2014. február 14., péntek

The Delena Fanfiction - 14. fejezet: Álomból valóság

Sziasztok!

Ahogy ígértem, BOLDOG Valentin napot! Ma duplázás van, mert lentebb láthatjátok, hogy a mai napon Kötelékek 2. fejezetet is kaptatok.:) Ez az én Valentin napi ajándékom Nektek.:)

De most  szólok pár szót erről a fejezetről. Damon szemszögéből íródott ez a kis gyöngyszem, és igaz, hogy picit rövidebb az átlagnál, de a mai duplázás miatt ezt talán elnézitek nekem.:) Hogy miről szól a mai rész? A megvalósult álmokról és a vívódásról.:) 

A véleményeknek most is nagyon örülnék.:)

Morwen


******************************


Úgy éreztem magam, mintha egy megvalósult álomban lennék, amiről még mindig azt hittem, hogy bármelyik pillanatban szerte foszolhat. Annyira hihetetlen volt az, ami az imént történt, hogy egyszerűen hiába csókoltam azt a lányt, aki számomra egyet jelentett az élettel és a létezés értelmével, még mindig azt hittem, hogy ez nem a valóság. Biztosan csak valami csúnya és gonosz tréfa részese vagyok, aminek csak az a célja, hogy engem átverjen, lóvá tegyen, kihasználjon, majd mint egy darabjaira tört becses műtárgyat, csak egyszerűen a földre hajítson és porrá zúzzon. Mert én pontosan így éreztem magam. A lelkem, a szívem legféltettebb részét helyeztem újra és újra ennek a nőnek a kezébe, aki most úgy tűnt, hogy végre viszonozza az érzéseimet. Ez tényleg lehet a valóság? Tényleg nem az érzékeim csalnak és ez a csók, ezek az apró, szerelemtől izzó érintések nem a képzeletem szüleményei?
Egyre jobban kezdtem felfogni azt, hogy nem álmodok, nem képzelődök, mert a szeretett nő torkából előtörő kéjes és érzéki sóhajok mintha azt súgták volna minden egyes alkalommal, amit alig pár perccel ezelőtt szavakkal is a tudtomra adott: szeretlek Damon. Két édes szó, ami csak nekem szólt, csak nekem jelentette a világot, a mindenséget, a reményt, a jövőt és a határtalan boldogságot.
Egy apró mosoly jelent meg az ajkamon és úgy csókoltam tovább ezt a csodát, amit végül nekem adott a sors. A boldogság majdnem szétfeszítette a szívem, és a mennyekben éreztem magam, mert ennek a nőnek a csókja újra és újra oda repített engem. Oda, ahol csak nyugalom, boldogság, szerelem és remény várt ránk. Ez volt minden, amit akartam az élettől, és most valaki odafent a furcsa jókedve miatt rám mutatott, és azt mondta: most te jössz, most már boldog lehetsz te is. Nem tudtam, hogy hány ezerféleképpen tudnák még köszönetet mondani a sorsnak, hogy végül megszánt engem is, és esélyt adott a boldogságra. Szinte egy csapásra múlt el minden fájdalom, a reménytelenség és a félelmem is attól, hogy csak egy kis időre lehetek boldog Elenaval. De nem, ez nem álom volt, mert a szép álmok sosem tartanak ennyi ideig.
Elena őszinte csókja maga volt az édes, letehetetlen drog, aminek az abbahagyása egyet jelentene az azonnali megsemmisüléssel. Azt hiszem, hogy ő is valahogy így érezhetett, mert nem volt hajlandó egy pillanatra sem elválni az ajkaimtól, pedig velem ellentétben, ő kicsit több alkalommal és sűrűbben szorult volna levegőre. De nem, ő sem bírt egy tapodtad sem menni tőlem, így csak édes táncot lejtettünk tovább az ajkaink segítségével, és közben úgy bújtunk el a másik boldogságot jelentő ölelésében, mintha azok a karok csakis egymásnak léteznének, azért, hogy örökre magukba zárják a másikat és soha ne engedjék el.
Azt hiszem, hogy ez így is volt. Hisz csak égtünk és égtünk a tűzben, amit a másik jelenléte váltott ki és szított egyre nagyobbra és nagyobbra, amit már szinte lehetetlen volt ép ésszel elviselni. Nem igazán fogtam fel, hogy mikor kezdtünk el az ágy felé hátrálni, de amikor végül nekiütköztünk, akkor egyszerre dőltünk le rá, de még ekkor sem voltunk képesek elválni egymástól. Ez a mozdulat viszont valami olyat váltott ki, ami csak tovább szította a köztünk pattogó érzéki csókot. Tiszta és szerelemmel teli szexuális energia szabadult fel belőlünk, és egy pillanatra azt hittem, hogy végünk van, innen már nincs megállás. Elena bőre szinte perzselte az enyémet, és fogalmam sem volt arról, hogy miért vagyunk képesek egyre tovább és tovább szítani a minket körülölelő égető tüzet.
Egy ing. Igen, azt hiszem, hogy most épp attól szabadultunk meg. A tudatom teljes ködbe burkolózott és ezen a lányon kívül, nem láttam már mást magam előtt. Csak ő létezett most, a csókja, az érintése, a vágytól izzó sóhajai, az érzéki és forrón lüktető teste. Egy felső, igen, ha jól érzékeltem, akkor most már az is a földön hevert, szabaddá téve ezzel Elena kecses és gyönyörű felsőtestét és azt a mesés csipkét, amit melltartó néven viselt magán. Egyre biztosabb voltam, hogy ennek a nőnek a karjaiban fogok porrá égni, mert ez a tűz, ami bennem tombolt egyre elviselhetetlenebb volt.
- Damon, Damon – szólalt meg Elena halkan és fojtott hangon, és úgy, mintha valóban kilométereket futott volna az imént. Szinte fájt elválnom ezektől az édes ajkaktól, de végül valahogy csak végrehajtottuk ezt a roppant nehéznek tűnő feladatot. Nem mondom, hogy elsőre sikerült, mert újra és újra loptunk egymástól egy-egy rövid csókot, míg végül valahogy képesek voltunk egy centiméternél nagyobb távolságot tartani az ajkaink közt. Elena egy kis ideig csak fürkészte az arcom, és közben apró köröket rajzolt a mellkasomra és a hasamra, már amit elért, mert ő egész végig rajtam volt és még mindig a hasamon ült.
- Damon, nem tehetjük ezt most meg – mondta Elena bűnbánó arccal, de a szomorú szemei inkább fájdalomról árulkodtak, amiért most el kell válnia tőlem.
- Tudom, tudom – feleltem neki nagyot sóhajtva, majd váratlanul magamhoz húztam őt és szorosan átöleltem. Nem kívánom ezt a nőt, úgy mintha a legédesebb vér lenne a Földön, ami létezik? Ó, dehogyis nem, és ezt ő is pontosan tudta, mert férfiasságom kőkeményen feszült a testének, ám neki sem kellett volna már ajzószerért a szomszédba menni. Még a ruháinkon keresztül is tisztán éreztem, hogy milyen tűzforró a teste, egy pontban pedig különösen koncentrált volt a forrósága.
- Ezt nem tehetem meg Stefannal és te sem. Ő a testvéred Damon – felelte halkan Elena a mellkasomba, én pedig pontosan tudtam, hogy most tőrt elő belőle a bűntudata. Csak remélni mertem, hogy nem azért, mert megbánta volna azt, amit tett. De valahogy egyre biztosabb voltam abban, hogy csak azért van bűntudata, mert félig-meddig sikeresen megcsalta a barátját, ráadásul annak a bátyjával.
- Túl sokat vártam már rád, de ennyit már igazán kibírunk, nem? – szólaltam meg elmosolyodva, majd óvatosan a hajába túrtam, felemeltem a fejét a mellkasomról és finoman megcsókoltam a duzzadt ajkait.
- Azt hiszem, hogy jó ötlet volt, hogy két szobát kértél nekünk – szólalt meg pár perccel később Elena, miután ismét képesek voltunk eltávolodni egy kicsit a másiktól.
- Azt ne mondd, hogy át akarsz menni a másik szobába, mert akkor esküszöm, hogy az ágyhoz kötözlek, és nem engedlek sehova – feleltem neki fenyegetően, de a szavaim inkább könyörgőre sikerültek, amik egy boldog mosolyt varázsoltak a felettem pihegő, kipirult arcú lányra.
- Ki tudna ellent mondani az ilyen szívélyes és kedves, marasztaló szavaknak? – kérdezte tőlem fülig érő vigyorral az ajkán, majd boldogan csapott le ismét az ajkaimra.
- Ne aggódj, nem foglak megerőszakolni álmodban – feleltem kajánul az ajkaiba, mire ő kéjesen felnyögött. – De ha így folytatod… Nos, megfontolom a lehetőséget – tettem hozzá halkan, amivel tudtam jól, hogy iszonyatosan fel tudom izgatni. Így is lett, mert egy újabb vágyhullám söpört végig rajtunk, aminek következtében kis híján Elena melltartója is a földön végezte. Még épp időben tért magához a józan eszünk valamelyik legapróbb, még létező része, és így ismét képesek voltunk elszakadni egymástól.
- Maradok Damon, de kérlek tartsd tiszteletben a döntésem – felelte Elena egy újabb édes csók kíséretében. – Jobban mondva arra kérlek, hogy segíts nekem kitartani mellette.
- Hm, csak nem elgyengült a híres Elena Gilbert? – kérdeztem tőle játékosan, mire ő fájdalmasan belenyögött a csókunkba, majd „büntetésül” egy aprót harapott az ajkamba. Egy baj volt csak ezzel. Mégpedig az, hogy ez az apró, ártatlannak tűnő tett egy olyan lavinát indított el ismét, amit biztos voltam, hogy nem fogunk tudni megállítani. Újra megsemmisülten és vadul kaptunk a másik után, és kezdtem azt érezni, hogy valóban meg fogok őrülni, ha nem lehet ma este enyém ez a csodálatos nő. Kezdtem elveszíteni a józan eszem minden utolsó maradékát is, Elena pedig látszólag már régen túl volt ezen. „Gondolkozni, gondolkozni, gondolkozni! – ismételtem magamban a teljesen értelmetlennek tűnő szavakat.” Gondolkozni? Az meg mi? És mire is való? Mit is kellene tennem? Mire kellene gondolnom? Nem, egyszerűen az agyam kezdett teljesen kiürülni, és valami hihetetlen csoda folytán voltam csak képes felidézni azt a pár szót, amit nemrég mondott nekem Elena, jobban mondva kért tőlem. Igen, valami olyasmi volt, hogy ezt most nem lehet, nem szabad, nem kellene és hasonló ostobaságok. De erre kért, és szerettem volna tiszteletben tartani a döntését. Így aztán váratlanul magam alá fordítottam őt, de még mielőtt képes lettem volna megszólalni, elváltam az ajkaitól és lassan végigcsókoltam a nyakát, a kulcscsontját majd a kőkeményen meredő, hívogató melleit, amit még mindig takarta az a pimasz kis csipke.
- Elena – szólaltam meg fojtottan két apró csók között, amire ő csak egy kéjes sóhajjal felelt. – Arra kértél az imént, hogy ne lépjünk át egy bizonyos határt. Csak emlékeztetni akarlak erre. Hidd el, én sem akarok elválni tőled, sőt – tettem hozzá reszelős hangon és közben egy pillanatra sem hagytam abba a teste csókokkal való elhalmozását. – Legszívesebben addig csókolnálak, míg levegő van a tüdőmben és soha nem engednélek ki ebből a szobából – tettem hozzá vágytól izzó hangon, majd lassan visszatértem az ajkaihoz és egy édes csókot adtam neki, és végül képes voltam valami csoda folytán elszakadni tőle.
Aztán váratlanul mellé feküdtem és szorosan magamhoz húztam őt, ő pedig készségesen a mellkasomra hajtotta a fejét. Még mindig eszeveszettül zihált és kapkodta a levegőt. Én pedig valahogy elővarázsoltam magunk alól a takarót és ránk terítettem. Elena apró csókokat adott a mellkasomra a keze pedig lágyan simított végig rajtam.
- Kérlek fejezd be, mert van egy pont, amin túl már én sem leszek képes megállni és úgy tűnik, hogy kettőnk közül te vesztetted el hamarabb a fejed, szóval ha valóban nem akarsz ma lefeküdni velem, akkor ne csináld ezt tovább – feleltem neki erőm utolsó maradékaival. Hallottam, hogy Elena nagyot nyelt, majd végül a kezét a mellkasomra tette és valószínűleg borzasztóan koncentrált arra, hogy egy centit se mozdítsa lefelé, különben tényleg vége.
- Köszönöm Damon – szólalt meg pár perccel később Elena, és szerintem minden erejével azon volt, hogy képes legyen mozdulatlan maradni, ugyanis éreztem, hogy a teste nagyon feszült és így feküdt a karjaimban. Én is legalább annyira szerettem volna folytatni, amit elkezdtünk, de ahogy kezdtek kitisztulni a gondolataim, végül én is úgy éreztem, hogy helyesen döntöttünk. Hosszú még az élet és bőven lesz időnk mindenre, most viszont még gondolnunk kell másra is, és az a más jelenleg az öcsémet jelentette.
Nagyot nyeltem, mert az a boldogság, ami jelenleg a szívembe költözött és úgy tűnt, hogy tartósan ott is lesz, végül eszembe jutatta azt, hogy most tulajdonképpen az öcsém barátnője fekszik a karjaimban. Azé az emberé, vagyis vámpíré, aki saját magával nem törődve megszerezte a gyógyírt a bátyjának, hogy az ne halljon meg és tovább élhessen. És mi a köszönet a részemről a számára? Magamhoz édesgettem a barátnőjét, miközben ő szolgasorban fizet az én gyógyulásomért. Nos, azt hiszem, hogy most már tökéletesen megértettem Elena-t és azt, hogy mekkora pokoli fájdalmat tud okozni a bűntudat, ami ha egyszer felébred, szinte képtelen elaludni, eltűnni és megszűnni. Csak marja, marja és marja a lelket, eltüntethetetlen lyukat vájva bele és megszűnni nem képes fájdalmat hagyva ezzel maga után.

8 megjegyzés:

  1. Úgy tűnik hogy te meg akarsz engem ölni :) egy ilyen jó kezbet után nem történt semmi. :( és most várhatok a kövi részig :) de remélem hogy ezután már tényleg jönnek a szaftos történetek :) ♡♥♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassú víz partot mos ugyebár.:) Melyik történetben omolnak azonnal egymás karjaiba a főhősök?:) Hát, nem sokban és itt is várni kell még egy kicsit. Elena és Damon hiába szeretik egymást, nem akarják ezzel a szerelemmel tönkretenni azt, akit mindketten szeretnek. Nem akarják egy ilyennel bemocskolni az éppen csak induló kapcsolatukat. Ezért ilyen "erősek":)
      Hát, mindenesetre örülök, hogy ennyire tetszett és hogy írtál is.:)

      Törlés
  2. Hát remek rész lett, felcsigázod az olvasókat és a bűntudat közbe szól, de legalább már túl lépet Stefanon. Várom már most a következő részt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zoltán.:) Örülök, hogy tetszett.:) Elena valóban túllépett, de nem teljesen úgy, ahogy azt Damon szeretné.Na de erre majd később választ kaptok.:)

      Törlés
  3. Most nem ismételem magam és nem is irok neked regényt, ahogy az előbb tettem. Csak ennyit: Sokat mondó, egyszerű és érzelmekkel dús fejezet volt. Nagyon - nagyon tetszett. Gratulálok, tükön ülve várom a kövi fejezetet, ami mikor is lesz???????? Pusziiii, :):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maresz.:) Kövi rész?:) Jövőhét kedden érkezik majd. Kibírod addig?: D Nem mi? Sejtettem.:) Nem baj, azért próbálkozni lehet:)
      Ui: én mindig szívesen olvasom a kisregényeidet:)

      Törlés
  4. Szia! :) én csak most kezdtem olvasni nem rég, de nagyon jó és örülök, hogy Delena központú a történet, annak meg főleg örülök, hogy Damon szemszögéből íródik a legtöbb rész. :D Várom a kövit ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Edina!:) Isten hozott nálam!:) Köszönöm, hogy írtál, remélem fogsz még és tetszeni fognak a folytatások is.:)

      Törlés