2014. április 18., péntek

The Delena Fanfiction - 20. fejezet: Mint macska a forró kását

Sziasztoooook!:)

Háááát, ez a nap is eljött. Aj-jaj, drágáim, mi vár most Rátok? :D De nem, most nem mondok semmit, majd a fejezet végén elárulok pár fontos dolgot a folytatásról.:)




**********************




Hogy miként teltek a napok a történtek után Mystic Falls-ban? A válasz roppant egyszerű: siralmasan. Elena-t legalább annyira megviselte Stefan tette, mint engem. A különbség kettőnk közt csupán az volt, hogy én ismertem már Stefan-nak ezen oldalát, Elena-nak viszont mindez még nagyon új és friss volt. Andie halála szerintem őt jobban megviselte, mint engem, bár tény, hogy én sem örültem neki, sőt. De az idő jó orvosság, így pár nappal a történtek után már jól voltam. Bűntudat? Igen, még annak sem sikerült csak úgy varázsütésre köddé válnia, és láttam Elena-n, hogy ő is pontosan ugyanezzel a problémával küzd. Nem sok időt töltöttünk együtt, de azt hiszem, hogy ez félig meddig mindkettőnkre ráfért. Szükségünk volt egy kis magányra és térre, bár Elena sokkal jobban igényelte ezt, mint én. Nekem könnyebb lett volna, ha együtt vagyunk, és a közelemben tudhatom őt. Neki viszont még túlságosan is bűntudata volt, és hiába láttam rajta, hogy szeretné, ha végre felhőtlenül boldogok lennénk és egy párt alkothatnánk, Andie halála alaposan felkavarta az amúgy sem nyugodt állóvizet.
Esténként volt, hogy órákig beszéltünk telefonon, de a találkozót Elena nem engedte. Csak ritkán láttuk egymást, de ezek az alkalmak is általában heves csókcsatákkal zárultak és fájdalmas búcsúkat szültek. Hogy együtt voltunk-e? Erre még én magam sem tudtam a választ. A megfelelő kifejezés a kettőnk viszonyára talán az lenne, hogy „se veled, se nélküled”. A gond csak az volt, hogy a mi esetünkben a „se veled” részt nem az érzéseinkből vagy a habitusunkból fakadó problémák okozták. Az a tény volt a legnagyobb probléma, hogy Elena nem tudott szemtől szemben szakítani az öcsémmel. Az emiatti Stefan-féle tombolás pedig csak a hab volt a tortán. Szóval csak napról-napra őrlődtünk, és mindketten próbáltuk egymás nélkül túlélni a napokat.
Néhány nappal Andie halála után ismét látogatást tettem a Gilbert házba, amit Elena nem vett jó néven. Láttam rajta, hogy egyre nehezebben bír távol maradni tőlem, ezért nem díjazta az ilyen találkozásainkat. Most viszont Jeremy is otthon volt és a nappaliban játszott a konzolon, így Elena valamennyire nyugodt maradt, mert volt egy szempár, ami felügyelhetett minket.
- Túl régóta nem láttalak – feleltem halkan Elena-nak, miután ő feszülten folytatta a konyhában a pakolást. Az érkezésem szakította félbe ezen tevékenységében, amit most feszültség levezetés gyanánt folytatott.
- Tegnap találkoztunk Damon – válaszolta Elena rám sem pillantva, mire én csalódottan felsóhajtottam.
- Igen, mert elmentem eléd az iskolába, de te inkább Caroline-nal jöttél haza – feleltem neki keserűen.
- Azért, mert megígértem neki Damon és nem akartam megbántani őt – felelte makacsul Elena.
- Az ég szerelmére Elena, meddig akarsz még kerülgetni? Mire jó ez? – kérdeztem tőle fejcsóválva, majd nekidőltem a konyhapultnak és néztem tovább azt, ahogy előkészíti a főzéshez az edényeket és az alapanyagokat. Ő látszólag elengedte a füle mellett a kérdést, és csendben pakolt tovább.
- Mi lesz a menü? – kérdeztem tőle megadóan pár perc múlva, hátha valami semleges témáról beszélhetünk majd. Tökéletesen megértettem, hogy miért lett ilyen távolságtartó velem, mégis nagyon nehéz volt távol maradnom tőle.
- Tejszínes csirke – felelte nekem röviden, majd rám sem nézve nekilátott a csirkemell megtisztításához.
- Remek, segítek neked – válaszoltam neki vidáman, mire ő hevesen megrázta a fejét.
- Nem kell Damon, egyedül is boldogulok – válaszolta nekem ridegen. – Ez édesanyám receptje és mindig egyedül készítettem el.
Hitetlenül megráztam a fejem, majd váratlanul mögé léptem. Ő azonnal megérezte a közelségem, és olyan zavarba jött, mint talán még soha. Óvatosan megfogtam a derekét és magam felé fordítottam őt.
- Ne csináld ezt kérlek – feleltem neki kiszáradt torokkal, ő pedig látszólag teljesen megnémult. Pár napja nyomatékosan megkért arra, hogy ne kezdeményezzek és ne hozzam őt zavarba. De nem bírtam tovább távol lenni tőle. – Szükségem van rád – tettem hozzá neki halkan, és talán túlságosan is könyörgő hangnemben.
Elena légzése olyan hirtelen gyorsult fel, hogy még én is alig bírtam követni. A teste tűzforró volt, ezt még a ruhán keresztül is éreztem, miközben a derekát fogtam.
- Kérlek Damon – szólalt meg szinte könyörgően Elena, és ez a két szó… Ahogy kiejtette… Többet ért nekem ezer szerelmi vallomásnál.
- Csak ne küldj el magadtól. Semmi mást nem kérek, csak ezt Elena – feleltem neki halkan, majd olyan óvatosan értem az arcához, hogy abba még én is beleremegtem. A bőre felizzott ott, ahol megérintettem és ez egy őszinte, boldog mosolyt varázsolt az arcomra.
- Régen ígértem neked egy közös főzést. Mint barátok. Csak két barát – tettem hozzá halkan, mire Elena fájdalmasan az égbe emelte a tekintetét. – Két barát Elena, semmi több.
- Rendben – felelte nekem megadóan, majd látványosan fellélegzett, amikor hátrébb léptem tőle.
- Miben segíthetek? – kérdeztem tőle immár sokkal vidámabban, ami az ő arcára is egy halvány mosolyt csalt.
- Lehetsz ismét a kis kuktám – felelte nekem megenyhülve, mire én rosszallóan megcsóváltam a fejem.
- Már megint? – kérdeztem tőle elégedetlenül, bár tisztán látta rajtam ő is, hogy csak rájátszok a dolgokra.
- Ühüm – felelte elmosolyodva, majd intett, hogy álljak neki a sajt lereszeléséhez. – Ez az én receptem, szóval te csak a segédem lehetsz.
- Hm, Elena Gilbert mennyire élvezi, hogy van egy hely, ahol végre ő dirigálhat – feleltem neki piszkálódva.
- Pontosan – válaszolta röviden, majd immár sokkal jobb kedvvel folytatta a munkáját.
Miután kész voltam a sajttal, a csirke felszeletelése is rám várt, és végül a rizst is nekem kellett elkészíteni. Elena látszólag nagyon élvezte, hogy ugráltathat, én pedig készséggel tettem, amit kér, no persze nem teljesen úgy, ahogy ő akarta. Folyton egymásba ütköztünk, és nem szalasztottam el egy alkalmat sem, hogy valamilyen módon hozzáérjek. Igyekeztem minden ilyen után úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, illetve a kisfiús, ártatlan maszkom folyton rajtam volt. Elena viszont tökéletesen átlátott rajtam, ezért az ugráltatásom volt az ő kis bosszúja.
Már a szószt kevergettem a csirkéhez, amikor ismét nem bírtam magammal és látványosan elkezdtem kóstolgatni a mennyei ételt.
- Damon! Megint nem marad semmi a lábasban, mire elkészül! – csattant fel Elena feddőn, ám korántsem annyira dühösen, mint ahogy véleményem szerint illett volna.
- Ha te is megkóstolnád, akkor te sem tudnád abbahagyni, mert ez túlságosan finom Elena – feleltem neki ártatlanul, majd egy újabb kanálnyit emeltem ki a szószból és felé nyújtottam. Ő zavartan nézett rám, és láttam rajta, hogy nagyon vívódik, hogy vajon közelebb merjen-e lépni hozzám és megkóstolja-e a szószt. – Édesanyád receptje, meg sem kóstolod? – kérdeztem tőle aljas módon, amivel tudtam jól, hogy elérem azt, hogy közelebb jöjjön.
Tudtam jól, hogy miért habozik. A jelenet, amibe most csöppentünk, túlságosan is ismerős volt mindkettőnknek. Egyszer már végigjátszottunk hasonlót, és tisztában voltam azzal, hogy ezt Elena is tudja, és pontosan ezért nem mer közelebb lépni. Én viszont bátorítóan rámosolyogtam, mire ő lassan felém lépett egyet. Aztán még egyet… És még egyet…
Óvatosan a szájához emeltem a kanalat, de valahogy a sors olyan furcsa játékot űzött velünk, hogy ismét sikeresen kikentem a szája szélét. Ő zavartan pislogott rám, mire én lassan a szájához nyúltam. Tűzforró volt körülöttünk minden és lassan ködbe borult a világ, aminek a középpontjában csak ő és én álltunk. Ez rám is hatott, így alig bírtam végrehajtani azt a roppant nehéznek tűnő műveletet, hogy letöröljem azokat a csábítóan hívogató ajkait. Amint hozzáértem, Elena ajkai elnyíltak, még inkább csiholva ezzel bennem a vágyat, hogy ismét a magaménak követeljem azokat az édes ajkakat. Végül sikerült magam összeszedni, és pontosan úgy, mint a szülinapján, a számhoz emeltem az ujjam és lenyaltam róla a szószt, ami az imént még az ő ajkán volt. Azután pedig mi történt? Néma csend, és egyikünk sem bírt, vagy mert mozdulni. Csak néztük, néztük és néztük egymást, mereven, szótlanul és elmerülve abban a csodában, amit a másik szerelemtől izzó tekintete ígért. Másodpercek, percek, órák? Nem tudom, hogy meddig voltunk képesek így állni, és mi volt az a pont, amin átlendülve mindent kizártunk magunk körül és ez a tetteinkben is megnyilvánult. Szinte egyszerre mozdultunk egymás felé, de annyira lassan, hogy már maga az út is a másik ajkai felé, mennyei boldogságot varázsolt a szívünkbe. Hogy honnan tudom, hogy Elena is ezt érezte? Onnan, hogy úgy érezem, hogy a tükörképem látom benne és a teste reakciói is pontosan ugyanolyanok voltak, mint az enyémek. A légzésünk egyszerre gyorsult fel, és amikor már csak egy centiméter volt köztünk, akkor lenéztünk a másik ajkára, majd újra egymás tekintetében merültünk el. Aztán valamikor elfogyott a távolság és a következő amire ráeszméltem az az volt, hogy az ég tudja mióta állunk a konyhában összeölelkezve és lágyan csókolózva. Nem mozdultunk semerre egy lépést sem, csak csókolóztunk, becézgetve érzékien a másik finom ajkait. Ismét egy olyan álomban találtam magam, ami hihetetlen volt, hogy egyáltalán létezhet. De most ismét itt voltunk, egymásba gabalyodva és szerelemtől izzva csókolóztunk.
Nem tudom, hogy mennyi idő után tudatosult bennem, hogy a konyhában vagyunk és mellettünk a tejszínes szósz már igencsak forr, ami természetesen a vérünkre is igaz volt már. Így szinte észrevétlenül nyúltam le a tűzhely gombjához és halkan elzártam a lángot. Elena ebből semmit sem vett észre. Viszont tényleg iszonyatosan meleg volt a tűzhely mellett, amire semmi szükségünk nem volt, mivel épp elég forróság vett minket körbe, amit mi magunk csiholtunk. Ezért lassan hátrálni kezdtem Elena-val a konyhapult felé, amíg ő neki nem ütközött az említett bútordarabnak. Amikor ez megtörtént, hirtelen felültettem őt rá, de közben egyikünk sem zökkent ki a csókból.
Nem tudom, hogy mikor döbbentem rá arra, hogy a kezem ösztönösen útra kelt Elena testén. Talán akkor, amikor az ingem valahol a konyha padlóján végezte? Ekkor viszont hirtelen a bejárati ajtó csukódása térített minket magunkhoz, és mint az ijedt gerlepár, úgy rebbentünk szét.
- Mi volt ez? – kérdezte tőlem ijedten Elena. Én hitetlenül megcsóváltam a fejem, majd a tekintetem egy cetlire siklott, ami Elena mögött hevert a pulton. Túl jó volt a szemem, ezért anélkül el tudtam olvasni a tartalmát, hogy a kezembe vettem volna. Ennek eredményeként viszont hangosan kitört belőlem a nevetés. Elena zavartan nézett rám, és láttam rajta, hogy magában épp most kérdőjelezi meg azt, hogy épelméjű vagyok-e. Mikor végre be tudtam fejezni a nevetést, akkor közelebb léptem Elena-hoz, majd ügyelve arra, hogy szorosan hozzásimuljak, a cetlit a kezembe vettem. Elena kezébe adtam, mire ő elolvasta és azonnal a szája elé kapta a kezét. Pontosan tudtam, hogy mi áll rajta, ezért újra nevetni kezdtem.
Három szó, ami olyan pírt varázsolt Elena arcára, hogy öröm volt nézni. „Bonnie-hoz mentem. Jer.”
- Úristen – mondta Elena hüledezve. – Mikor tette ezt a pultra? – kérdezte tőlem döbbenten.
- Nem tudom - válaszoltam neki és közben megrándítottam a vállam.
- Tisztán emlékszek arra, hogy a nappaliban volt, amikor mi még javában főztünk – mondta Elena elmerengve.
- Ühüm – feleltem neki mosolyogva, majd lassan, szinte észrevétlenül közelebb léptem hozzá.
- Szerinted tudja? – kérdezte Elena aggódva, amivel elérte, hogy ismét nevetésben törjek ki.
- Nem Elena, szerintem azt hitte, hogy csak nyelvészeti ellenőrzést végzünk a másik szájában és a ruhák is csak azért kerültek le rólunk, mert akadályozták a vizsgálatot – feleltem neki nevetve, mire ő még jobban elpirult.
- Letette ezt a pultra és mi még csak észre sem vettük? – kérdezte Elena elhűlve.
- Nagyon úgy tűnik – feleltem neki vigyorogva, majd mosolyogva végignéztem rajta. – Mellesleg mikor került le rólad a felsőd? – tettem fel az ezer dolláros kérdést Elena-nak, mert egyszerűen nem emlékeztem arra, hogy levettük-e egyáltalán róla.
- Fogalmam sincs – válaszolta Elena döbbenten. – De a te ingedre sem emlékszek – tette hozzá halkan, és közben lassan végignézett rajtam, míg a tekintete meg nem állapodott az arcomon.
5… 4… 3… 2… 1… Azt hiszem, hogy mindkettőnknek pontosan ennyi másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy végiggondolja a történteket és elemezze az érzéseit. Öt másodperc és egyszerre mozdultunk a másik felé, hevesen lecsapva egymás ajkaira úgy, mintha még soha nem ízleltük volna őket. A dolgok megint kezdtek teljesen kiesni, és néha ébredtem csak a tudatomra. Például akkor, amikor lekerült Elena-ról a nadrág… Vagy amikor elindultunk botorkálva a nappali felé… Majd fel a lépcsőn… És végül be Elena szobájába.
Többször volt már példa arra, hogy hevesen egymásnak estünk és az ágyban kötöttünk ki. Most viszont mindketten pontosan tudtuk azt, hogy ezúttal nem lesz senki és semmi, ami közénk állna és megakadályozna minket abban, hogy beteljesítsük azt a szerelmet, amit az ég a szívünkbe adott ajándékul, hogy egymás karjában megéljük és megtapasztaljuk azt a boldogságot, amire földi szavak nem léteznek és soha nem is léteztek.


************
Nem vagyok gonosz, de tényleg nem vagyok ám az, ugye?:) De annyit megsúgok, hogy megéri várni a folytatást, mert (figyelem, dobpergés) a következő fejezetet mindkét fél szemszögéből megírtam.:)  Először Elenáét olvashatjátok majd el, és igen, a végére maradt a legjobb, Damon. Mindkét fejezet elé találtam egy olyan videót, ami tökéletesen összefoglalja a bennük tomboló érzéseket, és azt, hogy látják az eddigi kapcsolatukat és úgy mindent. Mivel Elenával kezdünk majd, íme az ő videója. Csak hogy addig se unatkozzatok és ne emésszen fel titeket a tűkön ülés.:) És még valami: mindkét fejezetnek a címe: Csak hallgass a szívedre :) 


Türelem, rózsát terem, illetve szép fejezetet.:) Addig is itt a videó, amivel hangolódhattok a folytatásra.:)(Nem én készítettem!)

Morwen

7 megjegyzés:

  1. Tetszett a rész. Nem vagy gonosz csak mint jó író tudod hol kell abbahagyni egy részt a hozz, hogy biztos fent maradjon az érdeklődés és a kérdés "Hogyan tovább?". Kicsit sajnálom őket amiért Stef akciója ilyen csúnya véget ért, de az jó, hogy csak egy kis idő kellett nekik. Megint egy jó kis főzőcskézés, nagyon jó jelenet volt és nagyon édesek voltak ahogy átmentek csókolózásba amibe jó sokáig belefeledkeztek, hogy még Jer is elment közben + még vetkőztek is. Várom már nagyon a következőt.

    U.i.: Milyen karót kapott volna Damon, ha vámpírként állít haza Elenával Chicagóból. Ha nem is a szívébe kapta volna, de máshova, plusz milyen pipa lett volna mindenki mindkettejükre vagy rendeztek volna egy ünnepséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az előzőben elfelejtettem, de Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok neked.

      Törlés
    2. Hát igen, kell néha a függővég, ami tudjátok, hogy a specialitásom :D Szeretem őket, és tudom, hogy ti is, ugye?:) Na jó, leálltam.:) Jaj, annyira örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a rész.:)
      Hát Damon biztos kapott volna, ha Elenával vámpírként állít vissza, de ne rohanjunk előre, most más van terítéken. A vámpír-ügy kérdése pedig még nincs megoldva, de jól sejted, hogy ez még koránt sincs lezárva.:)
      Köszönöm a jókívánságodat, én is Nagyon Boldog Húsvétot Kívánok Neked.:)

      Törlés
  2. Te, huncut kis Vadalma!
    Nem, nem vagy gonosz, nem ....., nagyon ...., csak egy kicsit. "....nyelvészeti ellenőrzés egymás szájában'' és "a ruhák csak azért kerültek le rólunk, mert akadályozták a vizsgálatot" a hét legeslegjobb fejezete és legeslegjobb poénja ebben a fejezetben volt, eredeti Damon gyöngyszem. A kövi fejezetig ezen szórakozom, egy vidám, kedves, vicces, fantasztikus fejezet volt. Legalább 5x olvastam el annyira tetszett, annyira szórakoztató volt, még most is nevetek magamba. Most mond meg te is..., hogy lehetne távol maradni egy ilyen pasitól, egyszerűen nem lehet ŐT nem szeretni. Imádtam minden betűt, veszőt, pontot. Le az összes kalappal előtted. Kár, hogy most nem látsz, mert tényleg emelem a kalapom. Eddig is tükön ülve vártam az új fejezeteket, de most ezek után.... Nos, akkor még mindig várni... a türelem sosem volt az erősségem. Ergo, mindent összevetve, ismételten feldobtad a napom, gratulálok, egy ős tehetség vagy. Ja és egy nagyon Kellemes Húsvétot kivánok neked és a családodnak. Millió pusziiiiiiiii :):):):):) :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vigyorim!: D
      Örülök, hogy ilyen jó kedvre derítettelek, és hogy ennyire tetszett a rész, meg az idézett szövegek :) Kell néha ilyen is, nemde? :D
      Szóval Damon még mindig a No. 1. neked, igaz? :D Hát ez nem lep meg, egy ilyen rész után biztosan nem :D Gondolom még jobban tűkön ülve várod a folytatást, meg minden.:) Hát igen, elárulom, hogy lesz miért :D
      Köszönöm a szép szavaidat, és én is Nagyon Békés és Áldott Húsvétot Kívánok Neked és a családodnak.:)
      Puszillak :)

      Törlés
  3. Szia Morwen!:)
    Ismet nem tudok mast mondani, csak azt, hogy imadtam. Az egesz fejezetet. Konnyed volt, aranyos, megis imadnivalo. A parbeszedek nagyon karakterhuek voltak, a Damon-fele poenon Mareszhoz hasonloan en is jot nevettem. Remelem, meg sok ilyen kis aranyos delenas fejit hozol nekunk!:) Mar alig varom a folytatast!:)
    En is kellemes unnepeket kivanok!:)
    Sok puszi:Mano

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mano!:)

      Örülök, hogy tetszett, és köszönöm a szép jelzőket is.:) A karakterhűség... Mindig nagyon félek tőle és külön köszönöm, hogy kiemelted.:) A poénok pedig örülök, hogy jó kedvre derítettek.:)
      Neked is boldog Ünnepet Kívánok!:)

      Puszillak :)

      Törlés