Damon's Fanfiction - 15. fejezet: Rossz döntések

Sziasztok!

Nos, ma megtudhatjátok, hogy Damon sikerrel jár-e.:) A folytatásról már most el kell árulnom azt, hogy a következő két fejezet két egymást követő napon fog érkezni azért, mert nagyon szorosan összefüggenek és így talán könnyebb lesz megértenetek a történéseket. De ezt majd időben jelezni fogom nektek.:) Addig is, itt van a mai friss.:)

Morwen

*****************

Másnap reggel szokatlanul fitten és jókedvűen ébredtem. Az este valóban fergeteges volt, és ha jól érzékeltem, akkor mindkettőnknek, nem csak nekem. Egy kicsit elmerengtem, miközben Alice még mindig békésen szuszogott a karomban, majd hamar el is komorodtam. Tudtam, hogy még nem végeztem, és amint Alice is felébred, hamarosan minden kérdésemre választ kapok majd. Nem akartam az álmaiban turkálni, mert én konkrét kérdésekre kerestem a választ, és 1000 évnyi tapasztalat és gondolat között könnyen el lehet tévedni. Így aztán lassan végigsimítottam Alice vállán, aki végül ébredezni kezdett. Mosolyogva rám nézett, majd egy finom, érzéki csókkal köszöntöttük egymást. Hm, azt hiszem, hogy ráérek a faggatózással. Hihetetlen, hogy ez a nő állandóan, és szinte bármivel lázba tud hozni. Megunni pedig… Nem, egyszerűen nem tudom. Most is iszonyatosan vágytam rá, amit ő boldogan fogadott. Szó nélkül olvadtunk megint össze, ám pár perccel később helyet cseréltünk és ő fejezte be a munka oroszlán részét.

- El fogok késni – szólalt meg kuncogva, miután kikelt az ágyból és elkezdett öltözködni.

- Ne legyél stréber – feleltem neki feddőn, mire ő értetlenül rám nézett. – Légy elegáns és tanulj meg emelt fővel késni.

- Az nem az én stílusom, bár sosem okozott fejfájást, ha előfordult – válaszolta nekem mosolyogva, majd miután én is felöltöztem, elé sétáltam.

- És mi lesz ma a tananyag? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd játékosan elkezdtem a fal felé terelni őt.

- Tananyag ma nem sok lesz, mert dolgozatot irat velünk az igazgató – felelte nekem nagyot sóhajtva, ám hamar elmosolyodott, mert időközben sikeresen sarokba szorítottam.

- Ejnye, és te nem készültél semmit sem – szólaltam meg fejcsóválva, majd óvatosan végigsimítottam az arcán.

- Nem volt rá szükség, a történelemből közel tökéletes a tudásom – mondta magabiztosan, mire én szorosan a falhoz préseltem, ami egy jóleső sóhajt csalt elő a torkából. Izzó tekintettel néztem rá, és biztos voltam abban, hogy ma is simán elérném nála azt, hogy engem válasszon az iskola helyett, de most egyáltalán nem ez volt az elsődleges célom.

- Valóban? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. – Mit szólnál egy kis teszteléshez?

Ő nem felelt semmit, csak elnevette magát, amit végül igennek vettem.

Érzékien végigsimítottam a combján, hogy legyen valami izgalmas is a kérdezz-felelekben, majd a csípőmre emeltem az egyik lábát. Így jobban hozzáfértem, és ezután tettem csak fel az első kérdésem.

- Kezdjük egy bemelegítő kérdéssel – mondtam játékosan, majd elmosolyodtam. – James Arthur Petrova születési ideje?

- Damon – szólalt meg Alice feddőn, ám én kíváncsian felhúztam a szemöldököm, a másik lábát is a csípőmre tettem és érzékien simítottam végig rajta. – Pontosan tudod a választ – tette hozzá szemforgatva.

- Bemelegítő kérdés – ismételtem neki halkan, majd lassan végigcsókoltam a nyakát.

- 1934. április 10. – felelte végül megadóan.

- Helyes válasz – mondtam mosolyogva, majd lassan lentebb húztam a felsőjét a nyakán, hogy jobban hozzáférjek az ajkaimmal. – Alice Petrova születési ideje? A legutolsó – tettem hozzá úgy, mintha egyáltalán nem érdekelne a válasz. Alice nagyot sóhajtott, majd végül felelt.

- 1994. december 17. – mondta megadóan, mire én újabb csókokkal jutalmaztam meg a tűzforró testét.

- Van összefüggés a közelgő távozásod és az között, hogy James a 18. születésnapod előtti napon született? – kérdeztem tőle leplezett kíváncsisággal, mintha csak egy receptről faggatnám.

- Damon, mi ez az egész? – kérdezte hirtelen megdermedve Alice, majd eltolt magától, hogy a szemébe nézzek. Igencsak forró és intim pózban voltunk még mindig, de úgy tűnt, hogy ez most már egy cseppet sem fog hatni rá.

- Válaszolj a kérdésemre! – feleltem neki megigézve, majd szigorúan néztem rá. – És azt se felejtsd ki a mondandódból, hogy miként lehetsz Petrova, és egyben a Mikaelson-ok rokona is.

- Basszus, Damon! Megmondtam, hogy ne faggass, mert nem fogok semmire sem válaszolni! – felelte nekem dühösen, majd erősen tolt egyet rajtam, és leemelte a lábait a segítségemmel a derekamról.

- Mondd csak, miért titkolózol ennyit? – kérdeztem tőle feszülten, és igyekeztem úgy tenni, mintha az imént nem fulladt volna kudarcba az igézésem.

- Mert ez a legjobb mindenkinek! – csattant fel mérgesen, majd felkapta a táskáját a fotelból és elindult kifelé a szobából. – Mellesleg engem nem lehet megigézni, szóval feleslegesen tesztelted tegnap este a vérem – tette hozzá sértetten, majd szó szerint faképnél hagyott.

Nem lehet megigézni? Miféle baromság ez? De látszólag tényleg így volt, mert vasfű nem volt a szervezetében és kétség kívül nem hatott az igézés. Ez már több mint furcsa! Nem csak kútba fulladt az igencsak jól haladó tervem, de sikeresen magamra is haragítottam ezzel Alice-t. Csak tudnám, hogy miért olyan fontos neki az, hogy mindent titokban tartson, és senkit se engedjen magához közel! Milyen súlyos terheket cipel, amiket foggal-körömmel véd? Hihetetlen, hogy nem tudok belőle válaszokat kicsalni… Mindig elérem azt, amit akarok, és akármilyen módon is, de a végén mindig én nyerek. Most viszont… Kezdtem kifogyni az ötletekből és most ráadásul azon is dolgozhatok, hogy megbékítsem, mert hiába voltam rá mérges, tudtam, hogy nem bírok majd ki hosszabb időt távol tőle, mert egy igazi kis ínycsiklandozó, kívánatos drog volt a számomra.

Nem tévedtem, mert mire délután az iskolához elmentem elé, ő már idő előtt hazament. Nem akartam a Mikaelson-oknál keresni, ezért úgy döntöttem, hogy majd holnap próbálkozok. Talán csak kell neki egy kis idő, hogy elszálljon a dühe, aztán majd újra szóba áll velem. És talán még egyéb dolgokra is hajlandó lesz, mert nem szívesen veszítettem volna el az „életem eddigi legjobb szeretője” címet viselő ágyasomat egy ilyen banális hiba miatt.

A tervem viszont nem tűnt egyszerűen kivitelezhetőnek, mert másnap reggel hiába idő előtt az iskola előtt vártam a megérkezését, ő sikeresen megelőzött. Látszólag igen feltűnően került engem, amit viszont nem szándékoztam ennyiben hagyni. Délután sokkal korábban érkeztem az iskola elé, így elég sokat várnom kellett rá, és ez roppantul dühített. Én várakozzak ennyit egy nőre? Abszurd! Ám végül az áldozat meghozta a gyümölcsét, mert Alice sikeresen belém botlott.

- Kerülsz – léptem elé, miután átvágott a parkolón, ám ő olyan dühösen nézett rám, hogy nem úgy tűnt, hogy bármivel is ki lehetne engesztelni.

- Van rá okom, nemde? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel, és már ment volna tovább, ha el nem kapom a kezét, és magam előtt nem tartom őt.

- Nem hinném, mert én csak tudni akarok ezt-azt, amikre úgy tűnik, hogy csak így volt esélyem válaszokat kapni. Bár sajnálatos módon most sem jártam sikerrel – tettem hozzá elhúzva a számat.

- Miért? – csattant fel mérgesen és kitépte a karját az enyémből. – Világosan megmondtam neked Damon, hogy nem fogok az életemről és a múltamról beszélni, és ha ez nem tetszik neked, akkor most fordítsunk egymásnak hátat!

- Mondd csak, mi olyan iszonyatosan nagy titok az életedben, amit ennyire védesz? – kérdeztem tőle dühösen, majd közelebb léptem hozzá. Igazi kis méregzsák volt megint, de most is inkább csábító, mintsem félelmetes volt. Az ajkai enyhén remegtek a dühtől, a pupillái pedig kitágultak, ami csak még vonzóbbá tette. Csak képes lennék azonnal itt hagyni őt a francba, de nem, nem akarom, mert túlságosan is jól érzem magam vele!

- Erre soha nem fogsz választ kapni Damon – felelte nekem szikrázó szemekkel, majd ellépett tőlem, de mielőtt még faképnél hagyhatott volna, én elkaptam a karját, magamhoz rántottam és hevesen megcsókoltam. Tüzesen, izzón és vadul reagált a csókomra, és habár biztos voltam abban, hogy dühös rám, most már tudtam, hogy hamar túllép majd a dolgokon.

- Mi lenne, ha a felesleges energiáinkat nem vitákban, hanem az ágyban vezetnénk le – szólaltam meg pár perccel később zihálva az ajkába, amire ő az égbe emelte a tekintetét.

- Nem fogod feladni, igaz? – kérdezte tőlem keserűen.

- Az nem az én stílusom – feleltem elmosolyodva, majd szorosan magamhoz öleltem, a tudtára adva ezzel azt, hogy mennyire kívánom. Ő halkan felnyögött a tettem nyomán, majd megadóan felsóhajtott.

- Előbb-utóbb úgyis feladod – mondta végül megadóan, majd ezúttal ő csókolt meg. – Menjünk – tette hozzá halkan, majd miután elengedtem őt, csodák csodájára beült az autóba.

Remek, ezzel meg is volnánk! Gyorsabban és sikeresebben zárult ez az ügy, mint hittem volna. Alice ismét megbocsátott, újra az ujjaim köré csavartam, és most csak ez számított. A többi pedig… Feladni nem fogom, és egyszer talán megnyílik és közlékenyebb állapotba kerül majd. Ezt a kört sikeresen megnyerte, de a játéknak még közel sincs vége. A válaszok pedig már itt vannak a közelben, ebben biztos voltam. Ám akkor még nem is sejtettem, hogy a nap, amikor végre megnyílik előttem, az közelebb van, mint hinném, és keserűbb lesz, mint vártam volna.

- Szóval ott tartottunk, hogy… - szólaltam meg sokkal jobb kedvűbben, miután a villába értünk és Alice-t sikeresen a falhoz préseltem az előszobában.

- Nem is tudom – felelte révetegen az ajkaimba, és megint olyan tüzesen nézett rám, hogy azt hittem, egyszer tényleg felforr miatta a vérem. A feszültség még érezhetően bennünk lappangott, ám most kivételesen tényleg úgy döntöttünk mindketten, hogy az ágyban vezetjük mindezt le. Egyszerre kaptunk a másik ajkai után és ugyanúgy izzva, égve estünk egymásnak, ahogy szoktuk. Tényleg hihetetlen volt, hogy ennyire hatni tudtunk egymásra. Imádtam ezt benne, és valóban eszem ágában se lett volna hagyni, hogy merő jókedvből lelépjen, és itt hagyjon. A sok utalgatás és elejtett szavak egy egyre baljósabb képpé kezdtek összeállni a fejemben, ezért is akartam egyre görcsösebben nyílt és teljes magyarázatokat kapni. De megint falba ütköztem, és tudtam, hogy várnom kell egy újabb lehetőségre, aminek következtében talán végre sikerrel járok. Nem csak szép lassan kezdtem Alice testének a rabja lenni, de a titkai is egyre megszállottabbá tettek, aminek következtében kezdtem néha igencsak frusztrált lenni. Ez minden bizonnyal most is érződött a szexben, de Alice-nek nem igazán volt ez ellen kifogása. Sőt! Inkább nagyon is élvezte a hevességem és a vadságom, így nem volt csoda, hogy az újabb örült menet után ismét nevetve dőltünk el az ágyon.

- Sűrűbben kellene vitatkoznunk – szólalt meg kuncogva, majd a mellkasomra hajtotta a fejét. – Ez észveszejtő volt – kezdte sorolni az egosimogató jelzőit, amik egy elégedett mosolyt csaltak az arcomra.

- Tudom – tettem hozzá nevetve, aminek következtében ő is elnevette magát. – De jobban örülnék, ha nem a titkolózásod miatt fullasztanánk ki egymást az ágyban – tettem hozzá komolyabb hangnemben.

- Az ég szerelmére Damon, kérlek! Miért nem vagy képes megérteni és elfogadni azt, hogy nem foglak beavatni az életembe, ám ezt én sem várom el tőled – mondta nekem viszonylag higgadtan, bár láttam, hogy ez igencsak a nehezére esik.

- Lehet, én viszont semmi olyat nem rejtegetek senki elől, ami fenyegetővé vagy veszélyessé tenne mások szemében – feleltem neki őszintén, hátha ez a járható út nála.

- Miből gondolod, hogy veszélyes vagyok rád, vagy rátok? – kérdezte tőlem értetlenül és közben felült az ágyon, hogy rám nézzen.

- Elég nagy hatalmad van, és még Klaus-szal is könnyedén elbántál. Neki és neked is voltak olyan félszavas megjegyzéseitek, amik elég baljósak és ez nem tetszik nekem – feleltem neki összevont szemöldökkel, ami végül egy kicsit elgondolkoztatta őt.

- Hidd el Damon, hogy tőlem senkinek sem kell tartania a városban és Klaus se fog bántani senkit – mondta nekem halkan, ám nem tudtak meggyőzni a szavai.

- Miért is kellene ezt elhinnem neked? – kérdeztem tőle értetlenül, és én is felültem az ágyon. – Aki egy kicsit is fontos volt neked, azt ha jól értettem, Klaus mindig elintézte, és most látszólag én, Elena és Stefan az, akik a baráti listádon állnak, és akikre Klaus gondolkodás nélkül le fog csapni, ha te nem teszed azt, amit kér tőled. Szóval miután mind tulajdonképpen fenyegetettségben élünk, én ilyen esetekben nem szeretek tétlen lenni és soha nem is leszek az. Szeretem ismerni az ellenségeimet azért, hogy ha kell, akkor szembe tudjak velük szállni – foglaltam végül össze a gondolataimat, amik látszólag Alice-t ismét elgondolkoztatták.

- Az ellenségednek tartasz Damon? – kérdezte tőlem összevont szemöldökkel és kíváncsian várta a válaszom.

- Téged nem, de Klaus-t igen – feleltem végül magabiztosan. Döbbenten vettem észre, hogy tényleg igazat mondtam, és már egyáltalán nem Alice volt az, akitől tartottam. Nem gondoltam volna, hogy ő bármire is készülne ellenünk, és egyre biztosabb voltam abban, hogy korábban Elena-nak volt igaza, és Alice is csak Klaus áldozata.

- Ez nem változtat semmin Damon. Nem fogok többet beszélni neked a múltamról – felelte nekem határozottan, mire én mérgesen az égbe emeltem a tekintetem.

- Miért? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Mert ez a legjobb mindenkinek – mondta nekem egyszerűen.

- Honnan vagy ebben ennyire biztos? – kérdeztem fejcsóválva, ami látszólag megint gondolkodóba ejtett.

- Mert ezt tapasztaltam az évszázadok során Damon – felelte végül röviden és kissé letörten.

- Reménytelen vagy – feleltem végül keserűen és dühösen visszadőltem az ágyra.

- Itt maradjak éjszakára, vagy szeretnél egyedül lenni? – szólalt meg pár perccel később halkan, mire én értetlenül ránéztem.

- Ez semmin sem változtat – feleltem végül megadóan, mert sajnos valóban így volt. Ő halványan elmosolyodott, majd egy rövid csókért az ajkamra hajolt.

- Helyes – tette hozzá mosolyogva, amivel megint elérte azt, hogy minden dühöm elszállt, és megint csak rá koncentráltam. Én is megenyhültem, majd vigyorogva magamhoz öleltem ezt a kis pimasz, titkolózós, kívánatos kis boszorkát.

Ám a telefon pontosan tudja azt, hogy mikor szólaljon meg a lehető legrosszabb időpontban. Alice sokadik könyörgésére végül nevetve elengedtem őt, és ő vigyorogva halászta elő a földön heverő nadrágja zsebéből a telefonját.

- Szia Elijah! Miért keresel? – szólt bele jókedvűen Alice a készülékbe, majd visszaült mellém az ágyra és maga köré csavarta a takarót.

- Alice, beszélnünk kell – felelte kurtán a vonal másik végén az ős, ami még az én kíváncsiságom is felkeltette.

- Mondd csak, hallgatlak – felelte érdeklődve Alice, bár válasz nem érkezett pár másodpercig a kérésére.

- Személyesen – mondta végül nagyot sóhajtva Elijah. Alice értetlenül nézett maga elé, majd rám, és hirtelen az arca teljesen átváltozott. Határtalan öröm ült ki rá és fülig ért a szája.

- Találtál valamit, igaz? – kérdezte izgatottan Alice, és hirtelen olyan volt, mint egy kamaszlány, aki valami hihetetlen ajándékot kapott a szülinapjára.

- Nem egészen, nem erről van szó – felelte ismét köntörfalazva Elijah, ami végül a mosolyt is eltüntette Alice arcáról. Kezdett nagyon gyanússá válni nekem ez a hívás, és egy rossz megérzés lett úrrá rajtam. – Hol vagy most? – kérdezte feszülten az ős.

- Elijah, mi történt? – kérdezte aggódva Alice és a korábbi jókedvének már nyoma sem volt rajta.

- A Salvatore villában vagy? – kérdezte ismét kitérve a válasz alól Elijah, ami még rá se nagyon volt jellemző. Felültem az ágyon is összevont szemöldökkel figyeltem tovább Alice-t.

- James? Ugye nem, Elijah? Ugye nincs semmi baja? – kérdezte összeszorult torokkal Alice, és közben idegesen elkezdett remegni a telefon a kezében. Néma csend a vonal másik végén, és ekkor már tudtam jól, hogy Alice beletrafált. – Elijah! – szólalt meg feszülten Alice újra.

- Sajnálom Alice… Az emberem, aki szemmel tartotta őt most telefonált, hogy tegnap nagyon leromlott az állapota. A felesége kórházba vitette James-t, de… Pár órája meghalt – tette hozzá legalább annyi fájdalommal a hangjában Elijah, mint amennyit most magam előtt láttam Alice arcán.

Teljesen megfagyott és dermedten nézett rám, a szemeiben pedig egy pokoli fájdalom ült, ami szép lassan kezdte őt totálisan felemészteni. Fogalmam sincs, hogy észrevette-e, hogy a telefont kinyomta a kezében, és letette maga elé az ágyra. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, és azt sem sejtettem, hogy miként fog reagálni. Csak némán néztem őt, ő pedig mozdulatlanul, száraz szemekkel meredt maga elé.

Következő rész