Sziasztok!
Hát, vágjunk is bele a közepébe, és nézzük, hogy ezúttal mi játszódik le Elena fejében az előző fejezetben történt csók után.:) Ez a fejezet egy kicsit rövidebb lett az átlagosnál, de annál fontosabb dolgok történnek benne. Remélem, hogy elnézitek nekem ezt a kis malőrt.:(
Jó olvasást és komizzatok, ha van rám egy pici időtök.:)
Morwen
******************************
Reggel feltűnően fitten és jó kedvűen ébredtem, és azt
hiszem, ehhez Damonnak nagyon is sok köze volt. Próbáltam nem bűntudattal
visszagondolni a tegnap esti csókunkra, ahogy ő kérte tőlem. Talán egyszer az
életben, tehetek olyat is, ami miatt nem kell bánkódnom. De azt, hogy mi lesz
majd ezután és Damon mit fog majd gondolni kettőnkről… Vagy hogy én mit
gondolok kettőnkről… Nos ezekre a választ egyáltalán nem tudtam.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben álltam be a zuhany alá,
és még itt is csak erre tudtam gondolni. Damonra és arra az édes csókra, amit
tegnap egymástól loptunk. Szívet melengető, forró és meghitt volt. Pont olyan,
amire szükségem volt, és talán pont Damontól van erre szükségem. Nem tudtam
figyelmen kívül hagyni azt, hogy mennyi mindent köszönhetek neki, és hogy
mennyire megváltozott. A szerelem megváltoztatta és ez csakis a javára vált.
Pontosan olyan volt, akibe bármikor bele tudtam volna szeretni. A baj csak az
volt, hogy ez talán valamikor már meg is történt, csak nekem nincs róla
tudomásom.
Épphogy visszatértem a szobámba, a sokat emlegetett vámpírom
hívott telefonon.
- Reggelt, ’Lena – köszöntött kedvesen, és ha jól sejtettem,
épp egy 100 wattos vigyor ült az arcán. Ez viszont valahogy rám is átragadt, így
mosolyogva köszöntöttem őt.
- Jó reggelt Damon – válaszoltam neki olyan vigyorral az
arcomon, mintha egy 14 éves tini lennék, akit tegnap végre megcsókolt a hőn
áhított szerelme. Talán ez a feltételezés nem is állt olyan messze a
valóságtól, csak még én sem tudtam róla.
- Mit szólnál egy újabb utazáshoz? – kérdezte tőlem
kíváncsian.
- Utazni? De mégis hova és miért? – kérdeztem értetlenül a
telefonban.
- Reggel Liz hívott és egy új címet adott, ahol szerinte
Stefan és Klaus lehetnek. Jobban mondva egy olyan címet adott, amiből szerintem
a mostani tartózkodási helyük Chicago lehet.
- Damon, ez csodálatos. Mikor indulunk? – kérdeztem tőle
lelkendezve.
- Azután, hogy magadra kaptál valamit, mert egy szál
törölközőben maximum az ágyadig viszlek – szólalt meg váratlanul a hátam mögött
Damon, amivel azt érte el, hogy ijedtemben felsikítottam, majd pillanatok alatt
megfordultam és mérgesen farkasszemet néztem vele.
- Az ég szerelmére Damon, halálra ijesztettél – feleltem
neki dühösen, a szívem pedig eközben még mindig annyira zakatolt, hogy majdnem
kiugrott a helyéről.
- Nem ez volt a szándékom, bár tény, hogy vizesen és
kipirulva is gyönyörű vagy – mondta nekem pimaszul, amivel elérte, hogy újra
nagyon zavarba jöjjek. Sejthettem volna, a tegnapi csókunk pont arra volt jó,
hogy adjam alá a lovat, mintha nem lett volna már eddig is eléggé rámenős.
Én csak mérgesen kinyomtam a telefont, amit az érkezése óta
is görcsösen szorítottam a mellkasomhoz. Csak most fogtam fel, hogy már
egyáltalán nincs szükségünk arra, hogy a kezemben tartsam, mert már szemtől
szemben áll velem az, akivel az imént még megfelelő távolságban csevegtem.
