Sziasztok!
Hát ismét itt vagyunk, Kötelékek 2. Mint mondtam nektek, bajban vagyok a történettel, és itt van az a pont, ahol egy ideje megakadtam. Hiába itt van minden a buksiban, a megírása egyszerűen nem megy. Pihentetnem kell. Nem mondom, hogy végleg vége és soha többé nem fogom folytatni, mert ki tudja. Talán az új évad hozza majd el a lendületet, talán nem. Szóval a történetet nem temetem, de kénytelen vagyok most szünetre küldeni. :( Utálom ezt. :( Nagyon-nagyon utálom és sajnálom, hogy egy ilyen döntést kellett hoznom. De higgyétek el, erőltethetném, ám annak a vége katasztrófa lenne és azt szerintem ti se akarjátok. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, sajnos ez lenne a vége...
A másik két történetet ne féltsétek, azokkal nincs probléma, menetrendszerint jönnek majd keddenként és péntekenként a fejezetek. Nem lesz Delena hiány, legalábbis addig biztosan nem, amíg a TDF tart. :)
Szóval keserű szájízzel, de ennek ellenére is jó olvasást kívánok nektek ehhez a fejezethez.
Morwen
************
Alyssa és Alex percekig belefeledkezett a csókba, amit végül
újra Alex szakított meg.
- Hm, tudod roppant bosszantó tud lenni az állandó
visszatáncolásod – suttogta Alyssa mosolyogva a fiú ajkaiba, ami Alex arcára
egy elégedett vigyort varázsolt.
- Hát még milyen édes lesz az, ha hagyom egyszer neked, hogy
megerőszakolj – felelte Alex, nevetve, mire Alyssa dühösen fújt egyet.
- Nem hinném, hogy erőszak lenne – felelte végül Alyssa
megenyhülve, majd végül ő növelte meg kettejük közt a távolságot. Végre a légzése
is kezdett helyreállni, így aztán lassan a gondolatai is kitisztultak.
- Lehetséges – felelte sejtelmesen Alex, majd vigyorogva
tovább fürkészte a lányt. – Van kedved elmenni ma velem a városba? – kérdezte
pár perc néma csend után Alex.
- A városba? Miért mennénk oda? – kérdezte értetlenül
Alyssa.
- Azt hittem, hogy megszeretted Mystic Falls-t és biztos
vagyok abban, hogy még nem mindent láttál belőle – felelte egyszerűen Alex.
- Van valami, amit meg szeretnél mutatni nekem, igaz? –
kérdezte kíváncsian Alyssa.
- Valahogy úgy – válaszolta titokzatosan Alex, majd
sejtelmesen elmosolyodott. – Nos?
- Rendben, menjünk – felelte megadóan Alyssa, majd együtt
felkeltek a kanapéról. Alex pillanatok alatt visszaadta Alyssa-nak a parókáját,
amit a lány készséggel felvett és ugyanezt tette a kontaktlencsével is. Alex
mosolyogva megrázta a fejét, majd kézen fogta Alyssa-t és együtt elhagyták a
Salvatore villát.
- Hová megyünk? – kérdezte 10 perc sétálás után
türelmetlenül Alyssa. – Azt mondtad, hogy a városba megyünk, de ennek ellenére
már egy ideje csak kutyagolunk a vadonban és tudtommal nem a város felé
tartunk.
- Csak nem félsz tőlem? – kérdezte sejtelmesen Alex.
- Tőled? Ugyan már, kérlek – felelte félvállról Alyssa, majd
Alex dühös pillantását látva elnevette magát. – Úgyse bántanál soha – tette
hozzá incselkedve Alyssa.
- Miből vagy ebben annyira biztos? – kérdezte megtorpanva
Alex, majd kíváncsian szembefordult a lánnyal.
Alyssa egy ideig csak csendben nézte az őt fürkésző, aggódó
arcot, ám végül elmosolyodott és lágyan végigsimított a fiú arcán.
- Mert te jó ember vagy és képtelen lennél bárkit is ok
nélkül bántani – felelte röviden Alyssa. Nem tudta, hogy miért ilyen biztos
ebben, egyszerűen csak úgy érezte, hogy Alex ilyen és holtbiztos volt abban,
hogy nem téved.
- És ezt miből gondolod? – kérdezte még mindig értetlenül
Alex.
- Túl sok a kérdés, menjünk inkább tovább – felelte kedvesen
Alyssa, majd amint folytatta volna az újukat, Alex hirtelen megragadta a karját
és visszarántotta őt maga elé.
- Miből gondolod, hogy olyan vagyok, mint amilyennek
leírtál? – kérdezte ismét Alex és Alyssa-nak úgy tűnt, hogy nem tágít addig a
fiú, míg választ nem adott a kérdésére.
- Mert biztosan érzem és tudom, hogy te jó ember vagy –
felelte végül megadóan Alyssa.
- Ez érdekes – válaszolta elmélázva Alex, elengedte Alyssa-t
és pár lépést ellépett tőle, majd hátat fordított a lánynak. Elmerengve nézett
le a tájra, ami alattuk terült el. Egy kisebb dombon álltak, köröttük az erdő
volt, és ők épp le tudtak innen tekintetni egy apró völgyre.
- Alex? Mi a baj? – kérdezte halkan Alyssa, majd közelebb
lépett a fiúhoz. Óvatosan megfogta hátulról a vállait, mire Alex hirtelen
összerezzent. Azonnal megperdült a tengelye körül és váratlanul elkapta Alyssa
nyakát. Ám abban a pillanatban rá is eszmélt, hogy ki áll vele szemben, így
rögtön el is engedte a döbbent lányt. Alyssa értetlenül nézett végig a fiún,
akit látszólag valami nagyon bántott. A szemei könnyesek voltak, és ez a
látvány teljesen lebénította Alyssa-t. Csak percekig nézte a fiút, aki
bűnbánóan, ám szótlanul nézett a szemébe. Alyssa végül közelebb lépett Alex-hez
és óvatosan átölelte a fiút, aki készséggel viszonozta a kedves gesztust.
- Mi rosszat mondtam? – szólalt meg pár perccel később
Alyssa, miután elengedték egymást. Mélyen Alex szemébe nézett, aki láthatóan
már megnyugodott.
- Csak régi emlékeket hoztál a felszínre. Az apámról… -
mondta halkan Alex. – Nem mondtál semmi rosszat – tette hozzá kedvesen
elmosolyodva, majd óvatosan végigsimított Alyssa arcán. – Sajnálom, ha megijesztettelek.
- Sokban hasonlítasz rá, igaz? – kérdezte halkan Alyssa
Alex-et.
- Az anyám szerint igen. A makacsságom és a türelmetlenségem
ugyan tőle örököltem, de minden egyebet, amit az imént felsoroltál… Mindig azt
mondta anyám, hogy áldja az eget, amiért az ő rossz természetét javították apám
tulajdonságai, így én végül a tökéletes kombinációjuk lettem – tette hozzá
halkan és elmosolyodva Alex.
- Érdekes, nekem is mindig ezt mondták a szüleim, csak pont
fordítva. Anyám génjei javítottak állítólag azon a makacs, követelődző és
hamari természeten, amit apámtól örököltem – felelte kedvesen Alyssa, majd
lágyan megsimogatta Alex arcát, és végül egy finom csókot adott a fiúnak.
- Remélem, hogy egyszer megismerhetem az apádat – válaszolta
Alex, miután elváltak az ajkaik.
- Én ezt nem javasolnám, mert eléggé hirtelen természete tud
lenni, pláne akkor, ha valami veszélyt vél felfedezni valakiben – felelte
Alyssa aggódva.
- Nem változtak a szándékaim Alyssa, még mindig szeretnék
segíteni nektek – szólalt meg Alex határozottan.
- Ezt nem lehet Alex, és pontosan tudod te is, hogy miért
nem – felelte makacsul Alyssa, majd hitetlenül megrázta a fejét. Nem akart újra
erről a fájó témáról beszélni, mert tudta jól, hogy az mihez vezetne. Hamarosan
el kell válnia Alex-től, és félt, hogy ez hamarabb eljön, mint várná.
- Majd meglátjuk, rendben? – kérdezte elmosolyodva a fiú,
majd váratlanul megfogta Alyssa kezét és újra útnak indultak. – Menjünk tovább
– felelte halkan Alex, majd ismét belevetették magukat a vadonba, Alyssa fejéből
is kiverve ezzel az iménti gondolatait.
*
Elisabeth dühösen járkált fel és alá a hatalmas villában,
Katherine pedig csak nézte őt és nem mondott semmit sem. Már túl voltak minden
fontos beszélgetésen, ám még mindig nem sikerült kitalálniuk azt, hogy miként
tudnánk minél előbb hazahívni Alexandert.
- Akkor is azt mondom neked Katherine, hogy hívjuk fel őt,
hátha valamivel meg tudom őt győzni – szólalt meg makacsul Elisabeth, majd
szembefordult a sógornőjével.
- Túl kockázatos Lisbeth és félek, hogy tényleg bajba
kevernénk ezzel – felelte csüggedten Katherine.
- Akkor ennyi? A nagy Katherine Pierce feladja? – kérdezte
mérgesen Elisabeth.
- Van jobb ötleted? – csattant fel keserűen Katherine, majd
felpattant a fotelból. – Fogalmam sincs, hogy mit csinál, vagy hogy mibe
keverte magát, és a legrosszabb az, hogy nem tudom, hogy hol van. Bármi
történik, nem tudok a segítségére sietni, mert megmakacsolta magát és nem
hajlandó beavatni a terveibe! Rettegek attól, hogy elveszítem őt is, de
tisztában vagyok vele, hogy ha felelőtlenül hívogatom, akkor megharagszik rám
annyira, hogy még a telefonjától is megválik, és talán hónapokig vagy évekig
nem fogom őt látni! Tehetetlennek érzem magam Elisabeth, és nem azért nem merek
kockáztatni, mert félek, hanem mert az egyetlen fiamról van szó! Arról a fiúról
beszélek, aki a te legkedvesebb bátyádnak a gyermeke! Tudom, hogy mindennél
jobban szereted őt, de a meggondolatlanság nem vezet sehova Alexander esetében
– vágta dühösen a szavait Elisabeth-hez Katherine, majd mérgesen fújt egyet és
átsétált a konyhába vérért.
- Tudom, tudom Katherine, igazad van – felelte megenyhülve
az ős. – Csak nagyon aggódok érte.
- Szerinted én nem? – csattant fel ismét dühösen Katherine a
konyhapult mögül. – 10 éve pokolban élünk Alexanderrel és most, hogy elment,
úgy érzem, hogy lassan megőrülök az aggodalomtól.
- Ebben biztos vagyok – felelte Elisabeth szomorúan. – Mit
gondolsz, mit tervezhet Alexander, vagy mibe keveredett bele?
- Fogalmam sincs Elisabeth – felelte letörten Katherine. –
Csak remélni merem, hogy nem valami nő van a dologban. De ilyen téren se volt
soha meggondolatlan. Mindig megfontolt volt és nem hajszolta ész nélkül a
nőket.
- Azt hiszem, hogy sejtem kire ütött – válaszolta
elmosolyodva Elisabeth.
- Kösz szépen – vágta hozzá sértetten Katherine, majd
dühösen kicsörtetett a konyhából és kisétált a hatalmas kertbe. Nem sokáig
maradhatott egyedül, mert Elisabeth hamar követte őt.
- Nem akartalak megbántani a szavaimmal, ne vedd kérlek
magadra – szólalt meg csendesen az ős.
- Tudom Lisbeth, ne aggódj – felelte mély levegőt véve
Katherine, és közben a tekintetét a virágzó kertre függesztette. – Igazából
örülök, hogy Elijah-ra ütött Alexander és ugyanolyan jólelkű, gavallér és
egyenes jellem, mint amilyen a bátyád is volt. Néha teljesen őt látom benne, de
amikor ilyen makacs…
- Roppant idegesítő, igaz? – kérdezte elmosolyodva
Elisabeht.
- Nos igen, szóval én sem voltam régen egy könnyű eset, már
tudom – felelte nagyot sóhajtva Katherine.
- Az anyaság megváltoztatott – válaszolta kedvesen
Elisabeth.
- Nem az anyaság, ez még azelőtt megtörtént és Elijah műve
volt. A többit csak kiteljesítette Alexander születése.
- Mintha csak tegnap lett volna – felelte elmosolyodva
Elisabeth.
- Ne is mondd Lisbeth… - felelte nagyot sóhajtva Katherine. –
Sok nehézségen mentünk keresztül akkortájt, mi is Elena-val meg a fiúk is, de
mindezek ellenére azt mondom, hogy megérte.
- Ebben nem vitatkozok veled – mondta elmerengve Elisabeth.
– Szerinted Elena, Damon és Alyssa jól vannak?
- Szeretném azt mondani, hogy igen, de nem lehetek ebben
biztos én sem. Azt tudom, hogy Elena jól van, de Damon és Alyssa… - mondta
Katherine aggódva, de a mondatot nem fejezte be.
- Azt hittem, hogy a köteléketeket teljesen kiiktatta Isobel
a szülés után – szólalt meg értetlenül Elisbeth.
- Ez így is van, a kötelékünk nem működik Elena-val.
Egyszerűen csak belül ösztönösen érzem azt, hogy jól van. Olyan, mintha ikrek
lennénk és valami megmagyarázhatatlan kapocs élne köztünk, még a kötelékünk
kiiktatása ellenére is – felelte Katherine elmerengve.
- Ez érdekes – szólalt meg elgondolkozva Elisabeth, mire
Katherine értetlenül ránézett.
- Valami eszedbe jutott, igaz? – húzta fel kíváncsian a
szemöldökét Katherine.
- Mi van, ha ez a megoldás mindenre? – kérdezte eltöprengve
Elisabeth, majd ránézett a sógornőjére. – Mi van, ha csak vissza kéne
kapcsolnod egy boszorkánnyal a köteléket és akkor kapcsolatba tudnál lépni
Elena-val és megtudnád, hogy ők jól vannak-e? Ha Alyssa-t is magának akarja
Victor, akkor figyelmeztetnünk kell őket, vagy össze kell velük fognunk. Ha nem
késtünk már el…
- De mégis kivel tudnám újra életbe léptetni a köteléket? –
kérdezte értetlenül Katherine. – Isobel kapcsolta ki ezt 80 éve, és mi van, ha
más nem tudja, hogy mit is kellene tennie?
- Talán Isobel továbbadta a tudást Julie-nak és
Christophernek, és ők tudják, hogy mit kell tenniük – felelte Elisabeth
izgatottan.
- Szóval vissza kéne térnünk Mystic Falls-ba… - felelte
nagyot sóhajtva Katherine. – De ezt addig nem tehetjük meg, míg Alexander haza
nem jön.
- Ebben igazad van… - felelte letörten Elisabeth. – Tehát
ismét ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk. Várnunk kell.
- Igen, várnunk kell – ismételte reményvesztetten Katherine
az Első szavait, és magában csak remélni merte, hogy nem lesz túl késő, és ez a
terv talán végre előrébb viszi majd őket. De csak azután, hogy a fia végre
hazatér. Ami ki tudja, hogy mikor lesz…
Szomorúan vettem tudomásul, hogy az utólsó fejezetet olvasom... Még most sem tudom elhinni... Ez van... Ettól függetlenül remélem, hogy nem kell sokáig várjunk, hogy megtudjuk hová vitte Alex Lyssat. Tetszik minden egyes betű, amit papirra vetsz, fantasztikus vagy, nálad csak a történeteid lenyügözőbbek. Kérlek szépen ne zárd be az oldalt, hadd maradjon egy kis morzsa... Puszi,
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm, hogy megértesz és elfogadod a döntésem, a helyzetet. Nem megy, és ez... Szomorú, tudom, hogy az. Az írás nélkül nem tudok létezni, de ezzel a történettel jelenleg nem tudok mit kezdeni.
Az oldalt nem szándékozok bezárni, legalábbis nem úgy, ahogy gondolod. Ha le is zárom ezt az oldalt, be nem fogom zárni, vagyis bármikor elérhető lesz a későbbiekben is. Meglátjuk mi lesz. Egyelőre ez még kérdéses.
Puszillak