2014. február 11., kedd

18+!!! Damon's Fanfiction - 9. fejezet: Egy veszélyes játék kezdete

Sziasztok!

Haj-jaj... Hát ez a nap is eljött. Amikor a történet elindult, akkor azt ígértem Nektek, hogy ebben bizony nagyon fel fogom kavarni az állóvizet és igencsak a saját határaimat fogom feszegetni, főleg a felnőtt tartalmú fejezetekben. És ez bizony Titeket is próbára fog tenni szerintem, vagyis fogalmam sincs, hogy miként fogjátok ezeket majd fogadni. Szóval az őrület a mai nappal szépen lassan, de biztosan a kezdetét is veszi. Hogy miért is mondom ezt? Nos azért, mert ebben a regényben rekordszámú, összesen 17 darab (!!!) felnőtt tartalmú fejezetet fogtok kapni. Nos igen, erre a regényemre már igencsak joggal rá lehet sütni a szexregény jelzőt. De ez nem azt jelenti, hogy mindig az lesz a középpontban, hanem azt, hogy a főhőseimet, Alice-t és Damon-t ezúttal egy teljesen másik, egy nagyon is rögös úton fogom végigvinni a happy end-ig.

A mai fejezet... Nos, talán többeteket meg fog döbbenteni, de arra kérek mindenkit, hogy ne adjátok fel akkor, amikor a fejezet közepén leesett az állatok.:) De most csapjunk is bele a közepébe, és a fejezet végén hozzáfűzök majd még pár szót a történésekhez.:)

Morwen

Figyelem! Innentől kezdve nem csak a felnőtt tartalmú fejezetek fognak megszaporodni, hanem a részekben több káromkodás, obszcén szó is elhangzik majd!



