18+!!! The Delena Fanfiction - 21. fejezet: Csak hallgass a szívedre 1. (Elena szemszögéből)

Sziasztok!

Végreeeee ez a nap is eljött!:) Alig vártam, hogy ideérjünk és elétek tárhassam ezt a fejezetet. Az előző rész végén mutattam nektek egy videót, ami szerintem tökéletesen tükrözi az Elenában tomboló érzéseket. Aki kihagyta volna, annak itt a link.

Nagyon jó szórakozást kívánok nektek és ne feledjétek. A következő fejezet kivételes ugyanezt a helyzetet, eseményt, szeretkezést mutatja be, de ezúttal Damon szemszögéből lesz.:) A fejezet végén hozzá kapcsolódóan is ajánlok majd egy videót. De addig is...

Jó olvasást!

Morwen

****************

Damon átható tekintete a szívemig hatolt, újabb őrült rohamra késztetve ezzel a ma már nem keveset megdolgoztatott, éltető szervemet. Mintha újra és újra arra kérte volna valaki, hogy ugorjon ki a helyéről, mert képtelen volt csendben és nyugodtan tűrni azt az ostromot, amit ellene indított a szerelem. A kiolthatatlan szerelem érzése, amit ez iránt a férfi iránt tápláltam. Az iránt, aki most előttem állt és boldogságtól csillogó szemekkel figyelt engem. Biztos voltam abban, hogy ő is ugyanazt látja rajtam, mint amit én rajta: égető és eltörölhetetlen sóvárgás iránta. Hogy újra érezzem őt… Hogy újra csókoljam… Hogy újra megsemmisüljek az óvó karjaiban… Hogy újra és újra abba a fenséges bűvkörbe kerüljek, ami csakis a sajátja volt, ami megsemmisített, felemésztett, életre hívott és a mennyekbe repített. Ez volt az az érzés, ami miatt a rabja lettem, és amiért képtelen lettem volna távol maradni tőle. De hogy is tudtam volna messze lenni tőle, amikor olyan mágnes volt mindkettőnkben, amik újra és újra szétválaszthatatlanul egymásra találtak? Eltéphetetlen kapocs volt köztünk és most eljött nálam az a pont, amikor nem akartam többé ez ellen küzdeni és nem akartam megakadályozni, hogy ez a kapocs örökre összefonódjon. A bűntudatom Stefan megbántása miatt egyre halványult, és belül tudtam jól, hogy nincs is már okom ezt érezni. Szerettem volna, ha szemtől szemben, békében válhatnak el az útjaink, de a szép szakítás nekünk nem adatott meg. Ő örökre elment, az én szívemben pedig új szerelem gyúlt, amit nem akartam tovább elnyomni vagy kordában tartani. De hogy is lennék képes rá, hisz úgy éreztem, hogy megőrülök, ha még egy másodpercet távol kell lennem Damon szerető karjaitól!

Teljesen egyszerre mozdultunk egymás felé, és hevesen forrtak össze ajkaink, mintha nem pár perce találkoztak volna utoljára. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig merengtem el az imént. Órákig, percekig, másodpercekig? Nem tudtam, de már nem is érdekelt. A szívem újra forróságban úszott, mert a szeretett férfit ölelhettem és lángba borulhattam a karjaiban. Megsemmisültem az édes csókban, és minden egyes lépés, amivel a konyhától távolodtunk, újabb és újabb rohamot indított szegény szívem ellen, akit ma alaposan megdolgoztatott Damon.

Tudtam jól, hogy ma nincs megállás, mert nem leszek képes ellenállni neki, hisz már nem is akarok. Belefáradtam a küzdelembe, és már tudtam azt is, hogy felesleges minden bűntudat és visszatáncolás. Így ez a tudat kísért át minket a nappalin… Majd a lépcsőn fel… Egészen be a szobámig.

Aztán következett az ágyam, ahova óráknak tűnő percek után megérkeztünk. Egyáltalán nem tudtam, hogy miként értünk fel épségben a szobámba, mivel egyikünk se nyitotta ki egy pillanatra se a szemét és az ajkaink is úgy össze voltak tapadva, mintha egymáshoz ragasztották volna őket. Damon lágyan és óvatosan fektetett le az ágyamra, aztán pedig fölém tornyosult és így folytattuk édes és megunhatatlan csókcsatánkat. Szinte lehetetlennek tűnt, hogy képesek voltunk úgy megszabadulni a maradék ruháinktól, hogy az ajkaink most sem váltak el. Mintha a Föld is pokollá változna, ha ez a szerencsétlenség megtörténne. Így a ruhák fogytak, az összeérő forró bőrfelület pedig egyre több és több volt. Talán a melltartóm volt a következő a sorban, amitől megszabadultunk. Aztán következett Damon nadrágja… Az enyém a felsőmmel együtt már valahol a földszinten elveszett, fel se nagyon fogtam, hogy vajon mikor és hogyan. Köd, mámor és szerelem. Csak ezt láttam, éreztem, és mindez a mennyekbe repített, amikor megszabadulva az alsóneműinktől egymáshoz simult a testünk. Már nem volt köztünk több akadály… Már csak az édes összeolvadás várt ránk, amit Damon túlságosan is sokáig húzott. Hirtelen ocsúdtam fel a mámorból, amikor is Damon el akart válni az ajkaimtól, megtörve ezzel azt a rózsaszín ködfelhőt, amiben általa lebegtem. Mint aki meghal, ha elhagyják a sóvárgó ajkait, úgy húztam őt vissza magamhoz és követelőzően folytattam tovább megunhatatlan csókunkat. A kezünk ezután lágy felfedező útra indult a másik testén, én pedig világosan Damon tudtára adtam azt, hogy nincs megállás. A csípőm megemeltem felé, akaratlanul is hozzápréselődve ezzel kőkemény férfiasságához, ami aztán engedelmesen igent mondott a hívó szóra. Lassan feszült nekem Damon, és kínzó lassúsággal tört utat magának, amivel teljesen megsemmisített. Levegőt sem bírtam venni a gyönyörtől, amit az édes összeolvadásunk varázsolt a lelkembe. Képtelen voltam a testem kordában tartani, és parancsolni neki, mert ez az érzés több volt, mint amire számíthattam volna. Kéjes sóhaj tört elő a torkomból, és ez hasonló reakciókat váltott ki Damonból is. Lassan és lágyan mozdultunk, kiteljesítve ezzel a gyönyör minden másodpercét. Orgazmus? Kielégülés? Nem, egyáltalán nem ez volt, amire vágytam. A testem csak eszköze volt annak a földöntúli csodának, amit a szerelemre éhes lélek kielégítésének neveznek.

Ám a lágy és szívet melengető mozdulatok egyre csak korbácsolták bennem a vágyat, és az apró izmok újra és újra összehúzódtak a hasamban és Damon körül. Ő viszont még mindig nem merült el teljesen bennem, anélkül izgatott fáradhatatlanul, hogy teljes egészében összeolvadtunk volna. A gyönyör viszont egyre csak épült és épült bennem, önkéntelenül is remegést okozva ezzel testem minden apró sejtjében. A ködfelhő is egyre csak telepedett rám és a gondolataimra, és éreztem, hogy a gyönyör őrült módjára püföli a szívem kapuját, hogy aztán erőteljesen betörjön rajta, és a mennybe repítsen magával. Mintegy végszóra, az utolsó pillanatban Damon megadta azt, amire annyira vágytam. Teljességében elmerült bennem, aminek hatására a testem ívbe feszült és átléptem abba a világba, aminél csodálatosabb nem létezik a Földön. Halványan érzékeltem, hogy Damon is követte a példámat és ez a tudat újabb, talán nem is létező izmaimat dolgoztatta meg, kiteljesítve ezzel a gyönyört, amit vele élhettem át. Az ajkunk? Nem, most sem bírt elválni egymástól. Boldogan és mosolyogva csókoltuk egymást, és nem, még most sem tudtunk elszakadni a másiktól. Damon egyszer megpróbálta, aminek az lett az eredménye, hogy hevesen utána kaptam, a nyakán szorosan átfontam a karjaimat, a lábaimat pedig a csípőjére kulcsoltam. Ő érzékien nyögött bele a csókba, ami engem is a kéj egy újabb eget rengető érzésével ajándékozott meg. Egyszerre izzottunk fel mindketten és ezúttal sokkal hevesebb és szenvedélyesebb szeretkezésbe csapott át az együttlétünk. Damon egyre mélyebben és erőteljesebben vette birtokba a testem, teljesen elvéve ezzel a maradék józan eszem, már ha egyáltalán ez létezett még. Őrülten ziháltunk, vágyakozva simítottunk végig a másikon, és közben a tempónk ismét a gyönyör kapuján lökött át minket, ami ugyanolyan földöntúli boldogságot varázsolt a szívembe, mint az előző szerelmeskedésünk. Mert ez nem szex, ezt soha nem tudnám annak nevezni. Lefeküdtünk? Nem, ez annál is több. Ez az együttlét maga a szerelmeskedés, amikor két egymásra talált lélek összeolvad, és mennyei boldogságban teljesedik ki az egymás iránt érzett mély és csillapíthatatlan szerelmük. Mert én ezt éreztem Damon iránt, ő ezt jelentette nekem. Egy olyan csodálatos érzéssel ismertetett meg, aminek a létezéséről még csak nem is tudtam és soha nem is éltem még át.

