Harmadik évad fanfiction Epilógus - The happy "ending"

Közel 10 év telt el azóta, hogy vámpír lettem. Vámpír... Régen még annyira hihetetlen volt maga a szó is. Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy leszek közülük. De nem bántam... Soha egy percre sem bántam meg, hogy így alakult. Még ha nem is saját döntésem volt ez akkor, tudtam, hogy hamar csatlakoztam volna Damonhoz. Nem láttam már más lehetőséget, nem érdekelt más, nem érdekelt a család lehetősége sem. Damon nélkül, semminek sem volt értelme. A bizonytalanság elmúlt és szerencsére időben döntöttem, különben ma már halott lennék.

A családom most is mellettem volt, nem voltam egyedül. Igaz, hogy már csak titokban jártunk vissza Mystic Fallsa Damonnal, és Caroline és Tyler is ritkán látogatták meg a szüleiket.

Carol végül megtudta, hogy mi is valójában a fia, és kisebb viták után, belátta ő is és Liz is, hogy ez még nem akadálya annak, hogy a gyerekeik együtt legyenek. Tyler nem akarta továbbörökíteni a vérfarkas gént, ezért egyáltalán nem bánta, hogy Caroline-nal volt. Miután Bonnie megoldotta Jeremy szellemproblémáját, egy ideje ő is azt kutatta, hogy kockázatok nélkül vajon átalakulhat-e Tyler vámpírrá. Semmilyen feljegyzés nem utalt arra, hogy ez lehetséges lenne.

Stefan hamarosan megbocsátott mindent Katherine-nek és lassan, de rájött, hogy valójában mindig is őt szerette. De ezt még nekem sem merte bevallani. Talán csak a bűntudat vezette hozzám... Amikor megismert, akkor még nem tudhatta, hogy nem az ő hibája, hogy Katherine meghalt 1864-ben. Akkor még nem is tudták, hogy minden csak egy színjáték volt. Katherine csak menekült Klaus elől... Klaus... Mennyi minden szenvedést okozott nekünk! Sose tudtam elfelejteni azt, amit tett... Soha... Jenna és John miatta nem lehettek velünk ezen a napon.

Család... Valamit ki kell találnunk Damonnal, hogy többet lehessünk Jeremy és Bonnie mellett. Hivatalosan nem lehettünk mi a keresztszülők, mert 3 éve el kellett játszanunk Damonnal a halálunkat, de valójában Jeremy és Bonnie annak tekintett minket. Az esküvőn még mi voltunk a tanúk, de magán a keresztelőn már nem vehettünk részt, ezért a régi Gilbert házban vártuk Damonnal, hogy Jeremyék hazaérjenek. Ahogy a nappaliban álldogáltam és néztem a falon lévő esküvői képeket, boldogság kúszott a szívembe. Anyu és apu esküvői képei mellett volt Jeremyé és Bonnie-é is. Olyan szépek voltak! Damon és Bonnie az évek során annyira jó barátok lettek, hogy Damon lett Bonnie tanúja. Sose hittem volna, hogy egyszer a barátnőm és az öcsém esküvőjén két vámpír lesz a tanú. Nagyon szép esküvő volt. Bonnie bűbájának hála Katherine is el tudott jönni, és senkinek sem tűnt fel, hogy Stefan a hasonmásommal ropja a táncparkett közepén. Mennyit mulattunk aznap! És Katherine... Igaz, hogy ritkán találkoztunk vele és Stefannal, de most, hogy Klaus nem volt már, aki miatt végül is 500 évig menekült, egészen kedves lett. Megmaradt a maga kis önző énje, de végül egészen jó vámpír lett ő is. Nem volt hátrány ez, mert tekintve, hogy Damon és Stefan testvérek és mi mind vámpírok voltunk... Hát nem ártott a jó viszony.

Egy pillanatra összerezzentem, amikor valaki hirtelen átölelt hátulról. Hiába voltam vámpír, Damon mindig gondoskodott arról, hogy meg tudjon lepni.

- Csak nem megijedtél? - búgta halkan a fülembe, amitől jól eső borzongás söpört rajtam végig.

- Tudod, hogy váratlan voltál - feleltem mosolyogva, majd tovább nézegettem a fotókat.

- A miénkre gondolsz? - kérdezte elmélázva Damon és közben az állát a vállamra tette és ő is a képeket kezdte bámulni.

- Igen - feleltem mosolyogva. - Kár, hogy a nászutunkon meghaltunk.

A szemem automatikusan a kandallón lévő többi képre tévedt, ahol az esküvői képeinket őrizte Jeremy és Bonnie.

- Részletkérdés - felelte mosolyogva, és láttam, hogy közben megemeli a derekamat ölelő kezét, hogy megnézze a gyűrűjét.

- Az álmomban nem volt gyűrű a kezemen - mondtam mosolyogva, és szinte magam előtt láttam, hogy a kijelentésem miatt az égbe emeli a tekintetét.

- Részletkérdés - felelte újra, mire én emeltem az égbe a tekintetem, majd megfordultam az ölelésében.

Féloldalasan elmosolyodott, majd közel hajolt az ajkaimhoz. Ma is ugyanúgy elakadt a lélegzetem, amikor ezt csinálta. Mikor ezt ő is észrevette, a mosoly még szélesebben terült el az arcán.

- Valami gondja van ezzel Mrs. Salvatore? - suttogta az ajkaimba.

- Akkor még nem hittem volna, hogy egyszer feleségül is kérsz. Azt hittem egy örökkévalóság belőlem elegendő neked.

- Ha már meg kellett halnunk... Gondoltam ha egyszer hozzám jönnél, azt a barátaid előtt szeretnéd megtennie.

- Ebben nem tévedtél. De csak emiatt vettél el? - kérdeztem az ajkaiba, amiről ebben a pillanatban roppant nehéz volt a szemébe tekintenem. Túl csábítóak voltak, de valahogy mégis jobban érdekelt, hogy mit árul el a tekintete.

Már nem csak a szája, a szemei is mosolyogtak.

- Még egy ilyen ostoba kérdés Mrs. Salvatore, és csúnya büntetést fog kapni.

- Epekedve várom - feleltem mosolyogva, majd megcsókoltam.

Hirtelen kinyílt a hátsó ajtó, mire mindketten azonnal arrafelé kaptuk a fejünket. Egy kicsit sem lepett meg, hogy jómagammal találtam szembe magam és másik két régi jó baráttal.

- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva az előttünk álló három vámpírnak.

Caroline azonnal a nyakamba borult és Damont is átölelte, aki ezen már egy cseppet sem lepődött meg. Utána Stefan és Katherine is köszöntött minket.

- Tyler a keresztelőn van, nem rég írt, hogy mindjárt megérkeznek. Jeremy elintézte, hogy csak az jöjjön el ide, akik tudnak rólunk. - mondta izgatottan Caroline. Hát igen, ő sose változik.

- Ennek örülök - mondtam mosolyogva, majd Katherine-re és Stefanra néztem. Sose hittem volna, hogy végül ilyen jól meglesznek. De Klaus halálával minden megváltozott. Ugyanolyan boldogok voltak, mint én és Damon. A levegő ma is szikrázott körülöttük. Nem is értettem, hogy régen miért volt még mellettem Stefan, amikor Katherine újra belépett az életébe.

- Merre lézengtek mostanság Stefan? - kérdezte Damon.

- Épp Las Vegasból jövünk - felelte Katherine kedvesen. Már megszoktam tőle, de néha még ma is furcsa volt ez a fajta kedvessége. - Elijah és Alec üdvözletüket küldik. És persze ajándékot is küldtek a legifjabb Gilbert babának.

Stefan előhúzott a zsebéből egy aprócska dobozt és kinyitotta. Egy csodaszép aranygyűrű volt benne, ami valószínűleg több száz éves lehetett.

- Azt mondták, hogy régi családi ereklye és úgy gondolták, hogy ez tökéletes lesz Jenna-nak - mondta Stefan, majd a kezembe adta az apró dobozt. - Remélik, hogy majd Jeremyék átadják neki, ha már elég idős lesz. És még valami. Azt mondták, hogy a jövő héten meglátogatnak titeket Floridában. Az esküvőtök óta nem találkoztatok.

- Vámpírként az nem sok idő - felelte szem forgatva Damon, mire mind elnevettük magunkat.

Igen, ebben igaza volt. Az elmúlt 10 év mozgalmas és boldog volt, de valóban, gyorsan repült. Klaus halála óta nem találkoztunk a többi Elsővel, de Elijah-val és Alec-kel néha összehozott minket a sors. Valamiért a kapcsolat, ami a közös ellenség miatt kialakult, nem szakadt meg ezután sem, főleg azért, mert a halhatatlanság igen hosszú idő. Most, hogy én is közéjük tartoztam, valahogy minden más lett. Úgy éreztem, hogy hazaértem, és mindig is itt volt a helyem. Bár még nem akartam abba belegondolni, hogy egyszer majd el fogom veszíteni a szeretteimet, mert bizony az ő életük véges... De talán ez sem fog bekövetkezni... Ez viszont már csak Jeremyn és Bonnie-n múlik. Tudták jól, hogy a gyerekeik elől sose titkolhatják majd az igazat, és nem is akarták, de talán ha felnevelték őket, csatlakoznak hozzánk. Igen morbid elképzelés volt, de ez is egyfajta módja volt a túlélésnek. És miért ne? továbbra is mellettük maradhatnak majd, és az élet tovább folytatódna. A mi életünk sose volt átlagos, talán ebben sem lesz az.

A következő pillanatban hirtelen kinyílt az ajtó, és egy kisebb tömeg áramlott be rajta. Azonnal Jeremy és Bonnie karjai között voltam, de végül mindenkit sorban köszöntöttek. Matt, Tyler, Carol és Liz is mosolyogva köszöntöttek minket. Már egyáltalán nem zavarta őket ez, tisztábban látták ma már ezt az egész vámpírvilágot, mint régen.

- Annyira örülünk, hogy itt vagytok - mondta Bonnie könnyes szemmel és közben szorosan ölelte magához a három hónapos unokahúgom.

Kinyújtottam a kezem és Bonnie mosolyogva átadta Jennát. Még csak most látom őt először... Gyönyörű volt és életvidám. Damon közel hajolt a fülemhez és belesúgott.

- Nem bánod? Neked volt választásod.

- Nem, nem volt. Amikor 11 éve megismertelek, már akkor te lettél az életem. És sose leszek család nélkül - mondtam mosolyogva. - Ők mindig velem lesznek.

Elemeltem a tekintetem Jennáról és körülnéztem a szobában. Alig pár ember volt, aki nem hallhatta az iménti beszélgetésünket, de mintha mind tudták volna, hogy ez így van. Minden a legnagyobb rendben van, és ennél tökéletesebb már nem is lehetne az élet.

Vége