Kötelékek - Pókerarc ( kilencedik rész - első fejezet)

Katherine ugyanolyan feszülten ébredt reggel az ágyában, mint ahogy előző este elaludt. A gondolatai megállás nélkül jártak. Úgy érezte, hogy nem tudja kezelni ezt az új helyzetet. Elenával egyre szorosabb a kapcsolata, Elijah a pincében raboskodik, Meredith pedig ki tudja, hogy hol van és mit tervez.

Hamar magára kapkodta a ruháit és lerohant a pincébe inni egy tasak vért. Amint végzett ezzel, magához vett pár fecskendő vasfüvet és bement Elijah-hoz. A férfi még mindig eszméletlenül feküdt a földön kikötözve erős vasfüves láncokkal. Sose hitte, hogy ilyen könnyű lesz elfogni Elijaht. Bízott abban, hogy elég erősek lesznek együtt, hogy megfékezzék.

"- Jó reggelt! - köszönt neki a fejében Elena.

- Mi lenne, ha maradnánk a normál módszernél? - kérdezte magában dühösen Katherine, majd megfordult a tengelye körül, hogy szembe nézzen Elenával.

- Gondoltam, hogy örülnél annak, ha nem hangosan beszélgetnénk. Tudod a ház hemzseg a vámpíroktól.

- Igen, már túl sokan kezdünk lenni - felelte mérgesen Katherine.

- Mit gondolsz Elijahról? Szerinted hajlandó lenne mellénk állni? Miattad.

- Miattam? - kérdezte dühtől izzva Katherine.

- Ne legyél ostoba! - felelte ingerülten Elena. - Láttam az emlékeidben, hogy miként nézett rád. Lehet, hogy te nem veszed észre, de számomra egyértelmű, hogy még ma is érez irántad valamit.

- A vámpírok nem éreznek! Te pedig ostoba vagy! - vágta hozzá dühösen Katherine.

- Nem hinném. Tegyünk egy próbát! Engedjük, hogy magához térjen és beszélgessünk vele.

- Bármikor megszökhet, jobban járunk, ha inkább megöljük.

- Bonnie-ból estére kiürül a vérem és az ő felügyelete alatt kihallgathatjuk Elijah-t - mondta Elena magabiztosan, mire végül Katherine kelletlenül bólintott. Még egy utolsó lenéző pillantást vetett Elijah-ra, majd faképnél hagyta őt és Elenát."

- Katherine várj! - szólt utána hangosan Elena, mire Katherine megtorpant a lépcső tetején. - Az anyám hol lakik? Hova vitted őt?

- Stefannál van a címe, őt kérdezd. Ő intézte anyád ügyét. Nem emlékszik az esetre, szóval nem tudja, hogy ki vagy.

- Köszönöm - felelte mosolyogva Elena, mire Katherine csak biccentett és visszament a szobájába.

Elena azonnal Stefan szobája felé vette az irányt és bekopogott.

- Szabad! - mondta Stefan, mire Elena gondolkodás nélkül benyitott.

- Reggelt - köszönt Elena mosolyogva, majd becsukta maga mögött az ajtót. Stefan épp a szekrénye előtt állt félmeztelenül és egy pólót keresett magának.

- Reggelt Elena!

- Már felismersz? - kérdezte döbbenten Elena.

- Nem igazán. De Katherine nem kopogna és sose üdvözöl mosolyogva.

- Értem. Nos, ebben igazad lehet. Szeretnék egy szívességet kérni tőled. Anyám címét megadnád?

- Az íróasztalon van, a felső fiókban - mondta gondolkodás nélkül Stefan, és közben felöltözött.

Elena az asztalhoz lépett és kihúzta a legfelső fiókot. Számtalan papír cetli volt benne, de ő elsőre megtalálta azt, amin Isobel Flemming neve szerepelt.

- Köszönöm - mondta Elena hálásan, majd elmosolyodott.

- Én a helyedben nem fűznék túl sok reményt a nagy viszontlátásra - mondta Stefan nagyot sóhajtva, majd Elena elé sétált.

- Miért? - kérdezte Elena értetlenül.

- Kicsit sem érdekelted, amikor rád kérdeztem. Végig tagadott téged.

- Értem - mondta Elena halkan. - Ettől függetlenül köszönöm. Azt is, hogy nem bántottad.

- Én ezt azért nem mondanám - mondta Stefan nevetve, mire Elena szemöldöke felszaladt.

- Azt hiszem, hogy jobb ha most megyek - mondta Elena, és még mielőtt Stefan válaszolhatott volna, már magára is hagyta a férfit.

Elena a zsebébe süllyesztette a cetlit, majd úgy döntött, hogy megnézi Caroline-t. Benyitott a szobába, ahova Pearl vitte tegnap este, és döbbenten látta, hogy Caroline éberen ül egy széken, a szoba közepén. Igaz mozdulni nem tudott, mert Pearl alaposan kikötözte, és úgy tűnt, hogy ezt nagyon jól tette. Amint meglátta Elenát, a szemei vérben forogtak és legszívesebben nekitámadt volna. Elena lassan hozzá sétált és levette a szájáról a vasfüves rongyot. Kicsit megégette az ő kezét is, de pár másodperc alatt begyógyult a heg.

- Engedj el! - sziszegte Caroline dühösen.

- Nem lehet - mondta bűnbánóan Elena. - Meg kell tanulnod kezelni a vérszomjad.

- Halott vagy! - mondta dühösen Caroline.

A következő pillanatban Katherine lépett be az ajtón, és céltudatosan Caroline felé indult egy nagy fecskendővel.

- Hoztam egy kis reggelit - mondta unottan Katherine, majd mielőtt Elena szólhatott volna, már Caroline lábába döfte a fecskendőt. - Túl hangos vagy.

- Ezt miért kellett? - kérdezte döbbenten Elena.

- A pince foglalt, és gondolom megölni sincs kedved. Marad a vasfű, egészen addig, míg a többi problémát meg nem oldjuk.

- Ebben igazad van - mondta dühösen Elena, majd egy nagyot sóhajtott. - Most én megyek, és rendet teszek a családi életemben.

- Most akarod anyád előásni? - kérdezte unottan Katherine. - Eldobott téged! Miért törődsz vele?

- Mert az anyám! - vágta hozzá Elena. - Ő legalább még él!

Katherine nem szólt semmit, csak mérgesen fújt egyet, majd magára hagyta a két vámpírt. Elena még egy utolsó pillantást vetett az ájult Caroline-re, végül ő is távozott.

*

Elena izgatottan vezetett a megadott címre, ahova pár órás kocsikázás után, végül elért. Idegesen üldögélt az autóban a ház előtt, és egyszerűen nem mert bemenni. Félt attól, hogy az utolsó vér szerinti rokonát nem fogja érdekelni és talán tényleg nem emlékszik rá. Amint várakozott egy kisfiút és egy kislányt látott kilépni a házból. Egy harmincas évei végén járó férfi követte őket, beszálltak az autóba, és célirányosan elhajtottak. Hallotta, hogy a házban van még valaki. Vízfolyás és üvegcsörömpölés. Igen, a nő a konyhában pakolt és főzni készült. Elena nagy levegőt vett és kiszállt az autóból. Mintha ólomból lennének a lábai, olyan nehéz volt az útja a kis járdán, egészen az ajtóig. Emlékezett az átváltozása napjáról az anyja arcára, de most mégis félt viszontlátni őt.

Végül elfogytak a lépcsők és az ajtó előtt találta magát. Amint kopogott, hallotta, hogy a nő abbahagyja a pakolást és a bejárati ajtó felé indul.

- Jó napot! - köszönt kíváncsian Isobel, amint ajtót nyitott Elenának. - Miben segíthetek?

- Jó napot! Bizonyára nem ismer engem, de... - Elena hangja elakadt és nem tudta, hogy mit is kellene mondani. Végül úgy döntött, hogy nem köntörfalaz, a lényegre tér. - A nevem Elena Gilbert. Az Ön lánya vagyok.

Elena tisztán látta, hogy kifut Isobel arcából a vér és a szíve hevesen kezd el verni.

- Azt mondták... - mondta elakadó hangon Isobel. - Azt mondták, hogy soha nem fogsz rólam tudomást szerezni.

- A szüleim, vagyis akik felneveltek tavaly autóbalesetben meghaltak. A nagynéném lett a gyámom, de teljesen véletlenül tudtam meg, hogy örökbe fogadtak.

- Így már mindent értek - mondta döbbenten Isobel. Elena tisztán látta, hogy könnyek ülnek a szemében, és egy pillanatra kezdte azt hinni, hogy talán nem közömbös Isobel számára. - Bejössz Elena? - kérdezte kedvesen Isobel, mire Elena halványan elmosolyodott és követte az anyját a lakásba.

Egyenesen a konyhába mentek, ahol Isobel hellyel kínálta és vele szemben leült.

- Szóval jöttél számon kérni - mondta bűnbánóan Isobel.

- Nem, nem ezért jöttem... Én csak szerettem volna megismerni az anyám.

- Ugyan Elena... Biztos vagyok abban, hogy az apád miatt jöttél. És feltenni a nagy kérdést: milyen anya az, aki eldobja a gyerekét?

Elena nem tudta nem észrevenni, hogy Isobel szemeiben könnyek gyűlnek és egyre jobban szétterülnek benne, míg végül utat nem törtek maguknak.

- Tudod 15 éves voltam, amikor ostoba módon engedtem apádnak. Anyám hallani sem akart rólad. Apád annyit tudott elérni, hogy a bátyja örökbe fogadjon téged, így nem kerültél ismeretlenek kezébe.

- A bátyja? - kérdezte döbbenten Elena. - Azt akarod mondani, hogy az apám, az...

- Igen, a nagybátyád. John Gilbert.

Elena némán megrázta a fejét, mintha ezzel semmissé tudná tenni a tényt, hogy valójában mégiscsak Gilbert ő maga is... Ezek szerint Jeremy az unokatestvére volt. Mégis szoros szálak kötik őt ehhez az egész káoszhoz.

- Szóval ezt nem tudtad... Nem mondták el neked.

- Nem... Ezt még a nagynéném se tudta. Vagyis nem is tudom, hogy ki ő nekem. Az unokatestvérem anyja.

- Unokatestvér? Vér szerinti vagy annak hitt?

- Vér szerinti. Jeremy, akivel testvérekként nőttünk fel nem Grayson és Miranda fia. Grayson volt az apja, de az anyja Jenna volt, a nagynéném, vagyis Miranda testvére.

- Te jó ég! Ez a Gilbert család tényleg nem normális. Mennyi mindent összekavarnak! Várj! Azt mondtad, hogy volt?

- Igen, Jeremyt is nemrég temettük el - felelte Elena elfúló hangon, mire is Isobel váratlanul áthajolt az asztal felett és együtt érzően megfogta a kezét. De amint hozzáért Elenához ijedten elkapta a kezét.

Elena elmosolyodott, majd megrázta a fejét.

- Szóval te is boszorkány vagy - mondta mosolyogva, mire Isobel döbbenten nézett rá.

- Te pedig... - mondta hátrahőkölve Isobel, de nem bírta befejezni a mondatot.

- Igen, vámpír vagyok. Ne aggódj, téged sose bántanálak. Eszembe sem jutott, hogy tőled örökölhettem a képességem, mielőtt vámpírrá változtattál.

- Hogy micsoda? Én? - kérdezte döbbenten Isobel.

- Igen, te. Nem emlékezhetsz rá, de nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk. Az átváltozásom után megigéztek.

- De mi közöm nekem ehhez? - kérdezte még mindig félve Isobel.

- Mennyit tudsz a hasonmásokról? - kérdezte Elena kíváncsian, mire Isobel szemöldöke felszaladt. - Nos én vagyok a második. Az első hasonmás a te véred által változtatott át, és így...

- Így erős kapocs van köztetek - fejezte be Isobel a mondatot, majd elgondolkozott. - Szóval igaz a mítosz. Az ősi Petrova átok... És pont általam kelt életre...

- Igen... Szóval tudsz mindenről.

- Igen, tudok. Anyám alaposan kitanított. Szigorú nő volt, de roppant nagy boszorkány - mondta elgondolkozva Isobel.

- Tudsz nekünk segíteni? - kérdezte Elena halkan, mire Isobel kíváncsian nézett rá.

- Miért segítenék egy vámpírnak? - kérdezte elmosolyodva Isobel.

- Mert ez a vámpír a lányod és meg akarja ölni az egyetlen még élő Petrova-t, akivel megkötötték a vámpírok erejét.

Isobel szélesen elmosolyodott és olyan pillantást vetett Elenára, ami egyet jelentett Elenának a biztos sikerrel.

 Következő rész