Sziasztok!
Íme, meg is hoztam a második fejezetet.:) A rész végén dőlt betűvel ismét egy emlékbe nézhettek bele, ami egy kicsit sem lesz békés. Damon egyik legfájdalmasabb emlékéről van szó...
Mivel ma Valentin nap van, és mert a szerelem nem csak az életemben, de a történeteimben is az egyik legfontosabb dolog, ezért úgy gondoltam, hogy a mai napon hozok Nektek egy kis ajándékot.:) Ma nem csak Kötelékek 2. fejezetet kaptok, hanem The Delena Fanfiction következő része is perceken belül felkerül az oldalra.:)
Én ezzel kívánok Nektek BOLDOG Valentin napot!:)))
Morwen
***********************
- Végre hazaértél! – csattant fel az ismerős, ideges hang,
amikor becsukta maga mögött Alyssa az ajtót. Ahogy belépett a nappaliba, a hang
tulajdonosának dühös valójával találta szembe magát. A szeretettel teli mélykék
szempár most dühöt és aggódást sugárzott felé, ami egy részét melegséggel
töltötte el, de az erősebb, harciasabb énjét csak méregbe hozta. Utálta, amikor
az apja gyerekként kezelte és szó szerint a széltől is óvta volna őt.
- Kikapcsoltad a telefonod és mióta hazaértem, közel 3 órája
próbállak elérni – zúdította rá dühét a férfi és mérgesen felé lépett. – Van
róla fogalmad, hogy mennyire aggódtam érted? – kérdezte csalódással a hangjában
az apja, ami most megbánás helyett, inkább dühvel öntötte el Alyssa-t.
- Nagylány vagyok már, tudok magamra vigyázni – felelte
merészen, majd ügyet sem vetve az apjára, elindult a lépcső felé, hogy
felmenjen a szobájába.
- Na állj csak meg kisasszony, nem fejeztem be – felelte
dühösen Damon, majd amikor a lánya meg sem hallva a szavait továbbsétált,
mérgesen utána viharzott és a legalsó lépcsőfokon elkapta Alyssa karját.
Alyssa hiába próbálta erővel kirántani a karját, az apja még
mindig erősebb volt nála. Az ő 80 éve igaz, hogy már 160 évnek felelt meg, az apja
viszont már 250 éves elmúlt, így az erőfölénye borítékolható volt.
- Azt mondtam, hogy végighallgatsz és addig nem mész sehova
– sziszegte dühösen a férfi, majd lehúzta Alyssa-t a lépcsőről és magával
rángatta, vissza egyenesen a nappaliban. Alyssa még egy darabig küzdött, majd
végül feladta és duzzogva, karba tett kézzel megállt az apja előtt, mikor az
végre elengedte őt. – Hol voltál? – szegezte neki a kérdést az apja.
- Városnézésen – válaszolta szemtelenül Alyssa, bár tudta
jól, hogy most nem volt elég ügyes és az apja azonnal kiszúrta a hazugságot.
- Éjjel 11 órakor? – vonta fel a szemöldökét Damon. – Ugye
nem nézel ennyire hülyének Lyssa? Elmentél oda, igaz? – kérdezte dühösen a
férfi.
- Ha úgyis tudod, hogy hol voltam, akkor miért kérdezed? –
vágott vissza Alyssa sértetten. Utálta, amikor így faggatja az apja, és
ilyenkor újra 10 évesnek érezte magát. Igaz, hogy akkor is már felnőtt volt,
mégis mindig sok bajba keverte magát, ám ez a szokása elég sokat változott az
évtizedek alatt. Az ügyessége is fejlődött, így az esetek többségében gond
nélkül kimászott a szorult helyzetekből. Az apja is pontosan tudta ezt, mégis
mindig rövid pórázon próbálta tartani, különösen azóta a 10 évvel ezelőtti nap
óta.
