Sziasztok!
Ahogy ígértem, BOLDOG Valentin napot! Ma duplázás van, mert lentebb láthatjátok, hogy a mai napon Kötelékek 2. fejezetet is kaptatok.:) Ez az én Valentin napi ajándékom Nektek.:)
De most szólok pár szót erről a fejezetről. Damon szemszögéből íródott ez a kis gyöngyszem, és igaz, hogy picit rövidebb az átlagnál, de a mai duplázás miatt ezt talán elnézitek nekem.:) Hogy miről szól a mai rész? A megvalósult álmokról és a vívódásról.:)
A véleményeknek most is nagyon örülnék.:)
Morwen
******************************
Úgy éreztem magam, mintha egy megvalósult álomban lennék,
amiről még mindig azt hittem, hogy bármelyik pillanatban szerte foszolhat.
Annyira hihetetlen volt az, ami az imént történt, hogy egyszerűen hiába
csókoltam azt a lányt, aki számomra egyet jelentett az élettel és a létezés
értelmével, még mindig azt hittem, hogy ez nem a valóság. Biztosan csak valami
csúnya és gonosz tréfa részese vagyok, aminek csak az a célja, hogy engem
átverjen, lóvá tegyen, kihasználjon, majd mint egy darabjaira tört becses
műtárgyat, csak egyszerűen a földre hajítson és porrá zúzzon. Mert én pontosan
így éreztem magam. A lelkem, a szívem legféltettebb részét helyeztem újra és
újra ennek a nőnek a kezébe, aki most úgy tűnt, hogy végre viszonozza az
érzéseimet. Ez tényleg lehet a valóság? Tényleg nem az érzékeim csalnak és ez a
csók, ezek az apró, szerelemtől izzó érintések nem a képzeletem szüleményei?
Egyre jobban kezdtem felfogni azt, hogy nem álmodok, nem
képzelődök, mert a szeretett nő torkából előtörő kéjes és érzéki sóhajok mintha
azt súgták volna minden egyes alkalommal, amit alig pár perccel ezelőtt
szavakkal is a tudtomra adott: szeretlek Damon. Két édes szó, ami csak nekem
szólt, csak nekem jelentette a világot, a mindenséget, a reményt, a jövőt és a
határtalan boldogságot.
Egy apró mosoly jelent meg az ajkamon és úgy csókoltam
tovább ezt a csodát, amit végül nekem adott a sors. A boldogság majdnem
szétfeszítette a szívem, és a mennyekben éreztem magam, mert ennek a nőnek a
csókja újra és újra oda repített engem. Oda, ahol csak nyugalom, boldogság,
szerelem és remény várt ránk. Ez volt minden, amit akartam az élettől, és most
valaki odafent a furcsa jókedve miatt rám mutatott, és azt mondta: most te
jössz, most már boldog lehetsz te is. Nem tudtam, hogy hány ezerféleképpen
tudnák még köszönetet mondani a sorsnak, hogy végül megszánt engem is, és
esélyt adott a boldogságra. Szinte egy csapásra múlt el minden fájdalom, a
reménytelenség és a félelmem is attól, hogy csak egy kis időre lehetek boldog
Elenaval. De nem, ez nem álom volt, mert a szép álmok sosem tartanak ennyi
ideig.
Elena őszinte csókja maga volt az édes, letehetetlen drog,
aminek az abbahagyása egyet jelentene az azonnali megsemmisüléssel. Azt hiszem,
hogy ő is valahogy így érezhetett, mert nem volt hajlandó egy pillanatra sem
elválni az ajkaimtól, pedig velem ellentétben, ő kicsit több alkalommal és
sűrűbben szorult volna levegőre. De nem, ő sem bírt egy tapodtad sem menni
tőlem, így csak édes táncot lejtettünk tovább az ajkaink segítségével, és
közben úgy bújtunk el a másik boldogságot jelentő ölelésében, mintha azok a
karok csakis egymásnak léteznének, azért, hogy örökre magukba zárják a másikat
és soha ne engedjék el.
Azt hiszem, hogy ez így is volt. Hisz csak égtünk és égtünk
a tűzben, amit a másik jelenléte váltott ki és szított egyre nagyobbra és
nagyobbra, amit már szinte lehetetlen volt ép ésszel elviselni. Nem igazán
fogtam fel, hogy mikor kezdtünk el az ágy felé hátrálni, de amikor végül nekiütköztünk,
akkor egyszerre dőltünk le rá, de még ekkor sem voltunk képesek elválni
egymástól. Ez a mozdulat viszont valami olyat váltott ki, ami csak tovább
szította a köztünk pattogó érzéki csókot. Tiszta és szerelemmel teli szexuális
energia szabadult fel belőlünk, és egy pillanatra azt hittem, hogy végünk van,
innen már nincs megállás. Elena bőre szinte perzselte az enyémet, és fogalmam
sem volt arról, hogy miért vagyunk képesek egyre tovább és tovább szítani a
minket körülölelő égető tüzet.
Egy ing. Igen, azt hiszem, hogy most épp attól szabadultunk
meg. A tudatom teljes ködbe burkolózott és ezen a lányon kívül, nem láttam már
mást magam előtt. Csak ő létezett most, a csókja, az érintése, a vágytól izzó
sóhajai, az érzéki és forrón lüktető teste. Egy felső, igen, ha jól érzékeltem,
akkor most már az is a földön hevert, szabaddá téve ezzel Elena kecses és
gyönyörű felsőtestét és azt a mesés csipkét, amit melltartó néven viselt magán.
Egyre biztosabb voltam, hogy ennek a nőnek a karjaiban fogok porrá égni, mert
ez a tűz, ami bennem tombolt egyre elviselhetetlenebb volt.
- Damon, Damon – szólalt meg Elena halkan és fojtott hangon,
és úgy, mintha valóban kilométereket futott volna az imént. Szinte fájt
elválnom ezektől az édes ajkaktól, de végül valahogy csak végrehajtottuk ezt a
roppant nehéznek tűnő feladatot. Nem mondom, hogy elsőre sikerült, mert újra és
újra loptunk egymástól egy-egy rövid csókot, míg végül valahogy képesek voltunk
egy centiméternél nagyobb távolságot tartani az ajkaink közt. Elena egy kis
ideig csak fürkészte az arcom, és közben apró köröket rajzolt a mellkasomra és
a hasamra, már amit elért, mert ő egész végig rajtam volt és még mindig a
hasamon ült.
- Damon, nem tehetjük ezt most meg – mondta Elena bűnbánó
arccal, de a szomorú szemei inkább fájdalomról árulkodtak, amiért most el kell
válnia tőlem.
- Tudom, tudom – feleltem neki nagyot sóhajtva, majd
váratlanul magamhoz húztam őt és szorosan átöleltem. Nem kívánom ezt a nőt, úgy
mintha a legédesebb vér lenne a Földön, ami létezik? Ó, dehogyis nem, és ezt ő
is pontosan tudta, mert férfiasságom kőkeményen feszült a testének, ám neki sem
kellett volna már ajzószerért a szomszédba menni. Még a ruháinkon keresztül is
tisztán éreztem, hogy milyen tűzforró a teste, egy pontban pedig különösen koncentrált
volt a forrósága.
- Ezt nem tehetem meg Stefannal és te sem. Ő a testvéred
Damon – felelte halkan Elena a mellkasomba, én pedig pontosan tudtam, hogy most
tőrt elő belőle a bűntudata. Csak remélni mertem, hogy nem azért, mert megbánta
volna azt, amit tett. De valahogy egyre biztosabb voltam abban, hogy csak azért
van bűntudata, mert félig-meddig sikeresen megcsalta a barátját, ráadásul annak
a bátyjával.
- Túl sokat vártam már rád, de ennyit már igazán kibírunk,
nem? – szólaltam meg elmosolyodva, majd óvatosan a hajába túrtam, felemeltem a
fejét a mellkasomról és finoman megcsókoltam a duzzadt ajkait.
- Azt hiszem, hogy jó ötlet volt, hogy két szobát kértél
nekünk – szólalt meg pár perccel később Elena, miután ismét képesek voltunk
eltávolodni egy kicsit a másiktól.
- Azt ne mondd, hogy át akarsz menni a másik szobába, mert
akkor esküszöm, hogy az ágyhoz kötözlek, és nem engedlek sehova – feleltem neki
fenyegetően, de a szavaim inkább könyörgőre sikerültek, amik egy boldog mosolyt
varázsoltak a felettem pihegő, kipirult arcú lányra.
- Ki tudna ellent mondani az ilyen szívélyes és kedves,
marasztaló szavaknak? – kérdezte tőlem fülig érő vigyorral az ajkán, majd
boldogan csapott le ismét az ajkaimra.
- Ne aggódj, nem foglak megerőszakolni álmodban – feleltem
kajánul az ajkaiba, mire ő kéjesen felnyögött. – De ha így folytatod… Nos,
megfontolom a lehetőséget – tettem hozzá halkan, amivel tudtam jól, hogy
iszonyatosan fel tudom izgatni. Így is lett, mert egy újabb vágyhullám söpört
végig rajtunk, aminek következtében kis híján Elena melltartója is a földön
végezte. Még épp időben tért magához a józan eszünk valamelyik legapróbb, még
létező része, és így ismét képesek voltunk elszakadni egymástól.
- Maradok Damon, de kérlek tartsd tiszteletben a döntésem – felelte
Elena egy újabb édes csók kíséretében. – Jobban mondva arra kérlek, hogy segíts
nekem kitartani mellette.
- Hm, csak nem elgyengült a híres Elena Gilbert? – kérdeztem
tőle játékosan, mire ő fájdalmasan belenyögött a csókunkba, majd „büntetésül”
egy aprót harapott az ajkamba. Egy baj volt csak ezzel. Mégpedig az, hogy ez az
apró, ártatlannak tűnő tett egy olyan lavinát indított el ismét, amit biztos
voltam, hogy nem fogunk tudni megállítani. Újra megsemmisülten és vadul kaptunk
a másik után, és kezdtem azt érezni, hogy valóban meg fogok őrülni, ha nem
lehet ma este enyém ez a csodálatos nő. Kezdtem elveszíteni a józan eszem
minden utolsó maradékát is, Elena pedig látszólag már régen túl volt ezen.
„Gondolkozni, gondolkozni, gondolkozni! – ismételtem magamban a teljesen
értelmetlennek tűnő szavakat.” Gondolkozni? Az meg mi? És mire is való? Mit is
kellene tennem? Mire kellene gondolnom? Nem, egyszerűen az agyam kezdett
teljesen kiürülni, és valami hihetetlen csoda folytán voltam csak képes
felidézni azt a pár szót, amit nemrég mondott nekem Elena, jobban mondva kért
tőlem. Igen, valami olyasmi volt, hogy ezt most nem lehet, nem szabad, nem
kellene és hasonló ostobaságok. De erre kért, és szerettem volna tiszteletben
tartani a döntését. Így aztán váratlanul magam alá fordítottam őt, de még
mielőtt képes lettem volna megszólalni, elváltam az ajkaitól és lassan
végigcsókoltam a nyakát, a kulcscsontját majd a kőkeményen meredő, hívogató
melleit, amit még mindig takarta az a pimasz kis csipke.
- Elena – szólaltam meg fojtottan két apró csók között,
amire ő csak egy kéjes sóhajjal felelt. – Arra kértél az imént, hogy ne lépjünk
át egy bizonyos határt. Csak emlékeztetni akarlak erre. Hidd el, én sem akarok
elválni tőled, sőt – tettem hozzá reszelős hangon és közben egy pillanatra sem
hagytam abba a teste csókokkal való elhalmozását. – Legszívesebben addig
csókolnálak, míg levegő van a tüdőmben és soha nem engednélek ki ebből a
szobából – tettem hozzá vágytól izzó hangon, majd lassan visszatértem az
ajkaihoz és egy édes csókot adtam neki, és végül képes voltam valami csoda
folytán elszakadni tőle.
Aztán váratlanul mellé feküdtem és szorosan magamhoz húztam
őt, ő pedig készségesen a mellkasomra hajtotta a fejét. Még mindig
eszeveszettül zihált és kapkodta a levegőt. Én pedig valahogy elővarázsoltam
magunk alól a takarót és ránk terítettem. Elena apró csókokat adott a
mellkasomra a keze pedig lágyan simított végig rajtam.
- Kérlek fejezd be, mert van egy pont, amin túl már én sem
leszek képes megállni és úgy tűnik, hogy kettőnk közül te vesztetted el hamarabb
a fejed, szóval ha valóban nem akarsz ma lefeküdni velem, akkor ne csináld ezt
tovább – feleltem neki erőm utolsó maradékaival. Hallottam, hogy Elena nagyot
nyelt, majd végül a kezét a mellkasomra tette és valószínűleg borzasztóan
koncentrált arra, hogy egy centit se mozdítsa lefelé, különben tényleg vége.
- Köszönöm Damon – szólalt meg pár perccel később Elena, és
szerintem minden erejével azon volt, hogy képes legyen mozdulatlan maradni,
ugyanis éreztem, hogy a teste nagyon feszült és így feküdt a karjaimban. Én is
legalább annyira szerettem volna folytatni, amit elkezdtünk, de ahogy kezdtek
kitisztulni a gondolataim, végül én is úgy éreztem, hogy helyesen döntöttünk.
Hosszú még az élet és bőven lesz időnk mindenre, most viszont még gondolnunk
kell másra is, és az a más jelenleg
az öcsémet jelentette.
Nagyot nyeltem, mert az a boldogság, ami jelenleg a szívembe
költözött és úgy tűnt, hogy tartósan ott is lesz, végül eszembe jutatta azt,
hogy most tulajdonképpen az öcsém barátnője fekszik a karjaimban. Azé az
emberé, vagyis vámpíré, aki saját magával nem törődve megszerezte a gyógyírt a
bátyjának, hogy az ne halljon meg és tovább élhessen. És mi a köszönet a
részemről a számára? Magamhoz édesgettem a barátnőjét, miközben ő szolgasorban
fizet az én gyógyulásomért. Nos, azt hiszem, hogy most már tökéletesen
megértettem Elena-t és azt, hogy mekkora pokoli fájdalmat tud okozni a
bűntudat, ami ha egyszer felébred, szinte képtelen elaludni, eltűnni és
megszűnni. Csak marja, marja és marja a lelket, eltüntethetetlen lyukat vájva
bele és megszűnni nem képes fájdalmat hagyva ezzel maga után.
Úgy tűnik hogy te meg akarsz engem ölni :) egy ilyen jó kezbet után nem történt semmi. :( és most várhatok a kövi részig :) de remélem hogy ezután már tényleg jönnek a szaftos történetek :) ♡♥♡
VálaszTörlésLassú víz partot mos ugyebár.:) Melyik történetben omolnak azonnal egymás karjaiba a főhősök?:) Hát, nem sokban és itt is várni kell még egy kicsit. Elena és Damon hiába szeretik egymást, nem akarják ezzel a szerelemmel tönkretenni azt, akit mindketten szeretnek. Nem akarják egy ilyennel bemocskolni az éppen csak induló kapcsolatukat. Ezért ilyen "erősek":)
TörlésHát, mindenesetre örülök, hogy ennyire tetszett és hogy írtál is.:)
Hát remek rész lett, felcsigázod az olvasókat és a bűntudat közbe szól, de legalább már túl lépet Stefanon. Várom már most a következő részt.
VálaszTörlésKöszi Zoltán.:) Örülök, hogy tetszett.:) Elena valóban túllépett, de nem teljesen úgy, ahogy azt Damon szeretné.Na de erre majd később választ kaptok.:)
TörlésMost nem ismételem magam és nem is irok neked regényt, ahogy az előbb tettem. Csak ennyit: Sokat mondó, egyszerű és érzelmekkel dús fejezet volt. Nagyon - nagyon tetszett. Gratulálok, tükön ülve várom a kövi fejezetet, ami mikor is lesz???????? Pusziiii, :):)
VálaszTörlésMaresz.:) Kövi rész?:) Jövőhét kedden érkezik majd. Kibírod addig?: D Nem mi? Sejtettem.:) Nem baj, azért próbálkozni lehet:)
TörlésUi: én mindig szívesen olvasom a kisregényeidet:)
Szia! :) én csak most kezdtem olvasni nem rég, de nagyon jó és örülök, hogy Delena központú a történet, annak meg főleg örülök, hogy Damon szemszögéből íródik a legtöbb rész. :D Várom a kövit ;)
VálaszTörlésSzia Edina!:) Isten hozott nálam!:) Köszönöm, hogy írtál, remélem fogsz még és tetszeni fognak a folytatások is.:)
Törlés