Sziasztok!
Pörögnek a hetek, igaz? El tudjátok hinni, hogy hamarosan ez a történet is véget ér? :) De ne aggódjatok, van még hátra pár fejezet, addig pedig... Nos, élvezzétek az új részt. :)
Jó olvasást mindenkinek!
Morwen
*****************
A napok lassan teltek Mystic Falls-ban, de annál boldogabb
volt mindegyik. Elena-val minden napunkat együtt töltöttük, nem mintha ez
azelőtt nem lett volna így, de most minden teljesen más volt. Együtt voltunk. Ő
és én… És ez nem úgy tűnt, hogy valaha is megváltozna, ami ellen egy csepp
kifogásom sem volt. Végre boldognak éreztem magam és ez az új világ, amibe
Elena-val csöppentem, teljesen magával ragadott és élveztem minden egyes apró
másodpercét. Az önfeledt nevetéseket, a lopott csókokat, a forró éjszakákat és
a szerelemittas tekintetet, amiben Elena mindig fürösztött. Kell nekem ennél
több? Nem. Ha ki kellene fejtenem azt, hogy számomra mit jelent az a kifejezés,
hogy tökéletes nap, akkor nem tudnék helyes választ adni. Miért is? A válasz
roppant egyszerű: mert Elena-val minden nap tökéletes volt, és nem volt egy
olyan se, ami nem érdemelte volna meg tőlem ezt a magasztos jelzőt.
De persze voltak kevésbé kedvenc napjaim, amikor is kevesebb
időt tölthettünk együtt. A legnehezebbek a hétköznapok voltak, mert az a fránya
iskola… Most jobban utáltam, mint régen, de mit volt mit tenni, megbirkóztunk
ezzel is. Miért? Mert egyszerűen csodálatos volt minden délután, ami ezután
ránk várt. Hol a Grill-ben, hol a tóparti házban töltöttünk el egy szép
délutánt, az éjszakák pedig… Nos fogalmazhatunk úgy is, hogy én sem hittem
volna, hogy egyre szerelmesebb tudok lenni abba a nőbe, aki a világomat
jelentette. Egyre jobban kötődtünk egymáshoz, és ez a kapocs napról napra
erősebb volt. Valami megmagyarázhatatlan, sajátos kis világban éltünk mi
ketten, ami csak a miénk volt és nekünk magát a létet, a szerelmet és a boldogságot
jelentette. A Föld felett szárnyaltunk egy méterrel, ami már az első tanítási
napon lebuktatta Elena-t Bonnie és Caroline előtt. Bár Jeremy talán beavatta a
boszit a hétvégén látottakba, ez különösebben nem érdekelt engem. A véleményük
sem izgatott, ahogy Elena-ra se tudott hatni Caroline aggódó és ellenem hangoló
beszéde. Sosem csíptük egymást a szöszivel, és azt hiszem, hogy ezek után nem
is fogjuk. De ez legyen a legkisebb bajom. Egyszerűen minden tökéletes volt és
én is végre felfogtam azt, hogy Elena valóban az enyém. Belém szeretett, ami
maga volt a csoda, hisz sosem érdemeltem ki a szeretetét és a megbecsülését. Ő
viszont ezt másképp gondolta és végül én is elfogadtam azt, hogy nem álmodok. A
csoda teljesült, és boldogabb voltam, mint valaha.
A hétvégét már mindketten nagyon vártuk, mert akkor végre
újra kettesben lehettünk, és ezt a remek alkalmat szerettem volna
felejthetetlenné tenni Elena számára. Egy hét telt el azóta a péntek este óta,
mióta összejöttünk és életünk legszebb hétvégéje következett azután. Most sem
szándékoztam lejjebb vinni a mércét, ezért egy olyan meglepetéssel készültem
Elena-nak, amivel úgy sejtettem, hogy igencsak boldoggá tudom őt tenni. Nem
voltam az a tipikus romantikus alkat, aki minden alkalommal virágot visz a szívszerelmének.
Az Stefan volt. Én a tettekben és az érzések nyílt kimutatásával adtam a
tudtára, hogy számomra mit is jelent. És amire készültem, az tökéletesen
belefért a Damon Salvatore féle imidzsbe, és ezzel ráadásul még Elena-nak is
örömet fogok okozni.
Így tehát péntek délután vigyorogva vártam Elena-t az iskola
előtt, aki nem szalasztott el egy heves és mosolyogós csókkal köszönteni. Amint
elváltunk egymástól, láttam a főbejárat előtt Caroline-t, aki rosszalló
pillantást vetett ránk, Bonnie viszont csak sejtelmesen mosolygott. Látszólag
neki semmi kifogása nem volt ellenem, pedig régen képes lett volna megölni, nem
is egyszer. A szöszi viszont más tészta volt. Ő Stefan elsőszámú spanja volt a
városban, és örökre a Team Stefan oldalon állt. Ez igazából nem érdekelt, de
Bonnie reakcióinak örültem, mert legalább volt egy olyan barátnője Elena-nak,
aki mellette állt. Nem mintha ez változtatott volna a döntésén, de lényegesen
megkönnyítette a helyzetét.
- Nagyon elbambultál – szólalt meg Elena vigyorogva, magamhoz
térítve ezzel engem a barátnői tanulmányozásából.
- A közönségünket néztem – feleltem neki egy féloldalas
mosollyal, mire ő hátra fordult és alaposan végignézett a barátnőin, akiknek
hirtelen roppant sürgős elfoglaltsága akadt. – Ha jól láttam, Bonnie-nak nincs
semmi kifogása ellenem.
- Caroline is megbékél majd előbb vagy utóbb – felelte Elena
fejcsóválva, majd ismét felém fordult és boldogan megcsókolt. – Ne is törődj
vele, nem számít, hogy mit mond vagy gondol.
- Úgy ismersz, mint akit érdekelne a véleménye? – kérdeztem
tőle egy öntelt vigyorral, amit tudtam, hogy egyszerre utál és imád is.
- Nem, tisztában vagyok azzal, hogy cseppet sem izgat, hogy
az egyik barátnőm legszívesebben megkarózna – felelte Elena mosolyogva, ám a
mondat végére inkább elkomorult az arca.
- Próbálkozzon csak nyugodtan, csak nehogy az a karó
fordítva süljön el – feleltem epésen, mire Elena csak az égbe emelte a
tekintetét.
- Ne foglalkozzunk ezzel, inkább induljunk haza – mondta
Elena kedvesen, majd újra megcsókolt, aztán pedig mindketten beszálltunk az
autóba. – Mikor javítottad meg az ajtót? – kérdezte Elena kuncogva, miután
elindultunk.
- Elég unalmasak voltak a délelőttök nélküled, szóval volt
időm rendbe hozni – válaszoltam röviden Elena-nak, és reméltem, hogy a témát itt
be is fejezzük, mert nem szívesen gondoltam vissza arra, hogy miért is kellett
nekem a kocsim anyósülés oldali ajtóját megjavítanom.
- Most viszont újra hétvége van, ami csak a miénk – felelte
Elena sejtelmesen és örültem neki, hogy ő is úgy gondolja, hogy ne feszegessük
tovább az előző témát.
Én csak kajánul rámosolyogtam, amire a válasz egy hirtelen
szívverés felgyorsulás volt a szomszéd ülés felől. Elégedetten fordítottam
vissza a tekintetem az útra, majd a vigyor egyre nőtt ez arcomon, amikor Elena
elkezdett fészkelődni az ülésben, mert azt még ő is észrevette, hogy elhagytuk
azt a bizonyos Mystic Falls táblát.
- Öhm, Damon. Hová megyünk? – kérdezte tőlem Elena
értetlenül, mire én ránéztem és egy szívdöglesztő mosolyt küldtem felé.
- Az legyen az én titkom – feleltem neki sejtelmesen, mire ő
mosolyogva megrázta a fejét.
- Szóval elrabolsz? – kérdezte tőlem fejcsóválva, ám láttam
rajta, hogy egy csepp kifogása sincs ez ellen.
- Ne aggódj, hétfőn reggel nyolcra átadlak Ric-nek a töri
órára – válaszoltam neki nevetve, ami az ő arcára is mosolyt csalt. – És
Jeremy-nek is szóltam, hogy a hétvégén ne nagyon keressen téged.
- Azt hiszem, ez egy alapos és igen megfontolt lányrablás –
felelte Elena nevetve, amit én egy bólintással alátámasztottam.
- Pontosan – mondtam neki halkan, majd a kezéért nyúltam,
összekulcsoltam a sajátommal, és úgy folytattuk tovább az utat. – Pihenj csak,
mert még hosszú az út.
Elena csak mosolyogva bólintott, majd kényelembe helyezte
magát az ülésen, és ahogy vártam, nem sokkal később el is aludt. Nem tűnt
fáradtnak, de az elmúlt héten igencsak kimerítettem szegényt esténként, ami
ellen neki sem volt egy csepp kifogása sem. De hogy is lett volna, amikor olyan
boldognak láttam őt, mint még soha. Reméltem, hogy nem az elfogultság beszél belőlem,
mert habár az egóm valóban nem szorult fényezésre, bíztam abban, hogy a
megfigyeléseim még tökéletesek. Elena teljesen kivirult, és minden alkalommal,
amikor rám nézett, akkor a szemei szinte csillogtak a boldogságtól. És amikor a
karomban szó szerint megsemmisült minden egyes nap… Az összes ilyen pillanat
maga volt a csoda, a megvalósult vágyálom. Teljes összhangban voltunk, és
mindig képesek voltunk egymást egyre jobban és jobban elvarázsolni és felizzítani.
A végeredmény pedig mindig mámorító és hihetetlen volt.
A gondolataim teljesen elkalandoztak és csak akkor tértem
magamhoz, amikor már beesteledett és végül elértük az úti célunkat. Mosolyogva
leparkoltam az autóval, majd Elena felé fordultam és egy lágy csókkal
ébresztettem fel. Ő azonnal reagált és mosolyogva magához ölelt.
- Megérkeztünk – szólaltam meg halkan, miután Elena
elengedett. Elhajoltam előle, így neki tökéletes rálátása nyílt arra a helyre,
ahova elhoztam őt.
Ő döbbenten nézett körbe, majd kicsit félve pillantott rám,
mert neki nem valami szép emlékei voltak arról a napról, amit itt töltöttünk.
- Nem kell aggódnod, a ma este különleges lesz még számodra
is. Nincs mitől tartanod – feleltem neki kedvesen, majd kiszálltam a kocsiból
és a másik oldalára mentem, hogy kisegítsem őt is.
- Miért jöttünk ide? – kérdezte Elena fojtott hangon és
láttam rajta, hogy még mindig aggódik.
- Azért, hogy jól érezzük magunkat és van egy tartozásom,
amit szeretnék leróni – válaszoltam neki sejtelmesen.
- Tartozásod? – húzta fel Elena érdeklődve a szemöldökét. –
Nem értelek Damon. Nem tartozol nekem semmivel sem, pláne nem itt. Aki
tartozik, az én vagyok. Mégpedig legalább ezer bocsánatkéréssel, amiért annyira
megbántottalak téged azon az estén.
- Ezt már megbeszéltük Elena, nem kell bocsánatot kérned
tőlem emiatt újra és újra. Nem azért hoztalak most ide – válaszoltam neki
halkan, majd óvatosan végigsimítottam az arcán és megcsókoltam őt. Még mindig
feszült volt és ezt éreztem is a mozdulataiból és a csókjából is.
- Tehát mit is keresünk itt? – kérdezte tőlem nagyot
sóhajtva, miután elváltam az ajkaitól.
- Egy kis boldogságot és valami olyat, amit elveszítettél
itt azon az estén – feleltem neki titokzatosan, amivel látszólag alaposan
gondolkodóba ejtettem.
- Nem fogsz idő előtt semmi konkrétat mondani nekem, igaz? –
kérdezte tőlem fejcsóválva, és végül ő is elmosolyodott.
- Nem hát – válaszoltam neki vigyorogva, majd mélyen a
szemébe néztem és újra megszólaltam. – Csak egy kérdés van Elena, amire
válaszolj kérlek, de őszintén. Rendben?
- Rendben – felelte nekem magabiztosan, majd kíváncsian
fürkészett tovább.
- Bízol bennem? – tettem fel neki a rövid, de annál
jelentőségteljesebb kérdést.
- Igen – vágta rá hezitálás nélkül, majd elmosolyodott és
újra megcsókolt.
- Akkor nincs mitől tartanod – tettem hozzá halkan, majd
kézen fogtam őt, és együtt hátat fordítottunk az autónak, hogy aztán
elinduljunk a végső úti célunk felé, ami nem volt más, mint Jamie-ék bárja és
motelja.
Nos igen, az a fránya motel és bár... Valóban tökéletesek együtt, Ian és Nina a való életben is nagyon cserfes csapat voltak. Csak voltak, sajnos... Csak szeretni lehet kettőjüket, úgy is mint Ian és Nina és úgy is mint Delena. Nagyon tetszett, jó érzés a rózsszin buborék "részese lenni" vagy betekintést kapni. Nem is hiszed el milyen jól érzem magam egy - egy ilyen Delena vagy a Köt2 olvasása után. Föleg egy kimeritő nap után... a legtökéletesebb ergoterápia. Nekem nem is kell más. Imádtam minden betüt, de én minden Damon, Delena storyt imádok. Most biztos azt mondod/kérdezed, hogy mikor nem imádom a Damon, Delena storykat... ? Jó kérdés, mert erre nincs válasz, egyszerűen nem létezik. Ami a Köt2 illeti, kérlek szépen, nem, egyenesen könyörgök valahogy udvarold ki abból a buksiból a folytatásokat vagy ha kell akkor ... nem is tudom, hogy mit tegyél, de bármit csak abba ne hagyd. Kérlek ne vedd tolakodásnak vagy erőszakoskodásnak, de hidd el, hogy egy ilyan rumlis nap után, mint a mai is volt, a te történeteid dobják fel, aranyozzák be a napom/jaim. Alig várom az új motel/báros pikánsan füszerezett forró, piszkos fejezetét. Abban a reményben zárom soraim, hogy hamarosan talizunk, ha máshol/másképp nem, hát akkor itt a történeteid réven. Akkor is le a kalappal előted, helyesebben továbbra is, mert tudom, hogy nem hagysz cserben!!!! :):):):D:D Millió puszi ...:):)
VálaszTörlésIgen, ahogy mondod, nagyon édesek voltak együtt :) Kár hogy szétmentek, de hát az élet sajnos ilyen... Reméljük, hogy ha külön is, de mindketten boldogok lesznek. Delena meg... Delena kell és kész :)
TörlésÖrülök, hogy sikerült feldobni téged ezekkel a kis szösszenetekkel :) Jaja, kérdés, hogy te mikor nem imádod őket? :D Soha, tudom :)
A Köt2-vel nem tudok mit ígérni neked. Ez kényszerből nem megy. Sajnos nagyon nem. Saját magam erőszakolnám meg vele, és... Nem ,egyszerűen nem megy. Talán csak egy hosszabb pihenőre van szüksége a Köt2-nek, anno a Köt1-el is ez volt, és mikor végül befejeztem, nem lett olyan rossz. Már nem ég úgy bennem a Delena varázs. És ha nem ég a tűz, nem lehet felette főzni. Csak nyers dolgokat kivenni belőle. Sajnos ez az igazság az írással. Sosem pihenek, de egy ideje már nem tudok Delenát írni. Nem megy. Vagy visszajön még a varázs, vagy nem. Jós nem vagyok. De addig itt a többi történet, remélem, hogy egy kicsit kárpótol téged és addig is kibírod valahogy. Tudom, nagyon rossz ez így, és utálok csalódást okozni. :(
Még talán 1 vagy 2 fejezetem van, aztán... Meglátjuk. Most semmi bíztatót nem tudok ígérni.
Puszillak
És kérlek, ne haragudj rám...
Nagyon jó rész lett. Jó volt olvasni kicsit a hétköznapjaikról meg ki és hogyan viszonyult a kapcsolatukhoz. Az epizód végére pedig visszajutottak abba a kis bárba és motelba. Gondolom majd még állítasz eléjük egy két érdekes megoldandó problémát mielőtt vége a történetnek. Várom a következő részt.
VálaszTörlésJól sejted, lesz még megoldásra váró probléma. Most viszont egy kis boldogság és "unalmas" hétköznapok várnak rátok :) Nem sokáig :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett és szeretted :)
Szia Morwen!
VálaszTörlésjajj, ez is annyira jó volt. Én teljesen másra számítottam Damon meglepetésénél, de így is nagyon jó lett!!! Egyébként ha tippelnék, akkor mennyibe lenne igazam abban, hogy történni fog velük valami?(lásd Stephan, Klaus stb) Na, a lényeg az, hogy nagyon jó lett, és nagyon jól visszaadtad Damon stìlusát (megint)!! Gratu! :)
Szia Ágnes:)
TörlésEzek szerint megleptelek :) :) :) éljen :) :) A tippedre most nem mondhatok semmit, hamarosan meglátod, hogy bejött-e :) :)
Köszönöm a gratulációdat és a kedves szavakat :) :) Nagyon hálás vagyok értük :)
Egy idöre eltüntem, de itt vagyok ujjult erövel ,de nem tudok mit irni mert már mindent leirtak elöttem :)
VálaszTörlésGratulálok higy eddig sikerült eljutnod és kivánom hogy még sok sok történettel jöjj :)
Szia :) Köszönöm szépen, és nagyon örülök, hogy itt vagy és tetszett a feji :)
Törlés