Boldog voltam. Olyan boldog, amennyire nő csak lehet, amikor megsemmisül a szeretett férfi érzéki és becéző karjaiban. Azokban a karokban amik óvnak, szeretnek, ölelnek, simogatnak és a világot adják a kezedbe. Mert Damon ilyen volt: az életet, magát a világot és a kiolthatatlan boldogságot jelentette nekem.

Kissé fáradtan és túlságosan is zihálva csókoltuk tovább egymást, majd lassan és óvatosan kezdtek egymástól búcsúzkodni az ajkaink. Végül mosolyogva hagytuk el egymás éltető ajkát, hogy aztán mélyen egymás szemébe nézhessünk. Szavak? Nem, semmi szükségünk nem volt rá, mert minden, amit éreztünk az arcunkra volt írva. A látvány, amit Damon boldog és szerelemtől csillogó tekintete nyújtott, az több volt minden vallomásnál, amit valaha hallhattam tőle, vagy bárki mástól. Egy kósza könny jelent meg a szemem sarkába, ám Damont ez egy cseppet sem rémisztette meg. Boldogan elmosolyodott, majd óvatosan eltűntette az apró kis könnycseppet. Ez az én ajkamra is mosolyt varázsolt, mert tudtam, hogy rájött, hogy csak a boldogságtól sírok, mert ez az érzés szinte elviselhetetlen volt az én egyszerű, gyarló emberi szívemnek. Sok volt neki, de én mégis újra és újra meg akartam vele birkózni, mert Damon rabja lettem és örökre az is maradok.

Mosolyogva találtunk rá újra a másik ajkára, ám ezúttal több teret hagytunk fáradhatatlan ajkainknak. Damon lágyan csókolta végig az arcom, elkalandozva a nyakam és a melleim felé. Nem hittem volna, hogy képes fokozni a bennem tomboló vágyat iránta, mégis megtette. Ajka lágy érintése bizsergette a bőröm és újra és újra végigremegett a gyönyör a gerincem vonalán. Ő érzéki és nagyon lágy csókokat lehelt végig mindenhol a testemre, majd visszatért a nyakamhoz, ám ami ezután történt, az túlságosan is intenzív volt, még számomra is. Amint az ajkunk ismét összeforrt, ő váratlanul újra teljes egészében elmerült bennem. A szemeim szinte fennakadtak a gyönyörtől, majd amint magamhoz tértem, eszemet vesztem öleltem őt magamhoz, őt is teljesen felkorbácsolva ezen ösztönös válaszreakciómmal. Egymás vágyát szítottuk minden mozdulatunkkal és sóhajunkkal, egészen addig, míg egy újabb eget rengető kéjben nem forrtunk össze végérvényesen.

Azt hiszem, hogy van az a pont, amikor a test gyenge módon feladja és teljesen kimerül, fittyet hányva ezzel a lélekben tomboló, kielégíthetetlen vágyakra. Olyan vágyakra, amik újra és újra arra ösztönöznek, hogy szeresd és éld át a csodát azzal az emberrel, akibe feltétel nélkül szerelmes vagy. Így végül megadva magam a test szükségleteinek, ernyedten dőltem el az ágyon, és Damon is követte a példámat. Szinte fájt elválnom tőle, de a pillantok alatt összesimuló és egymást ölelő testünk mindenért kárpótolt.

- Jó éjszakát Damon – szólaltam meg erőtlenül, és úgy hittem, hogy talán csak álmomban mondtam ki ezen szavakat a férfinek, aki szorosan a karjaiba zárt.

- Jó éjszakát Elena – felelte ő halkan, vagy csak az álom Damon válaszolta ezt. Nem tudom, és már nem is bírtam ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert már egy más világban jártam. Egy olyan világban, ahol nincs fájdalom, nincs bűntudat és nincs szenvedés, mert csak az elmúlni képtelen szeretet, a remény és a boldogság létezik benne. Minden más csak rémmese, mert ahol most én voltam, ott képtelen volt a rossz létezni. Csak szerelmes csókok, azúr tekintetek, lágy érintések és féloldalas mosolyok léteztek, amiket csak nekem teremtett az ég, és amiért ezerszer is képes lettem volna hálát adni a sorsnak.

Következő rész

Ahogy ígértem, itt a videó, amivel ráhangolódhattok majd a Damon szemszögű fejezetre. KATT!