Sziasztok! :)
Végre ez a nap is eljött. :) Az egyik kedvenc fejezetem tárul most elétek, amit egyszerűen imádtam monitorra vetni. :) Hát, remélem, hogy a ti tetszéseteket is elnyeri majd. :)
Jó olvasást!:)
Morwen
***********
Idegesen léptem be a bárba, ahova Damon-nal érkeztünk. Igaz,
hogy végig fogtam a kezét, de valahogy a hely nem ébresztett bennem szép
emlékeket. Nagyjából tudtam, hogy mik történtek velünk itt, de nekem csak az
maradt meg az egészből, hogy nagyon megbántottam Damon-t és csúnyán
összevesztünk. Nem tudtam szeretettel gondolni a bárra és fogalmam sem volt
arról, hogy Damon miért hozott ide. Kérte, hogy bízzak benne, amit én bármikor,
vakon is megtettem volna. Így hát próbáltam összeszedni magam és nem kimutatni,
hogy mennyire felkavar ez a hely.
Kisebb tömeg volt már a bárban, és mivel péntek este volt,
ez egyáltalán nem volt csoda. Damon céltudatosan a bárpulthoz vezetett, majd
intett Jamie-nek. Szerencsére emlékeztem rá, bár ez csoda volt, mivel vele csak
azon az estén találkoztam, amikor elég csúnyán kiütöttem magam. Másnap a
reggelit az ikertestvére szolgálta fel, aki nő volt ugyan, de a nevük ennek
ellenére ugyanaz volt. Most ő is a pultban állt, de minket most a bátyja
szolgált ki.
Jamie hamar közelebb lépett hozzánk, majd vigyorogva
köszöntött minket. Létezik, hogy emlékszik ránk? Remélem nem, mert nem igazán
voltam a legszalonképesebb formámban azon az estén…
Damon valamit beszélt vele, amit nem hallottam a hangos zene
miatt. De amikor két pohár ital került elénk az asztalra, teljesen megrémültem.
Damon vigyorogva felém fordult, majd a kezembe adta az egyiket. Idegesen
fürkésztem a poharam és el sem tudtam képzelni, hogy Damon mit akarhat ezzel az
egésszel. Leitatni? Vagy csak szórakozni? Nekem ez a hely túlságosan is
fájdalmas emlékeket hozott a felszínre, és nem bíztam abban, hogy képes leszek
ellazulni és másképp tekintetni rá.
- Ránk – emelte a magasba Damon a poharát, majd bíztatóan
rám nézett. Én is hasonlóképpen tettem, majd egy bátortalan mosolyt küldtem
felé, végül pedig egyszerre ittuk ki a poharaink tartalmát. Tequila… Nem
szívesen ittam újra ezt, de nem volt mit tenni, Damonra bíztam magam.
- Látom, nem igazán tudsz ellazulni – felelte Damon
fejcsóválva.
- Nem tehetek róla Damon, egyszerűen csak ez a hely… Ez…
Túlságosan is fájó emlékeket őrzök erről a bárról. És a motelról… - feleltem
leszegett fejjel, ám ő az ujjával az állam alá nyúlt, hogy ránézzek.
- Ezen viszont ma változtatni fogunk – felelte nekem
kedvesen, eközben pedig Jamie ismét elénk lépett és egy kulcsot tett le a
pultra. Damon hálásan biccentett felé, majd azonnal a zsebébe süllyesztette a
kulcsot, nekem pedig esélyem sem volt egy pillantást se vetni rá. Bár amennyire
ismertem Damon-t sejtettem, hogy milyen szám van feljegyezve a kulcscsomóra.
Damon végül nem mondott semmit, csak bíztatóan megszorította
a kezem, és elkezdett abba az irányba húzni, ahova a pult feletti tábla
mutatott. Igen, arra voltak azok a bizonyos szobák, ezt még én magam is tudtam.
Némán léptünk ki az udvarra, majd Damon céltudatosan vezetett a másik épület felé,
ami maga a motel volt. Miután beléptünk a nyolcas szobába, akkor újra kézen
fogott és szembe fordult velem. Alaposan végignézett rajtam, és elmosolyodott.
Tudtam, hogy tisztában van azzal, hogy még mindig bántanak a történtek és
képtelen vagyok feloldódni. Nyitott könyv voltam előtte, de ezt soha nem bántam
egy percre sem.
Lassan közelebb lépett hozzám, majd gyengéden és lágyan
megcsókolt. Az érzékeim azonnal életre keltek és máris kezdtem magam jobban
érezni a karjaiban. A bűntudatom még mindig égetett, de Damon gondoskodott
arról, hogy ezt szép lassan elfelejtsem. Lassan lehámozta rólam a blézeremet,
majd óvatosan az ágy felé kezdett húzni. A szívem pillanatok alatt eszeveszett
tempóra kapcsolt, amit Damon egy mosollyal nyugtázott az ajkaimon. Végül elértük
az ágyat, ám ahelyett, hogy eldőltünk volna rajta, Damon elvált az ajkaimtól,
amit egyáltalán nem tudtam hova tenni. Értetlenül ránéztem, mire ő csak kajánul
rám vigyorgott. Ami pedig ezután következett, az teljesen meglepett és
ledöbbentett. Damon lassan a nyakláncomhoz nyúlt, majd kikapcsolta azt és a
zsebébe süllyesztette. Már szóra nyitottam volna a számat, ám ő az ujját az
ajkaimra tette, jelezve ezzel, hogy ne szólaljak meg. Ismét kézen fogott, majd
együtt leheveredtünk az ágyra. Ő csendben megigazította a párnát a fejünk
alatt, majd a mellkasára vont és betakart minket.
- Csak lazítsd el magad és bízz bennem – suttogta halkan a
fülembe, én pedig képtelen lettem volna nem hallgatni a szavaira. Mély levegőt
vettem, beszippantottam a mámorító illatát, majd lehunytam a szemem és közben
szorosan átöleltem őt. Ő lassan simított végig a hajamon és a hátamon újra és
újra, míg végül teljesen el nem lazultam. Már abban sem voltam biztos, hogy
ébren vagyok-e, de aztán az érzékeim hirtelen kiélesedtek, ám mégis minden
olyan volt, mintha egy álomban jártam volna. Lassan tudatosult bennem, hogy
abban is vagyok, csak éppen ez nem az én álmom, és amiket látok, azok valójában
a múlt eseményei.
Minden olyan furcsa volt, mégis tudtam, hogy igaz és
megtörtént mindez. Kívülről láttam saját magamat és csak lassan jutott el a
tudatomig az, hogy ez azért van így, mert Damon szemszögéből látom magamat és a
történteket. A fejemben végül minden a helyére került: Damon azért vette le a
nyakláncomat, hogy a fejembe férkőzhessen és megmutassa nekem azokat az
emléket, amik számomra örökre elvesztek. Boldogan elmosolyodtam, majd még
szorosabban átöleltem Damon-t és immár boldogan vártam a képeket, amiket
számomra tartogatott.
Hirtelen a bárban találtam magunkat, és olyan valósnak tűnt
minden, mintha épp most történne az egész. Damon és az akkori önmagam a pultnál
álltunk és jókedvűen iszogattunk.
- Nocsak, mégis beadtad a derekad és iszol velem
tisztességesen? – kérdezte egy túlságosan is széles vigyorral az arcán a
múltbéli Elena Damon-t és közben kiitta a pohara tartalmát.
- Ha tisztességesen nem is, de iszogatok veled. Valakinek
muszáj valamennyire józannak maradnia, különben a túlságosan is feloldódott
Elena Gilbert még meg fogja bánni a ma estét – válaszolta Damon, mire tisztán
láttam az emlékeiben azt, hogy mennyire zavarba hoztak a szavai. Sosem hittem
volna, hogy tényleg ennyire nyitott könyv vagyok a számára. Én ismertem magamat
és a reakcióimat, így kívülről látva is tudtam, hogy mikor milyen érzések
lehettek bennem, még ha nem is emlékeztem rájuk. Valahogy éreztem, hogy Damon
is tisztán látja ezt az akkori énemen, de hogy honnan tudtam ezt, arról
fogalmam sem volt.
- Nem hinném – felelte az emlék-Elena mosolyogva. Jézusom,
ennyit vigyorgok, amikor becsípek? Ez szörnyű… – Tegnap is úriember voltál és
végül nem ráncigáltál be az ágyadba – tette hozzá incselkedően a részeg másom.
Hihetetlen, hogy azon a napon ennyire nyomultam Damonra. Nem csoda, hogy
szegényt nagyon megviselte az az este és annyira kibukott rám miatta.
- Ami késik, az nem múlik. Mellesleg én nem nevezném a
helyedben úriembernek azt, aki az akaratom ellenére megcsókol – felelte Damon
egy sokat mondó pillantással. Hát igen, neki sem kell a szomszédba mennie, hogy
flörtleckéket vegyen. Őt sem kell félteni, az biztos, tudta, hogy mivel
csavarjon az ujja köré.
- Miből gondolod, hogy az akaratom ellenére volt? – tette
fel sértetten a kérdést a részeg Elena, én pedig magamban még jobban
szégyelltem magam. Úgy néztem ki így, mint egy hisztis öt éves, és perpillanat egyáltalán
nem értettem, hogy mit látott bennem Damon és miért szeretett belém.
- Te mondtad. Még pofon is vágtál érte – felelte Damon
mentegetőzve, majd maga elé emelte a kezeit, még jobban eljátszva ezzel az
ártatlanságát. – Állítólag – tette hozzá végül elmosolyodva, majd közelebb
hajolt az emlék Elena-hoz. – Állítólag – ismételte meg a szavait, amik még rám
is hatással voltak. Éreztem, hogy tiszta libabőr lettem, és halványan az is
eljutott a tudatomig, hogy a valóságban Damon szorosabban a karjaiba zár és feljebb
húzta rajtunk a takarót a motelszobában.
- De csöndes lettél hirtelen Elena – folytatta tovább Damon
az emlékekben a szavait.
- Miért kell folyton kihasználnod azt, hogy vannak érzéseim
feléd is? – csattant fel mérgesen a múltbeli énem, amire még én is
összerezzentem. – Miért nem hagysz békén és engeded meg, hogy zavartalanul
járjak Stefannal? – tette hozzá sértetten, mire Damon elmosolyodott,
megcsóválta a fejét és közelebb hajolt a múltbeli Elena-hoz.
- Több okból is nem teszem ezt meg neked Elena. Egy: Stefan
épp gyilkos üzemmódban nyomja az ipart Klausszal és egyáltalán nincs most
veled. Kettő: nem könnyítem meg a dolgod azzal, hogy távol maradok tőled.
Miért? Mert önző vagyok és én is legalább annyira akarlak téged magamnak, mint
Stefan. Ha nem jobban – tette hozzá még halkabb hangon. Én alaposan végignéztem
magamon és láttam, hogy mennyire zavarba jöttem. De nem csak akkor, hanem most
is. Damon szavai a szívemig hatoltak, és biztos voltam abban, hogy tényleg
mosolygok most a karjaiban a motelszobában. De nem volt sok időm tovább
gondolkozni ezen, mert a kép tovább forgott a szemeim előtt. A múltbéli Elena
hirtelen közelebb hajolt Damonhoz és szenvedélyesen megcsókolta őt. Szinte az
ajkaimon éreztem a csókot és végül rájöttem arra, hogy miért. Most már nem
kívülről láttam a történteket, hanem valamiért sokkal közelebbinek éreztem
mindent. Lassan felfogtam, hogy miért lehet ez így. Damon a saját érzésein
keresztül mutatja meg most nekem, hogy mi történt velünk azon az estén. Kezdtem
teljesen összezavarodni, mert már azt éreztem, amit Damon érzett: szerelmet…
Szerelmet az iránt a lány iránt, akit most ő csókolt. Vagy mi csókoltunk?
Fogalmam sincs, mert a határok teljesen elmosódtak. Éreztem a vágyat és a
pusztító tüzet, ami körülölelt minket azon az estén, és a dühöt is, amit később
Jamie szobára küldő megjegyzése váltott ki Damonból.
Aztán a kép lassan ugrott egyet, és immár a motelszobában
voltunk, ismét csókolózva és teljesen egymásba gabalyodva.
Damon újra és újra próbálta észhez téríteni a részeg énemet,
de minden alkalommal kudarcot vallott. Éreztem a benne tomboló vágyat, a sok
kételyt a történések miatt és a szerelmet, ami folyton égette a szívét, vagyis
a szívünket. De nem tudta, hogy miként állítson le, mindeközben pedig önmagával
is viaskodott, mert borzasztóan szeretett és vágyott rám. Tisztán éreztem
ezeket az érzéseit, amik teljesen magukkal ragadtak. Mintha az ő bőrébe bújtam
volna, és megadatott volna az a ritka ajándék, hogy átéljem azt, amit neki
jelentett az az este. A vágytól izzó csókok, a boldog mosolyok, az elégedett
sóhajok a részeg Elena torkából… Mindez annyira intenzív volt, hogy rám is
hatással voltak ezek az emlékek. Éreztem, hogy könnybe lábadnak a szemeim, amik
miatt végül a képek megszűntek a szemeim előtt.
- Jól vagy Elena? – szólalt meg Damon halkan a hajamba, mire
én csak sírva a mellkasába bólintottam. A képeket már nem láttam, mert ismét a
motelszoba mostani falai között voltunk. – Hé – szólalt meg ismét Damon, majd óvatosan
feljebb ült az ágyon, és a fejem is felém fordította, hogy ránézzek. – Nem
akartalak felzaklatni. Azt hittem, hogy ha megmutatom neked azt, ahogy én
láttam azt az estét, akkor te is megnyugszol, és ugyanolyan örömmel tudsz majd
visszagondolni rá, mint én – tette hozzá letörten Damon, mire én hevesen
megráztam a fejem.
- Nem zaklattál fel, csak… Csak… - a szavaim újra és újra
elakadtak és úgy sírtam, mint egy kislány, akinek az egész világa összedőlt.
Pedig nem így volt, nem ezért zokogtam megállás nélkül. A képek és az érzések
olyan intenzívek voltak, hogy egyszerűen megsemmisítettek és képtelen voltam
közömbös maradni irántuk. Damon érzései… Az ő érzései… Azokat éreztem és éltem
át… - Sosem hittem volna, hogy ennyire szeretsz Damon – szakadt ki belőlem
végül az őszinte vallomás. – Én viszont újra és újra megbántottalak,
kihasználtalak, becsaptalak, de te mégis itt vagy, engem tartasz most a
karodban, egem csókolsz minden este és képtelen vagy hátat fordítani nekem,
mert az a szerelem, amit érzel irántam…
- Intenzív? – kérdezte Damon elmosolyodva, majd egy boldog
mosoly jelent meg az ajkán. – Csak ennyi, ami bánt? Túlságosan is szeretlek, így
gondolod? – kérdezte tőlem kedvesen, majd az arcomhoz nyúlt és letörölte a
könnyeimet.
- Ezt nem érdemlem meg Damon – bukott ki belőlem az őszinte
válasz.
Ő erre csak elmosolyodott, majd boldogan hajolt az ajkaimra
és megcsókolt. Ám abban a pillanatban, hogy hozzám ért, újabb emlékek, jobban
mondva érzésekkel vegyített emlékek jelentek meg a fejemben. Ezekre én is
emlékeztem, ám most mindent másképp láttam és éreztem.
A Miss Mystic Falls-i bál… Damonnal keringőztünk, és ahogy akkor
rám pillantottunk… Jobban mondva, ahogy ő nézett akkor az emlék-Elena-ra…
Szinte fel sem ismertem magam. Az arcom ragyogott és olyan szépnek láttam
magam, amilyen szerintem sosem voltam. Az arcom tündökölt, a szemeim szó
szerint megigéztek engem is, és egy pillanatra azt hittem, hogy ebbe a nőbe még
én is bele tudnék szeretni. Aztán újabb és újabb emlékvillanások következtek.
Egy-egy kósza érintés, egy ölelés, amik boldog forróságba vonták az én szívemet
is. Egy közös volt mindben: Damon úgy látott engem, mint valami földöntúli
csodát, egy tökéletes és gyönyörű istennőt. Egy olyan nőt, akit az életénél is
jobban szeret. Aztán hirtelen egy olyan emlék következett, ami még számomra is
ismeretlen volt: egy szerelmi vallomás. Egy olyan vallomás, amiről fogalmam sem
volt, hogy megtörtént. Hirtelen értelmet nyertek a fejemben Damon szavai arról,
amit minden bizonnyal véletlenül említett meg a szülinapomon. Azt mondta, hogy
másodjára is megmentette a nyakláncomat. Az első ez volt… Ez a vallomás, amit
végül elfeledtetett velem. Őszinte volt, szomorú és az a könnycsepp, ami végül
végiggördült az arcunkon… Tisztán éreztem én is, hogy mennyire szeretem magam,
mármint azt a lányt, aki az emlékben előttünk állt. És a fajdalom, hogy el kell
engednem őt…
Még mielőtt feldolgoztam volna a látottakat, ismét magamat
láttam, de ezúttal holtan. Az áldozati szertartás után történhetett mindez,
mert a környezetünk is ezt tükrözte. Damon nehéz szívvel emelte fel a földön
heverő holt énemet, majd elvitt onnan. Utána láttam, hogy megtörten és aggódva
néz rám, simít végig az arcomon és várja, hogy újra életre kelljek. Aztán az a
boldogság, ami ezután szétfeszítette a szívünket… Azt hittem, hogy menten
beleroppanok, annyira intenzív és felemelő érzés volt.
Ismét ugrott a kép és most már az elmúlt hetek képei
villantak be a szemem elé. Az összes lopott csók, az izzó pillanatok, amikbe
újra és újra belekerültünk. Aztán az az este… Az az egy héttel ezelőtti este,
amikor először lefeküdtünk… Azt hittem, hogy számomra voltak csak borzasztóan
intenzívek és mélyre hatóak azok az érzések, amiket kiváltott belőlem az az
alkalom. De az, amit Damon érzett akkor, az…
Hirtelen szakadtam ki az emlékekből és olyan hevesen
ziháltam, mintha kilométereket futottam volna. Damon kíváncsian felvonta a
szemöldökét, mire én levegő után kapkodva intettem neki, hogy jól vagyok, csak
várjon egy picit, amíg lenyugszok. Időbe telt, mire ezt meg tudtam tenni, mert
még mindig a történtek hatása alatt voltam. Sosem láttam még magamat így külső
szemmel, és az, hogy ezt Damon elfogult szemén keresztül tekinthettem meg…
Egyszerűen letaglózott és képtelen voltam magamhoz térni.
- Minden szeretetem megérdemled Elena. Most már láthatod te
is, hogy miért – szólalt meg halkan Damon és végül én is nehezen, de lenyugtattam
a szívem és a légzésem, majd ránéztem.
- Ezek a képek Damon… Ez… - kezdtem volna bele, de ő csak
mosolyogva az ajkamra tette az ujját.
- Szeretlek – szólalt meg halkan.
- Én is szeretlek Damon – válaszoltam neki halkan és úgy
tűnt, hogy ő ezzel lezártnak tekinti a témát. Azt hiszem, hogy tényleg igaza
van. Más nem számít, csak amit érzünk. Az pedig, hogy ez miért van így, arra a
válasz roppant egyszerű és ma végre ez számomra is világossá vált: mi ketten
tökéletesen és elválaszthatatlanul összetartozunk.
Tetszett a rész, jó lett. Igazi kis Delena romantikával meg múlt idézéssel. Egész érdekes és jó ötlet volt, hogy megmutatta Elenának mit látott és érzett. Várom majd a következő részét is.
VálaszTörlésÉn nagyon szerettem ezt írni, és örülök, hogy neked is tetszett és nem tartottad túl... nem is tudom. Romantikusnak, nyálasnak? Örülök, hogy belül maradtam a határon :) És köszönöm, hogy írtál :)
TörlésElőszöris egyszerűen wáóóóóóóó! Istenem....hűűűűha!!! Most paffffff maradtam!!!!! :):):) Jó értelemben, lehet csak rám vannak ilyen hatással vagy csak engem érintenek ennyire mélyen, ezek és az ehhez hasonló fejezetek, nem tudom, de az az igazság, hogy abba hagytam egy kis időre, hogy legyen időm magamhoz térni. Lenyűgöző ez a fejezet (nem mintha a többi nem lenne az), de ez ... hát... csak tátogok és hápogok. Egy nagyon összeszedett, érzelmekkel telitett, pikánsan füszerezett, de mégsem túlzásba vitt részt olvastunk, szenzációs volt olvasni Damon soha ki nem mondott érzéseit Elena iránt, ennyire mély érzelmeket, nem is tudom....wáóóóóóóó. Most Elenanak is alkalma nyilt látni/érezni Damon minden reakcióját, minden rezdülését amit érzett/érez minden alkalommal amikor épp elutasitotta, megbántotta, sokszor ok nélkül, kihasználta vagy "belerugott". Nagyon jó ötlet volt ezt igy ilyen formába megirni, tökéletes lett. Igen, fenomenális fejezet, egy szenzációs irótól. Nem tudom mikor lett megirva ez a fejezet, de soha, ismétlem soha többet ne merészeld azt mondani, hogy ki vagy égve a Delena a storykból. Gratulálok, ezek után gondolhatod mennyire várom a kövi részt. Már is olvasnám... de puszi és meg probálok türelmes lenni, hmmmmmm...., abba is hagytam a locsogást. Puszi :):):):D
VálaszTörlésWow :) Abba kellett hagynod, hogy magadhoz térj? :) Wow, ezek szerint sikerült elérnem azt, amit szerettem volna :) Kiütéses Damon-győzelem :) Amikor írtam, imádtam a kis buksijában, a szívében túrkálni és lám, megérte :) És nem lett sok? még egy kő esett le a szívemről :) Féltem, hogy könnyen át tud libbenni a határ.
TörlésA kiégés viszont nem mellébeszélés, sajnos így van. Fogynak a fejezetek, és nekem lassan kiürül a táram, és Delenát ne akard tudni, hogy mikor írtam utoljára. Ha az új évadnál nem kap el újra a gépszíj, akkor... Akkor sajnos vége a szerelemnek... Asszem. De annyi sok-sok történet van itt még nektek és még van sok-sok fejim, szóval ne keseredj el, lesz még mit olvasnod. :) :) :) Delena egy gyönyörű szerelem és mindig is az marad majd. :)
Puszillak :)
Hát ez a fejezet fantasztikus lett. Nem találok szavakat. Álmomban nem hittem volna hogy ezért veszi le a nyakláncot. Amikor olvastam teljesen meghatódtam,utána még párszor elolvastam mert az visszaemlékezések annyira gyönyörűek voltak. A sorozatban a kedvencem a tánc volt az első évad 19.részében,illetve az a bizonyos szerelmi vallomás amit kitörölt az emlékeiből. Már jó párszor láttam de még mindig sírok rajta. Damon sokkal jobban tud szeretni,ez tény. Remélem sokáig tart a boldogságuk. Ha már a filmben ez nem adatott meg. Legalább te boldoggá teszel minket :-) Remélem bőven van még ihleted. A Kötelékek annyira megfogott hogy kinyomtattam,mert imádtam minden egyes részét,főleg a amikor megszületett Alyssa. Bocsi hogy ennyit írtam.
VálaszTörlésÉs lám, felsoroltad a két kedvenc TVD jelenetemet. :) Nekem is azok voltak a legmeghatározóbbak és a favoritok. :) A nyaklánc kapcsán pedig nagggyon örülök, hogy meg tudtalak lepni és újra és újra elolvastad ezt a részt :)
TörlésA boldogság nálam alapkövetelmény, persze az addig megtett út... Szóval addig is küzdeni kell, és ők küzdenek. Az ihletről pedig nem tudok nyilatkozni, az sajnos egy ideje szabadságra ment és más vizekre evezett... De még van Delenám és nem hagylak titeket cserben. A Kötelékek 2... Nos, vele sajnos még nem tudom, hogy mi lesz.... :(
Ne kérj bocsánatot, én szívesen olvasok minden véleményt, akármilyen hosszú is, és minél hosszabb, annál nagyobb az én örömöm és mosolyom is :) Köszönöm, hogy írtál :)
Annyira jó volt!!! Csak tudod az a baj, hogy màr nemigen tudok mit mondani, mert a többiek már mind elmondták. Na azért megpróbálom: egyszerűen imádtam, ès totál megèrtem miért ez a kedvenced!!
VálaszTörlésPuszi:
Ági
Szia Ági :)
TörlésNo problem, szeretem az ismétlést, szóval nyugodtan bármikot :P
Köszönöm a szép szavakt :) Nagyon örülök, amiért elnyerte a tetszésed ez a kis cukros feji :) Yepp, nem véletlen szerettem én is olyan nagyon :)
Puszika :)