2014. április 1., kedd

18+!!! Damon's Fanfiction - 14. fejezet: Első lépés a csapda felé

Sziasztok!

Poénokban és átverésekben gazdag Bolondok Napját kívánok mindenkinek! :D Amivel én mára készültem az az, hogy nem fosztalak meg titeket még csak viccből sem a napi TVD adagotokból. Damon ismét alkot és tervez, de hogy pontosan mit is, nos arra a következő fejezetben derül majd fény. De addig is, élvezzétek a mai lepedőakrobatikát.:)

Morwen


******************



- Damon – szólalt meg Alice hangosan zihálva, miután a mai napon már magam sem tudtam, hogy hányadik menetbe készültünk belevágni.
- Hmm, igen? – kérdeztem tőle egy féloldalas mosollyal az ajkába, ám meg sem várva a válaszát, újra beléhatoltam. Úgy tűnt, hogy nincs ez ellen semmi kifogása, mert éhesen lecsapott ismét az ajkaimra, és ott folytattunk mindent, ahol pár perce abbahagytuk.
- Mintha valamit mondani akartál volna az előbb – szólaltam meg egy kis idő után, mire ő értetlenül nézett rám, és látszólag már el is felejtette azt, amit mondani akart.
- Majd utána – szólalt meg végül egyre kéjesebben nyögve alattam, majd ismét megcsókolt. A lábai most is a derekam köré fonódtak, jelezve ezzel azt, hogy eszembe se jusson lassítani a tempón. Ennek még csak a gondolata is sértő volt, így tehát néhány hevesebb és erőteljesebb lökéssel végül mindkettőnket maradéktalanul sikeresen kielégítettem.
- Ezt nem lehet megunni – szólalt meg Alice kuncogva, majd a karomba fészkelte magát és lágyan elkezdte simogatni a mellkasom.
- Tudom – feleltem neki vigyorogva, majd átöleltem őt. Szerettem szex után összebújni vele, főleg mert az ilyen alkalmak nagy része hamar egy újabb menetbe torkolt, és nem Damon Salvatore lenne a nevem, ha nekem ez ellen bárminemű kifogásom lenne.
- Azt akartam neked mondani, mielőtt aljas módon ismét magadnak nem követeltél – itt egy pillanatra vigyorogva rám nézett, majd mikor látta, hogy csak a szemeimet forgatom a kijelentése miatt, végül folytatta. – Szóval szeretnék hazaugrani néhány holmimért, mert lassan a te ruháidat kell majd hordanom.
- De hiszen nemrég vittelek el megint a Mikaelson villába – szólaltam meg értetlenül, mert semmi kedvem nem volt megint összefutni az ősökkel.
- Az 5 napja volt Damon, és a csekély ruháim nagy része, még mindig abban a házban van– tette hozzá feddőn, amiben beláttam, hogy igaza van.
- Oké, oké, elviszlek, de csak egy feltétellel – szólaltam meg komolyan, majd amikor kíváncsian rám nézett, egy ördögi vigyor ült ki az arcomra.
- Hallgatlak – mondta nekem bátran és egy csepp félelmet sem véltem felfedezni rajta.
- Azt csinálok veled az éjszaka hátralevő részében, amit csak akarok – mondtam neki szenvedélyesen, és vigyorogva átöleltem.
- Szerintem eddig is azt csináltál velem, amit csak akartál, és mint láttad, én mindenre vevő is voltam – szólalt meg kuncogva, majd hirtelen rám gördült és a hasamra ült. – De tudod mit? Próbálkozz csak. A szex terén igencsak kiéhezett és nyitott tudok lenni – mondta nekem incselkedően, mire én már épp le akartam újra csapni azokra a pimasz kis ajkaira, ám ő váratlanul leszállt rólam, majd elkezdett öltözködni.
- Most akarsz menni? – kérdeztem tőle nagyot nyögve, mire ő elnevette magát, de nem felelt. Szóval a válasz igen… Elhúztam a számat, majd végül komótosan kikeltem az ágyból, és én is öltözködni kezdtem.
- Nem muszáj elvinned, tudod, szeretek sétálni – szólalt meg pár perccel később, miután már a földszinten jártunk.
- Tudom, de az lassú, és én mielőbb vissza akarlak rángatni a szobámba – feleltem neki morogva, mert tényleg nem sok kedvem volt kimozdulni, pláne nem a Mikaelson-okhoz.
- Ne aggódj, nem kell engem rángatni, megyek én magamtól is – felelte nekem incselkedve az előbbi kijelentésemre.
- Ha így folytatod, nem az ősökhöz viszlek el, hanem máris fent folytatjuk az emeleten – mondtam neki fenyegetően, ami végül mindkettőnkből egy jóízű nevetést csalt elő.
Jókedvűen szálltunk be végül a kocsiba, és egész úton ezután nem igazán beszélgettünk. Miután a villához értünk, Alice magamra hagyott az autómnál, én pedig csak csendben néztem utána, ahogy eltűnik a hatalmas házban. A kocsi oldalának dőltem, és ott vártam rá, és közben bíztam abban, hogy igyekezni fog, mert a türelem nem az én erényem.
- Nocsak, nocsak, kit sodort erre ismét a szél? – szólalt meg mögöttem pár perccel később az a vámpír, akihez most tényleg semmi kedvem nem volt. Bár ez nem csak erre a pillanatra lett volna igaz…
- Te még mindig itt vagy? Azt hittem, hogy már meguntad Mystic Falls unalmas kis légkörét és továbbálltál – feleltem Klaus-nak flegmán, mire ő csak elmosolyodott.
- Szeretem ezt a kis porfészket, tele van olyan alakokkal, akik mindig megnevetettnek – felelte nekem olyan jókedvűen, mintha az imént azt mondtam volna neki, hogy a háta mögött királlyá koronázták, és ő lett a világ ura.
- Ha te mondod – mondtam félvállról, mire ő megcsóválta a fejét, majd közelebb lépett hozzám és átkarolta a vállam, mintha a legjobb haverok lennénk.
- Hidd el drága barátom, jobban jártál, hogy egy új Petrova-ra cserélted a régit, mert ez legalább ideig-óráig ugyan, de a tiéd – mondta kedveskedően, mire én csak értetlenül néztem rá. Nem értettem a hirtelen téma váltást, és azt sem, hogy miről beszél ez a hibbant, irányításmániás ős. – Ó vagy úgy! Szóval ebbe nem avatta be Alice az új kis hímringyóját? – kérdezte tőlem aggódva, majd tetetett félelemmel a szemében a kezét a szája elé tette.
- Klaus – szólalt meg váratlanul előttünk Alice, aki idő közben elkészült, és a ruhákkal teli táskája már a vállán volt, úgy nézett farkasszemet a hibriddel.
- Ó szervusz kedveském! – szólalt meg Klaus megjátszott kedvességgel, majd elengedte a vállam és közelebb lépett Alice-hoz. – Mondd csak, jól szórakozol az új szeretőddel? Hm, látszólag igen. Nem baj, élvezd csak ki a dolgot, amíg lehet. Mennyi idő is még? Egy hónap? – kérdezte magától elgondolkozva, majd elmosolyodott. – Ó igen, annyi. Egy nappal sem több – tette hozzá fenyegetően, majd ránk sem hederítve egyszerűen csak elsétált tőlünk, én pedig egy szót sem értettem az egészből. Kezdtem rohadtul unni a célzásokat, és azt, hogy hetek óta senki se hajlandó kerek válaszokat adni a kérdéseimre. Ha jól sejtettem, most is erre számíthatok Alice-tól, amit viszont ezúttal nem fogok ennyiben hagyni. Alaposan feldühítettek Klaus félszavas utalásai, és idejét láttam, egy alapos kikérdezésnek. Bármi áron!
- Menjünk – szólalt meg Alice feszülten, majd a kocsihoz lépett és betette a csomagtartóba a táskáját. Ezután az anyósülés oldali ajtóhoz ment, de mielőtt beszállt volna megtorpant és rám nézett. Én még mindig értetlenül álltam a kocsi mellett és őt néztem.
- Petrova? – kérdeztem tőle hitetlenül, majd megcsóváltam a fejem. Ő csak kelletlenül bólintott, de nem felelt semmit, csak beszállt az autóba.
Oké, ez már több, mint érdekes. Ez már durva! Hogy a francba lehet ő is Petrova és miért nem tudtam én erről eddig? Látszólag megint némasági fogadalmat fogadott, ezért tudtam, hogy ahogy sejtettem az imént, most nem fogok tudni kiszedni belőle semmit. Így aztán még mindig döbbenten beültem mellé és csendben visszavezettem a Salvatore panzióba. Végig idegesen doboltam a kormányon, ami látszólag őt is roppantul zavarta, mert elég feszülten ült mellettem, és meredten bámult ki az ablakon.
Miután megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból, de ő valahogy annyira elmerengett, hogy ez nem is tudatosult benne. Odasétáltam az ő oldalához, majd türelmetlenül megkocogtattam az ablakot, amire ő végül magához tért és kipattant a kocsiból. Kivette a csomagtartóból a táskáját, és rám sem nézve, feszülten beviharzott a villába.
- Miért nem mondtad el? – estem neki végül, közvetlenül azután, hogy utolértem a házban. Nem úgy tűnt, mint aki most hajlandó lenne válaszolgatni a kérdéseimre, de ez már egy olyan téma volt, amit nem hagytam volna csak úgy szó nélkül.
- Nem kellett volna, hogy Klaus elmondja neked – felelte nekem mérgesen, majd rám sem nézve tovább folytatta az útját az emeletre. Remek, újabb kitérő válasz! Egyszer tényleg megfojtom ezt a lányt!
- Miért? Mi titkolni valód van még ezzel kapcsolatban? – kérdeztem tőle feszülten, majd amikor válaszra se méltatott és becsörtetett a szobámba, végül elkaptam őt és dühösen magam felé fordítottam.
- Min változtat ez Damon? – kérdezte tőlem dühösen. – Belém esel, mint Elena-ba és Katherine-ne? Nem hinném, és nem is akarná ezt egyikünk sem. Az igazi vezetéknevem semmit sem számít.
- Attól még elmondhattad volna! – feleltem neki mérgesen.
- Minek Damon?! – csattant fel dühödten Alice, majd erővel kitépte magát a szorításomból. – A szeretőd vagyok, nem pedig a barátnőd és nem tartozunk egymásnak semmilyen magyarázattal! Én sem tudok semmit a múltadról és nem is faggattalak soha!
Döbbenten megráztam a fejem, majd lassan kezdtem belátni, hogy tulajdonképpen igaza van. Mit is számít az, hogy ő is egy Petrova leszármazott? Az égvilágon semmit. Mellesleg erőszakkal már megint nem fogok tudni kiszedni belőle semmit, így jobb is, hogy nem merültem bele mélyebben a témába. Megint cselhez kell folyamodnom, még ha ezzel nagyon magamra is fogom haragítani. De az én türelmem is véges, és ideje, hogy beszéljen nekem Alice, mert úgy sejtettem, hogy bőven vannak még súlyos titkok a háttérben.
- Ettől függetlenül is elmondhattad volna – feleltem végül nagyot sóhajtva, majd az asztalhoz léptem és töltöttem magunknak két pohár whiskey-t. Mindenképpen nyugodtabb légkört akartam teremteni, hogy aztán könnyebb legyen elérnem azt, amit akarok. Az pedig már más kérdés, hogy ismét nagyon kívánatos volt morcosan.
- Nem tartottam fontosnak – felelte nekem karba tett kézzel. Még mindig feszült volt, és nem tudtam, hogy rám mérges-e még mindig, vagy Klaus-ra, amiért ezt kikotyogta, minden bizonnyal direkt.
Én végül odaléptem hozzá a két pohárral a kezemben, majd átadtam neki az egyiket. Kicsit megenyhülve elvette tőlem a sajátját, és miután kiittuk az italokat, visszatettem őket az asztalra. Ő még mindig feszülten nézett maga elé, ami viszont nem sok jót jelentett. Tudtam, hogy van pár módszerem, amivel meg tudom enyhíteni, így nem voltam rest egy újabb hódító hadjáratba kezdeni. Újra odaléptem hozzá, és mikor felnézett rám, akkor olyan volt még mindig, mint valami kis zabálnivaló fúria. Aranyos volt dühösen, és ez mosolyt csalt az arcomra. Óvatosan a nyakára hajoltam, majd gyengéden végigcsókoltam azt. Sejtettem, hogy ez hatni fog, de hogy ilyen hamar… Pillanatok alatt kicsaltam a torkából a kedvenc kis sóhajaimat, és az ő keze is hamar felfedezőútra indult rajtam. Jobban mondva igyekezett minél előbb lehámozni rólam a ruháimat. Most valahogy egyikünk sem sietett sehova, és látszólag egy kicsit érzékibb menethez volt kedve neki is. Így aztán pár perccel később lassan dőltünk el az ágyon, majd egy újabb mámorító felfedezőútra indultam a kecses testén. Imádtam bejárni minden négyzetcentiméternyi bőrfelületet, mert nem csak finom és izgató volt számomra a teste, hanem ezzel őt is annyira fel tudtam izgatni, hogy tényleg egy kiéhezett dominává vált ezután az ágyban. Most viszont nem akartam neki átadni az irányítást, egyszerűen csak élveztem a teste végigcsókolását. Aztán mikor ezzel végeztem és már tényleg nagyon nem bírtam türtőztetni magam, végül lassan és lüktetően elmerültem benne. A mozdulataink ugyanolyan tüzesek és érzékiek voltak, mint korábban, ám most a lassabb úton igyekeztünk mindketten a csúcsra. Alice csókja érzéki és izgató volt, és a teste is élénken reagált minden egyes apró, vagy éppen nagy, mély mozdulatomra. A kéj egyre jobban kezdte birtokba venni a testünket, és amikor újra sikeresen győzedelmeskedett felettünk… Hm, tényleg nem fogom tudni soha megunni ezt a nőt.
Jólesően sóhajtozva terültünk el az ágyon, és Alice pillantok alatt a mellkasomra hajtotta a fejét. Én csak meredten néztem a plafonra, és az elmúlt pár óra történései jártak a fejemben. Úgy gondoltam, hogy ideje még egy próbát tennem, hátha most már közlékenyebb lesz.
- Klaus azt mondta, hogy egy hónap. Tényleg elhagyod a várost, amint nagykorú leszel? Mármint ebben az életedben – tettem hozzá szemforgatva, mert időközben eszembe jutott, hogy egy közel ezer éves boszorkánnyal mennyire ironikus a nagykorúvá válásáról beszélni. Alice nem felelt, csak halkan hümmögött egyet a vállamba, amit igennek vettem.
- Miért? – szólaltam meg végül pár perccel később, miután nem mondott semmi. Nem mintha kötődtem volna a kis boszihoz, de túlságosan is jól éreztem magam vele, és ha ezzel ő is így volt, akkor tényleg nem értettem, hogy miért akarja mindenáron elhagyni Mystic Falls-t.
- Mert így terveztem és ezen nem fogok változtatni – felelte nekem határozottan és röviden.
- Pedig azt hittem, hogy élvezed az életet itt nálunk – szólaltam meg elgondolkozva, majd amikor ránéztem, akkor ő csak hitetlenül megcsóválta a fejét, én pedig elmosolyodtam.
- Igen, élvezem itt az életet, veled – tette hozzá alaposan kihangsúlyozva a „veled” szócskát, ami egy elégedett vigyort ültetett az arcomra.
- Hát akkor? – kérdeztem végül felvont szemöldökkel. – Én se venném szívesen, ha elmennél. Túl jó társaság vagy.
- Damon, ezt ne – szólalt meg Alice ijedten, majd hirtelen felült az ágyon.
- Mi van? – kérdeztem tőle értetlenül. – Nem a kezed kértem meg, és ne aggódj, nem szándékozlak a barátnőmmé avanzsálni. Csak ha valami jó az életben, és maradéktalanul élvezzük azt, akkor nem értem, hogy miért kellene véget vetni neki csak azért, mert te korábban így tervezted.
- Nem számít Damon. Egy hónap az még sok idő, és addig bőven rám fogsz unni – mondta nekem fejcsóválva és feszülten.
- Ha lehet, akkor inkább ne ezen ténykedj, hanem élvezzük a dolgokat – feleltem neki megrovóan, ami végül őt is megenyhítette.
- Rendben – mondta nagyot sóhajtva, majd visszafeküdt a karomba.
- De nem itt tartottunk, és nem ebben állapodtunk meg – mondtam neki fenyegetően, majd hirtelen magam alá fordítottam őt. Ettől végül ő is felengedett, és jóízűen elnevette magát. Ezen az úton nem sok kérdésemre válaszolt, így gondoltam, hogy ideje a drasztikusabb módszert bevetnem.
- Akkor hajrá. Csillogtassa meg a tudását Mr. Salvatore – mondta incselkedve, ami egy ördögi vigyort varázsolt az arcomra. Helyes, csapjunk is bele a közepébe, és folytassunk mindent ott, ahol abbahagytuk. Kíváncsi vagyok, hogy valóban mindenre hajlandó-e az ágyban, és meddig lehet vele elmenni. Nos, ezt hamarosan ki fogom deríteni, az biztos.
Ismét szenvedélyesen csaptam le az ajkaira, ami őt is azonnal feltüzelte. A teste még mindig tűzforró volt, és látszólag most is legalább annyira kívánt, mint az előbb. Most egyikünk sem finomkodott, mert céltudatosan barangoltuk be a másik testét, és amikor Alice légzése már az egekben volt, akkor könyörtelenül belé hatoltam. Egy cseppet sem kíméltem őt, sőt. Minden porcikámmal azon dolgoztam, hogy teljes mértékben kikészítsem, a testét teljesen felvillanyozzam, és egy eget rengető kéj felé vezessem. Úgy tűnt, hogy semmi kifogása nincs ez ellen, így hát bátran léptem át újra és újra egy határt. A kezem a feneke alá csúsztattam és szorosan megfogtam őt, hogy ezúttal ne a matrac nyelje el a mozdulataink nagy részét, hanem minden Alice-ben, jobban mondva az ő testében összpontosuljon. Az eredmény? Szó szerint magán kívül volt, teljesen kikészült és hangosan zihálva közeledett a csúcs felé, ami az én arcomra egy elégedett mosolyt varázsolt. Pontosan abban a pillanatban, amikor átlendítettem a gyönyör kapuján, hirtelen a nyakára hajoltam és megharaptam őt. Tudtam, hogy nagyot kockáztatok ezzel, mert lehetett vasfű a szervezetében, bár úgy gondoltam, hogy ha azt vett volna magához az elmúlt hetekben, akkor azt észrevettem volna. Különleges ékszer se volt rajta, amiben a növény lehetett volna, mégis jobbnak láttam előbb tesztelni a vérét, minthogy megpróbáljam megigézni, mert ha pechem van, akkor azzal csak feleslegesen magamra haragítottam volna.
De nem, nem volt vasfű a szervezetében. A vére tiszta, mámorító és igazán édes volt. Izgató, ez a legjobb szó rá, mert arra én sem számítottam, hogy ilyen erővel fog hatni a vágyaimra a vére megízlelése. Legnagyobb döbbenetemre viszont egyáltalán nem rezzent össze Alice emiatt, sőt. A kezét a tarkómra tette, és mohón simított végig rajtam, ami totálisan elvette az eszem, így végül pillanatok alatt a kéj az én testem is átjárta.
Fáradtan és még mindig egy kicsit döbbenten gördültem le róla, ő pedig csak vigyorogva, kielégülten nézett rám.
- Hm, mondtam, hogy igen nagy a tűrőképességem az ágyban – felelte nekem kuncogva, mintha ezzel ő nyert volna meg egy kimondatlan versenyt.
- Egy kicsit mély lett – szólaltam meg összevont szemöldökkel a sebét vizsgálgatva, és reméltem, hogy sikeresen hanyagoljuk az előbbi témát, mert nem szíves forszíroztam volna azt, hogy végül ki csalt csapdába kit, és kinek volt kielégítőbb az iménti menet.
- Semmi baj – felelte elmosolyodva, majd elmormolt néhány latin szót, aminek következtében a heg a nyakán azonnal begyógyult.
- Szép munka – feleltem elismerően, amire ő nem felelt, csak halkan hümmögött, majd a karomba fészkelte magát. Én még mindig egy kicsit feszült voltam, de nem szerettem volna ezt a tudtára adni. Sikeresen teszteltem azt, amit akartam, most majd jöhet a következő lépés. De nem ma… Mindketten piszkosul elfáradtunk, és hamar álomba merültem én is, követve ezzel Alice példáját.

10 megjegyzés:

  1. Kedves Morwen, hát mit is mondjak ezt a részt is tökéletesen eltaláltad. Az biztos, hogy vannak még itt elvaratlan szálak és én kiváncsian várom őket. (: köszi a mai részért még sok ilyen jó részt irjál nekünk. Zseniális vagy. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszti!:)

      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett.:) A szálak elvarrása még odébb van, és hamarosan kiborul a bili is, amit eddig Alice olyan kitartóan őrizgetett. Várlak vissza legközelebb is, remélem tetszeni fog a folytatás.:)

      Törlés
  2. Kedves Morwen!

    OMGF! Ez a fejezet *--* Damon nagyon ravasz,és édes, mint mindig! Imádtam! Gratulálok! Igyekszem többet itt lenni, remélem, téged is többet látlak a blogjaimon!

    Puszi,
    Cleo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Cleo!:D

      Mondtam már, hogy imádlak? :D Nem, akkor most mondom.:) Damon the best, igaz?:)
      Megyek, megyek, tudod, hogy megyek, amikor csak tudok.:)

      Puszillak.:)

      Törlés
  3. Drága Morwen,
    ezer bocsánat a maiért, de nem hagyhattam ki. A tavaly én is bevettem, az idén... már ismertem a menetrendet. Való igaz, hogy egy fantasztikus iró vagy, de én annyit még hozzá tennék, hogy nem csak az iráshoz értesz, hanem a feszültség keltéshez is. Utóbbit érezhettük a TDF - ben, Köt2 - ben egy kicsit és most itt is. Ami engem illet, bármit szivesen elolvasok amit irsz, leszámitva ha nem akarsz "sziv stoppot" kiprovokálni. Létezik egyáltalán alkalom amikor Damon nem mesterkedik valamiben? Vagy, oké, hogy Alicet használva probál tovább lépni, de ez nem csak mind önámitás? Meddig tart majd, a felismerés fájdalmasabb lesz mindennél. Alicenek is igaza van, ő egy Petrova, minél többet tud meg róla Damon annál jobban ragaszkodik majd hozzá, de szerintem már is késő. Damon mindent a szex számlájára ir, de valójában kezd beleszeretni. Kiváncsi vagyok Alice valódi történetére ahogy arra is, hogy alakitod majd a történet szálait tovább. Gratula, és millió puszi. :):):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maresz!:)
      Ne aggódj, nincs semmi baj, és hál istennek csak addig tartott a döbbenetem, amíg végigolvastam a cikket. De közben is csak kerek szemekkel bámultam, mert túlságosan is nonszensz volt az egész hír. És hát igazam lett.:)
      Damon mindig mesterkedik valamiben, ezért imádjuk, nemde?:) Szívstoppot nem akarok okozni, csak boldog, néha sírós perceket, hogy aztán a vége még szebb legyen.:)
      Olyan jól ráéreztél arra, amit Damon érez.:) Gratulálok. Csak hát a mi kis Damonunk eléggé keményfejű és mire ezt bevallja önmagának... Addigra talán késő lesz. Vagy mégsem?:) Alice teljes története pedig alig két fejezetnyire van.:) Hamarosan minden kiderül.:)
      Puszillak.:)

      Törlés
  4. Hát ez a rész is nagyon jó lett.Ennél jobban nem is lehetne vissza adni a karakterek szokásait mint Damon beszólásai és a párbeszéde Klaussal profi munka. Nem csoda, hogy vonzódik Alice-hez, vonzza a Petrovákat (Kath,Elena,Isobel mint kiderült Alice) maga köré. Hát a kis vér kóstoló a végén elég ártalmatlannak tűnt és tessék nincs is jobb mint valakiből ki-igézni az igazat kellemes a hasznossal összekötve. Csak így tovább és várom a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy végre valaki kimondta, hogy Damon vonzza a Petrovákat.:) Így van, ahogy mondod.:) Damon mindig tervez, de nem minden sül el úgy, ahogy ő akarja, és erre lesz példa a következő fejezet is.:)
      Örülök, hogy tetszettek a szövegeik és a kis vitáik.:) Öröm őket írni, az pedig, hogy nektek is tetszik, öröm a köbön.:)

      Törlés
  5. Szia Morwen!:)
    Nem igazan tudok ujat mondani, imadtam, mint mindig. Valo igaz, egyre kivancsibb vagyok a folytatasra, Alice multjara es jovojere (hiszen mar csak egy honapja van hatra elvileg, de gondolom lesz valami megoldas arra, hogy ne kelljen meghalni), illetve a kapcsolatuk alakulasara. Fantasztikus volt, le a kalappal, nem tudok mast mondani. Varom a folytatast (mindharom tortenetnek, haha:D)
    Sok puszi:Mano

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mano!:)

      Nagyon örülök, hogy egyre jobban érdekel a történet.:) Egy hónap az nem sok idő, és hogy mi lesz a vége... Íj, nem spoilerezhetek ennyit, ne haragudj.:) A kapcsolatuk pedig kicsit sem lesz könnyű és viharmentes, de hát nem lehet minden fenékig tejfel.:)Lesz ez még jobb is.:)

      Puszillak és köszönöm, hogy ismét megtiszteltél a véleményeddel.:)

      Törlés