Sziasztok!
Új fejezet, ismét Damon szemszögéből. Ma egy kicsit jobban megpróbálnak főhőseink belemerülni Alice titkaiba, de vajon sikerrel járnak? Vajon Damon milyen eszközökhöz fog folyamodni, ha nem kap válaszokat? A fejezet elolvasása után ezt megtudhatjátok.:)
Ó és komizni ér:)
Morwen
***********************
Elena és Alice besétáltak a nappaliba, majd mosolyogva
leültek az egyik kanapéra. Hihetetlen, ezekbe meg mégis mi ütött? Olyanok
voltak, mintha minden rendben lenne és nem az imént tartott volna egy pokoli
erőbemutatót a kis boszink. Boszink? Hm, igen, azt hiszem, hogy sikeresen
térfelet váltott és a mi pártunkra állt. De miért is? Mérgesen megálltam
felettük, majd mielőtt bármit is mondtam volna, úgy döntöttem, hogy ehhez előbb
inni kell. Az asztalhoz léptem, ahol az este hagyott whisky-s üvegem várt, majd
telitöltöttem három poharat és kettőt a lányok kezébe adtam. A magamét azonnal
le is húztam, majd leültem eléjük a másik kanapéra.
- Ki vele! Mi volt ez az egész? – tettem fel az ezer
dolláros kérdésem, és kezdtem már unni, hogy ez ma már nem az első a boszi
felé. Még csak tegnap érkezett a városba, de úgy tűnt, hogy máris sikeresen felforgatott
mindent.
Alice csak némán nézett rám, és nem úgy tűnt, mint aki most
válaszokat óhajt adni a kérdésekre, amik egyre csak gyűltek a fejemben, és
szerintem Elena-nak is lett volna feléje pár.
- Nem kell ezzel foglalkoznotok Damon, tudom Klaus-t kezelni
és nektek nem esik majd semmi bántódásotok – felelte nekem magabiztosan, mire
én jóízűen felnevettem.
- Most ugye csak viccelsz? Nem mondom, hogy nem volt hatásos
a kis erőbemutatód, de tudod Klaus nem az a fajta, aki egy ilyet megtorlás
nélkül hagy. Elég bajunk volt már így is vele, nem hiányzott még az is, hogy te
ismét felszítsd a tüzet – feleltem neki szigorúan, mire ő bűnbánóan nézett rám.
Remek, és így tudjon rá haragudni az ember? Ilyenkor úgy nézett ki, mint egy
összetört, tizenéves kislány, máskor meg még azt is le mertem volna fogadni,
hogy jóval idősebb a koránál. Eléggé tapasztaltnak és okosnak tűnt, és az a
fajta lány volt, akit koravénnek szoktak csúfolni, vagy becézni. Minden csak
nézőpont kérdése. De most megint olyan elveszettnek tűnt, mint délután, amikor
visszahoztam őt a villába. „Segítségre szorul” – visszhangzottak a fejemben
Elena délutáni szavai, és néha tényleg úgy éreztem, hogy igaza van, bár eszem
ágában sem lett volna ezt bevallani neki, vagy pedig segítő jobbot nyújtani a
boszinak.
- Ez nem a te hibád Alice, te csak belekeveredtél Klaus újabb
mocskos tervébe – szólalt meg Elena együtt érzően, majd kedvesen végigsimított
a barátnője hátán. Hát igen, ennyi volt, a két lány máris puszipajtás lett…
- Nem Elena, Damon-nak igaza van, nem szabadott volna
megismernem titeket, mert Klaus-nak semmi sem szent és bármikor képes
bosszúhadjáratot indítani ellenetek – felelte szomorúan Alice.
- Erről papoltam neked Elena, de úgy tűnik, hogy azok után,
hogy megölte Klaus Jenna-t, majd téged, és közvetve, de Ric halála is az ő
lelkén szárad… Nem, te még mindig úgy látod, hogy Klaus maga a mennybéli és
szerető isten, aki egy kisujjal se lenne képes bántani embereket. Jól mondom,
igaz? – kérdeztem tőle szarkasztikusan, mire ő dühösen nézett rám, de láttam
rajta, hogy nem óhajt reagálni a szavaimra.
- Hát itt meg mi történt? – lépett be az öcsém értetlenül a
nappaliba, a kezében a vacsorával, amit a boszinak rendelt tőle Elena. – Tűz
volt az udvaron? – kérdezte tőlünk felvont szemöldökkel, mert minden bizonnyal
észrevette az udvaron az égés nyomokat és a füst átható szaga is jól érezhető
volt a vámpír orrnak.
- Alice történt és Klaus – feleltem neki félvállról, mire ő
egy még nagyobb döbbenetet volt képes az arcára varázsolni.
- De jól vagytok? Senki sem sérült meg? – kérdezte tőlünk
aggódva.
- Nem, minden rendben van, mert Bonnie javított kiadása,
alias Alice, alaposan megleckéztette Klaus-t, aki ugyan fülét-farkát behúzva
eliszkolt, de mint ahogy mi ismerjük a drága jó hibrid barátunkat, ezzel
felkerültünk újra a „nem kívánatos személyek” listájára – összegeztem neki a
történteket, mire Elena rosszallóan nézett rám, mivel ő is tudta, hogy
szokásomhoz híven túloztam, és kisarkítottam a dolgokat.
- De mi történt? Miért jött ide Klaus és mit akart? –
kérdezte kíváncsian az öcsém.
- Nos, én is erről igyekeztem kifaggatni Alice-t, aki ha jól
sejtem, egyáltalán nem akar felelni a kérdéseinkre – válaszoltam az öcsémnek,
majd átható pillantással az említettre néztem. Ő azóta is engem figyelt, de nem
szólt egy szót sem. Egyre jobban dühített ez a lány, de a baj csak az volt,
hogy úgy sejtettem, hogy előbb vagy utóbb az ágyamba fogom cibálni, mert
egyszerűen most is képes volt úgy rám nézni, hogy azt hittem, itt helyben
felforr a vérem. Kissé zilált volt a Klaus-szal való csatározása miatt, ami
viszont csak még kívánatosabbá tette őt.
- Nem az számít, hogy mi akar Klaus, hanem az, hogy Alice
nem mehet vissza a villába – szólalt meg Elena magabiztosan, engem is ezzel
magamhoz térítve a gondolataimból.
- Dehogynem Elena, nem kell engem féltened, Klaus nem fog
bántani és nem eshet bajom a Mikaelson villában – felelte Alice határozottan.
Helyes! Még csak az hiányzik, hogy kitalálja nekem Elena, hogy költözzön
hozzánk a boszi! Bár annál közelebb lenne hozzám, ami talán nem lenne olyan
rossz dolog, de…
- Ebben Elena-val értek egyet – szólalt meg Stefan, ismét
kizökkentve engem az azt hiszem, hogy egyre mocskosabb fantáziámból. Egy
pillanatra Alice-re néztem, aki ismét kíváncsian merült el a tekintetemben.
Tényleg csodaszép szemei voltak és a telt ajkai… Ahogy a nevem sóhajtják, miközben
én…
- Alice, hallottad amit mondtam? – szólalt meg váratlanul
Elena, majd kérdőn nézett barátnőjére, utána pedig rám. Mondott volna valamit
az imént Elena? Nem hiszem, én nem hallottam semmit, és Alice zavarából ítélve
ő sem figyelt Elena-ra.
- Ne haragudj Elena, nem figyeltem – felelte szétszórtan,
majd Elena-ra nézett. – Mit is mondtál az előbb?
- Azt, hogy ha szeretnéd, itt maradhatsz a Salvatore
villában. Ha huzamosabb ideig nem is szeretnél itt lenni, szerintünk ma
mindenképp jó lenne, mert ki tudja, hogy mi várna rád otthon – mondta Elena
kedvesen.
- Tényleg nincs erre szükség Elena, nem lesz bajom – felelte
kedvesen Alice.
Nos igen, ebben osztottam Alice véleményét, de a helyzet az
volt, hogy egy dolog miatt jó lett volna, ha itt marad: válaszok. Válaszok,
amiket nem igazán akart megadni azokra az 1000 dolláros kérdésekre, amiket
feltettem neki. Így azt hiszem, hogy nem maradt más út, ismét ideje lesz egy
kicsit felpiszkálnom a tüzet.
- Mégis, hogy lenne? A Mikaelson-ok mindig marják egymást, de
aztán a családi szeretet győz és végül mindenki keblére öleli a másikat. Így
van Alice? Most is ez lesz, nemde? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, bár
választ nem vártam a kérdésemre. Így hát felkeltem a kanapéról és elindultam
egy újabb italért. Ám ekkor Alice is mérgesen felállt és dühösen elém lépett.
- Igaz, hogy a rokonaim, de soha ne vegyél engem velük egy
kalap alá! Ők nem a családom! Lehet, hogy most arra kényszerültem, hogy
hozzájuk költözzek, de még a gondolat is undorító számomra, hogy ők legyenek a
családom! Ez alól csak Elijah a kivétel, mert ő volt az, aki soha nem hagyott
cserben és mindig próbált mellém állni az öccsével szemben. De a többiek… Ha
jót akarsz magadnak Damon, akkor válogasd meg a szavaidat, amikor rólam és
róluk beszélsz – vágta hozzám sértetten, mire én csak elmosolyodtam, majd hátat
fordítottam neki és töltöttem magamnak egy italt.
- Te mondtad, hogy ők a családod – feleltem neki
fejcsóválva, majd megittam a whisky-met és ismét felé fordultam. – De Klaus ma
említett még valakit: a fiad.
Sejtettem, hogy ezzel igencsak ingoványos talajra lépek, de
úgy tűnt, hogy csak akkor tudok válaszokat kiszedni belőle, ha alaposan megbolygatom
a lelki világát, és egy kicsit bele is gázolok abba.
- Vele zsarol téged, igaz? – szólt közbe Elena döbbenten, és
még a kezeit is a szája elé kapta.
- Micsoda? Neked van egy fiad? Hol van? – kérdezte döbbenten
Stefan, mire én elmosolyodtam, majd közelebb léptem Alice-hoz.
- James, igaz? Ezt a nevet mondtad – feleltem neki halkan,
majd amikor láttam, hogy fájdalom ül a tekintetében, még egy lépést tettem
felé. – Haldoklik, ezt is mintha említetted volna. Vajon miért? Vagy erre a
kérdésre sem óhajtasz válaszolni?
- Damon, ne – szólt közbe Stefan és Elena egyszerre, mert ők
már sejtették, hogy miben mesterkedek. Alice némán nézett rám, és láttam rajta,
hogy nem hagyták hidegen a szavaim. A kezeit ökölbe zárta maga mellett és
remegett az indulattól.
- És a szüleid? Azt mondtad, hogy meghaltak, ugye? Már csak
arra lennék kíváncsi ezzel kapcsolatban, hogy vajon jól sejtem-e azt, hogy ez is
Klaus számlájára írható-e fel? – folytattam tovább az inkvizíciót, amivel aztán
már pár könnycseppet is varázsolni tudtam a dühös boszorka szemébe. Hm, még
ilyenkor is milyen kívánatos tud lenni…
- Csak azt áruld el nekem, hogy ha a szeretteiddel ez
történt, akkor miért is lenne jó az nekünk, hogy az oltalmad alatt állunk és
sikeresen Klaus-szal szembe fordítottál minket? – kérdeztem tőle feszülten,
majd közelebb léptem hozzá. Ő csak csendben és könnyes szemmel nézett engem, de
nem bírt megszólalni, vagy csak nem akart válaszolni. A dühöt már nem láttam a
tekintetében, csak a bánat és a fájdalom ült bennük. – Szóval? – szólaltam meg
ismét, majd még egy lépést tettem felé. Kíváncsian és szigorúan néztem rá, de
az a baj, hogy túl közel volt… Éreztem az ajkamon a szaggatott zilálását és
pillanatok alatt azon kaptam magam, hogy a dühöm iránta tovatűnt, és minden
bizonnyal vágyakozva nézek rá. Ő viszont még mindig könnyes szemmel nézett rám…
Nem gondolkozva az arcához nyúltam, majd letöröltem a könnyeit, mire ő egy
pillanatra összerezzent. Igyekeztem visszarángatni magamra a maszkom, és talán
több-kevesebb sikerrel el is értem ezt. Mikor úgy gondoltam, hogy újra az
érzéketlen Damon néz rá, akkor ismét megszólaltam. – Kapunk még ma választ a
kérdésekre, vagy reggelig siratod majd az egereket? – szólaltam meg újra, mire
a szemei dühöset villantak és hátrébb lépett tőlem.
- Elmegyek – szólalt meg végül a könnyeivel küszködve, majd
zavartan Elena-ra és Stefan-ra nézett. – Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe
titeket. Ígérem, hogy helyrehozom a dolgokat.
- Ne csináld ezt Alice, te nem tettél semmi rosszat –
szólalt meg békítően Elena, majd ő is felállt a kanapéról és a boszi elé
lépett. – Ne menj el, kérlek. Nem szeretné egyikünk se, ha bajod esne – tette
hozzá halkan és szomorúan. Na, már csak ez hiányzott… Elena ilyen fajta
könyörgései szinte mindig célba értek, akárki felé is irányultak…
- Damon-nak igaza van Elena, mennem kell – felelte halkan,
majd rám nézett.
- Végre valaki, aki képes belátni azt, ha igazat mondok –
szólaltam meg elismerően, bár látszólag a megjegyzésem senkit sem érdekelt.
Alice sem reagált, csak szomorúan végignézett hármunkon,
majd elindult ki a házból. Én győzelemittasan utána sétáltam, hogy a táskáját
átadjam neki, ami még azóta is a kocsimban hevert. Ő megvárt a kocsimnál, és
karba tett kézzel nekidőlt a hátuljának.
- Fárasztó napod volt. Elviszlek, rendben? – ajánlottam fel
neki, bár fogalmam sem volt, hogy miért. – Ígérem, hogy csigatempóban megyek,
hogy élvezni tudd a fantasztikus tájat, és hogy gondolkozhass – tettem hozzá
megadóan és felemelt kézzel, mire ő halványan elmosolyodott, ám végül
bólintott.
- Köszönöm – felelte halkan, majd együtt beszálltunk az
autóba.
- Ne élj tévhitben, egy cseppet sem enyhültem meg és még
mindig várok a válaszaidra, amiket nem vagy hajlandó megadni – szólaltam meg
kimérten, miután rákanyarodtam az útra.
- Ezzel együtt tudok élni Damon – felelte halkan és
révetegen bámult ki az anyósülés ablakán.
- Nem fogok bocsánatot kérni tőled azért, amiket a villában
mondtam neked az igazi családodról és a fiadról – mondtam neki halkan, bár
fogalmam sem volt, hogy miért kellett ezt a tudtára adnom.
- Tudom Damon – mondta nekem nagyot sóhajtva, majd rám
nézett. – Nem haragszok rád emiatt.
- Komolyan mondom, hogy nem értelek – csattantam fel
keserűen. – Elena és Stefan szinte a porban csúsznak előtted, annyira
szeretnének segíteni neked. Én is minden létező módon próbáltam a bizalmadba
férkőzni, hogy elmondd azt, amit tudni akarok, de te inkább elviselsz
mindenféle bántást, ahelyett, hogy egyszerűen elmondanád, hogy mibe rángatott
bele Klaus és mit akar tőled. Félre ne érts, tudom én, hogy néha mennyivel jobb
magányos farkasként, a saját módunkon elintézni a dolgainkat, de ha egyszer
valakiket a dolgok sűrűjébe belerángatsz, akkor utána nincs mese, illő közölnöd
azt, hogy mi is történik tulajdonképpen.
- Higgyétek el, hogy jobb, ha minél távolabb vagytok tőlem
és a dolgaimtól – felelte röviden és magabiztosan Alice.
- Ezzel már egy picit elkéstél, mert Elena például máris
befogadott és úgy tekint rád, mint valami öri-barira. Apropó, ha már Elena-nál
tartunk. Leszbikus vagy? – tettem fel neki köntörfalazás nélkül a kérdést.
- Micsoda? Nem Damon, egyáltalán nem. Miből gondoltad? –
kérdezte tőlem értetlenül.
- Mert ahogy Elena-ra nézel… Komolyan mondom, szerintem
rajtam kívül senki se nézett rá soha így. Talán még az öcsém sem. – feleltem
neki őszintén.
- Félreértesz Damon, Elena… Ő nem… Egyszerűen csak furcsa
élőben is találkozni egy hasonmással – felelte végül Alice, mire én mosolyogva
ránéztem.
- Na látod, tudsz te válaszokat adni! Ezt már szeretem –
feleltem neki elismerően. – Szóval a hasonmások történetével is tisztában vagy.
Miss Ribanc Katherine, és Tatia, akinek szintén meggyűlt a baja a testvérek
ostromló szerelmével. A sors furcsa fintora… - tettem hozzá elhúzott szájjal.
- Mire célzol ezzel? – kérdezte felvont szemöldökkel Alice.
- Látom mégsem vagy annyira képben a hasonmások szerelmi
életével – feleltem neki fejcsóválva. Végre úgy tűnt, hogy van egy téma, ami
érdekli, és ez hátha elvezet engem is egy-egy újabb válaszhoz. – Nézzük csak.
Itt van ugyebár Elena. Két testvért is az ujja köré csavart, szóval ez
kipipálva. Aztán ott volt Katherine 1864-ben, ő változtatott át engem és Stefan-t,
és hát emberként mindketten megfordultunk az ágyában. Aztán valamikor Klaus-ék
idejében, amikor még emberek voltak mind, ott volt ugyebár az ősi Petrova lány,
Tatia, azt hiszem, hogy így hívták. Nos amennyit hallottam a jó öreg
családodtól, Klaus és Elijah is odáig voltak érte, amíg ősanyuci meg nem unta a
dolgot és végül a vérével vámpírrá nem tette a kis családját.
- Nos ezek a szerelmi szálak… Nem mindegyikről tudtam,
vagyis jobban mondva ezzel soha nem is foglalkoztam – felelte elgondolkozva
Alice.
- Ha már itt tartunk… Tatia vére kötötte meg Klaus hibrid
énjét is, ezért kellett az áldozati szertartáshoz Elena és az, hogy meghaljon.
Ma, amikor megtudtad, hogy Klaus megtörte az átkot, szó szerint kiborultál és
olyan voltál, mint egy reményvesztett élő-halott. Miért? – tettem fel neki a
kérdést, hátha most valamivel több információt ad majd nekem.
Ő elgondolkozva nézett rám, és láttam, hogy ismét
elfelhősödik az arca, mert megint valami olyan juthatott az eszébe, ami
egyáltalán nem tette boldoggá. Végül legnagyobb döbbenetemre megszólalt.
- Azért, mert van némi közöm ehhez az átokhoz és Klaus-nak emiatt
szüksége van rám – válaszolta röviden. Nos, ez is több mint a semmi, bár
egyáltalán nem tudtam meg többet a dolgokról, mert eléggé általánosan
fogalmazott.
Lassan fogyott az út előttünk, így végül megérkeztünk a
Mikaelson villához. Mindketten kiszálltunk az autóból, majd hátrasétáltunk a
kocsi csomagtartójához, hogy elővegyem a táskáját.
- Köszönök mindent Damon – szólalt meg hálásan, majd átvette
a táskáját. Én csak bólintottam, majd elmosolyodtam.
- Látod, ma is ittam, nem keveset, és mégis épségben
hazahoztalak – feleltem neki nevetve.
- Úristen, tényleg! El is felejtettem, hogy ittál – szólalt
meg Alice döbbenten. – Többször nem fogok beülni melléd, azt elhiheted.
- Nem kell ennyire félned tőlem, jók a reflexeim –
válaszoltam neki kacsintva.
Ő hitetlenül megrázta a fejét, és láttam, hogy szép lassan enyhül
a dühe is. Felnézett rám újra azokkal a smaragd szemekkel, nekem pedig közben a
tekintetem azokra a csábítóan vörös ajkaira siklott…
- Jó éjszakát Damon – szólalt meg végül kedvesen, majd
legnagyobb döbbenetemre közelebb hajolt hozzám és arcon csókolt. Volna, ha nem
fordítom el az arcom, így egyenesen a számra érkezett a kedves kis búcsúcsókja.
Egy pillanat alatt felizzott bennem a vágy iránta, ám amilyen gyorsan jött az
apró, inkább puszinak nevezhető csók, olyan gyorsan véget is ért. Alice
zavartan hátrébb lépett tőlem, majd hátra sem pillantva besietett a villába.
Tényleg isteni és mámorító ajkai vannak. Hm, azt hiszem,
hogy ez a történet nem most ért véget, és a válaszok kutatása mellett más
egyéb, kellemes célkitűzéseim is lettek.
Tetszik a történet, tényleg tetszik, érdekes, meg van benne minden ami kell, abszolut minden ami ahoz kell, hogy olvastassa magát a story. Alice elsőre valóban egy kedves szinpatikus lány benyomását kelti aki ráadásul szivből utálja az ősi familia néhány tagját és tele gondokkal. Damon mint mindig most is hozza a formáját, imádnivalóanaranyosbunkószeretnivalóseggfej. De nem kell neked mondjam ki az én kedvenc párosom, és az is marad a sorozat befejezte után is. Abban is biztos vagyok, hogy lesz még itt is Delena jelenet, mert szerintem ez elkerülhetetlen és amint már volt is rá példa. Amúgy meg szerintem Elena sem mondott le teljesen és végérvényesen Damonról, nem is tudom megmagyarázni mi váltja ki ezt az érzést, de ott motoszkál bennem. Lehet, hogy csak beleképzelem a dolgokba, mert nagyon szeretem őket. "Ne nézz rám szeretően, törödően és ne csinálj úgy mitha én lennék a legjobb barátod, mert tudod te is, hogy ez nekem kevés." vagy "... akaratlanul is az ajkaira siklott a tekintetem ahogy az övé is az enyémre...." vagy "Ó persze, hogy számitok neki nagyon is ..." Talán az ilyen és ehez hasónló megjegyzések miatt van ilyen érzésem. Mindentől függetlenül imádom Damont és a stilusod is ahogy irsz, magasra tetted a mércét, gratulálok. Kiváncsi vagyok a továbbiakra. :):):)
VálaszTörlésNem is tudom, hogy mit mondjak. Annyira, de annyira sikerült megnyugtatnod, hogy azért mégiscsak érdekel, meg tetszik neked ez a story.:)))
TörlésDamon és Elena. Nos igen, nekik kőkemény múltjuk van, és mint olvashattad, Damon ezt le akarja zárni. A pénteki részben egy kicsit beleláthattok majd abba, hogy Elena mit gondol erről az egészről, és hogy ő mit is szeretne igazából. Kicsit jobban rá próbálok majd világítani a storyban arra, hogy Elena mit érez, és miért veri ki Damon-nál a biztosítékot az abszolút csak kedvességből felé forduló Elena. Aztán mindez kicsit megváltozik majd két fejezettel később, ami nem igazán fog változni a történet végéig. De minden jó, ha a vége jó.:) Húú, most jó homályos volt, amiket írtam, ugye? Ha esetleg van valami kérdésed, és az nem túl spoiler-os, akkor kérdezz nyugodtan.:)))
Amúgy a fenti idézeteid... Igen, ez még a folyamat eleje, ezért kellettek ezek, hisz még két hete sincs, hogy Elena vámpír lett, és telefonon elköszönt Damon-tól és elengedte azon a katasztrófális estén Őt.
Nagyszerű kis rész lett, Damon hozta a formáját, Alice pedig a kitérő válaszaival már amire adott választ. Várom majd a pénteket.
VálaszTörlésKöszi Zoltán.:))) Milyen jó, hogy most csak két napot kell várni az új részre, igaz? :)
TörlésIgen jó dolog most kicsit gyorsabban jönnek az új részek, de akkor is megérné várni az új részt ha csak havonta jönne.
TörlésÖrülök, hogy ezt mondod.:) És ha valóban így lenne, akkor is ezt mondanád vajon? Nem ilyen drasztikusan fog lecsökkenni, de bizony a Kötelékek 2. indulásával ritkábban jönnek majd az új fejezetek. Másfél hetente kerül majd sor mindig a folytatásra...
Törlés