2014. április 29., kedd

Kötelékek 2. - 9. fejezet

Sziasztok!

A Damon's Fanfiction dömping után ismét Kötelékek, és ma rendhagyó módon egy hosszabb fejezet kerül terítékre. Mit is mondhatnék hozzá azon kívül, hogy jó olvasást?:) Azt, hogy jó szórakozást!:)

Morwen

*******************

Alyssa elvarázsoltan vezetett hazafelé, és folyton az a bizonyos csók járt a fejében. Még mindig az ajkán vélte érezni Alex forró csókját, és ez nagyon zavarba hozta. Túlságosan is megkedvelte a fiút és ez egy kicsit megijesztette. Tudta, hogy élete legnagyobb baklövését követi el azzal, hogy holnap ismét találkozni fog vele. Pár nap és elhagyja az apjával Mystic Falls-t, Alexandert pedig soha többé nem fogja látni. A gondolatra a szíve is összeszorult, és magában titokban átkozta a döntését, amiért másnap ismét találkozni fog a fiúval. De azt is tudta, hogy örökre bánná azt, ha nem töltene annyi időt Alexanderrel, amennyi csak megadatott neki. Ismerte magát annyira, hogy ebben biztos legyen, így ezzel próbálta magát nyugtatni. Egy őrültség az életben, ami ki tudja, hogy az ő esetében meddig tart, belefér. Az életének az irányítása talán már soha sem lesz az ő kezében. Most viszont rajta állt a döntés, és úgy határozott, hogy ad Alexnek egy esélyt. Egy rövid, de talán annál boldogabb esélyt.
Önkéntelenül is elmosolyodott, amikor újra és újra lejátszotta a fejében azt a gyengéd csókot. Lágyan az ajkához ért, és hagyta, hogy a szája fülig érjen a boldogságtól. Nem igazán tudta, hogy mi történik vele, de az igazat megvallva, nem is érdekelte. Most először felelőtlen akart lenni, és nem érdekelte, hogy ennek milyen következményei lesznek. A szívét újra és újra körbejáró forróság teljesen megrészegítette, és nem volt hajlandó ezt az érzést elengedni. Bármibe is kerül ez majd neki, most nem akart gondolkodni. Egy kicsit önző akart lenni, és megragadni azt a cseppnyi örömöt az életében, ami most türelmetlenül az ajtaján kopogtatott Alex képében.
Alyssa-nak fogalma sem volt arról, hogy mikor érkezett vissza a házukhoz és, hogy mióta áll a kocsi feljárón és bámul ki a sötét éjszakába, fel sem fogva, hogy mi van előtte. Lassan állította le a motort, majd elmerengve szállt ki az autóból és indult be a házba. Amikor belépett, csak egy halk „sziá-t” és egy „jó éjt apá-t” mondott a nappaliban elmélyülten dolgozó Damonnak, aki döbbenten nézett utána, de Alyssa ügyet sem vetve rá ment fel a szobájába. Damon nem tulajdonított nagy jelentőséget a lánya viselkedésének. Úgy vélte, hogy csak megbabonázta Mystic Falls varázsa és szomorú volt, hogy hamarosan el kell hagyniuk az államot. Akkor Damonnak fogalma sem volt arról, hogy ennél távolabb nem is állhat a valóságtól a feltételezése.
*
Alyssa mosolyogva hasalt el az ágyán, és maga sem tudta, hogy hány év óta most először merült el boldogan a rá váró öntudatlan állapotba és az édes álmokba, amiket most számára az éjszaka tartogatott.
Reggel olyan jókedvűen ébredt, hogy azt hitte, boldogságában az egész világot képes lenne átölelni. Egyszerűen szárnyalt, és fel volt dobódva, mint aki a reggelt vér helyett tetemes mennyiségű energia itallal indította volna. Pillanatok alatt felöltözött és rá se mert nézni a tükörképére, mert nem akarta bevallani magának, hogy ma különösen nőies és szexy darabokat kapott magára. A szőke paróka és a kontaktlencse már rajta volt, így ebben a szerelésben száguldott le a lépcsőn.
Damont ugyanúgy a nappaliban találta, mintha a férfi az éjszakai megérkezése óta el sem mozdult volna a számítógép elől.
- Este jövök apa – mondta vidáman Alyssa, majd váratlanul az apja mellé száguldott, és egy puszit nyomott az arcára. Damonnak ideje se volt reagálni, mert Alyssa pillanatok alatt kisietett a házból és az autóval hamar el is indult.
Damon döbbenten nézett a lánya után, aki már percek óta elhagyta a házat. Úgy érezte, hogy lassan kezd a fejében összeállni a kép, és ez a kép egy cseppet sem tetszett neki. Lassan a kezébe temette az arcát, és hitetlenül megrázta a fejét.
- Nem lehettél ilyen ostoba Alyssa – mondta halkan maga elé Damon. Minden apa álma és egyben rémálma is az, amikor a lánya szerelmes lesz. Álom, mert minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke boldog lenne, és ezért a legjobbat akarja neki. Rémálom, mert ez egyben a gyermeke elvesztését is jelentette, és azt a félelmet, hogy talán túlságosan is megsebzi a szerelem a gyermeke szívét. De Damonnak nem ez fájt a legjobban. Tudta jól, hogy az ő helyzetükben egy kapcsolat halálra lenne ítélve. Alyssa sem akarná, hogy a szerelme veszélyben éljen, és ha Victor-ról volt szó, ez biztosan várt Alyssa választottjára. A velük való menekülést sem akarhatta senkinek sem ő, sem Alyssa. Ahhoz akkora mértékű, vagy talán nagyobb szerelem kell, mint ami az övé és Elena-é volt. Erre viszont az adott körülmények miatt, a sok titok és a keserűségek közt nem sok esélyt látott.
Tudta, hogy minél előbb beszélnie kell erről Alyssa-val. Tisztában volt azzal, hogy a lánya is pontosan tudja ezeket, de valamiért nem akarja, vagy nem hajlandó figyelembe venni a körülményeket. Talán még nem túl késő, hogy időben visszarángassa a lányát a valóság talajára. Biztos volt abban, hogy emiatt újra össze fognak veszni, de muszáj, hogy észhez térítse Alyssa-t, hogy amíg még van rá lehetősége, addig szálljon ki a kapcsolatból.
Nagyon nehezen tudott ezután Damon koncentrálni a dolgára és tovább foglalkozni az útjukkal. Most már még biztosabb volt abban, hogy egy hét múlva, ha törik, ha szakad, el kell indulniuk.
*
Alyssa boldogan parkolt le a szokásos helyén, tisztes távolságra a Salvatore villától. Igyekezett lenyugtatni magát, és miután ez többé-kevésbé sikerült, elindult a ház felé. Amikor belépett az ajtón, elmosolyodott és vidáman indult el a könyvtárba, hogy ezúttal valami régi olvasnivalóval üsse el az időt estig. Amint belépett a helyiségbe, a földbe gyökerezett a lába a látványtól. Alexander a kanapén ült és mosolyogva nézett a rá.
- Hát te? – csúszott ki Alyssa száján a gyors kérdés, mire Alex arcán a mosoly kiszélesedett.
- Neked is szia! – felelte kedvesen a fiú, majd megpaskolta maga mellett a kanapét, hogy üljön le mellé a lány.
- Nem gondoltam, hogy ilyen korán itt leszel – mondta halkan Alyssa, miután leült Alex mellé.
- El sem mentem innen – felelte mosolyogva Alex, mire Alyssa hitetlenül megrázta a fejét. – Nos? Most már bevallod?
- Bevallani? Mit? – kérdezte értetlenül Alyssa.
- Azt, hogy tegnap is és ma is miattam tértél vissza a villába – mondta vidáman Alex, mire Alysssa az égbe emelte a tekintetét. – Sose fogom megszokni a szőkét és a barna szemeket – tette hozzá fejcsóválva Alex, mire Alyssa rádöbbent, hogy még mindig rajta van a szokásos szerelése. Gyorsan lekapta magáról, majd közömbösen Alex-re nézett, de közben játékosan megrebegtette a pilláit.
- Most jobb? – kérdezte halkan, mire Alex elnevette magát.
- Sokkal jobb – felelte mosolyogva a fiú, majd kíváncsian felhúzta a szemöldökét. – Szóval? Ügyesen próbálsz kitérni a válasz alól, de nem jött össze.
- Ha úgyis tudod a választ, akkor miért akarod erővel kiszedni belőlem? – kérdezte hitetlenül Alyssa, és magában remélte, hogy nem fogja tovább faggatni a fiú, mert esze ágában sem volt bevallani neki, hogy nagyon is kedveli őt.
- Ó, nem lenne az erővel – mondta fejcsóválva Alex, majd Alyssa legnagyobb döbbenetére közelebb hajolt hozzá. – De olyan jó hallani, hogy én sem vagyok közömbös neked – tette hozzá egy olyan angyali mosollyal és mellé könyörgő szemekkel, hogy Alyssa képtelen volt megtagadni tőle a választ.
- Igen, azért jöttem ma el, hogy találkozzak veled. Mert meg akarlak jobban ismerni – mondta nagyot nyelve Alyssa, és érezte, hogy fülig pirul, miközben Alex áthatóan fürkészte az arcát.
- És tegnap? – kérdezte Alex, továbbra sem tágítva a témától.
- Ennyi nem elég? Telhetetlen vagy? – kérdezte csipkelődve Alyssa, mire Alex kedvesen rámosolyogott. Túl angyali volt számára ez a mosoly, és úgy érezte, képtelen bármit is megtagadni ettől a fiútól, így nem csodálta, hogy félig-meddig bevallotta neki, hogy számára sem közömbös. Bár erre szerinte már magától is rájött Alex, aki mint látta, szintén nem szenvedett hiányt az egója terén.
- Ha rólad van szó, akkor igen. Túlságosan is telhetetlen vagyok – felelte magabiztosan a fiú.
- Fogadok, hogy minden nőnek ezt mondod – felelte szem forgatva Alyssa, majd dühösen hátradőlt a kanapén, megnövelve ezzel a távolságot közte és a férfi között. Maga sem értette, hogy miért kapta fel ilyen hirtelen a vizet és miért dühítette a tudat, hogy ő is csak egy lehet a sok nő közül, akiket Alex lépten nyomon csak szédít az udvarias szövegeivel.
- Ha nem rólad lenne szó, most dühösen itt hagynálak, mert még a feltételezésed is sértő, hisz egyáltalán nem ismersz még engem, mégis könnyedén ítélkezel felettem – felelte komoran Alex és nagyot sóhajtva ő is hátradőlt a kanapén.
- Vagy nagyon őszinte és meggyőző tudsz lenni, vagy életem legnagyobb baklövése lesz, hogy megismertelek – mondta nagyot sóhajtva Alyssa, és próbálta ezen kijelentésével oldani a kettejük közé beállt feszültséget.
- És mit gondolsz, melyik az igaz? – kérdezte kimérten Alex, továbbra sem pillantva a lányra.
- Vagy az első, vagy tényleg ostoba vagyok – felelte Alyssa halkan, majd kíváncsian ránézett Alex-re, hátha a férfit végigmérve rájöhet a válaszra.
- Látom tele vagy megannyi bizonytalansággal és nehezen bízol meg az emberekben – mondta szomorúan Alex, majd az égbe emelte a tekintetét, és meredten elkezdte tanulmányozni a plafont, amit immár napok óta előszeretettel tettek mindketten.
- Elég sok mindent megosztottam veled magamról, az életemről és a múltamról, úgyhogy szerintem érthető, hogy miért vagyok ilyen – felelte halkan Alyssa. Szerette volna ismét kellemesebb légkörben eltölteni az idejét a fiúval, így a maga módján próbált bocsánatot kérni a sértésért, amit szerinte okkal feltételezett a fiúról.
- Ebben igazad van – felelte megadóan Alex. – Csak én vagyok néha túlságosan is türelmetlen akkor, amikor valamit nagyon akarok.
Alyssa érezte, hogy vér tódul az arcába, és zavartan elkapta a tekintetét Alex-ről, és ő is visszahelyezkedett a helyére és hirtelen roppant érdekesnek találta a szemközti poros könyvespolcokat. Mikor már jó ideje nem szólalt meg egyikük sem, Alex törte meg ismét a csendet.
