Sziasztok!
Hát ez a nap is eljött. A Kötelékek 2. is elindul a mai napon a prológussal.:) Ez a rövid kis rész egy felvezető, és ez még közvetlenül a Kötelékek 1. után játszódik azután, hogy a két család külön városba költözött. Az első fejezetben indul majd el a történet szála, amikor is időben ugrani fogunk 77 évet. Most viszont azt láthatjátok majd, amiről a történet ismertetőjében már írtam nektek: Alyssa és Alexander vajon miért nem emlékszik majd egymásra?
Az első fejezet érkezése pedig... Amint már korábban írtam Nektek, továbbra is hetente két fejezetet fogok publikálni, de mivel 3 történet fog futni a mai naptól az oldalon, ezért egymás után sorban fog jönni a három történet a két publikálási napon. Ennek értelmében a jövő héten a The Delena Fanfiction érkezik kedden, pénteken a Damon's Fanfiction, és az azt követő héten kedden már a Kötelékek 2. első fejezete jön. Utána pedig így folytatódik tovább minden.
Több okból sem mertem egy harmadik publikálási napot adni a Kötelékek 2.-nek. Az egyik az, hogy félek, hogy ezzel saját magam alatt vágnám egy idő után a fát, a másik pedig az, hogy szerintem nem bír el egy harmadik publikálási napot az oldal. Rengeteg időm, és energiám van abban, hogy hétről hétre kettő történet részeit hozzam Nektek, és hiába emellett gyönyörűen nő az oldal bal oldalán található számláló, valahogy ez mégsem elég vagy nem jó Nektek. Általában 4-5-en szoktatok írni nekem, holott a nap végére igen sokan elolvassátok az új részt. Valamiért viszont csak pár embernek van véleménye a részekről, amikért Nekik most külön még egyszer köszönetet szeretnék mondani!:) De a többieknek nem tudom, hogy mi kellene még, mi hiányzik, vagy hogy mit rontok el, amiért csendben maradtok. A legfőbb célom az, hogy fejlődni tudjak, hogy egyre jobb és jobb történeteket tudjak írni, ehhez viszont szükségem van a Ti visszajelzésetekre is. Csak a hibáimból, és a pozitív vagy negatív visszajelzésekből tudok tanulni. Ezt rengetegszer elmondtam már Nektek, de úgy tűnik, hogy csak páran vagytok, akik ebben tényleg aktívan segítetek nekem. Félre ne értsetek, emellett én nagyon szeretek írni, de íróként nekem is szükségem lenne a visszajelzésre, a véleményekre, hogy tudjam, hogy mi jó és mi nem jó. Mi az ami tetszik, vagy kevésbé tetszik Nektek.
Ne haragudjatok, hogy ezt most itt a nyakatokba zúdítottam, de úgy éreztem, hogy ezt újra ki kell adnom magamból Nektek. Ez talán egy utolsó, halk segélykérés, főleg azért, mert hiába indul most el a Kötelékek 2., valahogy egyáltalán nem érzem elég jó színvonalúnak, és ennek következtében egy jó ideje meg vagyok akadva a folytatással. Félre ne értsetek, egyelőre van bőven fejezetem a számotokra belőle, mert mindig előre dolgozok, mert bármikor jöhet olyan időszak az életemben, hogy hosszabb időre félre kell tegyem az írást. A holtponton való túllendülésben viszont tudnátok Nekem segíteni azzal, ha Ti is kicsit aktívabbak lennétek. Ez nem könyörgés, vagy kérés, csak... Csak egyszerűen elmondtam Nektek, hogy tényleg jól esne. Ha viszont mégsem érek el semmit az újabb kifakadásommal, az nem fog Titeket negatívan érinteni, mert ugyanúgy érkezni fognak hetente két alkalommal a fejezetek. Sőt... Sajnos általában az ilyen jellegű kérésemmel, "panaszkodásommal" nem szoktam elérni semmit, szóval... De legalább kiírtam most ezt magamból. És ki tudja... Talán mégis lesztek még páran, akik ezután többször meg fognak szólalni.
Több okból sem mertem egy harmadik publikálási napot adni a Kötelékek 2.-nek. Az egyik az, hogy félek, hogy ezzel saját magam alatt vágnám egy idő után a fát, a másik pedig az, hogy szerintem nem bír el egy harmadik publikálási napot az oldal. Rengeteg időm, és energiám van abban, hogy hétről hétre kettő történet részeit hozzam Nektek, és hiába emellett gyönyörűen nő az oldal bal oldalán található számláló, valahogy ez mégsem elég vagy nem jó Nektek. Általában 4-5-en szoktatok írni nekem, holott a nap végére igen sokan elolvassátok az új részt. Valamiért viszont csak pár embernek van véleménye a részekről, amikért Nekik most külön még egyszer köszönetet szeretnék mondani!:) De a többieknek nem tudom, hogy mi kellene még, mi hiányzik, vagy hogy mit rontok el, amiért csendben maradtok. A legfőbb célom az, hogy fejlődni tudjak, hogy egyre jobb és jobb történeteket tudjak írni, ehhez viszont szükségem van a Ti visszajelzésetekre is. Csak a hibáimból, és a pozitív vagy negatív visszajelzésekből tudok tanulni. Ezt rengetegszer elmondtam már Nektek, de úgy tűnik, hogy csak páran vagytok, akik ebben tényleg aktívan segítetek nekem. Félre ne értsetek, emellett én nagyon szeretek írni, de íróként nekem is szükségem lenne a visszajelzésre, a véleményekre, hogy tudjam, hogy mi jó és mi nem jó. Mi az ami tetszik, vagy kevésbé tetszik Nektek.
Ne haragudjatok, hogy ezt most itt a nyakatokba zúdítottam, de úgy éreztem, hogy ezt újra ki kell adnom magamból Nektek. Ez talán egy utolsó, halk segélykérés, főleg azért, mert hiába indul most el a Kötelékek 2., valahogy egyáltalán nem érzem elég jó színvonalúnak, és ennek következtében egy jó ideje meg vagyok akadva a folytatással. Félre ne értsetek, egyelőre van bőven fejezetem a számotokra belőle, mert mindig előre dolgozok, mert bármikor jöhet olyan időszak az életemben, hogy hosszabb időre félre kell tegyem az írást. A holtponton való túllendülésben viszont tudnátok Nekem segíteni azzal, ha Ti is kicsit aktívabbak lennétek. Ez nem könyörgés, vagy kérés, csak... Csak egyszerűen elmondtam Nektek, hogy tényleg jól esne. Ha viszont mégsem érek el semmit az újabb kifakadásommal, az nem fog Titeket negatívan érinteni, mert ugyanúgy érkezni fognak hetente két alkalommal a fejezetek. Sőt... Sajnos általában az ilyen jellegű kérésemmel, "panaszkodásommal" nem szoktam elérni semmit, szóval... De legalább kiírtam most ezt magamból. És ki tudja... Talán mégis lesztek még páran, akik ezután többször meg fognak szólalni.
Szóval... Ne haragudjatok, hogy ez most egy kicsit hosszabbra sikerült. De tényleg muszáj volt ezt most kiadni magamból. De ígérem, hogy most már befogom és inkább koncentráljunk a folytatásra: Kötelékek 2. Prológus! Az első fejezet pedig február 4-én érkezik.:)
Jó olvasást kívánok MINDENKINEK!:)
Morwen
Ui: Bocsánat, hogy ez most majdnem hosszabb lett, mint a prológus.:(
Ui: Bocsánat, hogy ez most majdnem hosszabb lett, mint a prológus.:(
*****************************
Kötelékek 2. - Prológus
Damon idegesen járkált a nappaliban és közben feszülten
markolta a kezében tartott telefonját. Még mindig teljesen tanácstalan volt és
ezen most az sem segített, hogy végre úgy tűnt, hogy csendes és nyugodt
éjszakájuk lesz. Elena még mindig Alyssa szobájában volt és próbálta
megnyugtatni a lányukat. Már negyedik napja próbálkoztak Isobel keverékeivel,
hátha az megnyugtatja Alyssa-t és végre csendes álmot hoznak számára a szerek.
Vámpír volt ugyan, de Isobel szerint ezek a fajta nyugtatók hatnak majd rá is.
Egyelőre viszont ez az állítása nem szándékozott beigazolódni…
Damon szomorúan idézte fel az egy héttel ezelőtti estét,
amikor Elena sírva hívta fel az anyját, mert már nem bírta lelkileg elviselni azt,
hogy ennyire szenved a lányuk. Nem akart egyikük sem boszorkány módszerekhez
folyamodni, de már túl voltak azon a ponton, hogy bármi is visszatartsa őket.
Alyssa kétség kívül szenvedett és ők kevesek voltak ahhoz, hogy enyhítsenek a
fájdalmán.
Damon ijedten kapta fel a fejét, amikor Caroline és Stefan
léptek be halkan és kéz a kézben a nappaliba, ezzel őt is visszarángatva a
jelenbe, ami egy cseppet sem volt szebb, mint az iménti emlékei.
- Hogy van? – kérdezte fojtott hangon Caroline.
- Nem jól Car – csóválta meg aggódva a fejét Damon. – Isobel
tanácsára növeltük a nyugtató adagját a teájában, de vagy nem hatott még, vagy
mit sem ér az egész.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli majd, hogy
távol van Alexandertől – szólalt meg halkan Stefan és közben értetlenül
csóválta meg a fejét.
- Elijah mit mond? Alexander is ennyire maga alatt van? –
kérdezte aggódva Caroline.
- Nem tudom, még nem beszéltünk velük. De az nem állapot,
hogy nyugtatók segítségével képes csak aludni, már ha képes rá egyáltalán! –
mondta feszülten Damon. – Már egy hónapja, hogy Cincinnati-be jöttünk, és azóta
minden este ez megy!
Stefan és Caroline szomorúan bólintottak, majd mind az ajtó
felé fordultak, amin Elena lépett be kisírt szemekkel.
- Elaludt? – kérdezte fojtott hangon Damon.
- Azt hiszem igen – válaszolta Elena könnyes szemmel. Damon
azonnal kedvese mellé lépett és szorosan átölelte Elena-t, akiből erre azonnal
kitört a sírás. – Damon, nem bírom tovább nézni azt, ahogy szenved. Mintha a
lelke egy darabkáját téptük volna ki belőle. Egy élő-halott, aki megállás
nélkül sír, és teljesen maga alatt van.
- Csssh, minden rendben lesz Elena – nyugtatta aggódva
feleségét Damon. – Isobel azt ígérte, hogy egy ekkora adag hatni fog.
- De nem élhet élete végéig drogokon a lányunk Damon! –
mondta elkeseredetten Elena. – Nem is élete végéig, hisz ő vámpír Damon. Ez… Ez
egyszerűen nem normális. Belepusztul Alexander hiányába és mi nem tudunk ez
ellen tenni Damon. Ez valami olyan erős ragaszkodás az irányába, ami felett
nincs hatalmunk. Mi ehhez kevesek vagyunk – tette hozzá szipogva Elena.
- Megoldjuk ezt is valahogy, ne aggódj – felelte nyugtatóan
Damon, de amint ezt kimondta, a házat egy velőtrázó sikoly töltötte meg, ami
azonnal fojtott zokogásba csapott át. Ugyanekkor Elena is felzokogott Damon
karjaiban. Az ő idegei már nem bírták és teljesen kikészült a látványtól, amit
ilyenkor az összetört lánya nyújtott.
- Majd mi megyünk és megnyugtatjuk – szólt közbe halkan
Caroline, majd Stefant kézen fogva kisiettek a nappaliból. Elena és Damon pár
perc múlva hallották, hogy a keserves sírás halkul, majd erőtlen szipogásba
vált át.
- Kérlek Damon, nem bírom ezt tovább nézni – szólalt meg
Damon karjaiban Elena sírva.
- Tudod, hogy mit gondolok erről Elena – vágott közbe
feszülten Damon, bár maga sem merte bevallani azt, hogy egyre jobban hajlik
Elena kérését megfontolni és teljesíteni azt. Az ő idegei is kikészültek már és
borzasztó volt így látnia az ő kislányát. Szemmel láthatóan Alyssa darabokra
tört. Minden éjjel Alexander után zokogott és ők képtelenek voltak hosszú távon
megnyugtatni őt. Egy hónap telt el a költözésük óta és azóta nem látták
Alyssa-t mosolyogni sem. Bíztak abban, hogy az idő majd segít nekik, de azt
tapasztalták, hogy egyáltalán nem javul a helyzet. Tisztán látták mind, hogy valami
megmagyarázhatatlan kötelék van a két gyermek között, amikre ők jelenleg még
nem találtak magyarázatot.
- Damon, kérlek – szólalt meg ismét halkan Elena, magához
térítve ezzel Damon-t az elmerengéséből.
Damon mély levegőt vett, majd erősebben rámarkolt a
telefonjára, amit még mindig a kezében szorongatott. Már többször eljátszott a
gondolattal, hogy megteszi azt, amiért Elena hetek óta könyörgött neki, de még
most is próbált makacsul hinni abban, hogy van más megoldás is, holott egyet
sem tudott volna mondani. Sose hitte volna, hogy Elena lesz az, aki végül hamarabb
megtörik és szerinte a könnyebb utat választja majd. De akármennyire is kereste
tovább Damon a kifogásokat, már egyet sem talált. Ő is pontosan tudta, hogy már
nincs több ötletük, amivel segíthetnének Alyssa-n.
- Ez a legjobb döntés Damon – szólalt meg ismét szipogva
Elena, majd kibújt Damon öleléséből és kisírt mogyoróbarna szemeivel Damon
aggódó azúr pillantásában merült el. – Nem akarom, hogy Stefan vagy Caroline
zombiként irányítsák őt a vérükkel. Nekünk Elijah-ra van szükségünk.
- Tudom – szólalt meg végül Damon nagyot sóhajtva, majd
kisimított egy kósza tincset Elena arcából és letörölte a könnyeket kedvese
arcáról. – Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen Damon – felelte határozottan Elena. – A lányunk
szenved és mi képtelenek vagyunk segíteni neki. Azt akarom, hogy Elijah
megigézze őt és felejtse el Alexandert és vele együtt őket is!
- Legyen – adta meg magát megadóan Damon, majd a kezében
lévő telefonra siklott a tekintete. Pillanatok alatt tárcsázott, majd a füléhez
emelte a készüléket. Előtte még egy fájdalmas pillantással nézett le az őt
fürkésző, kisírt barna szemekbe, majd lehunyta a szemeit, hogy az ő könnyei is
békésen végigszántsák az arcát. Érzékelte Elena puha érintését az arcán, ami
megnyugvással töltötte el és végre azt érezte, hogy helyes az, amit tenni
készülnek. Mintegy végszóra végül a kitartó búgás megszűnt a vonal másik végén
és egy ismerős hang üdvözölte őt.
Az, hogy rettenetesen várom már, az okés? Kérlek probáld úgy felfogni olvasóid nem visszajelzését, mint egy idegesitő nagynénit akit nem lehet lerázni, ott van és csak bámul. puszi :):):)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Maresz.:) Igyekszek összekapni magamat és megfogadni a tanácsodat.:) Puszillak. :)
TörlésJó lett, tetszett és legalább választ kaptunk a kérdésre, hogy mért nem emlékeznek egymásra. Már várom a 4.-ét az első fejezettel.
VálaszTörlésKöszönöm Zoltán.:) Mint mindig, rád most is számíthatok.:) Szerintem hamar eljön majd a 4.-e és elindul ez a történet is.:)
Törlés