Damon's Fanfiction - 4. fejezet: Térfélváltás

Sziasztok!

Az ünnepi hét első bejegyzése.:) Azért, mert tegnap átléptük a bűvös 100.000-es számot, most egy hétig el foglak halmozni Titeket mindenféle földi jóval.

De csapjunk is bele.:)Mire számíthattok ezután? A mai fejezet is Damon szemszögéből folytatódik, és ezúttal egy kis Klaus jelenetre is számíthattok, de nem a legszebb fajtából valóra.:) Újabb baljós titkokra derül fény, ám még korántsem került minden a felszínre. Ha van véleményetek, akkor mondjátok el.:)

Morwen

*************************

- Damon, várj meg kérlek – szólt utánam Elena, de semmi kedvem nem volt több szót váltani vele, vagy beszélni bármiről is. Ő viszont a lépcső közepén utolért, és mivel nem álltam meg neki most sem, elkapta a karom és maga felé fordított. – Mi ütött beléd Damon? – kérdezte tőlem értetlenül és a szemében fájdalom csillant, de hogy miért, arról fogalmam sem volt. Nem volt oka így nézni rám, hisz ő maga volt, aki helyre tette a halála előtt a kettőnk viszonyát, és világosan a tudtomra adta, hogy Stefan-t választja.

- Nem ütött semmi belém Elena és most megköszönném, ha elengednél – feleltem neki egyszerűen, de mivel nem hallgatott rám, ezért kitéptem a karom a szorításából és folytattam tovább az utam.

- A francba Damon, miért vagy velem ilyen? – fakadt ki végül keserűen, amivel aztán elérte, hogy megálljak és értetlenül ránézzek.

- Milyen Elena? Milyen vagyok veled? – kérdeztem tőle szúrós tekintettel, mire ő némán nézett rám, és láttam rajta, hogy fogalma sincs, hogy mit feleljen nekem. – Szerinted mégis milyennek kellene lennem veled? – csattantam fel mérgesen, majd visszaléptem hozzá, így végül az arcunk egy magasságba került, hála a lépcsőnek, amin még mindig álltunk.

- Én, én… Nem tudom Damon – felelte végül leszegett fejjel, mire én dühösen kifújtam a levegőt. Ő egy pillanatra összerezzent, én viszont az ujjam az álla alá tettem, hogy nézzen fel rám. A dühöm kezdett csillapodni, így aztán már sokkal kedvesebben tudtam neki válaszolni.

- Pontosan azelőtt percekkel, hogy úgy tudtuk, mindannyian végleg meghalunk, te felhívtál engem és közölted velem a döntésed: Stefan. Mindig Stefan lesz az, én pedig elfogadtam ezt. Igaz, hogy végül senki sem halt meg, te pedig vámpír lettél, de ez nem változtat semmin Elena, mert te Stefan-t szereted, én pedig téged. Reménytelenül, igen, ezzel tisztában vagyok, és remélem, képes leszel elnézni azt nekem, hogy szeretném ezt a szerelemet kipusztítani a szívemből, mert semmi értelme szeretnem téged, miközben nap, mint nap az öcsém karjaiban látlak. Nem kívánom neked azt, hogy átéld, hogy milyen érzés ez nekem, de azt igenis elvárom tőled, hogy ha már te is döntöttél, akkor az én döntésem is fogadd el és tartsd tiszteletben. Ne nézz rám szeretően, törődően és ne csinálj úgy, mintha a legjobb barátod lennék, mert tudod te is, hogy ez nekem kevés. Szóval tessék Elena, a válaszom ez: ezért vagyok ilyen veled. Remélem, hogy a válaszom megfelelően teljes és kielégítő volt számodra – tettem hozzá végül egy kicsivel kedvesebben, majd elvettem a kezem az álla alól, és akaratlanul is az ajkára siklott a tekintetem, ahogy az övé is az enyémre. Ó persze, hogy számítok neki, nagyon is, de egyáltalán nem annyira, amennyire kellene ahhoz, hogy aztán végül engem válasszon. Így viszont nem volt értelme tovább küzdenem érte. Feladni? Igen, azt hiszem, hogy azon a napon feladtam, amikor végleg elengedett engem…

Halványan elmosolyodtam, majd egy gyengéd csókot adtam a homlokára.

- Jó éjt, Elena – szólaltam meg halkan, majd hátat fordítottam neki és mintha semmi sem történt volna, egyszerűen csak lesétáltam a lépcsőn, aminek az alján természetesen kibe botlottam bele? Hát persze, hogy Stefanba. Ő döbbenten nézett rám, én viszont rá sem hederítve elsétáltam mellette, be egyenesen a nappaliba, hogy egy újabb üveg whisky társaságában leljek nyugalomra.

Az este további része viszonylag nyugodtan telt, egészen addig, míg a mi kis boszink megint fel nem forgatott mindent. Mert hát miért is lehetne egy nyugodt estéje az embernek? Ha egy új és cseppet sem kiszámítható boszorka érkezik a városba, aki végül a karodba ájul, az természetesen mindig szül majd valami újabb problémát… Már körülbelül két órája heverészhettem a nappaliban és iszogattam, amikor egy óriási sikoly rázta fel a villa addig csendes falait. Az ösztönöm azonnal bekapcsolt és miután beléptem Alice szobájába, pár pillanattal később Elena és Stefan is csatlakoztak hozzánk. Látszólag senki sem kívánta meggyilkolni a kiscsajt, szóval csak vaklárma volt. Ő zilálva ült az ágya közepén és ijedten nézett fel ránk.

- Hogy kerültem ide? – kérdezte tőlünk értetlenül.

- Rosszul lettél Alice és Damon visszahozott ide téged – felelte Elena kedvesen, majd pár lépést közelebb sétált a boszihoz. Sejtettem, hogy nem fog leállni, és továbbra is próbálni fog Alice közelébe kerülni, és igyekszik majd elnyerni a barátságát. Miután látta, hogy nem szándékozik neki támadni a lány, végül leült mellé az ágyra és óvatosan megfogta Alice kezét. – Jobban vagy? – kérdezte tőle kedvesen, mire Alice könnybe lábadt szemmel nézett a kezükre, majd végül fel Elena-ra.

- Igen, most már sokkal jobban – válaszolta neki halkan, majd rám nézett. - Köszönöm Damon – mondta nekem hálásan, mire én csak megrándítottam a vállam, mert eszembe sem volt válaszolni neki. Azért nem kell ennyire túlzásba esni… Egyszerűen csak nem hagytam az út szélén, semmi többet nem tettem, és ezért nem kell máris hajbókolva kezet csókolni nekem…

- Elmondod nekünk, hogy mi történt? – kérdezte Elena kedvesen. – Hidd el, hogy egyikünk sem akar bántani téged, és ha szükséged van bármire, mi melletted állunk.

- Csak a magad nevében beszélj – morogtam csendben magam elé, bár szerintem ezt végül csak Elena és Stefan hallotta meg, akik aztán figyelmen kívül hagyták a megjegyzésem. Eszem ágában sem volt egy újabb Klaus-féle csatába cseppeni, szóval köszönöm szépen, én szeretnék ebből kimaradni. Bár az öcsém és Elena eltökéltségét látva, ez eléggé bukott tervnek tűnt.

- Nem tehetem Elena, de nagyon köszönöm azt, amit értem tettetek – felelte halkan, majd óvatosan kikelt az ágyból. Ám nem volt valami jó bőrben, így ha Elena nem kapja el, akkor a földre esett volna.

- Le vagy gyengülve, előbb egyél valamit, majd után felkelhetsz – felelte Elena aggódva, majd Stefan-ra nézett. – Hoznál neki valami vacsorát a Grill-ből?

Stefan csak csendben bólintott, majd pillanatok alatt el is tűnt. Alice eközben megadóan visszaült az ágyra, majd a fejét megtámasztotta a kezével.

- Fáj a fejed? – kérdezte Elena aggódva.

- Majd elmúlik Elena, ez semmiség – válaszolta Alice kedvesen.

Volt valami furcsa abban, ahogy Alice Elena-ra nézett, de hogy mi, arról halvány sejtésem sem volt. Érdekes fény csillant ilyenkor a szemében, amit nem tudtam hova tenni. Láttam már olyan nőket, akik a saját nemükhöz vonzódtak, de Alice nem ennek a fajtának tűnt. Talán csak hamar kialakult köztük a barátság, és ezt láthattam rajta… Mindenesetre érdekes látványt nyújtottak ilyenkor, de végül nem akartam tovább foglalkozni ezzel az aprósággal és fontosnak sem tűnt ez a megfigyelésem.

Váratlanul egy telefon csörgése térített minket magunkhoz. Ismertem Elena mobiljának a csörgését, és mivel ez a sajátom sem volt, kizárásos alapon a boszi telefonja csörgött kitartóan. Alice lassan elővette a készüléket a zsebéből, majd fájdalmas arccal a kijelzőre nézett. Láttam, hogy Elena is összerezzent, gondolom azért, mert ő is le tudta olvasni a nevet a készülékről

- Mondd – vette fel végül nagyot sóhajtva a telefont Alice.

- Hol vagy? – csattant fel a vonal másik végén Klaus követelődző hangja.

- Semmi közöd hozzád, és mivel tudok magamra vigyázni, nem szorulok a bébiszittelésedre – vágta hozzá csípősen Alice. Helyes, ezek szerint nem csak velem tud pimasz és tiszteletlen lenni. Klaus ráadásul meg is érdemli, hogy így kezeljék őt, én pedig… Na jó, talán néha én is, bár ezt soha sem vallanám be senkinek sem.

- Ne játszadozz velem Alice, azonnal mondd meg, hogy hol vagy! – követelte dühösen az ős, mire Alice szemei mérgesen villantak, és egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy teljesíteni óhajtja a hibrid kérését.

- Viszlát Klaus – felelte Alice, de mielőtt letette volna, a hibrid ismét nekiesett.

- Le ne merd rám tenni te kis fattyú, vagy különben esküszöm, hogy azt megbánod! – üvöltötte magán kívül Klaus, amire még Alice és Elena is összerezzent. Ám ekkor olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam. Elena váratlanul kikapta a telefont Alice kezéből, amit sem ő, sem én nem tudtunk időben megakadályozni.

- Mégis mit akarsz ettől a szegény lánytól Klaus? Nem bántottál már így is elég ártatlant? – kérdezte dühösen Elena, mire Klaus jóízűen elnevette magát.

- Hm, szóval a kis Alice a te és a Salvatore testvérek oltalma alatt áll. Sejtettem, hogy előbb-útóbb ez lesz – felelte sejtelmesen, és közben le mertem volna fogadni, hogy úgy vigyorog, mint aki nyert a lottón, már ha ez neki örömet okozna… - Mondd meg a kis boszorkának, hogy ne menjen sehova, azonnal érte megyek – tette hozzá mézesmázosan Klaus, majd letette a telefont.

- Gratulálok Elena, ezt jól megcsináltad! – csattantam fel mérgesen, majd elé léptem és kitéptem a kezéből a telefont, majd visszadobtam azt a döbbent Alice kezébe. – Most Klaus pontosan tudja azt, hogy hol van a boszi, és egyenesen ide tart. Kösz, rohadtul nem akartam egy újabb harcba keveredni vele, ráadásul értelmetlenül! Elárulnád, hogy miért volt erre szükség?

- Azért tettem ezt Damon, mert Alice-nek szüksége van valakire, aki mellé áll, és ha te nem vagy hajlandó erre, én akkor is megteszem ezt! – vágta hozzám keményen.

- Ne, kérlek, ezt fejezzétek be – szólalt meg halkan Alice, majd felkelt az ágyról, ám most szerencsésen talpon tudott maradni. – Nincs szükségem a segítségetekre és nem akarom, hogy belekeveredjetek.

- Ó ne aggódj, ha Elena bele akar keveredni valamibe, akkor bele is fog, és még maga az atyaúristen se fogja tudni ebben megakadályozni – feleltem neki dühösen, és egyre mérgesebb voltam rá, amiért ilyen bajba kerültünk már megint, ezúttal persze miatta.

- Nem, szó sem lehet róla, most pedig elmegyek, még mielőtt Klaus ideér – felelte ellentmondást nem tűrően, majd körülnézett a szobában. – Hol van a táskám?

- A kocsimban – feleltem neki röviden

Ő csak bólintott, majd Elena legnagyobb döbbentére elsétált mellettünk és elindult le a földszintre.

- Alice, várj meg – szólt utána Elena, majd mielőtt bármit is tehettem volna, ismét utána ment. Éljen, Elena vérszemet kapott, magyarul máris megint egy jó kis csetepaté vár ránk a jó öreg Klaus-szal! Komolyan mondom, ez már nonszensz! Minden akörül az öntelt hibrid körül forog? Ez kicsit kezd már unalmas lenni… Előbb-utóbb valamelyikünk tényleg megszívja ezt.

Nagyot sóhajtottam, majd a lányok után mentem, akik ekkor már az udvaron voltak.

- Alice, ne csináld ezt kérlek, engedd, hogy segítsünk. Nem kell visszamenned Klaus-hoz, nálunk biztonságban lennél – felelte Elena makacsul.

- Nem Elena, te ezt nem értheted – válaszolta összetörten Alice, és megint úgy nézett Elena-ra. Na jó, ez már túl furcsa, itt valami van, de hogy mi… Ki fogom deríteni, az biztos, mert egyáltalán nem tetszik nekem az, ahogy Elena-ra tekint. Nem értettem, hogy mi állhat a dolgok hátterében, de most már kíváncsi voltam arra, hogy mit titkol és rejteget előlünk a boszi.

- Nem-nem, természetesen nem értheti – szólalt meg mögöttünk hirtelen Klaus mézes-mázos hangja, mire mindannyian rákaptuk a tekintetünket. – Gyerünk kedveském, indulás haza – mondta szigorúan Alice-nek, aki szikrázó szemekkel nézett a hibridre.

- Nem vagyok a szolgád és akkor megyek vissza abba az undorító kastélyba, amikor akarok – felelte neki mérgesen Alice, mire Klaus egy pillanat alatt előtte termett. Pár másodpercig farkasszemet néztek, majd Klaus elmosolyodott. Alice egy cseppet sem félt tőle, és ez még tőlem is egy jó pontot jelentett neki.

- Lehet, hogy nem vagy az, sajnos, de vannak bizonyos dolgok, amikkel tartozol nekem, illetve teljesítened kell őket – válaszolta Klaus. El sem tudtam képzelni, hogy miféle szívességet tehetett a boszinak, vagy az mivel tartozhat neki. Nem voltak szerelmi kapcsolatban, ez azonnal látszódott rajtuk, no meg persze elvileg rokonok voltak. Szívből gyűlölték egymást, de hogy miért, na az már kezdett engem is kicsit érdekelni, bár nem szívesen avatkoztam volna bele a dolgaikba. A baj csak az volt, hogy úgy sejtettem, hamarosan Elena-nak hála mégis kénytelen leszek belecsöppenni egy újabb hibrid-féle őrületbe.

- Amiket kérdés nélkül teljesíteni fogok, de addig is, nem vagyok a rabod, aki csak akkor léphet ki a házadból, amikor te mondod. Felettem nincs hatalmad! – vágta hozzá Klaus-hoz felemelt fővel Alice, mire az ős szeme dühöset villant, majd váratlanul elkapta a nyakát.

Elena ijedten felsikkantott, ám mielőtt még meggondolatlanul nekik támadt volna, elkaptam a karját és visszatartottam őt. Úgy sejtettem, hogy nem kell félteni Alice-t Klaus-tól és a sejtésem hamarosan be is igazolódott.

Klaus hirtelen a földre rogyott és Alice úgy nézett rá, hogy még azt is elhittem volna, hogy a tekintetével képes lenne megölni őt.

- Tűnj el innen Klaus és hagyj békén! Te is pontosan tudod, hogy ez az utolsó alkalom, szóval igazán lehetne benned annyi emberség, vagy bármi egyéb, amivel békét hagysz nekem, most utoljára! – vágta hozzá dühösen Alice, bár a szavaiból semmit sem értettem, fogalmam sem volt, hogy mire utalhatott velük.

- Az nem az én stílusom kedveském – felelte végül Klaus, közvetlenül azután, hogy Alice abbahagyta az agya szétrobbantását. Mosolyogva felállt, majd ránk nézett. Nem igazán volt időm reagálni, mert pillanatok alatt mellettünk termett és kitépte Elena-t a szorításomból. – Ne feledd Alice, ha bármiben is megpróbálsz keresztbe tenni nekem, akkor nem csak a fiad fogom megölni, hanem az új kis barátaidat is. Amúgy is sok problémát okoztak már nekem, és többé Elena vérének sem veszem hasznát. Ő lesz az első, akit a szemeid láttára tépek szét apró darabokra, szóval gondolkozz, mielőtt bármit is tennél! – felelte fenyegetően Klaus és biztos voltam abban, hogy nem viccel, valóban elintéz minket, ha a boszi keresztbe tesz neki. Remek, jól belecsöppentünk a közepébe! Dühösen Klaus-nak rontottam, és sikeresen elértem azt, hogy Elena-t elengedje.

- Sosem unod meg a fenyegetőzést? – kérdeztem tőle szikrázó szemekkel, majd elkaptam a nyakát, mire ő jóízűen felnevetett. Pillanatok alatt lefejtette magáról a kezem, csak azért, hogy aztán az ő keze fonódjon az én nyakamra.

- Komolyan mondom Damon, rohadtul elegem van belőled és hidd el, a te megölésed is legalább annyira élvezni fogom, mint a kis szerelmedét, vagy az öcsédét.

- Ne merészeld őket bántani Klaus! – csattant fel dühödten Alice, majd mire kettőt pisloghattam volna, Klaus már el is repült tőlem és Alice előtt lebegett a levegőben. A boszi szemei szó szerint vérben forogtak, körülötte pedig tűz gyúlt, aminek következtében a száraz növényzet hamar lángra kapott. Láttam már ezt-azt boszorkányoktól, de ami ebben a lányban volt, az tényleg pusztító volt. Klaus üvöltött a kíntól és mozdulni sem bírt. Sorra hallottuk, hogy törnek el a csontjai, de Alice-nek eszében sem volt elengedni őt. Sejtettem, hogy nem véletlenül nem fél a hibridtől és hogy meg tudja magát védeni, de hogy ennyire… Na ez még engem is ledöbbentett.

- Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni bármelyikükhöz is… Esküszöm Klaus, akkor nem fog érdekelni sem isten, sem ember, és akkor az számodra egyenlő lesz a véggel! Tegnap elfelejtetted közölni velem, hogy megtörted Esther átkát, pontosan tudva ezzel azt, hogy ez mit jelent a számomra. De ne aggódj, emelt fővel fogom elviselni azt, ami rám vár, de újra elmondom neked: ha James-nek vagy Elena-nak, Damon-nak, esetleg Stefan-nak bármi baja esik… Megöllek, megértetted?! – üvöltötte magán kívül Alice, majd újabb csonttörések jelezték nekünk, hogy nem szándékozik még elengedni a hibridet, akit látszólag piszok könnyen képes volt elkapni és megleckéztetni. Elena és én döbbenten néztük a történteket és úgy tűnt, hogy valamiért egy igen erős szövetségesre és védelmezőre akadtunk.

Alice végül mély levegőt vett, majd elengedte Klaus-t, aki fájdalmasat nyögve a földre zuhant.

Ekkor hirtelen a tűz kihunyt körülötte és a tekintete is újra tiszta volt, ám cseppet sem kedves.

- Ezt még meg fogod keserülni – felelte fenyegetően Klaus, majd felkelt a földről és lassan a helyére tette az eltört csontjait.

- Nincs többé mit veszítenem Klaus, ezt te is tudod. James haldoklik, szóval a megölése csak megváltás lenne a számára – felelte halkan Alice, majd közelebb lépett a hibridhez. – Meg fogod kapni időben azt, amit akarsz, de ha bántani mered őket… Tudod jól, hogy az mivel fog járni.

Klaus csak sejtelmesen elmosolyodott, majd ránk nézett. Megcsóválta a fejét, végül elnevette magát és eltűnt. Azt hiszem, hogy van valami, amiről nem tudunk, és erről sürgősen ki kell majd faggatnunk ezt a kis szuperboszit, mert cseppet sem tetszik az, amibe belekevert minket.

Elena is döbbenten nézett Alice-re majd lassan közelebb lépett felé.

- Jól vagy? – kérdezte tőle halkan, mire Alice elmosolyodott és bólintott. Elena ekkor odalépett hozzá, majd váratlanul megölelte őt. Alice boldogan fogadta a kedves gesztust és nem tudtam nem észrevenni, hogy egy apró könnycsepp gördült végig az arcán.

- Na jó, a rózsaszín felhők oszoljanak, ti pedig vonuljatok szépen be a házba. Ideje, hogy beszélgessünk – csattantam fel türelmetlenül, mire Alice nagyot sóhajtott, majd elengedték egymást Elena-val és csodák csodájára, szót fogadva nekem elindultak be a villába.

Végre valaki hallgat rám is! Éljen! Csak aztán nehogy megint késő legyen és ismét az én balsejtelmeim igazolódjanak be: Klaus és a kiscsaj készülnek valamire, és ez egyáltalán nem tetszett nekem…

Következő fejezet