2013. december 31., kedd

The Delena Fanfiction - 8. fejezet: Kellemetlen következmények



Sziasztok!

Az év utolsó napja, az év utolsó fejezete az oldalon.:) Legközelebb jövőre találkozunk, de addig is jó szórakozást kívánok a mai fejezethez. Most Elena szemszögére váltunk, mert úgy gondoltam, hogy ezt a részt tőle kell elolvasnotok.
Annyit kérdeznék tőletek, hogy mit gondoltok Damon viselkedéséről és mire számítotok majd ezután? 

Mindenkinek nagyon jó ünneplést kívánok mára és BOLDOG ÚJ ÉVET!:)

Morwen
**********************



Fejfájás, szédülés, kellemetlen szájszag. Mi a franc ez és miért érzem úgy, mintha egy vonat száguldott volna végig rajtam az éjszaka? „Oké Elena, szedd össze magad és szép lassan nyisd ki a szemed. Ne aggódj, nem lesz semmi baj, csak légy bátor és tedd meg – mondtam magamban biztatóan, mintha képes lennék meggyőzni a fáradt és érezhetően másnapos énemet, hogy szedje össze magát és keljen fel.” Felkelni? Rendben, de honnan is? Mert, hogy nem kerültem tegnap a saját ágyamba, abban teljesen biztos voltam.
Végül győzött a kíváncsiságom és nehezen, de kinyitottam a szemeimet. Egy egészen rendezett, tisztának tűnő apró szobácskában voltam, amibe fogalmam sem volt, hogy miként kerültem. Hirtelen tudatosult bennem, hogy egy kicsit fázok, aminek semmi értelme nem volt. Aztán végül lassan magamra tévedt a tekintetem és hamar rájöttem, hogy mi ennek az oka. Felül csak egy melltartó volt rajtam és a takaró bizony egyáltalán nem takart rajtam semmit sem. A következő, ami eljutott a tudatomig az az volt, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül a szobába. Sőt, nem csak a szobába, de az ágyban sem vagyok egyedül. Egy halk, egyenletes szuszogásra lettem figyelmes, közvetlenül magam mellett. Nem mertem egyszerűen oldalra pillantani, mert túlságosan rettegtem attól a látványtól, ami a szemem elé tárulna. Óvatosan felültem az ágyon, majd lehunytam a szemem, mintha azzal semmissé tudnám tenni a helyzetet, amibe kerültem. De aztán lassan kinyitottam a szemem és abba az irányba fordultam, ahonnan a halk szuszogást hallottam. Azonnal elfordítottam a fejem és a kezembe temettem.
Istenem, mit tettem? Damon feküdt mellettem, a takaró őt is csak a hasáig takarta, és rajta sem volt ruha. Óvatosan felemeltem a fejem és ezúttal a szoba padlóját vizsgáltam át. Ruhák hevertek rajta, mindenfelé. Észrevettem a felsőmet az ágy lábánál és nem messze tőle ott volt Damon nadrágja és az ingje is. Te jó ég! Ez nem lehet igaz! Mi történt velem?
Idegesen szálltam ki az ágyból és próbáltam a lehető legkevesebb zajt csapni, majd felkaptam a földről a felsőmet és lassan belopództam a fürdőbe. Gyorsan magamra csuktam az ajtót, majd felöltöztem, és mint akinek kilométerhiánya van, úgy kezdtem el fel-alá járkálni idegességemben az aprócska fürdőben. Hevesen megráztam a fejem, mert nem akartam elhinni, hogy képes voltam lefeküdni Damonnal. De mégis mi történt és miért nem emlékszek semmire?!
Gyorsan lehajtottam a toalett tetejét, majd feszülten lehuppantam rá és próbáltam a látszólag nem létező emlékeimet előcsalogatni a még mindig hasogató fejemből. De ez a művelet úgy tűnik, hogy lehetetlennek bizonyult. Voltak dolgok, amik halványan ugyan, de rémlettek. Arról viszont semmi sem ugrott be, hogy miként keveredtünk ebbe a motel szobába és mi történt azután. Ennyire részegek lettünk volna?
Újra és újra visszaugrottam időben oda, ahol még tiszták és teljesek voltak az emlékeim. A bár, a táncparkett, néhány beszélgetésfoszlány, ezekre még ímmel-ámmal emlékeztem. De aztán… Semmi, csak sötét folt, amin sehogy se vagyok képes átlátni. Kérlek add Istenem, hogy ne Damontól kelljen megtudnom azt, hogy mit műveltünk az éjszaka!
Hevesen megráztam a fejem, mert még mindig nem bírtam felfogni, hogy miként lehettem ennyire felelőtlen. Hogy keverhettem magam ilyen helyzetbe és miért? Szeretem Stefant, ebben biztos voltam és Damon is sokat jelent nekem, de egyáltalán nem vagyok belé szerelmes. Én is tisztában vagyok azzal, hogy van köztünk valami féle kémia, de ennyi, semmi több! Valami mégis történt tegnap és valószínűleg okkal. Csak tudnám, hogy miként leszek képes Damon, és Stefan szemébe nézni ezután. Stefanéba? Sehogy, ezek után látni sem akar majd, abban biztos vagyok.
Fájdalmasat sóhajtottam és úgy döntöttem, hogy ideje kivonulnom a barlangomból, mert semmi értelme nem volt tovább itt kuporognom és éhes is voltam. Damon pedig… Úgyse úszom meg, hogy előbb utóbb ne kerüljek a szeme elé. Végül felpattantam a máskor más tevékenységekre használt ideiglenes ülőalkalmatosságomról, majd lassan az ajtóhoz léptem és óvatosan kitártam azt. Ijedtemben hátraugrottam, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy az ajtó másik oldalán Damonnal találom szembe magam, aki egy szál alsónadrágban, egy önelégült vigyorral az arcán köszönt majd.
- Reggelt Napsugár! – felelte mosolyogva, majd nem is törődve a döbbenetemmel, egy gyors csókot nyomott az arcomra és félreállt az útból, hogy ki tudjak lépni a fürdőből. Ő azonnal átvette bent a helyemet, magára hagyva ezzel engem a szobában. Tejes döbbenet ülhetett ki az arcomra, mert a sejtésem beigazolódni látszott. Idegesen sétáltam vissza az ágyhoz, majd mint egy zombi, úgy meredtem magam elé, miközben leültem az éjszakai hancúrozásunk tagadhatatlan színhelyére. Csak emlékeznék arra, ami történt! De nem, még csak rossz minőségű, hangyáktól hemzsegő felvétel se volt hajlandó előmászni a tudatom egyik sötét rekeszéből sem. Magamra maradtam, egy önelégülten vigyorgó vámpírral, az emlékeim nélkül. Csak remélni mertem, hogy valóban az alkohol tette ezt velem, és nem Damon igézett meg. A nyakláncom az ég tudja hová lett és nem is kerestem azután, hogy Stefan köddé vált. Szóval lehetősége lett volna rá, de nem hiszem, hogy meg is tette volna.
Mintegy végszóra kinyílt a fürdő ajtaja és Damon sétált ki rajta jókedvűen, mint aki élete legjobb éjszakáján van túl. Csak ne érezném úgy, hogy ez nekem a legrosszabb lehetett.
- Jól aludtál édes? – kérdezte kedvesen Damon, majd mosolyogva lehajolt a ruháiért a földre és vidáman magára kapta őket.
- Azt hiszem, igen – feleltem egy gombóccal a torkomban. Talán beszélnem kellene vele, de el sem tudtam képzelni, hogy mennyire meg fogom bántani őt azzal, ha megtudja, hogy semmire sem emlékszek, ráadásul egyáltalán nem akartam lefeküdni vele. De miért is akarnék? Egyszerűen nonszensz, még a feltételezés is.
- Hm, mi ez a komor ábrázat? – kérdezte Damon érdeklődve, majd közelebb sétált hozzám és megállt előttem. A közelsége most még inkább zavarba hozott és akaratlanul is belegondoltam abba, hogy az éjszaka mit művelhettem vele. Egy részem nagyon is szerette volna, ha mindez igaz és emlékszek rá, de a másik felem… Legszívesebben most helyben elsüllyedt volna szégyenében.
- Jól vagyok, csak azt hiszem, hogy egy kicsit sokat ittam tegnap – feleltem neki egy halvány mosollyal az arcomon, mert nem mertem csak úgy elmondani neki azt, amit érzek a történtek kapcsán.
- Akkor jó, azt hittem már, hogy tényleg megbántad a tegnap estét – felelte Damon megkönnyebbülten, majd váratlanul megfogta a kezem és felhúzott az ágyról. Egyenesen a karjai közé kerültem, ahol hirtelen túlságosan is meleg lett. – Mert nem bántad meg, ugye? Nem venném a lelkemre, ha így lenne.
- Nem dehogy, nincs mit megbánnom Damon – feleltem egy erőltetett mosollyal az arcomon, ami neki láthatóan nem szúrt szemet. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a levegő izzani kezd körülöttünk, mert a távolság egyre fogyott az ajkaink közt, és ekkor már biztos voltam abban, hogy valóban lefeküdtünk. Már csak centik voltak közöttünk és fogalmam sem volt hirtelen arról, hogy mit kellene tennem, vagyis inkább, hogy mit szeretnék tenni. Már éreztem az ajkaimon Damon forró leheletét, ami váratlanul megrészegített, és pontosan úgy, mint két napja, most is legalább annyira vágytam arra az édes csókra, amivel el tudta varázsolni az egész lényemet és a lelkemet. Szinte számoltam vissza magamban a millimétereket, amik egyre csak fogytak közöttünk és belül egy részem azért imádkozott, hogy érjünk már el ahhoz a rohadt nullához és csókoljon már meg! Teljesen döntésképtelennek éreztem magam, és amennyire akartam is a csókot, annyira tartottam nem helyénvalónak is.
- Nem vagy jó hazudozó Elena – szólalt meg végül Damon és egyenesen az ajkaimba suttogott minden egyes szót. Ijedten pillantottam a szemeibe, amik csalódottság helyett, kajánul vigyorogva néztek rám. Hirtelen nem értettem, hogy mire céloz, de aztán egy széles vigyor ült ki az arcára, majd ismét megszólalt. – Nem emlékszel semmire sem, jól sejtem?
Hevesen megráztam a fejem, és közben makacs könnyek telepedtek meg a szemem sarkában. Végül a bűntudat és a szégyenérzet nyert és kezdett rajtam eluralkodni.
- Ahogy gondoltam – felelte Damon egykedvűen, majd hátrébb lépett tőlem, végre teret adva nekem, és így a gondolataim is újra ki tudtak tisztulni. Damon az ágy másik oldalára sétált, majd hirtelen levetette magát rá, a kezeit a feje alá tette és érzelemmentes arccal kezdte el tanulmányozni a plafont. Borzasztó volt így látni őt, és ez már sok volt nekem. El sem tudom képzelni, hogy milyen boldogságba ringattam őt, most pedig mindent tönkre teszek és nem csak Stefant bántottam meg ilyen kegyetlen módon, de Damont is.
- Sajnálom Damon – csúszott ki sírva a számon, majd a kezeimbe temettem az arcom.
- Megbántad, igaz? – kérdezte tőlem ridegen, de még mielőtt válaszolhattam volna neki, folytatta. – Várj, bocsika, nincs mit megbánnod, hiszen nem emlékszel semmire, így fogalmad sincs arról, hogy mit kellene megbánnod.
A szavai olyanok voltak számomra, mint az ostorcsapás a csupasz bőrön. Fájtak, égettek és nem akartak csak úgy elmúlni és a feledésbe merülni. Teljesen igaza volt és ettől egy még szörnyűbb alaknak éreztem magam. Hogy tehettem ezt velük? Hogy lehettem pontosan ugyanolyan, mint Katherine, akit annyira gyűlölök?
- Én annyira szégyellem magam Damon, nem kellett volna ennyit innom – szólaltam meg halkan, és közben igyekeztem letörölni a könnyeimet az arcomról, hátha sikerül megnyugodnom és be tudom fejezni a sírást. Lassan visszaültem az ágyra, de közben úgy éreztem, hogy a pokolba süllyedek.
- Pedig nagyon jól érezted magad és igen felszabadult voltál. Hm, talán túlságosan is felszabadult – tette hozzá halkan és közben hitetlenül megrázta a fejét.
Nagyot nyeltem és igyekeztem összeszedni magam és nem elképzelni azt, hogy mit is érthet Damon a „felszabadult” szón.
- Szóval arra, ami tegnap történt tekintsünk úgy, mintha meg sem történt volna? Illetve egyszeri alkalom volt, igaz? – kérdezte Damon fájdalmas arccal, én pedig hirtelen nem tudtam, hogy mit is feleljek neki. – Vagy szeretnél egy olyan folytatást, amire emlékszel is? – kérdezte egy kaján vigyorral az arcán.
Értetlenül néztem vissza rá, mire ő váratlanul felült az ágyon és ismét túl közel hajolt hozzám.
- Nos Elena? Miért nem tudsz soha egyértelmű választ adni? Miért nem tudod azonnal, a képembe üvölteni, hogy Stefant szeretet? – kérdezte keserűen, majd mély levegőt véve folytatta. – Ó, és ami a legfontosabb: miért rángattál be tegnap az ágyadba, ha most annyira bánkódsz miatta? Magyarázd ezt el nekem kérlek, mert nem értem. Nem tudok rajtad kiigazodni Elena – tette hozzá fejcsóválva Damon, majd türelmetlenül fürkészte tovább az arcomat és a válaszokat várta a kérdéseire.
- Nem tudom Damon – feleltem neki nagy sokára, könnyes szemmel, és közben feloldozást várva néztem rá, mert úgy éreztem, hogy nem tudok ezzel a kellemetlen helyzettel megbirkózni, amibe sodortam magunkat.
- Én viszont tudom a választ Elena és el is mondom neked – felelte szigorúan, majd még közelebb hajolt hozzám és folytatta. – Tegnap, miután kis híján, és a kis híján alatt, most valóban azt értem, hogy csak egy icipici dolog választott el minket attól, hogy lefeküdjünk, végül a tetemes alkoholmennyiség győzött, amit a kérésem ellenére is felelőtlenül öntöttél magadba. Miután összeszedted magad és ágyba dugtalak, te még akkor is magadhoz húztál, megcsókoltál, és többször is azt bizonygattad nekem, hogy te ettől függetlenül is nagyon szeretsz engem. Szóval a válasz Elena ez. Te is tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy egy cseppet sem vagyok közömbös a számodra és a tegnapi gátlásfeloldásod után ezt be is bizonyítottad. A kérdés már csak az, hogy miért nem hajlandó ezt belátni a józan éned is? Ez csak költői kérdés volt, nem kell rá válaszolnod – tette hozzá csípősen, majd legnagyobb döbbenetemre felpattant az ágyról, és az ajtóhoz lépett.
- Ha összeszedted magad, és megnyugodtál azért, mert megtudtad, hogy nem léptünk át minden határt tegnap, mint ahogy azt hitted, akkor mehetünk reggelizni és aztán indulhatunk vissza Mystic Falls-ba – szólalt meg kimérten, ami túlságosan is bántó volt, de tudtam jól, hogy igaza van. Akármennyire is jó lett volna, ha megnyugvással töltenek el a szavai, ez mégsem így lett. Csak fokozták a bűntudatomat, amiért ilyen helyzetbe hoztam őt, amivel nagyon is megbántottam.
Lassan végül felkeltem az ágyról és szó nélkül követtem őt az ajtóhoz. Még egy utolsó pillantást vetettem a szobára, majd halkan megszólaltam.
- Hogy értetted azt, hogy nem léptünk át minden határt? Mégis meddig mentünk el? – kérdeztem tőle félszegen, de nem voltam biztos abban, hogy tudni akarom a választ.
- Maradjunk annyiban, hogy nem a jó tündér varázsolta le rólunk álmunkban a ruháinkat – felelte Damon szúrósan, mire én kerülve a tekintetét kiléptem az ajtón, amit kitárt előttem. – Remélem elég világos és érthető volt a válaszom. A többit a fantáziádra bízom – tette hozzá halkan és nem tudtam nem észrevenni, hogy egy apró mosoly jelent meg a szája szegletében.
Lassan baktattam Damon előtt a bár felé, hogy megreggelizzünk, és belül magamban hálát adtam azért, hogy Damon mögöttem van, és nem láthatja a túlságosan is kipirult arcomat. Pontosan tudtam jól, hogy melyikünk hány ruhadarabban ébredt reggel, és innentől kezdve nem volt nehéz elképzelni azt, hogy mik is történhettek tegnap este. A baj csak az volt, hogy a fejemben akaratlanul is olyan képek jelentek meg, amik egyszerre voltak szívet melengetőek, kedvesek és izgatóak. Aj-jaj… Azt hiszem ez a történet még nem ért véget itt. Damon Salvatore alaposan és visszavonhatatlanul beférkőzött a bőröm alá is, ahonnan képtelen vagyok eltüntetni őt. De el akarom egyáltalán tüntetni? Az ezer dolláros kérdés ez volt, aminek a helyes válaszában egyáltalán nem voltam biztos.

