2014. február 25., kedd

The Delena Fanfiction - 15. fejezet: A nyomozás

Sziasztok!

Egy jó hírrel érkezek most hozzátok. Vagyis nézőpont kérdése, hogy ez egy jó vagy egy rossz hír-e. Ma hivatalosan is elérkeztünk a történet feléhez és még ugyanennyi fejezet vár rátok, mint ahol most tartunk. Nem semmi igaz? Hamar elrepültek a hetek, pedig még csak nemrég indult el ez a Delena történet.

A mai rész is Damon szemszögéből folytatódik, és egy kicsit másképp alakulnak itt is a dolgok, mint anno a sorozatban. Én másképp szövöm a szálakat, de remélem, hogy ez is tetszeni fog majd Nektek.:)

Morwen

*******************************

Reggel úgy ébredtem, mint aki élete legszebb éjszakáján van túl. Tekintve, hogy a karomban fekvő nővel semmilyen szexuális kapcsolatom nem volt az este, ez eléggé hihetetlen megállapításnak tűnt. Pedig mégis így éreztem magam. Boldog voltam, és a lelkem valahol messze szárnyalt, szinte nem is a testemben, hanem azon kívül. Úgy tűnt, mintha a fájdalom vagy bánat soha nem is léteztek volna a Földön, bár tudtam, hogy ezt csak a szerelem édes mámora csalja hamis módon a tudatomba. De kit érdekelt ez? Végre annyi hányódtatás után nekem is kijutott egy csepp boldogság, amiért képes lettem volna foggal-körömmel harcolni, amíg csak erő van a tagjaimban. Egy dolog volt csak, ami ebben a gyönyörű pillanatban a kedvem tudta volna szegni, de még mielőtt ez megtörténhetett volna, Elena mozgolódni kezdett a mellkasomon, így minden figyelmem immár rá összpontosult.
- Reggelt kócos – szólaltam meg halkan, majd egy csókot nyomtam a feje búbjára és mosolyogva magamhoz öleltem ezt a csodát, akit úgy hívtak, hogy Elena Gilbert. Ő erre nagyot nyújtózott, majd felemelte a fejét és mosolyogva, csillogó szemekkel rám nézett. Ez az a boldog tekintet, ami újra meg újra mosolyt tudott csalni az arcomra, és az a földöntúli csillogás a szemeiben… Azt súgta valami, hogy én varázsoltam őket azokba a mogyoróbarna, áhítattal teli szempárba, és ez csak növelni tudta a szívemet szétfeszítő forró boldogságot. Elena végül nem felelt semmit, mert inkább egy finom csókkal köszöntött, ami az én ajkamra is mosolyt csalt. Ehhez a fajta reggeli ébresztőhöz hozzá tudtam volna szokni, az biztos.
- Nos, mi a terv mára? – kérdezte Elena vidáman, miután pár perccel később sikerült elválasztani egymástól az ajkainkat.
- Mire gondolsz? – kérdeztem tőle egy incselkedő mosollyal az ajkamon, majd szorosan magamhoz öleltem őt és sokkal forróban csókoltam most meg, mint az imént. Hm, annyira édesek voltak az ajkai, hogy büntetni kellene, hogy ilyen egyáltalán létezhet a világon. Csak csókoltam, csókoltam és csókoltam, és tényleg képtelen lettem volna ezt megunni. De tudtam jól, hogy ma más dolgunk van, így a rövidke csókcsatánk után már képes voltam arra, hogy rajta kívül másra is tudjak koncentrálni, bár ez a feladat látszólag roppant nehéznek tűnt.
- Tehát? – kérdezte tőlem Elena vigyorogva, miután végre ismét csak beszédre használtuk a szánkat. Lassan elkezdett apró köröket rajzolni a még mindig csupasz mellkasomra, és ezen mozdulatai igen nehézzé tették számomra azt, hogy ne vele akarjam a nap hátralevő részét tölteni ebben a kis hotelszobában. Végül valahogy összeszedtem magam és igyekeztem arra koncentrálni, amiért ezt a hosszú utat megtettük Chicago-ba.
- Megkeressük Stefant, nemde? – kérdeztem tőle értetlenül, mert tudtommal ezért jöttünk ide. Így nem értettem, hogy pontosan mire célzott azzal a kérdésével, hogy mit csinálunk majd ma, mert pontosan tudta ő is, hogy Stefan a célunk.
- Természetesen, de igazán mondhatnál többet a városról, illetve arról, hogy mi köti ide Stefan-t és miért jöhettek ide Klaus-szal.
Unottan megcsóváltam a fejem, majd végül belekezdtem egy rövid kis mesedélelőttbe, amiben összefoglaltam Elena-nak Stefan életének ezen szakaszát. Nem sok kedvem volt hozzá, de úgy gondoltam, hogy jó, ha ő is tud ezt-azt Stefan Chicago-i életéről.
- Stefan élt itt valamikor a ’20-as évek elején, vagy az előtt, a jó ég se tudja már mikor – kezdtem bele nagyot sóhajtva, közbe pedig mindketten kikeltünk az ágyból és magunkra kaptuk az este elszórt ruháinkat. – Szóval sokat szórakozott erre felé, és volt egy kedvenc helye is: Gloria bárja. Nem messze onnan pedig egy lakása is volt. Liz azt mondta, hogy néhány kilométerre innen, egy kisebb városban találtak néhány hullát, akiket állítólag széttépett valami állat. Úgy tippelem, hogy ez Stefan volt, és van egy olyan sejtésem, hogy ha nem is Klaus-szal karöltve, de megfordul majd a környéken és a régi, kedvenc, ripper korszakát idéző bárt is felkeresi majd.
- Nem hangzik valami bíztatóan ez a történet – felelte Elena komoran, majd megállt előttem és komoran nézett fel rám. Én megfogtam a kezeit, a nyakam köré fontam őket, majd megcsóváltam a fejem és folytattam.
- Mert nem is az – válaszoltam neki mély levegőt véve. – Nézd Elena, még én sem tudom azt, hogy mennyire lesz önmaga Stefan, ha rátalálunk, már ha rátalálunk most. De az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk vele: vagy azért, mert az érzései ki vannak kapcsolva, vagy azért, mert Klaus nem fogja csak úgy a kedvünkért szabadon engedni. A lényeg, hogy szeretnélek arra kérni, hogy ha azt mondom neked, hogy várj meg itt, vagy ott, akkor tedd azt és ne kezdj magánakciókba – feleltem neki komoly arccal, mire ő máris szóra nyitotta volna a száját, de megelőztem őt. – Bízol bennem? – léptem oda hozzá, majd mélyen a szemébe fúrtam a tekintetem.
- Igen Damon – felelte gondolkodás nélkül, majd elmosolyodott és végigsimított az arcomon. Hitetlenül megrázta a fejét, majd újra megszólalt. – Persze, hogy bízok benned – tette hozzá halkan, majd egy rövid csókot adott annak jeléül, hogy valóban így is gondolja azt, amit mondott. Ez nekem több, mint elég bizonyíték volt, így miután elengedtük egymást, ismét folytattam a mondandómat.
- Akkor szépen kérlek, ne csinálj ostobaságot, mert nem biztos, hogy mindig vigyázni tudok majd rád. Ezt a dolgot bízd rám kérlek, és csináljuk úgy, ahogy mondom. Nem ismered Stefant annyira, mint én, és fogalmad sincs arról, hogy mikre képes. Nem megijeszteni akarlak ezzel, csak szeretném, ha megértenéd azt, ami kockán forog. Rendben?
- Megpróbálok jó kislány lenni – felelte nekem incselkedve, majd elmosolyodott.
- Az nekem nem elég Elena. Ha nem tudom azt, hogy biztonságban vagy, akkor még rosszul is elsülhetnek a dolgok – feleltem neki aggódva, mert ismerve őt, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy megérti és elfogadja azt, amit mondok neki. Az pedig, hogy teljesítse, amit kérek tőle… Nos az tudtam jól, hogy csoda lenne. – Ha azt látom, hogy bajba sodrod magad, akkor esküszöm, hogy erővel rángatlak haza és nem folytatjuk a keresést – tettem hozzá fenyegetően, ám nem úgy tűnt, mintha komolyan vette volna a szavaimat, és ez túlságosan is aggasztott.
- Ne aggódj Damon, nem lesz semmi baj – válaszolta nekem magabiztosan, mire kelletlenül bólintottam, és csak bízni mertem abban, hogy valóban így is lesz.
- Rendben, akkor induljunk – feleltem nagyot sóhajtva, majd az ajtóhoz léptünk és mire észbe kaptunk volna, már az autóban ültünk egy parkolóban, ami nem volt messze Gloria bárjától.
- Előbb a bárba, vagy Stefan lakásába megyünk? – kérdezte tőlem feszülten Elena.
- Mi sehova sem megyünk most. Te megvársz engem itt, én pedig elmegyek és körülnézek a lakásban, hogy járt-e itt mostanában – feleltem neki szigorúan, mire ő már szólásra nyitotta volna a száját, ám amikor felhúztam a szemöldököm és szigorúan néztem rá, meggondolta magát, és nem mondott semmit. – Sietek vissza – feleltem neki megenyhülve, majd egy gyors csókot adtam az ajkára és magára hagytam az autóban.
*
Dühösen és mérgesen hagytam el Stefan lakását, mert nagyon frusztrált, hogy semmit sem találtam nála. Szentül meg voltam győződve arról, hogy megfordul majd Chicago-ban és a régi kis fészkébe is ellátogat valamikor. Bízva az ösztöneimben, végül elindultam Gloria bárja felé. Reméltem, hogy Elena valóban megvár majd az autóban és nem kell most miatta is aggódnom. Nagyon makacs tudott lenni, ha önfeláldozásról vagy mártírszerepről volt szó, amit imádott magára vállalni. Örültem volna, ha most az egyszer hatni tudok rá, mert nem szívesen alkalmaztam volna erőszakot, amennyiben valami felelőtlen magánakcióba akar kezdeni.
Így végül nem tértem vissza még az autómhoz, hanem sietve mentem el a bárba. Nem tudtam, hogy mire számítsak majd, ha odaérek. Stefan ott fog iszogatni az egyik sarokban Klaus-szal? Ilyen szerencsém, vagy talán inkább pech-em nem lenne. Az ösztöneim mégis a bárba csaltak és csak bízni tudtam abban, hogy jók a megérzéseim és itt valami olyanra találok majd, ami előrébb visz majd minket a kutatásban.
Nos azt hiszem, hogy beletrafáltam a kellős közepébe, mert akire ráakadtam a bárban, arra egyáltalán nem számítottam. A hely nem sokat változott az elmúlt 90 évben, de ez igaz volt a bár tulajdonosára, Gloria-ra is.
- Damon Salvatore! Nocsak, hát téged meg mi szél hozott nyugodt kis városunkba? – szólalt meg nevetve Gloria, és egy cseppet sem tűnt 45 évnél öregebbnek, ami egy halandó embernél igen szokatlan jelenség volt. De mivel ő nem egy hétköznapi boszi volt, nem volt túlzott csoda, hogy 120 felé is ilyen jól tartja magát.
- Jól tartod magad Gloria, ahhoz képest, hogy már rég a föld alatt kellene lenned – feleltem neki elismerően, mire neki egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.
- Nem kell a bók Damon – válaszolta nekem félvállról, majd visszatért a munkájához, amit miattam szakított félbe egy pillanatra. Tovább törölgette a pultot, én pedig odasétáltam hozzá és leültem az egyik bárszékre.
- Gondolom nem véletlen, hogy alig pár nap különbséggel tesz nálam látogatást a két Salvatore testvér, igaz? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel, én pedig próbáltam közömbösen nézni rá. Nem volt szerencsés Gloria tudtára adni, ha valamit nagyon akart az ember, mert annál inkább visszatartotta ezek után az információit.
- Nocsak, Stefan is járt erre? Nem hittem volna, hogy tényleg ilyen kicsi a világ – feleltem neki elmosolyodva, majd intettem neki az egyik whisky-s üveg felé, hogy töltsön. Ő fejcsóválva teljesítette a kérésem, majd nagyot sóhajtva folytatta.
- Nem kell a mellébeszélés Damon, átlátok rajtad, emlékszel? – kérdezte tőlem nevetve.
- Ha átlátsz rajtam, akkor azt is tudnod kell, hogy nagyon fontos lenne megtalálnom az öcsémet. Nem éppen jó társaságban van, szóval ideje lenne hazacibálnom a makacs kis fejét – feleltem neki keserűen és őszintén, mert úgy tűnt, hogy most ez lesz a legjobb stratégia.
- Ó igen, tudom, Klaus és az új kis barátja, Stefan Salvatore – válaszolta Gloria nevetve. – Nem hiszem, hogy Klaus szívesen útjára bocsátaná Stefant-t. Tudod Damon, jó megfigyelő vagyok, és látom rajtuk, hogy jó páros és Klaus-nak esze ágában sincs egyedül folytatni a kutatást.
- Kutatást? – húztam fel kíváncsian a szemöldököm. – Miféle kutatást?
- Nem szívesen kötök dolgokat az orrodra Damon, tekintve, hogy egy halhatatlan hibrid tőlem várja a segítséget. Téged ismerve pedig, tudom, hogy szívesen keresztbe tennél nekik – felelte nekem nevetve Gloria.
- Nézd Gloria, én sem vagyok mindenható, szóval nem igazán tudnék mit tenni ellenük. Csak tudni akarom, hogy mit terveznek, és hogy mikor tudnám végre hazaédesgetni az öcsémet. Ennyi – feleltem neki őszintén és bíztam abban, hogy megelégszik ezzel a válasszal. Gloria nem egy mindennapi boszorkány volt és ostobának sem neveztem volna. Egyedül a jóindulata az, amire hatni lehetett, így én is pontosan ezt céloztam meg nála.
- Szerintem ne a közeljövőben várd vissza az öcsédet, mert nem hiszem, hogy egyhamar végeznének Klaus-szal – felelte megenyhülve Gloria.
- Végeznek? De mégis mivel? – kérdeztem tőle egyre feszültebben.
Gloria megadóan megcsóválta a fejét, majd közelebb hajolt hozzám és halkan elmondta nekem azt, amit soha többé nem szerettem volna hallani ebben az életben. Az információi letaglóztak és még azután is a hatása alatt voltam, hogy elhagytam a bárt és megköszöntem Gloria segítségét.
A világ ismét összetörni látszott és úgy éreztem, hogy a rémálom, amiről azt hittem, hogy pár hónapja véget ért, most újjá éledt. A baj csak az volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ezúttal miként fogom tudni megakadályozni azt a katasztrófát, ami egyben az én lelkemnek a halálát is jelentené.


6 megjegyzés:

  1. Te gonosz!:D Direkt hagytál minket tűkön ülni! Jó rész volt, a vége azonban felborzolt, az biztos! Várom a következőt! ;)

    Puszi,
    Cleo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Wow, na ezt nem gondoltam volna.:) Pedig ezt a fejezetet nem is szántam annyira függőnek és idegtépőnek.:) Azta, most alaposan megleptél Drága.:)
      Puszi neked is:)

      Törlés
  2. Ez igen, nem kímélsz minket a titkokkal az biztos. Klaus célja ugyanaz mint a sorozatban? (tudom SPOILER). Alig várom a következő részt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig most nem is állt szándékomban kíméletlennek lenni.:o
      Hát igen, nem spoilerezek, de tudod pár rész és kiderül Klaus terve.:)

      Törlés
  3. Egy tuti kis "romantikus" (az ébredésre gondoltam) fejezet, ami rettenetesen tetszett. Imádom Damon minden jelenetét, fantasztikus milyen jól visszaadod a karakter személyes jellemzőit, tulajdonságait. Bármire is készül Klaus remélem nem jön össze. De sajnos egyet kell értenem Cleoval, tényleg gonosz vagy Vadalma.! :):D Na, jó na, csak egy picikét, mert hagyod, hogy körmünket rágjuk a kövi fejezetig, ami mikor is lesz? Gondolom, nem egyhamar! Attól én még türelmetlenül várom, tudod a türelem egyáltalán nem tartozik a pozitiv tulajdonságaim közé. Sőt.... :):):D:D Puszi, :):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most tényleg nem volt ennyire szándékos Maresz.:) Csak egy icipicit, de örülök, hogy ennyire felcsigáztalak Titeket.:) Wow, még mindig csak pislogok és vigyorgók, ahogy Te magad is írtad.:)
      Amúgy csak most indulnak be igazán a történések, mi lesz akkor veled később?:)

      Törlés