Kötelékek - Öt ismeretlen hónap (tizenhetedik rész - első fejezet)

Emlékeztető: Az idézőjelben lévő párbeszédek Katherine és Elena között történnek gondolatban. Az elkövetkező fejezetekben sok ilyenre lesz példa.

**********************

Miután Katlena dühösen magára hagyott mindenkit a könyvtárban, szerzett magának a pincéből három tasak vért, majd felment a szobájába és mérgesen ült le az ágyra és kezdte el kiinni az elsőt.

„- Elena? Jól vagy? – kérdezte Katherine, miután megitta az első tasak vért.

- Nem tudom – felelte révetegen Elena.

- Amióta Elisabeth elmondta a következtetéseit, azóta teljesen magadba fordultál és én irányítok azóta is. Sokkot kaptál – állapította meg Katherine nagyot sóhajtva.

- De te nem – szólalt meg halkan Elena.

- Úgy tűnik az 500 év előnyöm most kifizetődni látszik – mondta Katherine, majd eldőlt az ágyon, és úgy folytatta a második tasak vér megivását.

- Lehet – felelte Elena elgondolkozva. – Én viszont most úgy érzem magam, mint egy 17 éves kislány, aki anya lesz. Miután vámpír lettem, megértettem, hogy sose lesz családom. De most ez…

- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe – felelte neki bűnbánóan Katherine. – Ha nem kavarok ennyi galibát, akkor most nem lennénk ilyen helyzetben és mindenki élné az életét azzal, akit szeret.

- Ennél csodásabb dolgot nem adhattál volna nekem és Damonnak Katherine – mondta hálásan Elena. – Ha nem is változtattál volna át vámpírrá, akkor is hiába maradtam volna ember, Damonnal soha nem lehetett volna családom. Most viszont… Csodával határos módon, ez megadatik nekünk. Szóval akármi is történt Katherine, én nagyon hálás vagyok neked ezért, még ha fájdalmas dolgokon is kellett keresztülmennünk érte. És tudom, hogy neked nehéz lesz ez, mert te is ugyanúgy megszülöd majd ezt a babát.

- Nem Elena, te fogod megszülni őt, mert a tiétek. Te fogsz irányítani, én csak segítek majd – mondta Katherine határozottan. – Remélem, hogy utána pedig megszűnik a kapcsolatunk, vagy legalább kordában fogjuk tudni tartani.

- Én is remélem – felelte sóhajtva Elena. – Az mindenesetre bíztató, hogy habár egy testben vagyunk mindig, az álmaink nyugodtak, az érzéseink a helyükön vannak, és mi sem akarjuk egymást kikészíteni.

- Tartom magam ahhoz, amit a halálunk előtt megbeszéltünk – mondta Katherine magabiztosan. – Mint két testvér. A testvéremnek tekintelek ezután, és így is fogok viselkedni veled Elena. Többé nem fogok semmit sem tenni ellened. Tekintve, hogy szorosan egy testbe vagyunk most zárva, ez nem is lenne kifizetődő.

- Köszönöm Katherine – felelte hálásan Elena. – Mivel teljesen egyformák vagyunk, bárki el is hinné, hogy ikertestvérek vagyunk.

- Igen, és még azt is elmondhatjuk magunkról, hogy a másik szerelmét is kipróbáltuk, ahogy az ikrek ezt meg szokták csinálni a másik párjával – tette hozzá nevetve Katherine, majd hirtelen elkomorult. – Hihetetlen, hogy nem haragszol rám azért, amit veled tettem. Előbb Damon, aztán Elijah… - mondta bűnbánóan Katherine.

- Már nem haragszom rád és csak ez számít – felelte Elena, mire Katherine nagyot sóhajtott, majd nekilátott a harmadik tasak vérnek is.

- Felfoghatatlan, hogy hárman vagyunk és három tasak vérre van szükségünk – mondta Katherine döbbenten.

- Ne is mondd – felelte sóhajtva Elena. – Úgy érzem mindjárt kipukkadunk.

- Én is, de túl éhes vagyok, hogy abbahagyjam. Ha már most ez van, mi lesz 4 hónap múlva? – kérdezte döbbenten Katherine.

- Nem tudom, de amit Elisabeth mondott, az nagyon aggaszt – felelte Elena aggódva.

- Ugyan, ne figyelj rá. Azt se tudja mit beszél – mondta Katherine félvállról. – Ketten erősek vagyunk, majd túléljük valahogy a férfiak utáni vágyakozást.

- Remélem, mert kétszer átélni hármasban több volt, mint elég – felelte Elena keserűen.

- Ne aggódj, többet nem teszek veled ilyet – mondta Katherine őszintén, és Elena biztosan tudta, hogy nem hazudik neki a lány.

- Tudod, érdekes módon már nem érzem annyira a lelked, az emlékeid, a múltad, és azt sem, hogy mikor hazudsz nekem és mikor nem – felelte elgondolkozva Elena. – De mégis biztos vagyok abban, hogy igazat mondasz.

- Igen, érdekes, hogy ahhoz képest, hogy képtelenek vagyunk szétválni, a kapcsolat köztünk egészen tűrhető, sőt normális. Remélem, hogy ez azt jelenti, hogy ha meg nem is szüntette a halálunk, de legalább normális mederbe terelte a köteléket.

- Reméljük – felelte ásítva Elena. – De most inkább aludjunk, mert elfáradtam, bár magam sem tudom, hogy miben. Csak bízok abban, hogy idővel nem fogjuk átaludni a fél napot és többet leszünk ébren.

- Bízzunk ebben és aludjunk most – mondta Katherine, majd miután megitta az utolsó tasak vért is, betakarta magukat és hamar nyugodt álomba szenderültek mindketten.

*

Elijah némán rótta a köröket a szobájában és próbálta felfogni ezt az egészet, ami a feltámadásuk óta történt. Alig egy órácskáig élt benne a remény, hogy talán ismét apa lesz, most viszont a szíve mélyen jól tudta, hogy Elisbeth következtetése helyes. A nő, akit annyira szeret, másnak fog gyermeket szülni: Damonnak és Elenának. Egy pillanatra sem volt irigy rájuk, sőt, örült, hogy ilyen ajándékot kaphattak az élettől és ettől a furcsa köteléktől. Szerette Damont, mint a testvérét, és Elenára is úgy tekintett, mint egy kishúgra, aki tele van csupa jóval és szeretnivaló tulajdonsággal. Nem sajnálta tőlük azt a fajta boldogságot, amit csak egy gyermek adhat. De ismerte annyira saját magát, hogy tudta mennyire örült volna ő is, ha neki és Katherine-nek gyermeke születhet. Az élet viszont nem nekik adta ezt meg, hanem Damonéknak.

Emlékezett arra, hogy milyen volt apává válni és mennyire örült, amikor megszülettek a fiai. De szenvedett is, amikor elveszítette őket és Carment. Akkor még eszébe se jutott, hogy egyszer újra szerethet majd. De ma, csupán abban a picinyke órában, amíg Elisabeth meg nem érkezett, egy kicsit újra apának kezdte érezni magát.

Nagyot sóhajtott és úgy döntött, hogy nem rágódik többet ezen. Most inkább Katherine-nek és Elenának kell segítenie, mert nehéz időszak vár rájuk. Ketten végigvinni egy vámpírterhességet… A lányoknak fogalmuk sincs arról, hogy mire számíthatnak majd. Ha Elisabeth sejtése helyes, akkor az utolsó egy hónap egy cseppet sem lesz egyszerű. Emlékezett arra, amikor Carmen az utolsó hónapban, amikor a fiaikkal volt terhes, mennyire agresszívan kívánós volt, és még ő is sokszor alig bírt vele, hiába vámpír volt. Egy kis része belül örült, hogy az ikerterhesség miatt csak egyszer kellett azt a hónapot kibírnia. Carmen a nagyrészére emlékezett, de borzasztóan szégyellte magát miatta. Ha hasonló dolgok várnak Elenára és Katherine-re… Fogalma sem volt, hogy azt miképp fogják tudni majd Damonnal kezelni. Abban biztos volt, hogy egyikük sem menne bele semmilyen intim viszonyba, amíg Elena és Katherine eggyek. Katherine hozzá tartozott, Elena pedig Damonhoz. A baba pedig szintén Damonhoz. Hiába Elenáék felé billenne a mérleg, jobb ha kitalálnak majd valamit, amivel féken tarthatják majd Kathlena-t.

Elijah észre sem vette, hogy mikor ült le az ágyára. Csak akkor döbbent rá, hogy hol van, amikor kopogtattak az ajtaján. Miután szabad utat adott, Elisabeth nyitott be hozzá.

- Gondoltam szeretnél egy kicsit beszélgetni – mondta mosolyogva Elisabeth, majd leült Elijah mellé az ágyra. – Hogy érzed magad? – szólalt meg Elisabeth immár aggódó hangnemre váltva.

- A testvéred vagyok Elisabeth – mondta Elijah nagyot sóhajtva, majd a húgára nézett. – Pontosan tudod, hogy miként érzem magam.

- Igaz – mondta Elisabeth szórakozottan. – De gondoltam jobban éreznéd magad, ha el is mondhatnád.

- Nem szükséges húgom, jól vagyok. Csak rövid ideig élt bennem a remény, de tudom jól, hogy helyes a következtetésed – mondta Elijah, majd elgondolkodva Elisabeth-re nézett. – Néha még mindig alig hiszem el, hogy ez megtörténhetett.

- Osztom a véleményed bátyám, ez valóban hihetetlen. De igaz, és ebben mind biztosak vagyunk most már.

- Majd megöl a kíváncsiság, igaz Lizbeth? – kérdezte Elijah mosolyogva, mire Elisabeth nevetve bólintott.

- Igen, hisz ismersz – felelte Elisabeth mosolyogva. – Amikor Damian felesége Carment várta… Vagy amikor Carmen a dédunokáimmal volt várandós… Teljes eufóriában éltem a napjaim. Most kicsit újra így érzem magam, még ha Katherine nem is neked fog gyermeket szülni. Ami történik, az egy csoda, és ez teljesen magával ragadott.

- Azt látom – felelte Elijah mosolyogva. – Gondolom eszed ágában sincs elmenni most. De nem is baj, bábára úgyis szükségünk lesz.

- Mertem remélni, hogy ezt mondod – felelte mosolyogva Elisabeth. – Remélem Kathlena is elfogadja majd a segítségem.

- Szívesen fogják fogadni, ebben biztos lehetsz – mondta Elijah kedvesen, mire Elisabeth mosolyogva bólintott.

- Úgy legyen – felelte nagyot sóhajtva. – Most viszont hagylak pihenni, én is elfáradtam – mondta, majd felállt az ágyról és az ajtóhoz lépett. – Jó éjt Elijah!

- Jó éjt Lizbeth – felelte Elijah mosolyogva, mire is Elisabeth kilépett az ajtón és magára hagyta őt.

Elijah még kis ideig Elisbeth szavain merengett, majd végül úgy döntött, hogy ő is nyugovóra tér és kipiheni a cseppet sem unalmas napja fáradalmait.

*

- Nos, azt hiszem nincs már szükség a sok grimoire-ra, amit elhoztunk tőlem – mondta Isobel nagyot sóhajtva Bonnie-nak, miután visszatért a házba és a lányt egyedül találta a könyvtárban.

- Maradsz még ma estére, vagy inkább vigyelek haza most? – kérdezte Bonnie.

- Jobb lenne hazamennem, mert itt most nem sokat tehetek – felelte Isobel nagyot sóhajtva. – Amikor csak tudok eljövök majd, és megnézem mi a helyzet itt.

- Rendben, akkor hazaviszlek – mondta Bonnie mosolyogva, majd intett Isobelnek, hogy kövesse őt.

- Ígérem, többet nem kell majd taxi szolgálatot végezned miattam – mondta Isobel bűnbánóan, amikor már úton voltak.

- Ne aggódj, szívesen töltöm veled az időm, még ha te öltél is meg nemrég – mondta Bonnie elmosolyodva, mire Isobel bűnbánóan nézett rá.

- Sose bocsátom meg magamnak, hogy olyan óvatlan voltam, hogy kétszer is elkapott két vámpír: először Katherine, hogy a vérem felhasználja Elena átváltoztatására, utána pedig Meredith, hogy ha alkalmam lesz rá, öljem meg valamelyikőtöket, majd magammal is végezzek.

- Nem te tehetsz erről Isobel – felelte Bonnie kedvesen. – Katherine mindig eléri amit akar, és Meredith is nagyon ravasz nőszemély volt. Inkább örülj, hogy a családod békén hagyta.

- Igen, ez nagy szerencse volt – felelte ásítva Isobel. Még válaszolni akart valamit Bonnie-nak, de hirtelen annyira kimerültnek érezte magát, mint aki hetek óta alig aludt. Tekintve, hogy az elmúlt egy hónapban, majd a lányok feltámadása után valóban keveset pihent, ez természetes volt. Olyan hamar elaludt, hogy észre se vette, hogy mikor érkeztek meg a házukhoz. Mikor legközelebb magához tért, érezte, hogy Nate a karjaiban tartva a ház felé viszi, de túl fáradt volt bármit is mondani. Pár másodperc alatt visszaaludt és mély álomba merült.

*

Bonnie is fáradt volt, de annyira kavarogtak a fejében a gondolatok, hogy úgy érezte képtelen most elaludni és egyedül sem akart lenni. Elena és Katherine halála óta nem igazán beszélt Tylerrel, és ez egyre jobban nyomasztotta. Igyekezett abban az egy hónapban mindenkit kerülni és inkább magába zárkózott. Hiába feltámadtak egy hete Elijah-ék és a lányok, muszáj volt a könyvekben válaszok után kutatniuk, így Tyler felkeresését tovább halasztgathatta. Tisztában volt azzal, hogy habár jó oka volt nem keresni Tyler-t, tudta, hogy valójában ő maga is távol akart lenni tőle. Az erdőben történt csók óta alig beszéltek, és tudta, hogy neki még időre van szüksége. Félt attól a kapcsolattól, ami várhat rá, de belül pontosan tudta, hogy már elkésett ezzel. Túlságosan megszerette a fiút.

Mire észbe kapott, már a Lockwood villa előtt parkolt. Fel se tűnt neki, hogy Isobel házától észrevétlen egyenesen ide jött.

Mély levegőt vett, és úgy gondolta, hogy ha már itt van, ideje beszélnie Tylerrel. Lassan szállt ki a kocsiból, és mikor az ajtó elé ért halkan kopogtatott. Amikor a kopogás visszhangot vert a hatalmas házban, akkor jött csak rá, hogy milyen későre jár, és talán nem most kellett volna eljönnie ide.

Már épp hátat fordított volna az ajtónak, amikor az váratlanul kinyílt és Carol nézett vele farkasszemet egy szál köntösben.

- Bonnie? – kérdezte értetlenül Carol. – Mit keresel itt ilyen késői órán? Valami baj van?

- Mrs. Lockwood, elnézését kérem, nem figyeltem, hogy ennyi az idő – felelte Bonnie szabadkozva és nagyon szégyellte magát a zavarásáért. – Majd máskor visszajövök.

- Nem kell szívem, gondolom Tylert keresed – mondta Carol, miután látta, hogy mennyire zavarba jött Bonnie.

- Öhm, igen – mondta félszegen Bonnie. – Valóban őt keresem.

- Ő sem bír aludni, és az alagsorban edz most is – felelte Carol, majd Bonnie legnagyobb döbbenetére szélesre tárta az ajtót. – Gyere csak be és beszélj vele – tette hozzá kedvesen, mire Bonnie mosolyogva bólintott és belépett az ajtón.

- Köszönöm Mrs. Lockwood – felelte Bonnie, majd magára hagyta Carolt és elindult az alagsor felé, hogy megkeresse Tyler-t.

Idegesen sétált le a lépcsőn és követte a hangokat, amik az edzőteremből szűrődtek ki. Halkan lépett be a terembe, és csendben figyelte Tyler-t, aki csak pár perc után vette őt észre.

- Szia! – köszönt Bonnie mosolyogva. – Édesanyád engedett be – tette hozzá halkan Tyler értetlen arcát látva. – Nézd, tudom, hogy magyarázattal tartozom, amiért így eltűntem előled, de…

Bonnie-nak nem volt ideje végigmondania, amit szeretett volna, mert Tyler hamar odalépett hozzá és lágyan megcsókolta őt. Miután elváltak ajkaik, Tyler bűnbánóan nézett a lány szemébe.

- Nem tudom, hogy milyen céllal jöttél, de meg akartalak csókolni mielőtt bármit is mondanál, mert attól tartok, hogy ez volt az utolsó csók, amit tőled kaptam – mondta Tyler halkan és fájdalommal a hangjában.

- Csak akkor az utolsó, ha ezt akarod – felelte Bonnie halkan és félszegen, de mikor Tyler elmosolyodott, az ő arcán is megjelent egy boldog mosoly. – Nem érdekel már, hogy mi vagy te és mi vagyok én.

- Csak teliholdkor vagyok rád veszélyes – mondta Tyler határozottan és finoman végigsimította Bonnie tarkóján a haját, amit a csók óta el sem engedett. – Megoldjuk majd. Sosem tennék olyat, amivel veszélybe sodornálak.

- Akkor minden rendben lesz – felelte Bonnie mosolyogva.

- Minden rendben lesz – ismételte Tyler mosolyogva, majd boldogan ölelte magához a lányt, akibe teljesen és visszavonhatatlanul beleszeretett. Lágyan csókolták egymást, és miután rohamosan elkezdett fogyni róluk a ruha, halkan fellopóztak Tyler szobájába, hogy végre önző módon a saját boldogságuknak éljenek.

Következő rész