Sziasztok!
Ez a nap is eljött, és mától belevágunk a Kötelékek 2.- be is. Sose hittem volna, hogy ennyi pozitív visszajelzést fog kapni a történet, és hogy végül ennyien fogjátok majd várni a folytatást. És íme... Ma minden elkezdődik.:)
A történet előzményeit már tisztáztam, a prológust is olvashattátok, most pedig időben oda ugrunk, ahonnan minden elindul majd. Annyit meg kell jegyeznem, hogy a dőlt betűs részek mindig visszaemlékezések lesznek. Ma is kaptok ilyet, és a következő fejezetben Damon egyik emlékét is elolvashatjátok majd. Ne feledjétek, hogy pénteken a The Delena Fanfiction érkezik, jövőhét kedden a Damon's Fanfiction, és a Kötelékek 2. következő része jövőhét pénteken jön majd.
Nos, mit is mondhatnék még...
Csapjunk bele a közepébe!:)
Morwen
********************************
77 évvel később
Kint sötét éjszaka volt, de a fiatal lány céltudatosan járta
körbe a hatalmas villa ódon szobáit. Már fogalma sem volt arról, hogy milyen
régen nem járt a házban, mégis valahogy ösztönösen tudta, hogy mit és hol talál
meg. Lassan lopódzott be a rég nem látott könyvtárba, és erősen köhögni
kezdett, ahogy az évtized porai a tüdejébe jutottak. Szomorúan nézett végig a
kopott kanapén és a fotelokon, és a többi hasonlóan megviselt bútordarabon a
helyiségben. A porréteg vastagon borította a könyvek gerincét is, arról
árulkodva, hogy itt bizony senki nem járt már jó ideje. Sem élő, sem holt. Ezt
pontosan tudta a lány is. Jellegzetes azúrkék szemei körbejártak a szobán, és
keresett valamit, ami segítene neki az emlékezésben. De akármelyik tárgyat,
vagy bútordarabot is vizsgálta hosszú ideig, semmi sem bírta rá a makacs
elméjét a rég elfeledett múlt felidézésére.
Mély levegőt vett és kissé csalódottan sétált ki a
helyiségből, hogy aztán az ismerős-ismeretlen lépcsők felé vegye az irányt. A
korlát néhol teljesen elkorhadt és a lépcsőt sem vélte valami biztonságosnak,
így nagyon ügyelt a lépteire, miközben az emeletre tartott. Amint felért a
folyosóra, ismerős érzés kerítette hatalmába, amit már közel 10 éve nem érzett:
az otthon részegítő melege. Amennyire emlékei nem csaltak, közel 77 éve nem
járt ebben a házban, most mégis valami kellemes érzés kerítette hatalmába. Egy
pillanatra mintha ismét a boldog múltban élt volna, a családjával, akik
mindennél jobban szerették őt és egymást is. Egy makacs könnycsepp készült utat
törni a szeméből, de ő dühösen fújt egyet és összeszedte minden erejét, hogy
továbbmenjen. Tudta, hogy hova akar menni, csak éppen félt megtenni azt a pár
lépést, addig a bizonyos szobáig. Végül erőt vett magán, és meg sem állt addig,
míg a kis szobába be nem nyitott.
Ez a helyiség is sötét, poros és koszos volt, de neki mégis
örömöt csempészett a látvány a szívébe. Az egyik sarokban felismerte az ismerős
bútort, amin addig aludt, míg el nem hagyták a szüleivel ezt a villát. Óvatosan
közelebb sétált, és most már hagyta, hogy az érzések megrohamozzák őt.
Hirtelen maga előtt látott egy 4 éves forma kislányt, aki
duzzogva a fal felé fordult, amiért az apja mérgesen az ágyba parancsolta.
Aznap kis híján kitörte a nyakát, amikor egy meggondolatlan játékot űzött
valakivel. Nagyon dühös volt akkor az apjára, de ma már tudta jól, hogy igaza
volt. Ő csak védeni akarta a lányát, akit a világon mindennél jobban szeretett.
Tudta, hogy most is nagyon szereti őt az apja, és nagyon dühös lesz rá, amikor
a határozott tiltása ellenére felkereste Mystic Falls-t, a szülővárosát. Úgy
érezte, hogy nem képes már tovább elviselni a fájdalmat, ezért kellett neki egy
hely, ami újra reményt ad neki a túléléshez és a meneküléshez. Kellett egy
hely, ami édes emlékek sokaságát idézi fel az elméjében, hogy újra erőre tudjon
kapni. Már nem érdekelte, hogy lassan csorognak a könnyei. Most először, közel
10 év után, végre boldog volt.
A jelenet tovább játszódott a fejében és immár az édesanyja
volt vele és ölelte magához a szipogó kislányt. Az anyukája mindig meg tudta őt
nyugtatni és az ő karjaiban békére és vigaszra lelt. Ezt az édesapjától is
számtalanszor megkapta, de most az anyja volt az, akire emlékezni akart. Újra a
bőrén érezte az anyja forró és szeretettel teli ölelését, és a csókot, amit
elalvás előtt mindig a homlokára adott. Egy pillanatra úgy érzékelte, mintha az
anyja ajkát érezné a homlokán, de tudta, hogy csak képzelődik. Ez semmiképpen
sem lehetett valós. Ma már nem…
Lassan fordított hátat a kicsi ágynak és a szobának, majd
végül ismét a folyosóra lépett. Közvetlenül a szobával szemben egy másik ajtó
volt, ami egy másik elfeledett szobát rejtett. A lány már nem emlékezett, hogy
kié volt, mégis valami kellemes bizsergés járta át a szívét, ahogy az ajtót
nézte. Úgy döntött, hogy nem nyit be oda, mert máshova akart most menni.
Bátortalanul ellépett az ajtótól, ahol az imént állt, majd immár céltudatosan
indult útnak egy másik felé. Habozva megállt előtte, majd végül ide is
benyitott.
Halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy végignézett a
hatalmas helyiségen és a tekintélyes méretű franciaágyon, ami a szoba
legszembetűnőbb pontján foglalt helyet. Felrémlett benne a szülei emléke, és a
boldogság, amit mindig az arcukon látott, akárhányszor csak egymásra néztek. Ez
a boldog kép is örökre eltűnt az életéből és soha nem tér már vissza. Az apja
sose lesz már a régi, és az a gyönyörű kék szempár, amit annyira szeretett, sosem
fog már boldogan csillogni, mert az élet örökre kiveszett belőle.
Érezte, hogy nem bír tovább a szobában maradni, ezért ezt az
ajtót is pillanatok alatt becsukta maga mögött. Hiába megnyugvást várt a
villától és az emlékektől, amik itt vártak rá, most csak még több bánatot ültettek
a szívébe. A kis boldogságot, amit a ház felkeresése okozott, már alig érezte a
szívében. Tudta, hogy nehéz lesz visszatérnie ide, de meg kellett tennie. Az
apja ezt nem értené meg, nem fogadná el, hogy neki miért volt erre szüksége.
Most még fájt a sok szép emlék, de biztos volt abban, hogy később ezek fogják
majd életben tartani a 10 éve meghalt lelkét, hogy képes legyen tovább küzdeni.
Kétségbeesetten kereste mindig a reményt, és amikor már minden elveszni
látszott, akkor szüksége volt az újabb édes emlékekre. Általában ilyenkor
szökött meg otthonról és meggondolatlanul felkereste a régi otthonaikat. Ez
volt a legveszélyesebb hely és ezt hagyta legutoljára. De számára ez volt a
legfontosabb is, mert erről a villáról alig voltak emlékei, és ezen mindenképp
változtatni akart.
Engedte, hogy az utolsó könnyek is legördüljenek az arcán,
majd végül letörölte őket és elindult a földszintre. Vontatottan lépdelt a
poros padlón, és szinte szuggerálta azt, ahogy haladt előre, egyenesen a
kijárat felé. Most már inkább menekült volna, mert érezte, hogy a fájdalom
ismét úrrá lesz rajta. Megkönnyebbült, amikor a hűs nyári szellő a hullámos,
mélybarna hajába kapott és mintha új életet lehelt volna belé az apró fuvallat.
De csak egy pillanatra élvezhette a kellemes érzést, mert a
szél, egy másfajta illatot is a levegőben hozott. Ijedten összerezzent, majd
gondolkodás nélkül a fák közé vetette magát. A lélegzetét lelassította,
amennyire csak bírta, hogy az érkező idegen ne vegye őt észre. Alig egy perce
volt a fák óvó takarásában, amikor egy sietős, de kissé bizonytalan léptű ember
igyekezett a ház felé. A fejét takarta a pulóvere kapucnija, így a lány nem
láthatta az arcát. Látta, hogy az idegen megtorpan a villa előtt pár méterrel
és lassan a magasba emeli a tekintetét, hogy befogadja a szeme a ház roppant
nagy homlokzatát. Alig pár másodpercig állt így, míg végül elindult a bejárat
felé.
A lány egy pillanatra óvatosan kilépett a fa takarásából,
hogy jobban szemügyre vegye az idegent. Férfi volt, ebben most már teljesen
biztos volt. A járása és a tartása jellegzetes volt, és a lányt még
emlékeztette is valakire, de fogalma sem volt, hogy kire. Az utolsó pillanatban
végül visszalépett a fák óvó törzsei mögé, még mielőtt a férfi megláthatta
volna. Az idegen ugyanis mielőtt belépett volna a villába, pontosan arra felé
kapta a fejét, ahol a lány bújt meg előle. A sötétség túl nagy volt, és hiába
remek látása volt a férfinek, semmit sem látott a kihalt erdőn kívül, ami a
villa mellett terült el. Végül elkapta a tekintetét, és habozás nélkül belépett
az öreg házba.
A lány megkönnyebbülten felsóhajtott, majd úgy döntött, hogy
nem játszik tovább a tűzzel, ideje, hogy elhagyja a birtokot. Tudta jól, hogy
hatalmas kockázatot vállalt, hogy eljött ide, ráadásul az apja tudta nélkül.
Így ha bajba került volna, még csak nem is szerezhetett volna időben tudomást
erről az apja. Eldöntötte, hogy az iménti kis incidensről kitartóan hallgatni
fog, mert ha nem így tenne, már holnap csomagolnának és új otthon után nézhetne
az édesapjával. Tisztában volt azzal, hogy az élete most egy hajszálon múlott,
mert nem tudta ugyan, hogy ki volt az idegen a villánál, de abban teljes
mértékben biztos volt, hogy vámpír volt. Biztos volt abban, hogy nem a véletlen
sodorta erre a férfit pont azon a napon, amikor ő is meglátogatta a régi házat.
Talán közelebb vannak, mint hinné, és mégsem ártana figyelmeztetnie az apját,
hogy nem volt jó ötlet Virginiába visszatérni? A lány nem igazán tudta, hogy
mit is tegyen ez ügyben.
Úgy döntött, hogy majd akkor ráér eltöprengeni azon, hogy
beszámoljon-e az apjának erről, ha már hazaért az otthon biztos fészkébe. Már
közel sem volt olyan az otthonuk, mint pár évtizede, de mégis mindig annak
hívta és érezte. Hiába már csak ő és az apja voltak, szerették egymást, jobban
mindennél, és csakis ez a szeretet volt képes erőt adni neki a túléléshez és a
küzdelemhez. Mióta Ő elment, minden
más lett… De nem adhatták fel, hiszen Ő
sem akarta volna, hogy feladják. Menekülniük kellett, amíg csak bírtak, hogy ne
kapják el őket soha. Még ha ezzel életük hátra lévő részében bujkálniuk is
kellett.
A lány tudta, hogy különleges, hiszen számtalanszor elmondta
ezt neki az apja és az anyja is, amikor még gyerek volt. Mindig ámulva és
mosolyogva hallgatta végig a fogantatásának a csodálatos bekövetkeztét és a
születését, ami örökre megváltoztatta az életüket. Egyedi és különleges volt,
de most inkább átoknak érezte az életet, ami megadatott neki. Annyira szerette
a szüleit, hogy ha választhatott volna, inkább meg sem születik, csak hogy ők
boldogan és biztonságban élhessenek az örökkévalóságig. Soha nem mondta ezt el
az apjának, mert akármi is történt őmiatta, tudta, hogy ezzel csak nagyon
megbántaná az apját, aki a történtek ellenére is teljes szívéből szerette őt.
Annyira váratlanul érte utol őket a végzet, hogy teljesen padlóra küldte őt is
és az apját is. Csak annyi lélekjelenlétük maradt, hogy meneküljenek… Hogy
túléljék…
*
Emlékezett arra a fájdalmas 10 évvel ezelőtti éjszakára,
amikor végül az apjának sikerült őt megtalálnia Los Angelesben, a legjobb
barátnőjénél. Szó nélkül fogta őt karon és meg sem szólalt addig, míg az
Angyalok Városától nem túl messze megálltak egy kis motelben reggelre. Ő nem
értette, hogy miért olyan zaklatott az apja, és hiába kérlelte az úton, hogy
mondja el mi a baja és miért nem maradhatott a barátnőjénél, választ nem
kapott. Az apja megkeményítette a vonásait, és ő talán még soha nem látta
ennyire ridegnek őt. Nem is merte tovább faggatni őt, egészen addig, míg a kis
motel egyik szobájába be nem tértek. Az apja gondolkodás nélkül behúzta a
függönyöket, majd félvállról intett neki, hogy üljön le az ágyra. Ő vonakodva
megtette ezt és idegesen figyelte az apját, aki még mindig az ablak előtt állt
és figyelte a napfelkeltében fürdő koszos kis moteludvart, hogy követte-e bárki
is őket.
- Apa, mi ez az egész? – szólalt meg a lány halkan, és a
hangja már türelmetlen volt az apja érthetetlen viselkedése miatt. A szavai
hallatán az említett összerezzent álltában, és lassan lehajtotta a fejét. Egy
örökké tartó pillanat volt a lány számára, mire végre megfordult és ránézett.
Tudta jól, hogy sosem fogja elfelejteni azt a tekintetet,
mert örökre a fejébe vésődött a kép. Azt a kínt, fájdalmat és kétségbeesést,
amit az apja szemében látott, képtelen volt valaha is elfeledni. Az ismerős
azúr szemekben kövér könnyek ültek és ő akkor már tudta, hogy életében először,
most fogja az apját összetörni látni, és ez halálra rémisztette.
Azonnal felpattant az ágyról, az apja előtt termett és
sürgetően nézett a szemeibe.
- Mi történt? – szólalt meg fojtott hangon a lány, és
érezte, hogy a kétségbeesés kezdi őt is magával ragadni. Az apja szeméből ekkor
kicsordultak a könnyek és váratlanul szorosan magához ölelte a lányát. Ő
megrémült, ahogy megérezte a remegő apja kezeit maga körül, és a zokogás, ami
azt az erős embert rázta most, akit ő mindig a legyőzhetetlen hősnek tartott,
most teljesen megrémítette őt. Lassan kezdett tudatosulni benne, hogy csak egy
dolog volt, ami ennyire összetörte volna a férfit, akire mindig felnézett. A
makacs gondolat egyre jobban megvetette a lábát a fejében, és ő akárhogy
küzdött ellene, nem tudta kiűzni azt az elméjéből. Pontosan tudta a kérdésére a
választ, de nem akarta elhinni. Nem akarta felfogni. Hevesen megrázta a fejét,
majd óvatosan lazított az apja szorításán a teste körül, csak hogy rá tudjon
nézni a zokogó férfira.
- Mi történt? – kérdezte újra könnyes szemmel, és magában
titokban azért imádkozott, hogy az apja oszlassa el a kételyeit, kiáltsa azt,
hogy „április bolondja” és gyorsan siessenek vissza haza, ahol az anyukája már
várja őket.
- Elment Alyssa – szólalt meg elgyötörten a férfi, és
újabb zokogás tört ki belőle. – Édesanyád elment. Örökre – tette hozzá fojtott
hangon és ismét magához ölelte a lányát. Alyssa értetlenül nézett maga elé, és
az apja dús, fekete haján kívül, alig látott mást. Nem értette a szavait és nem
látott semmi értelmet bennük. Elment? De hát miért ment volna el? Szerette őt
is és az apját is, miért ment volna el?
- Apa – szólalt meg ismét óvatosan Alyssa, mire az apja
igyekezett egy kicsit megnyugodni, majd elhajolt a vállairól, hogy a lánya
szemébe nézzen. – Anya soha nem hagyna el minket. Ahhoz túlságosan is szeret.
Téged is és engem is – tette hozzá magabiztosan, bízva abban, hogy ezzel végre
észhez téríti az apját ebből az őrületből. Most már biztos volt abban, hogy ez
valami csúnya vicc, csak éppen nem az apja űzi vele, hanem őt is átverték.
Az apja óvatosan megfogta Alyssa arcát, és megsimogatta,
oly gyengéden, ahogy mindig is szokta. Az érintés tele volt rengeteg
szeretettel és törődéssel, de a tekintet, amivel most ránézett, az tele volt
fájdalommal.
- Tudom kincsem – szólalt meg halkan a férfi, és közben
ismét legördültek a könnyei a szeméből. – Ő mindig szeretni fog minket és a
lelke sosem fog elhagyni sem téged, sem engem – tette hozzá halkan, mire Alyssa
érezte, hogy végre kezd minden megvilágosodni előtte is. Lassan kezdett összeállni
a kép a fejében, és csak akkor tért magához, amikor a saját, keserves ordítása
magához nem térítette.
Ekkor vette észre, hogy zokogva térdel a padlón és vele
együtt rázkódik a föld is, ami azt kívánta, bár most helyben elnyelné őt.
Érezte az apja óvó és erős karjait maga körül, de most tudta, hogy a védelmező
karok nem tudják megmenteni őt. Nem, mert ami most rá várt, az a mérhetetlen
fájdalom és szenvedés. Lassan nyertek értelmet a fejében az elmúlt percek
történései. Az apja különös viselkedése, a hallgatása, a könnyes szemei és a
teljes összeomlás, aminek a szemtanúja volt. A szavak súlyos erővel kerültek a
helyükre a fejében, míg végül össze nem álltak azzá a mondattá, amit soha
életében nem akart hallani: az édesanyja meghalt.
*
Alyssa hirtelen tért vissza a jelenbe, amikor megérkezett a
házukhoz. Igyekezett kiverni a fejéből a fájó emléket és felkészült a
fogadtatásra, ami a házban várta. Tudta, hogy nehéz lesz megnyugtatnia az
apját, de meg kellett próbálnia. Áldotta az eget, hogy volt annyi esze, hogy
Mystic Falls-ban az autóval a villától távol állt meg. Így valóban volt esélye
észrevétlen eltűnni a háztól. Emiatt úgy döntött, hogy felesleges megrémisztenie
az apját és inkább nem számol be a titokzatos idegenről, akivel ma találkozott.
Mély levegőt vett, majd az autóból kiszállva letörölte a
könnyeit, amit az előző emlék csalt elő a szemeiből. Igyekezett nyugalmat
erőltetni az arcára és úgy indult a bejárat felé.
Váratlanul elmosolyodott, amikor egy régi emlék jutott
eszébe arról, amit még az anyja mondott neki.
- Sose félj tőle
Alyssa, mert ő jobban szeret téged, mint a világon bárki mást. És tudod ez az a
fajta szeretet, amiért érdemes élni és félni. Mert ez óv, biztonságot ad,
nyugalmat hoz a szívekbe és örökre velünk marad. De emiatt tudjuk néha meg is
bántani azt, akit szeretünk. Ő pontosan tudja, hogy milyen vagy, mert önmagát
látja benned és ezért félt és óv téged mindentől – mondta szelíden az anyja,
majd egy csókot nyomott a homlokára. Ekkor már 10 éves volt, és éppen valamiért
nagyon leszidta az apja, bár már ő sem tudta, hogy miért.
- De ilyenkor én azt
érzem, hogy nem szeret és félek tőle – felelte bátortalanul az addigra már
felnőttkort elérő lány.
- Sose vond kétségbe
egyikünk szeretetét se Alyssa – mondta kedvesen az anyja, majd bátorítóan
megfogta a kezét. – Szeretünk, és csakis ezért vagyunk néha kemények veled. Ne
feledd, Salvatore vagy és ez a név egyet jelent a családi szeretettel és a
mérhetetlen erővel, amit ez takar. Erős vagy, és kibírod az élet
viszontagságait. Még ha néha ezt apád miatt kell is tenned – tette hozzá
mosolyogva az anyja, és ekkor ő is elmosolyodott a jelenben.
„- Igen, Salvatore vagyok és nem félek. Néha mérges lehet
rám, de már csak mi maradtunk egymásnak és sosem fordítanánk hátat egymásnak.
És nem adjuk fel! Alyssa Salvatore és Damon Salvatore soha nem adják fel, amíg
csak lélegeznek, amíg a szívük ver, ők küzdeni fognak! A túlélésért! – mondta
magában magabiztosan, majd nagy levegőt vett és összeszedve minden bátorságát
lenyomta a kilincset, hogy bent ismét az apja féltő és óvó haragjával találja
magát szemben.”
Morwen!
VálaszTörlésMegint egy csodás érzelem teljes részt hozztá össze :) Komolyan mondom elsírtam magam a vissza emlékezősdibe.Kíváncsian várom a második fejezetet.És nagyon de nagyon remélem hogy Elena nem halt meg véglegesen.
És kipróbáltam a Windows Move Maker-t,télleg agy tépő :) Nem tudom elképzelni te hogy bírod ki.
Jessie Montene
Szia Jessie!:)
TörlésHúú, nagyon örülök, hogy az emlékek ennyire hatni tudtak rád.:) Ezek szerint átjött Damon és Alyssa fájdalma. Hogy Elena-val mi történt... Hát a következő részben Damon emlékeibe is belepillanthattok majd. Egy nagyon fájdalmas emlékébe...
A WMM... Nos igen, nagyon hozzá kell szokni és komolyan mondom, külön meg kell tanulni, hogy a sok hibája mellett hogy kezelje az ember. Mozgóképes videót csinálni belőle pedig... Zenével rá... Próbáltad? Én egy kör után feladtam. A Sony Vegas tudom, hogy jó, de azt meg már nagyon nehéz kezelni.
Attól függetlenül, hogy nagyon az elején tartunk már is érezni lehet apa és lánya mély kötödését, feltétel nélküli mély szeretetét, és forditva is. Damon egyedül nem élte volna túl Elena halálát ha nem lett volna ott a lánya vagy ha mégis kitudja, hogy hogyan (kikapcsolt érzelemekkel, örült gyilkosként stb.). Elena halála nagyon padlóra küldte mind kettőjüket. Gondolom csak idővel derül majd ki miért/hogyan halt meg Elena és miért kellett 77 után/alatt is állandóan menekülniük, ahogy az is hogy a többiek miért nem segitettek nekik akár bujkálni akár talpra állni. Hol volt a Mikaelson család amikor a tragédia megtörtént vagy hol volt Stefan és Caroline? Millió kérdés, semmi válasz - egyelőre, még csak egy kis spoiler sem .... ?:):):) Damon szemszögéből olvasni a felesége elvesztését, biztos nagyon megrázó lesz, és Alyssa aki az édesanyát vesztette el, hát... nagyon nehéz (mert erre is sor fog kerülni). Ebből az részből is "látható" mennyire hasonlit Alyissa az édesapjára (folyton a tilosba jár és fog is járni). A titokzatos férfi pedig Alexander volt, ugye?? :):D Csak most fejeztem be fejezetet de már is olvasnám az újat. Rettenetesen várom a kövi részt föleg, hogy tudom még többet kell várni rájuk. Nagyon tetszett, csak ismételni tudom magam, sose bántam meg, hogy rátaláltam erre a csodálatos oldalra. Siess a kövi résszel, most még jobban várom, hogy teljen az idő. :):):)
VálaszTörlésSzia Maresz!:) Ha már tisztáztuk, hogy Te vagy az és csak elírtad a neved.:)
TörlésNem is tudom hirtelen, hogy mire válaszoljak. Stefan és Caroline helyzete, nos erre egy aprócska választ fogtok két fejezet múlva kapni mert a következő... Nos az egy eléggé éles+felkavaró rész lesz. A Mikaelson-ok kapcsán pedig a válasz a kérdésedre még messze van, ezért arra nem is válaszolnék. A titokzatos idegen is fel fog még bukkanni, de a következő 3 fejezet Alyssa-val és Damon-nal fog foglalkozni, ők és a kapcsolatuk lesz a középpontban, de ha jól sejtem, akkor te ezt egy cseppet sem fogod bánni.:)
Elena halála kapcsán... Ahogy sejthető volt a következő részben Damon visszaemlékezik arra a pokoli éjszakára és pár kérdésre választ kaptok majd. Damon és Alyssa viszonya valóban nagyon szoros, mély érzésekre épül, hisz csak ők maradtak egymásnak. Csak ők tartják még egyben a másikat, szóval nagyon jól érzed, hogy mennyire mély kötődés van bennük a másik felé. Egy igazán mély apa-lánya viszony. Kicsit a Delena viszonyhoz tudnám hasonlítani, persze a szerelem nélkül. Ez "csak" szülői és gyermeki szeretet egymás felé, de nagyon intenzíven.:)
Nem tudom, hogy nagyjából sikerült-e válaszokat adnom neked. Ha nem, akkor kérdezz bátran.:)
Szia hát mit is mondjak nagyon jó és megható lett ez a történet mondjuk furcsáltam hogy nem a The Delena Fanfiction van ma és hogy hogy megcserélődtek a történetek? na mindegy a lényeg hogy nagyon jó lett.
VálaszTörlésSzia Adrus! Nem cserélődtek meg a történetek, hanem mivel 3 regény fut mostantól az oldalon, ezért kedden és pénteken egymás után sorban jönnek mindig, így már egyik storynak sincs fix napja. The Delena Fanfiction, Damon's Fanfiction és Kötelékek 2. a sorrend. Pénteken jön a TDF, de remélem hogy ez a rész kárpótolt érte. Bár holnap kaptok majd egy részletet a pénteki TFD-ből. Egy igen felkavaró részletet.:)
TörlésNagyon jó lett, és nagyon érződött Elena halála miatti fájdalom még így 10 évvel később is. Elég erős apa-lánya kapcsolat lesz ebben a történetben az olvasottak után. kismilliónyi kérdés a történtekkel kapcsolatban, de remélem mindenre választ kapunk a végére.
VálaszTörlésA végén minden válasz megérkezik majd, de az út addig még elég hosszú lesz. Jól érzed, Damon és Alyssa kapcsolata nagyon szoros, és ezekkel fog jobban foglalkozni a következő 2-3 fejezet.
Törlés