2014. június 6., péntek

18+!!! Damon's Fanfiction - 21. fejezet: Újradefiniálás

Sziasztok!

Mint láttátok, Damonnál alakul a helyzet és most... Nos igen, a helyzet egyre jobban kezd arra indulni, amerre ő nagyon nem akarta. :) Az érzelmek "sajnos" ilyenek.:)

Jó olvasást.:)

Morwen



***************




Reggel fáradtan és eléggé nyúzottan ébredtem fel, de mindezek ellenére úgy éreztem, hogy belül a lelkem köszöni szépen, jól van. Még mindig Damon mellkasán volt a fejem, és ugyanolyan pózban voltunk, mint amiben éjjel elaludtunk. A kedves emlék mosolyt csalt az arcomra és jólesően szippantottam be Damon édes illatát. Olyan hamar hozzászoktam, szerettem és bódító is volt számomra. Vagy csak az, amit ezzel ő maga ígért nekem? Nem tudom.
Elmerengtem és próbáltam valahogy összeszedni a gondolataimat a történtek kapcsán. A tegnapi nap… Nos, igen érdekes volt… Felemelő, izgató és… És… Szívet melengető? Igen, valami olyasmi volt. Nem igazán értettem, hogy délután mi történt Damon-nal, mi jutott az eszébe, vagy hogy mitől vadult meg olyan durván. Megállítani? Nem, arra valahogy képtelen voltam, és miközben szexeltünk, valahogy meg sem éreztem, hogy durvábban ölel, vagy csókol. Egyszerűen magával ragadott az a pusztító vágy, ami belőle áradt, az összes érzékszervem kiélesítette, és képtelen voltam mást tenni, mint hogy élvezzem azt, amit csinált. Persze mérges voltam utána rá, mert aztán elkezdtek fájni a tagjaim és… Nem, az ilyen menetekből köszönöm szépen, de nem kérek! Más fájdalmas és kevésbé izgató képekre emlékeztetett, amiket sosem akartam újraélni. Tudtam persze, hogy Damon nem bántana, vagyis nem szándékosan, de azért volt egy határ, amit meg kellett húznunk. Ezt minden bizonnyal ő is megértette, mert utána észhez tért, és ami a legnagyobb csoda az az, hogy bocsánatot kért tőlem. Nagyon is jól megismertem őt az elmúlt pár hétben, hisz rengeteg időt töltöttem vele, szóval tudtam jól, hogy mekkora szó volt az, hogy beismerte, hogy hibázott. Újra elmosolyodtam, majd egy gyengéd csókot adtam a mellkasára és nesztelenül kimásztam az ágyból.
Halkan besurrantam a fürdőbe és beálltam a jóleső, forró zuhany alá. Damon alaposan megizzasztott tegnap, én pedig nem akartam ezzel a bizonyítékkal a testemen iskolába vonulni. Elég, ha mi ketten tudjuk, hogy jól érezzük magunkat együtt. Elmosolyodtam, mert közben eszembe jutott az a furcsa, ám annál édesebb csók, amit az elutazásom előtt váltottunk. Én tényleg éreztem akkor valamit, de minden bizonnyal tévedtem, mert Damon-t hál Istennek nem zavarta össze semmi, és ő továbbra is úgy áll kettőnkhöz, ahogy a legelején: szeretők vagyunk, semmi több.
Semmi több…
Igen, ezt akartam én is, de most… Mi változott meg? Nem… Egyszerűen fogalmam sincs. Volt néha egy-egy csók, ölelés, vagy bensőségesebb együttlét, amik egyszerűen megérintették a szívem is. A szívem… Azt, amit James születése után örökre lezártam. Az volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy soha többé nem engedek közel magamhoz senkit, mert Klaus üldöztetése őket is utoléri. De Damon… Én nem ezt akartam, én nem ezt terveztem…
Mit tehetnék most, hogy egyre közelebb érzem őt magamhoz, és egyre jobban fáj a tudat, hogy hamarosan örökre elhagyom? Legyek egy kicsit önző? Maradjak vele, és próbáljak boldog lenni, amíg még lehet? Hisz nem sok idő volt már hátra. Alig két hét, és vége. Ennyi idő alatt nem lehet semmi probléma, csak egyszerűen elkezdek majd többet és többet érezni iránta. Fájdalmas lesz ezekkel az érzésekkel a kivégzésemre indulni, de legalább annál boldogabban távozok a földi létből. Megéri?
