hogy ő mióta állhatott mellettem és nézett engem elmélyülten? Nem tudom… A vámpírképességeim ismét cserben hagytak, és ez már nem az első eset volt Alice mellett. Lassan ránéztem és a tekintetünk összeakadt. Ő csak keserűséget és bánatot láthatott rajtam, mert nem volt időm az maszkom újra az arcomra rángatni. Elkéstem… Ő pedig… Érdeklődve, aggódva és félve nézett végig rajtam. A szemei viszont csillogtak, ahogy rám nézett és a földöntúli csillogás ismét magával ragadott. Beszippantott, megsemmisített és elvette minden józan gondolatomat. Újra és újra ezt csinálta velem, de most már legalább tudtam, hogy miért. Mert szerettem… Szerettem ezt a tökéletes, gyönyörű és fantasztikus nőt. Szerettem a tiszta szívét, az önzetlen lelkét, a „másokért mindent hajlandó vagyok feláldozni” elvével együtt… Egy csoda volt számomra, egy olyan élő csoda, ami megfogott, magához láncolt és újra élővé varázsolt.
Nem voltam képes tovább gondolkodni, mert megfogtam a kezét és lassan magamhoz húztam. Ő készségesen fölém helyezkedett és ráült a hasamra. A bőre néhány helyen még nedves volt, amit óvatosan megérintettem és végigsimítottam. A törölköző volt csak rácsavarva és ez rengeteg szabad bőrfelületet engedett nekem megérinteni. Ő jólesően lehunyta a szemét azután, hogy hozzáértem és élvezte, ahogy a forró bőrén siklik végig a kezem. Gyönyörű volt így, boldogan, élvezve az érintésem, ami tudtam jól, hogy most is sokkal többet sugall, mint puszta vágyakozást iránta. De ez most nem érdekelt. Máskor is volt már példa arra, hogy egy érzékibb szeretkezésbe bonyolódtunk bele és az ellen sem volt sosem kifogása. Egy baj volt csak… Én most valami teljesen mást akartam. Nem szex, nem szeretkezés, nem… Szerelmeskedni. Igen, ezzel a nővel nekem most más céljaim voltak. De hogy is valósulhatna ez meg, amikor az érzéseink nem kölcsönösek és csak az én szívem ég kiolthatatlanul érte? Sehogy… Ez csak egy vágyálom volt, ami tudtam, hogy talán sosem fog teljesülni. De ha így is lesz, most akkor is sokkal többet fogok neki adni, mint amit valaha kapott tőlem.
Lassan végigsimítottam a karját, a vállától egészen a csuklójáig, ahol egymásba fonódott a kezünk. Ezután a másik kezemmel is bejártam ugyanezt az utat a másik karján, és amikor ez a két kezünk is összekulcsolódott, akkor ránéztem. Ő is engem nézett és valami olyan földöntúli, meseszép csillogással, vággyal a tekintetében, ami azonnal megérintette és megdobogtatta a szerelmes szívemet. Lassan felültem az ágyon, és ekkor az ajkaink csak centikre voltak egymástól. Élveztem a forró bizsergést, ami végigjárja a testem, és ami abban a pillanatban felrobbant bennem, hogy újra megízleltem az édes ajkait. A kezünk még mindig egymásba volt kulcsolva, és a nyelveinken kívül semmi egyéb bőrfelületünk nem érintkezett. Csak érzékien csókolóztunk és hagytam, hogy ezúttal mindenemet feleméssze a belülről engem égető tűz. Erősebben megszorítottam Alice kezeit, amit ő készséggel viszonzott. Végül elengedtem a jobb kezemmel őt, és lágyan átöleltem a derekánál fogva. A másik kezemmel is elhagytam az övét, majd a vállára tettem azt, és közben elszakadtam az ajkaitól. Óvatosan simítottam végig a selymes bőrén, és amint a kezem továbbsiklott, egy lágy csókot leheltem a forró bőrére. Ő halkan és jólesően sóhajtott fel újra és újra, ami igazi szirénének volt az én hiperérzékeny fülemnek. Szinte egyszerre lélegeztem és mozdultam vele, és ez sokkal jobban hatott rám, mint ahogy valaha is képzeltem volna. Testileg őrülten kívántam őt, amit ő is tökéletesen érezhetett, ám most egyikünk sem sietett sehová. Csak élveztük a pillanat mámorító és boldog varázsát.
Amint végigcsókoltam és simítottam a vállát, áttértem a másikra, hogy azon is ugyanezt az utat járjam be. És amint ezzel is végeztem… Visszatértem a nyakára és ezúttal azt hintettem el apró és érzéki csókokkal. Ő egyre szaporábban kapkodta a levegőt, és biztos voltam abban, hogy a hasamat égető forróság nem tőlem származik. Ezúttal nem.
Amint a nyakán elfogyott a szabad bőrfelület, végül a törölközőjéhez nyúltam és lassan lehúztam róla. Ő ekkor szorosan hozzám simult, így érezhettem az égető, tűzforró bőrét, ami engem is borzasztóan perzselt. Lassan végigfutattam a jobb kezem a gerince vonalán, amibe ő jólesően beleborzongott. Újra a szemébe néztem, ahol még több csillogást és vágyakozást láttam, mint korábban. Ismét lassan az ajkára hajoltam és közben átkaroltam őt. A bal kezemmel az arcához értem, érzékien végigsimítottam a finom bőrén és haladtam lassan lefelé a nyakán, amíg a melléhez nem értem. Nagyon lágyan értem hozzá, ami egy érzéki sóhajt csalt elő Alice torkából, és a légzése is felgyorsult. Elszakadtam végül az ajkaitól, de csakis azért, hogy ezúttal a nyakától elindulva végigcsókoljam őt, egészen addig míg ajkam a melléhez nem ért. Amint az ajkammal lágy csókokkal hintettem el, ő a fejét önkéntelenül is hátrafeszítette és még jobban kapkodott levegő után. A jobb kezemet felcsúsztattam a derekáról egészen a nyakáig, így szorosan magamhoz ölelhettem őt, hogy aztán lassan lefektessem őt az ágyra. Pont fordított pozícióban voltunk az ágyon, de azt hiszem, hogy ez egyikünket sem érdekelte. Én tovább csókoltam a melleit, és közben érzékien járta végig a kezem a testét. Pár perccel később tértem csak vissza az ajkára, és közben óvatosan rádőltem. Nem túlzóan, csak éppen annyira, hogy minél jobban összesimuljon a testünk. Ő szorosan préselte hozzám magát, de nem sokat érhetett el ezzel, mert rajtam még mindig ott volt a nadrág és az alsónadrág. Zavart minket? Ó hogyne, egyre jobban! Alice finoman simított végig a hátamon, magához ölelt, majd amikor a keze a fenekemre tévedt, akkor szép lassan közénk vezette a két kezét. Én kicsit elemelkedtem róla, így nyugodtan az övemhez fért. A csókunk továbbra is finom és lágy volt, de a nadrág közben lassan eltűnt rólam, a boxeremmel együtt. Újra szorosan Alice-hoz simultam, de eszembe sem volt még beléhatolni. Szorosan a lepedőhöz préseltem a kőkemény férfiasságom, mert még nem akartam megadni neki azt, amire annyira vágyott. Húzni akartam az időt, hogy aztán annál édesebb és kielégítőbb legyen az újabb találkozás a tűzforró testével. Látszólag nem sok kifogása volt ez ellen, mert élvezte azt az utat, amin ezúttal végigvezettem. Jólesően sóhajtozott a csókjaim nyomán, amivel a nyakát és az álla vonalát hintettem el, a keze pedig szenvedélyesen túrt bele a hajamba.
Egyszerűen imádtam ezt, és tudtam, hogy képtelen lennék megunni az ilyen fajta szeretkezéseket vele. Édes és mámorító úton sétáltunk most, aminek már most szabályosan a függője lettem. Végül lassan Alice combjai közé fészkeltem magam, ám mielőtt még beléhatoltam volna, rá néztem. Ő csillogó szemekkel és boldogan nézett rám, és amint lassan kezdtem elmerülni benne, a teste ívbe feszült az édes egyesülés okozta mámorító érzéstől. Pillantok alatt egymásra találtak az ajkaink, hogy aztán folytassuk az utunkat az újabb boldog és eget rengető beteljesülés felé. Minden mozdulatom lassú volt, és pont ez volt az, ami még jobban fokozni tudta a bennem tomboló vágyat iránta. Újra és újra szinte teljesen kihúzódtam belőle, hogy aztán ismét elmerüljek benne. Alice teste eközben tűzforrón simult hozzám, és szenvedélyesen, érzékien csókolta az ajkam, néha a nyakam és a kulcscsontom. Minden létező bőrfelületet, amit csak elért. A kezeivel a hátam simította végig újra és újra, és minden egyes édes elmerülésnél finoman a hátamba mart. Lassan kezdtem fokozni a mélységet, és a hevességet, ami minden alkalommal egy édes remegést váltott ki Alice-ból. Igazi csodaszép dallam volt a fülemnek az egyre gyorsuló légzése, az egyre kéjesebb sóhajai… Közben az izmai fokozatosan dolgoztak körülöttem, minden egyes elmerülés alkalmával erősebben öleltek körbe, mintha csak arra várna ő is, hogy végre átéljük együtt az édes beteljesülést. De nem kellett igazán változatnom a tempón, mert lassan és fokozatosan ebben az ütemben közeledünk a csúcs felé. Alice egyre hevesebben zihált a karomban, a csípője egyre többször emelkedett el az ágyról, egyre jobban tolta felém, de most nem voltam hajlandó egy őrült menetben befejezni a dolgokat. Hatalmas önuralomra volt ehhez szükségem, mert borzasztóan hatott rám a látvány, amit nyújtott. De most valami mást akartam… A kéj egyre csak épült bennem, de ezzel párhuzamosan a szívem is egyre jobban égett, és majdnem szétfeszítette a benne életre kelő, lágyan simogató, forró érzés… Az az érzés, amit soha az életbe nem akartam többet érezni, és minden erőmmel azon voltam már az elején is, hogy Alice iránt ne lobbanjon fel a szerelem. De én is esetlen és gyenge voltam ezen a téren, mert a szerelem erős vadászként leterített és nem volt menekülés. Szerettem Alice-t, szerettem az édes csókjait, a lágy érintését, a vágyakozást, amivel rám tudott nézni, és a gyönyörű smaragd tekintetét, amit nem habozott most sem az enyémbe fúrni. A pupillája teljesen kitágult, én pedig ennek ellenére is iszonyatosan lassan vezettem őt a kéj felé. Néha egy-egy mozdulatom pokolian mélyre sikerült, és ilyenkor azt hittem, hogy végleg fennakadnak a szemei. A keze egyre vadabbul mart a hátamba, szorosabban ölelt magához, és pokolian lüktetett körülöttem, míg nem elértük azt a bizonyos pontot… Jobban mondva ő, és ezután már én is nyugodtan engedtem el magam, és hagytam, hogy engem is magával ragadjon az édes gyönyör. Alice hangosan zihált a karomban, azonnal a csókom után kapott és a körmei a hátamba vájtak. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig bizsergette végig a testünket a gyönyör, mert az időérzékem elveszett. Abban a pillanatban cserben hagyott, hogy Alice átlibbent a gyönyör kapuján és magával rántott engem is.
Miután a testünk lenyugodott, még aztán is percekig csókolóztunk, én pedig érzékien simogattam Alice arcát és a nyakát. Végül lassan elváltam a testétől, de csak azért, hogy utána hanyatt feküdjünk az ágyon és a karomba vonjam őt.
Leírhatatlan érzések kavarogtak még mindig bennem. Boldog voltam most, határtalanul boldog voltam és nyugodt. Erre vágytam már napok óta, és most úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát és vállalok egy apró kis kockázatot. Előbb-utóbb kirobbant volna belőlem az engem feszítő kétségbeesés és az érzés, amit nem szabadna iránta éreznem. Most talán sikerült nekem is lenyugodnom, és újult erővel leszek képes belevágni az utolsó, a legnehezebb menetbe: a harcba az életéért.
Csendesen feküdtünk Alice-szel az ágyon, és pár perccel később magunkra húztam a takarót. Egyikünk sem szólalt meg, egyikünk sem mozdult meg. Csak feküdtünk némán, én pedig csak bíztam abban, hogy nem kezd el megint kombinálni és nem csinál ügyet majd az imént történtekből. De most újult erőre kaptam, így bátran álltam elébe bárminek, mert tudtam, hogy most bármit képes lennék eljátszani a számára. Amire csak szüksége van… Az pedig, hogy később mennyire fog ez visszaütni nekem, és mennyire tesz majd ismét frusztrálttá… Nos, ezzel azt hiszem, hogy ráérek majd később foglalkozni. Most csak a pillanat, csak az érzés számított, semmi több.
Az imént valami olyan csodát élhettem át vele, amire még sosem volt példa. Úgy lehetettem a szeretett nővel, hogy tiszta szívemből szerettem őt. Igaz, hogy Katherine-nel is hasonló módon voltam együtt régen, de vele minden más volt. Ő sosem érdemelte meg, hogy akár egy kicsit is szeressem, Alice viszont még ezerszer többet is megérdemelt volna. Illetve az is más volt most, hogy vámpírként minden sokkal intenzívebb és érzékibb volt. Elena-ról nyilatkozni nem tudtam, mert vele néhány csókon kívül semmi sem történt igazán. Három nő, akiket teljes szívemből szerettem, és valamiért biztos voltam abban, hogy ez most még Alice esetében is más. Ezt a szerelmet valahogy tisztának, őszintének és helyénvalónak éreztem, még ha viszonzatlan is volt. Viszonzatlan volt, mégis valamennyire az enyém volt a szeretett nő, és ez egy keserédes vigasz volt a szívemnek. Egy olyan keserédes vigasz, amiért bármikor és bármit megtettem volna, mert általa annyira boldog lehetettem, mint még soha nővel. Ha csak világéletemben ennyi jár majd nekem Alice-től, már akkor is megért minden eddigi szenvedést, és azt is, ami csak ezután fog jönni. Ismét sikeresen a végletek embere lettem, de ezt egy cseppet sem bántam. Egy ostoba, félnótás, szerelmes bolond voltam ismét, ami hihetetlenül boldoggá tett. Micsoda képtelen gondolat! Ám mégis így volt, ezt éreztem a kialakult helyzettel kapcsolatban.
Alig tudatosult bennem, hogy egyre jobban készül elnyomni az álom. Észrevettem, hogy Alice már alszik a karomban és ez a tudat engem is megnyugtatott. Így aztán boldogan hunytam le én is a szemeimet, szorosabban magamhoz vontam Alice-t, majd pillantok alatt én is elaludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése