Sziasztok!
Meg is hoztam az újabb részt, amiről el kell mondanom nektek röviden pár szót. A hely, ahova Elena és Damon megérkezett, az pontosan ugyanaz, ahova Alaric és Damon követték az S03E01-es részben Stefan nyomait. Én viszont most Elena-t vittem el Damon-nal, és amit itt találnak majd... Nos igen, emlékezhettek rá, hogy mit hagyott maga után Stefan. A képért előre is a bocsánatotok kérem, szóval a biztonság kedvéért, most egy 16+os figyelmeztetést írok ide.:)
A függővég pedig... Ne haragudjatok érte, de megígérem, hogy megéri majd várni egy hetet a következő fejezetre, aminek a címe... Nem, nem spoilerezek.:) Ha elolvastátok a fejezetet és kíváncsiak vagytok rá, akkor a történet főmenüjében elolvashatjátok.:)
És végül még valami: vélemények?:)
Morwen
****************
Az utunk további része csendben telt. Nem sok volt már
hátra, így azt a kevés időt, míg foghattam Elena kezét, azt kihasználtam és
élveztem minden egyes másodpercét. Sokat gondolkoztam az úton, hogy vajon miért
hazudta azt, hogy igenis pofonvágott a tegnapi csók után. Logikus magyarázatot
nem találtam erre, hisz a szavai és a tettei mindig Stefan mellett tették le a
voksukat. Akkor velem mégis miért viselkedik sokszor ennyire kétértelműen? Vagy
én zavarodtam meg, és már olyat látok bele a dolgokba, amik nincsenek is?
Végül elfogytak a kilométerek, így lassan leparkoltam a Liz
által megadott címre. Elena kérdőn nézett rám és érdeklődve felhúzta a
szemöldökét.
- Megjöttünk – feleltem nagyot sóhajtva, majd egy fájdalmas
pillantást vetettem a kezeinkre, majd nehezen, de elengedtem Elena kezét. –
Menjünk – tettem hozzá halkan, majd amint kiszálltam az autóból, szinte máris
az autó másik oldalán termettem és kinyitottam Elena előtt az ajtót. Azonnal
felé nyújtottam a karom, mire ő egy hálás pillantás kíséretében belém karolt.
- Készen állsz? – kérdeztem tőle halkan, mire ő egy
bátortalan bólintással válaszolt csak a kérdésemre. – Akkor menjünk – tettem
hozzá halkan, majd elindultunk a szokatlanul csendes ház felé. A közelben nem
láttunk más házakat és ez még több gyanúra adott okot számomra. A hely
kísértetiesen elhagyatott volt, és rossz érzésem támadt. Tudtam jól, hogy jó
helyen járunk és azt, hogy mit találunk majd itt, talán csak én tudtam pontosan
elképzelni.
Miután lassan elértünk a bejárati ajtóhoz, elengedtem Elena
kezét és előre mentem.
- Nos igen, nincs illetékes a házban. Vagy már nem él –
mondtam magam elé halkan, majd Elena-ra pillantottam, aki bizonytalanul
követett be a házba.
- Ne legyél ennyire negatív Damon – korholt le halkan, de
nem túl meggyőzően. Szerintem már ő maga sem hitte azt, hogy csak egy szimpla
cetlit találunk majd Stefan baráti üdvözletével. Végül nem feleltem neki, hanem
előre mentem, és amint egyre beljebb nyomakodtunk a házban, annál biztosabb
voltam abban, hogy jó helyen járunk. A falon véres kéznyomokat pillantottunk
meg, és ahogy egyre több vér jelent meg a földön és a falakon, Elena annál
közelebb húzódott hozzám, majd végül előre nyúlt a kezemért és megfogta azt, de
közben végig szorosan mögöttem maradt. Tudtam jól, hogy mi vár ránk a következő
helyiségben, így hirtelen megtorpantam és szembe fordultam Elena-val.
- Nem kell tovább menned Elena, eleget láttál már – feleltem
neki magabiztosan, ő pedig annyira rémülten és kikészülve nézett rám, hogy
tényleg biztos voltam abban, hogy nem kellene belépnie a nappaliba.
- De igen Damon, azért jöttem, hogy magam lássam azt, amiről
beszéltél. Amiben viszont még most is biztos vagyok az az, hogy túloztál te is
és Stefan is a naplóiban – felelte Elena bizakodva, de pontosan láttam rajta,
hogy már ő maga sem hiszi el azt, amit mond.
Némán és hitetlenül megráztam a fejem, majd végül
félreálltam az útból, kitártam a kezem és engedtem, hogy előre menjen, egyenesen
oda, ahol csak a pokol várt rá.
Nem tévedtem. Amint belépett előttem a nappaliba
felsikkantott, a kezét a szája elé kapta és azonnal meg is fordult a tengelye
körül, és rémülten nézett rám. Végül én is beléptem mögötte az apró helyiségbe,
ami nem is volt annyira szörnyű, mint amire számítottam, de Elena-t még ez is
alaposan felzaklatta. Hát még ha látná a részleteket…
- Meghaltak, igaz? – szólalt meg halkan és a könnyeivel
küszködve Elena, majd segélykérően rám nézett, mintha én semmissé tudnám tenni
azt, ami a szeme elé tárult.
- Lefejezve te se élnél sokáig, szóval igen, minden
bizonnyal meghaltak – feleltem egykedvűen, majd közelebb léptem a két hullához,
akik úgy ültek a kanapéra ültetve hullamereven, mintha csak egy pillanatkép
erejéig pózolnának. A baj csak az volt, hogy ez a póz örökre szólt és teljes
mértékben Stefan védjegye volt.
- Lefejezve? – kérdezte Elena értetlenül, majd újra erőt
vett magán és ránézett a két halott, fiatal nőre. – De hiszen a fejük a helyén
van és…
De a mondatot nem tudta befejezni, mert egy újabb ijedt sikollyal
hallgatott el és ismét elfordult a hulláktól. Én ugyanis közelebb léptem
hozzájuk és a lábammal óvatosan meglöktem az egyiket, aminek az lett a
következménye, hogy a feje fájdalmas koppanással a padlóra zuhant, egyenesen
Elena lábai elé.
- Igen, ez Stefan – feleltem nagyot sóhajtva, majd
alaposabban megfigyeltem a két hullát. – Ha jól látom, legalább 3-4 napja
halottak. A kiszáradásuk és a légkondicionáló miatt egész szép állapotban
vannak, de már jó ideje meghaltak. Csoda, hogy eddig még nem talált rájuk senki
sem.
- Miből vagy olyan biztos abban, hogy ez Stefan volt? –
kérdezte reménykedve Elena.
- Mert láttam már pár ilyet ripper-Stefan-tól az elmúlt 165
évben. Annyira belemerül a vérivásba, hogy képtelen megállni és a végén
széttépi az áldozatait. De aztán a bűntudat hamar előkerül a kis fekete
lelkéből, így a megölésük után újra összerakja a hullákat, beállítja őket egy
kedves kis pozícióba, majd továbbáll. De ezt te is pontosan tudod, mert
olvastad a naplóit Elena – tettem hozzá halkan, majd végül felnéztem rá. Ő
megrökönyödve állt a nappali közepén és meredten nézte a lábai előtt heverő
fejet. Amennyire jól láttam, sokkot kaphatott.
- Elena, jól vagy? – kérdeztem tőle halkan, mire ő
fájdalmasan megrázta a fejét, majd végül a könnyei is eleredtek. Gondolkodás
nélkül mellé léptem, majd megfogtam a kezét és hamar kivezettem a házból.
Egészen a tornác aljáig kísértem őt, majd ott megálltam vele szemben, a kezeim
a vállára tettem és aggódva fürkésztem a tekintetét. Szomorúan, csalódottan és keserűen
nézett rám, amit még a szürkületben is tökéletesen láttam rajta. A nap lassan
lenyugodni készült, mi pedig még mindig ezen az elátkozott helyen voltunk.
- Maradj itt, ne menj sehova és várj meg. Rendben? –
kérdeztem tőle, mint egy öt éves kisgyerektől, akit attól féltesz, hogy képes
bárhova is elcsatangolni. Válasz nem érkezett, így óvatosan megráztam a
vállait, mire végre értelmet is láttam megcsillanni a szemeiben. Most már rám
figyelt, így ismét megszólaltam. – Várj meg itt, rendben?
Ő végül bólintott, mint egy holdkóros, így tudtam jól, hogy
nem sok időm van. Egyáltalán nem volt hozzászokva az effajta látványokhoz,
ráadásul most omlott össze benne egy álom, amit eddig dédelgetett arról a
fafejű öcsémről. Hamar visszarohantam a házba és legnagyobb örömömre a kandalló
mellett találtam némi benzint. Így gyorsan körbelocsoltam a hullákat, dobáltam
a közelükbe némi gyúlékony díszpárnát a fotelokból, majd bízva abban, hogy ez
elég lesz, meggyújtottam az egészet. A lángok hamar felcsaptak, így én
elégedetten siettem ki a házból. Elena pontosan ott állt, ahol hagytam. Azonnal
hozzá léptem, majd se szó, se beszéd megfogtam a kezét és elkezdtem elhúzni őt
a háztól.
- Mit műveltél Damon és hová ráncigálsz most? – kérdezte
tőlem értetlenül, mire én ránéztem, de az utat tovább folytatva válaszoltam
neki.
- Felgyújtottam a házat, most pedig elmegyünk innen.
- Hogy micsoda? – kérdezte Elena két oktávval magasabb
hangon, majd tiltakozása jeléül kitépte a kezét az enyémből és szörnyülködve
nézett rám. – De hát azok a szegény lányok… Egy temetés… Meg a családjuk… És a
barátaik… Nem, nem ezt érdemlik, nekik kell a törődés, a megbecsülés, a tisztességes
temetés, a szép temetés… - sorolta kikészülten Elena és közben hevesen
gesztikulált, csapkodott a kezeivel.
- Elena, gondolkozz kérlek – kezdtem bele halkan, mintha
valóban egy kisgyereknek próbálnék elmagyarázni valami egyértelmű dolgot. – Már
az is csoda, hogy eddig nem talált rájuk senki. Szerinted az itteni hatóságok
nem legalább annyira tájékozottak vámpír-ügyben, mint a Mystic Falls-i
kollégáik? Nem hiányzik, hogy rajtunk kívül bárki más is Stefan-ék nyomára
akadjon. És szerinted nem jobb az, ha egy leégett házban találja meg valaki a
szeretteit, ahelyett, hogy lefejezett, lecsapolt testekre találna rá? A
temetést így is megkapják majd valahogy. A nyomokat pedig el kellett fedni –
vázoltam fel neki a magyarázatomat, és csak bíztam abban, hogy talán felfogta
azt, amit mondtam.
- De… - kezdte volna ismét elködösült tekintettel, ám én
újra félbeszakítottam.
- Nincs de Elena. Neked ne legyen bűntudatod Stefan tettei
miatt. Akinek lehetne bűntudata, az én vagyok, mert miattam rója most az
államokat Klaus talpnyalójaként – feleltem neki keserűen, mire végül egy
cseppnyi értelmet véltem megcsillanni a szemeiben.
- Az nem a te hibád volt. Ő csak segíteni szeretett volna
neked. Te is ezt tetted volna a helyében és ő is ezt tette érted. De attól még
nem kellene ezt tennie! – tette hozzá keserűen Elena, majd sírva megrázta a
fejét. – Erre nincs mentség Damon – mondta a könnyeivel egyre jobban elárasztva
az arcát.
Borzasztó érzés volt így látni őt, de tudtam jól, hogy
sajnos pontosan ez fog történni vele, ha Stefan kis titkaira fény derül és
tudomást szerez róluk. Lassan közelebb léptem hozzá, majd megnyugtatóan
átöleltem, amit ő hálásan fogadott. A fejét a vállamra hajtotta és hangosan
kitört belőle a zokogás, teljesen eláztatva ezzel az ingemet, ami perpillanat
egy cseppet sem érdekelt. Sejtettem, hogy ki fog borulni, de hogy ennyire, azt
nem gondoltam volna. Valóban sok lehetett számára az, amiket látott és amennyi
pofont kapott az élettől az elmúlt másfél évben, nem csodálom, hogy az idegei néha
igencsak gyengének mutatkoztak. Bármit megtettem volna érte azért, hogy
elmúljon ez az egész és ne szenvedjen ennyire.
- Szeretnéd, hogy megigézzelek? – csúszott ki a számon az
ajánlat, amit szívem szerint nem szívesen tettem volna meg. Tudtam, hogy az
lenne a legjobb neki, de azt is szerettem volna, ha tisztában van Stefan sötét
és cseppet sem kíméletes oldalával.
- Megigézni? – szólalt meg Elena értetlenül, majd felemelte
a fejét a vállamról és egyenesen a szemembe nézett. – Miért?
- Mert túl sok már ez neked és nem szeretném, ha tovább
keseregnél emiatt is – feleltem neki egyszerűen, ám ő hevesem megrázta a fejét.
- Jobb szeretek tudni a dolgokról, mint hogy hazugságban,
titkok közt éljek. Ne aggódj miattam Damon, megbirkózok ezzel is.
- Ez a beszéd – feleltem neki elmosolyodva és igyekeztem nem
tudomást venni arról, hogy túlságosan is közel van hozzám, és én a derekán, ő
pedig a vállaimon pihenteti a kezeit. Ő is megérezhette a helyzet zavaró
mivoltát, így váratlanul megölelt, majd egy hálás, félszeg mosoly kíséretében
elengedett. Még egy utolsó pillantást vetett az immár lángokban álló házra,
majd újra rám nézett.
- Menjünk haza, eleget láttam – felelte magabiztosan, majd
elindult az autó felé, én pedig követtem őt. Miután beszálltunk a kocsiba és
újra útra keltünk, ismét felé fordultam és kíváncsian felhúztam a
szemöldökömet.
- És most hogyan tovább? – kérdeztem tőle érdeklődve.
- Itt nem találtunk semmi használható nyomot a két lányon
kívül, így tovább keressük Stefant, hogy aztán hazahozzuk és újra a régi
lehessen. Klaus nélkül – felelte magabiztosan, mire én rosszallóan megráztam a
fejem.
- Nem lesz az olyan egyszerű dolog. Pláne, ha Stefan nem
akarja – vetettem ellen nagyot sóhajtva.
- Miből gondolod, hogy nem akarja majd? – kérdezte Elena
feszülten, majd a válaszomra várva fürkészni kezdte az arcomat én viszont csak
az útra figyeltem, mert nem akartam látni az arcát, az újabb keserű szavaim
után.
- Mert élvezi azt, amit csinál és eszében se lesz leállni.
Táplálkozik, gyilkol, széttép embereket és hidd el Elena, nagyon is élvezi ezt,
még a bűntudata ellenére is. Nem könnyű egy ilyen helyzetből visszarángatni őt.
- Tudom, olvastam, hogy Lexinek sem volt egyszerű –
válaszolta Elena határozottan, és láttam rajta, hogy valóban nem akarja feladni
és egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mi vár még rá.
- Lexinek évtizedekbe telt, mire értelmet vert Stefan
fejébe. Te pedig ember vagy Elena – feleltem neki csendesen, mire ő hevesen
megrázta a fejét.
- Majd meglátjuk Damon. Most nem akarok többet beszélni
erről. És nem akarok ma többet Stefannal foglalkozni – válaszolta eltökélten,
amivel alaposan felkeltette az érdeklődésem.
- Nocsak! Tervei vannak mára Miss Gilbert? – kérdeztem tőle
kíváncsian, mire ő sejtelmesen elmosolyodott, majd bólintott.
- A következő úton kanyarodj majd le.
- Kanyarodjak le? – kérdeztem tőle értetlenül. – Minek?
- Csak tedd, amit kértem Damon, rendben? – mondta
elmosolyodva Elena. Végül elértünk a már említett úthoz, amire készséggel
ráfordultam. Akkor jöttem csak rá, hogy valójában nem egy útra kanyarodtam le,
hanem egy nagyobb parkolóba, ami tele volt autókkal.
Egy egészen nagynak mondható, kivilágított épület állt a
központi helyen, az impozáns ajtaja felett pedig egy nagy felirat villogott:
„Jamies’ bar and motel”.
- Ez most valami vicc? – kérdeztem döbbenten Elena-t. – Mit
akarsz te itt?
Ő viszont nem válaszolt, csak kipattant az autóból és amikor
látta, hogy nem igazán vagyok hajlandó kiszállni a kocsimból a döbbenetem
miatt, végül rácsapott a motorháztetőre és rám vigyorgott. Ez végre észhez
térített, így gyorsan kipattantam az autóból és elé léptem.