6 megjegyzés:

  1. Drága Morwen!

    Alig hittem el, mikor megláttam az új rész hírét. Azonnal belevetettem magam, és nem csalódtam. Érzelmes, bizonytalan, csípős fejezet lett, nekem abszolút elnyerte a tetszésemet. Így tovább!:*
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cleo!:)
      Pedig mondtam, hogy ma 8-kor jön a rész a Szilveszterre való tekintettel.:) Amúgy ennek a szálnak korántsincs még vége.:p

      Puszi neked is és BÚÉK!:)

      Törlés
  2. Ezt a fejezetet olvasva rá kellett jönnöm arra, hogy nem is vagy annyira gonosz, mint én. Én még hagytam volna Elenát egy kissé rágodni, de se baj, ez igy volt tökéletes, kerek. De ha Damon még tör néhány borsó szemet Elena orra alá, akkor csak annyit, mondhatok: Yeeeesss, hajrá!!!! Úgy kell neki, hadd csak prüszköljön a kisasszony. Gratulálok, és az ó évi - új évi kivánságok helyett hadd köszöntselek egy kis versel (nyugi, nem én vagyok a költő :)):
    2014 - ben ezer áldás érjen, öröm és szerencse örökké kísérjen.
    Bú és bánat Téged elkerüljön, gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön!
    S szívedbe csendüljön mindig az ének: Hogy vannak, akik szeretnek téged!
    Ünnepeljük az óévet, ezért nem igazán emlékszek kívántam e már Sok Boldog újévet!
    Ha igen bocsi és megyek tovább bulizni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejnye, ejnye Maresz.:) Szóval azt hiszed, hogy ennyi volt, és Damon ezennel lezártnak tekinti a dolgokat?:) Haj-jaj, akkor valamit jól csináltam, hogy ezt hitted.:p És ne aggódj, lesz majd még itt jóóó sok borsszem a kisasszony orra alá, ahogy te mondtad.:)
      Én ilyen szép versikét nem tudok, de én is ugyanúgy, teljes szívemből Kívánok Neked Nagyon Nagyon Boldog Új Évet!:) Sikerekben, Áldásban és sok sok történetben gazdag új évet.:) Már pedig nagyon jó szórakozást.:)
      Ha holnap délben esetleg már fitt lennék, akkor ne felejtsd el, hogy érkezik a Damon's Fanfiction első fejezete.:)

      Törlés
  3. Nagyon tetszett, nem könnyíted meg a dolgukat látom, bár leginkább Elena érzelmei Stefan iránt amik sokszor bezavarnak. Damon feladta neki a labdát, hogy elmondta neki amiket részegen behalott neki már csak józan felét kéne lszhez téríteni.(Nekem a sorozatban is sokkal elviselhetőbb volt amikor nem voltak érzelmei, legalább nem omlott össze érzelmileg minden 2. részben.)
    Boldog Új évet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, neked is BÚÉK!:)
      Igen, Elena nekem is jobban tetszett úgy, és most az 5. évadban is szerintem egészen elviselhető már. Nem roppan össze állandóan, Damon jó hatással van/volt rá.:)
      Jól látod amúgy a dolgokat, már csak Elena józan énével kell kicsit "beszélgetnie" Damon-nak.:) Ami pont a jövő heti részben lesz esedékes.:)

      Törlés