2014. január 31., péntek

Vámpírnaplók S05E12 - Egy kis eszmefuttatás és kibeszélő




Sziasztok!

Nem igazán terveztem ma elemzőt írni az új részről, mert őszintén bevallom, elsőre sokkolt az epizód és teljesen letaglózott. De aztán… Végül billentyűzetet ragadtam és gondoltam, hogy azzal, ha leírom a saját véleményem, úgy Nektek is teret tudok adni a megnyilvánulásra.

Először is kezdeném azzal, hogy szerintem ez a rész iszonyatosan jó és izgalmas volt. Nekem a 100.-kal se volt bajom, bár utólag visszanézve én is azt mondom, hogy korántsem volt tökéletes és van bőven dolog, amibe bele lehet kötni. De most ebbe nem mennék bele, inkább a legutóbbi rész történéseire próbálok koncentrálni, illetve a főbb vonalakra helyezem a hangsúlyt.


Az igazi meglepetés számomra a mai részben Caroline és Stefan volt. Amikor végre minden kezd rendbe jönni Caroline kapcsán, és ráébred ő is, hogy mennyire kétszínű volt Elena-val szemben, akkor borul fel persze minden, de erről majd később. Külön tetszett, hogy a Klaroline szex-ről nem tudva Stefan jól beletenyerelt a dolgokba, és rávette Car-t, hogy segítsen neki Damon-t és Elena-t összeédesgetni. Komolyan mondom, talán az első évad óta nem volt olyan, hogy így leesett volna az állam Stefan tette nyomán! Egyszerűen hihetetlen volt számomra, hogy végre tud felnőttként is viselkedni, túllépett Elena-n, sőt, azt akarja, hogy ő és a bátyja újra boldogok legyenek. Ezen a téren az epizód legnagyobb meglepetése számomra tényleg ők voltak. Annyira untam már és borzasztóan irritált Car viselkedése, na meg az a lejtő, amire került Klaus megismerése után… Teljesen tönkrement a karaktere és egy hisztis, kétszínű nőcske lett. Most pedig! Végre úgy tűnik, hogy újra sínre kerül majd az élete, még ha most mindennek el is fogja hordani Tyler, hozzáteszem, hogy jogosan persze. De kellett már ez a nagy pofon Car-nek. Emiatt is örömömben tapsikoltam, amikor végre megtörtént az a bizonyos Klaus-Caroline jelenet. Oké, hogy sokan többre vágytak, de hát a két sorozat különvált és valamivel le kellett végleg zárni a Klaroline vonalat. Hát megtették. Lehetett volna szebben is, de hát ez van, így zárták ők le. De ezután végre Car is folytathatja azt a szép fejlődést, ami elindult nála a sorozat elején, és ami Klaus érkezése után teljesen megrekedt. Végre visszatérhet az a szeretnivaló, öntudatos vámpír csajszi, akit annyira szerettem és kedveltem.:) Remélem, hogy ez tényleg így lesz, és nem fog visszalépni és újra hisztis hárpia lenni…

Tyler visszatérése pedig… Erőltetett is, meg nem is. Kellenek a szereplők Mystic Falls-ba is, és egyelőre én adok neki egy esélyt, és kíváncsi leszek, hogy ezek után mit kezd majd itt magával. Gondolom, hogy szorosabb lesz a kapcsolat közte és Matt közt, és jól ellesznek majd. Amiket Ty Car fejéhez vágott… Nos igen, ezek után én a Taroline vonalnak nem sok esélyt adok. Abban igaza volt Ty-nek, hogy mennyi mindenkit ölt meg Klaus, köztük az anyját is, erre a volt barátnője mit csinál… Lefekszik vele. Ty helyébe, csúnya kimondani, de ezek után én is undorodtam volna Caroline-tól. Persze a végén Stefan megérkezik, és megmenti Car „becsületét”, és itt lehet is arról vitatkozni, hogy kinek volt igaza. Ty a bosszút választotta Car helyett, Car meg… Nos, hallgatott az ösztöneire, mert ezt nem nevezném szeretetnek/szerelemnek Klaus irányába, inkább csak puszta vonzalomnak, vágynak. Nem lesz egyszerű ezután egy helyiségben megmaradniuk úgy, hogy ne vesszenek össze, az biztos.

De vissza az eredeti gondolatra. Szóval Car és Stef nekem abszolút pozitívak voltak most, sőt.:) A köztük lévő mély barátságot egyre jobban szeretem, és kezdem lassan én is azt gondolni, hogy ők a sorozat végén egymásra fognak találni. Mély barátság, ami előbb-utóbb több lehet majd. Meglátjuk.
Azért is gondolom ezt így, mert Katherine mostani tette után… Nem létezik az, hogy ezek után valaha is megbocsásson neki Stefan. Hiszen el is mondta neki korábban: „egy éjszaka kevés, hogy megbocsássak 145 évet”, és ezt nagyon jól mondta. Katherine a kezdet kezdetén nagyon megmérgezte a két testvér lelkét és kapcsolatát, és ezt sose tudták igazán kiheverni. Oké, hogy Stef könnyebben megbocsát, de Damon nem, és okkal, ezt is tudjuk. Szóval ezek után Drága Katherine Pierce, megszívtad. Félre ne értsetek, imádom Katherine-t, sőt! Egy igazán briliáns és szeretnivaló kis ribanc. De ennyi… Megállt és nem lépett tovább a karaktere és a mostani epizódban bebizonyította, hogy hiába tönkre lett téve az élete Klaus által, ő akkor is képtelen változni. Soha egy önzetlen cselekedete nem volt az elmúlt 5 évadban! Valami hátsó szándéka mindig volt, és amiket ebben a részben művelt… Önző, oké, értem én ezt, sőt, el is fogadom. De annyira naiv nem lehet, hogy azt hiszi, hogy eztán visszakaphatja Stefan-t. Vagy örök életére Elena életét akarja élni? Nem hinném… Az neki sem élet. Már most egy rész után majdnem megőrült, hogy mennyire „zaklatják a barátai” Elena-t, hát még akkor mi lesz, ha hosszabb ideig kell ezt elviselnie… Ez nem az az élet, amit Katherine akar, és erre szerintem hamarosan rá fog jönni ő is.

Ha Stefan túl is lépett Elena-n, még mindig törődik vele, és Katherine ezen aljas tettét sose fogja megbocsátani. Nem hangzott el Kath szájából az a mondat, hogy „bocsi Stef, csak túl akartam élni, de most elmondtam neked mindezt, szóval segítsetek nekem, hogy kapjak másik testet, Elena-ét meg azonnal elhagyom majd”. Nem tette ezt. És most is mit csinált? Nem hogy örülne, hogy új életet és egy lejárat nélküli testet kapott, és ezért elhagyná a várost, hogy végre újra éljen… Nem, ő inkább Stefan-t akarja és közben tönkretenni mindent. Damon legalább megtanulta az évadok alatt, hogy ha valami rosszat is tesz az ember, azt tegye okkal, illetve ha a jót akarjuk magunknak, akkor magunknak is jót kell cselekednünk. Kemény lecke lesz az még Katherine-nek, hogy ezt megtanulja. Hogy rájöjjön, hogy nem lehet hazugsággal, ármánykodással és manipulációval szeretetet kicsikarni. Komolyan mondom, ezt még Klaus is képes volt 2 évad alatt megtanulni…

Szóval legnagyobb bajom az, hogy a 100. rész vége felé tényleg kezdtem én is elhinni, hogy Kath meghal és vége van. Az utolsó jelente Stefan-nal az emlékében, hát azt még én is megkönnyeztem, annyira szívbemarkoló volt. Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy van egy kis jó is ebben a szegény, megtépázott lányban. De nem… Szó szerint búcsút vettünk tőle, erre tessék, visszahozzák! Ugyanez volt Bonnie-nál is. Ott végül megbékéltem azzal, hogy miután elengedtük őt, ő visszatért, és már nincs is vele se semmi bajom. Kath-nél is kell majd még pár rész ehhez szerintem, de most… Most eljött az a pont, hogy elegem lett és teljesen feleslegesnek tartom Kath-et. Csak felforgat, szétzilál, manipulál és tönkretesz mindenkit maga körül és közben majd jön a részéről a sírás, hogy „jaj Stefan, miért nem szeretsz engem?”. Ezek után én azt is meg merném kockáztatni, hogy Katherine halála hamarosan tényleg eljön. Vagy valóban igazak a pletykák, és tényleg kap Nina ebben az évadban egy 4. szerepet, vagyis egy új hasonmás jöhet a képbe. Kíváncsi vagyok, hogy ez egy új hasonmás lesz-e, vagy esetleg Tatia teste valami úton-módon ép, úgy mint pl. Esther-é. De ha nem… Egyik felem már inkább búcsúzna Kath-től, a másik pedig nem. Igazi megosztó személyiség, de a mostani megnyilvánulásai nekem nem szimplán csak önzőek, hanem gonoszak is. Értem én, hogy nem tetszett neki az iszogatós játék, de könyörgöm mit várt? Aki ott jelen volt a házban, annak mindegyiküknek rengeteg fájdalmat és bosszúságot okozott. Komolyan azt várta, hogy mindenki könnyes búcsút vesz majd tőle? És meg van sértve, amiért a pofonért cserébe pofont kap? Stefan és Elena megbocsátott neki, mert ők ilyenek. Erre mit tesz? Élni akar, értem ezt is, de aztán a végén mégis ellopja Elena testét. Egy igazi túlélő. De sajnos egy fejlődni nem képes túlélő, és szerintem ez lesz a veszte a sorozatban is. Ha nem képes valami csoda folytán jobbá válni, akkor szerintem idővel tényleg örökre búcsút inthetünk neki. Amit tényleg az egyik felem sajnálna, a másik viszont nem. A szakadék szélén talán tényleg megállt most Caroline is, szóval Katherine-nek sincs veszve minden. Még nincs… De ki tudja mi lesz még itt.


Delena… Azt hiszem, hogy az utóbbi évadokban tényleg sorra kapjuk a legszívbemarkolóbb Delena jeleneteket, és köztük a mai sem volt semmi. Amikor Elena szó szerint az életéért futott az erdőben, komolyan mondom az én pulzusom is az egekben volt. Rég volt már olyan, hogy ennyire magával ragadott egy rész. Aztán amikor végre Damon karjaiban köt ki, akkor vége mindennek… Damon szívet tépő vallomása, aztán Katherine egyszerű kis lepattintása… Majd a mosoly, amivel maga mögött hagyta Damon-t… Erre már csak tényleg azt lehet mondani, hogy tiszta gonoszság. Kemény lecke lesz majd még megtanulnia, hogy hiába kapta vissza az életét (ideig-óráig persze), Stefan-t el fogja veszíteni. Végleg. Kár, mert tényleg szépek lettek volna együtt. Persze a legmélyebb szakadékból is van kiút, szóval lehet, hogy végül tényleg egymás mellett kötnek ki. A Delena vonal se lett még itt lezárva, hisz mindketten szeretik egymást, és előbb-utóbb Kath kis titka is kiderül, és visszakapjuk Elena-t (Caroline Dries is azt nyilatkozta, hogy Delena koránt sincs lezárva). Szóval Elena… Akárhogy is nézzük, nélküle nem mehet tovább a sorozat, mert főszereplő. És rengeteget változott az első évadtól kezdve. Az esendő, depressziós kislány végül talpra állt, eldöntötte, hogy mit akar és végül meg is erősödött. Damon mellett egy fiatal felnőtté, egy boldog, kiegyensúlyozott nővé vált. A jó ég tudja, hogy eztán a varázslat után érzékelhet-e bármit is majd a saját testében Katherine tetteiből, ami jócskán tönkre fogja őt tenni, de szerencsére nem lesz majd egyedül ezután sem. Jó kérdés, hogy Elena lelke akkor most hol is van? Szerintem nem halt meg, mert 1. akkor át kellett volna kelnie Bonnie-n, 2. akkor tényleg nehéz lenne őt visszahozni. Gondolom, hogy valahol elzárva lehet a testében, ahol el van nyomva. Az is lehet, bár nem tartom valószínűnek, hogy Mia halála miatt borul a varázslat, amit elvégzett, és ez szabadítja majd ki Elena-t. Kath testéhez volt kötve a varázslat, szóval gondolom, hogy nem Mia halála lesz a megoldás, és szerintem ide már a tőr is kevés lesz. Azt sem gondolnám, amit sokan pedzegetnek, hogy esetleg behozzák a sorozatba is a könyvből az angyalok vonalát és Elena angyalként tér vissza. Ezt én túlságosan TVD idegennek gondolom, és szerintem nem ez lesz a megoldás. Szóval az biztos, hogy nagyon érdekel, hogy miként fogják majd ezt a problémát megoldani, és hogy meddig húzzák majd. A 17. részben érkezik elvileg az új főgonoszunk, Markos. Szerintem addigra meg kell oldaniuk a Kathlena problémát (sose hittem volna, hogy egyszer a Kötelékeken kívül is használnom kell majd ezt a nevet, ami már majdnem 3 éve megszületett ebben a regényben…). Markos pedig egy csoport markáns, erős vezetője. Tudjuk, hogy az utazók nagy szerepet kapnak még az évadban, illetve valamire csak kell nekik az a két vödör hasonmás vér. Valami tervük van még a hasonmásokkal és talán a rájuk vonatkozó próféciát, vagy mit is hamarosan kifejtik nekünk bővebben. Egy valami biztos: kezdek én is egyre biztosabb lenni abban, hogy Markos talán Utazó. Talán ő a legidősebb. Vagy az alapítójuk, vagy nem is tudom én, hogy alapították-e ezt a rendet, vagy csoportot. Vagy csak tőle származnak mind. Remélem, hogy nem egy Silas hasonmással, vagy felmenővel lesz dolgunk, mert Paul-t még egy szerepben látni… Nekem nagyon nem jött be Silas-ként. Kövezzetek meg érte, de szerintem az alakítása sok-sok kívánnivalót hagyott maga után, de ezt már korábban több ilyen jellegű „kritikámban” kifejtettem. Markos kapcsán szerintem vagy egy teljesen új karaktert kapunk majd… Vagy… Talán a Salvatore vérvonalhoz is köze lehet. Nem hiszem, hogy Kath apja lenne, vagy Nadia-é. Ezek után már azt is el tudom képzelni, hogy tovább gyűrűzik a hasonmás story, és Damon Markos hasonmása. Ki tudja…


Egy apróság még a végére: hallani olyan spoilereket is, hogy az Utazók Wes-szel összeállnak, vagy segítséget akarnak tőle kérni a hasonmás vérek kapcsán. Az ezer dolláros kérdés: miért? Mire kell a vér, és mit tudhat Wes? Nagyon valószínű, hogy tőle is hamarosan búcsúzunk Damon-nak és Enzo-nak hála, mivel idén az őt alakító színész már nem forgatott a csapattal. De addig is valamit akarnak majd tőle az Utazók. Tippetek van, hogy mit?

Ha már Damon-nál tartunk… Gyilkos üzemmódban van újra. Van akit ezek után ez meglepett? Nem hiszem. Enzo-val szerintem iszonyat jó kis páros lesznek, és talán a végén Enzo is jó útra tér majd. Nem hiszem, hogy Damon képes lenne őt megölni azok után, amin mindketten keresztülmentek. Na meg később megtudta, hogy Enzo él, szóval szerintem nagyon is jó haverok lehetnek majd a későbbiekben, és akár állandó szereplővé is válhat még.



Szóval összességében a részről azt tudom mondani, hogy borzasztóan jó, izgalmas, fordulatos és egyben megérintő is volt. Méltó folytatás és talán még a 100. résznél is ütősebbre sikerült, pedig nem ezt vártam volna. Kellemesen csalódtam, bár persze voltak olyan jelenetek, amik teljesen letaglóztak engem is.

Ha van véleményetek a mai részről, akkor hajrá, ne tartsátok magatokban! Azt hiszem, hogy van bőven mit kibeszélni és szerintem ez az epizód nem csak bennem hagyott nagy és fájó tüskéket.

Minden, amit itt leírtam, az szubjektív vélemény volt, nem akartam senkit sem megbántani vele. Ha van ellenvéleményetek bármiben is, nyugodtan írjátok le. Beszéljük ki a részt, de csakis egymás tiszteletben tartásával és az ócsárolások mellőzésével.

Morwen

Ui: Mutattak nekem ma egy gyönyörű Delena videót, amiben már a legutóbbi epizód jelenetei is láthatóak. Szívbemarkoló, az biztos. Akit érdekel, az ezen a linken megnézheti.

Ui2: Bocsánat, ha néhol sok az elírás, vagy nehezen fogalmaztam. Nem vagyok mostanság a toppon ezen a téren…:(

2 megjegyzés:

  1. Én is már komolyan kezdtem beletörődni Katerina halálába,és végül át szögdécsel Elena testébe,utána meg szépen letelepszik benne.Remélem visszatér Elena,de akkor Katerina meghalna és annak meg nem örülnék.Ha Elena angyalként térne vissza nem rossz ötlet.de amikor elolvastam a kibeszélődbe hülyeségnek tartottam ahogy elképzelem a fejembe de megtudnák oldani nem olyan mesésen.
    És szerintem is jó párost alakít Enzo és Damon, már is kedvelem a Denzo párost <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is egyre többet rágódok ezen az angyal dolgon, és ha nem zárják le a storyt a 6. évad végén... Hát egyre jobban el tudom képzelni, hogy ez is megtörténhet. Vagy csak túl sok Supernaturalt nézek mostanában:D
      Denzo... Hát én tényleg sokat remélek tőlük.:) Jó is kisülhet még ebből.

      Törlés