Sziasztok!
Újabb TDF rész érkezett (The Delena Fanfiction:D). A történet Elena szemszögéből folytatódik, amiben ezúttal megtudhatjátok azt, hogy Elena megosztja-e Damon-nal azt, hogy milyen felismerésre jutott az érzései kapcsán.:) Annyit elárulok most, hogy a következő fejezet címe Álomból valóság lesz.:) Damon szemszögéből.:)
Jó olvasást és izgulást!:)
Morwen
******************************
Az út gyorsan szaladt alattunk, amiből én azt hiszem, hogy semmit
sem fogtam fel. Szinte egész végig dalolásztam és csak akkor engedtem el Damon
kezét, amikor megálltunk pihenni és feltankoltunk rágcsálnivalóval az útra.
Boldogan dobáltam be a „vásárolt” holmikat a hátsó ülésre, majd amikor
becsuktam az ajtót és megfordultam, újra Damon állt mögöttem, ismét a frászt
hozva ezzel rám.
- Komolyan mondom, hogy szokj le erről, mert egyszer infarktust
kapok majd az ijesztgetésed miatt – feleltem neki megrovóan és közben igyekeztem
a légzésem normál tempóra állítani.
Damon nem szólt semmit, csak átható tekintetével engem
vizslatott és látszólag nagyon elgondolkozott valamin.
- Damon? Mi az? – kérdeztem tőle, hátha észhez tér ebből a
furcsa állapotból, amibe került.
- Mi ütött beléd? – kérdezte tőlem elgondolkozva. – Teljesen
kivirultál, mint aki valami drogot vett be. Énekelsz, fülig érő szájjal
vigyorogsz, és úgy csillog a szemed, mintha tényleg nem lenne rendben veled
valami – összegezte Damon a látottakat és úgy gondoltam, hogy tökéletes
megfigyelő volt, mivel pontosan úgy éreztem magam, ahogyan leírta.
- Tökéletesen vagyok Damon – feleltem neki vigyorogva, majd
az anyósülés ajtajához léptem és kinyitottam.
- Hm, látom, hogy nagyon felvillanyozott téged ez a chicago-i
út – mondta Damon elmerengve, majd megfordult és ő is elindult a vezető oldal
felé.
- Damon – szóltam utána hirtelen, mire ő megállt az autó
háta mögött és kíváncsian rám nézett.
Nem tudtam, hogy pontosan mit is akarok mondani, de azt
hiszem, hogy nem is akartam beszélni semmiről sem.
Pillanatok alatt utána siettem, majd mire bármit is
mondhatott volna, én átöleltem a nyakát és hevesen megcsókoltam. A teste
azonnal reagált és biztonságot nyújtóan körém fonta a karjait, a nyelve pedig
édes és érzéki táncra invitált, amiben én készséggel követtem őt. Pontosan
olyan volt a csók, amire vágytam mindig is, és amit csak tőle kaphattam meg,
mert most már tisztán láttam és éreztem azt, hogy mennyire szeretem őt. A
testünk érzékien simult össze, mintha mindig is összetartoztak volna. Mintha
pontosan egymásnak teremtették volna őket, hogy a legszentebb és legforróbb
érzéssel a szívükben összeolvadhassunk. Nem érdekelt, hogy egy kietlen vidéken
levő benzinkúton vagyunk, egy ki tudja már, hogy mennyire zsúfolt parkolóban
csókolózunk és fedezzük fel a másik érzéki nyelvtudományát. Damon bűvköre ismét
magába szippantott én pedig boldogan élveztem azt a leírhatatlan varázslatot,
amibe magával vitt. Levegő? Igen, azt hiszem, hogy kezdtem igencsak fogytán
lenni belőle, tekintve, hogy a csókunk egyre csak izzott és forrt, és a
szenvedély tornádóként söpört végig rajtunk. De cseppet sem érdekelt, hogy zihálva
kapkodok levegő után, mert képtelen voltam ezt a csodálatos férfit elengedni,
vagy akár egy centit is eltávolodni tőle.
És Damon? Szerintem a tökéletes tükörképem lehetett, mert
pontosan ugyanolyan reakciókat véltem felfedezni rajta, mint amiket én is
produkáltam. És ő sem volt képes elengedni… Egyre forróbban és forróbban
csókolt, totális mámorba taszítva engem, és ezzel a szívem is folyamatosan
perzselte a tűz oltárán. Vagy a szerelem oltárán? Vagy mindkettőn? Nem,
egyszerűen nem érdekelt, mert boldog voltam annyira, mint talán még soha, ez a
részletkérdés pedig egyáltalán nem érdekelt. A boldogsága forrásától pedig ki
tudna egy picit is eltávolodni? Senki, így hát mi sem tettük ezt.
Néha szakadtak csak el az ajkaink, de csakis annyi időre,
míg egy nagyobb mennyiségű levegőt juttattunk a tüdőnkbe, aztán viszont újra
egyesültek az egymásra éhező ajkaink. Damon teljes mértékben a karjaiba vont és
éreztem rajta, hogy esze ágában sincs elengedni. De nem is akartam volna ezt,
mert úgy éreztem, hogy abba belehalnék.
Azt hiszem, hogy végül a túlságosan is fogyatkozó levegő
volt az, ami miatt befejeztük a csókot. Mindketten zihálva merültünk el a másik
csillogó tekintetében és némán figyeltük egymást. Damon arcán hitetlenséget és temérdek
boldogságot véltem felfedezni, ami egy széles és őszinte mosolyt varázsolt az
arcomra.
- Nem az út az, ami ennyire felvillanyozott Damon – feleltem
neki a korábbi szavaira és közben lágyan a hajába túrtam. Ő még mindig szorosan
ölelt magához és hitetlenül megrázta a fejét. Végül nem szólt semmit, csak
ismét az ajkamra hajolt és ezúttal egy gyengéd és lágy csókot lehelt az
ajkamra. Ez a csók más volt, mint a korábbi, mégis ugyanazt az üzenetet közvetítette
a másik felé, mint az előző: szeretlek! Csak ezt az egy szót, ezt jelentette
minden. A csókok, az érintések, a sóhajok, a ziháló testek… Minden! Szeretlek,
és ezt minden érintésemmel próbáltam Damon tudtára adni, pontosan úgy, ahogy ő
is tette.
Percekkel később ismét a levegőhiány választott el minket,
és zakatoló szívvel, összeölelkezve álltunk tovább a parkolóban. A fejem a
mellkasára hajtottam és mosolyogva próbáltam az iménti csókjaink minden
másodpercét mélyen az emlékezetembe vésni. Mikor a szívverésem visszatért egy
viszonylag normális ütemre, felemeltem a fejem és Damonra néztem.
- Elena – szólalt meg halkan és olyan szeretettel kiejtve a
nevem, hogy a szívem is belesajdult a boldogságba. Én hirtelen az ajkára tettem
a mutatóujjam, hogy ne mondjon semmit sem, mert ide most nem kellettek a
szavak. Újra az ajkaira hajoltam és egy rövid, érzéki csókot váltottunk.
- Csak folytassuk az utat, rendben? – kérdeztem tőle
mosolyogva. – Csak élvezzük a pillanat varázsát, más most nem számít – tettem
hozzá halkan, mire ő hitetlenül nézett rám, ám végül elmosolyodott és
bólintott. Egy utolsó, gyors csókot váltottunk mosolyogva, majd lassan
kiváltunk a másik öleléséből és beültünk az autóba.
Amint visszatértünk az útra, a kezeink ismét egymásra
találtak, de ezúttal sokszor pillantottunk egymásra egy-egy boldog mosoly
kíséretében. A rádió most is szólt, de ezúttal nem énekeltem, hanem élveztem a
szebbnél szebb dalokat, amiknek szerintem mindegyike a szerelemről szólt ezen a
késő nyári napon. A nap végül komótosan kezdett elbúcsúzni tőlünk, és az ég már
nem fényárban úszott, hanem lassan tért át az éjszakába. Viszont az út is egyre
fogyott előttünk, így végül nem sokkal a beesteledést követően megérkeztünk
Chicago-ba és leparkoltunk az első parkolóban, ami az utunkba esett.