- Nos, nem öltözöl fel? Azt hittem, hogy azonnal indulni
akarsz – kérdezte tőlem kíváncsian, majd széles vigyor ült ki az arcára és
közelebb lépett hozzám. – Vagy valami mást szeretnél?
Oh, istenem Damon Salvatore, egyszer tényleg te fogsz a
sírba tenni! Túl közel volt, túl kevés levegő volt a szobában, és még az az egy
szál törölköző is túl melegnek bizonyult, ami rajtam volt. Óvatosan hátrébb léptem,
majd amint biztos távolságban voltam tőle, a fiókomhoz léptem és elkezdtem
keresni magamnak valami fehérneműt. Hamar meg is voltam ezzel, ám arra nem
számítottam, hogy Damon mögöttem áll, így amikor megfordultam, akkor egyenesen
a karjaiba érkeztem. Ő kajánul rám vigyorgott, majd a kezemben tartott fekete
szettre nézett.
- A piros vadítóbban állna rajtad, ezt le merném fogadni –
felelte incselkedve, mire én úgy döntöttem, hogy most az egyszer a saját
fegyverével vágok neki vissza.
- Nos, egyszer talán láthatod majd rajtam – feleltem
kéjesen, majd beharaptam az alsó ajkam és óvatosan elléptem tőle és a fürdő
felé vettem az irányt. Közben felkaptam az ágyról a ruháimat, amit még a zuhany
előtt kikészítettem. Amint a fürdő ajtóba értem megfordultam, majd egy utolsó
pillantást vetettem a még mindig döbbent Damonra.
- Vagy nem – tettem hozzá halkan, majd végignyaltam a felső
ajkam és becsuktam magam mögött az ajtót.
Tudtam, hogy nagyon gonosz voltam szegénnyel, de úgy
éreztem, hogy ideje, hogy most az egyszer megtudja, hogy milyen érzés az, ha a
saját fegyvere ellene fordul. Ő is folyton hasonló dolgokat tett, totálisan
zavarba hozva ezzel engem, és nem egyszer kellemetlen helyzetbe is. De én sosem
viselkedtem így, ez nem én voltam, így tudtam, hogy amint kilépek a fürdőből,
az első dolgom az lesz, hogy bocsánatot kérek tőle.
Miután visszatértem a szobámba immár felöltözve, Damont nem
találtam sehol. Gyorsan az ablakhoz léptem, mert úgy sejtettem, hogy a kocsiban
vár. Így is volt, ezért magamhoz vettem egy vékony blézert, majd leszáguldottam
az emeletről és kirohantam az utcára. Hamar bepattantam a kocsiba, majd amint
bekötöttem magam, Damon felé fordultam.
- Bocs az előbbiért, csak szerettem volna, ha egyszer
megtudod, hogy milyen érzés, amikor a saját fegyvered használják ellened –
feleltem neki bűnbánóan, mire ő érzelemmentes arccal felém fordult, de nem
szólt egy szót em. – Tényleg sajnálom, nem akartam visszaélni az érzéseiddel.
- Semmi baj – szólalt meg váratlanul, majd hirtelen közel
hajolt hozzám és gyengéden megcsókolt.
Ó, a szemét! Hogy én mennyire képes lennék most megfojtani
őt egy kanál vízben! Kivéve persze, ha nem csókolna ennyire jól… És nem venné
el ennyire az eszem… És nem lenne ennyire finom… Édes… Mámorító… És
szenvedélyes, és… Hm, azt hiszem a gondolataim ismét kezdenek szétesni, a
szívem is ötödik sebességbe kapcsolt és az eszem valahol máshol járt már. Egy
kicsi kis motelszobában, ahol olyan dolgok történtek, amikre most azt kívántam,
hogy bár emlékeznék. Biztos azok az emlékek is legalább ennyire mámorítóak és
boldogsággal teliek, mint most ez a csók.
Damon végül olyan hirtelen vált el az ajkaimtól, amilyen
hirtelen lecsapott rájuk. Én csak pislogva meredtem rá és közben igyekeztem
megfelelő mennyiségű levegőt juttatni a tüdőmbe.
- Semmi baj – ismételte Damon a korábbi szavait, majd
gonoszul elvigyorodott és beindította a motort. – Meg van bocsátva Elena –
tette hozzá halkan kuncogva, én pedig még mindig nem tértem magamhoz a
döbbenettől.
Oké, azt hiszem, hogy mindketten kezdjük túlságosan is
átlépni azokat a bizonyos határokat, ami már nem mese. A baj csak az volt, hogy
minden alkalommal azt szerettem volna, ha egyre beljebb és beljebb lépünk
azokon a határokon belül. Mert Damonra már csak így tudtam gondolni. A szerelme
felemésztett, a tüze égetett, de annyira jól esett ez a fajta megsemmisülés a
karjaiban, hogy újra és újra át akartam élni. Már képtelen voltam annak látni,
aminek régen Stefan és Caroline lefestették őt. Nem láttam benne a rosszat,
mert egyszerűen nem volt benne. Megvoltak a maga elvei és szabályai és ő ezek
szerint élt, más véleményére pedig mindig magasról tett. Olyan nagy baj lenne
az, hogy mindig a saját feje után megy? Olyan nagy baj, hogy mindig küzd azért,
amit akar, és soha nem adja fel? Nem, egyáltalán nem volt baj, sőt. Ez volt az
a makacsság és önfejűség, amit régen annyira utáltam benne, de ezek azok is, amiket
most már felettébb tisztelni és becsülni tudtam benne.
A kettőnk helyzete pedig… Nos, barátok voltunk, ebben már
úgy tűnik, hogy félig-meddig meg is állapodtunk. Sok mindent tettünk már
együtt, sok közös emlékünk volt, amik összekovácsoltak minket, és amiknek a
segítségével jobban megismertük egymást. De ami a legfontosabb az az, hogy
nagyon is hasonlóak voltunk és túlságosan is jó páros voltunk. Van egyáltalán
értelme küzdenem az ellen, ami egyre erősebben és egyre határozottabban kezd
kialakulni közöttünk? Tudom, hogy meg akarom találni Stefant, de hogy vele is
akarok-e majd lenni… Erre már nem mertem volna határozottan igent mondani.
Elgondolkozva néztem végig a mellettem ülő férfin, aki
elmélyülten figyelte az utat, amin haladtunk. Egy apró mosoly bujkált a szája
szegletében, ami néha az őrületbe tudott kergetni, de a legtöbbször csak
mosolyt csalt az arcomra, vagy boldogságot csempészett a szívembe. Szerettem a
mosolyát, mert általa valami olyan világba tudtam mindig kerülni, ahol nincs
fájdalom, csak öröm és felhőtlen boldogság. Valóban ennyi lenne az egész? Ez
lenne az, amit úgy hívnak, hogy szerelem? Amikor már csak a jót és a szépet
látod a másikban, és az összes hibájával együtt felnézel rá? Amikor minden apró
mosoly az arcán örömtáncra invitálja a szíved? Amikor az érintése nyomán lángra
gyúlsz, és sosem akarsz abból a bűvkörből kikerülni, amibe újra és újra bevonz,
és amiben újra és újra olyan boldoggá tesz, mint még soha senki?
Hitetlenül megráztam a fejem és közben próbáltam ésszerűen
összeszedni azt, amire jutottam. Már csak azt nem értettem, hogy miért nem
tudtam soha ezeket a dolgokat ilyen logikusan végiggondolni. Szeretem őt? A
válaszban most már egyre biztosabb voltam és pontosan tudtam azt is, hogy döntöttem.
Végre tisztán láttam azt, hogy mi a szerelem, és hogy ez az érzés igazából
kihez köt engem.
- Min gondolkodsz Napsugár? – kérdezte tőlem Damon a kedvenc
mosolyommal az arcán, majd kíváncsian rám nézett.
- Semmi különösön – feleltem neki sejtelmesen, majd
mosolyogva kényelembe helyeztem magam az ülésben. Bekapcsoltam a rádiót, amiben
épp egy vidám, boldog dal szólt.
A dal vidámsága rám is átragadt így az ismerős részeket
együtt énekeltem az előadóval, közben pedig tudomást sem akartam venni Damon
vigyoráról, ami látszólag levakarhatatlanul az arcára ragadt. Magamban pedig én
is fülig érő szájjal vigyorogtam és élveztem azt a forró és bizsergető érzést,
ami újra és újra körbeölelte a szívem. Magába szippantott, a mennyekbe
varázsolt, begyógyította a fájó sebeket és örömöt csempészet minden apró
sejtembe. A testem is szinte életre kelt, együtt dalolt az énekesnővel és olyan
mámorban úszott, mint talán még soha. Mosolyogva Damon-ra néztem, aki csak egy
hitetlen fejcsóválással vette tudomásul, hogy újra szól a refrén, én pedig
ismét hangosan énekelek. A legszebb mégis az volt az egészben, hogy végre
tudtam, hogy ennek a forró érzésnek a kiváltója és a középpontja az a férfi,
aki itt ül mellettem, és akinek ezúttal teljes boldogságban fogtam meg a kezét
a sebváltó felett, és így haladtunk tovább az utunkon Chicago felé.
Nem csak Elenat töltötte el boldogsággal ez a helyzet/fordulat, hanem engem is. Végre, hosszú ideje én is vigyorogok olvasás közben (a te szavaiddal élve, mint a vadalma. A tegnapi novella nagyon mélyen és övön alul ütött, semmi gond túl élem... valahogy) és melegség tölti el szivem. Ezt a fejezetet "rongyosra" olvasom, biztos. Annyira édesek, annyira összeillenek. Nagyon kellett már egy ilyen fejezet, rettenetesen hiányoltam. A legszomorúbb az, hogy nagyon messze lesz ennek folytatása, de se baj jön a Kötelék 2. Köszönöm szépen, tényleg hálás vagyok azért amit csinálsz. Nagyon sokat jelent nekem és sokszor kihúzott a pácból amikor magam alatt voltam/vagyok. Nem kis munkád van benne ez meg is látszik minden fejezetnél, minden novelládnál. Gratulálok. :):):D
VálaszTörlésSzia Vadalmám!:)
TörlésJaj szegénykém, nem gondoltam volna, hogy ennyire megviselt téged a tegnapi novella... Ennyire hatott?:o Uh... Emiatt gondoltam amúgy még egy fejezetet, hogy kicsit oldjam majd a kialakított feszültséget bennetek. De csak talán jövő héten hozom a másik részt. Ahhoz képest, hogy mennyien elolvastátok, csak négy embernek volt róla véleménye.:(
De örülök, hogy ez a fejezet ennyire jó kedvre derített és tetszett.:) A következő is egy nagyon szép kis rész lesz, és nem is tudom... Lehet, hogy valamikor hozok majd belőle egy részletet is.:)
Az írás pedig... Szívből csinálom Nektek és magamnak is.:) Nincs mit köszönnöd.:) Én örülök, hogy van egyáltalán valaki, akinek ez jelent valamit és akit meg tud érinteni.:) El sem tudom mondani, hogy mekkora öröm ez nekem.:) Főleg, amikor ezt végül szóvá is teszitek.:)
Szia Morwen!
VálaszTörlésRövid, de fontos, és tartalmas. Nekem pont megfelelt ez a kis rész, tényleg nagyon érzelmes lett. Szinte éreztem Elenában a gondolatait megelevenedni, és ez jó. Könnyen átélhető. Várom majd a kövit!;)
Puszi,
Cleo
Szia Cleo!:)
TörlésÖrülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy most is leírtad a véleményed.:))
Puszi neked is:)
Tetszett, jó végre látni, hogy mindketten boldogok és Elena is végre eldöntötte, hogy boldog Damon mellet. Várom a következő részt, és igen csak kíváncsi vagyok mi fog történni benne, mert a címe érdekes.
VálaszTörlésHát még a következő rész tartalma.:) Lesz abban minden: hideg is meleg is.:) De jóóó lesz, és szerintem tetszeni fog az is Nektek.:) Mostanában sok mérföldkő volt, és a következő is az lesz :)
TörlésSzia. Hát nem is tudom hogy mit mondjak talán azt hogy: fantaszrikus. Örülök hogy Elena végre belátta hogy szereti Damon-t. És a többiekkel együtt várom a kövit. :) ♡
VálaszTörlésSzia Adrus!
TörlésÖrülök, hogy tetszett neked.:) Hát igen, lassan, de biztosan Elena is ráeszmél a dolgokra és az érzéseire.:) De azért még messze a történet vége.:)