Sziasztok!
Damon's Fanfiction újra, újra egy 18+-os résszel. :) Remélem, hogy még nem unjátok :D
Puszi mindenkinek:)
Morwen
**********************
Hat nap… Ennyi ideje, hogy Alice elutazott Elijah-val és
azóta semmit sem hallottam egyikük felől sem. Nem mintha az ős engem érdekelt
volna, mert jobban foglalkoztatott Alice sorsa. Vagy élete… Vagy tudom is én,
hogy mije! Mióta elmentek, a napjaim elég idegesen teltek. Naphosszat csak
dúltam-fúltam, morogtam, és ha netán Elena és Stefan a villában járt, és meg
merték kérdezni, hogy mi bajom van… Nos, a végeredmény majdnem két fejetlen
vámpír lett. Hogy mi van velem? Fogalmam sincs… Alice története kétség kívül
megérintett, és akármennyire sem akartam, hatással volt rám. Megsajnáltam őt,
és tényleg szerettem volna, ha Bonnie sikerrel jár és megmenthetjük valahogy az
életét. Nem akartam elveszíteni a szexpartnerem? Hát igen, azt hiszem, vagyis
nagyon reméltem, hogy ez a válasz az iménti kérdésre.
Szóval nem voltam valami nyugodt idegállapotomban, és a mai
nap… Hát ez még jobban felidegesített. Vészjóslóan beléptünk a decemberbe és
súlyosan ketyegett visszafelé az a kibaszott, megállíthatatlan óra. December
elseje volt és alig 16 nap volt hátra addig a bizonyos, elátkozott napig. Alice
pedig azóta sem adott magáról hírt. Nagyon reméltem, hogy nem gondolta meg
magát, és nem adta fel az életét idő előtt James halála miatt. Nem, ezt ő sem
tenné meg, mert… De mi van, ha mégis? Elvesztette a fiát, az utolsó
családtagját, mármint az emberek közül. Teljesen meg volt győződve arról, hogy
többet nem fog újjászületni, így hát mi oka lett volna még a maradék alig három
hetet, jobban mondva kettő és felet, kibírni?
Na jó, ez most már tényleg nem vicc, nagyon bosszant, hogy
nem tudok felőle semmit. Bonnie sem jelentkezett, ami kezdett még frusztrálóbb
lenni. Így hát azon kaptam magam, hogy idegesen hívom az új kis összeesküvőmet,
hogy dolgozik-e egyáltalán.
- Mondd Damon – szólt bele a telefonba feszülten Bonnie.
- Találtál valamit? – kérdeztem tőle azonnal a dolgok közepébe
vágva.
- Még semmit – felelte nekem nagyot sóhajtva. – De dolgozok
rajta, és van még időnk.
- Idő? Van még időnk? – csattantam fel mérgesen, és azt
hittem, hogy telefonon keresztül is letépem a boszi fejét. – Tudod te, hogy
milyen hónapot írunk?
- Igen Damon, tudom – felelte kelletlenül Bonnie. – De
megköszönném, ha nem rajtam vezetnéd le a feszültséget, és inkább kibékülnétek
egymással.
- Kibékülni? Miért? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Mert összevesztetek, vagy nem? – kérdezte tőlem
összezavarodva Bonnie.
- Miért kaptam volna össze a kis boszorkával? És min? Azóta
a nap óta nem láttam, hogy te nálam jártál és elvitted a könyveket.
- Óóóó – szólalt meg váratlanul és elcsodálkozva Bonnie.
- Mi az az óóóó? – kérdeztem tőle idegesen és türelmetlenül.
- Akkor valamit félreértettem – felelte nekem révetegen.
- Mi van? – kérdeztem tőle egyre jobban kijőve a sodromból.
– Az istenit Bonnie, beszélj világosan, mert egy szót sem értek abból, amit itt
össze-vissza hebegsz-habogsz!
- Nos, én… Szóval… - kezdte megint a mellébeszélést, én
pedig szó szerint kezdtem érezni, hogy hamarosan felrobbanok a dühtől. Ezt ő is
megérezhette, mert végül újra megszólalt. – Szóval Alice már két napja
visszatért, és láttam is az iskolába. Eléggé letört volt, ami persze érthető,
de ennek ellenére sem láttalak egyszer sem vele. Vagyis hát megszoktuk, hogy
szinte minden nap elvitted az iskolából, most pedig felé se nézel, és…
Felé se nézek? Két napja itthon van? Mi a… Döbbenten
szorítottam a kezemben a telefont és észre se vettem, hogy szép lassan porrá
zúztam. Ennyit az illedelmes elköszönésről, amit mellesleg amúgy sem most
kezdtem volna el bevezetni a telefonálásai szokásaimba.
Szóval itthon van, és valamiért ezt nem akarta közölni
velem. Oké, értem én, hogy gyászolja a fiát és semmi kedve ilyenkor egy kiadós
hancúrozáshoz… Na jó, nekem sem éppen az volt a tervem, hogy amint hazaér
fekete gyászruhában, akkor egyből megdöntöm majd. Szóval… Rendben, de akkor mit
is akarok én tőle, és miért idegesít annyira, hogy fel sem keresett?
Barátok? Nem még csak azok sem vagyunk, hisz ezt
megbeszéltük és mindketten ehhez szeretnénk tartani magunkat. Mégis kettőnk
közt a különbség az volt, hogy én szerettem volna látni őt. Beszélgetni, vagy
valami hasonló, szexmentes dolgokat művelni vele. Az elmúlt hetekben szinte
minden időt együtt töltöttünk, és a hirtelen hiánya sokkoló volt. Talán emiatt
készített ki annyira az, hogy az idő nagyon gyorsan elkezdett repülni…
Lehetőségek? Végig sem gondoltam azt, hogy mi tévő legyek,
mert máris a kocsiban voltam és az iskola felé vezettem. A tanítás már a vége
felé közeledett és nem voltam biztos abban, hogy el tudom kapni Alice-t az
iskolánál. Hát nem is sikerült, mert félúton találkoztam vele. Ő kíváncsian
felhúzta a szemöldökét, amikor meglátott az úton, én pedig félreálltam az
autóval. Pillanatok alatt kiszálltam a kocsiból, majd elé sétáltam. Oké, ezzel
megvolnánk, de most merre? Azonnal eszembe jutott az utolsó alkalom, amikor
láttam, és az a bizonyos, furcsa csók. Csak néztük egymást, és megint nem
tudtam, hogy mi a ménkűt mondjak.
- Nem tudtam, hogy hazajöttél – szólaltam meg végül halkan,
mire ő csak bólintott.
- Most már tudod – felelte nekem nagyot sóhajtva.
- Kerülsz, csak azt nem tudom, hogy miért? – tértem rá végül
a lényegre, mert sosem szerettem köntörfalazni.
- Szerintem viszont pontosan tudod Damon, hogy miért
kerüllek – felelte nekem csendesen.
- Nem Alice, nem tudom – válaszoltam neki határozottan. Hogy
a francba ne tudnám? Engem is felbosszantott az az idióta csók, de szerintem
simán túllépünk majd rajta.
- Ne hazudj Damon, tudom, hogy neked is furcsa volt a
legutolsó csókunk. Világosan megmondtam neked, hogy soha többé nem engedek
magamhoz közel senkit és ehhez tartom is magam. 16 nap… Hamar elszáll, és vedd
úgy, hogy már tizenhetedike van és vége van, jó?
- Nem Alice, nem jó! – feleltem neki feszülten. – És nem
tudom, hogy milyen furcsaságra célzol, mert én nem éreztem semmi ilyet akkor,
amikor elköszöntünk pár napja. Szóval nem értem, hogy minek kell túlkombinálnod
a dolgokat – tettem hozzá határozottan, és úgy láttam, hogy sikeresen
meggyőztem őt, és magamat is a kis hazugságommal. Felkavaró volt az a csók, ez
tény, de nem kell belőle ekkora ügyet csinálni.
Alice érdeklődve vizslatott egy darabig, majd végül
megenyhültek a vonásai.
- Sajnálom, ezek szerint az érzékeim mondták fel a
szolgálatot. James halála kikészített – tette hozzá halkan.
- Ez érthető – mondtam neki csendesen. – Szóval? Befejezed
akkor a kerülgetésem?
- Lehet róla szó – felelte végül megenyhülve, majd
elmosolyodott.
- Rendben, akkor hazaviszlek – feleltem neki ellentmondást,
nem tűrően, mire ő félszegen rám nézett.
- Damon, tudom, hogy nem kellene ezt mondanom… Vagyis
kérnem, de… Szóval lehetne inkább, hogy hozzád menjünk? Mióta James meghalt,
Klaus egyszerűen elviselhetetlen. Folyton erre emlékeztet, mintha nem
szenvednék a nap minden percében emiatt, és ráadásul nem győzi emlegetni
Elena-t, meg persze téged, hogy mi lesz a sorsotok, ha ellene fordulok – mondta
végül lehajtott fejjel, és biztos voltam abban, hogy nagyon nehezére esett egy
ilyen szívességet kérni.
- Hé! – szólaltam meg halkan, majd az ujjam az álla alá
tettem és felemeltem a fejét, hogy rám nézzen. Bíztatóan rámosolyogtam, majd
megszólaltam. – Menjünk, jó?
Hálásan és megkönnyebbülten nézett rám, majd megfogta kezem,
ami az álla alatt volt, és megszorította.
- Köszönöm – mondta halkan, mire én csak bólintottam, majd a
kocsi felé biccentettem, hogy induljunk.
Csendesen telt az utunk a villába, majd amikor megérkeztünk,
akkor egymás mellett, némán sétáltunk be a házba.
- Az enyém melletti szoba üres, és vendégfogadó állapotban
van, szóval nyugodtan birtokba veheted. A ruháid, amiket itt hagytál, azok
pedig még mindig az én szobámban vannak – mondtam neki halkan, miközben a
lépcsőn sétáltunk felfelé az emeletre.
- Nem hiszem, hogy szükségem lesz egy külön szobára –
szólalt meg Alice csendesen, mire én értetlenül rá néztem. Megtorpantunk a
lépcső közepén, és a bőrömön is éreztem, hogy megfagyott körülöttünk a levegő.
Szóval tényleg nem akar távol lenni tőlem, és a kapcsolatunkat sem szándékozik
máris temetni.
A tekintete magabiztos és eltökélt volt, bár korántsem volt
annyira vidám és vágytól izzó, mint amit megszoktam tőle. Vágy? Nem, azt nem is
igazán láttam a szemében. Ott most csak szomorúság és bánat ült, és valami
másfajta, eddig számomra ismeretlen csillogás. Elég ambivalens képet mutatott
így, de ennek ellenére is még mindig gyönyörű és kívánatos volt. Lassan
közelebb léptem hozzá, míg végül óvatosan a falhoz nem érkezett a háta.
Érdeklődve néztem rá, és kerestem a tekintetében az ellenkezés leghalványabb
szikráját, de ilyet nem láttam rajta. Óvatosan hozzáértem az arcához, majd
kisimítottam belőle a kósza fekete tincseket. Nagyon jó érzés volt újra a
selymes bőrét érezni az ujjaim alatt, és ez belül elégedettséggel, nyugalommal
töltött el. Óvatosan közelebb hajoltam hozzá, majd amikor a tekintete az
ajkamra siklott, akkor végül lágyan megcsókoltam őt. Finoman nyomtam őt a
falhoz, ő pedig a karjait a nyakam köré kulcsolta. Rég váltottunk már ilyen
lassú és érzéki csókot, de biztos voltam abban, hogy most erre van szüksége. És
talán nekem is… Nagyon jól esett újra ölelni őt, és a gyengéd mozdulatok hamar
felkorbácsolták a vágyat iránt. De tudtam, hogy most egy kicsit érzékibb,
nyugodtabb együttlétre vágyik, ami ellen most nekem sem volt kifogásom.
Érzelmek? Nem, nem erről volt szó. Egy kis törődésre és kedvességre vágyott,
amit végül úgy gondoltam, hogy meg tudok neki adni, és közben még én is jól
érzem majd magam.
Lassan elkezdtünk felfelé haladni a maradék pár lépcsőfokon,
majd elindultunk csókolózva a szobám felé. Amint beléptünk az ajtón,
végigsimítottam az oldalán, és alig észrevehetően sikerült megszabadítanom a
felsőjétől. Hamar újra egymás ajkaiba feledkeztünk, ő pedig az én ingem
igyekezett eltüntetni. A mozdulatai érzékiek és nagyon is jólesőek voltak.
Mindketten nehezen kapkodtunk a levegő után, és ez egyre jobban kezdte
felszítani bennünk a tüzet.
Elkezdtünk végül az ágy felé hátrálni, és amint Alice eldőlt
rajta, magához húzott és levette rólam a nadrágomat az alsónadrágommal együtt.
Mintha nem kívánnám már így is eléggé őt! Megint pontosan tudta azt, hogy mivel
tud azonnal az ujja köré csavarni! Egy kissé hevesebben csaptam le az ajkaira,
majd amint forrón hozzásimultam, ő jólesően nyögött bele a csókba. Lassan a
nyakára hajoltam, majd végigcsókoltam, és a melleihez érve megszabadítottam őt
a melltartójától. Érzéki sóhajokkal jutalmazta, hogy a melleit sem voltam rest
kényeztetni, ám mivel én is kezdtem egyre türelmetlenebb lenni, inkább tovább
haladtam, hogy pillanatok alatt levegyem róla a nadrágját és a fehérneműjét. Ő
ekkor már elég hangosan zihált, és amikor végül visszatértem az ajkaihoz… Csak
tudnám, hogy miért hiányzott ennyire a közelsége! Óvatosan nekifeszültem, majd
egy őrjítően lassú tempóban merültem el benne, amit egy szintén őrjítően lassú,
szenvedélyes mozdulatsor követett. Alice azonnal körbefonta a lábát a derekamon,
és nem győzte a csípőjét kitartóan felém tolni, hogy minél mélyebben a magamévá
tegyem.
Végre! Végre én is megnyugodtam, mert újra vele lehettem.
Igen, most már tudtam, hogy azért voltam annyira feszült, mert túl sok ideig
volt távol tőlem. Most viszont minden rendben volt, mert ez a kívánatos nő újra
a karomban volt. Újra végigbarangolhattam a gyönyörű testét, és magamnak
követelhettem minden porcikáját, minden sóhaját és minden érintését.
Ez a lassú, ám cseppet sem unalmas együttlét ugyanolyan
őrjítően hatott rám és rá is, mintha csak egy eszeveszett, gyors menetet zavartunk
volna le. Érzékien simítottam végig a nyakától elindulva lefelé, az egész
testén, majd amikor a fenekéhez értem, akkor szorosan megfogtam őt, hogy
ezúttal se az ágy nyelje el a mozdulatokat, amikkel egymás gyönyörét igyekeztünk
kiteljesíteni. Ennek következtében a csókja pillanatok alatt hevesebb lett, és
a keze is szenvedélyesen túrt a hajamba és közben igyekezett még szorosabban
magához ölelni engem. Ez… Ezt szeretem benne! Ezt a mindenre vevő, nyitott és a
szex terén kicsit sem prűd hozzáállását! A hangja egyre jobban azt súgta, hogy
jó munkát végzek és az izmai… Hm, igen, azok is dolgoztak kőkeményen, és egyre
intenzívebben löktek mindkettőnket a beteljesülés felé. Ezzel egy időben
fokoztam egy kicsit a tempón, de inkább a mélység és az erő volt az, amit most
kihasználtam, és amivel teljessé akartam tenni a gyönyört… Azt a gyönyört, ami
pillanatokkal később magába szippantotta Alice-t, és annyira hevesen és
erőteljesen feszült ívbe tőle a teste, hogy teljes erőmből tartanom kellett őt,
hogy ne zökkenjünk ki. Azután pedig… Sötétség, mámor és minden porcikát
végigégető, intenzív gyönyör. Hevesen kaptam Alice csókja után, és néhány
erőteljesen mély lökéssel teljes mértékben kiteljesítettem a kéjt, ami az imént
söpört végig rajtunk. Még néhány erőtlen csókot váltottunk, majd lassan
elváltam az ajkaitól és ránéztem.
Hiba, második fejezet…
Nem kellett volna ezt tennem. Amint a szemébe néztem, újra
az a furcsa, kellemesen bizsergő érzés bódította el a testem, mint amit annál a
bizonyos csóknál éreztem. Nagyot nyeltem és nem tudtam, hogy mit is mondhatnék.
Így inkább ismét megcsókoltam őt, és engedtem, hogy ez a furcsa, ám túlságosan
is jóleső érzés végigsöpörjön rajtam. Nem tudtam hova tenni a dolgot, de most
nem is igazán akartam foglalkozni vele. Jó érzés volt, a többi pedig perpillanat
nem érdekelt. Alice ajka is fáradt és erőtlen volt, ám a csókja finom és édes
volt. Lassan végül elhajoltam tőle, leszálltam róla és mellé feküdtem. Ő abban
a másodpercben már a mellkasomra is hajtotta a fejét, a takarót ránk húzta, és hozzám
bújt.
Bamm… Bamm… Bamm…
Nem! Nem! Nem! Ez kurvára nem jó, és nem, ez kibaszottul nem
a szívem volt!
A picsába! Ez túlságosan is jó volt, és túlságosan is jól
esett. Pillanatok alatt feléledt bennem a korábbi feszültség, mintha soha el
sem tűnt volna, és mintha kibérelt helye lenne a szívemben. Ami elvileg halott,
ugyebár… Oké, ez most jó volt, szép volt, kielégítő volt, és ennyi. Semmi több!
Alice-szel jól megvagyunk, és amint helyreállnak a dolgok benne, és jobban lesz
ő is, akkor köztünk is minden a régi lesz. Így van, hamar újra mi leszünk a
hálószobák rettegett királyai és aztán…
Aztán elrepül a december és azon kapom majd magam, hogy ő
nincs többé. Nagyot nyeltem, és közben éreztem, hogy még jobban belesüppedek az
ágyba és a párnába. Nincs időnk… Egyszerűen nincs több idő, amit ezzel a nővel
tölthetnék, és ez most már egy cseppet sem tud hidegen hagyni. Elkeserít és
letaglóz a tudat, hogy két és fél hét múlva ő már nem lesz itt… Nem elhagyja a
várost… Meghal. A halálra készül, én pedig úgy tűnik, hogy szorosan mellette
lépdelve haladok a kivégzése felé. A baj csak az volt, hogy kezdtem attól
tartani, hogy azon a napon én is meg fogom égetni magam, és ez ellen nem tudom,
hogy tehetnék-e bármit is. Vagy, hogy akarok-e tenni ellene.
Akarok, persze hogy akarok, mert engem hidegen hagy az, hogy
mi fog vele történni! Nem fog érdekelni, és nem hagyom, hogy magával rántson és
megérintsen! Hisz ki is ő nekem? Senki. Csak egy nő, akivel kivételesen jól
összepasszolunk az ágyban. Így van, semmi egyéb szikra, meg furcsa csókok és
szívet bizsergető érzések nincsenek, mert azokat csak képzeltem!
Így van. Még egy kis ideig élvezzük majd egymás társaságát,
majd a megfelelő időben elköszönünk egymástól, és úgy fogunk tenni, mintha a
másik nem is létezett volna. Igen… Én valóban úgy fogok tenni, mert ő végleg
meghal, és… Igen, azon a napon minden véget ér majd: következmények és
összetört lelkek nélkül! Más opció pedig nincs és nem is lesz!
Következő rész
Kedves Morwen!
VálaszTörlésNagyon tetszett a rész. úgy hiszem Danom már nem sokáig fogja tudni azt hazudni magának, hogy Alice iránt semmit sem érez és fordítva sem. A megmentésére nagyon kiváncsi vagyok. Várom a folytatást. :)
Szia Eszti! :)
TörlésKöszönöm szépen, hogy írtál és jaj, nagyon örülök, hogy tetszett.:) Hát igen, Damon felfogása nem a leggyorsabb, de hát ilyen is kell :)Idővel a tervük is kiderül majd :)
Kicsit késve, de nagyon tetszett a rész. Jó látni Damonon, hogy lassan beismeri magának, hogy szereti Alice-t. Várom a következő részét.
VálaszTörlésJobb később, mint soha :) Örülök, hogy tetszett és meg voltál vele elégedve :) Lassan, de biztosan haladunk előre, így Damon is :)
Törlés