- Világosan megmondtam, sőt, könyörögtem neked, hogy ne menj
oda – csattant fel mérgesen Damon. – Ha bármi bajod történt volna… Tudod, hogy
figyelhetik azt a házat.
- De nem lett bajom, oké? – felelte egyre jobban elvesztve a
türelmét Alyssa, és azon kapta magát, hogy már szinte üvölt az apjával. – Ha
annyira nem akartad, hogy odamenjek, akkor nem kellett volna 30 km-re attól a
villától letelepednünk!
- Megmondtam neked, hogy ez csak ideiglenesen lesz így, mert
fel kell keresnem valakit, és az volt a legbiztonságosabb, ha mellettem maradsz
– válaszolta kicsit nyugodtabb hangnemben Damon, majd óvatosan a lánya felé
tett egy lépést. – Csak arra kérlek, hogy érts meg engem Alyssa. Nem akarlak
téged is elveszíteni! – tette hozzá már-már szelíd hangon Damon, igyekezve
megtörni ezzel a közte és a lánya közt kialakult feszült helyzetet.
- Ha továbbra is kalitkában tartasz, akkor ezzel fogsz
végleg elveszíteni! – vágta hozzá sértetten Alyssa, majd igyekezett a bűntudatát
mélyen eltemetni magában, amit az apja fájdalmas tekintete okozott a szívében.
Mérgesen kifújta a levegőt, majd remélve, hogy most már leléphet, ismét
elindult a lépcső felé, és örült annak, hogy ezúttal nem állította meg az apja.
- Csak meg akarom óvni az életed! – válaszolta utána
keserűen Damon, de Alyssa már csak a szobája ajtaja elől, az emeletről kiabált
vissza az apjának.
- Ha bezársz, azzal te magad ölsz meg, nem pedig Ők, akik megölték anyát és ránk is
vadásznak! – vágta hozzá az utolsó kemény szavakat az apjának, amit tudta, hogy
nem érdemelt meg. De most túl dühös volt rá, hogy egyáltalán figyelembe tudja
venni az apja érzéseit és azt, hogy mennyire megbántotta ezzel őt. Teljes
erőből becsapta maga mögött a szobája ajtaját, majd áldotta az eget, hogy csak
akkor eredtek el a könnyei, amikor hasalva levágódott az ágyára.
*
Damon csak hitetlenül nézett fel az emeletre, oda, ahol
nemrég a lánya bevágta az ajtót, óriási robajt keltve ezzel az egész házban.
Fájdalmasan megrázta a fejét, majd összetörten leroskadt a hozzá legközelebb
álló fotelba. A kezeit automatikusan a térdére támasztotta, a fejét pedig a
tenyerébe hajtotta. Már nem érdekelte, hogy majdnem minden napját így zárja le,
és ez megy, már 10 éve. Hol Elena miatt tért sírva nyugovóra, hol a lánya
viselkedése és a megrögzött aggódás készítette ki annyira, és persze a vele
való heves viták, hogy újra és újra sírva tért be a hálójába lepihenni.
Halkan érzékelte, hogy Alyssa is a szobájában sír, és hiába
igyekezett ezt titkolni előle, az évtizedek alatt egyre jobb és kifinomultabb
lett az ő hallása is. Utálta, amikor a lánya szenvedett és sírt, és ezért is
mindig magát okolta. Tudta, hogy túlzásba viszi a féltését, de egyszerűen nem
maradt volna ép az elméje, ha nincs senki, akit szerethet és védhet. Ha nem
lenne Alyssa, ő már biztosan feladta volna, beleőrült volna Elena elvesztésébe.