Ismét eszembe jutottak Damon szenvedélyes csókjai, és már tudtam jól, hogy megéri. Amennyi időm van, azt szeretném kihasználni, mert amikor belebonyolódtunk ebbe a viszonyba, akkor is ez volt a tervem: boldognak lenni, amíg lehet. És Damon gyógyír volt a fájó sebekre is. Nem fájt kevésbé James elvesztése, no meg persze egy ideje kimondatlanul is tudtam, hogy ez fog majd történi. Reméltem, hogy tovább élhet majd, és én halok meg előbb, de nem így lett. Talán jobb is így, mert legalább lehetőségem volt elköszönni tőle és elmenni a temetésére. 1000 év… Az ember azt hinné, hogy ennyi idő után könnyebb megbirkózni egy gyermek elvesztésével, de ez egyáltalán nem így van. Azt, hogy ismét élőnek és egy kicsit boldognak érzem magam, azt csakis Damon-nak köszönhetem. A belőle áradó tűz, a szenvedély, a kedvesség, a vadság, az érzékiség, a kiolthatatlan vágyakozás… Ezek mind képesek voltak azonnal felemészteni, és nekem pont erre volt most szükségem. Édes halál… Igen, jól mondta Damon. Az ő karjai közül boldogan és elégedetten fogok majd a halálomba sétálni. Klaus-hoz…
Mély levegőt vettem, majd felemeltem az arcom, hogy azt is lemossa a forró víz. Ám ekkor egy ismerős kar fonódott a derekam köré és finoman magához ölelt. Boldogan elmosolyodtam, majd lassan megfordultam az óvó ölelésben.
A kedves azúr tekintet azonnal az enyémbe fúródott és ismét abban a finom, bizsergető világban találtam magam, ahova tegnap vitt Damon. Egy világba, amiben a puszta szenvedély és a kiolthatatlan vágy, a sóvárgás létezik a másik iránt. És a szeretet… Szeretet az iránt a férfi iránt, aki lángra gyújt újra és újra, és törődéssel képes felém fordulni. Aki mellett a szex sokkal több, mint puszta vágykielégítés. Már a napját sem tudtam, hogy mikor gondoltam és éreztem ezt a szeretkezéseink közben. Nem csak azért volt más és különleges vele lenni, mert vámpír volt, hanem maga a lénye volt az, ami ennyire hatni tudott rám. Pillantok alatt egy hullámhosszra kerültünk az ágyban és ez több volt, mint felemelő vagy csak szimplán élvezetes. Damon egyre biztosabb és édesebb helyet foglalt el a szívemben, és ez a tudat mosolyt csalt az arcomra. Ez a boldogság a halálra készülőnek a keserédes boldogsága volt, aki elfogadta a sorsát, képes volt megbirkózni vele, és elszánta magát arra, hogy amíg megadatik neki, addig kiélvezi az élet minden apró örömét.
Lassan felcsúsztattam a kezem Damon mellkasáról és a válláról az arcára, és újra a szemébe néztem. Mohó csillogással a szemében nézett rám, ami ismét azonnal lángra gyújtott engem is. Egyszerre hajoltunk a másik ajkaira, majd a jóleső és szokatlanul lassú csók újra perzselni kezdte a szívem. Ezúttal viszont nem akartam ezt a finom érzést elnyomni, és hagytam, hogy minden mozdulatomban benne legyen, kielégítve ezzel a bennem tomboló édes sóvárgást. De ez Damon-ra is hatott, és a mozdulataim egy részét az övéiben is felfedeztem. Mintha az érintése is más lenne most. Sokkal törődőbb és érzékibb volt, de a vágy ugyanúgy tombolt benne és bennem is. Lassan érkezett a hátam a zuhany falának és alig fogtam fel, hogy az egyik lábam Damon csípőjére került. Hogy én tettem-e oda, vagy ő? Vagy mindketten kezdeményeztük ezt a mozdulatot? Nem tudom.
Jólesően felsóhajtottam, amikor nekem feszült, és amikor teljesen elmerült bennem… Azt hittem, hogy azonnal felrobban a testem és a lelkem a mozdulatba. Aztán lassan elkezdtünk elindulni oda, ahova mindig is tartottunk: a kéjjel övezett világba, ami Damon-nal átélve pokolibb és felemésztőbb volt, mint azt régen reméltem volna. Percekkel később a másik lábam is Damon csípőjére került, így most már minden mozdulatot, a tempót, a hevességet… A mélységet… Mindent maradéktalanul ő irányított. Ismét teljes mértékben átadtam neki a testem, és a tudta nélkül ezúttal a lelkem is. Hagytam, hogy körülöleljen, simogasson, birtokba vegyen, és a saját tervei szerint vigyen minket a mindent elsöprő kéj felé. Kiéhezve és fojtott hangon nyögtem bele a csókunkba, mert az édes beteljesülés ismét őrjítően közel járt és kitartóan ostromolta a testem. Az izmaim szüntelenül szorították őt körül, egyre erőteljesebben és sűrűbben, amivel csak még jobban fokozódott bennem a vágy iránta. Újra és újra teljes egészében merült el bennem, egyre hevesebb és őrjítőbb mozdulatok kíséretében. Imádtam! Egyszerűen imádtam teljes mértékben odaadni magam neki, és talán ez volt az, ami miatt maradéktalanul élveztem vele minden percet.
