2014. szeptember 26., péntek

Damon's Fanfiction - 44. fejezet: Térdre kényszerítve

Sziasztok!

Hát a mai fejezet... Nos, végül itt van. A különlegessége az, hogy ezúttal Damon szemszögéből is elolvashatjátok azt, ami a legutóbb történt. A folytatást nem tudom, hogy a megszokott rendben tudom-e hozni. Elfogytak a fejezeteim, és nem tudom, hogy mikorra tudom megírni a  befejező részeket. Addig is türelmeteket kérem.

Morwen

****************



Az utolsó napunk reggele… Ez is eljött és megállíthatatlanul elindult… A nap, amin minden áll vagy bukik…
Óriási görccsel a gyomromban ébredtem, és akármennyire is meg kellett volna nyugtatnia a tudatnak, hogy a szeretett nő még mindig a karomban feküdt, ez valahogy mégsem történt meg. Túl sok minden forgott ma kockán… Fogalmam sem volt még arról, hogy miként fogom tudni Alice-t becserkészni, hogy aztán a megfelelő pillanatban beadjam neki Bonnie nyugtatóját. Ha csak egy kicsit is hibázok, és idő előtt észreveszi, hogy valamire készülök… Nem hibázhatok, most nem! Össze kell szednem magam, be kell vetnem magam, hogy a lehető legjobb pillanatban tudjak cselekedni. De túl ideges voltam még, és nem igazán sikerült lenyugtatnom magamat. Ha elveszítem őt… Erre még csak gondolni sem bírok!
Alice most még békésen aludt, de túl messze volt az éjjeliszekrény fiókja, hogy gond nélkül elérjem és kivegyem belőle a fecskendőt. Tehát még várnom kell és keresnem kell egy másik alkalmat. Nem kapkodhatok, és alaposabban végig kell gondolnom azt, amit tenni fogok.
Végül úgy döntöttem, hogy még várok, és inkább felkelek, hogy készítsek neki valami reggelit. Hosszú és fárasztó napja lesz, és biztos voltam abban, hogy meg fogja viselni a szervezetét a nyugtató. Lassan lefejtettem Alice karját a derekamról és óvatosan az ágyra fektettem őt, én pedig így észrevétlen ki tudtam surranni mellőle.
Most? Vajon most tegyem meg? Nem… Jobb, ha várok kicsit és szeretném, ha ébren lenne, amikor beadom neki a keveréket. Ha bármi gond adódna, akkor azt álmában talán észre sem veszem. Várok még és tényleg csinálnom kell neki reggelit, mert egy jó időre ki lesz ütve a nyugtató miatt. Emiatt viszont talán jobb is, ha minél később adom be neki, mert ma éjfélig mindenképpen ki kellene tartania a szernek. Bonnie minden bizonnyal jó erős keveréket csinált, de én ezek mellett is szerettem volna biztosra menni. A kudarcnak egy apró, halvány esélyt sem akartam adni.
Miután kiszálltam az ágyból, megálltam Alice felett és csendben néztem tovább őt. A takarót megigazítottam rajta, mert a combját és a vállait az nem fedte, én pedig nem szerettem volna, ha megfázik. Annyira békésnek és nyugodtnak tűnt most, pedig tegnap már nagyon ki volt készülve és az idegei teljesen felmondták a szolgálatot. Nagyon megviselte a halál előszele… El se tudom képzelni, hogy miként volt képes ezt újra és újra végigcsinálni… Hogy lehet ennyire kegyetlen a sors vele? De ma minden véget ér, és többet nem kell szenvednie Esther kegyetlen átka miatt.
Fáradtan megcsóváltam a fejem, majd végül úgy döntöttem, hogy belevetem magam a mai tennivalókba. Felöltöztem, majd levonultam a pincébe, és egy tasak vér elkortyolgatása közben megcsináltam Alice reggelijét is. Már majdnem elkészültem, amikor hirtelen Alice rekedtes hangját hallottam meg az emeletről.
- Damon? – szólított a nevemen, ami egy boldog mosolyt csalt az arcomra. Nocsak! Csak nem hiányzok neki?
- A konyhában vagyok. Reggelit csinálok neked, azonnal jövök – válaszoltam neki hangosan, és mivel nem szólt újra nekem, gondoltam, hogy meg is nyugodott. Pár perccel később végül kész lett a rántotta, amit tányérra szedtem neki, és egy pohár juice kíséretében felvittem a szobánkba.
Hallottam, hogy ő épp a fürdőben ténykedik, ezért csak letettem az asztalra a reggelijét, én pedig az ágyra ültem. A fecskendőt elővettem az éjjeliszekrény fiókjából, majd a párnám alá süllyesztettem, mert úgy sejtettem, hogy hamarosan eljön az én időm. Így legalább azonnal a kezem ügyében lesz, ha szükség lenne rá, mert Alice esetében semmiben sem lehetett biztos az ember. Minden eshetőségre fel kell készülnöm.
Alice most elég lassan készült el, de végül csak előbukkant a fürdőből. Idegesen és eléggé feszülten nézett rám, majd láttam, hogy próbálja magát összeszedni, de nem sok sikerrel járt. Végül újra megmozdult és a táskájába tette a kezében szorongatott neszeszer táskát. Nem tudtam nem észrevenni, hogy párszor megremegett a keze és a zipzárt is alig bírta behúzni. Tényleg nagyon idegesnek tűnt… Próbáltam egyéb érzelmeket leolvasni róla, de nem nagyon jártam sikerrel. Nem tudtam, hogy csak a mai nap miatt ilyen feszült, vagy a tegnap este történtek is hatással vannak még rá. Vajon megbánta azt, amibe tegnap éjjel belevittem? Megbánta azt a gyönyörű éjszakát?
Alice végül nagyot nyelt, majd lassan mellém sétált és leült velem szembe az ágyra. A kezemért nyúlt, majd óvatosan belekulcsolta az övét, és ezzel elérte azt, hogy ismét lángba borult a szívem. Mi van, ha a tegnap éjszaka elindított benne is valamit? Mi van, ha a közös, a boldog életünk csak ezután kezdődik majd el? Tényleg nem bukhatok ma el… Azt én sem bírnám ép ésszel elviselni. Ha elveszítem őt… Nem, erre még csak gondolni sem bírok, mert már maga ez tudat is felért a pokoli kínnal.
- Jobb lesz, ha minél előbb indulok – szólalt meg hirtelen Alice, amivel teljesen ledöbbentett és halálra rémisztett. Máris? Döbbenten megcsóváltam a fejem, mert nem akartam elhinni azt, amit hallok. Nem, nem, hisz még túl korán van, és nem akarom idő előtt beadni neki a nyugtatót… De ha nem tudom lebeszélni… Azt hiszem, hogy nem lesz más választásom.
- Van még időnk – szólaltam meg rekedtes hangon, hátha mégis meg tudom őt győzni. Ám a válasza azonnal egy nemleges fejrázás volt.
- Könnyebb lesz így, mindkettőnknek – tette hozzá azokat a szavakat, amiket nagyon nem akartam ma hallani. Nem! Nem lesz könnyebb, nekem legalábbis biztosan nem! Most mégis mit csináljak? Hogy közelítsek felé úgy, hogy ne legyen egyértelmű az, amire készülök?
Újra megráztam a fejem, és megszorítottam a kezét, ami még mindig az enyémben volt. Biztos voltam abban, hogy a fájdalom és a kétségbeesés most is ott ül a szemeimben, és úgy tűnt, hogy ez hatott rá. Még számomra is váratlanul szüntette meg köztünk a távolságot és lecsapott az ajkaimra. Még gondolkozni sem volt időm, máris visszacsókoltam őt és szorosan magamhoz öleltem. A szívem azonnal őrült ritmusra kapcsolt, és ennek most nem csak Alice csókja volt a kiváltója… Tudtam, hogy most jött el az idő és cselekednem kell. Talán nem lesz ma több ilyen remek alkalom.
Percekig csak csókolóztunk Alice-szel, majd lassan eldőltünk az ágyon. A párna túl messze volt a kezem ügyétől, mert a karjaim még a dereka körül voltak. Ezért lágyan elindultam egy felfedezőútra a testén. Végigsimítottam az oldalán, a mellein, a nyakán és az arcán, így végül lassan be tudtam csúsztatni a feje mellett a kezemet a párna alá. Áldottam az eget, hogy ő semmit sem vett észre ebből. Még hevesebben csókoltam őt, amit ő készséggel viszonzott, közben pedig a fecskendőt a vállához emeltem, majd hirtelen belédöftem. Alice azonnal felszisszent és összerezzent a karomban, én pedig igyekeztem a nyugtatót minél előbb beadni neki. Az idő ismét az ellenségemmé vált… Alice pillanatok alatt elszakadt az ajkaimtól és a vállára nézett. Pont akkor, amikorra a teljes adagot beadtam neki. Ijedten rám nézett, én pedig csak bocsánatkérően viszonoztam a kétségbeesett pillantását.
- Sajnálom… De meg kell próbálnom – mondtam neki száraz torokkal, és közben kihúztam belőle a tűt és a földre hajítottam. - Ez csak nyugtató, nem lesz tőle semmi bajod – tettem hozzá halkan, mire ő csak döbbenten megcsóválta a fejét.
Erősen tolt egyet rajtam, mire én készséggel hagytam ezt neki, majd felpattant az ágyról. A vállára nézett, de ekkor már késő volt. A keverék hál istennek már a testében volt, és Bonnie elmondása szerint hamarosan hatni is fog.
- Miért kellett ezt? – kérdezte tőlem keserűen és közben könnybe lábadtak a szemei.
- Ülj le kérlek, mert össze fogsz esni és nem akarom, hogy megüsd magad – mondtam neki halkan és figyelmen kívül hagyva ezzel a kérdését. Megütögettem magam mellett az ágyat, hogy foglaljon helyet mellettem, ám ő csak hevesen megrázta a fejét és végül a könnyei is kicsordultak.
- Nem fogok összeesni Damon… Elvégeztem egy bűbájt és a nyugtatótok nem fog hatni – felelte nekem keserűen, és közben egyre szaggatottabban vette a levegőt.
Értetlenül néztem rá és próbáltam felfogni a szavai jelentését, de alig ment… Nem fog hatni?! Az nem lehet! Nem bukhatok el! Nem bukhatok most el!
- Ne! – szólaltam meg hangosan, kétségbeesetten és ijedten. A feszültség pillanatok alatt végigjárta a testem, majd hirtelen fel akartam pattanni az ágyról, de nem jártam sikerrel. Alice azonnal elkezdett latinul mormolni, én pedig egész testemben megdermedtem és képtelen voltam megmozdulni vagy megszólalni. Ernyedten dőltem el az ágyon, és ebben a pillanatban meghallottam Alice keserves zokogását. Lassan az ágyhoz sétált, és éreztem, hogy besüppedt az ágy, vagyis leült mellém. Nem bírtam megmozdítani a fejem, így csak akkor tudtam ránézni, amikor közelebb hajolt hozzám. Ijedten néztem rá, és hiába próbáltam megszólalni, hiába akartam elmondani neki azt, hogy szeretem, és ne csinálja ezt… Képtelen voltam erre, mert a saját testem rabja lettem. Alice könnyei megállíthatatlanul folytak, én pedig egyre jobban kezdtem kétségbeesni. Vége… Itt fog hagyni? Nem! Azt nem teheti! A francba, most mégis mit csináljak?
- Nem hagyhatom, hogy bajod essen Damon. Sem neked, sem másnak… - szólalt meg sírva majd megfogta a kezemet, lenézett rá és görcsösen megszorította. – Hiába elterveztetek mindent Bonnie-val, Klausnak akkor is mindig van egy B terve. Ha Elena-ékat el is vittétek a városból, ő akkor is talál mást – mondta összeszorult torokkal, és újra a szemembe nézett. – Tegnap Klaus elmondta a bálon, hogy nála vannak a testvéreim. Nem a mostani életemből, hanem az előzőből… Ő mindig felkészül Damon, és mindig talál valakit, akivel zsarolhat. Az én életem pedig nem ér semmivel sem többet a szeretteimnél.
Szóval ezt mondta neki tegnap a bálon Klaus! Itt dőlt el minden, és ezért nem lett volna hajlandó engedni, hogy megmentsük. De van még remény, mindent meg lehet oldani, és ha most nem megy szembe Klaus-szal, akkor a végén csak még több szerettét fogja elveszíteni. Klaus sosem áll le, és mindig lesznek majd áldozatok. Minél tovább vár, annál több lesz a számuk az évszázadok során. Próbáltam megszólalni, el akartam mondani ezt neki, de képtelen voltam szólásra nyitni a számat. Túl erős volt a varázslat, amivel Alice megbénított… De nem adhatom fel! Meg kell próbálnom áttörnöm valahogy! Nem engedhetem, hogy a halálába sétáljon!
- Ne erőlködj Damon, nem tudsz szabadulni a varázslat alól – szólalt meg Alice egy kis idő múlva, miután a légzése csillapodott a sírás miatt. Nagyon maga alatt van, és ennek ellenére is képes tovább csinálni ezt és a halálba vonulni? Ennyire nem lehet önzetlen másokkal szemben. Van esély! Még mindig van esély, hogy túlélje. Nem adhatja fel most… Olyan kicsi hiányzik a sikerhez… – Tudom, hogy soha nem fogsz tudni megbocsátani nekem ezért, és örökre elveszítelek ma. De hidd el, hogy nem csak te vagy az, aki foggal-körömmel védi a szeretteit. A szerelmét… Sosem hagytam volna, hogy miattam kockáztasd az életed – tette hozzá elszorult torokkal, én pedig értetlenül néztem rá. Engem nem kell, hogy védjen, én nem szorulok rá. Őt kell megvédeni, őt kell megmenteni, ő szorul segítségre!
Újabb kínzó csend, majd mély levegőt vett, és ismét megszólalt.
- Nem csak te voltál az, akinek titkolnia kellett az érzéseit… - folytatta a szavait, és közben ismét elkezdett sírni. – Nem csak te voltál az, aki képtelen volt betartani a játékszabályainkat… Nem csak te voltál az, aki átlépte azt a bizonyos érzelmi határvonalat… Nem csak te voltál az, aki beleszeretett a másikba… - tette hozzá az utolsó mondatot zokogva, és közben szorosabban megfogta a kezem. – Szeretlek – suttogta halkan és végre újra rám nézett. Döbbenten néztem rá, és talán percekbe telt, mire felfogtam a szavai jelentését. Azt mondta, amit hallottam? Létezik az, hogy a fülem még jó és azt mondta, hogy… Hogy… Szeret? Viszont szeretne?
Még keservesebben próbáltam szabadulni, de nem jártam sikerrel. Teljesen magába szippantott a fájdalom, mert hiába bevallotta az érzéseit és ezzel forróságba vonta a szívem, azonnal átvette az érzés helyét a pokoli fájdalom. Itt van tőlem a Nő, egy karnyújtásnyira, és most el akar hagyni, meg akar halni! Nem nem nem! Legszívesebben üvöltöttem volna, hogy engedjen el, de a saját testem rabja voltam.
Ő viszont csak ült mellettem némán, szorosan fogta a kezem és még mindig sírt.
- Nem mondhattam el neked Damon, mert tudtam, hogy akkor még kétségbeesettebben fogsz próbálkozni… Nem bírtam volna elviselni, ha miattam bajod esik. Ha minden igaz, én újra megszületek majd, de te nem tudnál soha. Nem kockáztathattam, ezt meg kell értened – mondta nekem lehajtott fejjel, én pedig úgy éreztem, hogy a saját fájdalmam fog most helyben megölni ebbe a testbe zárva. Semmivel sem ér többet az én elcseszett életem, mint az övé! Neki élnie kell, ő nem érdemli meg ezt a sorsot!
- Kijátszottalak, hazudtam neked, titkolóztam, belementem a játékodba, amit pár napja indítottál, de csakis azért, hogy a közeledben maradhassak, hogy boldoggá tehesselek, és hogy a végén biztosan meg tudjam akadályozni a terveteket. Utálhatsz, gyűlölhetsz, megvethetsz ezért Damon… Mindezt megérdemlem tőled. Minden pofont és megvetést megérdemlek. De a szerelmed… Azt sosem érdemeltem ki – fakadt ki keserűen, miután elsorolta a bűneit… Szóval végig csak ezért titkolta azt, amit érez? Vajon tényleg szeret, vagy most csak ezzel próbál vigasztalni? Mert ha az utóbbit akarja elérni, akkor nagyon rossz úton halad. Ennél jobban nem tudna arcul csapni és a földbe tiporni…
Egyre kétségbeesettebben és erősebben próbáltam küzdeni a varázslata ellen, és egyszer csak valami csoda folytán egy picit meg bírtam mozdítani az ujjaimat azon a kezemen, amelyiket ő szorosan fogta. Talán van esély! Ha tovább próbálkozok, akkor talán át tudom törni ezt a varázslatot. Nem adhatom fel, most még nem!
Újra rám nézett, hitetlenül és csodálkozva, majd elengedte a kezem és hallottam, hogy a kezébe veszi a telefonomat az éjjeliszekrényről. Nem értettem, hogy mit csinál, vagy mit akar vele, és a döbbenetem csak fokozódott, amikor felkelt az ágyról, elsétált valahova, és csak pár pillanattal később tért vissza hozzám. Ismét megfogta a kezem és rám nézett.
- Bonnie-t értesítettem, és amint visszaér a városba, feloldja az igézetet – mondta halkan, én pedig erre még kétségbeesettebben próbáltam megmozdulni és megszólalni. – Kérlek téged, hogy ne vonulj Klaus ellen és ne csinálj ostobaságot. Sosem volt esélyem a túlélésre vele szemben… Ez már egy veszett ügy volt akkor, amikor még meg sem születtem 1000 évvel ezelőtt.
Iszonyatos erőt kellett kifejtenem ahhoz, hogy egy kicsit meg tudjam mozdítani a fejem, de a fejcsóválásom így is elég gyengére sikerült. Most mégis ez volt minden, amivel a tudtára adhattam azt, hogy ne csinálja ezt tovább.
- Sajnálom – szólalt meg ismét sírva, majd felállt az ágyról, és közelebb hajolt hozzám. Egyre jobban féltem attól, hogy végleg kudarcot vallok és itt hagy. Hiába erőlködtem, nem bírtam több mozgást kicsikarni az átkozott testemből. Könnybe lábadtak a szemeim, amikor rám nézett, és szinte könyörögve fúrtam a tekintetem az övébe, de nem úgy tűnt, mint akit képes leszek ezzel meggyőzni.
- Megígértem neked, hogy meg foglak keresni, és meg is tartom a szavam. Ha valóban újjászületek majd, akkor megkereslek akkor, amikor eljön az ideje, de csak azért, hogy tudassam veled, hogy jól vagyok. Kérlek, ne várj rám… Éld az életed, és lépj túl rajtam… De talán most annyira meg is fogsz gyűlölni, hogy ezt kérnem sem kell tőled – mondta nekem sírva, majd legördültek a könnyei, amik egyenesen az én arcomon landoltak. Azt hittem, hogy most azonnal megszakad a szívem…– Szeretlek! – suttogta nekem halkan, majd közelebb hajolt hozzám és egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra. Végem volt… Azt hiszem, hogy ebben a pillanatban darabjaira tört a szívem és a lelkem. Tényleg szeret… Nem hazudik, tudom, hogy nem hazudik… – Az életemnél is jobban – tette még hozzá sírva és letörölte a kettőnk könnyeit, amik végigszántották az arcomat. Könyörgően, összetörten néztem rá még mindig, de úgy tűnt, hogy továbbra sem fogok elérni ezzel semmit.
Óvatosan hátrébb lépett tőlem, én pedig újra üvölteni tudtam volna neki, hogy ne menjen el! A könnyeim teljesen eláztatták az arcomat… Minden erőmet összeszedtem, és amikor az ajtóhoz sétált a vállán a táskájával, végre felé tudta fordítani a fejemet. Temérdek fájdalommal és könnyel a szemében nézett rám, amik még több görcsös kínnal ölelték körbe a szívemet. Nem nem nem! Nem mehetsz el Alice!
- Kérlek, bocsáss meg nekem – szólalt meg sírva és megcsóválta a fejét. – Ég veled Damon – tette hozzá halkan, majd egyszer csak kilépett a szobám ajtaján és eltűnt.
Újra és újra próbáltam minden izmom megfeszíteni, de a sikertelen próbálkozással csak annyit értem el, hogy még jobban ömlöttek a könnyeim. A fájdalom, a düh, a tehetetlenség… Minden érzés készült összeroppantani, és amikor az utolsó alkalommal próbáltam megmozdítani a fejem… Vége…
A szívemet maró kín ölelte körbe és tudtam, hogy soha többé nem leszek képes talpra állni. Vége van… Alice, a nő, aki szeretett, itt hagyott. És amikor hallottam lentről egy ajtó fájdalmas csukódását… Azt hiszem, hogy abban a pillanatban végleg meghalt a lelkem…

7 megjegyzés:

  1. Kicsit régen írtam. Jók voltak az eddigi részek is és ez is az lett, néha kicsit érzelmes, de pont így volt jó. Az előző rész kicsit tragikus hangulatú volt, de azért reménykedünk a legjobbakban. Várom majd a befejező részeit is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, nem lehet minden fenékig tejfel, ezért is kell néha 1-1 tragikus rész. A folytatás még nem tudom, hogy mikor érkezik, de mindenesetre csak jókra számíthattok majd. :)

      Törlés
  2. Ez is fantasztikus rész volt,akárcsak a többi!Remélem nem ilyen tragikusan ér majd véget a történet,és Nagyon várom a folytatást!Tudom,hogy nincs sok időd,de én reménykedem a 2.évadban is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy tetszett a rész, meg úgy az egész történet. Nem igazán szeretném tragikusan zárni a történetet. A folytatás kapcsán nem feltétlen a kevés idő a legmeghatározóbb tényező, de erről a napokban részletesen írni fogok nektek.
      köszönöm, hogy írtál.:)
      Morwen

      Törlés
  3. Szia!
    Lesz folytatása? És ha lesz akkor mikor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ezt sajnos nem tudom ígérni... Soha nem mondom, hogy soha, és volt már, hogy egy hosszabb kényszerpihenő után fejeztem be regényeket... De sajnos teljesen kiestem a fandomból, nem tud már elvarázsolni és az ihletem is elszállt belőle, amit nem tudok visszakényszeríteni. Nincs ami vonz sajnos, és nagyon bánom, hogy ilyen hosszúra terveztem a regényt és a vége előtt nem sokkal ez lett... :(

      Törlés
  4. telasmosquiteira-sp.com.br

    telas mosquiteira
    telas mosquiteiro

    As telas mosquiteira sp , telas mosquiteiro sp garantem ar puro por toda casa livrando-a completamente dos mosquitos e insetos indesejáveis. As telas mosquiteira garantem um sono tranquilo a toda família, livrando e protegendo-nas dos mais diversos insetos. Muitos destes insetos são transmissores de doenças e a tela mosquiteira é indispensável no combate a mosquitos transmissores de doenças.

    A dengue, por exemplo, já matou centenas de pessoas só na capital de São Paulo e um pequeno investimento em nossas telas mosquiteiras podem salvar vidas. As telas mosquiteiras também impedem a entrada de insetos peçonhentos como as aranhas e os escorpiões, estes insetos também oferecem risco, pois seu veneno em poucos minutos podem levar uma criança a morte.
    telas mosquiteira jundiai
    telas mosquiteiro jundiai
    telas mosquiteira aplhaville
    telas mosquiteiro alphaville
    telas mosquiteira granja viana
    telas mosquiteiro granja vinana
    telas mosquiteira cotia
    telas mosquiteiro cotia
    telas mosquiteira tambore
    telas mosquiteiro tambore

    A chegada da temporada Primavera/Verão traz consigo a elevação da temperatura e a maior ocorrência de chuvas. Mas não é só isso. As estações mais quentes do ano causam muita dor de cabeça e muitos zumbidos indesejáveis em função das pragas urbanas – pernilongos, baratas, cupins e outros insetos -, que afetam todas as regiões brasileiras.

    Nossa missão é oferecer telas mosquiteiras de qualidade a um preço acessível, fazendo com que as telas mosquiteiras sejam uma opção viável para muitas pessoas.

    telas mosquiteiras Jundiaí
    telas mosquiteiro Jundiai
    telas mosquiteiras jundiai
    telas mosquiteiro industria
    telas mosquiteira restaurante
    telas mosquiteiro restaurante
    telas mosquiteira empresa
    telas mosquiteiro empresa

    VálaszTörlés