2013. október 8., kedd

Kötelékek - Újabb meglepetések (tizenhatodik rész - harmadik fejezet)




Már késő estére járt, és Damon ugyanúgy, mint minden este lefekvés előtt, csak tanácstalanul járkált a szobájában, és Elenán és Katherine-en gondolkozott, amikor kopogtattak.
- Szabad – felelte felocsúdva, majd az ajtó felé nézett, amin azonnal be is lépett Elijah.
- Jó, hogy jössz – mondta Damon felsóhajtva, mire Elijah becsukta az ajtót. – Amúgy is beszélni akartam már veled, de eddig valahogy nem volt alkalmam rá.
Elijah csak felhúzta a szemöldökét, mire Damon folytatta.
- Ideje bocsánatot kérnem, amiért neked támadtam a lányok halála után – mondta nagyot sóhajtva Damon. – És mióta feltámadunk mind… Nem jól kezelem a kialakult helyzetet. Itt vannak a lányok, de mégis olyan, mintha tényleg elvesztettük volna őket. Össze vannak nőve és még beszélni se lehet a párunkkal, és emiatt néha Katherine-en tölteném ki a mérgemet.
- Nem kell Damon bocsánatot kérned, jogos volt a felindulásod – felelte Elijah, majd bentebb sétált a szobában. – Most fontosabb dolgunk van, és ideje a régi sérelmekre fátylat borítanunk. Az pedig, hogy a lányok egy testben vannak… Hát igen, nem egyszerű velük szót érteni és a helyzet mindannyiunkat frusztrál.
- Igen – mondta Damon, majd kérdőn nézett Elijah-ra. – Mellesleg miért kerestél?
- Szólni akartam, hogy Elisabeth meglátogat minket – felelete Elijah, mire Damon felhúzta a szemöldökét. – Nem csak el akartam mondani neki, hogy élek, de sok boszorkányt ismert életében, még ha remeteként is élte a nagyját. Gondoltam, hogy talán neki eszébe jut valami, ami a segítségünkre lehet.
- Bízzunk ebben, mert eddig mi nem jutottunk előre – mondta Damon, majd az ajtó felé intett. – Nézzük meg a lányokat, mert mióta nyugovóra tértek, nem hallottam felőlük. Folyton csak alszanak és ez nagyon aggaszt.
- Rendben, nézzük meg, hogy jól vannak-e. Ma reggel óta nem is láttam őket – mondta Elijah, mire Damon bólintott, majd együtt kiléptek a helyiségből.
Halkan Elenáék szobájához sétáltak, majd bekopogtak. Miután válasz nem érkezett, benyitottak és óvatosan beljebb sétáltak.
- Alszanak – suttogta halkan Damon, mire Elijah gondterhelten bólintott. – Gondolod, hogy baj lehet? Hogy esetleg megint egymás álmában kószálnak? Túl sokat aludtak a héten, és napközben sem szoktak ennyit.
- Nem tudom, de a biztonság kedvéért fel kellene most ébresztenünk őket.
Damon bólintott, majd közelebb sétáltak az ágyhoz, és óvatosan megpróbálták Kathlená-t felkelteni.
Alighogy finoman megrázta Damon Kathlena karját, a két lány már fel is riadt.
- Mi történt? – kérdezte döbbenten Kathlena.
- Semmi baj Elena, csak tudni szerettük volna, hogy nem történt semmi baj álmotokban. Túl régóta alszotok – felelte kedvesen Damon és közben leült Kathlena mellé az ágyra.
- Nincs baj, jól vagyunk – felelte Elena, majd elgondolkozva nézett Damonra. - Hihetetlen, hogy így felismertek minket – mondta fejcsóválva Katherine.
- Gyakorlat teszi a mestert Katerina – mondta elmosolyodva Elijah, mire Katherine az égbe emelte a tekintetét.
- Most már ha akarnánk, de tudnánk titeket átvágni – mondta Elena elmosolyodva.
- Eszetekbe se jusson Elena – mondta Elijah keményen, mire Elena mosolyogva bólintott.
- Ez őrjítő! – csattant fel végül Elena. – Végre mindenki azzal lenne, akit szeret, erre itt ez az ostoba kötelék és megakadályoz mindenben. Már elegünk van belőle!
- Igyekszünk rájönni, hogy mi lehet a baj, és megoldjuk majd ezt is – felelte Damon kedvesen, majd óvatosan Elena arca felé nyúlt, de félúton megállt, és nem ért a lány arcához. – Igazatok van, ez tényleg idegesítő és már nekem is elegem van belőle.
- Igen, idegesítő és kikészítő! – mondta keserűen Katherine, majd felkelt az ágyról és nagyot nyújtózott. – A nagy alvástól éhesek lettünk. Úgy tűnik sűrűbben kell táplálkoznunk mióta összenőttünk a feltámadásunk óta, mert ketten vagyunk egy testben és kettő helyett kell ennünk.
Elijah egy pillanat alatt megmerevedett, és ezt Kathlena is azonnal észrevette. Damon, aki háttal ült neki az ágyon, értetlenül fordult meg és nézett Elijah-ra, miután meglátta Kathlena Elijah-t vizslató arcát.
- Elijah? – kérdezte aggódva Katherine, de a férfi csak kifejezéstelen arccal meredt maga elé.
Damon összeszűkült szemmel nézte az Elsőt és ő sem értette, hogy mi baja van.
- Az lehetetlen – szólalt meg nagysokára Elijah és hitetlenül megrázta a fejét.
- Mi lehetetlen Elijah? – kérdezte Damon türelmetlenül és mikor választ nem kapott, idegesen az égbe emelte a tekintetét.
- Nem lehet ez a magyarázat – mondta Elijah döbbenten.
Kathlena és Damon türelmetlenül néztek rá, de Elijah-t ez egy csöppet sem zavarta. Látták, hogy valamire talán rájött, és hiába várták a választ, Elijah látszólag teljesen más világban járt és nem akart felelni. Értetlenül nézte Kathlena-t, majd váratlanul szorosan előttük termett, amire a két lány ijedtében felsikoltott.
- Elijah mi a francot… - kezdte dühösen Katherine, de Elijah csak a saját szája elé tette az ujját, jelezve ezzel, hogy maradjon csendben.
Miután Kathlena dühödten az égbe emelte a tekintetét, Elijah nagyon lassan lehajolt és amikor a feje Kathlena hasához ért, akkor megállt, és hitetlenül megrázta a fejét.
- Ez hihetetlen – mondta suttogva Elijah, majd felegyenesedett és a döbbent lányokról Damonra siklott a tekintete. Látta, hogy Damon arca az értetlenből lassan döbbentre vált és ő is felpattant és közelebb suhant Kathlena-hoz.
- Nem, ez nem lehet igaz – szólalt meg pár másodperc múlva, majd hitetlenül Kathlena-ra nézett és majd egy perc eltelt, mire meg bírt szólalni. – Ti gyermeket vártok.
- Hogy mi van? – csattant fel értetlenül Kathlena és úgy nézett a két férfira, mint akik nem normálisak. – Ti megőrültetek!
- Nem Katherine, hallgasd csak – mondta Damon, majd Kathlena hasára mutatott.
- Nem hallgatok semmit! – mondta mérgesen Kathlena, majd az ajtó felé indult. – Éhes vagyok, ti pedig javaslom, hogy keressetek fel egy jó pszichiátert. Agyatokra ment a sok boszikönyv!
Kathlena egy pillanata alatt magára hagyta a két döbbent férfit, akik tanácstalanul néztek egymásra, majd végül elindultak Kathlena után, akit a lépcső alján értek utol.
- Állj, Kathlena álljatok meg – szólalt meg Damon, mire Kathlena dühösen megállt és Damon-ra nézett. Ebben a pillanatban Bonnie és Isobel is megjelentek a földszinten és némán figyelték a három ember közötti feszült helyzetet. A hangzavarra Stefan is kijött a szobájából és az emeletről figyelte a történéseket.
- Nem Damon, ezt el se kezd – folytatta a párbeszédet dühösen Kathlena. – Abszurd amit mondasz!
- Akkor csak arra kérünk Katerina, hogy nyugodj meg és figyelj – szólalt meg kedvesen Elijah és közelebb lépett Kathlena-hoz. Óvatosan megfogta a lány mindkét kezét, majd ismét megszólalt. – Végy egy mély levegőt és hallgasd a szívverését.
Bonnie, Isobel és Stefan értetlenül néztek Elijah-ra és Katlená-ra, akin látták, hogy végül azt teszi, amit Elijah kért. Látták, hogy Kathlena vesz egy mély levegőt, lehunyja a szemét, majd fél pillanat múlva döbbenten nyitja ki és hitetlenül rázza a fejét.
- Nem, ez valami vicc, ez nem lehet – felelte könnyes szemmel Kathlena és tovább rázta a fejét. – Az átok csak a halálunkkal tört meg, azóta pedig… Nem voltunk senkivel.
- Nem Katerina, az átok nem tört meg – felelte halkan Elijah, mire lassan mindenki felfogta, hogy miről beszélnek. – Ti még azelőtt teherbe estetek, hogy meghaltatok.
- Tessék? – kérdezte Kathlena értetlenül, és könnyes szemmel nézett Isobelre. – Lehetséges ez anya?
Isobel meredten nézett Kathlena-ra, majd tanácstalanul megrázta a fejét.
- Lehetséges, hogy azért kezdtek haldokolni emberként, mert gyermeket vártak? És talán ezért nem tudják még most sem megszakítani a kapcsolatot? – kérdezte Damon tűnődve és Isobel-re nézett. – Lehet, hogy minden kérdésünkre ez a válasz?
- Talán Damon. De ilyenről még sosem hallottam – felelte Isobel tanácstalanul.
- Természetes, hogy nem hallhattunk ilyenről, mert Elena és Katerina esete egyedi – szólalt meg Elijah, és közben mindenkin körbefutatta a tekintetét. Mikor újra Kathlena-ra nézett, folytatta. – Közel olyan erősek vagytok, mint Meredith volt és különös kapcsolat van köztetek a mai napig. Talán ez az érdekes kötelék képessé tett titeket arra, hogy megfoganjatok.
- De mégis hogy Elijah? – csattant fel sírva Kathlena. – Mégis ki az anyja akkor a gyermeknek, akit a szívünk alatt hordunk? Hiába egy vámpírt láttok most magatok előtt, itt belül két lélek szenved most! – mondta hisztérikusan Kathlena és közben a kezét a mellkasára tette. – Életünk végéig egy testben leszünk ezután, vagy a gyermek születése után újra két személy leszünk és egyikünk elveszti majd a gyermekét? De mégis ki Elijah? – üvöltötte magán kívül Kathlena és alig bírta lenyugtatni magukat.
- Szerintem a fontosabb kérdés az Elena, hogy ki az apja – szólalt meg halkan Damon, mire minden szem rászegeződött. Damon fájdalmas arccal tekintett Kathlena-ra, majd folytatta. – Ha a kötelék miatt van ez, akkor feltételezhetjük, hogy csak akkor eshettetek teherbe, ha kapcsolódva feküdtetek le valakivel.
Mindenki látta, hogy Kathlena holdsápadttá válik, majd könnyes szemmel lerogy a lépcsőre és sírva nézett fel Elijah-ra, majd Damonra. A hangja már nyugodtabb volt, de teli volt kétségbeeséssel.
- Bármelykőtök lehet az apja – mondta elfúlva Kathlena, mire mindenki döbbenten nézett a lányra, és el sem tudta hinni senki a szobában, hogy ilyen valóban megtörténhet. Pedig tudták jól, hallhatták jól Isobel kivételével, hogy pontosan ott, ahol Kathlena ült, egy apró és pici élet ütemes és gyors szívdobogása jelzi, hogy a lehetetlen mégis megtörtént: Katherine és Elena gyermeket várnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése