2014. szeptember 19., péntek

18+!!! Damon's Fanfiction - 42. fejezet: A karácsonyi bál

Sziasztok!

A várva várt esemény elérkezett, és ez a fejezet több szempontból is különleges. Az egyik, hogy majdnem duplája lett a hossza a megszokottnak, de olyan volt az események sora, hogy nem volt szívem kettészedni, ezt most ezt egyben hozom nektek. Egy másik különlegesség egy kép lesz. Alice és a ruhája. A többi pedig... Nos arra majd ti rájöttök. :)

Jó olvasást!

Morwen



****************************************
 















 
Szokatlanul csendesen sétáltunk be Alice-szel a Lockwood villába, és ő azután is némaságba burkolózott, hogy egy italért a pulthoz léptünk. Szorosan két kezébe fogta a poharát, mintha csak valami erőt adó, forró és bánatűző teát készülne meginni. Értetlenül néztem rá, és nem tudtam, hogy hirtelen mi ütött belé. Délután még nagyon jól elvoltunk a közeli Nemzeti Parkban, most meg… De miért is csodálkozok ezen? Engem nem viselne meg vagy érintene meg az, ha tudnám, hogy másnap meghalok? Dehogynem… Csak ő most még nem tudhatta azt, hogy nem fog holnap meghalni, mert eszemben sincs hagyni, hogy a mészárszékre sétáljon! Óvatosan Alice karjához értem, mire ő összerezzent egy pillanatra, majd rám emelte a szomorú tekintetét. Én halványan elmosolyodtam, majd felé tartottam a poharamat. Ő lassan elengedte a bal kezével a poharát, és végül koccintottunk. Úgy itta ki a whisky-t, mintha az élete múlna rajta, és valóban úgy is nézett ki. A szemeiben csak bánat és fájdalom ült, amit nem tudtam, hogy képes leszek-e ma eltüntetni onnan. De meg kell próbálnom! Meg kell próbálnom, hogy jól érezze magát velem ma, hogy aztán nálam térjünk este nyugovóra, és holnap… Holnap minden megváltozik és Alice élete új fordulatot vesz majd, mert végre megkapja azt az erőt, amivel még Klaus-nak sem lesz kedve packázni. Igen, így lesz, mert más lehetőség szóba sem jöhet! Nem fogok holnap elbukni, mert az egyszerűen nem történhet meg!
Elvettem végül Alice kezéből a poharát, a pultra tettem, majd felé nyújtottam a kezem. Ő engedelmesen belehelyezte az övét, és együtt elindultunk a táncparkett felé. Körülöttünk már javában folyt a mulatság, amikor Alice-szel beálltunk a tömeg közepére. Lassan felé fordultam és ismét összeakadt a tekintetünk. Az én jobb kezem finoman csúszott az ő bal kezébe és végül mi is elkezdtünk ringani a zenére. Hogy ritmusra történt-e mindez? Nem tudom… Nem voltam képes a zenekar dallamát követni, mert volt nekem egy sajátom is… Belül, a mellkasomban, amit szívnek neveznek. Egy olyan szív adta most a ritmust a mozdulatainkra, amire pár hónapja még azt hittem, hogy az Elena-val való viharos kapcsolatom után végleg megfagyott. Megfagyott és képtelen lesz újra szeretni... Hogy mekkorát tévedtem akkor! Most itt állt előttem, a karomban az a csoda, aki mellett újra életre kelt, és akit feltétel nélkül szeretett. Alice… Az én törött, gyarló szívem őt szerette, mindennél jobban ezen a nyomorúságos, átkozott világon…
A tekintete még mindig szomorú volt, de amikor újra rám nézett… Csillogás jelent meg a szemeiben és ismét eszembe jutottak Stefan tegnapi szavai. De nem, biztosan téved, és csak a boldogság, a hála szikrája csillog ennek a fantasztikus nőnek a szemeiben, amikkel most rám néz. Csak engem néz, csak velem foglalkozik, és velem kering lassan a hatalmas villa táncparkettjén. Pár pillanattal később eljutott a tudatomig, hogy egy igen lassú és érzelmes dalba kezdett bele a zenekar, és ez most ránk is hatott. Szorosabban magamhoz húztam Alice-t, mire ő olyan közel bújt hozzám, hogy az ajkaink a másik füléhez kerültek. Éreztem a forró leheletét a nyakamon, és ez máris végigbizsergette az egész testemet, míg nem végül a szívemben nem összpontosult újra az az édes érzés, amit ezzel ismét a felszínre robbantott: a szerelmet, amit iránta éreztem.
A bal kezem lassan a csupasz hátára csúsztattam és szorosabban magamhoz öleltem őt. Csendesen ringtunk tovább a zenére, és eközben a forró lehelete a nyakamon teljesen elbódított. Élveztem minden apró kis mozdulatot, amit eközben a táncparketten lejtettünk, de szerintem már megint nem a zenére táncoltunk. Megvolt a saját ritmusunk, a saját kis világunk, amibe most szép lassan belecsöppentünk. Alice közben közelebb hajolt hozzám, és ahogy táncoltunk, az arcunk és a halántékunk is összeért. Édes szimbiózisban mozdultunk, de talán csak néhány apró lépésből állt ez a furcsa kis koreográfia. Hogy mennyi ideig tartott ez a csodálatos álom? Fogalmam sincs… Minden megszűnt körülöttünk létezni, mert számomra nem is létezett más világ most, csak Alice. Mindennek ő volt a középpontja, a mozgatórugója és az értelme. Az pedig, hogy eközben mi történik körülöttünk, az egy kicsit sem érdekelt.
Egy visszafogott csókot adtam az arcára, majd még szorosabban a karomba vontam őt, és közben éreztem, hogy nem csak az én lélegzetem gyorsult fel, hanem az övé is. Tovább folytattuk a lassú kis táncunkat, ám Alice végül hátrább hajolt tőlem, de csakis azért, hogy ezután egymás szemébe nézhessünk. A smaragd tekintet végre csak boldogságot és kedvességet tükrözött, és nyoma sem volt most benne a fájdalomnak, vagy a félelemnek. Csak szeretetet és örömöt láttam bennük. A két gyönyörű szempárban, amik már az első napon képesek voltak megbabonázni. Lassan felcsúsztattam a bal kezem a hátán, hogy aztán az arcához érhessek, és itt simítsak végig a selymes és forró bőrén. Alice jólesően lehunyta a szemét, majd a kezembe fektette az arcát. Ennek következtében a szívem újra és újra eszeveszetten dobbant egyet a mellkasomban, mert most ez a tette valahogy sokkal többet akart nekem sugallni, mint amit valójában jelentett. „Szeretne? Viszontszeretne Alice? Ugyan Damon, csak szeretnéd… A vágyak és a valóság a te univerzumodban sosem képesek találkozni. Csak boldog most veled Damon, ennyi – feleltem magamnak a gondolataimra, és közben mély levegőt vettem.” Így van… Csak örül, hogy most is mellette vagyok, nem szabad ezt más hiú ábrándokkal összekevernem. Most jól érzi magát velem és tenni fogok azért, hogy miután holnap megmentem az életét, akkor velem akarjon majd maradni. Ehhez a célomhoz pedig most nagyon is jól haladtunk. Romantika és szeretettel túlfűtött tánc? Sosem volt a kedvenc elfoglaltságaim között, de most mégis előkelő helyet foglalt el a szívemben és a lelkemben.
Alice végül kinyitotta a szemét és újra rám nézett. Halványan érzékeltem, hogy az ajkára hajoltam, és amikor megízleltem a forró ajkait… Ismét azt hittem, hogy menten felrobban a szívem a mellkasomban, de szerencsére ez nem történt meg. Az egész testemet végigjárta az édes forróság, amit ez kiváltott, és hirtelen azt sem tudtam volna megmondani, hogy csak én érzem-e ezt, vagy jó még annyira az érzékelésem, és Alice teste is tűzforró a karomban? Nem tudom, egyszerűen képtelen voltam erre az egyszerűnek tűnő kérdésre választ adni. Csak hagytam, hogy a finom csók nyomán lángba boruljon a testem, és hogy közben elhiggyem azt, hogy több van Alice csókjában is, és most ez nem csak egy egyszerű, vágytól túlfűtött nyelvjáték az ő részéről sem. A zenét halványan érzékeltem magunk körül, de szerintem már jó régóta csak csendben csókolóztunk a táncparkett közepén, körülöttünk megannyi táncoló párocskával.
- Hölgyeim és uraim! Hamarosan kezdetét veszi a hagyományos, hamisítatlan Mystic Falls-i keringő. Kérem a párokat, hogy mindenki álljon be a helyére, mert a zenekar azonnal kezd – Carol szavait véltem hallani a hangfalakból, és ez lassan engem is magamhoz térített abból a csodálatos pillanatból, amiben Alice-szel ragadtam a csókja nyomán. Talán ő is meghallhatta a felszólítást, mert szinte egyszerre intettünk egymás ajkának búcsút, hogy aztán újra a másik tekintetében merülhessünk el. Lassan hátrébb léptem tőle, majd megfogtam a jobb kezét, és a táncparkett szélére vezettem, ahol már a többi pár is felállt a keringőre készülve. Mi pont Stefan-ék és Bonnie-ék közé kerültünk, és amikor felpillantottam, akkor vettem észre, hogy velünk szemközt Klaus és a partnere állnak. Klaus egy kedvesnek nem mondható, álszent mosolyt küldött felénk, amitől azt hittem, hogy menten felrobbanok. Szorosabban megfogtam Alice kezét, mert miközben átkaroltam a derekát, éreztem, hogy ő is összerezzent.
A zenekar viszont elkezdte játszani a keringő lágy dallamait, nekünk pedig hamarosan a táncot kellett kezdenünk. Pár másodperc, és végül minden pár egyszerre mozdult, és pillanatok alatt betöltöttük az előbb még kihalt táncteret. Szorosan fogtam Alice-t a karomban, mintha ezzel azt próbáltam volna a tudtára adni, hogy nem lesz semmi baj, és megvédem őt. Lágyan ringtunk tovább a zenére, de aztán eljött az a pont, amikor egy mozdulattal párt kellett cserélnünk. Szinte fájt a pillanat, amikor el kellett engednem őt, és miután Elena a karomba érkezett, akkor vettem csak észre, hogy Alice sikeresen Klaus-hoz került. Feszülten követtem őket a tekintetemmel, és eközben az sem tudott érdekelni, hogy elhibáztam-e a lépéseket Elena mellett, vagy sem. Görcsbe rándult a gyomrom, amikor megláttam, hogy Klaus Alice füléhez hajol és súg neki valamit. Akármennyire is próbáltam meghallani a szavait, nem jártam sikerrel, mert bizonyára túl halkan mondta azokat Alice-nek. Amint elhajolt Klaus a fülétől, Alice összerezzent és reményvesztetten, összetörten nézett a hibrid szemébe. Végül bólintott egyet, én pedig erre még jobban összezavarodtam. Láttam, hogy Alice szemei könnybe lábadtak, majd hirtelen ellépett Klaus-tól, és nem törődve a tánccal, egyenesen a kijárat felé sietett. Áldottam az eget, hogy ismét párcsere következett a táncban, mert én sikeresen úgy manővereztem, hogy senki se kerüljön hozzám, így nyugodtan tudtam követni Alice-t az udvarra.
A bejárattól nem messze találtam rá, ahova szerintem menekült Klaus szavai elől. Amikor mellé értem, akkor ő hirtelen összerezzent, de amikor rájött, hogy csak én jöttem utána, azonnal a karomba vetette magát. Gyengén sírni kezdett az ölelésemben, én pedig szorosan és törődően öleltem őt magamhoz.
- Mi történt? Mit mondott az a szemét? – kérdeztem tőle feszülten, de mivel nem igazán akart válaszolni percekkel később sem, végül az álla alá nyúltam, hogy nézzen fel rám. – Mit súgott neked Alice?
- Semmiség Damon – felelte nekem szipogva, majd kihátrált az ölelésemből, és megpróbált mély levegőt véve megnyugodni. Én közelebb léptem hozzá, majd óvatosan letöröltem a könnyeit a díszzsebkendővel.
- Kérlek, ne hazudj nekem – mondtam neki halkan, ám a szavaim nyomán csak fájdalom és bánat ült ki a szemébe.
- Szeretnék hazamenni Damon – szólalt meg ismét, ezúttal sikeresen elterelve a témát.
- Biztosan? Még csak nemrég érkeztünk – feleltem neki kedvesen, és közben eltettem a zsebembe a zsebkendőt.
- Lassan tíz óra lesz Damon – mondta nekem halkan, mire én csak értetlenül néztem rá.
- Az nem lehet. Alig múlt hét óra, amikor eljöttünk a Salvatore villából – mondtam neki döbbenten, majd végül a zsebembe nyúltam a telefonomért, és lám, Alice-nek igaza volt. Fél tíz múlt pár perccel, és az idő elszállt felettünk. Ezek szerint tényleg nagyon sokáig, szinte öntudatlanul táncoltunk bent a bálon.
- Az idő repül Damon… És én szeretném az utolsó éjszakámat melletted tölteni – szólalt meg Alice ismét, kizökkentve ezzel a gondolataimból, hogy aztán értetlenül és döbbenten nézhessek rá. Megint úgy nézett rám és a szavai… Valóban velem akar ma lenni? Úgy, ahogy én gondolom? Folytatva azt, amit az ide érkezésünk előtt és később a bálon folytattunk? Tényleg ezt szeretné?
Annyira gyengéd volt ma minden csókja, az érintése és a mozdulatai, hogy biztosra vettem, hogy búcsúként valami olyat akar most, amire eddig nem sok példa volt a kapcsolatunkban. Szeretkezés az volt már néhány, de szerelmeskedés… Megvalósítható egyáltalán úgy, hogy csak az egyik fél szívében ég ez az édes érzés a másik iránt? Ez egy nagyon jó kérdés volt… De ezen azt hiszem, hogy kár rágódnom, mert minden úgyis úgy fog történni, ahogy szeretnénk, és amit a szívünk enged.
Végül ismét magamhoz tértem a gondolataimból, majd közelebb léptem hozzá, és lágyan magamhoz öleltem őt. A könnyei már rég elapadtak, és amikor átöleltem… Megint feléledt az a gyönyörű, földöntúli csillogás a szemében, és ez újra forróságba borította a szívemet. Lassan az ajkára hajoltam és egy gyengéd, lassú csókot váltottunk. Éreztem, hogy végül teljesen megnyugszik a karomban, és csak ezután voltam hajlandó elengedni őt.
- Menjünk – szólaltam meg egy bíztató mosollyal az ajkamon, mire ő ezt viszonozta, bólintott, és végül újra belém karolt.
Elsétáltunk együtt a parkolóba, és aztán ugyanolyan némán telt az utunk vissza a Salvatore villába, mint idefelé jövet. Nem tudtam, hogy mi járhat ilyenkor Alice fejében, de úgy sejtettem, hogy talán most is csak csendesen nézi a havas tájat. A természetet, amit annyira szeret.
Miután megérkeztünk, hamar be is sétáltunk a villába, és egyenesen a nappaliba mentünk.
- Kérsz valamit inni, vagy esetleg enni? – kérdeztem tőle halkan, miután felé fordultam.
- Egy forró tea most jól esne – felelte nekem halkan, de nem nézett rám, hanem csak meredten bámult a kandalló forró lángjaiba.
- Rendben – mondtam neki kedvesen, majd magára hagytam és a konyhába vonultam. Nagyon elveszettnek és szomorúnak tűnt ismét Alice, és egész este folyton ez a változatosság volt jellemző a hangulatára. Amikor a karomban volt és csókolóztunk, akkor boldognak láttam őt, de amint eltávolodott tőlem, vagy történt valami… Akkor újra magába szippantotta a keserűség és a bánat.
Áldottam az eget, hogy hamar elkészültem a teájával, mert nem szerettem volna túl sokáig egyedül hagyni. Ám amint visszaértem a nappaliba, őt sehol sem találtam. Egy pillanatra teljesen kétségbeestem, és máris a legrosszabbra gondoltam. De hál Istennek a vámpírhallásom most nem hagyott cserben, és meghallottam, hogy fent van az emeleten.
Igyekeztem lenyugtatni az ostoba, paranoiás szívemet, és közben elindultam fel a szobámba Alice-hez. Ő pont akkor lépett ki a mosdóból, amikor én a szobába értem.
- Nem tudtam hirtelen, hogy hová tűntél – szólaltam meg fejcsóválva, elé sétáltam és a kezébe adtam a teáját.
- Csak lemostam a sminkemet, mielőtt még a sok könny teszi ezt meg helyettem – felelte nekem lehajtott fejjel, majd óvatosan kortyolt egyet a teájából. Láttam, hogy megremegett a bögre a kezében, ezért pillanatok alatt érte nyúltam, így még pont időben kaptam el, és nem esett Alice kezéből azonnal a földre. Amint ez a kis malőr lejátszódott, Alice-ből szinte azonnal kirobbant a sírás. Gyorsan letettem a bögrét az éjjeliszekrényre, majd már vissza is léptem hozzá, hogy szorosan magamhoz öleljem őt.
Borzasztó volt így látni őt, és tudtam jól, hogy mi viselte meg ennyire. Abban a tudatban volt most, hogy holnap meghal, és ez nem csoda, hogy ennyire kikészítette őt. Úgy láttam, hogy nagyon is megszerette Mystic Falls-t, boldog volt mellettem, és közben Elena-ékkal is nagyon jó barátságba került. Most pedig mindezt el kellett engednie, és rajtam, Elijah-n és Bonnie-n kívül senki sem tudta azt, hogy milyen óriási teher nyomja a vállát. Kedvesen simítottam végig a hátán, és közben újabb és újabb csókokat adtam a feje búbjára. Idővel a sírása is kezdett csillapodni, és amikor végre a légzése is lenyugodott, akkor elhajolt a mellkasomról és rám nézett.
- Tönkreteszem a ruhádat – szólalt meg szipogva, mire én csak elmosolyodtam.
- Szerinted érdekel? – kérdeztem tőle kedvesen, és ennek következtében egy apró mosoly jelent meg az ő arcán is. – Na látod – tettem hozzá halkan, és közben óvatosan letöröltem a könnyeit.
- Sosem fogom tudni megköszönni neked azt a temérdek kedvességet és törődést, amit tőled kaptam – mondta nekem bűnbánóan, és most is lehajtotta volna a fejét, ha nem teszem az ujjam az álla alá.
- Ha betartod a szavad és újra felkeresel majd a következő életedben, akkor már meg is háláltad – feleltem neki kedvesen, és letöröltem az újabb könnyeit, amik a szavaim nyomán végigszántották az arcát. Ő végül bólintott, és lágyan elmosolyodott. Lassan felemelte a kezét, majd az arcomhoz ért, és végigsimított rajta. Pillanatok alatt felgyorsult a szívverésem, és nem tudtam egyebet tenni, csak hagyni, hogy az édes érzés ismét magába szippantson és élvezzem Alice forró érintését az arcomon. Újra ebben a csodás, mámorító pillanatban ragadtam vele, és amikor ismét az a gyönyörű csillogás jelent meg a tekintetében…
Én is lassan végigsimítottam az arcán a kezemmel, ami még azóta is a finom bőrén pihent, hátha újabb könnyeket kell majd arról a csodálatos arcról eltüntetnem. De nem jött több könny, csak boldog és hálás pillantások voltak a jutalmaim…
- Nem tartozol nekem semmivel sem Alice… Nem kell azért, mert… - kezdtem volna bele, de Alice hirtelen a szám elé tette a mutatóujját, jelezve ezzel nekem azt, hogy ne fejezzem be a mondatot, amit mondani akartam.
- Nem azért, Damon… - szólalt meg szinte suttogva Alice, és közben boldog csillogással a szemében nézett rám. – Mondtam neked, hogy szeretném az utolsó estémet veled tölteni. Az első és az utolsó is a tied, mert én ezt szeretném. De csak ha te is akarod… - tette hozzá halkan és közben lesiklott az ujja a számról.
Egy pillanatig még hitetlenül és döbbenten néztem rá, de aztán óvatosan átkaroltam a derekát, és hagytam, hogy döntsön. Világosan láthatta rajtam, hogy én mit akarok, és hogyan akarom, most viszont neki kellett eldöntenie azt, hogy csatlakozik-e hozzám ebben, vagy hevesen lecsap az ajkamra, hogy pillanatok alatt a mögöttem lévő ágyban kössünk ki. De nem tett semmit, így ismét rajtam volt a sor.
Lassan végigsimított a jobb kezem a hátán, és élveztem a látványt, ami ez által a szemeim elé tárult. Elmosolyodott, mert libabőrös lett az érintésem nyomán. A jobb kezét ezután az én bal kezembe tette, és pár pillanattal később ugyanezt csinálta a másik két kezünkkel is. Csak a tenyerünk ért össze, és közben a tekintetünk újra összeakadt. Tüzesen csillogott a szeme, ami ismét hevesebb tempóra kapcsolta a szívemet. „Ó, ha tudnád, hogy mennyire szeretlek!” De nem tudhatta… Azt legalábbis nem, hogy valóban milyen sokat jelent ő nekem, és ezért tud ennyire mélyen hatni rám minden ilyen lágy érintésével, amivel újra és újra azt a kétes reményt ültette a szívembe, hogy viszont szeret. De nem… Tudtam, hogy nem ezért ilyen gyengéd és szeretettel teli minden mozdulata. De hogy mi lehetett a valódi, mögöttes indok, amiért egy ilyen gyengéd együttlétet kezdeményezett… Egy újabb ezer dolláros kérdés, amire talán sosem kapok majd választ.
Lassan végigfutattam az ujjaimat Alice tenyeréről kiindulva az alkarján, majd a karján és a vállain állapodott meg a kezem, ahonnan végül lassan a hátára siklottak az ujjaim. Ő közelebb lépett hozzám, majd megfordult a karomban, így gond nélkül a ruhája cipzárjához férhettem. Lassan lehúztam, és abban a pillanatban a hatalmas esélyi ruhája kettőnk közt a földre hullott. Egy gombóc nőtt a torkomban, mert tisztán láttam, hogy nincs rajta melltartó, és tudtam, hogy milyen látvány fog fogadni, amikor újra felém fordul majd. És igazam is lett… Láttam már őt, nem egyszer és nem kétszer meztelenül, de most valahogy minden más volt. Sokkal szebbnek és gyönyörűbbnek láttam őt, pedig semmi sem változott tegnap óta, amikor is utoljára így láthattam őt a faházban, fent a hegyekben. Alice lassan újra közelebb sétált hozzám és a kezei a zakómra tévedtek, hogy lehúzza azt rólam. Azt hiszem, hogy tényleg nem csak az én légzésem lett gyorsabb, hanem az övé is. A kezem óvatosan a hátára tettem, és lágyan végigsimítottam rajta, ő pedig eközben az ingem is megpróbálta levenni rólam. Hamarosan sikerrel járt, és amikor a felsőtestemhez simult… Igen, most már biztos voltam abban, hogy nem csak az én testem tűzforró, hanem az övé is. Óvatosan oldalra fordítottam a fejét, így végig tudtam csókolna az arcát, a nyakát és a vállait. Minden egyes csókot nagyon sokára követett a következő, mert lassan és érzékien jártam be a selymes bőrét. Ő eközben a nadrágom övére tért rá, és pillanatok alatt kikapcsolta. A gombokat is hamar kigombolta, majd hátrébb lépett tőlem, így nem tudtam tovább csókolni a vállait. A két kezét érzékien a csípőmre csúsztatta, majd lassan elkezdte levenni rólam a nadrágot, és amikor kellett, le is guggolt, hogy ezt maradéktalanul meg tudja csinálni. A cipőimet szerencsére már korábban lerúgtam magamról, még talán valamikor akkor, amikor az ő estélyije is rajta volt. Gyengéden megfogtam a karjait, így amint felállt, egyenesen a mellkasomra vontam őt. Még több tűzforró bőrfelület ért össze, és ez már tényleg látványosan gyorsított mindkettőnk légzésén. Már csak a fehérneműk voltak rajtunk, illetve Alice-on a cipője. Lassan végigfuttattam a kezem az oldalán, és amikor a fekete kis csipkére siklott a kezem, akkor még jobban felgyorsult a légzésünk. Őrjítő lassúsággal kezdtem el lehúzni róla ezt a fekete gyönyörűséget, majd amint annyira lejjebb csúszott, hogy már nem értem el, akkor hátrébb léptem Alice-tól, és apró csókokkal hintettem el a bőrfelületet, amin korábban végigsiklott a fehérneműje. Miután a kis ruhadarabot áthúztam az egyik, majd a másik bokáján is, kikapcsoltam a cipője pántjait és azokat is levettem róla. Ezután viszont a másik lábán felfelé haladva az ajkaimmal tértem hozzá vissza, és az utolsó apró csókot a nyakára, és az arcára hintettem. Újra magamhoz öleltem őt, és a kezeim ezúttal a hátán siklottak végig gyengéden és finoman, ami ismét libabőrössé tette őt. Az ő karjai is körém fonódtak, és amikor a csípőmre ért a keze, akkor elkezdte lehámozni rólam az alsónadrágomat. Újra hátrébb lépett tőlem, hogy gond nélkül le tudja venni rólam ezt a ruhadarabot is. Közben viszont nagyon közel volt hozzám, így éreztem a forró leheletét végigsiklani a lábaimon. Amint a boxer valahova a szoba egy távolabbi pontjába került, a kezeit a lábamra tette, és úgy tért vissza hozzám, hogy közben lágyan végigsimított rajtam mindenhol. Újra a mellkasomra vontam őt, és immár teljesen meztelenül öleltük egymást át a szobám közepén. Hogy ez nem lett volna esetleg nagyon izgató és őrjítő? Ó, dehogyisnem! De most valahogy minden másról szólt, és a szexualitás teljesen a háttérbe szorult, és nem az volt az érintéseink és a csókjaink mozgatórugója. A kezünk újra és újra lassan simított végig a másikon. Én követtem a tekintetemmel a kezem útját, és az egyik ilyen édes utam után Alice-re néztem, jobban mondva a csillogó, boldog tekintetébe. Szerintem abban a pillanatban mindketten meg is fagytunk, és a kezeink sem mentek tovább sehova. Csak álltunk a szoba közepén, némán, összeölelkezve, elmerülve a másik tekintetében. Hogy ő mit láthatott rajtam? Csakis azt a forró szerelmet és odaadást, amit iránta éreztem. És én mit láthattam rajta? Minden érzékem és az ösztönöm is azt súgta, hogy ugyanezt, de az eszem hamar figyelmeztetett arra, hogy tévedek… De számít ez? Baj, hogy csak nekem jelenti ez a meghitt pillanat a világmindenséget? Nem… Egyszer talán neki is többet fog majd ez jelenteni, és ehhez lehet, hogy pont a mai éjszakára van szükség.
Lassan közelebb hajoltam hozzá, és ekkor már csak milliméterek választottak el az ajkaitól. De még mindig nem… Most is csak néztük egymást, és a gyér holdfényben ez mindkettőnk számára maradéktalanul sikerülhetett is. A forró lehelete csiklandozta az ajkamat, és szerintem ő is hasonló csábításban részesült általam, ám még ezek után sem szüntettük meg azt a pici kis távolságot. A kezemmel ekkor lassan végigsimítottam a hátán, és meg sem álltam addig, míg a nyakára nem érkezett a kezem. Lágyan cirógattam végig a bőrét, mire ő jólesően lehunyta a szemét és halkan felsóhajtott. A látvány szerintem azonnal a tudatomba égett, és soha nem akartam elfelejteni ezt a csodálatos pillanatot. Mikor újra kinyitotta a szemét és rám nézett, akkor ugyanaz a gyönyörű csillogás és szeretettel teli pillantás fogadott. Ismét közeledtünk pár millimétert és már szó szerint éreztem az ajkát az enyémen. A tekintetünk még mindig össze volt akadva, és amikor egyszerre elnyíltak az ajkaink, akkor végül a szemhéjunk is lecsukódott, és hagytuk, hogy a mámorítóan édes csók magával ragadjon minket. Rám legalábbis így hatott az ajkainak az újbóli megízlelése. Újra átöleltük egymást és finoman csókolózva álltunk a szoba közepén, és úgy tűnt, hogy innen egyikünk sem hajlandó sehova sem menni. Egy csók, ami számomra most többet jelentett ezeregy forró és vad éjszakánál… Egy csók, ami többet adott most a szívemnek, mint ezer sóhaj, amit nők élhettek meg eddigi életem során a karomban. Alice-szel most valami csodálatos vágyálomba kerültem, és minden teljesen más volt. Valahogy nem a kielégülés hajszolása volt a középpontban, pedig tudtam, hogy előbb vagy utóbb arra is sor kerül majd ma. Most viszont mindennek a mozgatórugója az volt, hogy lágyan kényeztessük a másikat, jobban mondva, hogy szeretgessük… Mintha mindent valahogy egy másik úton próbáltunk volna megközelíteni. A végeredmény minden esetben ugyanaz volt persze: orgazmus. De az út most más volt… Most nem azért öleltem és csókoltam őt, mert maradéktalanul ki akartam élvezni a testét és a végén egy minden vágyat kielégítő orgazmust akartam magamnak elérni. Most őt akartam boldoggá tenni, minden mozdulatom azért volt, hogy őt kényeztessem vele, és a háttérben most még az a gondolat sem munkálkodott bennem, hogy ezt azért kell így tennem, hogy minél jobban lázba hozzam, hogy aztán a végeredmény ismét nekem legyen minden vágyat kielégítő. Az út más volt most, és tudtam jól, hogy erre a szerelem vezetett rá, de hogy őt mi vette rá arra, hogy ebben most a partnerem legyen… Fogalmam sincs…
Ezen az érdekes és számomra is új ösvényen haladtunk mindketten, és biztos voltam abban, hogy az idő közben megállt felettünk. Tökéletesen érzékeltem, hogy az ég tudja mennyi ideje csak csókolózunk a szoba közepén, és egy-egy apró érintés és simogatás kivételével semmi egyéb nem történt. Biztos voltam abban, hogy hamarosan Alice is el fog fáradni, ezért végül szorosan magamhoz öleltem őt, megfordultam vele, így ő kezdett el háttal az ágy felé közeledni. A csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, még akkor sem, amikor őt hanyatt az ágyra fektettem. Újra szorosan összebújtunk, és tovább csókolózva, és bejárva a másik testét a kezünkkel feküdtünk tovább az ágyon. Természetesen nagyon kívántam már őt, de valahogy most még bőven beértem én is ezzel a mámorító, szívet melengető szeretkezéssel. Mert nekem most valahogy már ez is az volt. Nem tudom, hogy miért, vagy miként képes ilyen abszurd gondolatokat ébreszteni bennem a szerelem, de végül ezt tette, én pedig nem tudtam ellene mit tenni. Csak élveztem a pillanatok varázsát, és nem akartam ezen gondolkozni.
Szerintem most is sok idő telt el így, ebben a pózban, amiben ezúttal még semmilyen szexuális tevékenység nem volt. Nem volt, de már nem sokáig… A kezem újra Alice nyakára siklott, majd az arcára, és szép lassan elszakadtam az ajkaitól, hogy ránézzek. Nem nézett rám kérdőn, nem volt döbbenet vagy értetlenség a tekintetében. Csak a tiszta, őszinte vágy, és talán még egy kis szeretet is tükröződött a tekintetében. Váratlanul megfogta a jobb csuklómat, magához húzta és kérdőn felvonta a szemöldökét. Nem kellett hangosan kimondania. Közelebb hajoltam hozzá és a szájától pár centire megharaptam a csuklómat.
Amikor ezt csináltuk, nem csak én élveztem a dolgot, hanem ő is. Adni neki a véremből, mindig különleges alkalom volt. Különleges, mert neki adtam, nem másnak. Elkezdte szívni a kezemet és én hátravetettem a fejemet a gyönyörtől. Nagyon kívántam őt, és ez a tette csak tovább fokozta a vágyat. Újra felhúzta a szemöldökét. Most sem kellett kimondania. A nyakára hajoltam és óvatosan megharaptam őt. Érzéki sóhaj szakadt fel a torkából és erősebben fogta a kezemet. Csak pár korty, maga volt az édes, mennyei nedű, amit tőle kaptam. De ez most nem a vércseréről szólt, soha nem arról szólt. Egy édes, intim pillanat volt és…
Elszakadtam a nyakától és ismét a szemébe néztem. Ő is elengedte a kezemet és óvatosan letörölte a szám szélén levő vércseppeket. Soha nem undorodott tőlem és ez most sem volt másképp. Lehet emiatt még jobban szeretni valakit? Azt hiszem, hogy igen. Egy gyengéd csókot adtam a szájára és elhajoltam tőle. Csak pár centi volt az ajkaink közt.
Ekkor nagyon lassan közelebb férkőztem hozzá, és végig tartva a szemkontaktust, végre elmerültem benne. Nem csak maga az érzés volt csodás, hanem a látvány is, amit Alice nyújtott. A pupillája szinte teljesen kitágult akkor, amikor összeforrt a testünk, és biztos voltam abban, hogy ezt a pillanatot sem fogom soha elfelejteni. Ezután ismét érzékien az ajkára hajoltam, és tovább folytattuk a csókunkat, ám ezúttal nagyon lassan elkezdtem benne mozogni. Minden mozdulat finom, lágy és érzéki volt, aminek következtében még nagyobb forróság ölelt minket körbe az ágyban. Az ágyunkban… Szóval ilyen érzés szerelmeskedni valakivel? Hogy lehet valami ennyire szép, felemelő, és szívet melengető? Hogy lehetnék képes ezután akár csak egy percet is létezni a szerelem, jobban mondva Alice nélkül? Sehogy… Ilyenben még Katherine mellett sem volt soha részem, pedig régen őt is nagyon szerettem. De ez most… Erre egyszerűen nincsenek szavak. A szívem szó szerint majd kiugrott a helyéről, és a légzésem is felgyorsult, Alice-éval együtt. Akármennyire is lassú utat akartam megtenni vele a mindent elsöprő gyönyörig, ezek a mozdulatok túlságosan is nagy hatással voltak mindkettőnk vágyára. Alice már abban a pillanatban elkezdett körülöttem újra és újra összehúzódni, amikor beléhatoltam. Borzasztóan nedvesen fogadott, és a forrósága csak még jobban szította bennem és szerintem benne is a tüzet. Továbbra is lassan mozdultam benne újra és újra, ám hamarosan a csókunk elkezdett izzani, és ez kicsit hatott az összeolvadó testünkre is. Alice egyre jobban zihált a karjaimban, és az izmai is szüntelenül próbáltak engem összepréselni. Egy kicsit sem gyorsítottam a tempón, mégis őrülten hatott mindkettőnkre az, ahogy benne mozdultam újra és újra. A légzésünk viszont tagadhatatlanul gyorsult, és már én is biztos voltam abban, hogy csak pár mozdulat és vége. Ekkor óvatosan elszakadtam Alice ajkaitól, majd ránéztem. Ő viszonozta a forró pillantást, és ekkor… Újabb lassú és mámorító mozdulatok, és végignézhettem azt, ahogy a szeretett nő a karomban velem együtt éli át azt a gyönyört, amihez ma vezettük egymást. A tekintetünk végig egymásba fúródott és azt hiszem, hogy ez volt az, ami az én sorsomat végleg megpecsételte. Eddig is biztos voltam abban, hogy soha többé nem lesz nő, aki így képes lenne hatni rám, vagy az ujja köré csavarni, de ezek után már száz százalékig meg voltam erről győződve. Amikor a tekintetem az övébe fúrtam, akkor a szívem újra lángba borult és végigégette a testem minden apró sejtjét az a mámorító szerelem, amit iránta éreztem. Aztán lassan a kéj lecsengett a testünkben, és Alice utolsó erőteljes összehúzódásai után kicsordultak a könnyei. Valahogy nem ijesztett ez meg, sőt. Biztos voltam abban, hogy rá is maradéktalanul hatott az, ami köztünk történt, és tekintete is továbbra is a boldogságtól csillogott, nem a bánattól vagy a fájdalomtól. Óvatosan közelebb hajoltam hozzá, majd lecsókoltam a könnyeit, hogy aztán ismét az ajkára hajoljak. Újra szorosan átöleltük egymást, és ismét egy finom csókban forrtunk össze.
Percekkel később végül kihúzódtam belőle, majd az oldalunkra feküdtünk, és úgy folytattuk tovább egymás felé fordulva az édes csókot. Valahogy ma tökéletes szinkronban voltunk, és ez úgy tűnik, hogy mindenre igaz volt most. Amikor kezdtem érezni, hogy igencsak elálmosodtam, akkor vettem észre, hogy Alice ajkai is egyre erőtlenebbül csókolnak. Ekkor végül szorosan magamhoz öleltem őt, és miután az ajkaink egy boldog búcsút intettek a másiknak, a hátamra feküdtem és őt a karomba vontam. A takarót ezúttal is ő húzta ránk, és szerintem ezután pillanatokkal később mindketten álomba merültünk.

2 megjegyzés:

  1. Mostmár tényleg naggggyon tragikus lenne ha Alice meghalna, vagy ha nem születne újra...a döntés a te kezedben van, de azt az egyet Remélem,h bárhogy fejezed be a történetet,mindenképpen lesz folytatása!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Húha, viharfelhők a levegőben, igaz? :) Hát még lesz pár fejezet, szóval semmi sincs veszve, kitartás :) Bár nem ígérem, hogy addig nem fog fájni a dolog :)
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés