2014. augusztus 22., péntek

Damon's Fanfiction - 34. fejezet: Közeledés

Sziasztok!

Látom nem csak én vagyok elhavazva és eltűnve a nyárra. Nekem is csak éppen annyi időm van, hogy időben felhozom ide a fejezeteket, aztán... Remélem a nyár végeztével nálam is helyreáll a rend és több időm lesz blogolni. Meglátjuk. Addig is még van mit olvasni, szóval hajrá, jó szórakozást. :)

Morwen

******************


Ahogy elterveztem, másnap délelőtt az első dolgom az volt, hogy elmentem a Mikaelson villába, mert ha jól sejtettem, akkor ma is kihagyta Alice az iskolát. Bonnie elmondása szerint tegnap is inkább pillanatok alatt lelépett, így bíztam abban, hogy ma már nem is próbál az iskola közelébe menni. Nem akartam még egy fél napot elveszíteni azzal, hogy esetleg meg kell várnom a tanítás végét. Így tényleg bíztam abban, hogy ma inkább otthon maradt.
Amint megérkeztem, céltudatosan léptem be a villába és a nappaliban megpillantottam Elijah-t, aki döbbenten nézett rám. Csak biccentettem neki a fejemmel, amit ő viszonzott, én pedig azonnal mentem is tovább fel az emeletre. Örültem annak, hogy Klaus-szal nem futottam össze, bár nem mintha ő megakadályozhatta volna, hogy beszéljek Alice-szel.
Miután felértem Alice szobája elé, mély levegőt vettem, majd kopogtam. Ő azonnal engedélyt adott, én pedig habozás nélkül be is léptem hozzá. Ő épp az ablaka előtt állt és bámult kifelé a havas tájra, és hátra sem fordult felém.
- Mit szeretnél Elijah? – szólalt meg halkan, mire én megköszörültem a torkom.
- Nem talált – szólaltam meg csendesen, mire ő ijedten megfordult a tengelye körül és rám nézett. Én elmosolyodtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót. – A tipp rossz volt – tettem hozzá halkan, majd közelebb léptem felé.
- Nem hittem volna, hogy ismét megkeresel – szólalt meg fejcsóválva Alice, majd karba tette a kezét, és lehajtotta a fejét. Ó igen, ahogy sejtettem… Távolságtartás felsőfokon. Nem lesz könnyű dolgom vele, az biztos.
- Állítólag igen makacs tudok lenni, és úgy tűnik, hogy ebben van némi igazság – feleltem neki egy féloldalas mosollyal az arcomon, és tovább csökkentettem a köztünk lévő távolságot.
- Ezt aláírom én is – mondta Alice halkan, majd rám nézett. Ismét megcsóválta a fejét, majd a szekrényéhez lépett és nekilátott keresgélni valamit. Amint sikerrel járt, már én is tudtam, hogy mit csinál. Zsályát vett elő, meggyújtotta, majd ismét rám nézett. – De mint elmondtam neked a hétvégén Damon, nem fogom hagyni, hogy bármi ostobaságot csináljatok. Erős vagyok és nincs esélyetek ellenem.
- Nem azért jöttem, hogy erről beszéljek veled – feleltem nagyot sóhajtva, majd végül az ágyához sétáltam és leültem rá. Nem akartam túlságosan a közelébe menni, mert úgy gondoltam, hogy most szüksége van egy kis távolságra. Ő kíváncsian felhúzta a szemöldökét, mire én mély levegőt vettem és folytattam. – Azt akartam megkérdezni tőled, hogy megfelel-e neked, ha csütörtökön este hét órára érted jövök? – kérdeztem tőle halkan és kedvesen.
- Csütörtökön? – kérdezte tőlem értetlenül. – Miért is tennél ilyet?
- Mert aznap lesz a karácsonyi bál, és bízok abban, hogy még mindig én vagyok a kísérőd – feleltem neki elmosolyodva, mire ő hitetlenül megcsóválta a fejét. Úgy tűnik, hogy sikerült meglepnem, és talán a hátulról való megközelítése sikeresebb lesz, mintha szemből támadnék. Óvatosnak és megfontoltnak kell lennem, mert nem lesz több lehetőségem próbálkozni.
- Nem szándékoztam elmenni a bálra – felelte nekem csendesen, és közben megcsóválta a fejét.
- Azt mondtad nekem pár hete, hogy szeretnéd boldogan eltölteni az utolsó néhány hetedet. Szerintem ez a bál tökéletesen fogja ezt a célt szolgálni – válaszoltam neki magabiztosan. Bíztam abban, hogy sikerül meggyőznöm őt, és nem fog semmi rosszat látni egy ártatlan karácsonyi bálban, amire már korábban megbeszéltük, hogy elviszem.
- Az még azelőtt volt, hogy megtudtam, hogy te… Hogy te… - nem fejezte be a mondatot, hanem ismét lehajtotta a fejét és az ablak felé fordult.
Én felálltam az ágyról, majd odasétáltam mögé. Óvatosan megfogtam a karját és magam felé fordítottam őt?
- Mit Alice? Azt, hogy szeretlek? – kérdeztem tőle csendesen a lényegre térve, és mélyen a szemébe néztem. Ő kissé zavartan nézett rám a váratlanul jött vallomásom miatt, én pedig alig bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el ezen. – Min változtat ez? Semmin. Ugyanúgy veled leszek és elkísérlek a bálra, ahogy megbeszéltük – tettem hozzá halkan és kedvesen.
- Nem, Damon. Ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. Nem fogok veled játszadozni és nem fogom kihasználni az érzéseidet – mondta nekem fejcsóválva, és ismét lehajtotta a fejét.
- Ígértél nekem valaha is többet annál, mint amennyit adtál? – kérdeztem tőle halkan, és az álla alá tettem az ujjam, hogy rám nézzen. Ő megcsóválta a fejét, én pedig folytattam. – Pontosan annyit adtál nekem, mint amiben megállapodtunk az elején. Az, hogy én sokkal többre tartalak, mint te magadat és sokkal többet érzek irántad, mint te irántam, az nem változtat semmin. Szeretek veled lenni, szeretlek boldoggá tenni, és téged az ne érdekeljen, hogy nekem sokkal többet jelentett minden csókod és érintésed, mint neked. De ne hidd azt, hogy a szex miatt jöttem most el hozzád. Veled akarok maradni, olyan minőségben, ahogy engeded. Ahogy szeretnéd…
- Miért csinálod ezt Damon? – kérdezte tőlem könnyes szemmel. – Nem akarlak még jobban megbántani.
- Nem fogsz – feleltem kedvesen és elmosolyodtam. – Boldog lennék, ha velem töltenéd az utolsó napokat.
Alice mély levegőt vett, majd hitetlenül megcsóválta a fejét. Vacillált, ezt tökéletesen láttam rajta, és ez jó jel volt. Csak sikerüljön meggyőznöm őt, és akkor minden mehet tovább a terv szerint.
- Az este hét óra megfelel nekem – felelte végül megenyhülve, amivel egy óriási mosolyt varázsolt az arcomra. Én megfogtam a jobb kezét, az ajkamhoz emeltem, egy csókot leheltem rá, és közben élveztem, hogy fülig pirult. Ó igen, tudok én még hatni rá, az biztos!
- Alig várom, hogy a kísérője legyek Miss Petrova – feleltem vigyorogva, amivel az ő arcára is mosolyt csaltam. Ez az, haladunk!
- Részemről a megtiszteltetés Mr. Salvatore – felelte nekem pukedlizve, aminek következtében mindketten nevetésben törtünk ki. A tekintetünk összeakadt, és újra elmerültem a csodásan csillogó smaragd szempárban. Abban a szempárban, ami a világot jelentette nekem. Az ő tekintete is megakadt rajtam, és újra egy csodás, izzó légkörbe kerültünk. A kémia ismét beindult, ami a lehető legjobb társam és segítőm lesz majd az utolsó néhány napban. Ami majdnem meg fog őrjíteni, de csakis ezzel van esélyem az utolsót, a legnehezebb akadályt legyőzni.
- A ruhád nálam maradt, holnap elhozom majd neked – szólaltam meg reszelős hangon, és egy kicsit hátrébb léptem tőle, mert túlságosan is megbabonázott a közelsége. Túlságosan is hiányzott, hogy őt érintsem, hogy átöleljem, hogy megcsókoljam… Örültem neki, hogy a hangom kicsit elárult, mert ez csak fokozhatta benne a vágyat irántam, aminek a segítségével még jobban a közelébe tudok majd férkőzni.
- Rendben – felelte nekem Alice kedvesen, és közben kivette a kezét az enyémből, amit még a kézcsók óta fogtam.
- Nem is zavarlak tovább – szólaltam meg halkan és elmosolyodtam. Az udvarias közeledés megvolt, most jöhet az elegáns távozás. – Holnap találkozunk – tettem hozzá halkan, és bíztam abban, hogy ezúttal a „lassú víz partot mos” elvvel még időben újra annyira a közelébe enged, hogy a bál után végre tudjam hajtani a tervet. Ezért akartam most magára hagyni, teret hagyva ezzel neki, és így talán elhiszi azt is, hogy nem fogok semmi olyannal próbálkozni, ami szerinte öngyilkosság.
Lassan hátrébb léptem tőle, és az értetlen tekintete kíséretében hátat fordítottam neki.
- Damon! – szólalt meg váratlanul Alice, amikor már az ajtóban álltam. Én megfordultam és kíváncsian rá néztem. – Maradhatsz… Ha szeretnél – tette hozzá halkan, amivel akaratomon kívül is mosolyt csalt az arcomra, ám még így is sok önuralomra volt szükségem, hogy ez a mosoly ne az elégedett fajtából való legyen.
Így csak bólintottam neki, majd újra becsuktam az ajtót és visszasétáltam hozzá. Ő megkönnyebbülten, ám egy kissé zavartan nézett rám. Oké, sikeresen vettem az első akadályt, most már csak ügyesnek kell lennem és nem ronthatok el semmit. Ő se gondolta igazán végig ezt az ittmaradósdit, így ideje a következő lépcsőfokra lépni.
- Szeretnél velem eljönni valahova? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, kimentve ezzel mindkettőnket az igen kínos helyzetből. Most, hogy újra jobb kapcsolatba kerültünk a kettőnk közt történtek után, szerintem egyikünk sem tudta, hogy miként viszonyuljunk a másikhoz, illetve mit lehet és mit nem. Vagyis én tudtam, hogy miként kell most viszonyulnom hozzá, de ő ezt nem tudhatta, mert minden a tervem része volt.
- Hová? – kérdezte tőlem kíváncsian Alice, és úgy tűnt, hogy sikeresen be is kapta a csalit.
- Valami olyan helyre, ahol nem egy bárgyú focista szolgál fel valami középszerű ételt – feleltem neki elmosolyodva, ami őt is mosolyra késztette.
- Ennek nagyon randevú szaga van – felelte fejcsóválva és lehajtotta a fejét. Az égbe emeltem a tekintetem, de szerencsére ő ezt nem láthatta. Persze, hogy randevú szaga van, mert az is akar lenni! De ezt nem kell nyíltan kimondanunk.
- Hívd annak, aminek akarod. Én csak szimplán éhes vagyok – mondtam nevetve, és ezzel őt is sikerült megenyhítenem.
- Legyen – mondta nekem elmosolyodva, mire én a karomat nyújtottam neki, ő pedig készséggel belém is karolt. Újabb siker, irány is akkor az étterem!
Együtt léptünk ki így Alice szobájából, és miután lent elköszöntünk Elijah-tól, el is hagytuk a villát és beszálltunk a kocsimba. Egyenesen kifelé hajtottam a városból, és örültem neki, hogy Alice a bizalma jeleként nem kezdett el aggódva faggatózni, hogy hová megyünk. Igazából a tervem tényleg az volt, hogy valami normális étterembe viszem el, és pont volt is egy erre alkalmas hely a szomszéd városban. Ebben legalább maradéktalanul igazat mondtam neki.
- Szerintem ehhez nem vagyunk elég elegánsan öltözve – szólalt meg Alice aggódva, miután leparkoltam az impozáns épület előtt, ahova el akartam őt hozni ebédelni. Kicsit kései ebéd várt most ránk, de ez egyikünket sem zavarta.
- Ne aggódj, ebédidőben nem olyan szigorú az etikett, másrészt egy vámpírt és a barátnőjét egy szál szakadt kertésznadrágban is beengednék – feleltem neki egy féloldalas vigyorral az arcomon, ami őt is alaposan megnevettette és hamar fel is engedett. Még mindig egy kicsit feszélyezve érezte magát mellettem és most azon kellett dolgoznom, hogy ez sikeresen elmúljon.
- Ebben biztos vagyok Damon – mondta mosolyogva Alice, és közben újra belekarolt a felé nyújtott karomba.
Így sétáltunk be végül jókedvűen az étterembe, és egy kis ráhatással természetesen a legjobb helyet kaptuk magunknak. Alice csak rosszallóan megcsóválta a fejét, de nem tette szóvá az apró kis csalást.
- Nos? Megbántad, hogy eljöttél? – kérdeztem tőle kedvesen, miután végeztünk az evéssel. Jó hangulatban telt el az ebéd, de azon kívül, hogy a kiszolgálást és a finom fogásokat dicsértük és elemeztük, semmi érdemleges nem került szóba köztünk. Mindketten kerültük a kényes témákat, és szerintem ez teljesen érthető volt. Az eddigiek azt mutatták, hogy hajlamosak vagyunk igen hevesen vitatkozni és egymásnak esni, ha valami konfliktusunk vagy nézeteltérésünk támad, és ezt úgy tűnik, hogy most Alice is szerette volna elkerülni. Ezért jó volt, hogy mindketten kerültük a forró témákat.
- Nem – felelte nekem a kérdésemre mosolyogva és hálásan Alice. – Ez tényleg isteni volt.
- Ugye? És még csak meg sem kellett igézni a pincért, hogy a legjobb ételeket hozza ki nekünk – válaszoltam neki nevetve, ami rá is átragadt, és tovább oldódott a hangulat.
- Igen, feltűnően kedves voltál most a személyzettel és egyikük nyakát sem akartad kitekerni – felelte nekem mosolyogva és fejcsóválva.
- Matt az egy régi ügy, és mint látod, megkíméltem a sanyarú kis életét – feleltem neki fejcsóválva, majd töltöttem magunknak még egy pohár bort. Koccintottunk, majd mindketten ittunk belőle.
- Jól tetted, hogy nem bántottad őt Damon. Az élet egy drága ajándék, amit nem sokan becsülnek meg – felelte nagyot sóhajtva, elérve ezzel azt, hogy megremegett a kezemben a pohár. Remek… Sikeresen beletenyereltünk egy igencsak kellemetlen, sőt, rohadtul dühítő témába! „Mély levegő Damon, lenyugszol és nem csinálsz ügyet ebből az aprócska, igencsak bicskanyitogató megjegyzésből!”
- Ez biztosan így van – feleltem feszülten, majd kiittam a maradék bort is a pohárból, amiben ő is követte a példámat. – Ha gondolod, akkor visszamehetünk Mystic Falls-ba. Eléggé elszaladt az idő – ajánlottam neki halkan, mire ő bólintott és együtt felálltunk az asztaltól.
Az út valamiért igen csendesen telt visszafelé, és szerintem Alice is tudta jól, hogy miért. Nem szerettem, ha újra és újra szóba került ez az élet-halál dolog, és hamar kiverte ezzel nálam a biztosítékot. Most sem hiányzott ehhez sok, de valószínűleg ő is időben rájött, hogy jobb, ha hanyagolja a témát.
Mire visszaértünk a Mikaelson villához, addigra én is egészen megnyugodtam, így már egy őszinte mosollyal az arcomon kísértem őt fel a lépcsőkön. Amint felértünk megtorpantam, ő pedig kérdőn nézett vissza rám.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha most megyek – szólaltam meg halkan, ő viszont erre közelebb lépett hozzám és értetlenül nézett rám. Elmosolyodtam, majd közelebb léptem hozzá és egy lágy csókot leheltem a homlokára.
Közeledés, távolodás, közeledés, távolodás… Lassan, ügyesen és megfontoltan, a cél érdekében ahogy terveztem.
Lassan hátrébb léptem Alice-tól, de ő ekkor megfogta a jobb kezem és óvatosan belekulcsolta az övét. Visszalépett hozzám, aminek következtében tökéletesen éreztem a forró leheletét az arcomon.
Közeledés, távolodás, közeledés, távolodás…
Ah, ördögi ez a játék, és még engem is megvisel közben. Világos volt, hogy mit akar Alice, csak azt nem tudtam, hogy képes vagyok-e megtenni… Vagy hogy meg tudok-e elégedni egy lágy, visszafogott csókkal. Minden porcikám és a szívem is arra vágyott, hogy újra átölelhessem és megcsókolhassam őt, de nem tudtam, hogy képes leszek-e tartani magam továbbra is a tervhez. Egy picit korábban sikerült erre a pontra eljutnunk, mint ahogy terveztem…
Végül döntöttem és egyszerre sikerült most is egymás ajkára hajolnunk egy finom, gyengéd csókért. Új helyzet volt ez, ezért improvizálnom kellett, de közben nagyon oda kellett figyelnem minden egyes mozdulatomra. A csókra… A közelségre… Mindenre! Végül a bal kezemmel óvatosan megfogtam Alice másik kezét is, és belekulcsoltam az enyémet. Ez a csók most nagyon visszafogott volt, és szinte csak arra volt jó, hogy jelezzük egymásnak azt, hogy nem haragszunk a másikra. Semmi plusz szenvedély, vagy vágy nem volt benne. Csak az édes újratalálkozás és a viszontlátás öröme volt benne. Pont az, amit sugallni akartam felé ezzel.
