2014. január 28., kedd

The Delena Fanfiction - 12. fejezet: A szeles város hívogat

Sziasztok!

Hát, vágjunk is bele a közepébe, és nézzük, hogy ezúttal mi játszódik le Elena fejében az előző fejezetben történt csók után.:) Ez a fejezet egy kicsit rövidebb lett az átlagosnál, de annál fontosabb dolgok történnek benne. Remélem, hogy elnézitek nekem ezt a kis malőrt.:(

Jó olvasást és komizzatok, ha van rám egy pici időtök.:)

Morwen


******************************


Reggel feltűnően fitten és jó kedvűen ébredtem, és azt hiszem, ehhez Damonnak nagyon is sok köze volt. Próbáltam nem bűntudattal visszagondolni a tegnap esti csókunkra, ahogy ő kérte tőlem. Talán egyszer az életben, tehetek olyat is, ami miatt nem kell bánkódnom. De azt, hogy mi lesz majd ezután és Damon mit fog majd gondolni kettőnkről… Vagy hogy én mit gondolok kettőnkről… Nos ezekre a választ egyáltalán nem tudtam.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben álltam be a zuhany alá, és még itt is csak erre tudtam gondolni. Damonra és arra az édes csókra, amit tegnap egymástól loptunk. Szívet melengető, forró és meghitt volt. Pont olyan, amire szükségem volt, és talán pont Damontól van erre szükségem. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt, hogy mennyi mindent köszönhetek neki, és hogy mennyire megváltozott. A szerelem megváltoztatta és ez csakis a javára vált. Pontosan olyan volt, akibe bármikor bele tudtam volna szeretni. A baj csak az volt, hogy ez talán valamikor már meg is történt, csak nekem nincs róla tudomásom.
Épphogy visszatértem a szobámba, a sokat emlegetett vámpírom hívott telefonon.
- Reggelt, ’Lena – köszöntött kedvesen, és ha jól sejtettem, épp egy 100 wattos vigyor ült az arcán. Ez viszont valahogy rám is átragadt, így mosolyogva köszöntöttem őt.
- Jó reggelt Damon – válaszoltam neki olyan vigyorral az arcomon, mintha egy 14 éves tini lennék, akit tegnap végre megcsókolt a hőn áhított szerelme. Talán ez a feltételezés nem is állt olyan messze a valóságtól, csak még én sem tudtam róla.
- Mit szólnál egy újabb utazáshoz? – kérdezte tőlem kíváncsian.
- Utazni? De mégis hova és miért? – kérdeztem értetlenül a telefonban.
- Reggel Liz hívott és egy új címet adott, ahol szerinte Stefan és Klaus lehetnek. Jobban mondva egy olyan címet adott, amiből szerintem a mostani tartózkodási helyük Chicago lehet.
- Damon, ez csodálatos. Mikor indulunk? – kérdeztem tőle lelkendezve.
- Azután, hogy magadra kaptál valamit, mert egy szál törölközőben maximum az ágyadig viszlek – szólalt meg váratlanul a hátam mögött Damon, amivel azt érte el, hogy ijedtemben felsikítottam, majd pillanatok alatt megfordultam és mérgesen farkasszemet néztem vele.
- Az ég szerelmére Damon, halálra ijesztettél – feleltem neki dühösen, a szívem pedig eközben még mindig annyira zakatolt, hogy majdnem kiugrott a helyéről.
- Nem ez volt a szándékom, bár tény, hogy vizesen és kipirulva is gyönyörű vagy – mondta nekem pimaszul, amivel elérte, hogy újra nagyon zavarba jöjjek. Sejthettem volna, a tegnapi csókunk pont arra volt jó, hogy adjam alá a lovat, mintha nem lett volna már eddig is eléggé rámenős.
Én csak mérgesen kinyomtam a telefont, amit az érkezése óta is görcsösen szorítottam a mellkasomhoz. Csak most fogtam fel, hogy már egyáltalán nincs szükségünk arra, hogy a kezemben tartsam, mert már szemtől szemben áll velem az, akivel az imént még megfelelő távolságban csevegtem.
- Nos, nem öltözöl fel? Azt hittem, hogy azonnal indulni akarsz – kérdezte tőlem kíváncsian, majd széles vigyor ült ki az arcára és közelebb lépett hozzám. – Vagy valami mást szeretnél?
Oh, istenem Damon Salvatore, egyszer tényleg te fogsz a sírba tenni! Túl közel volt, túl kevés levegő volt a szobában, és még az az egy szál törölköző is túl melegnek bizonyult, ami rajtam volt. Óvatosan hátrébb léptem, majd amint biztos távolságban voltam tőle, a fiókomhoz léptem és elkezdtem keresni magamnak valami fehérneműt. Hamar meg is voltam ezzel, ám arra nem számítottam, hogy Damon mögöttem áll, így amikor megfordultam, akkor egyenesen a karjaiba érkeztem. Ő kajánul rám vigyorgott, majd a kezemben tartott fekete szettre nézett.
- A piros vadítóbban állna rajtad, ezt le merném fogadni – felelte incselkedve, mire én úgy döntöttem, hogy most az egyszer a saját fegyverével vágok neki vissza.
- Nos, egyszer talán láthatod majd rajtam – feleltem kéjesen, majd beharaptam az alsó ajkam és óvatosan elléptem tőle és a fürdő felé vettem az irányt. Közben felkaptam az ágyról a ruháimat, amit még a zuhany előtt kikészítettem. Amint a fürdő ajtóba értem megfordultam, majd egy utolsó pillantást vetettem a még mindig döbbent Damonra.
- Vagy nem – tettem hozzá halkan, majd végignyaltam a felső ajkam és becsuktam magam mögött az ajtót.
Tudtam, hogy nagyon gonosz voltam szegénnyel, de úgy éreztem, hogy ideje, hogy most az egyszer megtudja, hogy milyen érzés az, ha a saját fegyvere ellene fordul. Ő is folyton hasonló dolgokat tett, totálisan zavarba hozva ezzel engem, és nem egyszer kellemetlen helyzetbe is. De én sosem viselkedtem így, ez nem én voltam, így tudtam, hogy amint kilépek a fürdőből, az első dolgom az lesz, hogy bocsánatot kérek tőle.
Miután visszatértem a szobámba immár felöltözve, Damont nem találtam sehol. Gyorsan az ablakhoz léptem, mert úgy sejtettem, hogy a kocsiban vár. Így is volt, ezért magamhoz vettem egy vékony blézert, majd leszáguldottam az emeletről és kirohantam az utcára. Hamar bepattantam a kocsiba, majd amint bekötöttem magam, Damon felé fordultam.
- Bocs az előbbiért, csak szerettem volna, ha egyszer megtudod, hogy milyen érzés, amikor a saját fegyvered használják ellened – feleltem neki bűnbánóan, mire ő érzelemmentes arccal felém fordult, de nem szólt egy szót em. – Tényleg sajnálom, nem akartam visszaélni az érzéseiddel.
- Semmi baj – szólalt meg váratlanul, majd hirtelen közel hajolt hozzám és gyengéden megcsókolt.
Ó, a szemét! Hogy én mennyire képes lennék most megfojtani őt egy kanál vízben! Kivéve persze, ha nem csókolna ennyire jól… És nem venné el ennyire az eszem… És nem lenne ennyire finom… Édes… Mámorító… És szenvedélyes, és… Hm, azt hiszem a gondolataim ismét kezdenek szétesni, a szívem is ötödik sebességbe kapcsolt és az eszem valahol máshol járt már. Egy kicsi kis motelszobában, ahol olyan dolgok történtek, amikre most azt kívántam, hogy bár emlékeznék. Biztos azok az emlékek is legalább ennyire mámorítóak és boldogsággal teliek, mint most ez a csók.
Damon végül olyan hirtelen vált el az ajkaimtól, amilyen hirtelen lecsapott rájuk. Én csak pislogva meredtem rá és közben igyekeztem megfelelő mennyiségű levegőt juttatni a tüdőmbe.
- Semmi baj – ismételte Damon a korábbi szavait, majd gonoszul elvigyorodott és beindította a motort. – Meg van bocsátva Elena – tette hozzá halkan kuncogva, én pedig még mindig nem tértem magamhoz a döbbenettől.
Oké, azt hiszem, hogy mindketten kezdjük túlságosan is átlépni azokat a bizonyos határokat, ami már nem mese. A baj csak az volt, hogy minden alkalommal azt szerettem volna, ha egyre beljebb és beljebb lépünk azokon a határokon belül. Mert Damonra már csak így tudtam gondolni. A szerelme felemésztett, a tüze égetett, de annyira jól esett ez a fajta megsemmisülés a karjaiban, hogy újra és újra át akartam élni. Már képtelen voltam annak látni, aminek régen Stefan és Caroline lefestették őt. Nem láttam benne a rosszat, mert egyszerűen nem volt benne. Megvoltak a maga elvei és szabályai és ő ezek szerint élt, más véleményére pedig mindig magasról tett. Olyan nagy baj lenne az, hogy mindig a saját feje után megy? Olyan nagy baj, hogy mindig küzd azért, amit akar, és soha nem adja fel? Nem, egyáltalán nem volt baj, sőt. Ez volt az a makacsság és önfejűség, amit régen annyira utáltam benne, de ezek azok is, amiket most már felettébb tisztelni és becsülni tudtam benne.
A kettőnk helyzete pedig… Nos, barátok voltunk, ebben már úgy tűnik, hogy félig-meddig meg is állapodtunk. Sok mindent tettünk már együtt, sok közös emlékünk volt, amik összekovácsoltak minket, és amiknek a segítségével jobban megismertük egymást. De ami a legfontosabb az az, hogy nagyon is hasonlóak voltunk és túlságosan is jó páros voltunk. Van egyáltalán értelme küzdenem az ellen, ami egyre erősebben és egyre határozottabban kezd kialakulni közöttünk? Tudom, hogy meg akarom találni Stefant, de hogy vele is akarok-e majd lenni… Erre már nem mertem volna határozottan igent mondani.
Elgondolkozva néztem végig a mellettem ülő férfin, aki elmélyülten figyelte az utat, amin haladtunk. Egy apró mosoly bujkált a szája szegletében, ami néha az őrületbe tudott kergetni, de a legtöbbször csak mosolyt csalt az arcomra, vagy boldogságot csempészett a szívembe. Szerettem a mosolyát, mert általa valami olyan világba tudtam mindig kerülni, ahol nincs fájdalom, csak öröm és felhőtlen boldogság. Valóban ennyi lenne az egész? Ez lenne az, amit úgy hívnak, hogy szerelem? Amikor már csak a jót és a szépet látod a másikban, és az összes hibájával együtt felnézel rá? Amikor minden apró mosoly az arcán örömtáncra invitálja a szíved? Amikor az érintése nyomán lángra gyúlsz, és sosem akarsz abból a bűvkörből kikerülni, amibe újra és újra bevonz, és amiben újra és újra olyan boldoggá tesz, mint még soha senki?
Hitetlenül megráztam a fejem és közben próbáltam ésszerűen összeszedni azt, amire jutottam. Már csak azt nem értettem, hogy miért nem tudtam soha ezeket a dolgokat ilyen logikusan végiggondolni. Szeretem őt? A válaszban most már egyre biztosabb voltam és pontosan tudtam azt is, hogy döntöttem. Végre tisztán láttam azt, hogy mi a szerelem, és hogy ez az érzés igazából kihez köt engem.
- Min gondolkodsz Napsugár? – kérdezte tőlem Damon a kedvenc mosolyommal az arcán, majd kíváncsian rám nézett.
- Semmi különösön – feleltem neki sejtelmesen, majd mosolyogva kényelembe helyeztem magam az ülésben. Bekapcsoltam a rádiót, amiben épp egy vidám, boldog dal szólt.
A dal vidámsága rám is átragadt így az ismerős részeket együtt énekeltem az előadóval, közben pedig tudomást sem akartam venni Damon vigyoráról, ami látszólag levakarhatatlanul az arcára ragadt. Magamban pedig én is fülig érő szájjal vigyorogtam és élveztem azt a forró és bizsergető érzést, ami újra és újra körbeölelte a szívem. Magába szippantott, a mennyekbe varázsolt, begyógyította a fájó sebeket és örömöt csempészet minden apró sejtembe. A testem is szinte életre kelt, együtt dalolt az énekesnővel és olyan mámorban úszott, mint talán még soha. Mosolyogva Damon-ra néztem, aki csak egy hitetlen fejcsóválással vette tudomásul, hogy újra szól a refrén, én pedig ismét hangosan énekelek. A legszebb mégis az volt az egészben, hogy végre tudtam, hogy ennek a forró érzésnek a kiváltója és a középpontja az a férfi, aki itt ül mellettem, és akinek ezúttal teljes boldogságban fogtam meg a kezét a sebváltó felett, és így haladtunk tovább az utunkon Chicago felé.

8 megjegyzés:

  1. Nem csak Elenat töltötte el boldogsággal ez a helyzet/fordulat, hanem engem is. Végre, hosszú ideje én is vigyorogok olvasás közben (a te szavaiddal élve, mint a vadalma. A tegnapi novella nagyon mélyen és övön alul ütött, semmi gond túl élem... valahogy) és melegség tölti el szivem. Ezt a fejezetet "rongyosra" olvasom, biztos. Annyira édesek, annyira összeillenek. Nagyon kellett már egy ilyen fejezet, rettenetesen hiányoltam. A legszomorúbb az, hogy nagyon messze lesz ennek folytatása, de se baj jön a Kötelék 2. Köszönöm szépen, tényleg hálás vagyok azért amit csinálsz. Nagyon sokat jelent nekem és sokszor kihúzott a pácból amikor magam alatt voltam/vagyok. Nem kis munkád van benne ez meg is látszik minden fejezetnél, minden novelládnál. Gratulálok. :):):D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vadalmám!:)
      Jaj szegénykém, nem gondoltam volna, hogy ennyire megviselt téged a tegnapi novella... Ennyire hatott?:o Uh... Emiatt gondoltam amúgy még egy fejezetet, hogy kicsit oldjam majd a kialakított feszültséget bennetek. De csak talán jövő héten hozom a másik részt. Ahhoz képest, hogy mennyien elolvastátok, csak négy embernek volt róla véleménye.:(
      De örülök, hogy ez a fejezet ennyire jó kedvre derített és tetszett.:) A következő is egy nagyon szép kis rész lesz, és nem is tudom... Lehet, hogy valamikor hozok majd belőle egy részletet is.:)
      Az írás pedig... Szívből csinálom Nektek és magamnak is.:) Nincs mit köszönnöd.:) Én örülök, hogy van egyáltalán valaki, akinek ez jelent valamit és akit meg tud érinteni.:) El sem tudom mondani, hogy mekkora öröm ez nekem.:) Főleg, amikor ezt végül szóvá is teszitek.:)

      Törlés
  2. Szia Morwen!

    Rövid, de fontos, és tartalmas. Nekem pont megfelelt ez a kis rész, tényleg nagyon érzelmes lett. Szinte éreztem Elenában a gondolatait megelevenedni, és ez jó. Könnyen átélhető. Várom majd a kövit!;)
    Puszi,
    Cleo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Cleo!:)

      Örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy most is leírtad a véleményed.:))
      Puszi neked is:)

      Törlés
  3. Tetszett, jó végre látni, hogy mindketten boldogok és Elena is végre eldöntötte, hogy boldog Damon mellet. Várom a következő részt, és igen csak kíváncsi vagyok mi fog történni benne, mert a címe érdekes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát még a következő rész tartalma.:) Lesz abban minden: hideg is meleg is.:) De jóóó lesz, és szerintem tetszeni fog az is Nektek.:) Mostanában sok mérföldkő volt, és a következő is az lesz :)

      Törlés
  4. Szia. Hát nem is tudom hogy mit mondjak talán azt hogy: fantaszrikus. Örülök hogy Elena végre belátta hogy szereti Damon-t. És a többiekkel együtt várom a kövit. :) ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Adrus!
      Örülök, hogy tetszett neked.:) Hát igen, lassan, de biztosan Elena is ráeszmél a dolgokra és az érzéseire.:) De azért még messze a történet vége.:)

      Törlés