De volt valami, ami mindig feltette a koronát a szeretkezések végére: amikor ivott belőlem. Sosem értettem, hogy miért nincs ellene kifogásom, de amikor először megízlelte a vérem szex közben… Valami pokoli erővel lökött ezzel a csúcsra nem csak engem, hanem magát is, és ez… Egyszerűen fantasztikus élmény volt. Lassan elszakadtam az ajkaitól, majd oldalra fordítottam a fejem, így a nyakam pontosan az ajkai előtt volt. Félresöpörtem a hajamat az útból, és izgatottan, minden porcikámban vártam, hogy ismét belém mélyessze a fogait és elrepítsen ezzel a csúcsra mindkettőnket. Az édes várakozás még sűrűbb összehúzódásokat varázsolt elő belőlem, és pontosan ebben a pillanatban Damon fokozta a tempót és a mélységet is képes volt őrjítőbbé tenni. És ekkor…
Megéreztem a forró leheletét a nyakamon, és biztos voltam abban, hogy ezzel egy időben a vérem is egy őrült tempóra kapcsolt az ereimben, arra várva, hogy ez a férfi újra megízleljen. A fogai végül gyengéden és finoman szakították fel a puha bőrt a nyakamon, aminek következtében pillanatok alatt felrobbant bennem a kéj, és szorosabban öleltem a lábaimmal magamhoz Damon-t, és azt se nagyon fogtam fel, hogy a kezemmel átkaroltam a nyakát, még jobban az enyémre tapasztva ezzel az ajkát. A kéj az ő testét is birtokba vette, és ez minden létező izmomat a hasamban újra és újra édes görcsbe rándította. Amikor a mámorító érzés tovaszállt, akkor voltam csak képes erőtlenül elengedni Damon-t, ami után ő is elszakadt a nyakamtól. Azonnal ránéztem és láttam, ahogy az arca szép lassan visszaváltozik azzá a kedves és vonzó férfivá, aki annyira fontos volt számomra. Igen, most már az volt. Emiatt még jobban vágytam vele lenni, de azt, hogy belül mit érzek iránta, tudtam, hogy soha nem fogom megosztani vele. Jó páros voltunk együtt, élveztem vele lenni, és neki csak ezt kell tudnia, semmi mást.
Ő is zihálva nézett rám, ám a tekintete egy kicsit döbbent és értetlen volt. Én csak elmosolyodtam, majd magamhoz húztam őt és megcsókoltam. Éreztem az ajkán a saját vérem, de ez egy cseppet sem volt visszataszító. Valami oknál fogva jó érzéssel töltött el, hogy most is én voltam az éltető erő a számára. Hogy miért tetszett ez a gondolat? Ez egy nagyon jó kérdés… Damon volt az első vámpír, akivel dolgom volt, és nem véletlen. Ha az életeim során találkoztam is párral az ősökön kívül, akkor sem bíztam bennük soha. Damon ilyen szempontból is különleges volt a számomra. Sosem féltem tőle, nem volt számomra visszataszító, és azok a bizonyos szikrák, amik köztünk pattogtak, hamar a karjaiba sodortak. Nem bántam meg, hogy összegabalyodtam vele, és nem is zavart a köztünk kialakult, néha áldozat-vadász szerepkör sem. Mindketten tudtuk jól, hogy ha nem akarom, akkor úgysem haraphatna meg soha, illetve nem is tudna bántani, mert nem hagynám.
Pár perccel később szakadtunk el egymástól, majd végül Damon leemelt a csípőjéről és kihúzódott belőlem.
- Elkések – szólaltam meg halkan, mire ő csak némán bólintott. Mivel a fürdés jó részével már végeztem, magára hagytam őt, és miután megtörölköztem, átvonultam a szobába felöltözni. Miután végeztem, akkor csatlakozott ő is hozzám, és hát a törölközés terén ő még nem igazán végzett. Hanyagul a csípőjére csavarta a törölközőt és a felsőteste, a hajával együtt még csurom víz volt.
Elmosolyodtam, majd felvettem a táskámat a földről és visszafordultam felé. Oké, mondanom kellene valamit neki, de mit is? „Szia? Majd délután találkozunk?” Vagy csak mondjak egy „sziá-t” és hagyjam faképnél? Találkozni fogunk egyáltalán majd délután? Nem tudom… Damon szokatlanul csendes volt, és kezdtem attól tartani, hogy észrevette ma a változást a hozzáállásomban. Hogy ma más voltam…
Csak néztem őt némán, és ő is ugyanígy tett. Aztán végül döntöttem. Odasétáltam hozzá, majd köszönés helyett inkább megcsókoltam. Ő azonnal fogadta az édes felkérést az érzéki nyelvtáncra, és hamar át is ölelt.
Nem, nem, ez így nem jó! Ha így folytatjuk, akkor az iskola helyett az ágyba fogok sétálni vele. Hirtelen elváltam az ajkaitól, amire ő döbbenten nézett rám.
- Mennem kell – feleltem halkan és igazából meg sem lepődtem azon, hogy nem ajánlotta fel, hogy elvisz, vagy, hogy nem szívesen akar iskolába engedni. Azt hiszem, hogy most mindkettőnkre ráfér egy is távolság, még ha az csak egy tanítási napra is szól.
