Meghoztam a következő fejezetet, ami szintén Damon szemszögéből folytatódik, de a a végén váltani fogunk és kicsit Elena gondolataiba is bepillanthattok majd. A következő fejezet a Nézeteltérések és kompromisszumok címet viseli és Elena szemszögéből folytatódik majd.:) Azt hiszem, hogy jobb ha felhívom a figyelmetek arra, hogy habár a történet fanfiction és a 2. évad után játszódik, néha lesznek olyan események a 3. évadból, amiket én is megírok. Vagy ugyanúgy történnek ezek is a regényben, mint a sorozatban, vagy nem, ezeket kérlek nézzétek el nekem.:) Remélem ennek ellenére is tetszeni fog nektek a folytatás. :) Egy komi, vagy egy like nagyon jól esne.:) Persze csak ha van véleményetek. :)
Morwen
***********************
Azt hiszem a másnaposság az pontosan az a dolog, amiért egy
alapos fejbe verés járna annak, aki kitalálta. Fogalmam sincs, hogy mikor
ébredtem fel, de az biztos, hogy a kanapé kényelmetlen fekhelye nem volt a
legideálisabb választás az alvásra. De azt hiszem, hogy túl részeg voltam ahhoz
az este, hogy ezt belássam. Vagy csak túl fáradt voltam, hogy felbotorkáljak a
szobámba? Ki tudja, erre már nem igazán emlékeztem.
Végül mély levegőt vettem, kinyitottam a szemem és nagy
nehezen felkeltem a kanapéról. Ó igen, fejfájás… Imádom… Csoda, hogy egyáltalán
tud ilyet érezni egy vámpír. Mindegy, nem is érdekelt különösebben a dolog,
mert tudtam, hogy egy tasak vér csodákra képes. Így lassan lebotorkáltam a
pincébe, és míg a szobám felé tartottam egy reggeli zuhanyért, addig el is
iszogattam a vért.
A tusoló alatt igyekeztem lemosni magamról az alkohol átható
szagát, ami reményeim szerint sikerült is. Közben elmerengtem és olyan dolgok
kezdtek rémleni, amiket nem nagyon akartam elhinni, hogy megtörténtek. Olyan
álomszerű volt minden, hogy nem gondoltam, hogy valóban megtörténtek volna.
Elena tényleg itt járt volna? Én pedig megcsókoltam? Újra szerelmet vallottam neki?
Valóban megtörtént mindez?
Gyorsan befejeztem a zuhanyt, magamra kaptam pár ruhát,
aztán átsiettem Stefan szobájába, mert tudtam, hogy csak ott bizonyosodhatok
meg arról, hogy nem álmodtam a történteket. A földbe gyökerezett a lábam,
amikor benyitottam a szobába, mert Elena valóban ott volt. Stefan ágyában
feküdt, körülötte temérdek napló hevert és nem kis mennyiségű papír zsebkendő
volt hanyagul a földre dobálva. Szóval tényleg elolvasta a naplókat és ha jól
sejtem, nem igazán ez a fajta álomkép élt benne Stefanról. El sem tudtam
képzelni, hogy min mehetett keresztül, miközben végigolvasta Stefan több
évtizednyi kíméletlen gyilkolását, lerombolva ezzel mindent, amiben szegény hitt.
Lassan közelebb sétáltam hozzá és halkan leültem mellé az
ágyra. Óvatosan betakartam őt, mert nem mindenhol fedte a takaró a törékeny
testét. Ő hirtelen összerezzent, majd váratlanul kinyitotta a szemeit és
értetlenül nézett fel rám.
- Jó reggelt – szólaltam meg és ajándékul egy féloldalas,
Damon-féle mosolyt küldtem neki. Ő csak bólintott, majd lassan felült az ágyon,
maga alá húzta a lábait és átölelte azokat. – Nézd Elena, nem tudom, hogy miket
is mondtam vagy tettem pontosan tegnap este. Sajnálom, ha bármivel is sikerült
megbántamon téged tegnap este.
- Egy vámpírnak lehetnek emlékezetkiesései az alkohol miatt?
– kérdezte Elena felhúzott szemmel, mire én csak vállat vontam.
- Ezek szerint igen. Egy jó fajta Johnny Walker csodákra
képes – tettem hozzá elmosolyodva, mire Elena arcán is megjelent egy halvány
mosoly. De aztán a tekintete a körülötte heverő naplókra siklott és ismét
elkomorult.
- Miért nem mondtad el ezeket? – kérdezte halkan, majd olyan
segélykérőn nézett rám, mintha az élete múlna a válaszomon. Talán így is volt
és ezt én is pontosan tudtam jól…
- Nézd, amiket itt olvastál, az nem kitaláció, hisz Stefan
maga írta őket. Szóval nincs mit szépíteni ezen, van egy ilyen, a „vértől
megvadulok” oldala is Stefannak. De összességében véve ő valóban az a jámbor,
pacifista, unalmas, „áldozzuk fel magunkat a bátyámért”, mártír Stefan. Az,
hogy ismered a múltját, nem változtat azon, ahogy ő érez irántad, vagy ahogy te
iránta. Beleszerettél, holott tudtad, hogy egy vámpír, aki embereket képes ölni
és néha meg is teszi. Szóval a lényeg: ugyanúgy keressük tovább ripper-Stefant,
mint eddig – tettem hozzá halkan és egy erőtlen mosolyt varázsoltam az arcomra.
Nem sokan mondhatják el magukról, hogy akkor, amikor a hőn szeretett nő bizalma
megrendül a férfi iránt, akit szeret, akkor képesek visszalökni a nőt a másik
karjaiba. Én viszont most ezt tettem.. Miért? Mert ennek az ostoba Damon
Salvatore-nak annyira fontos ennek a lánynak a boldogsága, hogy még ezt is
megteszi érte. Szerelem… Ennyire megpuhít mindenkit? Nos, úgy tűnik, hogy a
válasz igen.
- Damon, ezek a dolgok…- kezdte halkan Elena, majd a
tekintete a könyvekre siklott, kereste még egy kis ideig a szavakat, végül
viszont folytatta. – Én nem ebben a hitben kerestem hónapok óta veled azt a
férfit, akit szeretek. Most jöttem csak rá, hogy mennyi mindent nem tudok róla.
És igen, szeretem őt, de azok amiket ezekben a könyvekben leírt… Ezek
egyszerűen félelmetesek Damon – tette hozzá keserűen Elena, majd megnyugvást
várva, ismét rám nézett.
- Azt aláírom, hogy a ripper-Stefan közelébe nem engednék én
sem gyerekeket, de téged ennek ellenére sem tudna bántani soha. Te fontos vagy
neki és mellette igazi vérivó nyuszi lett – mondtam halkan, mire Elena szemei
könnybe lábadtak.
- Jól értem, hogy szerinted jelenleg valahol épp ebben az
állapotában van Klaus-szal és kedvükre ölik az embereket? – kérdezte halkan
Elena.
- Igen, jól értetted Elena – feleltem neki kertelés nélkül.
- Szóval tudod, hogy hol van most jelenleg – jelentette ki
Elena dühösen, majd hirtelen felpattant az ágyból. – Tudtad, hogy hol van és
nem szóltál nekem!
- Nem Elena, nem tudom pontosan, hogy hol van. Próbálom
követni a nyomaikat, de nem jutottam még elég közel hozzájuk – feleltem neki
mentegetőzve.
- Miért nem avattál be engem ezekbe? – kérdezte tőlem
csalódottan.
- Mert nem az én tisztem elmondani neked a testvérem összes
mocskos kis titkát! – vágtam hozzá dühösen, majd én is felkeltem az ágyról. –
Tudod Stefan az a fajta vámpír, aki más szemében a szálkát megleli, de a
sajátjáról megfeledkezik! Hányszor vágta a fejedhez, hogy mekkora egy szemét
gyilkos vagyok, ami tegyük hozzá, nem áll messze a valóságtól! De tette ő ezt
újra és újra úgy, hogy egy szót sem szólt neked a makulátlannak nem nevezhető
múltjáról! Én legalább mindig felvállaltam azt, aki vagyok és azt, amit akarok,
miközben ő játszotta mindenki előtt a szent vámpírt! Előtted, Bonnie előtt,
Caroline előtt és igen, még Jenna-nak is eljátszotta a tökéletes partit! Szóval
a kérdésed, hogy miért nem mondtam el neked Stefan súlyos titkait? – csattantam
fel mérgesen és közben Elena döbbent arcába fúrtam a tekintetem. – Nos ezért!
Én nem ő vagyok és féltékenységemben nem festem le a saját testvéremet egy
aljas gyilkosnak, miközben magamat tökéletesnek állítom be!
Mély csend ült a szobára a szavaim után. Csak az én dühös
zihálásom hallatszott és Elena halk pityergése. Remek, most ráadásul meg is
bántottam őt! Az égbe emeletem a szemeimet, majd kifújtam hangosan a levegőt,
amire Elena összerezzent és még jobban elkezdtek folyni a könnyei.
- Sajnálom, ha megbántottalak az őszinteségemmel – szólaltam
meg halkan, mire Elena fájdalmasan megcsóválta a fejét.
- Magamra hagynál kérlek? – kérdezte halkan Elena.
Váratlanul értek a szavai és nem gondoltam volna, hogy pont ezt fogja mondani
majd. Végül nem feleltem neki semmit, csak némán bólintottam és halkan
kisétáltam a szobából és becsuktam magam mögött az ajtót. Már a lépcső alján
jártam, amikor fájdalom mart a szívembe, mert a lány, aki annyira fontos volt a
számomra, hangosan felzokogott a sötét emeleti szobában.
Óráknak tűnő hosszú percekig hallottam az emeletről a
fojtott zokogást, míg végül teljesen el nem haltak. Én addig a nappali ismerős
és igen kényelmetlen bútordarabjára, a kanapéra heveredtem le ismét, de ezúttal
csak ülésre használtam a jó öreg párát. Pár perccel később hallottam meg
Elenát, hogy elhagyja Stefan szobáját, és miután lesétált az emeletről, rám sem
nézve kiviharzott a házból. Remek… Nem csak alaposan megbántottam, de magamra
is haragítottam.
- Ez az Damon, csak úgy tovább! Még egy ilyen és végre tiéd
a lány – mondtam magamnak ironikusan és fancsali arccal bámultam magam elé.
Elenát nagyon megbántottam és közben tőlem is eltávolodott, amiért ilyen voltam
vele. Nem túl fényes jövő, ami elé ezek után nézek.
*
Tudtam, hogy nagyon illetlen, amit tettem és elhagytam
köszönés nélkül a Salvatore panziót, de annyira felzaklattak azok a dolgok,
amiket nemrég tudtam meg, hogy egyszerűen képtelen voltam Damonhoz egy szót is
szólni, vagy tovább maradni abban a házban. A gondolataim folyamatosan és
megállíthatatlanul keringtek és folyton az járt a fejemben, amiket a naplókban
olvastam. A töménytelen mennyiségű gyilkolás, az áldozatok névsora azon a
bizonyos falon, amiről Stefan írt, Lexi kudarcba fulladt ezernyi próbálkozása,
hogy visszatérítse őt a helyes útra… Annyira hihetetlen és nem valóságba illő
volt az egész, de mégsem tudtam elhitetni azt magammal, hogy bármi is hazugság
lenne, amiket Stefan írt a naplóiban. Alig akartam felfogni, hogy ő tényleg
képes ilyesmire is!
És amiket Damon mondott… A legrosszabb az volt az egészben,
hogy nagyon megbántottam őt, többször is, holott mindenben igaza volt… Nem az ő
dolga lett volna beavatni engem Stefan múltjába, hanem Stefannak kellett volna
megtennie ezt. De változtatott volna ez valamin? Nem, ugyanúgy szeretném tovább
Stefant. Az egyetlen, ami ebben az egészben mégis zavart az az, amire Damon is
felhívta a figyelmem: Stefan borzasztó alaknak és kegyetlen gyilkosnak nevezte többször
Damont, holott ő sem volt más. Épp a jó úton járt akkor éppen, de ő sem volt
jobb ilyen téren Damon-nál… És ez az a dolog, ami a legjobban bántott engem.
Mindig azt hittem, hogy Stefan a jó, a tökéletes, a rendes vámpír testvér, de
tévedtem. Nem különböznek túlzottan egymástól és nem is ez fogja megpecsételni
az én sorsomat sem…
A gondolataim tovább hömpölyögtek a fejemben és végül lassan
bekúszott az emlékeimbe a csók, amit tegnap részegen adott nekem Damon. Annyira
sebezhetőnek, szeretetre éhesnek és szeretnivalónak tűnt tegnap, hogy
egyszerűen képtelen voltam haragudni rá. De hogy is tehetném, amikor az
egyetlen bűne az, hogy szeret engem? De ez nem bűn… A bűn csakis az enyém,
amiért egyiküket szeretem és közben a másik emiatt szenved. Én vagyok a bűnös,
amiért két testvért kis híján egymásnak ugrasztottam. Nem kellene ennek lennie,
de mi mást tehetnék? Szeretem Stefant és Damon… Ő Damon és… Sose tudnék rá
igazán haragudni, mert nagyon fontos ő is számomra. Igen, nagyon is fontos. Azt
hiszem ennyi, és semmi több. Vagy de?
Szinte segítségért könyörögve emeltem a magasba a tekintetem
az autó kormánya mögül, de nem várhattam az égtől a problémáim megoldását.
Magamnak kellett megoldanom a helyzetet, amibe kerültem. Vissza kell szereznem
Stefant Klaustól és ebben nem szabad továbbra is Damon segítségére
támaszkodnom. Nem okozhatok neki is még több fájdalmat azzal, hogy
kétségbeesetten kutatok az öccse után, miközben tisztában vagyok azzal, hogy
mennyire szeret engem. Ő nem ezt érdemli, akárki akármit is mondd, ő többet
érdemel ennél!
Végül elhatározásra jutottam és úgy döntöttem, hogy
megfordulok az autóval és visszamegyek a Salvatore villába. Elmondom Damonnak
azt, amire jutottam, bocsánatot kérek tőle és persze elkérek tőle minden fontos
információt, amivel Stefan nyomára akadhatok. Nélküle. Igen, ez lesz a legjobb,
nem kérhetem, hogy tovább nyomozzon miattam az öccse után.
Végül sikeresen visszaértem a villához és miután
leállítottam az autót, gyorsan visszasiettem a nappaliba, ahonnan látszólag
Damon el sem mozdult, amióta elmentem. Fájdalmas és egyben kíváncsi arccal
nézett fel rám, és ez a tekintet túlságosan is mélyen érintett most is, mint
ahogy az utóbbi időkben ez lenni szokott. Hogy fogok tudni így beszélni vele és
kitartani az elhatározásom mellett? Istenem, csak most segíts nekem és adj
erőt!
Remek fejezetet adtál ismét nekünk. Most is éreztem Damon elkeseredését, azt a tehetlen olykor nyers öszinteséget ami maga a karakter, ami maga Damon. Igen, lobbanékony, önző (sosem azokkal akiket szeret), olykor meggondolatlanul cselekszik, de mindezek mellett rettenetesen tud szeretni, feltétel nélkül. Ő volt az egyedüli aki képes elfogadni Elenát olyannak amilyen, annak aki! Most már csak annyit tennék hozzá, hogy rettenetesen tetszett, nagyon de nagyon türelmetlenül várom a jövö keddet, és persze a pénteket. Gratulálok!!! :):):)
VálaszTörlésMaresz, nem is tudom, hogy mit mondhatnék.:) Igazán jól esnek a szavaid, mert ezek szerint valóban sikerült hű maradnom Damon karakteréhez, amennyire csak lehet. Ez nagy kihívás nekem is, és nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy így látod a dolgokat.:)
TörlésA kövi rész pedig...:) Abban is lesz minden, amiért szeretjük ezt a párost.:)
A pénteki rész pedig... Csak ne kapj majd szívbajt, arra kérlek.:) Bár erre a jövő pénteki rész lesz esélyesebb.:p
Nagyon jó rész lett ez is, Damon az Damon ő mindig egy szerethető karakter bármit is csinál csak nem mindig sül el jól a terve.
VálaszTörlésNagyon várom majd a folytatást.
Damon az Damon, valóban.:) Ezért szeretjük. Olyan karakter, akit nem lehet nem szeretni.:)
TörlésKöszönöm, hogy leírtad most is a véleményed Zoltán. :)