Kötelékek 2. - 8. fejezet

Sziasztok!:)

A kedvenceitek ismét visszatértek, és tovább szövődik a háló (vagy inkább mondjak Köteléket? :D) kettejük között.:) TUdom, lassan, de biztosan lépkedünk előre.:)

Jó olvasást!

Morwen

********************

Alexander mosolyogva nézett végig az őt fürkésző lányon, majd végül úgy döntött, hogy ismét egy kellemetlenebb témába vág bele, ami nagyon is érdekelte őt. Úgy érezte, hogy Alyssa kezd megnyílni előtte, ezért döntött úgy, hogy megemlíti Alyssa édesanyát.

- Az édesanyád miatt jársz vissza ebben a házba, igaz? Emlékeket keresel – szólalt meg váratlanul ismét Alexander és visszakanyarodott arra a témára, amit nemrég boncolgattak, és amit nagyon szeretett volna már hanyagolni Alyssa.

- Miből tudtad? – kérdezte csodálkozva Alyssa.

- Említetted, hogy még kiskorodban éltél itt a szüleiddel. Mivel édesanyádat veszítetted el, gondoltam, hogy emiatt töltesz annyi időt a villában – felelte egyszerűen Alexander.

Alyssa csak bólintott, és nem akarta tovább feszegetni ezt a témát. Alexander is végre megsejthette ezt, mert ismét másra terelte a szót.

- Valld be, hogy nem csak a villát akartad látni ma – mondta elmosolyodva Alexander, mire Alyssa az égbe emelte a tekintetét, és egyáltalán nem állt szándékában megadni a fiúnak azt a választ, amit várt.

- De igen. A házban akartam tölteni a napot, és rád egyáltalán nem számítottam – felelte gondolkodás nélkül Alyssa.

- Ne már, most miért tagadod? – kérdezte csalódottan Alexander. – Mondtam, hogy itt leszek ma éjjel is.

- Hazudhattál is – vetette ellen Alyssa makacsul. – Ha számítottam volna rád, akkor nem ijedtem volna meg, amikor megjelentél az este – érvelt Alyssa, és remélte, hogy nem talál a kijelentésében gyenge pontot Alexander.

- Jól van, tagadd csak, hogy kedvelsz, én tudok várni – mondta Alexander sértődöttem, mire Alyssa elnevette magát. Tudta jól, hogy a fiú nem bántódott meg, csak játszik vele, és ezen nem tudott nem nevetni.

- Nem mondtam, hogy nem vagy szimpatikus, csak az érkezésedre nem számítottam – felelte magabiztosan és megenyhülve Alyssa.

Alexander kíváncsian fürkészte Alyssa arcát, majd végül mosolyogva bólintott.

- Jól van, kezdetnek megteszi – felelte jókedvűen a fiú.

- Kezdetnek? – kérdezett vissza értetlenül Alyssa.

- Ühüm – válaszolta Alexander, és úgy tűnt nem hajlandó többet mondani a lánynak. Sejtelmesen mosolygott, hátradőlt a kanapén, és most ő kezdte el vizsgálni a plafont.

Alyssanak hirtelen rezegni kezdett a telefonja a zsebébe, mire is gyorsan a készülékért kapott. Hamar kinyomta az apja hívását, majd azonnal írt egy rövid üzenetet neki.

- Ellenőrzés? – kérdezte halkan Alexander, miután Alyssa eltette a telefont.

- Igen, nem szereti ha egyedül vagyok – felelte halkan Alyssa, és már meg sem lepődött azon, hogy pontosan tudta Alexander, hogy az apja kereste őt, amiért elfelejtett időben SMS-t küldeni neki. – Anya halála óta nagyon félt.

- Ne bosszantson a féltése, örülj, hogy ő ott van neked – válaszolta kedvesen Alexander.

- Tudom, de néha nagyon idegesítő tud lenni ez az egész – mondta keserűen Alyssa. – 10 éve csak bujkálunk, és én ebbe már belefáradtam.

- Nem próbáltok tenni semmit, hogy visszavágjatok, és hogy végre békén hagyjanak titeket? – kérdezte értetlenül Alexander. Alyssa nagyot sóhajtott, majd megpróbálta érthetően felvázolni a helyzetüket, de úgy, hogy közben ne áruljon el túl sokat.

- De igen, csak tudod ez nem olyan egyszerű. Ők többen vannak és sokkal erősebbek nálunk. Apa évek óta próbál kutatni a szintén rejtőzködő barátai után, de eddig nem sok sikerrel járt. De most talán talált valamit, így már nem sokáig maradunk a közelben – felelte szomorúan Alyssa.

- Hát egy részem örül ennek, a másik viszont szomorú – felelte halkan Alexander. Alyssa értetlenül nézett fel a fiú szemeiben, mire az kedvesen folytatta. – Örülök, hogy talán végre sikerrel jártok, de szomorú vagyok, amiért hamarosan elmész.

Alyssa nem felelt semmit, csak ismét hátradőlt a kanapén és elgondolkodott a fiú szavain. Ő is így érezte magát, csak éppen azt nem akarta bevallani, hogy egy része belül már nem a város, hanem a fiú miatt akar maradni. Szerette volna jobban megismerni őt, de a valódi oka az volt, hogy nagyon is jól érezte magát Alexanderrel. Túlságosan is könnyen nyílt meg előtte és nehezen bírta megállni, hogy ne mondjon el mindent a fiúnak. Amennyire megengedhette a helyzetük, annyira őszinte volt vele, és ez egyben volt gyógyír is a lelkére, és boldoggá is tette, amiért valakivel ilyen jól megértették egymást. Jól esett neki a közelsége és az a törődés, amit a fiútól kapott, holott alig ismerték még egymást. A legnagyobb problémája viszont az volt, hogy ez az ismeretség alig egy hétre szól csak, mert azután továbbállnak és a fiú amilyen gyorsan robbant be az életébe, olyan gyorsan távozik is majd belőle.

Alyssa egy pillanatra összerezzent, amikor megérezte a kezén a fiú érintését. Alexander óvatosan ért hozzá, végül pedig Alyssa hagyta, hogy a fiú összekulcsolja a kezüket. A finom érintés nyomán kellemes bizsergést érzett a kezében és a forróság is átjárta kezüket. Alyssa nem mert a kezükre pillantani, de még csak Alexander-re sem akart nézni. Túlságosan is megijesztette a teste ezen reakciója, és félt, hogy elveszítené az esze a kontrollt a teste felett, és olyat tenne, amit később megbánna. Ugyanúgy, mint tegnap, most is varázslatos érzéseket kavart fel benne az érintés, és akármennyire is szeretett volna erre logikus magyarázatot adni, egyszerűen nem tudott.

Sokáig meredt Alyssa a plafonra és csak élvezte azt az eufóriát, amit a fiú közelsége váltott ki belőle. A lelki szemei előtt folyton az összekulcsolt kezük képe lebegett, de nem mert a saját szemével a kezükre nézni. Édes bizsegés futott végig a karján, amikor Alexander óvatosan végigsimított a kézfején a hüvelykujjával. A forró érzés meg sem állt, egészen addig, míg a szívénél ki nem teljesedett, teljes tűzbe vonva ezzel a szívét. Alyssa alig bírt eszénél maradni, és amennyire kétségbeesett is volt az érthetetlen érzései miatt, legalább annyira boldog is volt. Minden erejére szüksége volt, hogy ne nézzen Alexanderre, mert biztos volt abban, hogy képtelen lenne nem közeledni ahhoz a férfihoz, aki ilyen heves érzéseket vált ki belőle. Végül mély levegőt vett, majd lehunyta a szemét és halkan megszólalt.

- Kérlek, ne csináld ezt – mondta halkan és keserűen, és csak ennyi volt az, amit ki tudott préselni a kiszáradt száján.

- Miért ne? – kérdezte tőle kíváncsian Alexander és ismét végigsimított Alyssa kézfején, de ezúttal a másik kezével, és most nem állt meg, hanem elindult fel lassan a lány alkarján, egészen a válláig.

Alyssa érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemében, amiért a forró bizsergés újra körbejárta a szívét. A szíve égni kezdett és úgy érezte, hogy a teste képtelen elviselni az Alexander által kiváltott eufórikus érzéseket. Nagyon jól esett neki a fiú törődése és érintése, de úgy érezte, hogy ezt még most, közvetlenül az elején abba kell hagyniuk, mert különben súlyos csapást fog mérni a város elhagyásával a saját tulajdon szívére, ami a lehető legrosszabbkor kezdett érdeklődést mutatni valaki iránt.

Alyssa összeszedte minden erejét, majd váratlanul kitépte a kezét Alexanderéből és felpattant a kanapéról.

- Mennem kell – felelte elszorult torokkal, de amint elindult volna, Alexander is felállt a kanapéról és elkapta a kezét, hogy visszatartsa őt.

- Várj! – mondta kétségbeesetten a fiú, majd bűnbánóan nézett Alyssa-ra. - Nem akartalak megbántani.

- Nem bántottál meg – felelte Alyssa meggondolatlanul, ahelyett, hogy amíg még van ereje, addig azonnal elsietett volna, ahogy az imént azt szerette volna.

- Hát akkor? – kérdezte értetlenül Alexander.

- Ez az egész… Ez… - kezdte Alyssa elcsukló hangon, majd lenézett a kezére, amit még most sem engedett el Alexander. Most a saját szemével is láthatta az összekulcsolt kezüket, aminek a látványa édes boldogságba vonta a szívét. Most ő simított végig a fiú kézfején a hüvelykujjával, majd folytatta. – Nem lehet… - tette hozzá halkan.

- Miért nem? – kérdezte kétségbeesetten Alexander. Alyssa felnézett a fiú bánatos szemeibe, és tudta jól, hogy elkésett. Túlságosan is vonzotta őt ez az ember, és egyáltalán nem akart elszakadni tőle. Nem akart, pedig tudta, hogy muszáj lesz minél előbb elhagyni őt. Szüksége volt Alexanderre, de tudta, hogy sem az ő, sem a fiú érdekében nem lehet köztük semmi sem. Az ő élete tele van veszéllyel és halállal, folyton menekülnie kell az apjával, és ebbe az életbe nem fér bele a szerelem. Egyszerűen nincs benne helye… Nem várhatja el senkitől, hogy kockáztassa érte az életét, de nem is engedné ezt senkinek sem. Nem kérheti senkitől sem azt, hogy vele meneküljön az örökkévalóságig, vagy amíg el nem kapják és meg nem ölik őket. Summa summarum: neki és Alexandernek soha nem lehet közös jövője.

- Túl veszélyes már maga az is, hogy ismersz engem – felelte őszintén és leszegett fejjel Alyssa. – Ne kezdjük ezt el, úgyhogy most inkább engedd, hogy elmenjek.

- Hadd döntsem el én, hogy vállalom-e a kockázatot azzal, hogy téged akarlak – mondta határozottan Alexender. Alyssa ismét ráemelte a tekintetét, és látta, hogy mennyire eltökélt a fiú. Az a gyönyörű csillogás most is égett a szemében, amikor ránézett, és ez ismét édes forróságba vonta a szívét. Az arca lángolt és úgy érezte, hogy ennél melegebb még a pokolban sem lehet.

- Velem csak a halál és a reménytelenség jár együtt – mondta ellenkezve és minden erejét összeszedve Alyssa. – Keress magadnak valaki olyat, akivel boldog lehetsz.

- Mi van, ha én nem akarok mást Lyssa? – kérdezte keményen és eltökélten Alexander. – Mi van akkor, ha én azt mondom, hogy vállalom a kockázatot, amit te jelentesz? Merem azt mondani, hogy bármilyen veszéllyel szembenézni megéri, csak hogy ismerjelek téged. Megér mindent, mert hozzád fogható nővel még soha nem találkoztam és hiába kérdezed, nem tudom, hogy miért vagy annyira különleges számomra, hogy érted nevetve vállalnék minden fenyegetést!

Alyssa döbbenten nézett Alexander eltökélt szemeibe, és úgy érezte, most mentem kiszakad a szíve a helyéről, mert ekkora boldogság talán még sosem érte. Alexander szavai a lelkéig hatoltak és boldoggá tették a lénye minden apró porcikáját, ám ő most készült teljes mértékben, esélyt sem adva ellökni magától azt, akire talán egész életében várt.

- Ne mondd ezt Alex – mondta könnyes szemmel Alyssa és lehunyta a szemeit. Érezte, hogy a férfi a másik kezét is megfogja és közelebb lép hozzá. Az arcán érezte a férfi forró leheletét, és tudta, hogy nem bír tovább józanul gondolkodni. Még utoljára kinyitotta a szemét, hogy Alexander csillogó tekintetét újra lássa. Halványan érzékelte, hogy a távolság egyre fogy közöttük, és amikor végül az ajkaik találkoztak, ismét elszállt Alyssa minden ellenérzése és csak a határtalan boldogság járta át a szívét. Maga sem tudta, hogy miért, de azt érezte, hogy végre hazaért, és Alexander csókjától valami olyan édes és eddig számára ismeretlen érzés járta át a szívét, amit soha nem akart már elengedni. Csak élvezte a lágy csókot, és akkor kezdett csak felocsúdni, amikor a csókjuk kezdett búcsúzkodóvá válni. Ismét könnyes lett Alyssa szeme, és kezdett újra észnél lenni, és már tudta, hogy nem maradhat tovább Alexander közelében. Nem találkozhat többé vele, mert azzal nem csak a fiú jövőjét pecsételné meg, de ő is szenvedne a lelkifurdalástól, amiért belerángatta az életébe és a halálos fenyegetésbe, ami mindenhol rájuk leselkedik.

- Most tényleg mennem kell – szólalt meg nagy nehezen Alyssa, miután elváltak egymástól az ajkaik. A torka teljesen kiszáradt és alig bírta kimondani a búcsúszavait. Még mindig a sajátján érezte a fiú édes csókját, ami belül mélyen üvöltött az újabb édes érintésért.

Alexander komoran bólintott, majd lassan hátrébb lépett Alyssa-tól, de a kezeit még mindig nem engedte el.

- Holnap is eljössz? – kérdezte fájdalmas arccal Alexander.

- Igen – mondta Alyssa, de magában tudta jól, hogy ha belepusztul is, akkor sem jöhet el másnap, hiába égtek a lelkébe a fiú reménytől csillogó szemei.

- Megígéred? – kérdezte bizakodva Alexander. Alyssa szomorúan nézett a fiú szemeibe, majd bólintott, de tudta, hogy nem volt elég meggyőző. – Esküszöl? Mert ha nem, akkor biztos lehetsz abban, hogy most nem engedlek el sehova. Holnap Alyssa, rendben? Esküszöl, hogy itt leszel? – kérdezte már-már könyörögve a férfi, mire végül Alyssa megadóan ismét bólintott.

- Itt leszek Alex, esküszöm – felelte halkan Alyssa, és tudta jól, hogy képtelen lenne nem betartani a szavát, hiába is kellene nagy távolságban elkerülnie a fiút. Amikor Alexander boldogan elmosolyodott a válasza hallatán, az ő arcára is mosolyt csalt a fiú öröme, és kicsit enyhült a bűntudata, amit a túlságosan is rövid ideig tartó elhatározása keltett benne.

- Akkor holnap Lyssa – mondta boldogan Alexander, majd Alyssa legnagyobb döbbenetére ismét közelebb lépett hozzá, és ezúttal egy puszit nyomott a lány arcára. Alyssa önkéntelenül is elmosolyodott a kedves gesztus miatt, és boldogan nézett fel a fiú szemeibe.

- Holnap Alex – mondta ő is mosolyogva, és most már tudta jól, hogy valóban itt lesz másnap a helye.

Következő rész