Jól esett most a séta, és ez kicsit kiszellőztette a fejem is, így egészen frissen sikerült megérkeznem az iskolába. Belül most boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam, és ezt minden bizonnyal Elena is észrevette. Egész nap nem tette szóvá, csak sejtelmesen elmosolyodott néha, és mindig valami más témáról beszéltünk. Amióta Damon-nal egymásba gabalyodtunk, soha nem is beszéltünk róla. Nem gondoltam, hogy féltékeny lenne, mert tudtam ugyan, hogy fontos számára Damon, de az ő szerelme akkor is Stefan volt.
- Mit csinálsz délután? – kérdezte Elena, miután kifelé sétáltunk a tornaóráról az öltözők felé, hogy aztán végre indulhassunk haza.
- Nem is tudom. Miért? – kérdeztem tőle zavartan, mert tényleg nem tudtam, hogy miként fog alakulni a napom további része. Damon-nal soha nem egyeztünk meg semmi konkrétban. Mindig spontán alakultak ki a napjaink, és azt se tudtam, hogy a mai és a tegnapi dolgok után akar-e velem találkozni, vagy elém jön-e az iskolába.
- Szóval Damon-nal nem beszéltetek meg semmi konkrétat mára? – kérdezte tőlem értetlenül Elena.
- Nem igazán. Sosem szoktunk megegyezni semmiben. Spontán alakulnak a napjaink – feleltem neki őszintén, mire ő mindent értően bólintott. – De miért kérdezted ezt tőlem? – kérdeztem tőlem érdeklődve.
- Tudod hamarosan itt van a karácsonyi bál, és a lányokkal elmennénk ma ruhákat próbálni. Gondoltam, hogy te is szívesen eljönnél velünk vásárolni – felelte nekem kedvesen, és közben csatlakoztunk a többiekhez az öltözőben. Caroline és Bonnie már elkészültek, és látszólag Elena-t várták.
- Nem is tudom Elena – feleltem habozva. – A bálok nem az én világom.
- Ne már Alice! Damon se hagyja ki soha az ilyen murikat – felelte nekem kedvesen, és közben nem tudtam nem észrevenni Caroline rosszalló pillantását.
- Lehet, de nem hiszem, hogy elmennénk együtt bálozni. Szóval ezt a bált inkább hagyjuk Elena – feleltem neki a lehető legkedvesebben, hogy ne sértsem meg a visszautasításommal.
- Ha Damon nem is visz el, akkor majd beszélek Stefan-nal. Ezek a bálok a város legszebb eseményei, nem venném a lelkemre, ha kihagynád, csak azért, mert nincs kivel menned – mondta nekem mosolyogva, mire én végül bólintottam. Annyira beleélte magát és tudtam jól, hogy az egész bálosdival csak azt szeretné elérni, hogy ne hagyjam el a várost a szülinapom után. Ha tudná, hogy nem elköltözni szándékozok…
- Legyen. De mikor is lesz pontosan ez a bál? – kérdeztem tőle aggódva, mert attól tartottam, hogy az időpont nekem már késő.
- December 15-én. Csak azt ne mondd, hogy még előtte elhagyod a várost – mondta nekem Elena letörten.
- Nem, dehogy – feleltem neki mosolyogva. – Ez a bál még belefér – tettem hozzá.
- Remek! Akkor délután négyesben elmegyünk vásárolni – felelte ujjongva Elena. Bonnie boldogan elmosolyodott, Caroline viszont szó nélkül előre ment. Mi csendben követtük őt, és mindannyian próbáltunk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna az imént.
Amint kiértünk a parkolóba, megpillantottam Damon-t hanyagul a kocsijának dőlve. Nagyot dobbant a szívem, és örültem, hogy mégis eljött elém, és együtt tervezte velem a mai napját. Odasétáltam hozzá Elena-val, mire ő kíváncsian felhúzta a szemöldökét.
- Díszkíséret? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel, mire nekem csak egy szemforgatás volt a válaszom.
- Nem értem, hogy miért kell fújnotok egymásra – szólaltam meg keserűen, majd szinte könyörgően néztem Damon-ra, mert egyedül ő tudta csak, hogy mennyire fontos a számomra Elena.
- Nekem nincs semmi bajom veled Damon, és nem is akarom, hogy rosszban legyünk – mondta Elena nagyot sóhajtva. – Tisztában vagyok azzal, hogy van közös múltunk, és bízok abban, hogy előbb utóbb túljutunk ezen.
- Úgy legyen – felelte megadóan Damon, ám a vonásai korántsem enyhültek meg.
- Remek – felelte Elena kedvesen, majd rám nézett, és újra Damon-ra. – Azért jöttem most én is ide, mert közölni akartam veled, hogy elrabolom mára a barátnődet – mondta Elena, mire Damon szemöldöke az égbe szaladt, és a „barátnő” szó hallatán csodáltam, hogy a döbbenettől nem maradt a homlokán a szemöldöke.
- Miért is tennél ilyet? – kérdezte végül Damon figyelmen kívül hagyva a „barátnő” jelzőt.
- Rávettem Alice-t, hogy jöjjön el velünk ruhákat vásárolni a karácsonyi bálra, amire Stefan majd elkíséri őt – felelte Elena határozottan.
- Miért is vinné el Stefan az én barátnőmet egy bálra? – kérdezte Damon külön kihangsúlyozva az „én” szócskát. Azt hittem, hogy rosszul hallok. Damon most tényleg felvállalt engem barátnőként? Miért is?
- Ezek szerint te szeretnéd őt elvinni? – kérdezte Elena sejtelmesen elmosolyodva. Döbbenten néztem rá, mert tökéletesen értett ahhoz, hogy miként csavarja Damon-t az ujjai köré, de mindezt az én javamra. Amire persze semmi szükségem nem volt, mégis tetszett ez a fajta kedvessége.
- Valahogy úgy – felelte mogorván Damon, majd karba tette a kezét, jelezve ezzel Elena-nak, hogy a témát lezártnak tekinti.
- Akkor megvárlak a kocsimnál Alice – mondta Elena mosolyogva, majd hátat fordított nekünk és elsétált.
- Ebbe meg mi ütött? – kérdezte tőlem Damon értetlenül. – Caroline szokott lenni az ügyeletes kerítő és a „mindenbe beleártom magam” barátnő.
- Nem tudom – feleltem nagyot sóhajtva. – Sajnálom, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni ezzel a bál dologgal. El se akartam menni, de annyira erősködött Elena, hogy… - elharaptam a mondatot, mert nem is igazán akartam befejezni. Damon elmosolyodott, majd megcsóválta a fejét.
- Nem akartál neki nemet mondani – fejezte be Damon a mondatomat. – Érthető – tette hozzá halkan.
- Igen… - válaszoltam neki majd mély levegőt vettem. – Köszönöm, hogy leszel a partnerem a bálon.
Damon csak megrándította a vállát, majd nagyot sóhajtott.
- Mikor is lesz? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel.
- December 15-én. Még épp időben – feleltem neki halkan.
- Éljen – mondta szarkasztikusan. – Ha végeztetek, akkor hívj fel és érted megyek – tette hozzá határozottan, ami nem kérés és nem is ajánlat volt. Nem igazán zavart ez, mert én is legalább annyira vele akartam tölteni a nap hátralevő részét, mint ő.
- Rendben – mondtam neki elmosolyodva, majd hátrébb léptem tőle. – Később hívlak – tettem hozzá mosolyogva, majd már fordítottam volna hátat neki, amikor elkapta a kezem és visszarántott maga elé.
- Hová mész? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel.
- A lányokhoz – feleltem neki értetlenül.
- Ezt tudom, de nem erre vonatkozott a kérdésem. Ha nem tűnt volna fel, az imént hivatalosan is a barátnőmmé avanzsált Elena, és azt hiszem, hogy ennek meg kell adnunk a módját, nemde? – kérdezte tőlem izzó tekintettel, ami azonnal lángra lobbantott engem is. Uh, miért is akarok én ma ruhákat vásárolni? Damon tekintete sokkal jobb és izgatóbb dolgokat ígért. A barátnőjének… A barátnőjének?
- Tiltakozhattál volna a kijelentése ellen – feleltem végül neki fejcsóválva, mert nekem sem tetszett túlzottan, hogy ezután mindenki úgy fog ránk tekinteni, mint egy párocskára. Miért? Mert nem voltunk azok.
- Mi van, ha nem akartam tiltakozni ellene? – kérdezte tőlem vágytól izzó hangon. – Mi van, ha teljes mértékben magamnak akarlak?
Némán és értetlenül néztem rá, és azonnal tudtam, hogy újra beszélnünk kell majd, mert ez egyáltalán nem vezet jó irányba. Ő nem kezdhet el kötődni hozzám, és az effajta birtoklási vágy akármennyire is volt őrjítő, izgató és jóleső a szívemnek, tudtam, hogy pontosan ebbe az irányba vezeti őt.
Ő végül óvatosan magához ölelt, majd szenvedélyesen megcsókolt. Képtelen lettem volna akármilyen kezdeményezését is visszautasítani, és most sem tudtam ezt megtenni. A nyaka köré fontam a karomat, és jólesően csókoltam őt vissza.
Végül mosolyogva vált el az ajkaimtól, és közben egy olyan izzó tekintettel ajándékozott meg, természetesen direkt, hogy már most alig vártam, hogy túllegyek azon a bizonyos vásárláson.
Bágyadtan viszonoztam a mosolyát, majd hátat fordítottam neki és elindultam Elena után, hogy belevágjunk egy igazi kis csajos délutánba. A kettőnk dolgával pedig ráérek majd utána foglalkozni.

6 megjegyzés:

  1. Kedves Morwen!

    Nagyon tetszett a rész. Végre mind a ketten beismerték, hogy mit éreznek egymás iránt. A beszélgetésükre a kapcsolatuk állásáról nagyon kiváncsi vagyok. Damon ezek után biztosan mindent megfog tenni Alice életének megmentése érdekében. Várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszti! :)

      Örülöjk, hogy tetszett :) Igen, jók a sejtéseid Damon kapcsán, de mint tudjuk, nem feltétlen lesz gyors ennek a problémának a megoldása :) A beszélgetés... szintén :)

      Köszönöm, hogy írtál :)

      Ui: esküdni mertem volna, hogy már válaszoltam neked itt :o mintha eltűnt volna a válaszom. Nem értem....:(

      Törlés
    2. Kedves Morwen!

      Előfordulnak ilyen furcsaságok. :) de ne félj nem sértődtem meg, hogy csak most válaszoltál. :)

      Törlés
    3. Szia Eszti!
      Amúgy is ritkán tudok ide feljutni, erre meg ez is. Pedig jó a memóriám. :S Mondjuk ahol CAPTCHA van, ott jártam már így. Bezártam az oldalt, mielőtt kiderült volna a befrissítés után, hogy kódot is be kellett volna ütni... :S

      Törlés
  2. Jó lett a rész. Én örülök, hogy végre mindketten beismerik amit a egymás iránt éreznek. Annak örülök, hogy Elena úgy látszik már túllépet Damonon és segít kicsit Alice-nek. Gondolom érdekes megoldást fognak találni az élete megmentésére és Mystic Falls és a bálok ott mindig történik valami érdekes (vagy/és véres) esemény. Várom a folytatását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bál a bál a bál, azt de várom már :) És még rímelt is. :) Ó, nagyon örülök, hogy elengedted Delenát és Dalice-nek szurkolsz :) Megéri összeboronálgatni őket :) :)
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés