
- Mennyire szánalmas, hogy így itt haldoklom. Sose hittem, hogy így lesz vége. - mondta Damon reménytelenül és halkan.
- Még van remény. - mondta Elena elcsukló hangon.
- Sok olyan döntést hoztam életemben, ami idejutatott. Megérdemlem ezt. Megérdemlem a halált.
- Nem, nem érdemled.
- De igen Elena. Nincs semmi baj, ez így van rendjén. Mert ha másképp döntök, akkor sohasem találkoztam volna veled. Annyira sajnálom. Annyira sajnálok mindent, amit tettem és megbántottalak vele.
- Semmi baj. Megbocsájtok neked.
Elena nem szólt semmit, csak odabújt Damon karjaiba és megfogta a kezét. Közben egyre jobban hullottak a könnyei. Damon egyre gyengült és alig volt ereje beszélni.
- De én szeretlek téged. Ezt tudnod kell. - mondta Damon, miközben Elena könnyei egyre csak hullottak.
- Tudom - mondta Elena sírva.
Damon arcán egy halvány mosoly jelent meg Elena válasza hallatán.
- 1864-ben kellett volna találkoznod velem. Akkor kedveltél volna.
Elena felemelte a fejét és könnyei között Damonra nézett.
- Most már kedvellek. Olyannak amilyen vagy.

- Köszönöm. - mondta Damon elgyengülve.
- Nincs mit köszönnöd. - mondta Elena a könnyei mögül. Damon lehunyta a szemét és nem nyitotta ki többet. Elena elhűlve nézte őt, míg meg nem törte valaki a csendet.
- Rám kellene inkább gondolnod Damon. Úgy értem, én vagyok az, aki elhozta neked a gyógyírt. - szólalt meg mögöttük váratlanul Katherine.
Elena gyorsan felkelt Damon mellől és Katherine közben odasétált Damonhoz és megitatta őt Klaus vérével.
- Hol van Stefan? - kérdezte Elena
- Biztos, hogy érdekel még? - kérdezte Katherine mosolyogva. Majd felemelte a véres üvegcsét, ami a kezében volt. - Ezért törleszt most. Mindent feláldozott a testvére életéért, még téged is. Én nem várnám őt vissza egyhamar a te helyedben.
Majd elindult ki a szobából de az ajtóban megtorpant. Visszafordult és mosolyogva Elenára nézett.
- Nincs azzal baj, ha mindkettejüket szereted. Én is szerettem őket. - majd az üveget Elena kezébe dobta és elviharzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése