Egy kis csajos kiruccanás. :) Olyan is kell néha, nemde? De persze semmi sem mehet tökéletesen, de erről majd a fejezetben olvashattok. :)
Jó olvasást!
Morwen
************************
Mire utolértem Elena-t a parkolóban, addigra viszonylag le
is nyugodtam, és lelkiekben igyekeztem felkészülni egy igazi kis csajos
délutánra.
- Felkészültél? Mehetünk? – kérdezte tőlem Elena vigyorogva,
amikor beültünk a kocsiba. – A lányok már az üzletnél várnak minket.
- Mehetünk – válaszoltam neki mosolyogva. – De nem probléma,
hogy veletek tartok? Caroline látszólag nem kedvel engem, és az igazat
megvallva, fogalmam sincs, hogy miért – tettem hozzá értetlenül, mert tényleg
fogalmam sem volt arról, hogy tulajdonképpen mivel sikerült magamra haragítanom
őt.
- Ne is törődj vele Alice – legyintette Elena félvállról és
közben elindult az autóval. – Kissé bizalmatlan veled, és igazából szerintem
inkább attól tart, hogy te lettél Damon új kis áldozata. Ami persze szerintem
nem így van, mert meg tudod magad védeni, ha kell.
- Ezt jól látod Elena. Szóval akkor csak legyek türelmes
Caroline-nal, igaz? – kérdeztem tőle összefoglalva a szavait.
- Pontosan – felelte mosolyogva.
- Na jó Elena, én ezt most már tényleg nem értem. Mi történt
veled, hogy hirtelen ennyire jó kedvű vagy? Történt valami, amíg távol voltam?
– kérdeztem tőle értetlenül, mert eddig nem ilyen kis vigyorinak ismertem meg,
és kezdtem belátni, hogy Damon-nak igaza van. Valami nem stimmel.
- Csak boldog vagyok – felelte nekem egyszerűen, majd ismét
sejtelmesen elmosolyodott.
- Ennyire dúl a szerelem? – kérdeztem tőle mosolyogva. –
Stefan-nal amúgy mi van? Nem láttam ma és tegnap sem az iskolában – mondtam
neki elmerengve.
- Stefan… Nos… Ma sem jött iskolába. Mostanában kissé
feszült köztünk a légkör – mondta Elena elkomorodva.
- Ooooké Elena, most már hivatalosan sem értelek… Akkor mire
fel ez a jó kedv? És mi a probléma veletek? Persze csak, ha megkérdezhetem,
mert nem akarom a dolgaitokba ártani magam – tettem hozzá halkan, mert tényleg
nem szerettem volna megbántani a kíváncsiságommal, de ha barátnőként esetleg
kiöntené nekem a lelkét, akkor szívesen meghallgatom.
- Stefan-nal nézeteltéréseink vannak a táplálkozásom kapcsán
– kezdte Elena nagyot sóhajtva. – Még nem sikerült elfogadnia azt, hogy én
inkább emberi véren élek, mintsem állatin. Próbáltam azt az utat is, de nekem az
nem jött be. Végre kezdtünk túljutni a bűntudatos időszakán, mert tudod nagyon
bántotta őt az, amit Damon is a fejéhez vágott: nem engem mentett ki először a
vízbe borult kocsiból, hanem Matt-et. Aztán megtudta, hogy hazudtam neki az
evési szokásiam kapcsán… És azóta Caroline kanapéját bérli, szinte mindig.
Szóval a kérdésedre a válaszom az, hogy: nem, most nem dúl a szerelem, ahogy te
mondtad. Ez csak átmeneti időszak, és majd hamarosan mi is rendben leszünk.
Csak idő kell még… – tette hozzá Elena lesújtva.
- Állj, állj, állj! Ezt tényleg nem értem Elena. Először is,
miért nem otthon alszik Stefan, másodszor pedig ennek ellenére miért vagy ma
annyira kicsattanva a boldogságtól? – kérdeztem tőle hitetlenül, mert tényleg
nem bírtam egyedül összerakni ezt a zavaros képet.
- Stefan azért nem alszik a Salvatore villában, mert nem
tudja Damon-t elviselni, illetve nem szereti gyertyatartóként érezni magát
mellettetek – felelte Elena elmosolyodva, és közben egy cinkos pillantást
vetett rám.
- Óóó! Hopsz… Öhm… Értem. Damon és én… Szóval… - kezdtem
bele a habogásba, de nem igazán tudtam, hogy mit mondjak Elena-nak. „Bocsi,
hogy néha túl hangosak vagyunk az ágyban?” Nem, ennek semmi értelme, így inkább
figyelmen kívül hagytam ezt az információt, amit megosztott velem.
- De a boldogságom tárgya az az, hogy ti ketten nagyon jól
megvagytok Damon-nal – szólalt meg ismét Elena mosolyogva, és válaszolva ezzel
a második kérdésemre. – Nem tudom, hogy hova utaztál el pár napja, de Damon szó
szerint magán kívül volt addig. Nem lehetett elviselni, nem lehetett
hozzászólni, és azt hittük Stefan-nal, hogy helyben letépi a fejünket. Emiatt
most is inkább messziről kerültük a villát. És miután hazajöttél… - megint
elmosolyodott Elena, mire én mindent tudóan, és zavartan bólintottam.
- Azóta nyugodt Damon, igaz? – kérdeztem tőle elmerengve.
- Igen, most láttam rajta, hogy újra a régi. Kicsit karót
nyelt még, de legalább jól van. Pontosan úgy viselkedik, mint amikor kezdett
belém szeretni. Csak most a kiszemelt szerencsés nem én vagyok, hanem te –
tette hozzá mosolyogva, én pedig még levegőt is elfelejtettem venni. – És ennek
Alice borzasztóan örülök. Boldog vagyok, hogy Damon kezd végre túllépni, és
mivel téged is nagyon kedvellek… Érted már, hogy miért vagyok a Stefan-nal
történtek ellenére is annyira vidám? – kérdezte tőlem mosolyogva, majd rám
nézett.
Hogy mit látott rajtam most Elena? Fogalmam sincs.
Döbbenetet? Sokkot? Kétségbeesést? Talán egyszerre mind a hármat. Elena szavai
letaglóztak, és pontosan az a félelmem kezdett beigazolódni, amitől mindig is
tartottam, és sosem akartam. Damon valóban kezdene belém szeretni? Hogy mi?
Nem, nem, nem! Ez nem lehet, ezt semmiképp sem hagyhatom, és Elena biztosan
csak rosszul látja a dolgokat.
- Alice? Hahó, itt vagy? Megjöttünk – szólalt meg Elena
kedvesen és közben finoman a vállamhoz ért, amivel végül sikeresen magamhoz
térített.
- Igen, persze! – vágtam rá hirtelen, majd zavartan
ránéztem. – Menjünk – tettem hozzá végül egy tökéletesen erőltetett mosollyal
az arcomon és kipattantam a kocsiból.
Mély levegő, lassan beszív és kifúj. „Igen, ez az Alice,
próbálj megnyugodni! Elena csak téved. És akármennyire is édesen bizsergető a
szívednek az a lehetséges tudat, hogy Damon… Hogy Damon is… Érez… Valamit…
Viszont…”
Hevesen megráztam a fejem, és igyekeztem megfogadni az
iménti belső tanácsomat. Igen, meg kell nyugodnom, és Elena biztosan rosszul
látja a dolgokat. Nekem egyre fontosabb Damon, de ő… Nem, nem, ezt nem
hagyhatom. Most már tényleg beszélnem kell vele, amint hazaértünk. De addig is…
- Alice? Jól vagy? – lépett oda hozzám Elena, mire én ismét
elmosolyodtam. – Persze! Irány vásárolni – tettem hozzá vigyorogva, bár
korántsem a lehető legőszintébben. Kellett még pár perc, míg lenyugszok és
ráhangolódok a csajos shoppingolásra. Mire beléptünk az üzletbe és a
próbafülkéknél csatlakoztunk Bonnie-hoz és Caroline-hez, ez végül meg is
történt.
- Csakhogy megjöttetek – sóhajtotta Bonnie hálásan, és
közben aggódva Caroline-ra nézett. – Car máris öt ruhát sikeresen rám sózott,
pedig még alig léptünk be az üzletbe.
- Azt hittem, hogy szeretnéd, ha segítenék ruhát választani
– felelte keserűen Caroline, és láttam ekkor Elena-n és Bonnie-n, hogy ők sem
sokáig tudják már szó nélkül elviselni Caroline csípős szavait, ami a
jelenlétemben nem csak felém irányult.
Elena igyekezett ismét menteni a helyzetet, mert karon
fogott és elindult velem a báli ruhák részlege felé.
- Kitartás Bonnie, mindjárt mi is csatlakozunk hozzátok –
felelte a két barátnője után, mi pedig elmerültünk a szebbnél szebb estélyik
választékában.
Elena-t sem kellett félteni, mert öt perccel később már én
magam sem számoltam, hogy hány gyönyörű ruhakölteménnyel a kezünkben tértünk
vissza a próbafülkékhez.
- Nem Bonnie, ez még mindig nem az igazi – szólalt meg
Caroline Bonnie-t méregetve, és ránk sem pillantott, amikor visszaértünk.
- De Car, ez meseszép. Jer biztos imádni fogja – szólalt meg
Elena mosolyogva.
- Ne zavarjatok össze lányok – szólalt meg Bonnie elkenődve.
– Alice, te mit gondolsz?
Hirtelen mindenki rám kapta a tekintetét, én pedig nagyon
utálni kezdtem azt, hogy sikeresen engem rángattak bele a békebíró szerepébe.
- Szerintem is gyönyörű a ruha Bonnie, de nyugodtan
nézelődhetsz még, mert lehet, hogy találsz egy sokkal szebbet – feleltem végül
diplomatikusan, és így reméltem, hogy egyik felet sem bántottam meg. Őszintén
szólva nekem az összes költemény tetszett, amit Bonnie, majd később Elena
felpróbáltak, és nem is igazán tudtam volna választani közülük. A baj csak az
volt, hogy ez a sajátomra is igaz volt.
Elena már rég végzett és Bonnie is hamarosan megmenekült
Caroline-tól, így már csak én próbálgattam bőszen a ruhákat, és Caroline.
- Azta! – szólalt meg elhűlve Elena, amikor már vagy a
nyolcadik estélyiben bukkantam elő a fülkéből. Caroline épp Bonnie előtt
forgolódott a tükörnél és azon vitatkoztak, hogy kövéríti-e a ruha Car-t, vagy
sem.
- Wow – kapta a fejét felénk Bonnie is, és elmosolyodott. –
Ez a tökéletes darab! – tette hozzá elismerően Bonnie.
- Szerintem is. Damon imádni fogja – felelte cinkosan
kacsintva Elena, mire én nem voltam biztos abban, hogy nem sikerült fülig
pirulnom. Nem akartam Damon-nal foglalkozni a vásárlás alatt, és most sikeresen
eszembe jutatták azt, hogy tulajdonképpen arra a bálra választunk most ruhát,
amire ő fog engem elkísérni.
- Jaj ugyan már, semmi szüksége nincs ilyen trükkökhöz, mert
Damon már úgyis az ujja köré csavarta őt. Esténként ő a vacsi és rohadtul nem
érdekli Damon-t, hogy mit fog felvenni – csattant fel Caroline feszülten, mire
mindenki rákapta a döbbent tekintetét, köztük én is.
Lassan kezdtek összeállni a fejemben a szavai, és ijedten a
nyakamhoz kaptam. Damon reggel megharapott, én pedig erről teljesen
megfeledkeztem.
- Damon azt tesz vele, amit akar, mert a figyelmeztetésem
ellenére is a csapdájába sétált Alice, és végül Damon meg is igézte őt. Szóval
a lényeg? Tök mindegy, hogy mit veszel fel – tette hozzá csípősen Caroline, és
tüntetően visszafordult a tükör felé.
Elena és Bonnie döbbenten néztek a barátnőjükre, majd végül
rám. Rám, aki ijedten és zavartan pihentettem még mindig a kezem a nyakamon.
Lassan elvettem a kezem a nyakamról, mintha nem lenne ezzel egyértelmű az, hogy
Caroline a megharapásom kapcsán nem hazudott.
Elena azonnal mellém lépett, és keserűen megrázta a fejét,
amikor a nyakamra nézett.
- A francba! – mondta mérgesen.
- Ugye Elena? Én megmondtam, hogy félreismerted Damon-t. Nem
az a kis szent, akinek te hinni akarod – vetette oda félvállról Caroline,
amivel végül elérte azt, hogy nálam bizony elszakadt az a bizonyos húr.
- Ebből elég volt Caroline! – csattantam fel mérgesen, majd
felé léptem. – Végre kibújt a szög a zsákból! A probléma csak az, hogy nagyon
is tévedsz Damon kapcsán.
Caroline nagyot sóhajtott, majd végül felém fordult, és úgy
nézett rám, mint valami hülye kis átvert tini lánykára. Ha tudná, hogy rohadtul
nem vagyok már az és nem kell engem félteni, pláne nem Damont-tól.
- Na mondd nekem Alice! Akkor mégis mi az ott a nyakadon? –
kérdezte tőlem olyan elégedettséggel az arcán, hogy ezzel csak még jobban feldühített.
– Ne akard nekünk beadni, hogy az bizony nem vámpírharapás, mert pontosan
tudjuk mind, hogy miként is néz ki egy ilyen seb.
- Nem Caroline, nem tagadom, hogy ez bizony Damon műve. A
probléma az elméletedben ott van, hogy nem az akaratom ellenére van ott –
tettem hozzá keserűen, mire mindenki értetlenül nézett rám. Oké, ebbe talán nem
kellene belemennem, de tényleg szerettem volna már tisztázni a konfliktusaimat
Caroline-nal.
- Persze, mert megigézett – felelte unottan Caroline.
Mérgesen elé léptem, és alig egy méter távolság volt
köztünk.
- Igézz meg! – feleltem neki röviden, mire ő értetlenül
nézett rám. – Gyerünk, teszteld, hogy meg tudsz-e igézni. Láthatod, hogy nincs
rajtam vasfüves ékszer, szóval gyerünk!
- Alice, ne – szólt közbe Elena békítően. – Erre semmi
szükség.
- De igen Elena, szükség van rá, mert látszólag Caroline-t
nem lehet akármivel meggyőzni, és eldöntötte magában, hogy egy olcsó kis lotyó
vagyok, akit Damon sikeresen az ágyába ráncigált. Az utóbbi igaz is, csak hogy
ez ellen nekem sem volt kifogásom – feleltem Elena-nak, majd újra Caroline-re
néztem. – Gyerünk, igézz meg!
Caroline hitetlenül megrázta a fejét, majd végül döntött, és
közelebb lépett hozzám.
- Milyen színű estélyi van most rajtad? – kérdezte tőlem
megigézve, mire én elégedetten elmosolyodtam.
- Tűzvörös – feleltem neki a hazugságot, amire ő aztán az
égbe emelete a tekintetét, ugyanis a szín egy cseppet sem stimmelt.
- Biztosan vasfüvet ittál – mondta nekem unottan és
elfordult tőlem. Ám én elkaptam a kezét és visszafordítottam magam felé. A
csuklóm felemeltem elé, mire ő hitetlenül rám nézett.
- Teszteld! – feleltem neki határozottan, de ő csak
hitetlenül megcsóválta a fejét. – Mi veszteni valód van? Gyerünk Caroline,
próbáld meg bebizonyítani, hogy neked van igazad – tettem hozzá magabiztosan,
és tudtam, hogy ezzel a mondattal elérem azt, amit akartam.
Caroline végül elkapta a csuklómat, és mire Elena vagy Bonnie
bármit is mondhattak volna, ő már meg is harapott. Még szerencse, hogy az üzlet
ezen része kihalt volt, különben elég érdekes látványt nyújthattunk volna az
arra járó vásárlóknak. Caroline arca átváltozott, de fél pillanattal később már
el is engedte a csuklóm.
- Nincs vasfű a szervezetében – fordult döbbenten Elena és
Bonnie felé, majd újra rám nézett. – Ez mégis hogyan lehetséges? – kérdezte
tőlem értetlenül.
Én elmosolyodtam, majd elegánsan visszasétáltam a tükör elé,
és onnan válaszoltam neki a kérdésére.
- Úgy, hogy engem nem lehet megigézni – feleltem neki
mosolyogva és győzelemittasan, majd halkan elmormoltam pár latin szót, és
csodák csodájára a nyakamon és a csuklómon lévő seb is begyógyult. Reggel nem
hiszem, hogy bárki is észrevette volna ezt rajtam, mert tél lévén a ruha
takarta a nyakam. És talán a tornaórát is megúsztam. De ebben az estélyiben már
tökéletesen látni lehetett az apró harapást.
- Most már hajlandó vagy felhagyni a csipkelődő
megjegyzéseiddel és Damon lenézésével? Semmi olyat nem tesz velem, amit nem
akarnék, vagy amibe nem egyeznék bele – szólaltam meg ismét, de a lányok még
mindig döbbenten néztek rám.
- Hagyod, hogy megharapjon? – kérdezte tőlem döbbenten
Bonnie.
- Próbáld ki milyen, és akkor te is élvezni fogod – feleltem
neki nevetve, és azt hiszem, hogy ezzel végleg eloszlattam minden alaptalan
gyanúsítgatást a prűdségemre vonatkozóan. Nem mintha valaha is felmerülhetett
volna ellenem ez az abszurd feltételezés.
- Szerintem a témát túltárgyaltuk és nem tartozik ránk Damon
és Alice szexuális élete – felelte Elena nagyot nyelve, majd Caroline felé
fordult. – Most már megnyugodtál? Hajlandó vagy elásni a csatabárdot? Ami
fogalmam sincs, hogy miért létezhetett egyáltalán.
- Oké, oké, ebben tévedtem – felelte végül megenyhülve Caroline.
– Sajnálom Alice, oké? – tette hozzá halkan, mire én mosolyogva bólintottam.
- Rendben – feleltem neki kedvesen.
- Mellesleg ez a ruha tényleg gyönyörűen áll. Szerintem ezt
válaszd – tette hozzá az időközben előbújt kritikus énje.
- Hiszek nektek – mondtam mosolyogva, majd visszafordultam a
tükör felé. – Ez tökéletes lesz!
Mindenki végül elmosolyodott, és én is nagyon
megkönnyebbültem, mert úgy tűnt, hogy sikeresen megbékítettem Caroline-t is.
Szerencsére egyikük sem forszírozta, hogy miért nem tudnak megigézni, de nem is
volt erre idejük. Bonnie-nak csengett a telefonja, és valami üzenetet
kaphatott, mert amint elolvasta, ijedten nézett ránk.
- Lányok, nekem most el kell mennem. Akadt egy kis családi
zűr, és nem maradhatok tovább – felelte nekünk bűnbánóan.
- Semmi baj Bon, menj csak. A ruhádat pedig majd én
elintézem – mondta Caroline kedvesen.
- De ugye semmi komoly probléma nincs? – szólalt meg Elena
aggódva, de Bonnie mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem dehogy, csak a szokásos. De most sietek, majd később
beszélünk – felelte Bonnie kedvesen, majd újra ránk mosolygott és magunkra
hagyott minket.
- Akkor? Végeztünk? Nekem is sikerült választanom ruhát –
szólalt meg Caroline vidáman, miután Bonnie távozott és újra megcsodálta magát
a tükörben.
- Mindannyiunknak megvan a ruhája, szóval igen – felelte
Elena boldogan.
- Helyes, akkor itt végeztünk is. Már csak át kell öltöznünk
– mondta Caroline, majd kedvesen rám nézett. Hál Istennek, most már vele sem
lesz gond!
Viszonoztam a mosolyát, majd mindketten bementünk a fülkékbe
átöltözni.
- Hazavigyelek? – kérdezte Elena, miután mindhárman
kiléptünk az üzletből a ruháinkkal megpakolva.
- Damon-nak megígértem, hogy írok neki, ha végeztem és eljön
értem – mondtam Elena-nak, mire ő újra elmosolyodott, majd cinkosan összenéztek
Caroline-nal. Oké, akkor most hivatalosan van még egy Damon-Alice pártoló
barátnőm is?
- Gyorsabb, ha elviszlek, nem? – kérdezte végül Elena,
amiben végül igazat adtam neki.
- Legyen. Köszönöm, hogy elviszel – feleltem neki hálásan.
- Semmiség – mondta fejcsóválva és vigyorogva Elena. A
ruháinkat betettük a hátsó ülésre, majd Elena Caroline-hoz lépett.
- Megnyugodtál? – kérdezte barátnőjétől, mire az az égbe
emelte a tekintetét, majd bólintott. – Helyes. Akkor holnap találkozunk – tette
hozzá mosolyogva Elena.
- Igen – mondta végül Car kedvesen és rám mosolygott. –
Tényleg sajnálom Alice – tette hozzá csüggedten.
- Semmi baj, megértelek. Fátylat rá – mondtam vidáman és ez
rájuk is átragadt.
- Car, egy pillanatra – szólalt meg Elena, miután Caroline
már indult volna az autója felé.
- Stefan… - kezdte volna Elena, de nem bírta a mondatot
befejezni.
- Ne aggódj Lena, jól lesz. Csak kell még neki egy pici idő.
Igyekszek hamar észt verni abba csökönyös, sértett fejébe – mondta Car
kedvesen.
- Köszönöm – felelte Elena hálásan, majd mély levegőt vett
és visszafordult felém. – Induljunk – tette hozzá halkan, majd végül mindketten
beszálltunk a kocsiba és visszaindultunk a Salvatore villa felé. Oda, ahol
tudtam jól, hogy egy elég keserű beszélgetés vár most rám és Damon-ra. A nap
elszállt, és ideje, hogy foglalkozzak a kettőnk problémájával.
Kedves Morwen!
VálaszTörlésNagyon tetszett a rész. Jó volt olvasni, hogy a lányok milyen jól elvoltak. Caroline végre megbékélt Alicel és a megvalósítás zseniális volt. Leesett az álam is. :) Arra a bizonyos beszélgetésre pedig már nagyon kiváncsi vagyok. :)
Szia Eszti:)
TörlésÖrülök, hogy tetszett a csajos kiruccanás :) Alice pedig frappánsan megoldotta a helyzetett Care-rel :) A beszélgetés is jön ám :)Hamarosan :)
Tetszett a rész. Nincs is jobb mint nézni amikor Stefan vagy/és Caroline tévednek valamiben amiben megszállottan hittek. A ruha vásárlás végül is sikerrel zárult Car és Alice nem ölték meg egymást hanem békét kötöttek. Elena egész ügyesen győzködi Alice-t arról, hogy Damonnal kéne járnia. Stefan meg elmehetne óvodásnak ahogy néha viselkedik és megbántottat játszik. Várom majd a folytatását.
VálaszTörlésEgyetértek veled, én is imádom, amikor Stef vagy Car koppan egy jóóó nagyot :) Nincs is annál jobb :)
TörlésStef néha tényleg ovis, a sorozatban is. Az énjének ezen részét (és sok mást is) nem igazán szeretem... :S