Végül pár perccel később elváltunk egymás ajkaitól, de csakis azért, hogy eztán a másik tekintetében merüljünk el. Alice csillogó szemekkel nézett rám, és végre újra azt a boldogságot láttam rajta, amit a közelségem váltott ki belőle. Oké, úgy tűnik, hogy ezzel nem rontottam el semmit. Lássuk, hogy mi következik most.
- Szeretném, ha maradnál még – szólalt meg halkan, mire én gondolkodás nélkül bólintottam. Ahogy sejtettem… Most aztán benne vagyok a szószban, de alaposan… Hogy a francba fogom elérni azt, hogy ne az ágyban kössünk ki? Arra most rohadtul nem volt kész a kapcsolatunk, és csak mindent teljesen elrontott volna. Talán Alice se gondolta komolyan azt, amit mondott, vagy csak nem gondolta végig az eshetőségeket.
Ám ő végül elmosolyodott, majd a jobb kezünket összekulcsolva léptünk be a villába, és így sétáltunk fel az emeletre.
Miután beléptünk a szobájába, ő elengedte a kezem és előre sétált. Láttam, hogy zavarban van, és ő sem tudta hirtelen, hogy akkor most mi lesz, vagy mi legyen. Én egyenesen az ágyához sétáltam, szó nélkül eldőltem rajta és megpaskoltam magam mellett a helyet. Ő kissé bátortalanul lépett oda mellém, de amint végül ezt megtette, én hirtelen megfogtam a kezét és pillanatok alatt magam mellé fektettem.
A mozdulat direkt volt heves és gyors, amivel egy kicsit ráijeszthettem. De aztán lassan a mellkasomra vontam őt, ezzel elérve azt, hogy megnyugodjon. Szerintem tényleg azt hitte, hogy most azonnal le fogom teperni. Egy elégedett vigyor ült ki az arcomra, amit ő szerencsére már nem láthatott. Készségesen a mellkasomra hajtotta a fejét, és hallottam, hogy jólesően felsóhajt.
- Miért akartad, hogy itt maradjak? – kérdeztem tőle pár perccel később halkan, és közben lágyan magamhoz öleltem. Megnyugodott, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogom tovább piszkálni a tüzet, mert alapból az a fajta voltam, aki szeret játszani a tűzzel, és ideje volt, hogy lassan ezt-azt megbeszéljünk.
- Mert szeretek veled lenni – felelte nekem halkan és közben a mellkasomba fúrta az arcát.
- Hé – szólaltam meg halkan, majd óvatosan felemeltem a fejét a mellkasomról. Ő könnyes szemmel és bűnbánóan nézett rám. – Ne legyen emiatt bűntudatod. Én is szeretek veled lenni – feleltem elmosolyodva, mire ő egyetértően bólintott, majd visszahajtotta a fejét a mellkasomra.
Furcsa volt ez az új helyzet, amibe vezettem magunkat. Furcsa, ám mégis jól esett és megnyugodtam, hogy Alice ismét a közelemben van. Volt köztünk egy minimális távolság, de valahogy neki is szüksége volt rám, én pedig készséggel vállaltam azt, hogy vele maradok, meg persze pontosan ez volt az, amit el akartam érni. Hiszen alapból így terveztem mindent, és újra mellette akartam lenni, mert csak így érhettem el a célomat. Az már más kérdés volt, hogy közben nagyon boldog is voltam, amiért ismét a karomban fekszik, engem ölel át, az én mellkasomon veszi újra és újra ütemesen a levegőt. Ilyenkor mindig el tudtam magammal hitetni azt, hogy én is jelentek neki valamit. Nem sokat, ám mégis többet annál, mint hogy egyszerűen csak képes legyen távol lenni tőlem.
Lassan magunkra húztam a takarót, és igaz, hogy még csak késő délután volt, de valamiért mindkettőnket képes volt hamar elnyomni az álom. Engem a béke és a nyugalom vezetett Alice mellett erre az útra. Végre ismét jól voltam, kicsit újra élőnek éreztem magam mellette, és erre már nagy szükségem volt az elmúlt napok hányattatása után. Alice-t már korábban elnyomta az álom, és az ő nyugodt, békés szuszogása volt mára az én csodaszép altatódalom, és az a tudat, hogy eddig minden úgy alakult, ahogy szerettem volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése