2011. július 15., péntek

Kötelékek - Új felállás (hatodik rész - harmadik fejezet)


Miután letette Damon a telefont felvette a földről a halott nőt és a kocsija felé vitte. Önkéntelenül is lenézett az arcára, amit azonnal meg is bánt. Most látta csak, hogy akit ő nőnek hitt, még szinte gyerek volt. Alig lehetett több 14 évesnél. Igaz ki volt sminkelve, de az ő szemei átláttak a púderon. Egyszerre szorult össze a torka és öntötte el a düh. Mi ütött Jeremybe, miért teszi ezt? Miért nem akar leállni? Persze, hisz még ő is kamasz, de... Aztán eszébe jutott önmaga, 145 évvel ezelőtt. Ő is ugyanilyen volt. Hamar eluralkodott rajta a vér iránti vágy. Az első áldozata... Igen, ugyanennyi idős volt, mint ez a kislány. Akkor, aznap éjjel megfogadta, hogy többet nem tesz ilyet. Azután igyekezett nem ölni, csak táplálkozni. Több-kevesebb sikerrel, de sikerült ezt betartania az évtizedek alatt. Stefannal már más volt a helyzet. Ő nem akarta ezt az életet. Néha volt egy-egy csendes korszaka, de legtöbbször csak a tömeggyilkos Stefan létezett.
Lassan elsétált az autóhoz és betette a csomagtartóba a kislányt. Kivezetett a városból, elment az erdőbe és elásta őt. Miután ezzel végzett, úgy döntött, hogy visszamegy a házba és beszél Elenával. Szíve szerint fogta volna Elenát és elvitte volna valahova, ahol nem találnak rájuk. Távol mindentől, távol Klaustól, Katherine-től, Jeremytől, meg az ő ostoba öccsétől... Vittek volna magukkal táplálékot, meg minden mást, ami kell. De Elena nem ment volna vele sehova. Ma már nem. Már nem tudta volna csak úgy magával vinni, mint régen. Most már egy erős nő. Nincsen rászorulva a védelmére. Sőt. Ha a helyzet olyan lenne, talán pont, hogy Elena mentené meg őt. Nyugodtabb napokon ez talán bántaná az önérzetét. De most ezen nem töprenghetett. Abban biztos volt, hogy ma is ugyanúgy szereti Elenát, még ebben a helyzetben is.
*
Bonnie és Luka naphosszat gyakoroltak az esti bálra. Mindannyian számítottak arra, hogy rossz vége lehet a partynak. Elvonultak az egyik üres szobába és ott varázsoltak. Minden erejüket próbálták összeszedni, összpontosítottak és megtanultak egymásban bízni. Tudták jól, hogy ez a kulcs ahhoz, hogy túléljék az estét.
- Akkor most koncentrálj kérlek. Gondolj valamire erősen. Valami bonyolultabbra. - mondta halkan Luka és megfogta Bonnie kezét.
- Oké. Kezdem.
- A vízvarázs. Igen, ez jó. Most még egyszer.
- Rendben.
- Madarak? - kérdezte meglepetten a fiú.
- Igen. Senki nem számít rá és hatalmas galibát tudnak okozni.
- És hogy hívod ide őket?
- Megmutatom.
Bonnie behunyta a szemét és elkezdett latinul kántálni. A következő pillanatban egy tucat madár jelent meg a szobában és elkezdték szétszedni a szoba berendezését.
- Értem, értem, ennyi elég lesz Bonnie. De tudsz majd ennél többet is varázsolni?
Bonnie kinyitotta a szemét és bólintott. Luka elmosolyodott majd elengedte Bonnie kezét.
- Most el kell mennem a ruhámért és az egyik grimoire-omért, amiben van egy varázs, ami ma a hasznunkra lesz. A partyn találkozunk.
- Rendben. Én gyakorolok tovább.
Luka nem szólt semmit, csak elmosolyodott és magára hagyta Bonnie-t. Mikor kilépett a bejárati ajtón Damonba botlott.
- Hova hova boszi fiú?
- Dolgom van, majd este találkozunk a bálon. El kell mennem néhány dolgomért.
- Bonnie?
- Ő fent gyakorol. Katherine-ék is, a könyvtárban.
Damon bólintott, majd miután Luka távozott bement a könyvtárba. Mikor belépett csak egy embert látott és nem tudta eldönteni, hogy Katherine vagy Elena áll-e előtte. Hirtelen már ketten álltak előtte, és most már felismerte Elenát. Az előbb Katherine-t látta csak.
- Minden rendben Elena?
- Persze, csak gyakoroltunk. Jeremyt megtaláltad?
- Meg...
- És?
- Nem sikerült hatnom rá. Épp elkaptam, amikor a mi drága jó Klaus barátunk hívott.
- Hívott? - vágott közbe Katherine.
- Igen. Meghívott a ma esti partira, a partneremmel együtt.
- Szerinted tudja, hogy te meg én...
- Nem hiszem Elena. Amikor találkoztunk vele az alapítói bálon, akkor sem tudta, hogy velem vagy. De azóta is vele van Caroline... Ő elmondhatta neki. Ma este nagyon vigyáznotok kell.
A két lány egyszerre bólintott, mire Damon elindult az ajtó fele. - Megyek és tovább kutatok Jer után. Este jövök.
Azzal Damon kisétált a könyvtárból és magukra hagyta a lányokat. Remélte, hogy elég gyors és utoléri Lukát. Nagyon furcsának találta őt az imént, és úgy döntött, hogy utána jár, valóban hazamegy-e a fiú. A főutcára érve gyorsított, mert meglátta a házuk előtt parkolni Luka autóját. Nem gyanakodott tovább, hanem úgy döntött, tovább keresi Jeremyt.
*
Miután Luka elment Bonnie megidézte a nagymamáját. Kritikus helyzetekben mindig tőle kért tanácsot, és most is úgy érezte, hogy beszélniük kell.
- Szia kincsem! Miért hívtál?
- Tudod nagyi a mostani helyzet... Nagyon nehéz este vár ma rám és szükségem van a tanácsodra.
- Nehéz helyzetbe keveredtél Bonnie drágám. Ők túl erősek neked, túl nagy erőkkel akartok szembe szállni. Azt tanácsolom neked, hogy maradj ki ebből az egészből. Gonosz dolgok vannak készülőben.
- De Elena és Damon számít rám!
- Vámpírok, nem a mi dolgunk óvni őket, ők az ellenségeink.
- Ők nem nagyi! Elena a legjobb barátnőm és segíteni fogok neki.
- Még az életed árán is?
- Igen! És ha nem akarsz nekem segíteni, akkor...
- Persze, hogy segítek neked drágám. De tudnom kellett, hogy miért kockáztatsz. Figyelj rám nagyon és koncentrálj. Fontos dolgot fogok most neked elmondani.
*
Elena és Katherine tovább gyakoroltak. Katherine időnként túllépte a kijelölt határokat, de éppen csak annyira, hogy ezzel bosszantsa Elenát, de ne haragítsa magára. Elena néha megfeledkezett magáról és eszébe jutott Damon, meg az együtt töltött idők. Ez nagyon bosszantotta Katherine-t. Mikor egy testben voltak érezte ha Elena Damonra gondol és azt is átélte, hogy Elena mit érzett akkor, amikor Damonnal volt. Már erős koncentrálás nélkül is bármikor beleláttak és átélték a másik érzéseit. Mintha a határvonal kettejük között egyre vékonyabb lenne.
Katherine hiúságát bántotta, hogy Damon valaki mást jobban szeret, mint őt. Jól megvan Stefannal, de ami kettejük között van az más, mint amiről még régen álmodozott. Régen még vágyott a szerelemre, hitt annak erejében és tisztaságában. Ám az évszázadok megtanították arra, hogy ha akar valamit azt vegye el és tegyen meg mindent azért, hogy életben maradjon. Neki nem volt fontos, hogy ember maradjon. Sokkal jobban érezte magát vámpírként. Főként mert csak egy szavába került az, hogy bármit megkapjon.
Mikor ránézett Elenára kicsit gyűlölte őt. De ha mélyebben magába nézett... Akkor nagyon is gyűlölte. Neki megvolt mindene. Volt anyja, apja, nem velük élt ugyan, de legalább éltek még. Élt még a testvére és Damon is ott volt neki. Az a Damon, aki egykor még érte rajongott.
"- Katherine, mi lenne ha együttműködnél végre és nem ezen rágódnál?
- Parancsolsz? - sziszegte magában Katherine Elenának.
- Egyre jobban érzékellek és azt hiszem, már a gondolataidat is hallom. Te nem?"
A következő pillanatban Katherine megszakította a kapcsolatot és már Elena előtt állt?
- Ez meg, hogy lehetséges?
- Nem tudom. Talán sikerül egyre jobban egymásra hangolódnunk és ez is a kapcsolat része, csak éppen eddig nem tudtunk róla.
- Hát ez remek. Egy igazi áldás! - sziszegte Katherine mérgesen.
- Amíg ennyire gyűlölsz és féltékeny vagy...
- Nem vagyok féltékeny! Mire?! Rád meg a szánalmas kis életedre?!
Elenát elöntötte a düh és közelebb lépett Katherine-hez.
- Ne hazudj Katherine, már nem tudsz nekem hazudni! Nálam jobban senki sem ismer téged! Látom benned azt, amit mindenki elől titkolsz! Látom mi voltál és mivé lettél. Ezt mindenki láthatja! De én azt is tudom, hogy miért lettél ilyen! És ami még rosszabb Katherine! Én átéltem mindent, amit te!
- Akkor felesleges elmagyaráznom neked bármit is. - sziszegte majd kiviharzott a szobából. Elena követte és a szobája előtt utolérte.
- Ma este végezni fogunk Klaus-szal és véget ér az üldöztetésed.
- Tisztában vagyok vele! Ezért visellek el téged.
- Tudom - mondta elmosolyodva Elena, majd a kezét Katherine vállára tette. - Végigcsináljuk és mi győzünk.
Katherine dühösen nézett Elenára és most még jobban gyűlölte őt. Gyűlölte őt azért, amilyen volt. Vámpír volt, és mégis jó és tiszta tudott maradni. Pedig neki se volt könnyű az élete... Ő hamar feladta és a másik oldalra kényszerült. A túlélésért. De mi van, ha... Nem, nem mert reménykedni. De mégis, ha... Mi van, ha ma tényleg végezni tudnak Klaus-szal, akkor mihez fog kezdeni? Nem kell többet menekülnie... Élhet! Szabadon élhet! De vámpírként... Semmivel sem lesz másabb vagy jobb az élete. Az életéért küzdés hajtotta és vitte őt eddig előre, ezért küzdött. Mi lesz ezután? Úgy döntött, hogy nem foglalkozik ezzel most. Lerázta magáról Elena kezét majd rácsapta az ajtót.
Elena elégedetten elmosolyodott, majd lement a pincébe egy kis élelemért. Mikor lesétált a lépcsőn Stefan szólította őt. A hangja erőtlen volt, és Elena úgy gondolta nem eshet baja, ha odamegy az ajtóhoz.
- Mit szeretnél? - kérdezte kimérten Elena.
- Csak szerettem volna elmondani, hogy sajnálom, amit ellenetek tettem.
- Nem kell hazudnod Stefan - mondta dühösen majd hátat fordított.
- Elena! Nem mindent önszántamból tettem! - kiáltotta utána Stefan.
Elena megtorpant majd visszanézett a férfire.
- Igen, ezt tudom... Rendben Stefan, majd ha ennek vége és kiengedünk, meglátjuk milyen is vagy valójában. Az ég tudja, mennyire voltál megbűvölve!
- Köszönöm.
- Mit? - húzta össze a szemöldökét Elena.
- Az esélyt.
- Akkor köszönd, ha lesz értelme. - azzal hátat fordított és átment a hűtőhöz. Egy vértasakot adott Stefannak is, majd felment a földszintre.
*
Luka elővette a szmokingját és a cipőjét és letette az ágyára. Ezután leült a fotelba és tárcsázni kezdett.
- Jules. Igen, én vagyok az. Azt akarom, hogy ma estére szedd össze a csapatot! Igen, tudom, hogy telihold lesz. Este nyolcra legyetek a Lockwood villa mögötti erdőben. Ott találkozunk. Igen, mindenkit hozz.
- És Tyler?
- Még nem sikerült elkapnom őt. De nem is baj. Nem venném a lelkemre, ha szegény fiúcska a saját szülei torkát véletlen átharapná. - mondta nevetve.
- Rendben, ott leszünk.
Luka elmosolyodott és letette a telefont. A mellette lévő asztalra nézett, ahol egy nő és egy férfi fotója állt.
- Ne aggódj Greta, ne aggódj apa. Ma éjjel végleg eltűnnek a vámpírok Mystic Falls-ból.

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok!!! Nagyon jó!!!! Kár hogy csak ilyen későn tudtam elolvasni!!!! :D <3 MFD <3 :D Demi

    VálaszTörlés