2013. november 19., kedd

The Delena Fanfiction - 2. fejezet: Sötét kis titkok

Meghoztam a következő fejezetet, ami szintén Damon szemszögéből folytatódik, de a a végén váltani fogunk és kicsit Elena gondolataiba is bepillanthattok majd. A következő fejezet a Nézeteltérések és kompromisszumok címet viseli és Elena szemszögéből folytatódik majd.:) Azt hiszem, hogy jobb ha felhívom a figyelmetek arra, hogy habár a történet fanfiction és a 2. évad után játszódik, néha lesznek olyan események a 3. évadból, amiket én is megírok. Vagy ugyanúgy történnek ezek is a regényben, mint a sorozatban, vagy nem, ezeket kérlek nézzétek el nekem.:) Remélem ennek ellenére is tetszeni fog nektek a folytatás. :) Egy komi, vagy egy like nagyon jól esne.:) Persze csak ha van véleményetek. :)
Morwen

***********************





Azt hiszem a másnaposság az pontosan az a dolog, amiért egy alapos fejbe verés járna annak, aki kitalálta. Fogalmam sincs, hogy mikor ébredtem fel, de az biztos, hogy a kanapé kényelmetlen fekhelye nem volt a legideálisabb választás az alvásra. De azt hiszem, hogy túl részeg voltam ahhoz az este, hogy ezt belássam. Vagy csak túl fáradt voltam, hogy felbotorkáljak a szobámba? Ki tudja, erre már nem igazán emlékeztem.
Végül mély levegőt vettem, kinyitottam a szemem és nagy nehezen felkeltem a kanapéról. Ó igen, fejfájás… Imádom… Csoda, hogy egyáltalán tud ilyet érezni egy vámpír. Mindegy, nem is érdekelt különösebben a dolog, mert tudtam, hogy egy tasak vér csodákra képes. Így lassan lebotorkáltam a pincébe, és míg a szobám felé tartottam egy reggeli zuhanyért, addig el is iszogattam a vért.
A tusoló alatt igyekeztem lemosni magamról az alkohol átható szagát, ami reményeim szerint sikerült is. Közben elmerengtem és olyan dolgok kezdtek rémleni, amiket nem nagyon akartam elhinni, hogy megtörténtek. Olyan álomszerű volt minden, hogy nem gondoltam, hogy valóban megtörténtek volna. Elena tényleg itt járt volna? Én pedig megcsókoltam? Újra szerelmet vallottam neki? Valóban megtörtént mindez?
Gyorsan befejeztem a zuhanyt, magamra kaptam pár ruhát, aztán átsiettem Stefan szobájába, mert tudtam, hogy csak ott bizonyosodhatok meg arról, hogy nem álmodtam a történteket. A földbe gyökerezett a lábam, amikor benyitottam a szobába, mert Elena valóban ott volt. Stefan ágyában feküdt, körülötte temérdek napló hevert és nem kis mennyiségű papír zsebkendő volt hanyagul a földre dobálva. Szóval tényleg elolvasta a naplókat és ha jól sejtem, nem igazán ez a fajta álomkép élt benne Stefanról. El sem tudtam képzelni, hogy min mehetett keresztül, miközben végigolvasta Stefan több évtizednyi kíméletlen gyilkolását, lerombolva ezzel mindent, amiben szegény hitt.
Lassan közelebb sétáltam hozzá és halkan leültem mellé az ágyra. Óvatosan betakartam őt, mert nem mindenhol fedte a takaró a törékeny testét. Ő hirtelen összerezzent, majd váratlanul kinyitotta a szemeit és értetlenül nézett fel rám.
- Jó reggelt – szólaltam meg és ajándékul egy féloldalas, Damon-féle mosolyt küldtem neki. Ő csak bólintott, majd lassan felült az ágyon, maga alá húzta a lábait és átölelte azokat. – Nézd Elena, nem tudom, hogy miket is mondtam vagy tettem pontosan tegnap este. Sajnálom, ha bármivel is sikerült megbántamon téged tegnap este.
- Egy vámpírnak lehetnek emlékezetkiesései az alkohol miatt? – kérdezte Elena felhúzott szemmel, mire én csak vállat vontam.
- Ezek szerint igen. Egy jó fajta Johnny Walker csodákra képes – tettem hozzá elmosolyodva, mire Elena arcán is megjelent egy halvány mosoly. De aztán a tekintete a körülötte heverő naplókra siklott és ismét elkomorult.
- Miért nem mondtad el ezeket? – kérdezte halkan, majd olyan segélykérőn nézett rám, mintha az élete múlna a válaszomon. Talán így is volt és ezt én is pontosan tudtam jól…
- Nézd, amiket itt olvastál, az nem kitaláció, hisz Stefan maga írta őket. Szóval nincs mit szépíteni ezen, van egy ilyen, a „vértől megvadulok” oldala is Stefannak. De összességében véve ő valóban az a jámbor, pacifista, unalmas, „áldozzuk fel magunkat a bátyámért”, mártír Stefan. Az, hogy ismered a múltját, nem változtat azon, ahogy ő érez irántad, vagy ahogy te iránta. Beleszerettél, holott tudtad, hogy egy vámpír, aki embereket képes ölni és néha meg is teszi. Szóval a lényeg: ugyanúgy keressük tovább ripper-Stefant, mint eddig – tettem hozzá halkan és egy erőtlen mosolyt varázsoltam az arcomra. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy akkor, amikor a hőn szeretett nő bizalma megrendül a férfi iránt, akit szeret, akkor képesek visszalökni a nőt a másik karjaiba. Én viszont most ezt tettem.. Miért? Mert ennek az ostoba Damon Salvatore-nak annyira fontos ennek a lánynak a boldogsága, hogy még ezt is megteszi érte. Szerelem… Ennyire megpuhít mindenkit? Nos, úgy tűnik, hogy a válasz igen.
- Damon, ezek a dolgok…- kezdte halkan Elena, majd a tekintete a könyvekre siklott, kereste még egy kis ideig a szavakat, végül viszont folytatta. – Én nem ebben a hitben kerestem hónapok óta veled azt a férfit, akit szeretek. Most jöttem csak rá, hogy mennyi mindent nem tudok róla. És igen, szeretem őt, de azok amiket ezekben a könyvekben leírt… Ezek egyszerűen félelmetesek Damon – tette hozzá keserűen Elena, majd megnyugvást várva, ismét rám nézett.
- Azt aláírom, hogy a ripper-Stefan közelébe nem engednék én sem gyerekeket, de téged ennek ellenére sem tudna bántani soha. Te fontos vagy neki és mellette igazi vérivó nyuszi lett – mondtam halkan, mire Elena szemei könnybe lábadtak.
- Jól értem, hogy szerinted jelenleg valahol épp ebben az állapotában van Klaus-szal és kedvükre ölik az embereket? – kérdezte halkan Elena.
- Igen, jól értetted Elena – feleltem neki kertelés nélkül.
- Szóval tudod, hogy hol van most jelenleg – jelentette ki Elena dühösen, majd hirtelen felpattant az ágyból. – Tudtad, hogy hol van és nem szóltál nekem!
- Nem Elena, nem tudom pontosan, hogy hol van. Próbálom követni a nyomaikat, de nem jutottam még elég közel hozzájuk – feleltem neki mentegetőzve.
- Miért nem avattál be engem ezekbe? – kérdezte tőlem csalódottan.
- Mert nem az én tisztem elmondani neked a testvérem összes mocskos kis titkát! – vágtam hozzá dühösen, majd én is felkeltem az ágyról. – Tudod Stefan az a fajta vámpír, aki más szemében a szálkát megleli, de a sajátjáról megfeledkezik! Hányszor vágta a fejedhez, hogy mekkora egy szemét gyilkos vagyok, ami tegyük hozzá, nem áll messze a valóságtól! De tette ő ezt újra és újra úgy, hogy egy szót sem szólt neked a makulátlannak nem nevezhető múltjáról! Én legalább mindig felvállaltam azt, aki vagyok és azt, amit akarok, miközben ő játszotta mindenki előtt a szent vámpírt! Előtted, Bonnie előtt, Caroline előtt és igen, még Jenna-nak is eljátszotta a tökéletes partit! Szóval a kérdésed, hogy miért nem mondtam el neked Stefan súlyos titkait? – csattantam fel mérgesen és közben Elena döbbent arcába fúrtam a tekintetem. – Nos ezért! Én nem ő vagyok és féltékenységemben nem festem le a saját testvéremet egy aljas gyilkosnak, miközben magamat tökéletesnek állítom be!
Mély csend ült a szobára a szavaim után. Csak az én dühös zihálásom hallatszott és Elena halk pityergése. Remek, most ráadásul meg is bántottam őt! Az égbe emeletem a szemeimet, majd kifújtam hangosan a levegőt, amire Elena összerezzent és még jobban elkezdtek folyni a könnyei.
- Sajnálom, ha megbántottalak az őszinteségemmel – szólaltam meg halkan, mire Elena fájdalmasan megcsóválta a fejét.
- Magamra hagynál kérlek? – kérdezte halkan Elena. Váratlanul értek a szavai és nem gondoltam volna, hogy pont ezt fogja mondani majd. Végül nem feleltem neki semmit, csak némán bólintottam és halkan kisétáltam a szobából és becsuktam magam mögött az ajtót. Már a lépcső alján jártam, amikor fájdalom mart a szívembe, mert a lány, aki annyira fontos volt a számomra, hangosan felzokogott a sötét emeleti szobában.
Óráknak tűnő hosszú percekig hallottam az emeletről a fojtott zokogást, míg végül teljesen el nem haltak. Én addig a nappali ismerős és igen kényelmetlen bútordarabjára, a kanapéra heveredtem le ismét, de ezúttal csak ülésre használtam a jó öreg párát. Pár perccel később hallottam meg Elenát, hogy elhagyja Stefan szobáját, és miután lesétált az emeletről, rám sem nézve kiviharzott a házból. Remek… Nem csak alaposan megbántottam, de magamra is haragítottam.
- Ez az Damon, csak úgy tovább! Még egy ilyen és végre tiéd a lány – mondtam magamnak ironikusan és fancsali arccal bámultam magam elé. Elenát nagyon megbántottam és közben tőlem is eltávolodott, amiért ilyen voltam vele. Nem túl fényes jövő, ami elé ezek után nézek.
*
Tudtam, hogy nagyon illetlen, amit tettem és elhagytam köszönés nélkül a Salvatore panziót, de annyira felzaklattak azok a dolgok, amiket nemrég tudtam meg, hogy egyszerűen képtelen voltam Damonhoz egy szót is szólni, vagy tovább maradni abban a házban. A gondolataim folyamatosan és megállíthatatlanul keringtek és folyton az járt a fejemben, amiket a naplókban olvastam. A töménytelen mennyiségű gyilkolás, az áldozatok névsora azon a bizonyos falon, amiről Stefan írt, Lexi kudarcba fulladt ezernyi próbálkozása, hogy visszatérítse őt a helyes útra… Annyira hihetetlen és nem valóságba illő volt az egész, de mégsem tudtam elhitetni azt magammal, hogy bármi is hazugság lenne, amiket Stefan írt a naplóiban. Alig akartam felfogni, hogy ő tényleg képes ilyesmire is!
És amiket Damon mondott… A legrosszabb az volt az egészben, hogy nagyon megbántottam őt, többször is, holott mindenben igaza volt… Nem az ő dolga lett volna beavatni engem Stefan múltjába, hanem Stefannak kellett volna megtennie ezt. De változtatott volna ez valamin? Nem, ugyanúgy szeretném tovább Stefant. Az egyetlen, ami ebben az egészben mégis zavart az az, amire Damon is felhívta a figyelmem: Stefan borzasztó alaknak és kegyetlen gyilkosnak nevezte többször Damont, holott ő sem volt más. Épp a jó úton járt akkor éppen, de ő sem volt jobb ilyen téren Damon-nál… És ez az a dolog, ami a legjobban bántott engem. Mindig azt hittem, hogy Stefan a jó, a tökéletes, a rendes vámpír testvér, de tévedtem. Nem különböznek túlzottan egymástól és nem is ez fogja megpecsételni az én sorsomat sem…
A gondolataim tovább hömpölyögtek a fejemben és végül lassan bekúszott az emlékeimbe a csók, amit tegnap részegen adott nekem Damon. Annyira sebezhetőnek, szeretetre éhesnek és szeretnivalónak tűnt tegnap, hogy egyszerűen képtelen voltam haragudni rá. De hogy is tehetném, amikor az egyetlen bűne az, hogy szeret engem? De ez nem bűn… A bűn csakis az enyém, amiért egyiküket szeretem és közben a másik emiatt szenved. Én vagyok a bűnös, amiért két testvért kis híján egymásnak ugrasztottam. Nem kellene ennek lennie, de mi mást tehetnék? Szeretem Stefant és Damon… Ő Damon és… Sose tudnék rá igazán haragudni, mert nagyon fontos ő is számomra. Igen, nagyon is fontos. Azt hiszem ennyi, és semmi több. Vagy de?
Szinte segítségért könyörögve emeltem a magasba a tekintetem az autó kormánya mögül, de nem várhattam az égtől a problémáim megoldását. Magamnak kellett megoldanom a helyzetet, amibe kerültem. Vissza kell szereznem Stefant Klaustól és ebben nem szabad továbbra is Damon segítségére támaszkodnom. Nem okozhatok neki is még több fájdalmat azzal, hogy kétségbeesetten kutatok az öccse után, miközben tisztában vagyok azzal, hogy mennyire szeret engem. Ő nem ezt érdemli, akárki akármit is mondd, ő többet érdemel ennél!
Végül elhatározásra jutottam és úgy döntöttem, hogy megfordulok az autóval és visszamegyek a Salvatore villába. Elmondom Damonnak azt, amire jutottam, bocsánatot kérek tőle és persze elkérek tőle minden fontos információt, amivel Stefan nyomára akadhatok. Nélküle. Igen, ez lesz a legjobb, nem kérhetem, hogy tovább nyomozzon miattam az öccse után.
Végül sikeresen visszaértem a villához és miután leállítottam az autót, gyorsan visszasiettem a nappaliba, ahonnan látszólag Damon el sem mozdult, amióta elmentem. Fájdalmas és egyben kíváncsi arccal nézett fel rám, és ez a tekintet túlságosan is mélyen érintett most is, mint ahogy az utóbbi időkben ez lenni szokott. Hogy fogok tudni így beszélni vele és kitartani az elhatározásom mellett? Istenem, csak most segíts nekem és adj erőt!

4 megjegyzés:

  1. Remek fejezetet adtál ismét nekünk. Most is éreztem Damon elkeseredését, azt a tehetlen olykor nyers öszinteséget ami maga a karakter, ami maga Damon. Igen, lobbanékony, önző (sosem azokkal akiket szeret), olykor meggondolatlanul cselekszik, de mindezek mellett rettenetesen tud szeretni, feltétel nélkül. Ő volt az egyedüli aki képes elfogadni Elenát olyannak amilyen, annak aki! Most már csak annyit tennék hozzá, hogy rettenetesen tetszett, nagyon de nagyon türelmetlenül várom a jövö keddet, és persze a pénteket. Gratulálok!!! :):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maresz, nem is tudom, hogy mit mondhatnék.:) Igazán jól esnek a szavaid, mert ezek szerint valóban sikerült hű maradnom Damon karakteréhez, amennyire csak lehet. Ez nagy kihívás nekem is, és nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy így látod a dolgokat.:)
      A kövi rész pedig...:) Abban is lesz minden, amiért szeretjük ezt a párost.:)
      A pénteki rész pedig... Csak ne kapj majd szívbajt, arra kérlek.:) Bár erre a jövő pénteki rész lesz esélyesebb.:p

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett ez is, Damon az Damon ő mindig egy szerethető karakter bármit is csinál csak nem mindig sül el jól a terve.
    Nagyon várom majd a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Damon az Damon, valóban.:) Ezért szeretjük. Olyan karakter, akit nem lehet nem szeretni.:)
      Köszönöm, hogy leírtad most is a véleményed Zoltán. :)

      Törlés