2011. június 24., péntek

Kötelékek - A múlt dolgai (ötödik rész - negyedik fejezet)


Bonnie miután letette a telefont kíváncsian nézett Damonra.
- Szerinted mit tervez Elena?
- Nem tudom, de ezek szerint dűlőre jutott Katherine-nel. Ha nem kell más könyv, menjünk vissza a villába a többiekhez.
- Rendben, hozd a könyveket.
Bonnie kisétált a szobából, Damon pedig szúrósan tekintett utána. Végül úgy döntött, hogy idő híján jobb, ha nem most teszi ezt szóvá Bonnie-nak. Gyorsan kivitte a könyveket a kocsijába és már indult is Bonnie után.
*
- Elena?
- Itt vagyunk Damon. - Elena és Katherine lesétáltak a hallba és együtt átvonult a csapat a könyvtárba.
- Mit találtatok? - kérdezte Bonnie a két lányt fürkésző tekintettel. Furcsa érzése volt, ahogy rájuk nézett. Valamiért úgy érezte, hogy egymásra hangolódtak. Egyszerre mozdultak és majdhogynem egyszerre válaszoltak neki. Amennyire ez megnyugvással töltötte el, ugyanannyira aggasztotta is.
- Rájöttünk, hogy miként fordíthatnánk a helyzetet a javunkra - kezdte Elena és Katherine folytatta. - A gyűrűk segítségével te és Luka kapcsolódhattok a Petrova boszorkányokhoz. Az ő segítségükkel talán kovácsolhatunk valamiféle előnyt. - Bonnie-nak esélye se volt megszólalni, mert Elena folytatta. - Igen, de ez persze még kevés, nekünk Katherine-nel ki kell játszanunk Klaust és Elijaht és valahogy meg kell őket ölnünk.
- Állj, állj, állj! Lassan a testtel álomcsapat! Belétek meg mi ütött? - kérdezte Damon hitetlenül és meredten bámult a két lányra. Amitől mindig is félt, és ami egyben a reményük is volt, bekövetkezett. Katherine és Elena egy csapat lett.
Elena és Katherine egymásra néztek, majd valami olyat tettek, amitől Damon és Bonnie álla még jobban leesett. Egymásra mosolyogtak.
Damon nem tudott szóhoz jutni, hátat fordított a lányoknak, majd kiment az udvarra. Elena szó nélkül követte őt.
- Damon, jól vagy?
- Miért ne lennék jól? A gonosz hasonmással puszipajtások letettek, az első vámpírcsaláddal ma lesz egy végzetes randink, amit ki tudja túléltek-e, de amúgy igen, köszönöm kérdésed, remekül vagyok.
- Tudod jól, hogy össze kell most tartanom Katherine-nel...
- Most? Vagy azután is?
- Nézd Damon, ne most vitassuk ezt meg. Ami történt... Túl kellett rajta lépnünk. Szorít minket az idő.
- Igen... Ezt napoljuk el, egyelőre öljük meg minden idők legerősebb vámpírjait, és majd utána jöhet a pizsiparti is.
- Damon!
- Vicceltem...
- Menjünk vissza, szükségük van most ránk.
- Nem Elena, ezt meg kell most beszélnünk!
- Damon... - Elena lassan odasétált a férfihoz és megpróbálta átölelni. Damon mérgesen nézett rá és ellökte őt magától.
- Ne csináld ezt! Ezzel semmi sincs elintézve!
Elena nem szólt semmit csak fürkészően pillantott a szemébe. Mikor látta, hogy Damon vonásai megenyhülnek, halványan elmosolyodott, újra közel lépett hozzá, de most az ölelés mellé egy csókot is adott Damonnak.
- Sose tudok rád haragudni... - mondta megadóan Damon és közben megsimogatta Elena arcát.
- Tudom. - mondta mosolyogva Elena, majd kézen fogta Damont és elindultak vissza a házba.
*
- A bájos kísérőd merre van Elijah? - kérdezte Meredith kihívóan.
- Átadja Klaus üzenetét. Hamarosan megérkezik.
- Helyes, mert már éhes vagyok.
- Megbeszéltük, hogy őt békén hagyjuk. Szükség van rá.
- Nem hinném Elijah.
- Mi a probléma drágáim?
- Klaus - lehelte Meredith szenvedélyesen, majd odasétált Klaushoz és tüzesen megcsókolta.
- Ne terelj Mer. Szóval?
- Mer épp azt taglalta, hogy miként végezné ki a postásodat.
- Óóó. Kár lenne azért a kis szöszkéért. És drágám, ugye nem akarod, hogy Elijah partner nélkül legyen?
- Unatkozok...
- Ne aggódjatok, a ma estét sose fogjátok elfelejteni. Hamarosan újra erőnk teljében leszünk!
Hirtelen mind az ajtó felé pillantottak, mert kopogtak. Elijah nyitott ajtót.
- Fáradj be kedvesem. - köszöntötte negédesen Caroline-t. - Klaus, megjött a mi Caroline-unk.
- Pompás drágáim, minden előállt, indulhatunk. Mer szívem, hívd fel Annát, hogy vigye a fiút a megbeszélt helyre és legyen elérhető.
Meredith bólintott, majd gyorsan tárcsázott.
- Igen?
- Minden kész van, vidd a fiút a megbeszélt helyre. Majd jelentkezünk. El ne szúrd, különben megbánod!
- Minden rendben lesz...
*
Anna letette a telefont, majd idegesen nézett Jeremyre.
- Indulás!
- Mi? De hát hova?
Anna mérgesen Jeremy szemébe nézett, majd megigézte. - Azt mondtam indulás! Öltözz fel és elmegyünk!
Jeremy némán bólintott. Felöltözött, majd Annával elhagyta a Gilbert házat.
*
- Katherine?
- Erre Luka! Épp ideje volt!
- Szervusz Luka - köszönt Bonnie, majd a könyvtárba belépő Lukához sétált és kezet nyújtott neki. - Bonnie vagyok, a rokonod.
Luka megfogta Bonnie kezét és elmosolyodott. - Érzem. Örvendek Bonnie.
- Miről maradtunk le? - kérdezte csodálkozva Damon, amint Elenával az oldalán beléptek a könyvtárba. Kíváncsian Lukára majd Bonnie-ra pillantott.
- A boszik egymásra találtak. Ideje lenne, hogy dolgozzanak is.
- Látom a modorod a régi maradt Kat.
- Ejnye Damon, így jobban tetszem? - kérdezte Katherine mosolyogva.
- Így Katherine-esebb vagy. - mondta Damon nevetve, és közben átkarolta Elenát.
- Nyugalam skacok. Essünk neki! Hol vannak a gyűrűk?
Katherine kelletlenül elfintorodott, majd elviharzott a könyvtárból, de pár másodperc múlva már vissza is tért a kezében egy apró, de annál régibb kis dobozzal, amit Bonnie kezébe nyomott.
- Mik ezek?
- Az őseink gyűrűi Luka. Összesen 8 van belőlük. Nálad van egy, nálam kettő, a többi pedig Katherine-nél volt. Katherine szerint a gyűrűk segítségével megkaphatjuk a Petrova boszorkányok erejét. Ők az őseink voltak.
- Értem. És tudod hogy kell csinálni?
- Én nem, de a könyvekben biztosan találunk valamit. Kezdjünk el keresgélni, ketten biztos hamar találunk valamit.
Bonnie és Luka elkezdtek mormolni és közben fel alá sétáltak a könyvek között. Néha egy-egy könyv a kezükbe repült, beleolvastak, de a legtöbbet azonnal vissza is tették az asztalra.
- Nektek nem kéne valahogy edzeni?
- Ezt hogy érted Damon? - kérdezte kórusban Elena és Katherine. Damon a szemét forgatta, majd válaszolt nekik.
- Gyakorlás, vagy tudom is én mi. Hogy jobban elviseljétek egymást egy testben.
- Ez nem is rossz ötlet. - nézett csodálkozva Elena Katherine-re.
- Jaj ne nevetess már Elena.
- De komolyan Katherine. Alig tudunk valamit erről az egészről... Mi van ha olyan lehetőségek rejlenek ebben a kapcsolatban, amire még nem volt időnk rájönni.
- És mégis hogy akarsz rájönni arra, amit nem is tudsz, hogy mi?
- Nem tudom... De tényleg jobb lenne, ha kapcsolódnánk... Jobban összehangolódunk ezáltal is.
Katherine kelletlenül bólintott, majd a következő pillanatban el is tűnt és csak Elena maradt a szobában.
- Minden rendben?
- Persze. Most én irányítok.
- Kathlena...
- Tessék?
- Így, hogy együtt... Egyszerűbb. Pláne, hogy ki tudja, mikor ki irányít.
Kathlena kelletlenül a szemét forgatta és közben elindult ki a könyvtárból.
- Legyen. Kathlena... Fantasztikus! - mondta mogorván. - Felmegyek a... Szobájába és... Beszélgetünk... - Kathlena elgondolkodó fejet vágott majd bólintott. - Igen, beszélgetünk. Bármi fejlemény van szóljatok.
Azzal Kathlena felsétált a szobába, Damon pedig úgy döntött, hogy meglátogatja az öccsét.
- Tetszik a szobád Stefan?
- Mit akarsz?
- Csak érdeklődök a hogyléted felől... Még mindig agymosott vagy?
Stefan szeme elhomályosult, Damon pedig kelletlenül bólintott. - Igen, használhatatlan vagy, még mindig.
Továbbsétált a hűtő felé, kivett két vértasakot és elindult vissza a földszintre. Közben az egyik tasakot bedobta Stefannak, aki szó nélkül neki is esett.
Némán visszament a könyvtárba és nézte, amint a két boszi egyetértésben cseverészik, mormol, majd varázsol. Nagyon feleslegesnek érezte magát. Nem tudta, hogy mi hasznát vehetik ma a harc során, de... Harc? Igen, tudta, hogy ma harc lesz,  és tudta, hogy amíg csak él, mindent el fog követni azért, hogy Elena ma túlélje... És ha lehet, persze Bonnie-t is védeni fogja. Bár tudta, hogy ő nagyobb biztonságban van most a gyűrűjével. De Elena barátnője... Ahogy Caroline is... Ő is veszélyben van. Tudta jól,  hogy Elenának ő is fontos, és mindent el fog ma követni, hogy mind túléljék a mai végzetes találkozót.

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!!!
    :O! Ki gondolta volna hogy Anna is a Klaus-sal van?!?! Nagyon jó rész! És én már nagyon, NAGYON , nagyon várom a kövi részt!!! :D <3 MFD <3 Demi :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!Nagyon tetszett a rész és meglepődtem én is hogy Anna Klaus-sal van :D Már nagyon várom :D

    VálaszTörlés