Már 10 éve követte volna őt a túlvilágra, akármennyire is utálja azt a helyet,
csak hogy Elenával legyen. Csak Alyssa tartotta őt életben, ő adott neki erőt
azért, hogy küzdjön és ne adja fel. Most is azért tértek vissza Virginiába,
hogy megkeressen valakit, aki talán segíthet neki. Ő sem akart egész hátralévő
életében menekülni, de nem akarta, hogy Alyssa részt vegyen a nyomozásában és a
felderítő munkában, és erre nagyon jó oka volt. Először is nem akarta veszélybe
sodorni a lányát. Másodszor pedig a beavatásával sajnos olyan múltbéli
eltitkolt dolgokról kellett volna felvilágosítania a lányát, amiket nem volt
biztos, hogy jól fogadna Alyssa. Éppen ezért egyedül kutatott és csak ritkán
osztott meg dolgokat a lányával ezzel kapcsolatban, de szerencséjére Alyssa nem
akarta mindenbe beleütni az orrát. Damon ennek ellenére utálta, hogy majd 10
éve hazudnia kell neki, de mindent az ő érdekében tett. Tudta, hogy mennyire
megsértődne Alyssa, hogy nélküle keresi a rég látott barátokat, akik talán
segíthetnek nekik. Alyssa olyan volt ezen a téren, mint Elena: nem tűrte, ha
kihagyták az őt is érintő dolgokból.
Damon mély levegőt vett, majd úgy döntött, hogy ezzel a problémával
ma már nem foglalkozik. Túl fáradt volt már, és miután letörölte a könnyeit,
elindult a hálója felé, hogy ismét egy nyugtalan, vészterhes álomba merüljön.
*
Damon dühösen baktatott fel a lépcsőkön a hűvös
éjszakában, miután a sikertelen keresgélés után, most sem akadt Alyssa nyomára.
Már minden létező barátját végigjárta a környéken és semmire sem jutott. Tudta,
hogy Elena már nagyon aggódik, ezért döntött úgy, hogy éjszakára hazajön, és
majd reggel folytatja tovább a keresést a lánya után.
Hirtelen az egész teste összerezzent és a vér is
megfagyott benne, amikor a házból érkező velőtrázó sikoltás a csontjáig hatolt.
Egy másodpercre sem gondolkodott, azonnal berontott a házba, nem foglalkozva a
veszéllyel, ami rá várhat. Ez most egy pillanatra sem érdekelte, mert tudta,
hogy Elena bajban van.
Amint belépett a bejárati ajtón, valaki váratlanul
elkapta és olyan erővel szorította hátra a kezeit, hogy még neki se volt
lehetősége moccanni a béklyók szorításától.
- Lám, lám, lám, kihez van szerencsénk? – kérdezte egy
fagyos hang a nappali egy sötét szegletéből. Damon azonnal felismerte a hangot,
és lassan tudatosult benne, hogy amit 70 éve csak apró, jelentéktelen
veszélynek éreztek, most kegyetlenül valóra vált számukra. – Csak nem Damon
Salvatore jött megmenteni a drága kis feleségét? – kérdezte kárörvendően a
hang, majd végre kilépett az árnyékból, hogy Damon rávethesse a gyilkos
tekintetét.
- Mit kerestek itt? Engedjétek őt el! – mondta dühösen
Damon, majd a földön heverő, ziháló Elena felé bökött a fejével. – Itt vagyok
nektek én!
- Sajnálom Damon, de nekem nem rád van szükségem – mondta
fejcsóválva a férfi, majd szánakozva nézett Damonra. – Gondolom egyikőtök sem
fogja elárulni, hogy hol találom őt.
Damon gyilkos tekintettel meredt az előtte álló férfira,
aki lassan közelebb sétált felé. Tökéletesen látta a kegyetlen arc minden
vonását, amit most lénye egésze szívből gyűlölt. Sose hitte volna, hogy a
fenyegetés valóra válik, és mindent elveszíthet majd. Nehezen siklott le a
tekintete a férfiról, hogy a földön ájultan heverő feleségére nézzen. Nem sokan
tudták, hogy 70 éve Elena hozzáment, és ez a tény nagyon aggasztotta. Vajon mi
mindent tudhat még róluk a férfi? Tud vajon Alyssa-ról is? Damon belül érezte,
hogy akármennyire is szeretné, hogy a válasz a magában feltett kérdésére a „nem”
legyen, valójában nem az volt. Biztos volt abban, hogy tudnak Alyssa
létezéséről és talán Elijah-ék sincsenek már biztonságban, hiába óvintézkedés
gyanánt évtizedek óta nem találkoztak velük személyesen. Hát eljött a vég, ebben
biztos volt… Most először életében áldotta az eget, hogy Alyssa megint a tudtuk
nélkül ment el. Talán van remény számára… Ha ők ketten Elenával meg is halnak,
Alyssa-nak van remény, és csakis ez tartotta még benne a lelket.
- Tudod jól, hogy nem adjuk meg neked, amit akarsz,
úgyhogy ne húzd az időt tovább. Tedd meg, amiért jöttél! – felelte Damon, mire
a férfi jóízűen felnevetett.
- Sose hittem, hogy a pletykák igazak, és a nagy Damon
Salvatore ennyire meglágyult és elvarázsolta a család illúziójának részegítő
köde – mondta gúnyosan a férfi, majd az arca lassan komolyra változott és olyan
közel lépett Damonhoz, hogy a férfin minden apró barázdát látott és meg tudta
volna számolni őket a viszonylag fiatal arcon. – De ne siessünk annyira előre
Damon, nem lesz olyan könnyű a vég számodra, mint hinnéd. Szükségem van tőled
valamire, vagy jobban mondva valakire, így te most élve kisétálsz majd ezen az
ajtón. De Elena… Nos vele más terveim vannak – felelte magabiztosan a férfi és
győzelemittas mosoly terült szét az arcán, amikor meglátta Damon-on a
kétségbeesését, és a rettegést, majd hangosan felnevetett, amikor Damon könnyes
szemmel a feleségére nézett és hevesen megrázta a fejét.
A férfi végül hátat fordított neki, majd intett a másik
sarokban álló nőnek. Damon gyűlölettől izzó tekintettel nézett végig rajta és
keservesen próbált kiszabadulni az erős karok szorításából, mert a nő egyre
közeledett Elena felé.
A következő, amire ezután emlékezett, az a velőtrázó
ordítása, amiért a szívet, ami érte dobogott, egyszerűen kitépték a helyéről,
ezzel végleg megölve az ő lelkét is. Dühösen próbált kiszabadulni, de nem bírt.
Aztán hirtelen elsötétült előtte minden, és csak órák múlva tért magához az
üres házban. Tudta, hogy eltörték a nyakát, ezzel iktatva ki őt arra az időre,
amíg a gyilkosok elhagyják a házát… Az otthonát… Ahol biztonságban kellett
volna lennie Elenának és Alyssanak. A családjának…
Sírva arra a pontra kúszott, ahol Elenát megölték, de a
teste már sehol sem volt. Magukkal vitték… Damon zokogva a padlóra borult és
képtelen volt megnyugodni. A fájdalom szétmarcangolta a belsőjét és a szívét,
ami soha nem lesz már újra a régi. Fogalma sem volt arról, hogy mikor ébredt
tudatára és bírt erőt venni magán, hogy felálljon a legmélyebb szakadékból,
ahova lökték. Újra tehetetlenül végig kellett néznie Elena halálát…
Legszívesebben azonnal utána ment volna, mert tudta, hogy a túlvilágon vár majd
rá Elena. De nem most, és nem így. Nem adhatja fel, küzdenie kell. A lányáért.
Mindig csak a lányáért. Ez a két nő volt az életében az, akikért bármire képes
lett volna. Elenáért meghalt egyszer és bármikor újra megtette volna érte.
Alyssa életéért is gondolkodás nélkül ölette volna meg magát. De a gyilkosok
nem tették meg… Nem akarták megölni őt, mert azt akarták, hogy szenvedjen, és
hogy meneküljön. Egy játékfigura tehetetlen testében érezte magát, amit nem ő
irányít. Csak egy esélye van neki és Alyssanak: ha okosabbak és ügyesebbek
lesznek. És nem adják fel, bármi is történik. Soha nem adhatják fel!
Hát, nagyon jó lett. Érthető Damon aggódása főleg az epizód végével. Kegyetlen vagy, hogy így kínzod őket, de reménykedem a boldog befejezésben. Több a kérdés mint a válasz, de csak kapunk válaszokat majd későbbiekben. Várom majd a következő részt.
VálaszTörlésHát igen, ebben a történetben elég kegyetlen leszek velük.:S Más story, más helyzetek, másfajta fájdalom. Nehéz út vár még rájuk az biztos. De minden jó, ha a vége jó, nemde?:)
TörlésEzer bocsika, de nem voltam gép közelbe, bárhogy is akartam. Hidd el nálamnál senki se kiváncsibb és senki se várja olyan türelmetlenül az új fejezeteket. Na, szóval amit látok a 2 fejezet után az kb ez:
VálaszTörlésapa és lánya szenvedése a szerett személy után, aki semmi garancia arra, hogy maghalt, hiszem Damon nem látott holttestet. Ha meghalt volna akkor meg miért vitték magukkal, holtan nem sok hasznát veszik. Ezért is nyomoz Damon olyan nagyon és titokban, ezért is nem adja fel, mert még mindig van remény, hogy Elena életben van. Na már most, ha igy van akkor is ki tudja milyen állapotba visszakerül a családjához. Valóban a régi Elena tér vissza, akit ismertünk? Ja és még valami , valaki elárulta volna őket? Damon tett egy olyan megjegyzést, hogy nagyon kevesen tudták, hogy Elenaval hivatalosan is férj és feleség. Valaki köpött volna na de miért és ki? Damonnak nem ártana egy kis segitség a keresést illetően, akár a lánya részéről is, Alyssa nem egy buta kis liba, ok fiatal még, sok mindent nem tud, sok mindent nincs is honnan tudjon, de végtére is az édesanyjáról van szó. Neki is hiányzik Elena, a képességeinek megfelelően ő is tudna segiteni a keresésben/nyomozásban, mert ezután nyomoz Damon úgye, a felesége után? A több millió kérdésbe most inkább ne menjünk bele, úgy sem válaszólnál most rájuk. Okés, mert ha válaszolnál mi értelme lenne megirni a történetet, igaz? Egyszerű és megható, sosem viseltem valami jól azokat a fejezeteket amikor Damon szenved vagy amikor őt kinozzák (igy vagy ugy, lelkileg vagy fizikailag). Valahogy túl jutunk ezeken a fejezeteken is. Egy költöi kérdés: miért mindig Damon szivja meg, a sorozatban is, eddig akár hány fanficet olvastam mindig ő húzta a rövidebbet? Gratulálok, még jobban felcsigáztál. Igen, azt is tudom, hogy aki kiváncsi az hamar megöregszik, de én válalom a kockázatot és továbbra is türelmetlenül, kiváncsian várom az új részeket. :):):) Mikor is lesz kövi fejezet? Puszi, :D
Óóó, én imádom amikor kisregényt írsz nekem Maresz.:) A sok sok sok kérdés, amik hál Istennek felmerültek benned.:) Jól ráéreztél a lényegre a kérdéseiddel, amikre lassan, de biztosan csepegtetem majd a válaszokat a következő fejezetekben.:)
TörlésA kövi rész amúgy most pénteken érkezik.:) Addig kibírod, ugye?:)
U.i
VálaszTörlésWáóóóó!!!!!! Most tényleg túl lőttem a célon, nem akartam regényt irni de .... sajnos ez lett belőle. Te vagy az oka, túl sok kérdést hagysz válasz nélkül és túl jól irsz.:):):)::D:D