The Delena Fanfiction - 19. fejezet: A túlélők bűntudata

Sziasztok!

Többen kíváncsiak voltatok arra, hogy pontosan mi történt Damon és Stefan között. Nos, nem teljesen az, mint a sorozatban. A dőlt betűs rész egy emlék lesz. Jó olvasást.:)

Morwen

************

Sejtettem, hogy ez lesz, és így fog reagálni Elena a történtekre. Tudtam, hogy előbb-utóbb tudomást szerez majd mindenről, illetve, hogy el fogom neki mondani a történteket… Mégis szerettem volna, ha megkímélhetem őt ettől, mert tudtam, hogy mennyire megviseli majd az, amit Stefan tett. Világosan a tudtomra adta az öcsém az álláspontját, és ezt jobb lett volna, ha szem előtt tartom, és akkor nem Andie issza meg mindennek a levét. Keserűen hajtottam le a fejem, majd szép lassan előtörtek bennem a három nappal ezelőtt történtek, és olyan volt minden, mintha újraéltem volna az egészet.

*

Soha nem szerettem, ha bármelyik nőm ugráltat, ezért elég dühösen viharzottam be a stúdióba Andie-hez. Csak azért teljesítettem a kérését és mentem be hozzá, mert úgy döntöttem, hogy lezárom vele a dolgokat. Akármi is lesz a ma történtek után köztem és Elena közt, tudtam, hogy nem lennék képes tovább Andie-vel maradni, mert miután megízleltem az élet édes ízét Elena mellett, nem tudtam volna másra gondolni vagy másra vágyni, csakis rá.

Mérgesen nyitottam be a kihalt stúdióba, ám ami ekkor következett, arra egyáltalán nem számítottam. Valaki teljes lendületből elkapta a nyakam és a falhoz préselt. A baj csak az volt, hogy annyira erős volt, hogy képtelen voltam lefejteni magamról, pláne, hogy nem a közelmúltban ittam utoljára vért, így nem voltam teljesen erőm teljében.

- Szervusz bátyám – sziszegte Stefan dühösen az arcomba, totálisan ledöbbentve ezzel engem.

- Jó újra látni téged Stefan, de lehetne, hogy egy kicsit finomabban üdvözölsz? – kérdeztem tőle egy erőltetett mosollyal az arcomon, már amennyire ezt a fojtogatása miatt magamra tudtam varázsolni.

- Nem hiszem, hogy megérdemled Damon – felelte nekem dühösen, majd még jobban megszorította a nyakam. – Nem is tudtam, hogy ennyire hálás fazon vagy, azért, mert megmentettem az életed – tette hozzá keserűen, majd a másik kezével a hasamba szúrt egy karót, ami egész idáig arra várt, hogy belém vágják. Fájdalmasan görnyedtem le a padlóra és üvöltve húztam ki a karót a hasamból. Hangosan ziháltam, majd értetlenül felnéztem Stefanra.

- Mit akarsz Stefan és miért hívtál ide? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Ó, mindjárt meglátod bátyám – felelte egy elégedett mosollyal az arcán, majd hátat fordított nekem és a magasba nézett. – Andie, lépj előre egy lépést – mondta Stefan, és ekkor megpillantottam Andie-t, aki közel 10 méter magasban volt egy emelvényen és rettegve nézett le ránk.

- Mit művelsz Stefan? Mit ártott ő neked? – kérdeztem tőle még mindig zihálva a fájdalomtól. Stefan rám nézett, majd váratlanul ismét elém lépett és újra belém döfte a karót.

- Jól ismerlek bátyám, és tudom, hogy mennyire nehéz a felfogásod, ezért úgy sejtem, hogy egy kis ösztönzésre szorulsz, csak hogy ezúttal szót fogadj – felelte nekem kimérten, mire én értetlenül és zihálva néztem fel rá.

- Nem vagyok jó a rébuszokban, szóval térj a lényegre és beszélj világosan – feleltem neki fájdalmasat nyögve, mire ő hangosan felnevetett.

- Még ilyenkor is gúnyos tudsz lenni, ezt bírom benned Damon – felelte Stefan, majd a mosoly hamar eltűnt az arcáról. – Képmutató és álszent vagy Damon, ugye tudod?

- Nos, sok mindent mondtak már rám az elmúl másfél évszázadban, és te sem mondtál most újat – válaszoltam neki csípősen, mire ő valahonnan még egy karót kerített, amit ezúttal a jobb lábamba döfött bele. Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha befogom a szám, ha nem akarok úgy kinézni, mint egy karókkal teletűzdelt sündisznó.

- Teszek róla, hogy elmenjen egy időre a kedved a poénkodástól – felelte mérgesen Stefan, majd újra Andie-re nézett. – Lépj előre kedvesem – mondta mézesmázosan, mire Andie szemei könnybe lábadtak.

- Ne Andie, ne tedd! – kiabáltam neki rémülten, de már késő volt. Ő még egyet lépett, majd ezután tehetetlenül a mélybe zuhant és azonnal kitörte a nyakát. – Miért kellett ezt Stefan? – kérdeztem dühtől izzva Stefant, aki látszólag cseppet sem volt önmaga és egyáltalán nem hatotta meg az előtte heverő halott nő.

- Tudod, nem semmi vagy Damon, de tényleg – felelte Stefan felcsóválva. – A barátnőmmel karöltve próbáltok követni és a nyomomra akadni, közben viszont aljas módon magadhoz édesgeted őt, lefekszel vele, majd képes vagy bűntudat nélkül a szemembe nézni most. És Elena… - tette hozzá egyre dühösebben, majd vérben izzó szemekkel nézett rám. – Az életem kockáztatva próbálom titokban tartani Klaus előtt, hogy a nő akit teljes szívemből szeretek még él, és ezért nem tud hibrideket gyártani. Ő erre mit tesz? A karjaidba omlik, amint én eltűnök a képből! – felelte Stefan magából kikelve. – Te pedig Damon… Az életedért cserébe a szabadságom adtam fel és ez a köszönet?

Szótlanul néztem az öcsém fájdalommal teli arcába és képtelen voltam bármit is felelni neki. Tudtam, hogy tökéletesen igaza van, és ez volt a legrosszabb az egészben. A baj csak az volt, hogy a bűntudatom ellenére sem bántam meg semmit, mert legalább annyira szerettem Elena-t, mint ő.

- Jól figyelj rám Damon, mert nem mondom el még egyszer azt, amit most fogok! – lépett hozzám dühösen, majd újra megszorította a nyakam én pedig kénytelen voltam a szemébe nézni. – Ne kutassatok tovább utánam, különben esküszöm, hogy magam fogom tálcán elvinni Klaus-nak Elena fejét, mert pontosan ezt érdemelné ő is és te is! Remélem az üzenetem elég világos volt és felfogtad – tette hozzá a fogain keresztül szűrve a szavakat, majd a fejével Andie felé bökött, hogy felfogjam: Andie halála maga az üzenet, amiről beszélt. – A következő Ric vagy Caroline lesz, vagy Jeremy! És ezt most veheted nyugodtan fenyegetésnek! – tette hozzá dühödten Stefan, majd undorodva elengedett és a földre lökött.

- Látom, hogy Klaus alaposan a markában tart – feleltem neki reszelős hangon, és közben igyekeztem végre normálisan levegőt venni, ami az előbbi fojtogatása miatt igen nehéz műveletnek tűnt. Egyáltalán nem viselkedett normálisan, sőt attól nagyon is messze állt. De valamiért úgy gondoltam, hogy még mindig képes magát kontrollálni egy bizonyos fokig, csak éppen Klaus túlságosan is irányítja őt.

- Ne foglalkozz Klaus-szal és velem sem! – mondta Stefan mérgesen.

- Pedig muszáj lesz, mert Elena nem fogja feladni – válaszoltam neki fejcsóválva, mire ő ismét irtózatos dühbe gurult.

- Jól tenné, ha felfogná azt, amit mondtam, különben tényleg nem Andie lesz a kis románcotok és magán nyomozósditok első és utolsó áldozata – vágta hozzám fenyegetően Stefan, én pedig pontosan láttam rajta azt, hogy egy cseppet sem tréfál.

- Nem vagyunk együtt Stefan… - feleltem neki összeszorult torokkal és a ma történtek után úgy véltem, hogy nem hazudtam, mert Elena soha nem fog nekem megbocsátani azért, ahogy viselkedtem vele.

- Valóban? Akkor mégis mi a francot csináltatok Chicago-ban kettesben, egy hotelszobában? – csattant fel magából kikelve Stefan. – Tudod az a nagy szerencséd Damon, hogy én szereztem előbb tudomást rólatok, különben reggelre már halottak lettetek volna, mert nehogy azt hidd, hogy Klaus tartotta volna nektek a gyertyát! – válaszolta nekem undorodva.

- Ha ennyire utálsz, akkor miért nem adtál minket a kezére? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Mert a testvérem vagy te ostoba, Elena-t pedig a mai napig szeretem, akármit is tett veled karöltve! – vágta hozzám keserűen, elérve ezzel azt, hogy megcsillanjon bennem a remény, ami talán még nem illant tova.

- Elena nem tudott megcsalni téged és én sem hagytam – feleltem neki egy gombóccal a torkomban. – Össze van zavarodva, ez tény, de szeret téged és képtelen lenne ezt tenni veled – tettem hozzá lehajtott fejjel, mert sajnos túlságosan is igaz volt az, amit az imént mondtam Stefannak, és ez rám is hatással volt.

- Hát nem kell, hogy szeressen, mert nincs miért! – vágta hozzám mérgesen Stefan. – Ne feledd Damon azt, amit mondtam! Ne keressetek tovább és felejtsetek el! Az eddigi akciótokkal is eléggé nagy veszélybe sodortatok, szóval ha valóban annyira a szíveteken viselitek a sorsomat, akkor hagyjatok békén – tette hozzá szánakozva, majd egy utolsó lesújtó pillantást vetett rám, és végül köddé vált.

Hitetlenül és csurom véresen feküdtem egyedül a stúdió hideg kövén, és csak egy halott nő hevert mellettem, aki egyáltalán nem érdemelte azt, amit az öcsémtől kapott. Fájdalmasan megráztam a fejem, majd összeszorítottam a fogam és kihúztam magamból a két karót. Legyengülve dőltem el a márványpadlón és próbáltam nem arra gondolni, hogy nem csak a saját vérem az, amiben fekszek, és ami lemoshatatlanul a bőrömre fog égni, mert ez a lány is miattam halt meg.

Rég nem voltam már az a Damon Salvatore, aki érzéketlenül ölte maga körül az embereket. Most viszont nagyon örültem volna, ha közömbösen tudnék a mellettem holtan heverő nőre nézni, mert az a bűntudat, ami a szívemet marta túlságosan is fájdalmas és elviselhetetlen volt számomra.

*

- Damon, jól vagy? – kérdezte tőlem Elena, visszarángatva ezzel engem a valóságba.

- Persze, jól vagyok – feleltem neki hirtelen, majd próbáltam összeszedni magam, hogy ne lássa azt rajtam, hogy eléggé megviseltek engem is a történtek.

- Nem hagyhatjuk, hogy Stefan továbbra is ezt tegye. Vissza kell őt hoznunk – mondta Elena letörten.

- Nem Elena, pontosan ez az, amit nem tehetünk – válaszoltam neki mély levegőt véve, mire ő hitetlenül nézett rám. Már épp tiltakozni készült, amikor folytattam. – Stefan világosan a tudtomra adta, hogy Andie volt az első áldozata, és ha nem állunk le a kereséssel, akkor Ric, Caroline vagy Jeremy lesz a következő. A végső esetben viszont ő maga ad át téged Klausnak, ami szerintem enyhe túlzás volt, de amilyen állapotban van most, ki tudja… – tettem hozzá letörten, mert még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ilyen lett Stefan amiatt, mert kikapcsolta az érzéseit.

- Ez nem Stefan, Stefan nem mondana és tenne ilyet – vágott közbe tiltakozva Elena.

- Az érzelmek nélküli, keserű és megcsalt Stefan igen, nagyon is tenne ilyet és meg is tette. Andie fizette meg az árát a nyomozásunknak, és gondolom a Chicagoban látottak is segítettek neki megírni a halálos ítéletet Andie számára – tettem hozzá keserűen.

- Látott minket? – kérdezte Elena döbbenten és a szája elé kapta a kezét.

- Látott, vagy csak tudomására jutott – válaszoltam neki halkan. – Tudom Elena, hogy van még számára remény, mert nem véletlen nem adott minket azonnal Klaus karmaiba. De túl sok forog kockán, és nem hagyom, hogy az életed, vagy a szeretteid élete Stefan miatt veszélybe kerüljön. És ezt te sem hagyhatod figyelmen kívül Elena.

- De… - kezdte volna, ám én ismét közbe vágtam.

- Még mindig szeret téged Elena, e felől egy cseppnyi kétségem sincs. Viszont nagyon meg van bántva és csalódott bennem és benned is, a két emberben, akiket biztosan őszintén szeret. Még mindig hajlandó titkolni azt, hogy élsz, de félek, hogy ha tovább feszegetjük a húrt, akkor végleg elpattan nála valami, és Klaus előtt felfedi azt, hogy életben maradtál a szertartás után. Nincsenek érzései most, de te mégis fontos vagy annyira neki, hogy ne akarja a halálod, ám ez sem tarthat örökké, ezért óvatosnak kell lennünk – tettem hozzá halkan és bíztam benne, hogy sikerült mindent érthetően Elena tudtára adni és el is fogadja azt, hogy ideje feladnunk Stefan megmentését.

- Nem lehet, hogy feladjuk Damon – felelte Elena könnyes szemmel, ám láttam rajta, hogy ő is tudja jól, hogy nem tehetünk most mást. Óvatosan a karomba vontam őt, mire kitört belőle a sírás, ami engem sem tudott hidegen hagyni. Ebben a pillanatban nagyon mérges voltam, de az, aki a dühöm kiváltotta az nem Stefan volt, hanem én. Magamra voltam dühös, amiért hagytam, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ismertem jól az öcsémet és tudnom kellett volna, hogy képes eljutni egy ilyen pontra, ami már nem gyerekjáték. Időben közbe kellett volna avatkoznom, és még az elején meggátolni őt abban, hogy Klaus karmaiba kerüljön. Nem szabadott volna tudomást szereznie Tyler harapásáról és akkor most minden rendben lenne. Ő és Elena boldogok lennének és nem az öcsém fizetne az én hibámért. Tudnom kellett volna, hogy ez lesz… Annyira tehetetlennek és bűnösnek éreztem magam, hogy most én is azt hittem, hogy ebből a helyzetből nem lesz soha kiút.

 Következő rész