- Most hogyan tovább? – kérdeztem Damont, majd kíváncsian
felé fordultam. Ő kiismerhetetlen arccal bámult le a kezeinkre, amik még mindig
össze voltak kulcsolva. Láttam, hogy valami nagyon bántja őt és az arcára kiülő
fájdalom is erről árulkodott. – Mi a baj Damon? – szólaltam meg aggódva, mert
fogalmam sem volt arról, hogy mi történt vele.
- Megérkeztünk – felelte halkan és reszelős hangon.
- Igen, és? Mi ütött beléd? – kérdeztem tőle ismét, most már
egyre türelmetlenebbül.
- Itt talán megtaláljuk Stefant. Az öcsémet – tette hozzá
kimérten, de továbbra sem nézett rám.
- Azt hiszem, hogy tényleg ideje beszélünk – szólaltam meg
nagyot sóhajtva, mert végre rájöttem, hogy mi bántja. Valószínűleg bűntudata
van Stefan miatt, vagy csak attól tart, hogy az öccse megtalálása és hazavitele
után minden ott folytatódik majd, ahol abbamaradt. Kinéztem az ablakon és most
nagyon örültem annak, hogy egy hotel parkolójában sikerült megállnunk.
- Gyere, menjünk és térjünk mára nyugovóra. Ma már úgysem
tudnánk mit csinálni – feleltem neki bíztatóan, mire ő egy fájdalmasat
sóhajtott, majd rám sem pillantva kiszállt az autóból. Ám ezúttal nem jelent
meg mellettem és nem tárta ki az ajtót, ahogy néha szokta, és sejtettem, hogy
ezt nem azért mellőzte most, mert más dolga lett volna. Hamar kipattantam én is
a kocsiból, és gyorsan mellé léptem. Belekulcsoltam a kezem az övébe, majd így
sétáltunk be a hotelba.
Damon pillanatok alatt kért nekünk két szobát, amiért
titokban magamban hálás voltam neki. Bár a recepciós furcsán nézett ránk
emiatt, hisz végig összekulcsolt kézzel álltunk előtte, de szerencséjére nem
tette szóvá a dolgot. Sejtésem szerint jól is tette ezt, mert Damont nem abban az
állapotában láttam, amelyik egy ilyen megjegyzést szó, vagyis inkább tett
nélkül hagyott volna. Csendesen sétáltunk be a liftbe, majd utána a szobák felé
mentünk ugyanilyen némán. Amikor megérkeztünk az elsőhöz, akkor Damon megállt
előtte és kíváncsian felhúzta a szemöldökét. Én csak bólintottam, mire ő
kinyitotta az ajtót és szélesre tárta előttem. Az arca még mindig komor volt és
ez akkor sem tűnt el róla, miután becsukta magunk mögött az ajtót. Pár
másodpercig néztük egymást és próbáltunk rájönni arra, hogy mi járhat a másik
fejében. Ő látszólag teljes letargiában volt, én pedig aggódtam amiatt, amit
láttam rajta. Végül szinte egyszerre mozdultunk a másik felé és szavak nélkül
kaptunk a másik hívogató ajkai után. Az egymásra találásunk most is ugyanannyira
felemelő és boldogsággal teli volt, mint korábban. A különbség csak az volt,
hogy mindkettőnk mozdulatai kétségbeesésről és félelemről árulkodtak. Félelem
attól, hogy elveszítjük a másikat és ez mindkettőnket kétségbe ejtett.
- ’Lena, ó ’Lena – szólalt meg fojtott hangon Damon két csók
között és ezután még mohóbban és kétségbeesettebben csókolt, mint aki attól
tart, hogy utoljára tartja a karjában a kedvesét. Hirtelen világossá vált
számomra minden és most már tudtam, hogy mi baja van. Váratlanul és talán túl
hirtelen szakadtam el az ajkaitól, ami láthatóan még jobban megrémisztette és
kétségbe ejtette őt. Amint végignéztem így rajta rájöttem, hogy sosem láttam őt
még ennyire kikészültnek, ennyire megtörtnek és ilyen mértékű fájdalmat sem
láttam még soha az arcán. A látvány teljesen letaglózott és görcsösen a
szívembe mart a fájdalom.
- Damon – szólaltam meg halkan, majd óvatosan az arcához
értem. Ő megtörten nézett vissza rám és olyan könyörgőek voltak a szemei, hogy
újra belém hasított a fájdalom. Olyan volt, mint egy összetört lélek, akitől
most készülnek elvenni az élete értelmét. Talán így is volt, talán valóban az
voltam neki… A látvány könnyeket csalt a szemembe és miután legördültek az első
cseppek az arcomon, akkor tudtam csak megszólalni, mert Damon arca még nagyobb
fájdalomba torzult a könnyeim miatt.
- Megkeressük Stefant, megmentjük Klaus karmaiból, és
hazavisszük őt Mystic Falls-ba, hogy újra velünk legyen. Hogy velünk éljen. A
testvérével és a barátaival. De nem velem Damon – tettem hozzá halkan, majd
akaratlanul is mosoly jelent meg a könnyes arcomon. – Én veled maradok, mert
veled akarok lenni, és veled akarok boldog lenni. Mert szeretlek és melletted
döntök Damon. Téged választalak, mert beléd vagyok szerelmes. Nem Stefanba és
nem is másba. Csak beléd Damon.
Damon csak bámult, bámult és bámult rám, talán percekig, de
megszólalni nem bírt. Szerintem alig volt képes felfogni a szavaimat, és annyi
hányódtatás után nem bírta elhinni azt, amit hall. Végül lassan megjelent egy
halvány mosoly az arcán, ami egyre szélesebb lett és a boldogság is visszatért
tekintetébe.
- Én is szeretlek Elena. Jobban, mint ahogy azt te el tudod
képzelni – felelte halkan és olyan áhítattal, hogy ismét bizseregni kezdett a
szívem, amit csak ő tudott ilyen tökéletesen elbűvölni és boldogságba vonni.
Végül ismét egymás ajkaira leltünk, és ezúttal egy mámorban és örömben úszó
csókban forrtunk össze. A csók nem volt heves, hanem érzéki és szerelemmel teli
volt. Pontosan olyan volt, amilyennek lennie kellett ahhoz, hogy végérvényesen
Damonhoz láncolja a szívem. Mert az a négy szó, amit az imént kiejtett azokon a
csábítóan édes ajkain, azok beleégtek a tudatomba és örökre ott visszhangoztak,
miközben a lelkem a mennyekben járta boldog és felhőtlen örömtáncát. És nekem
csakis erre volt szükségem, semmi és senki más nem kellett, csak ő.
Kedves Morwen!
VálaszTörlésNagyon jó volt olvasni valamit ilyen fárasztó nap után, és nem is akármit!:) Tőlem egyértelműen 10/11-et kaptál! Várom a folytatást :3
Puszi,
Cleo
Szia Cleo!
TörlésKöszönöm szépen, és a remek osztályzatod is.:) Örülök, hogy hoztam neked ezzel egy kis felüdülést:)
Puszi
Istenem végre Elena megmondta Damonnak hogy őt szereti. Annyira örülök köszönöm-köszönöm.
VálaszTörlésMost tényleg várom a folytatást. A címe ígéretes :)
Igen, a cím nem véletlen.:) És Elena is végre bevallotta az érzéseit. De azt hiszem nem leplek meg azzal, ha azt mondom, hogy messze még a vége.:) Még a felénél sem tartunk a storynak.:p
TörlésA kövi fejezet pedig... Khm, egy aranyos kis gyöngyszem lesz a történetben. Amiért lehet, hogy egy picit talán utálni is fogtok. De talán előbb vagy utóbb sikeresen kiengesztellek majd Titeket.:)
Nagyon jó volt a rész, Elena boldog, Damon boldog, mindketten szeretik egymást, és még hol a történet vége. Remélem a folytatás is hasonlóan jó lesz csak kérdés mire bukkannak majd Stefan keresésének a végén. Csak így tovább.
VálaszTörlésHamarosan Stefan kapcsán is derülnek ki dolgok, de ahogy mondtad, most mindenki boldog és a kövi részben is ez lesz a középpontban.:) A vége pedig... Még a történet felénél se járunk.:)
TörlésNem tudom véletlen - e vagy szándékos az időzités a fejezetet illetően, de nem is fontos. Azt hiszem erre szokás mondani, hogy jókor vagy jó helyen. Ami nagyon fontos az az amit tartalmaz, amit ha hiszed ha nem én is pont olyan intenzitással éreztem mint Elena vagy Damon mindent, csak kár, hogy a csókok izét már nem érezhettem, mert a kezem bele ért a "bilibe" és felébredtem a szörnyű valóságra. Nagyon édes, öszintén meghatóan mélyen szeretet teljes. Nem tudom hány részt szándékozol még hozni de nagyon remélem minél többet, legalább legyen egy kis vigasztaló sziverősitő amig tart az örület a sorozatban. Le az összes kalappal előtted, megint adtál nekünk egy fenomenális fejezetet, csak kár, hogy a kövi rész nagyon messze van még. Sokszor saját magamat kacagom, hogy ez a Delena dolog olyan lett mint egy drog, amiből nincs kigyógyulási lehetőség vagy nincs ellenszere. :) Nem mintha kellene!!!!!!!!! FOR EVER DELENA!!!! :):):)
VálaszTörlésMég egyszer, gratulálok, kitartást neked, mert akkor te is tudsz nekünk vigaszt nyujtani erre az örületre ami körülöttünk folyik (önzö vagyok?). Szólj már rám Vadalma, hogy hagyjam abba a locsogást vagy a hangos gondolkodást (akár mindkettőt). Már megint egy regényt irtam, lényeg ami lényeg nagyon tetszett, egy szenzációs fejezet egy még fantasztikusabb irótól. Millió puszi, gratulálok, :):):)
Sose fogok rád szólni, hogy hagyd abba a locsogást, sőt.:) Imádom a regényeidet, és igazi kis gyöngyszemek ezek nekem a napjaimon, és nagyon feldobsz, felvidítasz velük mindig.:) Annyira örülök, hogy ennyire tetszett a fejezet és az, ahogy egymásra találtak. De igazad van, messze még a vége és ha jól tippelek, akkor ez a történet legalább a mostani évad végéig tartani fog.:) De nyugi, aztán se maradtok majd Delena nélkül, már megvan, hogy mi fog utána következni.:)
TörlésAmit még írni akartam az az, hogy örülök, hogy ennyire sikerült átadnom az érzéseket és át is lehetett érezni őket. Mi lesz veled akkor a regény csúcspontján majd?:) Azon a bizonyos 18+-oson? Mert igen, azt is bizony olvashatjátok majd és azért is lesz nagyon különleges, mert ugyanúgy, mint a HÉF-nél, ez is mindkettejük szemszögéből olvasható lesz.:) Na jó, nem csigázlak tovább.:) A lényeg: messze még a vége:)
Alig várom a 18+ , és hogy mi lesz velem? Hmmmm.....hmmm...mm... nyámi... nyámiiiii.. Szerintem megbirkózok vele anélkül, hogy akár még csak egy kicsit is elpirulnék. Jaj de várom már, még nagyon messze van? :):):) Szükségem van az ilyen történetekre, éltetik és táplálják a reményt, hogy LESZ Delena ebben az évadban. A te történeteid nélkül nem "éltem" volna túl ezt az örületet. Kösz még egyszer. Puszi, :):):):
TörlésHát, arra még várni kell egy kicsit.:) Nem akarok fejezetszámot mondani, mert akkor elveszik addig az izgulás miatta. Hidd el, szerintem tetszeni fog neked.:) De addig is, a Damon's Fanfiction pikáns részei ott lesznek neked.:) Ne feledd, kedden indul az őrület :D Hogy mekkorát fog koppanni az állatok...:p
TörlésÖrülök, hogy segítek neked ezekkel a storykkal.:) Már ezért megéri írni őket.:)))
Puszi