**********************



Miután több, mint egy hét eltelt Alice eltűnése óta, lassan Elena is megnyugodott és ezután már többször fordultak meg Stefan-nal a villában. Még mindig eléggé haragudott rám Elena, de az igazat megvallva, nem igazán érdekelt a dolog. Én nekem ez a helyzet tökéletesen megfelelt, és ő is majd megszokja ezt valahogy.
Késő délután volt már, amikor ők valami csoda folytán még mindig a villában lebzseltek, így ismét kerülgethettük egymást a nagy házban. Én már az esti adag whisky-met fogyasztottam el, amikor váratlanul betoppant Alice az ajtón.
- Nocsak, nocsak! Az eltévelyedett bárányka hazatért – szólaltam meg vigyorogva, és már alig vártam, hogy Elena és Stefan képébe vágjam elégedetten azt, hogy: „én megmondtam”. Kellett nekik annyit aggódni… Látszólag kutya baja se volt a kis csavargó boszinak. Az én kis csábító, csavargó, kívánatos boszimnak… Hm, azt hiszem, hogy jobban örülök annak, hogy megkerült, mint ha szimplán csak végleg eltűnt volna.
- Neked is szia, Damon – felelte Alice csípősen, ám amint végignézett rajtam, elmosolyodott. Hm, ezek szerint a visszatérésével mi is ott folytatunk mindent, ahol abbahagytuk. Helyes, legalább a dolgok ezen részét kellően kiélvezhetem majd.
Ám mielőtt bármit is tehettem volna, Elena robogott le a lépcsőn, és szó nélkül Alice karjaiba omlott.
- Hál Istennek, jól vagy – fakadt ki megkönnyebbülten, majd boldogan nézett a döbbent barátnőjére, aki látszólag nem értette, hogy miért viselkedik így vele Elena. – Halálra aggódtuk magunkat miattad – mondta Elena csendesen, majd alaposan végignézett Alice-en, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valóban jól van-e.
Eközben Stefan is csatlakozott hozzánk, és láttam rajta, hogy ő is megkönnyebbült, hogy előkerült a boszi.
- Örülök, hogy itt vagy Alice. Tényleg nagyon aggódtunk érted – szólalt meg mosolyogva Stefan is. Nocsak! Ezek tényleg máris beleestek ebbe a kis boszorkába. Hihetetlen… Mit kell úgy odáig lenni érte? Na jó, én is odáig voltam érte, de más értelemben. Az én „aggódásom” csakis szexuális töltetű volt, szóval…
- Ne haragudjatok rám, kérlek, de egyszerűen nem gondoltam volna, hogy ennyire megijesztelek majd titeket az eltűnésemmel – szólalt meg bűnbánóan Alice, félbeszakítva ezzel a gondolataimat. – Végre sikerült elérnem, hogy újra lássam a fiam, és ezért utaztam el Elijah-val. Miután hazaértünk, akkor Klaus gúnyosan hozzám vágta, hogy rajta kerestetek engem, így amint tudtam, azonnal idejöttem – mesélte el Alice a kis történetét, ami tökéletesen egybevágott az én elképzeléseimmel.
- Szóval csak elutaztál egy kis időre? – kérdezte Elena megkönnyebbülten, és nem tudtam nem észrevenni, hogy kitartóan kerüli a pillantásom.
- Nos, megmondtam, vagy megmondtam, hogy felesleges aggódni miatta? – szólaltam meg elégedetten, majd felpattantam a kanapéról és közelebb sétáltam hármójukhoz.
- Nem bírtad ki, hogy ezt ne vágd hozzánk, igaz? – csattant fel keserűen az öcsém, mire én csak jóízűen elnevetettem magam.
- Hisz ismersz öcsi, vágyálmom újra és újra a fejedhez vágni azt, ha valamiben beigazolódik a sejtésem, vagy ha egyszerűen csak igazam van – feleltem neki vigyorogva, majd Alice-re néztem. Azonnal eltűntettem a mosolyt az arcomról, mire ő kíváncsian felhúzta a szemöldökét.
Ezután viszont hirtelen előtte termettem, majd két pillanattal később szorosan, a nyakánál fogva a falhoz préseltem őt.
- Mit mondtam neked a falhoz préselésekről? – kérdezte tőlem halkan, majd váratlanul elmosolyodott.
Elena eközben ijedten felsikoltott, és szinte azonnal mellettünk termett.
- Damon, azonnal engedd őt el – felelte nekem dühösen.
- Eszemben sincs – szóltam oda neki félvállról, de már nem igazán fogtam fel a saját szavaimat sem. Alice tekintete ismét rabul ejtett, újra tűzbe gyúltam, aminek következtében végül éhesen lecsaptam az ajkaira. Halványan érzékeltem magam mellett, hogy Elena szép lassan eltűnik, mi pedig egyre mohóbban kapunk a másik után. Lassan lazítottam a szorításomon Alice nyakán, ami valójában egyáltalán nem lehetett fájó számára, mert csak az Elena-éknak való közjáték miatt igyekeztem úgy tenni, mintha teljes erőből fojtogatnám. Alice is azonnal átlátta a helyzetet, és mivel egy csepp ellenkezést sem véltem felfedezni a tekintetében, ezért bátran csaptam le az imént a csábító ajkaira.
Nem nagyon érdekelt, hogy Elena vagy Stefan még a házban vannak-e, így aztán bátran fedeztem fel ismét a csodás testet, ami újra szorosan hozzám simult. Alice is hamar lángra kapott, előtört belőle az annyira áhított vadmacskám, és tapasztaltan barangolta be a mellkasom, majd pillanatok alatt az ingem gombjait kezdte el babrálni. Nocsak! Ritka, amikor a nő határozottan veszi kézbe a dolgokat, és ennyire nyíltan a tudtomra adja, hogy mit akar. Ez különösen tetszett benne, így végül én sem haboztam tovább, és gyorsan megszabadítottam őt a felsőjétől. Ekkor tűnt csak fel, hogy most is, mint legutóbb a derekamra kulcsolta a lábait, még több szenvedélyt életre hívva ezzel belőlem. Pillanatok alatt egymásba gabalyodtunk, és tudtam jól, hogy most végre az enyém lesz!
Szenvedélyesen simítottam végig a combján, és mivel kezdett nagyon zavarni a nadrágja, ezért szorosan magamhoz öleltem őt, majd pár pillanat múlva már az emeleten dőltünk el az ágyamra. Ő hangosan zilálva csókolta végig a nyakam, én pedig egy érzéki felfedezőútra indultam a testén. A melltartója még rajta volt, így pillanatok alatt megszabadítottam őt tőle. Nem tévedtem, valóban csodás keblei voltak, amik egyszerűen sóvárogtak az ajkaim után. Nem is tétováztam tovább, így engedelmesen fogadtam el a meghívást és érzékien vettem kezelésbe a két halmot. Alice kéjesen felnyögött, miközben én kitartóan és éhesen nyaltam végig és izgattam a melleit. Őrjítő látványt nyújtott így, pontosan úgy, ahogy sejtettem. Kezei céltudatosan simítottak végig az arcomon, majd a mellkasomon, le egészen a nadrágomig. Én eme tette nyomán azonnal lecsaptam újra az ajkaira, majd hagytam, hogy ő maga fosszon meg a nadrágomtól. Úgy éreztem, hogy hamarosan felrobbanok, ha nem tehetem véges határidőn belül a magamévá. Férfiasságom kőkeményen lüktetett, amit nem voltam rest hozzápréselni, ezzel is a tudtára adva azt, hogy mennyire kívánom őt. Ő erre kéjesen megemelte a csípőjét és még mohóbban kapott az ajkaim után, de sajnos volt még köztünk pár akadályozó ruhadarab, amiknek úgy gondoltam, hogy ideje sürgősen búcsút intenünk. Így aztán ismét elváltam a duzzadt ajkaitól, elindultam lefelé, és miután a melleit is elhagytam pár csók kíséretében, utána a nadrágját vettem célba, amit hamar el is tűntettem róla. Ám már kezdtem eléggé türelmetlen lenni, így a fehérneműjét is azonnal száműztem mellé a földre. Alice erre pillanatok alatt felült az ágyon, majd mohón az ajkaimra vetette magát. Őrjítő volt! Egy igazán kívánatos, kiéhezett és szabadelvű nő! Azonnal a lényegre tért, és türelmetlenül megszabadított az alsónadrágomtól. Ezután viszont óvatosan és érzékien végigsimított a meredező férfiasságomon, aminek nyomán azt hittem, hogy végleg elvesztem az eszem. Hirtelen visszadöntöttem őt az ágyra, majd befészkeltem magam a combjai közé, felkészülve az édes egyesülésre, amire már túlságosan is vágytam. Borzasztóan nedves és hívogató volt, és amikor nekifeszültem, akkor az ő teste is kéjesen ívbe feszült. Ám ahogy lassan kezdtem elmerülni benne, éreztem, hogy valami nincs rendben. Azonnal feltűnt, hogy összerezzent a karjaimban, és biztos voltam benne, hogy fájdalmat okoztam neki. Eléggé kíméletes voltam vele, így nem értettem, hogy mi lehet a probléma. Ezután még lassabban folytattam az utam az édes és hívogató szűk bejáratba, amikor is a kitűnő vámpír érzékeknek hála éreztem, hogy valami apró akadályba ütköztem. Nem igazán gondolkoztam el a dolgon, így aztán végül folytattam az utam egészen addig, míg teljesen össze nem olvadtam vele.
Alice viszont teljesen lemerevedett és ezzel elérte azt, hogy én is kizökkentem. Lassan elváltam az ajkaitól, majd értetlenül az arcára néztem, ami valóban fájdalmat tükrözött. Szorosan lehunyta a szemét, majd mély levegőket vett, és ezzel végül lassan az én fejemben is minden értelmet nyert. Szűz…
Döbbenten néztem rá, és lassan felfogtam, hogy a kijelentésem már nem helytálló, mert már csak volt… Szűz volt. Tagadhatatlanul benne voltam és az apró akadály, amit majdnem félúton éreztem… Na nem, ezt egyszerűen nem értem! Mégis, hogy lehet ez? Hogy ismerhettem ennyire félre? Igazán vadító, tüzes és szexre éhesnek tűnt, és biztos voltam abban, hogy volt már dolga férfiakkal. Tévedtem? A válasz tagadhatatlanul alattam hevert, és most már értettem azt is, hogy miért érzem őt ennyire őrülten szűknek.
A francba, én ezt kibaszottul nem akartam! Én csak szerettem volna egy kicsit szórakozni, de az a tény, hogy neki még férfi a közelében sem volt… Egyszerűen képtelen lettem volna ezt figyelmen kívül hagyni, és minden bizonnyal örökre tönkre is tettem volna ezzel a szexuális életét. Volt már régen dolgom egy-két szűz lánnyal, és azokra az esetekre nem is igazán voltam büszke... Mindig igyekeztem élvezni az életet, szerettem a szexet, de sosem akartam semmit tenni a másik rovására, vagy csak szimplán fájdalmat okozni nekik szex közben. Akármennyire is egy önző alak voltam, az ágyban az adott teljes kielégülést nekem is, ha a partnerem maradéktalanul élvezte a hancúrozást, és nem panaszkodott a teljesítményemre.
De most már nem volt mit tenni, szó szerint benne voltam a dolgok sűrűjében, és nem volt már visszaút… Így aztán óvatosan Alice ajkaira hajoltam, és gyengéden megcsókoltam őt. Izgató volt ez a csók is, és hamar elkezdtem élvezni azt az irányt, amerre ezután tereltem az együttlétünket. Ő egy pillanatra összerezzent a csókom nyomán, de aztán hamar viszonozta a lassú és érzéki nyelvtáncot. A kezemmel végigsimítottam a bársonyos arcán, amire ő boldogan belemosolyodott a csókba. Még mindig nem akartam megmozdulni benne, mert korábbi tapasztalataim lévén nagyon is jól tudtam azt, hogy mennyire fájdalmas tud az lenni a másiknak. Igyekeztem időt hagyni neki, hogy megszokja a méretemet, ám közben pokoli nehéz volt azt megállni, hogy ne kezdjek el mozogni abban a szűk és csábító hüvelyében.
Alice lágyan és érzékien viszonozta a csókomat, mire én lassan a melleit is újra kezelésbe vettem. Lágyan simítottam végig rajtuk, majd az oldalán és az egész testén körbejárt a kezem. Tudtam jól, hogy az első alkalmat sosem élvezik a nők, és ez igencsak elkezdett frusztrálni… Emiatt aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok a lehetetlennel. Óvatosan megmozdultam benne, de csakis azért, hogy lassan kihúzódjak belőle. Éreztem rajta, hogy egy kicsit megremegett és feszült lett, minden bizonnyal azért, mert nem tudta, hogy mire készülök.
Amint lassan elváltam a testétől, megéreztem a vér csábító és tagadhatatlan illatát. Tényleg nem tévedtem, sikeresen elvettem a szüzességét, ráadásul az akaratom ellenére. Még mindig hihetetlen volt ez számomra, de aztán hamar újra magamhoz tértem és folytattam azt, amibe belekezdtem. Lassan elszakadtam az ajkaitól, majd újra egy érzéki felfedezőútra indultam a testén. Ó jólesően sóhajtozott a munkámat dicsérve, ám amikor az ajkammal pontosan oda érkeztem, ahol az imént még majd szétfeszítettem őt… Nos érthető volt, hogy összerezzent, de végül nem tiltakozott semmi ellen. Óvatosan és lágyan kezdtem el izgatni és kényeztetni őt a számmal, amire egy kéjes sóhaj tört elő belőle. A kezeim eközben folyton a testét barangolták be, és kezdtem én is minden mozzanatát élvezni ennek az érdekes együttlétnek. Fogalmam sem volt arról, hogy egy ilyen jólelkű és önzetlen lány miért pont rám, egy vámpírra, egy köztudottan nőfaló férfira akarta elpazarolni a szüzességét. De aztán eljutottam egy olyan pontra, amikor már inkább tetszett ez a fajta megtiszteltetés. Jó érzés volt, hogy ennek ellenére is az ujjam köré tudtam csavarni, most viszont bizonyítani akartam, hogy megérte ezt tennie. Lassan, de végül újra elkezdte élvezni ő is az együttlétet, és ezt a szaggatott légzése és a néha megemelkedő csípője adta a tudtomra. Helyes, lassan, de biztosan haladunk. Miután egyre szaporábban kapkodta a levegőt, úgy gondoltam, hogy ideje szintet ugranunk. Óvatosan elmerültem benne az egyik ujjammal, és mivel gond és fájdalom nélkül fogadott magába, ezért azonnal a másik ujjammal is csatlakoztam. Igen, iszonyatosan szűk volt, ami őrjítően hatott rám is… Kőkemény és minden bizonnyal kissé véres férfiasságom az ágynak passzíroztam, ezzel is kicsit visszanyerve magam felett a kontrollt. Iszonyatosan kívántam őt, és minden erőmre szükségem volt, hogy ne hatoljak bele ismét, és ne vegyem számára túlságosan is kegyetlenül birtokba a testét. De aztán próbáltam higgadt maradni, és élvezni azt, ahogy a két ujjam lassan és kitartóan elkezdett benne mozogni. Ki és be… Újra és újra… Érzékien, lágyan, és borzasztóan izgatóan. Fogalmam sincs, hogy meddig csináltam ezt, de közben az ajkammal sem voltam rest kényeztetni őt. Azt hiszem, hogy egyre jobban kezdett felengedni a teste, és már kezdte ezt a részét is élvezni a dolgoknak. Az apró összehúzódások az ujjaim körül, és az újra és újra megemelkedő csípője… Igen, igen, eddig jó úton haladok, csak bírjam ép ésszel végigcsinálni, mert lassan az ágyat fogom megerőszakolni, annyira vágytam újra a szűk, és tűzforró hüvelyében lenni.
Rendben, eddig minden jól halad, és azt hiszem, hogy jöhet a következő lépcső. Óvatosan még egy ujjam belé vezettem, amire ő ismét egy kicsit összerezzent. Hagytam neki megint egy kis időt, és miután úgy gondoltam, hogy kellően megszokta ezt a méretet is, újra elkezdtem benne mozogni. Lassan, gyengéden, és közben a nyelvem is érzékien csókolta őt végig mindenhol. Iszonyatosan kívánatos volt, és ahogy egyre jobban ellazult, és kezdte egyre jobban élvezni ezt is… Igyekeztem továbbra is türelmes lenni, de ez igencsak a nehezemre esett, mert tudtam jól, hogy a következő, ami beléhatol, az már nem a negyedik ujjam lesz.
Alice egyre szaporábban kapkodta a levegőt és miután a hüvelye is egyre ütemesebben szorult rá az ujjaimra, úgy döntöttem, hogy eléggé jó és sikeres munkát végeztem. Lassítani kezdtem a tempón, majd amikor az ajkaimmal is leálltam, végül óvatosan és gyengéden kihúztam belőle az ujjaimat. Nem igazán érdekelt a vér csábító illata, mert már túlságosan is sokat vártam arra, hogy újra benne legyek, és rá most sokkal jobban vágytam. Így aztán gyorsan végighúztam a kezem mindkét oldalát a lepedőn, majd lassan végigcsókolva Alice testét, újra elindultam az ajkai felé. Amikor végül célba értem, akkor ismét gyengéden és lágyan csókoltam meg őt, amit ő készséggel fogadott és a kezeit is hamar a nyakam köré kulcsolta.
Nos, akkor fussunk neki még egyszer… Már tényleg iszonyúan vágytam rá, ezért valóban nem volt egyszerű továbbra is türelmesen és megfontoltan beléhatolni. Lassan, érzékien, és iszonyatosan őrjítően… Csak ne robbanjak azonnal, mert még korántsem értem el a célomat vele kapcsolatban! Végül sikerrel jártam, és ő sem rezzent össze úgy, mint korábban. Amikor teljesen benne voltam, akkor most is hagytam neki egy pici időt, majd aztán végre elkezdtem a lassú és mámorító mozdulatokat, amikre már annyira vágytam. A testét most sem voltam rest végigsimítani újra és újra, amit ő boldogan fogadott és jutalmazott meg egy-egy apró, érzéki sóhajjal és csókkal. Pár perccel később határozottan megfogtam a jobb kezét, majd lecsúsztattam kettőnk közé. Ő szerencsére azonnal vette a lapot és elkezdte izgatni magát, aminek következtében elkezdett ezúttal körülöttem is lassan, de végül egyre sűrűbben összehúzódni. Őrjítő volt ezt a számára ismeretlen, és csodálatos utat bejárni vele, bevezetni őt a szex rejtelmeibe, és maradéktalanul élvezni az együttlétet, ami biztos voltam abban, hogy hamarosan a végéhez közeledik. Továbbra is óriási önuralomra volt szükségem, amit nem könnyítettek meg Alice apró és halk nyögései az ajkamba és néha a fülembe. Még mindig borzasztóan szűknek éreztem, de látszólag már ő is élvezte azt, hogy majdnem szó szerint szétfeszítem őt, mert annyira kívánom. Az izmai egyre sűrűbben reagáltak, aminek következtében egy picit gyorsítottam a tempónkon, de csak éppen annyira, hogy mélyebben és izgatóbban tudjak benne újra és újra elmerülni.
Tényleg kezdtem azt hinni, hogy lassan megőrülök, mert fogalmam sem volt arról, hogy meddig bírom még visszafogni magam. Talán Alice is érzékelte ezt rajtam, mert a csókjaim minden bizonnyal feszültebbek és kissé keményebbek lettek. Ez úgy tűnt, hogy rá is hat, mert éreztem, hogy a keze is egy kicsit gyorsabb tempóban dolgozik kettőnk közt. Az ajkaiból egyre mélyebb és érzékibb sóhajok törtek elő, és amikor csodák csodájára ívbe feszült alattam és köröttem a teste, azt hittem, hogy menten felrobbanok a gyönyörtől. Éhesen kaptam a csábító ajkai után, és néhány erőteljes mozdulattal nem csak az ő orgazmusát sikerült teljessé tennem, mert végül én is átéltem vele a kéjt, ami bevallom őszintén, talán kielégítőbbre sikerült, mintha csak lezavartunk volna egy gyors menetet.
Alice ernyedten ölelt ezután magához, majd egy gyengéd csókban forrtak ismét össze az ajkaink. Pár perccel később lassan kihúzódtam belőle, bár tudtam jól, hogy ezek után már egyáltalán nem fogok neki ezzel fájdalmat okozni. Eldőltem mellette az ágyon, aminek következtében végül összebújtunk és a takaró is valahogy ránk került.
- Köszönöm – szólalt meg talán már félálomban, mire én csak halkan hümmögtem egyet. Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék erre. Szívesen? Nem hinném… Igazából egy kissé mérges voltam most rá, mert én egyáltalán nem akartam egy ilyen fajta hancúrozásba belebonyolódni. Nekem nem ilyen céljaim és terveim voltak vele, és ezeket ő most alaposan keresztül húzta. De ki tudja… Talán eztán minden úgy folytatódik majd, ahogy korábban elterveztem: egy laza, mindenkit kielégítő, szenvedélyes kapcsolat. Úgy legyen!
Jólesően fordultam hanyatt az ágyon és csendben elkezdtem bámulni a sötét plafont. Valami belül mélyen nem hagyott nyugodni, ám fogalmam sem volt arról, hogy mi. Eléggé zavart a dolog és talán percekig el is merengtem, és közben akaratlanul is a múlt heti megismerkedésünk és azok a túlfűtött alkalmak jártak a fejemben, amikor is tulajdonképpen felébredt bennünk a vágy a másik iránt.
De aztán valami olyan jutott az eszembe, aminek következtében teljesen lefagyott az arcomról a mosoly és döbbenetemben még az ágyon is felültem.
„Van egy fiam.” „Haldoklik.” „Elijah-val meglátogattuk őt” – kísértetiesen visszhangoztak a fejemben Alice korábbi szavai, amik végül teljesen letaglóztak most. Értetlenül néztem a mellettem alvó boszorkányra, és fogalmam sem volt arról, hogy akkor most mégis mi van és mit is kellene hinnem. Van egy fia?! De hiszen épp az imént feküdtem le vele, és tagadhatatlanul szűz volt! Mégis mi a… Nem, ezt nem értem, ez egyszerűen…
Egyre dühösebb és idegesebb lettem, aminek következtében végül kipattantam az ágyból. Ő nem ébredt fel erre a hirtelen mozdulatra, de nem is akartam, hogy ez megtörténjen, mert jelenleg annyira mérges voltam rá, hogy biztos voltam abban, hogy megölöm, ha most felébred és én pedig neki szegezhetem a kérdéseimet. Ez… Ez egyszerűen lehetetlen! Nem lehet egyszerre anya és egy olyan lány, aki az imént vesztette el a szüzességét! Nem, ez egyszerűen…
Izzott bennem a düh és tudtam jól, hogy most nem leszek hajlandó válaszok nélkül elengedni őt, mert most már kurvára untam azt, hogy a bolondját járatta velem, hazudott, és teljesen hülyének nézett! Ezt már nem hagyhattam szó nélkül, és ki fogom deríteni, hogy mégis mi a franc ez az egész!

***********************
Nos, kezeket fel, ki az akinek leesett a fejezet közben az álla, és még "időben" eszébe jutott az, ami Damon-nak csak a fejezet végén?:) Mit gondoltok, mi lehet ez az egész, és mi áll a háttérben? A másik pedig: vajon Alice tényleg hazudott volna? Az előző fejezetben olvashattátok, hogy Elijah-val meglátogatta a fiát, szóval... Mi a tippetek, mi történt valójában?:)
Azt hiszem, hogy nem okozok túl nagy meglepetést azzal, ha elmondom, hogy a következő fejezet címe az lesz, hogy Inkvizíció.  Igen, Damon válaszokat akar és egy cseppet sem lesz kíméletes Alice-szel. Hogy sikerrel jár-e... Mikor történik olyan, hogy Damon nem éri el a célját?:)
És még egy fontos kérdés: mit gondoltok Damon viselkedéséről annak kapcsán, ahogy a felismerése után Alice-szel bánt az ágyban?
Ha van véleményetek... Tudjátok, tűkön ülve várom.:)

Puszi Mindenkinek!

Morwen

Ui: Pénteken érkezik a Kötelékek 2. újabb fejezete, viszont az a nap Valentin nap is egyben, szóóóóóóval.... Mivel a történeteimben is nem véletlenül van nagyon fontos szerepe a szerelemnek, ezért ennek örömére két fejezetet kaptok majd.:) Egy Kötelékek 2.-t és egy The Delena Fanfiction-t.:) Vagyis jövő kedden érkezik a Damon's Fanfiction következő része.:)
 

7 megjegyzés:

  1. Hát egy valamit megtanultam már a sorozat alatt, és pedig azt, hogy ne fussak üres köröket vagy, hogy ne fussak a szekér elé a lovak helyett. Nos, ebből kindulva kiváncsian várom a további fejleményeket. Tetszett és semmi pénzért nem hagytam volna annyiba a fejezet közepén, sőt inkább kiváncsivá tettél. Természetesen türelmetlenül várom már pénteket, köszi és puszi. Boldog Valentin napot kivánok neked. :):):) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is Maresz.:) Szóval nem találgatsz?:p Sebaj.:) A jövő heti részben fény derül mindenre.:) Vagyis nem mindenre, de néhány dologra igen:)

      Törlés
  2. Kedves Morwen!

    Igen, ez határozottan nem a te stílusod, mégis, úgy írtad meg, mintha világ életedben hasonlókat írtál volna. Gratula hozzá! Egy hét? Olyan sokáig kell várni?:( Na mindegy, a jó dolgokhoz idő kell! Azért siess vele:P
    (Kedvenc részem lett ;) )

    Puszi,
    Cleo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Cleo!

      Köszönöm a gratulációdat.:) Azt megkérdezhetem, hogy hogy értetted azt, hogy nem az én stílusom? A storyra gondoltál ezen a téren, vagy magára a megfogalmazásokra, leírásokra, illetve ahogy tálaltam azt?

      Kedvenc részed lett?:o Mi lesz veled akkor később?:)

      Puszika:)

      Törlés
  3. Jó lett a rész, picit furcsa volt a stílus, de kell a változatosság. Damon neki kezd válasz gyűjtésnek, nyomába ér annak az inkvizíció? Az biztos az érdekes rész lesz, és alig várom a pénteket. Csak így tovább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem lesz majd kíméletes kedden Damon, az biztos.:) Utólag így is picit finomítanom kellett a fejezeten, hogy befogadható legyen.
      Hogy érted azt, hogy furcsa volt a stílus? Maga a tartalmi rész volt más, vagy magában az írásban, a megfogalmazásokban volt nagyon más?

      Törlés
    2. Csak maga a megfogalmazás volt furcsa/új, de amúgy jó volt rész.

      Törlés