2014. március 28., péntek

The Delena Fanfiction - 18. fejezet: Bűn és bűnhődés

Sziasztok!

A cím sokat elárul és magért beszél. Ma ismét egy olyan fejezetet hoztam, aminek az eleje Damon szemszögéből olvasható, a másik fele pedig Elena gondolataiba ad betekintést. Hát igen, kezd a békés idill felborulni és a bajok csőstül jönnek, igaz? Mit gondoltok, mi vár ezután a főhőseinkre?

Morwen



***************************



Még mindig remegtem a dühtől, pedig már egy ideje úton voltunk Elena-val és jó pár órája történt, hogy ostoba módon kivetette magát a száguldó autóból. A vitánk egyáltalán nem volt közömbös a számomra, de egyszerűen képtelen lettem volna bármiben is igazat adni neki, mivel egyáltalán nem volt igaza, sőt! Úgy viselkedett, mint egy eszement tinédzser, akit még saját magától is meg kell védeni. Bár bevallom őszintén, hogy azelőtt, hogy bevágtam volna őt dühösen a kocsiba és tönkretettem az anyósülés ajtaját, hogy még véletlenül se tudja kinyitni azt menet közben, nos volt előtte egy olyan mondata, ami igencsak mély benyomást tett rám. De ugyanakkor nonszensz is volt. Még, hogy öljem meg kérdés nélkül, hogy vámpír legyen? Sose tudnám ezt szánt szándékkal megtenni vele, csak ha tényleg nem lenne más módja annak, hogy életben maradjon.
Ő olyan mérges volt rám, mint talán még soha. Ezen nem is csodálkoztam, hiszen nem épp egy grál lovagként viselkedtem vele. Őszintén szólva, egyáltalán nem tudott érdekelni, hogy mennyire mérges rám, mert én is legalább annyira, ha nem jobban ki voltam rá akadva. Amit művelt, az egyszerűen felelőtlenség volt és ostobaság. Mit nem képes ezen belátni?
Körülbelül félúton járhattunk Mystic Falls felé, amikor úgy döntöttem, hogy tartunk egy pihenőt. Ő még akkor sem volt hajlandó rám nézni, amikor megálltunk a benzinkút parkolójában.
- Gyere, vegyünk valami harapnivalót az útra – feleltem neki kimérten, majd a kezem nyújtottam neki, hogy kisegítsem őt a kocsiból a vezető oldali ajtón, tekintve, hogy az övéről gondoskodtam annyira, hogy az valóban kinyithatatlan legyen. Ő tüntetően elfordult tőlem és karba tette a kezeit. – Ne keljen erőszakkal kiszednem a kocsiból Elena – feleltem neki feszülten, mire ő mérgesen fújt egyet.
- Akkor hagyj itt, mert tudtommal egyedül is ki tudsz rabolni egy benzinkutat – felelte nekem csípősen, mire megint kezdett nálam elpattanni az a bizonyos húr.
- Valóban nem szorulok egy felelőtlen kislány segítségére ezen a téren, de tudod nem szeretném, ha át kéne kutatnom utánad a vadont, mert éppen úgy döntesz, hogy gyalog visszabotorkálsz Chicago-ba – feleltem neki mérgesen.
- Ne nézz hülyének Damon – csattant fel mérgesen Elena, majd szúrós tekintettel rám nézett.
- Édes vagy, amikor dühös vagy, de most inkább menjünk – feleltem neki egy picit nyugodtabban, majd megfogtam a kezét és elkezdtem kihúzni őt a kocsiból. Tekintve, hogy most sem volt valami segítőkész, valóban erőszakkal kellett kicibálnom a járműből. Amikor viszont már mindketten a két lábunkon álltunk a kocsi mellett, ismét elkezdett izzani körülöttünk a levegő, amit azt hiszem a temérdek veszekedés váltott ki és hozott ismét a felszínre. Hiába voltam rá mérges, túlságosan is szerettem őt, és ő is tudhatná jól, hogy csak ezért nem megyek bele az öngyilkos tervébe.
- Idegesítő vagy Damon, amikor ilyen önfejű vagy – felelte mérgesen Elena, majd végül kitépte magát abból a bűvkörből, amibe kerültünk, és egyedül elindult a bolt felé. Én csak nagyot sóhajtottam, majd követtem őt és ismét „bevásároltunk” az útra.
Ezek után igen eseménytelenül telt a hátralévő utunk, és úgy tettem ki Elena-t a Gilbert háznál, hogy tényleg egy pillanatra sem volt hajlandó rám nézni. Nagyon fájt a viselkedése, de nem tudtam volna mit tenni ellene. Idővel vagy megenyhül majd, vagy nem. Nem volt miért bocsánatot kérnem tőle és tudtam jól, hogy soha nem is fogok. Ha jól sejtettem, akkor ő sem, szóval valóban patt helyzetbe kerültünk.
Letörten vezettem el a Salvatore villához, majd első utam azonnal egy jó fajta whisky-hez vezetett. Alighogy lehúztam egy pohárkával, megcsörrent a telefonomon és az az ember kereset, akivel nem szívesen beszéltem volna sem most, sem később soha. De aztán a bűntudatom nyert, így végül felvettem a telefonom és üdvözöltem a hívómat.
*
Már három nap eltelt azóta, hogy visszatértünk Damonnal Chicago-ból és azóta egy szót sem beszéltünk. Egy részemnek nagyon is hiányzott a közelsége, de a másik felem még mindig annyira mérges volt rá, hogy látni se akarta őt. Nem tudtam megbocsátani neki azt, ahogy viselkedett velem, de nem is volt miért ezt tennem, hisz még csak egy „bocs Elena” se hagyta el a száját. Így aztán mondhatjuk azt is, hogy kerültük egymást, és hogy ki fogja végül ezt a jeget megtörni kettőnk közt, azt még én sem tudtam. Volt viszont egy közös ügyünk, ami összeugrasztott minket pár napja, és ami talán enyhít is majd a köztünk lévő, pattanásig feszült helyzeten. Stefan. Igen, ő és a keresése volt az, mi miatt nem fordíthattam hátat Damonnak, de tudom jól, hogy hosszú távon képtelen is lettem volna erre. A napok egyre fájdalmasabbak és súlyosabbak voltak nélküle, a dühöm is enyhült irányába, de el nem tudott múlni. Damon azt ígérte, hogy nem adja fel a keresést, így bíztam abban, hogy a történtek ellenére is szól majd nekem, ha talál valamit, és akkor végre mi is újra beszélni fogunk. De ez nem történt meg, én pedig egyre idegesebb lettem emiatt. Teltek a napok és én biztos voltam abban, hogy nem adta fel a nyomozást és talán talált is valamit. Végül mérgesen a kocsimba pattantam és dühösen vezettem el a Salvatore villához, hogy kérdőre vonjam Damon-t.
De mit is mondhatnék arra a látványra, ami a házban fogadott? Nem igazán számítottam rá, talán ez a legjobb kifejezés a látottakra.
Damon pontosan úgy feküdt kiterülve a kanapén, mint néhány napja, amikor rátaláltam és amikor még naivan semmit sem sejtettem Stefan súlyos múltjáról.
- Beléd meg mi ütött Damon? – kérdeztem tőle dühösen, mert egyáltalán nem ezt vártam volna tőle. Csípőre tett kézzel megálltam felette, majd szúrós tekintettel néztem le rá. Ő csak fájdalmasan nyögött egyet, majd felült a kanapén, és egy unott mosoly kíséretében megemelte az egészségemre a kezében tartott whisky-s üveget és jól meghúzta.
- Elárulnád, hogy mégis mit művelsz? – kérdeztem tőle értetlenül és még mindig feszülten. Eléggé letörtnek látszott és úgy tűnt, hogy igencsak maga alatt van, de én még mindig annyira dühös voltam rá, hogy ez egyszerűen nem tudott meghatni. Iszik és sajnáltatja magát, ahelyett, hogy összeszedné magát és megkeresné az öccsét, ahogy ígérte! Ez abszurd volt, még tőle is. Ha valamit tenni kellett, akkor ő mindig 100%-ig beleadott mindent és sose adta fel. Most meg… – Azt hittem, hogy ha már engem kitettél a bandánkból, akkor egyedül nyomozol tovább Stefan után – tettem hozzá neki szemrehányóan.
- Ó, nem kellett nekem nyomoznom utána – felelte elvigyorodva, bár a mosolya egy csöppet sem volt boldog, vagy őszinte és ez valamiért egy kicsit megijesztett.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel, majd hirtelen minden világossá vált számomra is. – Csak nem jelentkezett? – kérdeztem tőle izgatottan és alig vártam, hogy beavasson a részletekbe.
- Valahogy úgy – felelte Damon nemtörődöm módon, majd visszadőlt a kanapéra, és közben kiitta az üvegben lévő maradékot.
- Damon, az istenért, ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőled! – csattantam fel mérgesen. – Hol van most Stefan?
- Klaus-szal – válaszolta Damon tömören és érzelemmentes hangon.
- Micsoda? Ezt nem értem. És mégis kapcsolatba lépett veled? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Ühüm – felelte Damon egyszerűen, és úgy tűnt, most tényleg nincs megfelelően kommunikatív állapotban. Kezdtem rájönni, hogy valami nagyon nem stimmel, valami balul sülhetett el, mert ok nélkül nem üti ki magát ennyire, és nem szokott semmiségek miatt kikészülni. Mert látszólag most tényleg padlóra küldte őt valami.
- Damon, áruld el kérlek, hogy mi történt! – feleltem neki megenyhülve, majd óvatosan leültem mellé a kanapéra. Tényleg maga alatt volt és ez csak most tudatosult igazán bennem. A tekintete, amivel rám nézett, tele volt szomorúsággal, keserűséggel és csalódottsággal. Hogy nem láttam ezt eddig rajta? Mintha tartani próbálta volna magát előttem, de ez azt hiszem, hogy csak eddig ment neki. Egy nyitott könyv volt előttem, de sajnos nem tudtam még mindig azt, hogy miért ilyen letört.
- Röviden? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel, majd meg sem várva a válaszom folytatta. – Jobb, ha elfelejted őt Elena. Örökre – foglalta össze Damon túlságosan is röviden a történtetek.
- Tudod jól, hogy nem azért akarom megtalálni őt… Az érzéseim nem változtak irántad Damon, még ha nagyon mérges is vagyok rád. Még mindig – tettem hozzá halkan, majd óvatosan végigsimítottam a mellkasán, a kezem pedig belekulcsoltam az övébe. Szerettem őt, jobban, mint a tulajdon életem. De úgy tűnt, hogy a pár nappal ezelőtti vitánk mindent megkérdőjelezett benne. Mégis hogy képes azt hinni, hogy ezek az érzések egy nézeteltérés után köddé tudnak válni? Képtelenség, hisz inkább azt éreztem, hogy napról napra jobban szeretem őt, és távol lenni tőle… Nos tényleg nem volt könnyű és csoda volt, hogy képes voltam ennyi ideig duzzogni a viselkedése miatt.
Ő hitetlenül nézett rám, majd megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz a fülének, és úgy véli, hogy csak álmodja azt, amit hall. A következő pillanatban viszont hirtelen magára húzott, és szenvedélyesen birtokba vette az ajkaimat. Én egy másodpercig is képtelen lettem volna tiltakozni ellene, mert borzasztóan hiányzott már a csókja, az ölelése, és az a mesés rózsaszín buborék, amibe minden egyes ilyen alkalommal varázsolt minket. Oda, ahol csak szeretet, boldogság és öröm van, minden más pedig eltörpül emellett, és lényegtelen. Csak ő és én, és a hevesen kalapáló szívünk, amik végül újra egymás közelébe kerülhettek és boldogságukban örömtáncot jártak, akárcsak a kiéhezett ajkaink.
Percekkel később tudtunk csak elválni egymástól, ám egy boldog és elégedett vigyor ült ki mindkettőnk arcára. Damon óvatosan végigsimított az arcomon, majd elkomorult és megszólalt.
- Azt ne várd, hogy bocsánatot kérjek tőled a történtek miatt – felelte nekem eltökélten, mire én az égbe emeltem a tekintetem.
- Én sem fogok, szóval te se várd ezt tőlem – feleltem neki határozottan.
- Azt hiszem, hogy ezt meg is beszéltük – mondta nekem fejcsóválva, majd halványan elmosolyodott. – Szeretlek, a többi pedig nem érdekel és nem számít – tette hozzá halkan, és olyan égető tűzzel a tekintetében, ami azonnal feltüzelte az én szívem is. A vallomása maga volt a mennyei áldás, amit hallhatott az ember tőle. És ez nekem szólt. Csak nekem, mert ez a szeretnivaló férfi csak engem szeretett, senki mást. Már maga a tudat is bódító volt, hát még érezni ezt minden érintésében, csókjában, sóhajában…
Végül mély levegőt vettem és megszólaltam, mert úgy éreztem, hogy ennek ellenére is van még mit tisztáznunk.
- Én is szeretlek, de néha jó lenne, ha meg tudnánk egyezni bizonyos dolgokban – válaszoltam neki komoran.
- Ha az életedről van szó, akkor képtelen vagyok kompromisszumot kötni – felelte Damon makacsul.
- Vettem észre – mondtam neki egy fancsali fejet vágva. Sejtettem, hogy ezt a témát kár tovább feszegetni, így inkább visszatereltem a beszélgetésünket az eredeti medrébe. – Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nem most fogunk dűlőre jutni, szóval légy szíves mondd el, hogy miért keresett téged Stefan és miért van még mindig Klaus-szal.
Damon mély levegőt vett, majd végül mindketten felkeltünk a kanapéról és kényelmesen ülő pozícióba tornáztuk magunkat.
- Stefan üdvözletét küldi és finoman arra kért, hogy ne koslassunk tovább utána – felelte Damon keserűen és túlságosan is röviden.
- Hogy érted azt, hogy „finoman arra kért”? – kérdeztem tőle feszülten, mert sejtettem, hogy nem valami békés módon sikerült megvitatniuk a dolgokat.
- Oh, nem kell féltened ilyen téren Stefan-t, igazán kreatív tud lenni, ha akar – felelte nevetve Damon, bár a hangja inkább volt keserű, mintsem vidám.
- Pontosan mi is történt? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel, mert már kezdtem nagyon elveszíteni a fonalat és Damon köntörfalazása is egyre jobban idegesített.
- Mi történt? Nos Stefan megmutatta azt, hogy kötél nélkül 10 métert ugrani nem valami szerencsés dolog. Elkapta Andie-t, elcsalt engem a stúdióba, majd a szemem láttára reprezentálta ezen felfedezését – felelte Damon keserűen, mire én ijedten a számhoz kaptam a kezem.
- Megölte? – csúszott ki hitetlenül a számon, majd megráztam a fejem, mintha ezzel semmissé tudnám tenni a történteket és Damon kijelentését.
- Nem, nem ölte meg. Csak megigézte, hogy az adott pillanatban Andie lesétáljon a magasból és öngyilkos legyen– felelte Damon epésen. – A kettő teljesen más Elena, igaz? – kérdezte tőlem keserűen, mire én hitetlenül megráztam a fejem.
- Annyira sajnálom Damon – feleltem neki halkan, majd könnyes szemmel megöleltem őt.
Ő csak visszafogottan megölelt, majd nagyot sóhajtva dőlt hátra a kanapén, közvetlenül azután, hogy elengedtük egymást. – Miért nem hívtál fel és mondtad el nekem, hogy mi történt? – kérdeztem tőle letörten. El sem tudtam képzelni, hogy min mehetett keresztül egyedül. Andie a barátnője volt, fontos volt számára, és most Stefan egyszerűen… Nem, ez hihetetlen, nem voltam képes felfogni, hogy Stefan tényleg képes ilyenre.
- Nem akartalak ezzel terhelni, van elég bajod enélkül is – felelte Damon egykedvűen, és közben engem is magamhoz térített a gondolataimból.
- De nem zárkózhatsz el előlem Damon, pláne nem akkor, ha ilyen történik. Andie ráadásul a barátnőd volt – tettem hozzá elcsukló hangon.
- Jaj kérlek Elena, hagyd ezt. Andie semmit sem jelentett nekem – felelte nekem grimaszolva, mire én hitetlenül megráztam a fejem.
- Tulajdonképpen jártál vele Damon és törődtél vele. Andie jó ember volt és megérdemelte a szeretetedet – válaszoltam neki halkan.
- Szeretetről beszélni Andie kapcsán enyhe túlzás Elena – felelte nekem makacsul. – Törődtem vele, de három napja is csak azért mentem be a kérésére a stúdióba, mert le akartam vele zárni a dolgokat.
- Három napja? – pattantam fel mérgesen a kanapéról, majd hitetlenül néztem Damon-ra. – Mindez három napja történt és te nem szóltál nekem egy szót sem? – estem neki dühösen. Alig bírtam felfogni, hogy képes volt ezidáig eltitkolni ezt előlem, és ha ma nem látogatom meg őt, akkor talán még most sem tudnék a történtekről.
- Az min változtatott volna Elena? – kérdezte tőlem unottan.
- Egyedül voltál, magad alatt és pont azt az embert nem keresed meg ilyenkor, akinek a világon a legtöbbet jelented? – kérdeztem tőle keserűen. – Aki melletted szeretett volna lenni és támogatni téged?
- Nincs szükségem senkinek a támogatására – felelte nekem makacsul.
- Pedig ha egy páros akarunk lenni, akkor jobban teszed, ha ehhez hozzászoksz, és nem zársz ki az életedből! – válaszoltam neki sértetten.
- Egy páros? – kérdezte tőlem értetlenül.
- Miért, mit hittél Damon? – kérdeztem tőle keserűen. – Hogy csak egy kósza kaland voltál, vagy leszel a számomra? – csattantam fel mérgesen, mert kezdett nagyon dühíteni, hogy úgy viselkedik, mintha nem vallottam volna már be neki az érzéseimet és nem adtam volna világosan a tudtára, hogy mennyire komolyan tervezem vele a jövőmet.
- Akár… - felelte Damon közönyös arccal, ám a tekintete megannyi fájdalmat tükrözött.
- Komolyan mondom Damon, néha borzasztóan fafejű és ostoba tudsz lenni – feleltem neki hitetlenül, majd megráztam a fejem és ismét leültem hozzá.
- Hm, Elena Gilbert ismét sérteget. Végre helyreállt a régi rend – mondta Damon keserűen.
- Az ég szerelmére Damon, komolyan mondtam azt, amit Chicago-ból hazafelé jövet a fejedhez vágtam! Tényleg képes lennék veled maradni örökre. Vámpírként – tettem hozzá halkan és elmosolyodva.
Damon hitetlenül megrázta a fejét, majd lassan előrébb hajolt a kanapén, hogy alaposabban szemügyre vegyen. Gondolom azt akarta látni, hogy magamnál vagyok-e és tényleg azt mondtam-e az imént, amit hallott.
Végül megrázta a fejét és bűnbánóan lehajtotta.
- Stefan tud rólunk – szólalt meg halkan, ám rám nézni nem volt hajlandó. – Valahogy tudomást szerzett róla.
Alig bírtam felfogni, amit hallok, és a gyomrom is görcsbe rándult. Hirtelen tisztán láttam magam előtt a három nappal ezelőtt történteket és biztos voltam abban, hogy a két testvér találkozása egy cseppet sem volt békés vagy nyugodt, és ez nem csak Andie halála miatt volt így. Damon még mindig nem mondott el mindent, és fogalmam sem volt, hogy képes leszek-e kiszedni belőle mindent. De aztán valahogy kezdtek összeállni a fejemben a dolgok és végül értelmet nyert minden.
- Andie fizetett meg azért, amit tettünk – szólaltam meg összeszorult torokkal, majd a könnyeim is lassan útra keltek hosszú és fájdalmas útjukra. Damon csak kelletlenül bólintott, amivel elérte, hogy teljesen elszakadt nálam a cérna, a bűntudatom erőből a felszínre robbant, én pedig elkezdtem zokogni, mint az a bűnös ember, aki a világ legsúlyosabb bűnét követte el a Földön.

9 megjegyzés:

  1. Kedves Morwen!
    Régen írtam, amit röstellek, de igyekszem bepótolni a dolgokat. Most sikerült, remélem, én is látom majd a neved a Damon blogomon :) Annyira szép volt ez a rész, még ha feszült, de akkor is. A Damon's Fanfictionst meg egyenesen imádom!
    Puszi,
    Cleo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ismét itt Cleo!

      Semmi baj, meg tudlak érteni, mostanában nem sem volt egy csepp időm sem olvasni, és írni is alig-alig.:( Ezért nem voltam nálad mostanában, el vagyok havazva.:S
      Örülök, hogy végül szakítottál rám egy pici időt, és megkönnyebbült a lelkem, hogy még mindig szereted a történeteimet.:) Én is megyek hozzád, amint tudok.:)

      Puszillak:)

      Törlés
  2. Hát, nagyon jó lett. A "kapcsolatul" mintha egy háború lenne néha napján tűzszünettel amikor próbálják meggyőzni a másikat. Damon elég hű önmagához és úgy is viselkedik, ha Elena megőrzi a határozottságát vámpírügyben szerintem meggyőzi előbb-utóbb. Hát Stefan akciója elég érdekes gondolom azon célját eléri, hogy ne keressék tovább a többi meg úgyis Delenás a történet csak győzzük kivárni a végét. Szuper lett csak így tovább, alig várom a folytatását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan jól látod a kapcsolatukat.:) Damon és Elena, az örökös harcos páros, de csak addig, míg teljese egymáshoz nem csiszolódnak. Ami már nincs olyan messze, azt megsúgom.
      Stefan viszont alkotni fog, nem kicsit, és ütni fog a visszatérése. Mert vissza fog egyszer térni, ebben biztos lehetsz :)

      Törlés
  3. Igaz, hogy feszültséggel telitett, de annál beszédesebb fejezet volt. Remélem időben minden a helyére kerül. Damon és Elena is önmaguk voltak, ki igy, ki úgy. Ha eléggé határozott Elena (és miért ne lenne az), talán sikerül megpuhitani Damont ami az átváltozását illeti és ami a legfontosabb, a kapcsolatukat illetően. Jelen pillanatban Damon szerint Elena csak játszadozik vele, azt gondolja, nem komolyak az érzései iránta. De ami ennél is fontosabb a két testvér között lezajlott beszélgetés. Ha eljött az ideje, majd arra is sor kerül, úgye? Kiváncsi lennék, mert Damont nem viselné meg ennyire egy sima vita. Nagyon tetszett és már is olvasnám a kövi részt. Gratula, :):):) Puszi :):):) Kérlek vigyázz Delenara :):):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kell a feszültség is Maresz, nem de?:) Jó helyen kapizsgálsz, mert a testvérek között történteket a következő fejezetben olvashatjátok el. Damon visszaemlékezik majd a kicsit sem kellemes emlékre, és az is kiderül majd, hogy Stefan honnan tud róluk, és hogy pontosan mit is tervez. Valóban nem csak egy sima vita volt, sőt. Nem véletlenül van Damon olyan állapotban, amilyenben Elena megtalálta. De hisz ismered őt, hogy milyen, amikor valami emészti őt, vagy nem? :)
      Vigyázni fogok rájuk, a magam kissé kifacsart, kegyetlen, de happy end imádó módján. :)

      Törlés
  4. U.I. Az előbb elfelejtettem, Stefan honnan és mikortól tud Damon és Elenaról, amikor még ők maguk is csak most nem rég jutottak dűlőre, úgy ahogy!

    VálaszTörlés
  5. Szia Morwen!:)
    Nagyon tetszett ez a fejezet is, imadtam az Elena es Damon kozott lezajlo parbeszedeket.:) Annyira aranyosak. En is kivancsi vagyok, hogy mi lesz ezutan. Vajon ujra Stefanek utan mennek vagy Stefan keresi fel oket... Esetleg vrgleg lemondanak rola, bar ezt valoszinutlennek tartom, de barmi lehetseges vegulis. A talalkozasra -marha lesz- nagyon kivancsi leszek.:)
    Csak igy tovabb, en imadtam. :)
    Puszi:Mano

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mano!:)

      Örülök, hogy tetszett a beszélgetésük.:) Azt, hogy Steffanal mit fognak kezdeni, az szépen lassan kiderül. Lemondani? Elena nem tenné és Damont is erre fogja ösztönözni. De Stefannak megvannak a saját kis tervei, elképzelései, és csak az a kérdés, hogy végig tudja-e vinni őket. Néhány fejezet múlva ez is kiderül majd.:) Hogy mi történt pontosan a tesók között, az a következő részben ki is derül majd.:)
      Köszönöm, hogy írtál, várlak majd vissza.:)
      Puszillak

      Törlés