- Ezt ne csináld még egyszer! – feleltem neki dühösen, mire
ő csak egy jóízűt nevetett, majd megfogta a kezem és elkezdett a bár irányába
húzni.
- Elena, mégis mit akarsz te itt? – kérdeztem tőle ismét,
miután a bejárathoz értünk.
- Felejteni – felelte nekem egy kaján vigyorral az arcán,
majd mint aki ingyen menetet nyert a körhintára, olyan boldogsággal és
mosollyal az arcán lépett be a bárba, hogy azt öröm volt nézni.
Én csak értetlenül megráztam a fejem és nem igazán értettem,
hogy mi ütött belé ilyen hirtelen. Nemrég még a lángokban álló ház előtt
zokogott, most meg betértünk egy bárba, mert inni akar. De ki vagyok én, hogy
elrontsak egy jó mókát? Akkor nem Damon Salvatore lenne a nevem, az biztos. Így
aztán egy önelégült vigyorral az arcomon végül követtem Elena-t Jamie-ék bárjába
és moteljába.
Szia Morwen!
VálaszTörlésHűha, alakul, alakul. Kezd izgalmassá válni a dolog. Jó lett, gratulálok!
Puszi
Szia Cleo!
TörlésWow, azta de gyors voltál!:) Köszönöm, és mellesleg igazad is van.:) A következő fejezet után nagyon fogtok "utálni":p De szerintem megéri majd.:)
Nagyon jó rész lett. A hangulata nagyon el lett találva, tetszik ahogy szembesítik Stefan véres szokásaival. Nos leinni magunkat még mindig jobb mint bezárkózni valahova felejtésképpen úgyhogy Elena szerintem jól döntött. Alig várom a következő keddet az új fejezettel.
VálaszTörlésVégre Elena is jól dönt, igaz?:) Örülök, hogy kitértél a hangulatra, féltem, hogy nem jött át eléggé az, amit le akartam ezzel írni... Pláne, mert a jelenet egy részét a sorozatból vettem át. Az ilyenek nem mindig szoktak jól sikerülni.
TörlésVégre valahára ezt is megértem, felemelő érzés egy nagyon zürös nap után, ilyen Isteni storyit olvasni. Igen attól függetelenül, hogy egy nagyon picit gonosz vagy, de csak 1 icipicit, imádtam minden egyes betüjét. Egy aprócska "kérés" - Elena ha lehet ne részegen bújon ágyba Damonnal, annak ugyanis semmi értelme, pláné ha nem is emlékezne rá. De gondolom te inkább a humoros/szarkasztikus oldalról közelited meg a dolgokat. Olyan Damonosan. Nem tanácsot akartam adni, távol áll tőlem, sem pedig utasitani Téged, inkább ugy nevezném, hogy hangosan gondolkodtam. Gratulálok, szenzációs, fogalmad sincs ezek után mennyire várom már a jővő keddet, és persze a heti pénteket is.
VálaszTörlésNagyon szeretem azt, amikor hangosan gondolkodsz, mert általában jól gondolkodsz.:)Vagyis jól ráérzel a dolgokra.:) Azt hiszem, hogy Te a jövő heti rész után különösen várni fogod a karácsonyi részt.:) Aznap nemhogy érkezik a meglepim nektek, de még TDF (The Delena Fanfiction) is lesz :)
TörlésMáskor is gondolkodj hangosan kérlek, olyan jó ezt olvasni.:)))
Mindig is tudtam, hogy szeretsz "kinozni", na de épp ennyire? Sikerült felcsigáznod a kiváncsiságom. Mindegy, más választásunk nincs, kénytelenek vagyunk kivárni a kövi keddet. Már ha itt is lenne késő lenne. A függö vég ellenére is rettenetesen tetszett, és tökön ülve várom a jövö heti és az azutáni, és azutáni, ... fejezeteket.
VálaszTörlésEz olyan Ric-es volt:) Eszembe jutott az a jelenet, amikor a 2. évad végén Bonnie visszahozta a halálból, és Ric ezzel ugratta, miután meghallotta, hogy Bonnie-val mit beszélt Jer.:)
TörlésIsmersz.:p Lételemem az édes kínzás és a függővég:p De ezek szerint valamit akkor mégiscsak jól csináltam:)