2013. december 10., kedd

The Delena Fanfiction - 5. fejezet: Gyomorforgató élmények



Sziasztok!

Meg is hoztam az újabb részt, amiről el kell mondanom nektek röviden pár szót. A hely, ahova Elena és Damon megérkezett, az pontosan ugyanaz, ahova Alaric és Damon követték az S03E01-es részben Stefan nyomait. Én viszont most Elena-t vittem el Damon-nal, és amit itt találnak majd... Nos igen, emlékezhettek rá, hogy mit hagyott maga után Stefan. A képért előre is a bocsánatotok kérem, szóval a biztonság kedvéért, most egy 16+os figyelmeztetést írok ide.:)
A függővég pedig...  Ne haragudjatok érte, de megígérem, hogy megéri majd várni egy hetet a következő fejezetre, aminek a címe... Nem, nem spoilerezek.:) Ha elolvastátok a fejezetet és kíváncsiak vagytok rá, akkor a történet főmenüjében elolvashatjátok.:)
És végül még valami: vélemények?:)

Morwen



 ****************

Az utunk további része csendben telt. Nem sok volt már hátra, így azt a kevés időt, míg foghattam Elena kezét, azt kihasználtam és élveztem minden egyes másodpercét. Sokat gondolkoztam az úton, hogy vajon miért hazudta azt, hogy igenis pofonvágott a tegnapi csók után. Logikus magyarázatot nem találtam erre, hisz a szavai és a tettei mindig Stefan mellett tették le a voksukat. Akkor velem mégis miért viselkedik sokszor ennyire kétértelműen? Vagy én zavarodtam meg, és már olyat látok bele a dolgokba, amik nincsenek is?
Végül elfogytak a kilométerek, így lassan leparkoltam a Liz által megadott címre. Elena kérdőn nézett rám és érdeklődve felhúzta a szemöldökét.
- Megjöttünk – feleltem nagyot sóhajtva, majd egy fájdalmas pillantást vetettem a kezeinkre, majd nehezen, de elengedtem Elena kezét. – Menjünk – tettem hozzá halkan, majd amint kiszálltam az autóból, szinte máris az autó másik oldalán termettem és kinyitottam Elena előtt az ajtót. Azonnal felé nyújtottam a karom, mire ő egy hálás pillantás kíséretében belém karolt.
- Készen állsz? – kérdeztem tőle halkan, mire ő egy bátortalan bólintással válaszolt csak a kérdésemre. – Akkor menjünk – tettem hozzá halkan, majd elindultunk a szokatlanul csendes ház felé. A közelben nem láttunk más házakat és ez még több gyanúra adott okot számomra. A hely kísértetiesen elhagyatott volt, és rossz érzésem támadt. Tudtam jól, hogy jó helyen járunk és azt, hogy mit találunk majd itt, talán csak én tudtam pontosan elképzelni.
Miután lassan elértünk a bejárati ajtóhoz, elengedtem Elena kezét és előre mentem.
- Nos igen, nincs illetékes a házban. Vagy már nem él – mondtam magam elé halkan, majd Elena-ra pillantottam, aki bizonytalanul követett be a házba.
- Ne legyél ennyire negatív Damon – korholt le halkan, de nem túl meggyőzően. Szerintem már ő maga sem hitte azt, hogy csak egy szimpla cetlit találunk majd Stefan baráti üdvözletével. Végül nem feleltem neki, hanem előre mentem, és amint egyre beljebb nyomakodtunk a házban, annál biztosabb voltam abban, hogy jó helyen járunk. A falon véres kéznyomokat pillantottunk meg, és ahogy egyre több vér jelent meg a földön és a falakon, Elena annál közelebb húzódott hozzám, majd végül előre nyúlt a kezemért és megfogta azt, de közben végig szorosan mögöttem maradt. Tudtam jól, hogy mi vár ránk a következő helyiségben, így hirtelen megtorpantam és szembe fordultam Elena-val.
- Nem kell tovább menned Elena, eleget láttál már – feleltem neki magabiztosan, ő pedig annyira rémülten és kikészülve nézett rám, hogy tényleg biztos voltam abban, hogy nem kellene belépnie a nappaliba.
- De igen Damon, azért jöttem, hogy magam lássam azt, amiről beszéltél. Amiben viszont még most is biztos vagyok az az, hogy túloztál te is és Stefan is a naplóiban – felelte Elena bizakodva, de pontosan láttam rajta, hogy már ő maga sem hiszi el azt, amit mond.
Némán és hitetlenül megráztam a fejem, majd végül félreálltam az útból, kitártam a kezem és engedtem, hogy előre menjen, egyenesen oda, ahol csak a pokol várt rá.
Nem tévedtem. Amint belépett előttem a nappaliba felsikkantott, a kezét a szája elé kapta és azonnal meg is fordult a tengelye körül, és rémülten nézett rám. Végül én is beléptem mögötte az apró helyiségbe, ami nem is volt annyira szörnyű, mint amire számítottam, de Elena-t még ez is alaposan felzaklatta. Hát még ha látná a részleteket…
- Meghaltak, igaz? – szólalt meg halkan és a könnyeivel küszködve Elena, majd segélykérően rám nézett, mintha én semmissé tudnám tenni azt, ami a szeme elé tárult.
- Lefejezve te se élnél sokáig, szóval igen, minden bizonnyal meghaltak – feleltem egykedvűen, majd közelebb léptem a két hullához, akik úgy ültek a kanapéra ültetve hullamereven, mintha csak egy pillanatkép erejéig pózolnának. A baj csak az volt, hogy ez a póz örökre szólt és teljes mértékben Stefan védjegye volt.
- Lefejezve? – kérdezte Elena értetlenül, majd újra erőt vett magán és ránézett a két halott, fiatal nőre. – De hiszen a fejük a helyén van és…
De a mondatot nem tudta befejezni, mert egy újabb ijedt sikollyal hallgatott el és ismét elfordult a hulláktól. Én ugyanis közelebb léptem hozzájuk és a lábammal óvatosan meglöktem az egyiket, aminek az lett a következménye, hogy a feje fájdalmas koppanással a padlóra zuhant, egyenesen Elena lábai elé.
- Igen, ez Stefan – feleltem nagyot sóhajtva, majd alaposabban megfigyeltem a két hullát. – Ha jól látom, legalább 3-4 napja halottak. A kiszáradásuk és a légkondicionáló miatt egész szép állapotban vannak, de már jó ideje meghaltak. Csoda, hogy eddig még nem talált rájuk senki sem.
- Miből vagy olyan biztos abban, hogy ez Stefan volt? – kérdezte reménykedve Elena.
- Mert láttam már pár ilyet ripper-Stefan-tól az elmúlt 165 évben. Annyira belemerül a vérivásba, hogy képtelen megállni és a végén széttépi az áldozatait. De aztán a bűntudat hamar előkerül a kis fekete lelkéből, így a megölésük után újra összerakja a hullákat, beállítja őket egy kedves kis pozícióba, majd továbbáll. De ezt te is pontosan tudod, mert olvastad a naplóit Elena – tettem hozzá halkan, majd végül felnéztem rá. Ő megrökönyödve állt a nappali közepén és meredten nézte a lábai előtt heverő fejet. Amennyire jól láttam, sokkot kaphatott.
- Elena, jól vagy? – kérdeztem tőle halkan, mire ő fájdalmasan megrázta a fejét, majd végül a könnyei is eleredtek. Gondolkodás nélkül mellé léptem, majd megfogtam a kezét és hamar kivezettem a házból. Egészen a tornác aljáig kísértem őt, majd ott megálltam vele szemben, a kezeim a vállára tettem és aggódva fürkésztem a tekintetét. Szomorúan, csalódottan és keserűen nézett rám, amit még a szürkületben is tökéletesen láttam rajta. A nap lassan lenyugodni készült, mi pedig még mindig ezen az elátkozott helyen voltunk.
- Maradj itt, ne menj sehova és várj meg. Rendben? – kérdeztem tőle, mint egy öt éves kisgyerektől, akit attól féltesz, hogy képes bárhova is elcsatangolni. Válasz nem érkezett, így óvatosan megráztam a vállait, mire végre értelmet is láttam megcsillanni a szemeiben. Most már rám figyelt, így ismét megszólaltam. – Várj meg itt, rendben?
Ő végül bólintott, mint egy holdkóros, így tudtam jól, hogy nem sok időm van. Egyáltalán nem volt hozzászokva az effajta látványokhoz, ráadásul most omlott össze benne egy álom, amit eddig dédelgetett arról a fafejű öcsémről. Hamar visszarohantam a házba és legnagyobb örömömre a kandalló mellett találtam némi benzint. Így gyorsan körbelocsoltam a hullákat, dobáltam a közelükbe némi gyúlékony díszpárnát a fotelokból, majd bízva abban, hogy ez elég lesz, meggyújtottam az egészet. A lángok hamar felcsaptak, így én elégedetten siettem ki a házból. Elena pontosan ott állt, ahol hagytam. Azonnal hozzá léptem, majd se szó, se beszéd megfogtam a kezét és elkezdtem elhúzni őt a háztól.
- Mit műveltél Damon és hová ráncigálsz most? – kérdezte tőlem értetlenül, mire én ránéztem, de az utat tovább folytatva válaszoltam neki.
- Felgyújtottam a házat, most pedig elmegyünk innen.
- Hogy micsoda? – kérdezte Elena két oktávval magasabb hangon, majd tiltakozása jeléül kitépte a kezét az enyémből és szörnyülködve nézett rám. – De hát azok a szegény lányok… Egy temetés… Meg a családjuk… És a barátaik… Nem, nem ezt érdemlik, nekik kell a törődés, a megbecsülés, a tisztességes temetés, a szép temetés… - sorolta kikészülten Elena és közben hevesen gesztikulált, csapkodott a kezeivel.
- Elena, gondolkozz kérlek – kezdtem bele halkan, mintha valóban egy kisgyereknek próbálnék elmagyarázni valami egyértelmű dolgot. – Már az is csoda, hogy eddig nem talált rájuk senki. Szerinted az itteni hatóságok nem legalább annyira tájékozottak vámpír-ügyben, mint a Mystic Falls-i kollégáik? Nem hiányzik, hogy rajtunk kívül bárki más is Stefan-ék nyomára akadjon. És szerinted nem jobb az, ha egy leégett házban találja meg valaki a szeretteit, ahelyett, hogy lefejezett, lecsapolt testekre találna rá? A temetést így is megkapják majd valahogy. A nyomokat pedig el kellett fedni – vázoltam fel neki a magyarázatomat, és csak bíztam abban, hogy talán felfogta azt, amit mondtam.
- De… - kezdte volna ismét elködösült tekintettel, ám én újra félbeszakítottam.
- Nincs de Elena. Neked ne legyen bűntudatod Stefan tettei miatt. Akinek lehetne bűntudata, az én vagyok, mert miattam rója most az államokat Klaus talpnyalójaként – feleltem neki keserűen, mire végül egy cseppnyi értelmet véltem megcsillanni a szemeiben.
- Az nem a te hibád volt. Ő csak segíteni szeretett volna neked. Te is ezt tetted volna a helyében és ő is ezt tette érted. De attól még nem kellene ezt tennie! – tette hozzá keserűen Elena, majd sírva megrázta a fejét. – Erre nincs mentség Damon – mondta a könnyeivel egyre jobban elárasztva az arcát.
Borzasztó érzés volt így látni őt, de tudtam jól, hogy sajnos pontosan ez fog történni vele, ha Stefan kis titkaira fény derül és tudomást szerez róluk. Lassan közelebb léptem hozzá, majd megnyugtatóan átöleltem, amit ő hálásan fogadott. A fejét a vállamra hajtotta és hangosan kitört belőle a zokogás, teljesen eláztatva ezzel az ingemet, ami perpillanat egy cseppet sem érdekelt. Sejtettem, hogy ki fog borulni, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Valóban sok lehetett számára az, amiket látott és amennyi pofont kapott az élettől az elmúlt másfél évben, nem csodálom, hogy az idegei néha igencsak gyengének mutatkoztak. Bármit megtettem volna érte azért, hogy elmúljon ez az egész és ne szenvedjen ennyire.
- Szeretnéd, hogy megigézzelek? – csúszott ki a számon az ajánlat, amit szívem szerint nem szívesen tettem volna meg. Tudtam, hogy az lenne a legjobb neki, de azt is szerettem volna, ha tisztában van Stefan sötét és cseppet sem kíméletes oldalával.
- Megigézni? – szólalt meg Elena értetlenül, majd felemelte a fejét a vállamról és egyenesen a szemembe nézett. – Miért?
- Mert túl sok már ez neked és nem szeretném, ha tovább keseregnél emiatt is – feleltem neki egyszerűen, ám ő hevesem megrázta a fejét.
- Jobb szeretek tudni a dolgokról, mint hogy hazugságban, titkok közt éljek. Ne aggódj miattam Damon, megbirkózok ezzel is.
- Ez a beszéd – feleltem neki elmosolyodva és igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy túlságosan is közel van hozzám, és én a derekán, ő pedig a vállaimon pihenteti a kezeit. Ő is megérezhette a helyzet zavaró mivoltát, így váratlanul megölelt, majd egy hálás, félszeg mosoly kíséretében elengedett. Még egy utolsó pillantást vetett az immár lángokban álló házra, majd újra rám nézett.
- Menjünk haza, eleget láttam – felelte magabiztosan, majd elindult az autó felé, én pedig követtem őt. Miután beszálltunk a kocsiba és újra útra keltünk, ismét felé fordultam és kíváncsian felhúztam a szemöldökömet.
- És most hogyan tovább? – kérdeztem tőle érdeklődve.
- Itt nem találtunk semmi használható nyomot a két lányon kívül, így tovább keressük Stefant, hogy aztán hazahozzuk és újra a régi lehessen. Klaus nélkül – felelte magabiztosan, mire én rosszallóan megráztam a fejem.
- Nem lesz az olyan egyszerű dolog. Pláne, ha Stefan nem akarja – vetettem ellen nagyot sóhajtva.
- Miből gondolod, hogy nem akarja majd? – kérdezte Elena feszülten, majd a válaszomra várva fürkészni kezdte az arcomat én viszont csak az útra figyeltem, mert nem akartam látni az arcát, az újabb keserű szavaim után.
- Mert élvezi azt, amit csinál és eszében se lesz leállni. Táplálkozik, gyilkol, széttép embereket és hidd el Elena, nagyon is élvezi ezt, még a bűntudata ellenére is. Nem könnyű egy ilyen helyzetből visszarángatni őt.
- Tudom, olvastam, hogy Lexinek sem volt egyszerű – válaszolta Elena határozottan, és láttam rajta, hogy valóban nem akarja feladni és egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mi vár még rá.
- Lexinek évtizedekbe telt, mire értelmet vert Stefan fejébe. Te pedig ember vagy Elena – feleltem neki csendesen, mire ő hevesen megrázta a fejét.
- Majd meglátjuk Damon. Most nem akarok többet beszélni erről. És nem akarok ma többet Stefannal foglalkozni – válaszolta eltökélten, amivel alaposan felkeltette az érdeklődésem.
- Nocsak! Tervei vannak mára Miss Gilbert? – kérdeztem tőle kíváncsian, mire ő sejtelmesen elmosolyodott, majd bólintott.
- A következő úton kanyarodj majd le.
- Kanyarodjak le? – kérdeztem tőle értetlenül. – Minek?
- Csak tedd, amit kértem Damon, rendben? – mondta elmosolyodva Elena. Végül elértünk a már említett úthoz, amire készséggel ráfordultam. Akkor jöttem csak rá, hogy valójában nem egy útra kanyarodtam le, hanem egy nagyobb parkolóba, ami tele volt autókkal.
Egy egészen nagynak mondható, kivilágított épület állt a központi helyen, az impozáns ajtaja felett pedig egy nagy felirat villogott: „Jamies’ bar and motel”.
- Ez most valami vicc? – kérdeztem döbbenten Elena-t. – Mit akarsz te itt?
Ő viszont nem válaszolt, csak kipattant az autóból és amikor látta, hogy nem igazán vagyok hajlandó kiszállni a kocsimból a döbbenetem miatt, végül rácsapott a motorháztetőre és rám vigyorgott. Ez végre észhez térített, így gyorsan kipattantam az autóból és elé léptem.
- Ezt ne csináld még egyszer! – feleltem neki dühösen, mire ő csak egy jóízűt nevetett, majd megfogta a kezem és elkezdett a bár irányába húzni.
- Elena, mégis mit akarsz te itt? – kérdeztem tőle ismét, miután a bejárathoz értünk.
- Felejteni – felelte nekem egy kaján vigyorral az arcán, majd mint aki ingyen menetet nyert a körhintára, olyan boldogsággal és mosollyal az arcán lépett be a bárba, hogy azt öröm volt nézni.
Én csak értetlenül megráztam a fejem és nem igazán értettem, hogy mi ütött belé ilyen hirtelen. Nemrég még a lángokban álló ház előtt zokogott, most meg betértünk egy bárba, mert inni akar. De ki vagyok én, hogy elrontsak egy jó mókát? Akkor nem Damon Salvatore lenne a nevem, az biztos. Így aztán egy önelégült vigyorral az arcomon végül követtem Elena-t Jamie-ék bárjába és moteljába.

