2011. június 7., kedd

Harmadik évad fanfiction 1. fejezet - Nincs új a nap alatt


Elena nem ment haza este, ott maradt Damonnal. Lassan és csendben sétált ki a szobából, miután Damon elaludt.
Amikor csak Stefanra gondolt könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában. Nem tudta elhinni, hogy képes volt mindent feláldozni Damon-ért. Még őt, Elenát is. Tisztában volt vele, hogy Stefan meg van róla győződve, hogy helyesen cselekedett. Úgy gondolta, hogy az ő hibája miatt lett vámpír Damon, és ezért tartozik a bátyjának.
De ha így is van, Damon nem bánja, hogy vámpír lett, hisz akkor nem találkozhatott volna vele. Tudta, hogy régen Damon még nagyon gyűlölte emiatt Stefant, de biztos volt abban, hogy ma már nem haragszik rá. Azután, hogy Stefan ezt tette ma... Biztosan nem.
Órákig csak keringett a nagy házban és szüntelenül Stefanon járt az esze. Nem tudta mit tehetne, és nem tudta, hogy kiszabadíthatná-e valahogy Klaus karmaiból. Nem haragudott Stefanra, mert tudta, hogy mindezt Damonért tette. És Damonre sem volt mérges... Az a Damon, akit régen úgy gyűlölt, ma végleg meghalt ott abban a szobában. Tudta jól, hogy Damon sosem lesz már az a gonosz vámpír, aki volt.
Keringtek benne a gondolatok és az érzések. Azt hitte, hogy ma végleg elveszíti Damont. A halál árnyékában minden gát felszakadt benne és bevallotta magának az érzéseit. Nem közömbös számára Damon... Kicsordultak a könnyei. Közben észrevette, hogy Damon szobája előtt áll és úgy döntött megnézi őt, hogy minden rendben van-e.
Halkan besétált a szobába és megállt Damon felett. A könnyei némán folytak, de boldog volt, hogy Damon él. Lassan megfordult és elindult ki a szobából, de alig tett pár lépést, Damon megragadta a karját.
- Elena.
Elena lassan megfordult és könnyes szemmel nézett le a férfire. - Igen? - kérdezte elcsukló hangon.
- Elena mi a baj?
Elena csak némán rázta a fejét, és egyre hangosabb sírt. Damon lehúzta őt az ágyra, hogy üljön le, majd egy szempillantás múlva átölelte a lányt. Elena szó nélkül a vállába temette az arcát, és rázkódott a zokogástól.
- Ssh. Ne sírj, ígérem, hogy kiszabadítjuk Stefant. Amint magamhoz tértem első dolgom lesz utánuk menni.
- Nem, Damon, nem tudsz mit tenni. Klaus erősebb mindannyiunknál, játszik velünk.
- Tudom, de biztosan hajlandó lesz egy cserére.
- Mi? - kérdezte Elena elhűlve és azonnal felkapta a fejét, hogy Damon szemébe nézzen. - Nem, felejtsd el. Téged is megölne vagy a szolgálatába állítana.
Damon szeme szikrákat szórt. - Inkább halok meg, mint annak a hibridvámpírnak a talpát nyaljam.
- Tudom. - mondta Elena csendesen. - Ki fogunk találni valami mást, rendben?
Damon elmosolyodott. - Imádom a csapatmunkát. Jó kis páros vagyunk. - aztán az arca komorrá vált. - Nem Elena, ebből te most kimaradsz. Nem engedem hogy megint öngyilkos merényletbe kezdj.
- Mondod ezt te, aki az ég tudja hányszor akarta ma feladni.
- Az más volt Elena. Biztos voltam abban, hogy nincs gyógyír számomra.
- Tévedtél. Túl korán feladtad.
- Volt kitől tanulni - mondta szemrehányóan a lány szemébe.
- Én mindent azért tettem, hogy óvjam a szeretteimet.
- Tudom. És képzeld, én mindent azért teszek, hogy óvjalak téged.
- De néha túlzásba viszed és nem veszed figyelembe a döntésemet.
- Még jó hogy nem Elena. - mondta Damon szemrehányóan. - Te még szinte gyerek vagy, neked élned kell még, nekünk Steffel már nem számít annyit a lét, mint neked. Mondtam, sose hagyom hogy bajod essen, még ha ezzel magamra is haragítalak.
- Sose tudtam igazán haragudni rád - szaladt ki a válasz Elenából.
Damon arca meglepett lett és kíváncsian fürkészte Elena arcát.
- Azt hittem, hogy amit ma mondtál... És tettél.. Csak szánalomból tetted... Mert azt hitted végem. - kérdő tekintettel nézett a lány szemébe, akinek erre újra eleredtek a könnyei és némán rázta a fejét.
- Igazad volt akkor régen... Valami van közöttünk. Sajnálom.... - mondta sírva. - Sajnálom hogy ezt nem tisztáztam veled akkor régen. Akkor talán nem csúszott volna ki minden a kezünk közül. De esélyt sem adtál arra, hogy tisztázzuk, azonnal megigéztél.

- Mi? - szakadt ki a kérdés Damonból. - Te emlékszel rá? Az meg hogy lehet? Vasfüvet ittál?
- Nem. Miután feltámadtam és ott álltál felettem, azonnal eszembe jutott az az este.
Damon arcára kiült a megdöbbenés és nem tudott szóhoz jutni. Elena visszatette a fejét Damon vállára, aki némán átkarolta őt.
- Köszönöm Elena.
- Micsodát?
- Azt hogy ma végig velem voltál. Ha nem éltem volna túl... Akkor sem bántam volna, mert a te karjaidban haltam volna meg, azzal a tudattal, hogy talán én is fontos vagyok neked. Bár bevallom őszintén - tette hozzá nevetve - eléggé kiakadtam, hogy pont most kell nekem is feldobnom a bakancsot.
- Fontos vagy nekem - mondta Elena halkan.
Damon lágyan felemelte Elena fejét a válláról és a szemébe nézett.
- Te is nagyon fontos vagy nekem. Elena én - elakadt a szava és nem tudta mit tegyen. Nem akart mindent elrontani, de tisztázni akarta a történteket. - Tudnom kell, hogy mit érzel.
- Nem tudom mit érzek Damon - mondta könnyek közt Elena.
Damon lágyan megsimogatta Elena arcát és mélyen a szemébe nézett. Nem akarta megigézni őt, csak a szerette volna, ha a lány őszintén a szemébe néz most.
- Engedd meg kérlek, hogy segítsek neked - mondta halkan és óvatosan közelített a lány felé. Belül rettegett, hogy talán most is elutasítást kap majd. De amikor végre a lány ajkával összeért az övé, határtalan boldogság áradt szét a lelkében. Érezte hogy folynak Elena könnyei, de ő mégsem tiltakozott. Hamar viszonozta a csókot és lágyan összeforrt az ajkuk.
A csók után Damon Elena szemébe nézett és halkan megszólalt. - Szeretlek Elena.
- Én is szeretlek téged Damon. - mondta Elena, és újabb sírás tört rá.
Damon nem szólt egy szót sem, tudta mi történt most. Ugyanazt kell átélniük, mint ami 145 éve történt. Félt attól, hogy megint ő lesz az, aki veszíteni fog. De talán mégsem. Szorosan magához ölelte Elenát, ledőlt az ágyra és maga mellé húzta őt. Elena készségesen a mellkasára hajtotta a fejét és csendben sírt tovább. Damon lágyan simogatta a hátát, míg Elena álomba nem szenderült.
 *
Jeremy fáradtan ébredt fel az éjszaka közepén otthon az ágyában. Emlékezett arra, hogy Alaric elköszönt tőle, és kibérelte aznapra a kanapét. Örült neki, hogy Alaric vele volt. Elvégre nem minden nap hal meg az ember és hozza vissza őt az életbe a boszorkány barátnője.
Éhes volt, ezért lesétált a nappaliba. De valami furcsa zajt halott maga körül. Akármerre nézett, senkit sem látott. Első gondolata az volt, hogy talán vámpír van megint a házban. De ki lehet az? Teljesen ledöbbent amikor két ismerős alakot látott maga mellett. Nem tévedett, vámpírok voltak, csak éppen a halott fajtából.
- Anna? Vic? Hogyan? Miért? Meghaltam?
- A válasz benned van. Figyelj! - suttogta Anna, majd eltűntek mindketten.
Jeremy nem értette mi van vele. Az első gondolta az volt, hogy megőrült, majd arra gondolt, hogy meghalt és mégsem támadt fel. Meg akarta kérdezni mi volt ez, de Bonnie már aludt és nem akarta most felhívni. Úgy döntött inkább, hogy elnapolja ezt a furcsa esetet. A hűtőhöz ment és valami falni való után nézett.

1 megjegyzés: