Damon's Fanfictions - 22. fejezet: Csak csajok

Sziasztok!

Egy kis csajos kiruccanás. :) Olyan is kell néha, nemde? De persze semmi sem mehet tökéletesen, de erről majd a fejezetben olvashattok. :)

Jó olvasást!

Morwen

************************

Mire utolértem Elena-t a parkolóban, addigra viszonylag le is nyugodtam, és lelkiekben igyekeztem felkészülni egy igazi kis csajos délutánra.

- Felkészültél? Mehetünk? – kérdezte tőlem Elena vigyorogva, amikor beültünk a kocsiba. – A lányok már az üzletnél várnak minket.

- Mehetünk – válaszoltam neki mosolyogva. – De nem probléma, hogy veletek tartok? Caroline látszólag nem kedvel engem, és az igazat megvallva, fogalmam sincs, hogy miért – tettem hozzá értetlenül, mert tényleg fogalmam sem volt arról, hogy tulajdonképpen mivel sikerült magamra haragítanom őt.

- Ne is törődj vele Alice – legyintette Elena félvállról és közben elindult az autóval. – Kissé bizalmatlan veled, és igazából szerintem inkább attól tart, hogy te lettél Damon új kis áldozata. Ami persze szerintem nem így van, mert meg tudod magad védeni, ha kell.

- Ezt jól látod Elena. Szóval akkor csak legyek türelmes Caroline-nal, igaz? – kérdeztem tőle összefoglalva a szavait.

- Pontosan – felelte mosolyogva.

- Na jó Elena, én ezt most már tényleg nem értem. Mi történt veled, hogy hirtelen ennyire jó kedvű vagy? Történt valami, amíg távol voltam? – kérdeztem tőle értetlenül, mert eddig nem ilyen kis vigyorinak ismertem meg, és kezdtem belátni, hogy Damon-nak igaza van. Valami nem stimmel.

- Csak boldog vagyok – felelte nekem egyszerűen, majd ismét sejtelmesen elmosolyodott.

- Ennyire dúl a szerelem? – kérdeztem tőle mosolyogva. – Stefan-nal amúgy mi van? Nem láttam ma és tegnap sem az iskolában – mondtam neki elmerengve.

- Stefan… Nos… Ma sem jött iskolába. Mostanában kissé feszült köztünk a légkör – mondta Elena elkomorodva.

- Ooooké Elena, most már hivatalosan sem értelek… Akkor mire fel ez a jó kedv? És mi a probléma veletek? Persze csak, ha megkérdezhetem, mert nem akarom a dolgaitokba ártani magam – tettem hozzá halkan, mert tényleg nem szerettem volna megbántani a kíváncsiságommal, de ha barátnőként esetleg kiöntené nekem a lelkét, akkor szívesen meghallgatom.

- Stefan-nal nézeteltéréseink vannak a táplálkozásom kapcsán – kezdte Elena nagyot sóhajtva. – Még nem sikerült elfogadnia azt, hogy én inkább emberi véren élek, mintsem állatin. Próbáltam azt az utat is, de nekem az nem jött be. Végre kezdtünk túljutni a bűntudatos időszakán, mert tudod nagyon bántotta őt az, amit Damon is a fejéhez vágott: nem engem mentett ki először a vízbe borult kocsiból, hanem Matt-et. Aztán megtudta, hogy hazudtam neki az evési szokásiam kapcsán… És azóta Caroline kanapéját bérli, szinte mindig. Szóval a kérdésedre a válaszom az, hogy: nem, most nem dúl a szerelem, ahogy te mondtad. Ez csak átmeneti időszak, és majd hamarosan mi is rendben leszünk. Csak idő kell még… – tette hozzá Elena lesújtva.

- Állj, állj, állj! Ezt tényleg nem értem Elena. Először is, miért nem otthon alszik Stefan, másodszor pedig ennek ellenére miért vagy ma annyira kicsattanva a boldogságtól? – kérdeztem tőle hitetlenül, mert tényleg nem bírtam egyedül összerakni ezt a zavaros képet.

- Stefan azért nem alszik a Salvatore villában, mert nem tudja Damon-t elviselni, illetve nem szereti gyertyatartóként érezni magát mellettetek – felelte Elena elmosolyodva, és közben egy cinkos pillantást vetett rám.

- Óóó! Hopsz… Öhm… Értem. Damon és én… Szóval… - kezdtem bele a habogásba, de nem igazán tudtam, hogy mit mondjak Elena-nak. „Bocsi, hogy néha túl hangosak vagyunk az ágyban?” Nem, ennek semmi értelme, így inkább figyelmen kívül hagytam ezt az információt, amit megosztott velem.

- De a boldogságom tárgya az az, hogy ti ketten nagyon jól megvagytok Damon-nal – szólalt meg ismét Elena mosolyogva, és válaszolva ezzel a második kérdésemre. – Nem tudom, hogy hova utaztál el pár napja, de Damon szó szerint magán kívül volt addig. Nem lehetett elviselni, nem lehetett hozzászólni, és azt hittük Stefan-nal, hogy helyben letépi a fejünket. Emiatt most is inkább messziről kerültük a villát. És miután hazajöttél… - megint elmosolyodott Elena, mire én mindent tudóan, és zavartan bólintottam.

- Azóta nyugodt Damon, igaz? – kérdeztem tőle elmerengve.

- Igen, most láttam rajta, hogy újra a régi. Kicsit karót nyelt még, de legalább jól van. Pontosan úgy viselkedik, mint amikor kezdett belém szeretni. Csak most a kiszemelt szerencsés nem én vagyok, hanem te – tette hozzá mosolyogva, én pedig még levegőt is elfelejtettem venni. – És ennek Alice borzasztóan örülök. Boldog vagyok, hogy Damon kezd végre túllépni, és mivel téged is nagyon kedvellek… Érted már, hogy miért vagyok a Stefan-nal történtek ellenére is annyira vidám? – kérdezte tőlem mosolyogva, majd rám nézett.

Hogy mit látott rajtam most Elena? Fogalmam sincs. Döbbenetet? Sokkot? Kétségbeesést? Talán egyszerre mind a hármat. Elena szavai letaglóztak, és pontosan az a félelmem kezdett beigazolódni, amitől mindig is tartottam, és sosem akartam. Damon valóban kezdene belém szeretni? Hogy mi? Nem, nem, nem! Ez nem lehet, ezt semmiképp sem hagyhatom, és Elena biztosan csak rosszul látja a dolgokat.

- Alice? Hahó, itt vagy? Megjöttünk – szólalt meg Elena kedvesen és közben finoman a vállamhoz ért, amivel végül sikeresen magamhoz térített.

- Igen, persze! – vágtam rá hirtelen, majd zavartan ránéztem. – Menjünk – tettem hozzá végül egy tökéletesen erőltetett mosollyal az arcomon és kipattantam a kocsiból.

Mély levegő, lassan beszív és kifúj. „Igen, ez az Alice, próbálj megnyugodni! Elena csak téved. És akármennyire is édesen bizsergető a szívednek az a lehetséges tudat, hogy Damon… Hogy Damon is… Érez… Valamit… Viszont…”

Hevesen megráztam a fejem, és igyekeztem megfogadni az iménti belső tanácsomat. Igen, meg kell nyugodnom, és Elena biztosan rosszul látja a dolgokat. Nekem egyre fontosabb Damon, de ő… Nem, nem, ezt nem hagyhatom. Most már tényleg beszélnem kell vele, amint hazaértünk. De addig is…

- Alice? Jól vagy? – lépett oda hozzám Elena, mire én ismét elmosolyodtam. – Persze! Irány vásárolni – tettem hozzá vigyorogva, bár korántsem a lehető legőszintébben. Kellett még pár perc, míg lenyugszok és ráhangolódok a csajos shoppingolásra. Mire beléptünk az üzletbe és a próbafülkéknél csatlakoztunk Bonnie-hoz és Caroline-hez, ez végül meg is történt.

- Csakhogy megjöttetek – sóhajtotta Bonnie hálásan, és közben aggódva Caroline-ra nézett. – Car máris öt ruhát sikeresen rám sózott, pedig még alig léptünk be az üzletbe.

- Azt hittem, hogy szeretnéd, ha segítenék ruhát választani – felelte keserűen Caroline, és láttam ekkor Elena-n és Bonnie-n, hogy ők sem sokáig tudják már szó nélkül elviselni Caroline csípős szavait, ami a jelenlétemben nem csak felém irányult.

Elena igyekezett ismét menteni a helyzetet, mert karon fogott és elindult velem a báli ruhák részlege felé.

- Kitartás Bonnie, mindjárt mi is csatlakozunk hozzátok – felelte a két barátnője után, mi pedig elmerültünk a szebbnél szebb estélyik választékában.

Elena-t sem kellett félteni, mert öt perccel később már én magam sem számoltam, hogy hány gyönyörű ruhakölteménnyel a kezünkben tértünk vissza a próbafülkékhez.

- Nem Bonnie, ez még mindig nem az igazi – szólalt meg Caroline Bonnie-t méregetve, és ránk sem pillantott, amikor visszaértünk.

- De Car, ez meseszép. Jer biztos imádni fogja – szólalt meg Elena mosolyogva.

- Ne zavarjatok össze lányok – szólalt meg Bonnie elkenődve. – Alice, te mit gondolsz?

Hirtelen mindenki rám kapta a tekintetét, én pedig nagyon utálni kezdtem azt, hogy sikeresen engem rángattak bele a békebíró szerepébe.

- Szerintem is gyönyörű a ruha Bonnie, de nyugodtan nézelődhetsz még, mert lehet, hogy találsz egy sokkal szebbet – feleltem végül diplomatikusan, és így reméltem, hogy egyik felet sem bántottam meg. Őszintén szólva nekem az összes költemény tetszett, amit Bonnie, majd később Elena felpróbáltak, és nem is igazán tudtam volna választani közülük. A baj csak az volt, hogy ez a sajátomra is igaz volt.

Elena már rég végzett és Bonnie is hamarosan megmenekült Caroline-tól, így már csak én próbálgattam bőszen a ruhákat, és Caroline.

- Azta! – szólalt meg elhűlve Elena, amikor már vagy a nyolcadik estélyiben bukkantam elő a fülkéből. Caroline épp Bonnie előtt forgolódott a tükörnél és azon vitatkoztak, hogy kövéríti-e a ruha Car-t, vagy sem.

- Wow – kapta a fejét felénk Bonnie is, és elmosolyodott. – Ez a tökéletes darab! – tette hozzá elismerően Bonnie.

- Szerintem is. Damon imádni fogja – felelte cinkosan kacsintva Elena, mire én nem voltam biztos abban, hogy nem sikerült fülig pirulnom. Nem akartam Damon-nal foglalkozni a vásárlás alatt, és most sikeresen eszembe jutatták azt, hogy tulajdonképpen arra a bálra választunk most ruhát, amire ő fog engem elkísérni.

- Jaj ugyan már, semmi szüksége nincs ilyen trükkökhöz, mert Damon már úgyis az ujja köré csavarta őt. Esténként ő a vacsi és rohadtul nem érdekli Damon-t, hogy mit fog felvenni – csattant fel Caroline feszülten, mire mindenki rákapta a döbbent tekintetét, köztük én is.

Lassan kezdtek összeállni a fejemben a szavai, és ijedten a nyakamhoz kaptam. Damon reggel megharapott, én pedig erről teljesen megfeledkeztem.

- Damon azt tesz vele, amit akar, mert a figyelmeztetésem ellenére is a csapdájába sétált Alice, és végül Damon meg is igézte őt. Szóval a lényeg? Tök mindegy, hogy mit veszel fel – tette hozzá csípősen Caroline, és tüntetően visszafordult a tükör felé.

Elena és Bonnie döbbenten néztek a barátnőjükre, majd végül rám. Rám, aki ijedten és zavartan pihentettem még mindig a kezem a nyakamon. Lassan elvettem a kezem a nyakamról, mintha nem lenne ezzel egyértelmű az, hogy Caroline a megharapásom kapcsán nem hazudott.

Elena azonnal mellém lépett, és keserűen megrázta a fejét, amikor a nyakamra nézett.

- A francba! – mondta mérgesen.

- Ugye Elena? Én megmondtam, hogy félreismerted Damon-t. Nem az a kis szent, akinek te hinni akarod – vetette oda félvállról Caroline, amivel végül elérte azt, hogy nálam bizony elszakadt az a bizonyos húr.

- Ebből elég volt Caroline! – csattantam fel mérgesen, majd felé léptem. – Végre kibújt a szög a zsákból! A probléma csak az, hogy nagyon is tévedsz Damon kapcsán.

Caroline nagyot sóhajtott, majd végül felém fordult, és úgy nézett rám, mint valami hülye kis átvert tini lánykára. Ha tudná, hogy rohadtul nem vagyok már az és nem kell engem félteni, pláne nem Damont-tól.

- Na mondd nekem Alice! Akkor mégis mi az ott a nyakadon? – kérdezte tőlem olyan elégedettséggel az arcán, hogy ezzel csak még jobban feldühített. – Ne akard nekünk beadni, hogy az bizony nem vámpírharapás, mert pontosan tudjuk mind, hogy miként is néz ki egy ilyen seb.

- Nem Caroline, nem tagadom, hogy ez bizony Damon műve. A probléma az elméletedben ott van, hogy nem az akaratom ellenére van ott – tettem hozzá keserűen, mire mindenki értetlenül nézett rám. Oké, ebbe talán nem kellene belemennem, de tényleg szerettem volna már tisztázni a konfliktusaimat Caroline-nal.

- Persze, mert megigézett – felelte unottan Caroline.

Mérgesen elé léptem, és alig egy méter távolság volt köztünk.

- Igézz meg! – feleltem neki röviden, mire ő értetlenül nézett rám. – Gyerünk, teszteld, hogy meg tudsz-e igézni. Láthatod, hogy nincs rajtam vasfüves ékszer, szóval gyerünk!

- Alice, ne – szólt közbe Elena békítően. – Erre semmi szükség.

- De igen Elena, szükség van rá, mert látszólag Caroline-t nem lehet akármivel meggyőzni, és eldöntötte magában, hogy egy olcsó kis lotyó vagyok, akit Damon sikeresen az ágyába ráncigált. Az utóbbi igaz is, csak hogy ez ellen nekem sem volt kifogásom – feleltem Elena-nak, majd újra Caroline-re néztem. – Gyerünk, igézz meg!

Caroline hitetlenül megrázta a fejét, majd végül döntött, és közelebb lépett hozzám.

- Milyen színű estélyi van most rajtad? – kérdezte tőlem megigézve, mire én elégedetten elmosolyodtam.

- Tűzvörös – feleltem neki a hazugságot, amire ő aztán az égbe emelete a tekintetét, ugyanis a szín egy cseppet sem stimmelt.

- Biztosan vasfüvet ittál – mondta nekem unottan és elfordult tőlem. Ám én elkaptam a kezét és visszafordítottam magam felé. A csuklóm felemeltem elé, mire ő hitetlenül rám nézett.

- Teszteld! – feleltem neki határozottan, de ő csak hitetlenül megcsóválta a fejét. – Mi veszteni valód van? Gyerünk Caroline, próbáld meg bebizonyítani, hogy neked van igazad – tettem hozzá magabiztosan, és tudtam, hogy ezzel a mondattal elérem azt, amit akartam.

Caroline végül elkapta a csuklómat, és mire Elena vagy Bonnie bármit is mondhattak volna, ő már meg is harapott. Még szerencse, hogy az üzlet ezen része kihalt volt, különben elég érdekes látványt nyújthattunk volna az arra járó vásárlóknak. Caroline arca átváltozott, de fél pillanattal később már el is engedte a csuklóm.

- Nincs vasfű a szervezetében – fordult döbbenten Elena és Bonnie felé, majd újra rám nézett. – Ez mégis hogyan lehetséges? – kérdezte tőlem értetlenül.

Én elmosolyodtam, majd elegánsan visszasétáltam a tükör elé, és onnan válaszoltam neki a kérdésére.

- Úgy, hogy engem nem lehet megigézni – feleltem neki mosolyogva és győzelemittasan, majd halkan elmormoltam pár latin szót, és csodák csodájára a nyakamon és a csuklómon lévő seb is begyógyult. Reggel nem hiszem, hogy bárki is észrevette volna ezt rajtam, mert tél lévén a ruha takarta a nyakam. És talán a tornaórát is megúsztam. De ebben az estélyiben már tökéletesen látni lehetett az apró harapást.

- Most már hajlandó vagy felhagyni a csipkelődő megjegyzéseiddel és Damon lenézésével? Semmi olyat nem tesz velem, amit nem akarnék, vagy amibe nem egyeznék bele – szólaltam meg ismét, de a lányok még mindig döbbenten néztek rám.

- Hagyod, hogy megharapjon? – kérdezte tőlem döbbenten Bonnie.

- Próbáld ki milyen, és akkor te is élvezni fogod – feleltem neki nevetve, és azt hiszem, hogy ezzel végleg eloszlattam minden alaptalan gyanúsítgatást a prűdségemre vonatkozóan. Nem mintha valaha is felmerülhetett volna ellenem ez az abszurd feltételezés.

- Szerintem a témát túltárgyaltuk és nem tartozik ránk Damon és Alice szexuális élete – felelte Elena nagyot nyelve, majd Caroline felé fordult. – Most már megnyugodtál? Hajlandó vagy elásni a csatabárdot? Ami fogalmam sincs, hogy miért létezhetett egyáltalán.

- Oké, oké, ebben tévedtem – felelte végül megenyhülve Caroline. – Sajnálom Alice, oké? – tette hozzá halkan, mire én mosolyogva bólintottam.

- Rendben – feleltem neki kedvesen.

- Mellesleg ez a ruha tényleg gyönyörűen áll. Szerintem ezt válaszd – tette hozzá az időközben előbújt kritikus énje.

- Hiszek nektek – mondtam mosolyogva, majd visszafordultam a tükör felé. – Ez tökéletes lesz!

Mindenki végül elmosolyodott, és én is nagyon megkönnyebbültem, mert úgy tűnt, hogy sikeresen megbékítettem Caroline-t is. Szerencsére egyikük sem forszírozta, hogy miért nem tudnak megigézni, de nem is volt erre idejük. Bonnie-nak csengett a telefonja, és valami üzenetet kaphatott, mert amint elolvasta, ijedten nézett ránk.

- Lányok, nekem most el kell mennem. Akadt egy kis családi zűr, és nem maradhatok tovább – felelte nekünk bűnbánóan.

- Semmi baj Bon, menj csak. A ruhádat pedig majd én elintézem – mondta Caroline kedvesen.

- De ugye semmi komoly probléma nincs? – szólalt meg Elena aggódva, de Bonnie mosolyogva megrázta a fejét.

- Nem dehogy, csak a szokásos. De most sietek, majd később beszélünk – felelte Bonnie kedvesen, majd újra ránk mosolygott és magunkra hagyott minket.

- Akkor? Végeztünk? Nekem is sikerült választanom ruhát – szólalt meg Caroline vidáman, miután Bonnie távozott és újra megcsodálta magát a tükörben.

- Mindannyiunknak megvan a ruhája, szóval igen – felelte Elena boldogan.

- Helyes, akkor itt végeztünk is. Már csak át kell öltöznünk – mondta Caroline, majd kedvesen rám nézett. Hál Istennek, most már vele sem lesz gond!

Viszonoztam a mosolyát, majd mindketten bementünk a fülkékbe átöltözni.

- Hazavigyelek? – kérdezte Elena, miután mindhárman kiléptünk az üzletből a ruháinkkal megpakolva.

- Damon-nak megígértem, hogy írok neki, ha végeztem és eljön értem – mondtam Elena-nak, mire ő újra elmosolyodott, majd cinkosan összenéztek Caroline-nal. Oké, akkor most hivatalosan van még egy Damon-Alice pártoló barátnőm is?

- Gyorsabb, ha elviszlek, nem? – kérdezte végül Elena, amiben végül igazat adtam neki.

- Legyen. Köszönöm, hogy elviszel – feleltem neki hálásan.

- Semmiség – mondta fejcsóválva és vigyorogva Elena. A ruháinkat betettük a hátsó ülésre, majd Elena Caroline-hoz lépett.

- Megnyugodtál? – kérdezte barátnőjétől, mire az az égbe emelte a tekintetét, majd bólintott. – Helyes. Akkor holnap találkozunk – tette hozzá mosolyogva Elena.

- Igen – mondta végül Car kedvesen és rám mosolygott. – Tényleg sajnálom Alice – tette hozzá csüggedten.

- Semmi baj, megértelek. Fátylat rá – mondtam vidáman és ez rájuk is átragadt.

- Car, egy pillanatra – szólalt meg Elena, miután Caroline már indult volna az autója felé.

- Stefan… - kezdte volna Elena, de nem bírta a mondatot befejezni.

- Ne aggódj Lena, jól lesz. Csak kell még neki egy pici idő. Igyekszek hamar észt verni abba csökönyös, sértett fejébe – mondta Car kedvesen.

- Köszönöm – felelte Elena hálásan, majd mély levegőt vett és visszafordult felém. – Induljunk – tette hozzá halkan, majd végül mindketten beszálltunk a kocsiba és visszaindultunk a Salvatore villa felé. Oda, ahol tudtam jól, hogy egy elég keserű beszélgetés vár most rám és Damon-ra. A nap elszállt, és ideje, hogy foglalkozzak a kettőnk problémájával.

Következő rész