8 megjegyzés:

  1. Szia Morwen!

    Hűha, alakul, alakul. Kezd izgalmassá válni a dolog. Jó lett, gratulálok!

    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Cleo!

      Wow, azta de gyors voltál!:) Köszönöm, és mellesleg igazad is van.:) A következő fejezet után nagyon fogtok "utálni":p De szerintem megéri majd.:)

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett. A hangulata nagyon el lett találva, tetszik ahogy szembesítik Stefan véres szokásaival. Nos leinni magunkat még mindig jobb mint bezárkózni valahova felejtésképpen úgyhogy Elena szerintem jól döntött. Alig várom a következő keddet az új fejezettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végre Elena is jól dönt, igaz?:) Örülök, hogy kitértél a hangulatra, féltem, hogy nem jött át eléggé az, amit le akartam ezzel írni... Pláne, mert a jelenet egy részét a sorozatból vettem át. Az ilyenek nem mindig szoktak jól sikerülni.

      Törlés
  3. Végre valahára ezt is megértem, felemelő érzés egy nagyon zürös nap után, ilyen Isteni storyit olvasni. Igen attól függetelenül, hogy egy nagyon picit gonosz vagy, de csak 1 icipicit, imádtam minden egyes betüjét. Egy aprócska "kérés" - Elena ha lehet ne részegen bújon ágyba Damonnal, annak ugyanis semmi értelme, pláné ha nem is emlékezne rá. De gondolom te inkább a humoros/szarkasztikus oldalról közelited meg a dolgokat. Olyan Damonosan. Nem tanácsot akartam adni, távol áll tőlem, sem pedig utasitani Téged, inkább ugy nevezném, hogy hangosan gondolkodtam. Gratulálok, szenzációs, fogalmad sincs ezek után mennyire várom már a jővő keddet, és persze a heti pénteket is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem azt, amikor hangosan gondolkodsz, mert általában jól gondolkodsz.:)Vagyis jól ráérzel a dolgokra.:) Azt hiszem, hogy Te a jövő heti rész után különösen várni fogod a karácsonyi részt.:) Aznap nemhogy érkezik a meglepim nektek, de még TDF (The Delena Fanfiction) is lesz :)
      Máskor is gondolkodj hangosan kérlek, olyan jó ezt olvasni.:)))

      Törlés
  4. Mindig is tudtam, hogy szeretsz "kinozni", na de épp ennyire? Sikerült felcsigáznod a kiváncsiságom. Mindegy, más választásunk nincs, kénytelenek vagyunk kivárni a kövi keddet. Már ha itt is lenne késő lenne. A függö vég ellenére is rettenetesen tetszett, és tökön ülve várom a jövö heti és az azutáni, és azutáni, ... fejezeteket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez olyan Ric-es volt:) Eszembe jutott az a jelenet, amikor a 2. évad végén Bonnie visszahozta a halálból, és Ric ezzel ugratta, miután meghallotta, hogy Bonnie-val mit beszélt Jer.:)
      Ismersz.:p Lételemem az édes kínzás és a függővég:p De ezek szerint valamit akkor mégiscsak jól csináltam:)

      Törlés