18+!!! Damon's Fanfiction - 30. fejezet: A keserű visszaszámlálás édes kezdete

Sziasztok!

Megjött a folytatás. Remélem nem unjátok, hogy most már csak egy történet fut az oldalon. Dalice storyja tovább hömpölyög, szóval hajrá, jó olvasást nektek. :)

Morwen

 *******************

Újabb nap… Egy újabb, utolsó nap… A visszaszámlálás nem állt meg, és ma… Egyszámjegyű szám jelezte már csak azt, hogy mennyi időm van hátra. Utáltam ezt a pillanatot, mindig is utáltam ezt a napot. Néha rosszabb volt tudnom, hogy mennyi idő van hátra, és ilyenkor örültem annak, hogy volt alkalom, hogy a halál csak úgy váratlanul elragadott. Mert a legnehezebb időszak az életemben mindig az utolsó néhány nap volt, amikor is el kellett engednem mindazokat a szívemből, akiket egy kicsit is szerettem. És most… Most ez még nehezebb lesz, mint korábban valaha volt…

Szorosan visszabújtam Damon karjaiba, és a mellkasába fúrtam az arcomat. Mintha megérezte volna, hogy ébren vagyok, mert átölelt és végigsimított a hátamon újra és újra. Tudtam, hogy borzasztóan nehéz lesz őt elengednem, mert túlságosan is szerettem őt. Szerettem, úgy ahogy volt. A szenvedélyével, a vadságával, az őszinteségével és a nyíltságával együtt. Az első olyan férfi volt az életemben, akit úgy szerettem, hogy mindent meg is oszthattam vele. A múltam sötét titkait, a keserű sorsomat, a fájdalmam… Sokkal több volt ő nekem, mint egy szerelem. Sokkal többet jelentett nekem, mint amit valaha férfi számított nekem. A szívembe fészkelte magát, és akármit is tett volna, akkor is bérelt helye lenne ott. És lesz is… Ha újra megszületek, biztos vagyok abban, hogy akkor sem fogok tudni továbblépni rajta, főleg azért mert tudni fogom azt, hogy ő ugyanúgy élni fog és talán újra láthatom őt. Egy reménytelen, keserű szerelem, ami végigkísérheti az egész létemet. Damon… Damon ezt jelentette nekem.

És tegnap… Tegnap amikor újra felkeresett és olyan könyörgően, vágyakozóan nézett rám… Egyszerűen képtelen voltam nemet mondani neki, mert szeretnék boldog lenni vele, amíg csak lehet. És boldoggá tenni őt, amíg megtehetem. Amíg engem akar, addig az övé leszek, mert legalább annyira szerettem vele lenni, mint ő velem. A különbség kettőnk közt az volt, hogy én szerelmes voltam belé, ő pedig… Ő… Több voltam neki, mint egy szerető, ebben már biztos voltam. A Nő voltam neki, aki maradéktalanul hatni tudott rá, és aki ki tudta elégíteni minden vágyát. És nekem ennyi tökéletesen elég is volt. Boldog voltam vele, és a többi nem számított. Hisz 9 napra az ember ne tervezzen semmi hosszútávút, igaz?

- Mi a baj? – szólalt meg halkan Damon, majd lassan az ujját az állam alá tette, hogy rá nézzek. Én ráemeltem a könnyes tekintetem arra a csodaszép arca, a gyönyörű azúr szempárba, ami az én világomat jelentette.

Ő értetlenül és szomorúan nézett rám, majd letörölte a könnyeimet.

- Semmi baj – feleltem neki elmosolyodva, majd lehunytam a szemem, hogy a többi könnycsepp szabadon végigszántsa az arcomat. – Csak a szokásos. Egy kis halál előtti depresszió.

A szavaim nyomán fájdalom suhant át Damon arcán, majd váratlanul felült velem az ágyon és óvatosan magához ölelt.

- Tudod nem szoktam emiatt kiborulni, de most… - kezdtem szipogva, majd a mellkasába fúrtam az arcom. – Már magam sem tudom, hogy mikor volt utoljára olyan, hogy egy ennyire boldog, barátokkal teli élettől kell elbúcsúznom.

- Ez Mystic Falls varázsa – felelte Damon halkan, ami egy mosolyt csalt az arcomra.

- Köszönöm – szólaltam meg hálásan.

- Mit is? Azt hogy tegnap a csúnya, gonosz, vámpír bácsi visszarángatott az ágyába, ahol most megint itatod az egereket? – kérdezte tőlem piszkálódva.

- Nem – feleltem mosolyogva, és ránéztem. – Hanem azt, hogy mindig képes vagy mosolyt csalni az arcomra a szavaiddal – tettem hozzá kedvesen.

- Szolgálatára Miss Petrova – felelte nekem vigyorogva, majd egy rövid csókot adott az ajkamra.

- Mellesleg nem is vagy csúnya – szólaltam meg fejcsóválva, mire ő elmosolyodott. – És gonosz sem… És hozzám képest még gyerek vagy, szóval a koroddal sincs semmi baj – soroltam neki incselkedve a szavai megcáfolását, majd lassan eldőltünk az ágyon, én pedig fölé helyezkedtem.

- Tudom – felelte nekem vigyorogva, majd a tarkómnál fogva az ajkához húzott, így hamar egy lágy csókban olvadtunk össze. Egészen addig, míg mást testrészeink sem találtak egymásra, mert utána…

Egyszerűen imádtam vele lenni… Érezni őt, boldoggá tenni őt… Élvezni a finom és izgató érintéseit a bőrömön… A forró csókjait… Azokat a csókokat, amik újra és újra lángra gyújtották a szívem, végigperzselték a testem, és a lelkem egy örök boldogságba vonták. Mert ezt jelentette ő nekem, ezt hozta ő létre bennem: egy szerelmet, amit maradéktalanul el tudtam fogadni és ez boldoggá tett. Ezért voltam képes egyre jobban és jobban élvezni vele minden egyes együttlétet, minden szeretkezést és minden gyors vagy lassú menetet. Képes volt a testemet pillantok alatt életre kelteni, amit a bennem tomboló szerelem csak fokozott és még teljesebbé tett. És amikor vele élhettem át az édes beteljesülést… Azt több volt, mint amire számítottam akkor, amikor ebbe a viszonyba belebonyolódtunk.

Most is ugyanez várt rám, ezért amikor egymás vágyát egyre csak fokozva átéltük a mámorító kéjt, akkor úgy éreztem, hogy a szívem szinte szétszakad, mert annyira nehezen bírtam kezelni azt a forró érzést, ami ilyenkor elöntötte a lelkem. Emiatt egyszerűen újra és újra akartam őt, újra és újra át akartam vele élni ezt a csodás érzést. Így aztán addig ki sem mozdultunk a hálóból, míg szusszal bírtuk, és ekkor is csak azért fáradtunk le a földszintre, mert én már majdnem éhen haltam.

- Mi lesz az iskolával? – kérdezte Damon vigyorogva, amikor a konyhában a fali órára pillantott. Én is követtem a tekintetét, majd elmosolyodtam. Délután két óra volt, a tanítás pedig a végéhez közeledett.

- Megfogadom a tanácsod és a héten már mellőzöm az iskolát – feleltem neki vigyorogva, majd jólesően felsóhajtottam, amikor végre nekiláttam a szendvicsnek, amit készítettem.

- Azta! Te hallgatni mertél bárkinek is a szavára? Wow – mondta Damon vigyorogva, majd közelebb lépett hozzám, és a kezemben tartott szendvics másik feléből harapott egyet. – Nem rossz, kis szakácsnő, de el is mehetnénk valahova valami normális ételért – szólalt meg piszkálódva.

- Hé, mi bajod a főzési tudományommal? – kérdeztem tőle sértetten.

- Szerintem ezt nem főzted – felelte nekem nevetve.

- Mert túl éhes voltam ahhoz, hogy bármit is főzzek. Mellesleg egy vámpírok lakta házban lehetne bármi főznivalót is találni? Nem hiszem! Ezek az alapanyagok is csak azért vannak a hűtőben, mert pár hete kikönyörögtem őket tőled, hogy ne haljak éhen a töménytelen szex miatt – feleltem neki sértetten, mire ő vigyorogva elém lépett és hirtelen felültetett a konyhapultra. Én úgy tettem, mintha semmi sem történt volna és békésen eszegettem tovább a szendvicsemet.

- Először is Miss Mindjárt Éhen Halok Morci Kisasszony, az ételt a hűtőben nem kellett kikönyörögnöd, ugyanis én gondoskodtam róla, mert a kielégíthetetlen szex utáni vágyad miatt igencsak hanyagoltad az evést, én pedig nem szeretek egy ájult zombival szexelni. Másodszor pedig a töménytelen mennyiségű szex ellen sosem emeltél panaszt – felelte nekem elmosolyodva, majd közelebb lépett hozzám, így tökéletesen érezhettem, hogy újra mennyire kíván.

- Hmm, Damon, ez gonosz húzás még tőled is – szólaltam meg elmosolyodva, miután lenyeltem a falatot, ami a számban volt. – Tényleg éhes vagyok, de lehet, hogy az éhségem hirtelen irányt fog változtatni.

- Nocsak! Új pasi a láthatáron? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel.

- Nem hiszem. Túl jó a mostani, nincs miért lecserélnem – feleltem neki incselkedve, majd még egy falatot haraptam a szendvicsből, bár már alig bírtam az evésre gondolni, mert Damon érzékien végigsimított az oldalamon, és feljebb tolta a derekamról a pólóját. Hm, milyen jó is, hogy nem foglalkoztam túlságosan az öltözéssel, és csak egy vékony kis fehérneműt, meg a pólóját kaptam magamra. Rajta is csak egy alsó és nadrág volt, ám még ezen keresztül is tökéletesen éreztem, hogy mennyire kíván.

- A válasz helyes – felelte Damon a korábbi szavaimra, és olyan vágytól izzó tekintettel nézett rám, hogy tényleg nem bírtam tovább gondolni a kezemben tartott szendvicsre. Lassan letettem magam mellé a pultra, majd újra Damon-ra néztem. A szemei tűzben égtek és ez azonnal hatott rám is. Lassan végigsimítottam a felsőtestén, és a kezem útját a tekintetemmel is végigkísértem. Észre se vettem, hogy mikor haraphattam meg az alsó ajkam, mert csak akkor tudatosult bennem, hogy ezt csinálom, amikor újra Damon izzó tekintetébe néztem. Egyszerre hajoltunk egymás ajkára, és lágyan csókoltuk meg egymást. A kezünk automatikusan felfedezőútra indult a másik testén, ám nálam ez főleg a nadrágja és a boxerja eltüntetésére korlátozódott, amiben Damon is a segítségemre volt. Amint sikerrel jártam, ő is levette rólam a pólóját, majd hanyatt döntött a pulton, és a tangámat is lehúzta rólam. Mohón simított végig a testemen a combomtól indulva, fel a hasamon keresztül, egészen a mellemig. Itt elidőzött egy darabig, ami egy jóleső sóhajt csalt elő a torkomból. Eközben megéreztem őt nekem feszülni, és kéjesen felnyögtem, amikor belém hatolt. A bal kezével magához fogta a jobb combomat, így sosem estünk ki a ritmusból, és olyan mélyen tudott belém hatolni, amennyire csak akart. Eszemet vesztve vonaglottam a kéjtől a kezei alatt, és amikor a jobb keze a melleimről a csiklómra tévedt… Kéjesen felsikoltottam és pillantok alatt elélveztem a karjaiban. Ő viszont ezután sem volt hajlandó kímélni, mert hirtelen megfogta a kezem, felhúzott a pultról, és szorosan magához ölelt. Erőtlenül és hangosan zihálva öleltem őt át, és élveztem az újabb ostromot, amit a testem ellen indított. Istenem, nem az átokba fogok belehalni, hanem ebbe az édes gyönyörbe, amit újra és újra átélek ezzel a csodálatos férfival!

Damon vadul az ajkam után kapott, majd a két keze a fenekemre siklott. Szorosan tartott, hogy ne csússzak el tőle a konyhapulton, így tökéletesen tudott bennem újra és újra erőteljesen elmerülni.

Már fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, hogy milyen nap van, vagy hogy milyen évet írunk. A köd totálisan megrészegített és Damon pillanatokkal később ismét átlendített minket a csúcson.

Amint lecsengett a mámorító orgazmus, a csókunk búcsúzkodóvá vált, míg nem mosolyogva el nem váltunk egymás ajkától. Damon lassan kihúzódott belőlem, majd vigyorogva hátrébb lépett.

- Na most már ehetsz – felelte csipkelődve, mire én rosszallóan megcsóváltam a fejem.

- Ki akarsz éheztetni, igaz? – kérdeztem tőle fejcsóválva, de hamar elmosolyodtam.

- Akkor nem lenne kit megfektetnem újra és újra, szóval nem szándékozlak. Ezért amint szalonképes formába vágtuk magunkat, elviszlek valami rendes helyre enni – felelte nekem határozottan, mire én leugrottam a konyhapultról, majd szalutáltam egyet.

- Igenis, uram! – feleltem neki, de a tisztelgésem szerintem inkább volt csábító, mintsem komoly, tekintve, hogy teljesen csupaszon álltam előtte.

Ő csak elmosolyodott, majd megcsóválta a fejét és magamra hagyott a konyhában. Én gyorsan megettem a maradék szendvicsemet, majd visszasiettem az emeletre, ahol csatlakoztam Damon-hoz a zuhany alatt. Mondanom sem kell, hogy ez újabb fél órával tolta ki az indulásunkat, de ez ellen nem igazán volt kifogásom. Végül vigyorogva és jókedvűen léptem ki Damon oldalán a villából, hogy aztán ígéretéhez híven ezúttal valami normálisat is együnk pizzán és szendvicseken kívül.

*

Mystic Falls nem volt egy nagy város, így végül ma este is a Grill-ben kötöttünk ki, ahol ezúttal a tömeg nem volt túl nagy, mivel semmilyen banda nem tette tiszteletét az épületben. Damon-nal hamar asztalhoz ültünk, és jókedvűen láttunk neki a vacsorának, amit Matt hozott ki nekünk.

- Igazad volt, ez isteni – feleltem teli szájjal vigyorogva, amikor végre megízleltem az elém tett parmezános csirkét.

- Ha te mondod – felelte nekem vigyorogva, majd ő is nekilátott az ételnek.

Az este további része szokatlanul csendben telt, egészen addig, míg be nem fejeztük az evést.

- Nos, remélem ezután újra erőre kapsz – szólalt meg Damon egy féloldalas mosollyal az arcán, miután Matt leszedte az asztalunkat.

- Miért is lenne rá szükségem? – kérdeztem tőle incselkedve, majd közelebb hajoltam hozzá az asztal felett és az az állam megtámasztottam az összekulcsolt kezeimen, amikkel az asztalon könyököltem.

- Szerintem tudod te azt – felelte vigyorogva, majd ő is közelebb hajolt hozzám. – Vigyázz a csípős kis nyelvedre, különben megint ájulásig foglak a karjaimban tartani és nem eresztelek, amíg van benned erő – tette hozzá incselkedően, mire nekem a szavai nyomán édesen görcsbe rándultak az izmaim a hasamban.

- Mondtam neked Damon, ezt az édes halált bármikor vállalnám – feleltem neki halkan, mire a szemén egy árnyék suhant át, majd visszadőlt a székére.

- Megköszönném, ha nem tennéd újra és újra szóvá azt, hogy hamarosan a függöny lehull, összezárul és véget ér a játék – felelte nekem keserűen, majd levágta az asztalra a kezében tartott szalvétát és mérgesen felpattant a székről. Rám se nézve a pulthoz viharzott, majd kért két pohár italt, amikkel visszatért hozzám. Én értetlenül néztem rá, és fogalmam sem volt, hogy szóvá tegyem-e újra a viselkedését, vagy sem.

Letette elém a whiskey-t, majd ő is visszaült a helyére és feszülten kiitta a poharát.

- Damon… - szólaltam meg halkan, mire ő szikrázó szemekkel rám nézett, és ezzel sikeresen belém is fojtotta a szót. Dühös volt és feszült, és biztos voltam abban, hogy tényleg nem szeret arról beszélni, hogy mi lesz majd jövő héten pénteken. Az utolsó napon…

Inkább a pohárért nyúltam, kiittam a tartalmát, majd feszülten felálltam a székről. Nem akartam itt jelenetet csinálni, ezért reméltem, hogy hamar elhagyjuk a Grill-t. Szerencsére Damon nem szólt semmit, csak követte a példámat és némán sétáltunk ki a Grill-ből a parkolóba.

Az úton egy szót sem szóltunk egymáshoz, és ennek örültem is, mert nem itt akartam beszélni vele a történtekről. Így aztán amint megérkeztünk a villához és beléptünk a házba, Damon felé fordultam.

- Ezt meg kell beszélnünk Damon – szólaltam meg határozottan, mire ő dühösen felszisszent és egyszerűen csak ellépett tőlem.

- Nem Alice, rohadtul nincs semmi, amit meg kellene beszélnünk – felelte nekem mérgesen, majd rám sem nézve indult volna fel az emeletre.

- Mégis mi bajod van? És mi ütött beléd hirtelen? – csattantam fel mérgesen, ami végül megállásra késztette őt is. – Pontosan tudod jól te is, hogy mennyi időt leszünk még együtt!

- Igen Alice, pontosan tudom, sőt, ha tudni akarod, akkor még a hátralévő perceket is meg tudom neked mondani! – fordult felém dühösen és szikrázó szemekkel. – De nem akarok veled erről beszélni, mert amint te úgy sejted, hogy egy icipicivel is többet törődök veled, mint ahogy azt te elfogadhatónak tartod, akkor egyszerűen csak faképnél hagysz és elsétálsz!

- Okkal teszem ezt Damon – vágtam közbe feszültem, mire ő dühösen felém lépett.

- Mi lenne, ha most az egyszer képes lennél önző lenni, és megpróbálnád a saját életedet menteni?! – üvöltötte nekem torkaszakadtából, ami teljesen ledöbbentett, mert ilyen mértékű kirohanásra nem számítottam tőle. – Mi lenne, ha nem a mártírt játszanád most az egyszer, hanem magadat mentenéd?!

- Mert nem tehetem ezt meg Damon! Akiket szeretek, azok fizetnék meg az én életemnek az árát! Túl sok fájdalmat és gyászt kellett elviselnem az 1000 év alatt Klaus miatt, de nem fogok többet hibázni!

- Nem azt kérem, hogy ölesd meg a szeretteidet, hanem hogy harcolj! – vágta hozzám keserűen, majd még közelebb lépett hozzám. – Küzdj!

- Nem lehet! Hát nem érted Damon? Ha ellenszegülök és Klaus bármit is megsejt, akkor te, Elena, Stefan, Bonnie, Caroline… Mind, mind meghaltok! Ezt pedig nem hagyom!

- Mindig van megoldás és kiút, most is megtalálnánk ezt – felelte nekem keserűen, mire én megráztam az immár könnyes szememet.

- Fogadd el a döntésem Damon, és ne akarj Klaus ellen menni – mondtam neki halkan. – Mindenkit megöl, aki fontos számodra, ezt tartsd szem előtt.

- Már most is arra készül – felelte nekem halkan és olyan közel lépett hozzám, hogy érezhettem a belőle áradó feszültséget. Reményvesztetten és keserűen nézett rám a máskor boldog és csillogó kék szempár. Most csak bánat és fájdalom ült benne, ami az én szívemet is megérintette. Fontos vagyok neki… Azt mondta, hogy fontos vagyok neki.

Nem tudtam gondolkozni, nem tudtam haragudni rá, vagy nekiesni azért, mert kötődik hozzám… A szavai boldogságba vonták a gyarló szívemet, aminek következtében hirtelen átkaroltam a nyakát és megcsókoltam őt. Ő azonnal viszonozta a szenvedélyes csókot, amivel végül az iménti kis heves beszélgetést le is zártuk. Mára legalábbis biztosan lezártuk, mert ez iránt a férfi iránt érzett szerelem a hatalmába kerített, gyenge módon hagytam, hogy átvegye felettem az irányítást, és legközelebb csak akkor tértem magamhoz, amikor Damon szobájában mosolyogva és zihálva váltunk el egymás ajkától.

Azt hiszem, hogy erről sosem fogunk tudni leszokni. Heves és szenvedélyes viták, amiknek a végén az ágyban kötünk ki. Ez a folyamat kőkeményen a viszonyunk részévé vált, és szerintem sosem fogunk erről leszokni… Vagyis de, le fogunk szokni, mert a visszaszámláló megállíthatatlanul ketyegett tovább és nem volt hajlandó a kedvünkért egy percre sem megállni. Hamarosan eljön az utolsó nap és nem lesz több alkalmunk összeveszni… Csókolozni… Egymásnak esni… Megsemmisülni egymás karjában… Vége… Alig egy hét, és vége van…

Következő rész