2014. április 25., péntek

Damon's Fanfiction - 17. fejezet: Súlyos titkok

Sziasztok!

Mint ígértem, ma is Damon's Fanfiction rész érkezik, és jövő hét kedden jön a Kötelékek 2. folytatása. Addig is, még jobban elmélyedünk Alice sötét múltjában.

Jó olvasást!:)

Morwen


************




Percekig vagy órákig feküdtünk az ágyon összeölelkezve és keserűen? Nem tudom… De a hajnal első sugarai arról árulkodtak, hogy az éjszaka elrepült, viszont nem vitte magával a karomban fekvő lány gyászát és az én összezavarodott gondolataimat sem. Totálisan letaglózott Alice története, és a váratlanul jött őszintesége megérintett… Megérintett, jobban mint ahogy azt szerettem volna. Sőt! Soha nem akartam, hogy bármilyen szinten hatni tudjon rám ő vagy az élete, most viszont tagadhatatlanul ez történt. Egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy ez a nő, akivel annyira jól éreztem magam az elmúlt időszakban, hamarosan meghal majd. Ez biztosan valami vicc… De nem… Egyre jobban kezdtem felfogni, hogy nem álmodok, és ez a rémmese a valóság. Alice őszinte volt, és láttam a tekintetén, hogy minden szava igaz. Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék, így inkább csak újabb kérdéseket tettem fel neki.
- Hány gyereked volt az életeid során? – kérdeztem tőle halkan, mire ő rám nézett és elmosolyodott.
- Három – felelte halkan és révetegen. – Az 1200-as években volt egy lányom, de ő halva született. 1657-ben ismét született egy fiam, majd mint azt már te is tudod, James 1934-ben jött a világra. Sose nevelhettem fel egyiküket sem, de mindhármukat teljes szívemből szerettem. Carl és James szép kort éltek meg, és általuk Klaus mindig könnyűszerrel zsarolni tudott. Amikor egy kicsit is dacolni mertem vele, akkor kiirtotta a családom egy részét, ezzel elérve, hogy önként vonuljak elé, hogy megöljön. De néha csak puszta szórakozásból, egyfajta üzenetként ölte meg a szüleimet, vagy a testvéreimet.
- Mint most is? – szóltam közbe halkan.
- Igen, mint most is – felelte keserűen Alice.
- És minden egyes alkalommal ő ölt meg? – kérdeztem tőle döbbenten.
- Nem, Damon. De említettem is neked nemrég, hogy az 1900-as években kétszer autóbalesetben haltam meg. A korábbi alkalmakkor is előfordultak balesetek, de volt, hogy csak egy egyszerű gyermekbetegség ölt meg idő előtt, vagy pedig meghaltam a megszületésemkor. Az elmúlt évezredben voltam gazdag nemesi család egyetlen gyermek, és voltam szegény koldusok sokadik kölyke is. A természet nem válogatott és mindig más helyre és társadalmi rétegbe születtem. Volt, hogy a szüleimnek én voltam a mindenük, de volt, hogy egyszerűen eladtak pénzért egy tehetős férfinak. Egy viszont mindben közös volt: ha nem Klaus, akkor valami más vette el idő előtt az életem.
Nagyot nyeltem és próbáltam feldolgozni az újabb információkat. Hogy sikerült-e? Azt még magam sem tudtam. Alice élete és sorsa pokolibb volt, mint hittem. Egyáltalán hittem is bármit az életéről? Nem… Soha nem gondoltam bele abba, hogy mit is jelenthet újra és újra meghalni és újjászületni minden tudatunkkal és emlékünkkel a fejünkben.
- Nem értem Alice… Miért pont te? Miért te lettél az, akinek a természet a kezébe adta volna a hatalmat azért, mert Esther felborította az egyensúlyt a gyerekei vámpírrá tételével? – kérdeztem tőle értetlenül. Ő erre feszülten rám nézett, majd felült az ágyon és leszegte a fejét. Percekig csendben volt, majd végül mély levegőt vett és megszólalt.
- Mert ezzel akart engem kárpótolni a természet azért, mert Esther bosszúból a varázslata által elvette tőlem az édesanyámat – felelte végül csendben és lassan végül rám nézett.
A Mikaelson-ok vámpírrá válása és Klaus vérfarkas énjének a megkötése… Mind egy ember által valósultak meg… Egy ember vére kellett mindenhez… Tatia. Tatia Petrova.
- Tatia Petrova volt az édesanyád? – kérdeztem tőle döbbenten és felvont szemöldökkel. Ő csak bólintott én pedig ismét nem tudtam egy darabig, hogy mit is mondhatnék. Hát ezért nézett mindig olyan furcsán Elena-ra! A saját anyját látta benne újra, és ez biztosan felkavarta őt. A hasonmások, akik az ő édesanyjának a képmásai. – De azt mondtad, hogy a Mikaelson-ok rokona is vagy. Csak nem… Klaus és Elijah udvaroltak Tatia-nak – szólaltam meg ismét, majd ijedten Alice-re néztem, aki azonnal hevesen megrázta a fejét.
- Nem Damon, egyikük sem az apám. Az édesapámat soha nem ismertem meg – mondta nekem leszegett fejjel.
- De akkor mégis hogy lehetsz a rokonuk? Azt mondtad, hogy velük is rokonságban állsz. Hogy lehet ez? – kérdeztem tőle értetlenül, mert a kirakós utolsó darabkáját egyszerűen nem tudtam egyedül a helyére tenni.
- Amikor a Mikaelson házaspár elhagyta Európát és egy jobb élet reményében hajóztak át az óceánon, akkor nem egyedül érkeztek – szólalt meg végül Alice mély levegőt véve, rám nézett, majd folytatta a történetet. – A nagymamám az utazás előtt nem sokkal megözvegyült és ő is az új világba tartott, hasában már egy növekvő új élettel. Mindenki szerette és kedvelte őt, és segítették az özvegy, egyedül maradt asszonyt. Esther nagyon jó barátja volt, de a megszületendő lányt, Tatia-t sosem szívlelte. Miután az ő gyermekei is felnőttek, akkor Klaus és Elijah udvaroltak Tatia-nak, ám Esther minden erejével azon volt, hogy méltóbb párt válasszon magának a két fia, főleg azért, mert ő tudta jól, hogy Tatia-nak ekkor már volt egy törvényen kívüli lánya: én… Amikor Mikael tudomást szerzett erről a szerelmi háromszögről, akkor azonnal véget akart vetni neki, és végül bevallotta Esther-nek, hogy Tatia a lánya. Esther magán kívül volt, és mivel közben már azon dolgoztak, hogy halhatatlanná tegyék a gyermekeiket, ezért Esther titokban az anyám vérét használta fel a mágiához. Mikael éktelen haragra gerjedt, amikor ezt megtudta, de már nem tehetett semmit, és mikor Klaus első alkalommal vérfarkassá változott… Többé nem volt oka szégyenkezni, mert Esther sem volt hű hozzá.
- Szóval Elijah valóban a nagybátyád – szólaltam meg döbbenten, ami Alice arcára mosolyt csalt.
- Igen. Mindig ő volt az, aki szeretettel fordult felém és próbált megvédeni a testvéreivel szemben. Én sosem akartam bántani őket, de mind túlságosan is féltették az életüket és a hatalmukat, ezért sose engedte volna egyikük sem, hogy megkapjam 18 évesen az erőmet, amivel bármikor elpusztíthatom őket. Így maradt a fattyú testvérük gyermekének az örökös levadászása, amit Klaus örömmel magára vállalt – tette hozzá elszorult torokkal.
- Jellemző. Féltik az életüket, és ezért bármire hajlandóak – feleltem elhúzott szájjal, majd észre se vettem, hogy ismét magamhoz öleltem Alice-t és újra eldőltünk az ágyon.
- Ez érthető nem? Te is tartottál tőlem és biztos vagyok abban, hogy megfordult a fejedben, hogy megölsz, ha túl nagy fenyegetést jelentek a városra – felelte Alice halkan és be kellett látnom, hogy igaza van.
- Ezt nem tagadom, de velük ellentétben én esélyt adtam neked és megismertelek. Nekik pár hét helyett 1000 évük volt erre, mégse tették ezt meg – feleltem neki fejcsóválva.
- Te csak azért adtál nekem esélyt, mert felébresztettem a vágyaidat – szólalt meg Alice halkan, és biztos voltam abban, hogy mosolyog.
- Oké, ezt aláírom, de most nem ez a lényeg. A Mikaelson-ok folyton a nyomodban voltak, mert azt hiszik, hogy félniük kell tőled – mondtam elmerengve és hitetlenül. Alice-től félni? Ugyan, még a légynek sem tudna ártana, ha nem akar.
- Ez nem így van Damon. Ha bármi csoda folytán egyszer megérném a 18. születésnapomat, akkor olyan erő birtokosa lennék, amivel könnyűszerrel megölhetem bármelyiküket – felelte nekem halkan, majd rám nézett.
- Hát Klaus megölését nem igazán szorgalmaznám, mert azzal Mystic Falls összes vámpírja meghalna – húztam el a számat, mire Alice kérdőn nézett rám. – Szóval nem tudod… Ha egy ős meghal, akkor az egész vérvonala, minden vámpír aki tőle származik, az vele együtt hal. Én, Stefan, Elena, Caroline, Tyler, Bonnie anyja… Mindenki.
- Ezt nem tudtam – szólalt meg elhűlve Alice. – Honnan tudod ezt Damon?
- Onnan, hogy miután pár hónapja Esther visszatért, akkor feltett szándéka volt megölnie minden gyermekét. Mivel Mikael elbukott, ezért rajta volt a sor. Ám Finn-t, aki mindenben követte őt, mint valami idióta pincsikutya, sikeresen megöltük egy fehér tölgy karóval és…
- Várj, várj, várj Damon! – szólt közbe értetlenül Alice. – Azt mondtad, hogy Mikael elbukott? – kérdezte tőlem döbbenten.
- Igen. Sikerült ráakadnunk és rá is szabadítottuk Klaus-ra, akinek viszont mindig van egy B terve… Így aztán minden kudarcba fulladt és Klaus ölte meg Mikael-t, nem pedig fordítva – válaszoltam neki, majd rá néztem. Ő döbbenten meredt maga elé, és lassan én is megértettem, hogy miért. Mikael a nagyapja volt.
- Nem… Ez nem lehet… - szólalt meg halkan Alice, majd a kezébe temette az arcát.
- Veled nem volt baja Mikael-nek, igaz? – kérdeztem tőle döbbenten.
- Nem, ő nem… Sose értett egyet Esther-rel, de nem tudta megakadályozni a megátkozásomat sem - kezdte Alice könnyes szemmel, majd ismét felült az ágyon és rám nézett. – Ő tudta jól, hogy nem én választottam ezt az életet és sosem öltem, nem bántottam senkit… És nem is akartam a nagybátyáim és a nagynéném ellen fordulni soha. Amikor csak tudott, akkor felkeresett az évszázadok alatt és nagyon szoros volt vele a kapcsolatom. Utoljára a ’70-es években láttam őt kisgyerekként.
- Alice ez… Ez hihetetlen – szólaltam meg végül döbbenten és megcsóváltam a fejem. – Hogy bírtad mindezt ép ésszel elviselni? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Nem volt más választásom Damon – felelte nekem leszegett fejjel. – Még a legelején, valamikor az 1100-as években feladtam és öngyilkos lettem azután, hogy Klaus kíméletlenül megölte a családomat és a fiút, akit szerettem. Elegem volt mindenből, de az öngyilkosságommal nem értem el semmit, mert minden újra elölről kezdődött. Így nem volt más választásom, meg kellett szoknom ezt a sorsot, és meg kellett próbálnom boldognak lenni, amennyire lehet. James születése után megfogadtam, hogy soha többé nem fogok senkit sem a közelembe engedni, mert annak mindig ők isszák meg a levét. Mielőtt Elijah végigvitte volna a szülést, megtudtam, hogy a testvéremet és Lance-t is sikeresen elkapta Klaus… Nem volt menekvés, és meg kellett mentenem a fiam. De a szívem örökre lezártam, mert nem akarom, hogy ártatlanok igyák meg a levét annak, hogy én egyáltalán létezek. És most… Klaus tudta jól, hogy mivel irányíthat a legjobban. Elérte, hogy ide költözzek, mert pontosan tudta azt, hogy Elena-val sakkban tarthat engem. Most viszont… Hiába nem akartam, de te is veszélyben vagy azért, mert közelebbi viszonyba kerültünk, még ha ő nem is sejti, hogy semmilyen érzelmi kötődés nincs köztünk.
Meredten néztem Alice-re, és nagyot nyeltem. Nem, valóban nem volt köztünk soha semmilyen érzelmi kapocs és nem is lesz.
- Szerintem a barátság is egy elég erős kötelék tud lenni – feleltem neki nagyot sóhajtva, mire ő döbbenten nézett rám.
- Szerinted azok vagyunk? Barátok? – kérdezte tőlem értetlenül.
- Barátok extrákkal. Igen, valami olyasmi – feleltem neki, majd egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Pontosan ezért nem akartam itt maradni tegnap este – felelte nekem leszegett fejjel.
Óvatosan az álla alá nyúltam, majd felemeltem a fejét, hogy rám nézzen.
- Most már mindegy, nem? Én mindenesetre örülök, hogy végre elmondtad ezeket – mondtam neki őszintén.
- Megérte Damon? Nem hiszem – felelte a saját kérdésére.
- Ezt nem tudom, de mindesetre jobb szeretek tisztában lenni a dolgokkal, mintsem eltűrjem a titkokat és a hazugságokat.
- Ez érthető – felelte révetegen, majd hálásan a szemembe nézett. – Köszönöm Damon!
Én csak megrándítottam a vállam, majd hogy mielőbb kikerüljünk ebből a kissé feszült és zavaró légkörből, újra magamhoz öleltem és eldőltünk az ágyon. Nem tudtam, hogy ezek után mit mondhatnék még, vagy hogy kellene-e bármit is mondanom. Úgy tűnt, hogy végül mindent megtudtam, amit szerettem volna, és a titkok, azok a feszélyező momentumok végül eltűntek kettőnk közül. A kérdés már csak az volt, hogy mivel valóban átléptünk ma egy határt, ezek után vajon működhet-e tovább a viszonyunk vagy sem. Egyáltalán akarom én, hogy folytassuk? Egy hónap és Alice meghal, és ez a tudat morbid, lehangoló és szomorú volt. Hogy tudnék ezek után, ezzel a tudattal nyugodtan, a testére éhezve ágyba bújni vele? Ezer dolláros kérdés… Vagyok én annyira elcseszett és érzelmileg halott, hogy képes legyek eztán úgy viszonyulni hozzá, mintha semmit sem tudnék a pokoli sorsáról?
Azt hiszem, hogy sikeresen felkavartam magam körül az eddig viszonylag nyugodt és békés állóvizet. A kérdés most csak az volt, hogy ezek után képes leszek-e sértetlenül a partra úszni, vagy Alice-szel együtt elmerülök a gyilkos vízben? Vagy megpróbálkozok a lehetetlennel és megpróbálom őt is magammal vinni a partra. Megmenteni őt… De hogyan? Biztos vagyok abban, hogy sok mindennel próbálkoztak Elijah-val és ha felül tudtak volna valahogy kerekedni Klaus-on, akkor már megtették volna. Jelenleg csak egy lehetséges megoldást láttam: ha Alice végre önző lesz, nem foglalkozik tovább Klaus fenyegetéseivel és szembeszáll vele. Ennek viszont tudtam jól, hogy a végeredménye egy hármas halál lenne: Elena, én és talán Stefan is… Ezt viszont hagynám? Nem, ezen az áron nem akarnám én sem Alice életét megmenteni. Akkor mit tehetek hát? Semmit…
Csavaros logikám végül sikeresen zsákutcába vezetett és ugyanott voltam, mint korábban. Egyedül úszok ki a partra, vagy Alice-szel maradok, amíg tehetem, és majd a legvégén hagyom őt el? Igen, azt hiszem, hogy az utóbbi lesz a járható út, feltéve ha ő is ezt akarja. Most a fia halála kikészítette és az is lehet, hogy teljesen magába zuhan, míg végéhez nem ér az utolsó hónap.
- Damon? – szólalt meg Alice halkan a karomban, magamhoz térítve ezzel a gondolataimból. Én csak halkan hümmögtem egyet, mire ő felemelte a mellkasomról a fejét és rám nézett. – Miért nem hagytál elmenni? – kérdezte tőlem keserűen.
- Nem tudom – feleltem neki őszintén és egy nagyot sóhajtottam. – De nem hiszem, hogy ez számítana. Nem voltál jól, én pedig nem akartam, hogy bajod legyen.
- Ígérj meg nekem valamit Damon – szólalt meg halkan, majd felült az ágyon és mélyen a szemembe nézett. Nem igazán értettem, hogy mit akarhat, és az igazat megvallva, sosem szerettem más ígéreteire igent mondani. Végül kíváncsian felhúztam a szemöldököm, mert érdekelt, hogy mit akarhat mondani. – Ezt a barátságot, vagy nem is tudom én mit, ma éjszaka lezárjuk, és úgy fogunk tenni mindketten, mintha semmi sem történt volna ma. Rendben?
Kérdőn néztem rá, aztán végül lassan megértettem, hogy miért mondta ezt. Egyáltalán nem akarja, hogy bármelyikünkben is valaminemű érzelmek ébredjenek fel, és ennek azonnal el akarja taposni még a csíráját is. Helyes, ebben én is egyetértek vele.
- Ezt kérned sem kell – feleltem neki egy féloldalas mosollyal, amire végül az ő vonásai is felengedtek és nyugodtan fészkelte vissza magát a karomba.
Igen, szerintem mindketten pontosan ezt terveztük az elejétől fogva, és ezen semmi és senki sem fog változtatni. Mellesleg én elvileg még mindig Elena-ba vagyok szerelmes. Azt hiszem… Már a napját sem tudom, hogy mikor láttam, vagy hogy mikor gondoltam rá utoljára. Létezik az, hogy Alice mellett végül sikerrel jártam és kivertem őt a fejemből? Nos ha így van, akkor annak nagyon örülök, és már ezért megérte belebonyolódni ebbe a viszonyba. És a fergeteges együttlétek vele… Hm, igen, minden szempontból megérte egymásba gabalyodni. A kérdés már csak az volt, hogy ezután végül mi lesz? Valóban ott folytatunk majd mindent, ahol tegnap, azelőtt a bizonyos telefonhívás előtt félbeszakadtak a dolgok? Nagyon remélem, mert tényleg nem szerettem volna idő előtt elveszíteni Alice-t. De hogy egy hónap múlva mi lesz majd… Ezzel szerintem ráérek majd később foglalkozni.

6 megjegyzés:

  1. Kedves Morwem.
    Nagyon tetszett ez a rész is. Váratlanok voltak az Alice féle családi szálak. Nem gondoltam volna, hogy ő Tatia lánya. Nagyon várom, hogy mi lesz Damon és ő között. Kiváncsi vagyok, hogy merre tart a kettejük kapcsolata. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszti!
      Örülök, hogy tetszett, és hogy meg tudtalak lepni. :) Alice kis titka.:) Reméltem, hogy egy-két áll le fog esni ettől.:)
      Hogy Dalice kapcsolata hova tart? A válasz: bonyolult. És ez hamar el fog indulni, ezt megígérhetem.:)

      Törlés
  2. Hát továbbra is nagyon jó volt. Hát a családi kapcsolatok végre tisztázódtak Mikael a nagyapja egész szép csavar. Remélem Damon még nem adja fel és tovább fog próbálkozni kitalálni valami "normális" tervet. Alig várom a folytatását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kicsit megkuszáltam a családi szálakat, és Alice-t is elhelyeztem ebbe a keszekusza családi vonalba.:) Damont pedig ismerjük, ő mindig kitalál valamit, igaz?:)
      Örülök, hogy tetszett a rész :)

      Törlés
  3. Bocs a késésért, de egészségi és technikai okok miatt nem tudtam irni. Az egyik letudva, a technikai egy kicsit zürösebb és komolyan örvendek ha eltudom olvasni az új fejezeteket. A mostanit is csak vasárnap sikerült elolvasni. Én is valami ilyesmire gondoltam, annyi különbséggel, hogy én Kath rég elveszett/nem ismert lányára saccoltam. Damon még akcióba sem lendült, szerintem lesz néhány hozzáfűzni valója neki is. Bármennyire is kiváncsi vagyok a folytatásra a K2 és a TDF nagyon, nagyon hiányzott, alig várom a folytatásukat. Puszi, :):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Maresz! :)
      Remélem, hogy már jobban vagy és minden rendben van veled. A technikai részben nem tudok segíteni, de remélem, hogy az is megoldódik majd, én meg ígyis-úgyis örülök, ha írsz, akármikor is történik ez meg.:)
      Hát olyan messze nem volt a tipped a valóságtól, de Alice-nek én más szerepet szántam, és mire a soriban Nadiát megismertük, addig az ő sorsa már rég el volt döntve.:) Vagy írva, nem tudom.:)
      Damont úgy ismered, mint aki annyiban hagyja a dolgokat? Ugyan.:) Pénteken már TDF jön, szóval nyugalom, mindjárt itt van az is.:)
      Puszillak :)

      Törlés