- Érzem, hogy az egyik részed nagyon is meg akar ismerni engem, de a másik túlságosan is ellenkezik, és nem akarja, hogy a veled együtt járó nehéz sorsot is a nyakamba kapjam – mondta komoran Alex, és miután Alyssa-ra nézett, tudta, hogy beletrafált. Óvatosan közelebb hajolt Alyssa-hoz, megfogta az egyik kezét, a másikkal pedig finoman Alyssa arcához ért, hogy a lány ránézzen. – Mi lenne, ha te csak egyszerűen hallgatnál a szívedre, a döntést pedig rám bíznád, hogy vállalom-e veszélyt, amiről beszéltél nekem?
- Fogalmad sincs, hogy mire vállalkoznál Alex – felelte Alyssa letörten és a szemeit is lesütötte, hogy a férfi ne lássa meg a könnyeit. – Számomra nincs jövő. Az, hogy még én és az apám élünk, az egyszerűen csoda. Előlük nem lehet örökké menekülni, de ezt sem én, sem apám nem akarjuk beismerni. Én senki másnak nem akarok ilyen jövőt, pláne nem neked.
- Szerintem pontosan tudom, hogy mire vállalkozok és meg tudok vele birkózni Lyssa – felelte magabiztosan Alex. – Csak engedd el magad és hagyd, hogy a szíved most az egyszer helyetted döntsön és járja a maga útját.
- Nem lehet Alex – felelte sírva Alyssa, majd felnézett a fiúra. Annyira szerette volna, ha működhetne ez az egész, de valami mindig visszarángatta a valóság talajára és tudta, hogy alig pár napot tölthet csak a fiúval, akin viszont látszott, hogy ennyivel nem elégedne meg. És ő? Ő képes lenne beérni ennyivel? Egy hét, és aztán el tudja majd engedni Alex-et? A szíve fájdalmas dobbanása azt jelezte, hogy aligha bírná ezt megtenni, pedig még alig ismeri Alex-et.
- Mindent lehet Lyssa, csak akarni kell – felelte kedvesen Alex, majd óvatosan letörölte Alyssa könnyeit. Alyssa jólesően felsóhajtott, majd hirtelen Alex vállába temette az arcát. A fiú engedelmesen átölelte a lányt, lágyan simogatta a hátát, és várta, hogy megnyugodjon a karjaiban. Egy finom csókot nyomott Alyssa fejére, majd még jobban magához ölelte őt. Mikor végre Alyssa megnyugodott és elhajolt tőle, ő kedvesen ránézett és letörölte a maradék könnyeket a lány arcáról.
- Nézd Lyssa, az én életem sem volt könnyű és olyan régóta nem volt okom egy cseppnyi örömet is érezni, hogy most úgy kapaszkodok belé, mint akinek az élete múlik rajta – mondta Alex komoly hangon, elérve ezzel, hogy Alyssa figyelmesen hallgassa őt. – És valóban, így is van. Hiába vagyunk vámpírok, az élet bármikor véget érhet, nekem is és neked is. Nem vagyok hajlandó tovább megfosztani magam az örömtől, ezért kérlek téged is arra, hogy merjünk kockáztatni, amíg még lehet. Használjuk ki azt a kis boldogságot, amit néha az ölünkbe pottyant a sors.
Alyssa sokáig nem szólt semmit sem, csak lassan értelmezte magában Alex minden szavát. Tudta, hogy igaza van a férfinak, de akkor sem akart önző lenni vele, és nem akart egy lehetetlen sorsot a fiúra mérni, ami vele együtt járna.
- Nem lehetek ennyire önző veled – mondta ki hangosan is a gondolatait Alyssa.
- Nem vagy önző, amennyiben én is ezt akarom – válaszolta határozottan a fiú. – De tudod mit? Ne beszéljünk most többet erről. Inkább beszéljünk másról, ismerjük meg egymást.
Alyssa nagyot sóhajtott, majd kelletlenül bólintott. Nem tudta figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy még mindig fogják egymás kezét, ami túlságosan is jól esett neki. Alex csak a szavaiban volt rámenős, de a tettei és a gesztusai törődésről és mély tiszteletről árulkodtak. Egyszer sem bántotta meg őt, mindig udvarias volt vele, és tudta, hogy hol a határ és meddig mehet el vele. Akárhova is vezetett a mostani beszélgetésük, a kézfogás egyáltalán nem volt tolakodó, sőt. Jóleső, helyénvaló és kellemes volt Alyssa számára. Sokkal finomabb érzéseket kavart fel benne a fiú érintése, mint előző nap, és ez most még boldogabbá tette őt. Úgy gondolta, hogy talán most először lehet egy kicsit önző, és engedi, hogy jól érezze magát Alex-szel.
- Mit szeretnél tudni? – kérdezte halkan Alyssa, majd kíváncsian Alex-re nézett.
- Mondjuk kezdjük a legelején – mondta Alex boldogan. – Hány éves vagy?
- 80 – mondta röviden Alyssa.
- Wow, igazi öreglány – mondta nevetve Alex, mire Alyssa az égbe emelte a tekintetét.
- Te beszélsz? Mivel tegnapelőtt legyőztél, idősebb kell, hogy legyél nálam öregapó – mondta csipkelődve Alyssa.
- Igaz, én pont a duplája vagyok – felelte büszkén Alex. – Kereken 160 vagyok.
Alyssa elismerően felhúzta a szemöldökét és igyekezett úgy tenni, mintha nem különösebben lepte volna meg ez az információ. Eddig úgy tudta, hogy az ereje pont dupla annyi, mint amennyi a vele egykorú teremtetett vámpíroknak van. Így neki olyan erősnek kellett volna lennie, mint egy 160 éves teremtetett vámpírnak. Most viszont úgy tűnt, hogy a valósan megélt kor, mint Alex esetében is, több erőt rejtett, mint amivel ő rendelkezett.
- Nos? Csak nem meglepődtél Lyssa? – kérdezte Alex nevetve. – Esélyed sem volt velem szemben.
- Ebben ne legyél annyira biztos – mondta durcásan Alyssa, de belül mélyen tudta, hogy talán igaza van Alex-nak. Nem értette, hogy miért nem volt képes kiegyenlítetten küzdeni Alex-szel és azt sem tudta, hogy miért nem kerekedett felül a fiún. Ő lenne ennyire gyenge, vagy tényleg közel azonos erejük van?
- Ne duzzogj már Lyssa, majd mutatok neked pár trükköt és akkor lesz esélyed a sokkal idősebb vámpírok ellen is – mondta bíztatón Alex, mire Alyssa lassan megenyhült és bólintott. Nem rágódott tovább a vereségén, és nem is látta értelmét.
- Látszik, hogy öreg vagy, mert a memóriáddal már gondok vannak – szólalt meg Alyssa csipkelődve, más felé terelve ezzel a témát.
- Mire célzol ezzel? – kérdezte értetlenül a fiú.
- Arra, hogy amikor bemutatkoztam, világosan elmondtam, hogy Alyssa-nak hívnak, de te tegnap óta, amióta elköszöntünk egymástól, rendszeresen Lyssa-nak szólítasz – felelte egyszerűen Alyssa, és amikor egy pillanatra elcsodálkozott Alex, egy apró mosoly jelent meg a szája szegletében. Imádta ugratni a fiút, és örült, hogy ismét ő tette ezt a másikkal, nem pedig fordítva.
- Mert az dallamosabb és olyan szépen cseng mint, a nevetésed – mondta Alex kedvesen, mire Alyssa jóízűen felnevetett. – Látod, erről beszéltem – tette hozzá mosolyogva Alex.
Alyssa egy pillanatra elgondolkozott, majd fürkészően nézett Alex-re. Nem gondolta volna, hogy a csipkelődése bókba csap majd át, ami végül nagyon is jól esett neki. Túlzottan is, és valamiért de j’ai vu érzése támadt, bár maga sem tudta, hogy miért.
- Mi jutott az eszedbe? – kérdezte kíváncsian a férfi.
- Mintha régen ezt már mondta volna nekem valaki – felelte eltűnődve Alyssa. – De az lehetetlen, mert csak apám hív így akkor, amikor mérges rám.
- Szóval zavar, ha így szólítalak? – kérdezte aggódva Alex.
- Nem! – felelte gondolkodás nélkül Alyssa. – Tőled kedvesen és jólesően hangzik és tetszik is – mondta mosolyogva, amivel Alex arcára is mosolyt csalt.
- Ha már az öregkornál és a rossz memóriánál tartunk, te sem Alexandernek szólítasz egy ideje, pedig rajtad kívül soha senki nem hívott még Alex-nak – mondta piszkálódva a fiú.
- Ó, erre roppant egyszerű a magyarázat – mondta Alyssa nevetve és igyekezett megfelelő hatásszünet után bevinni az övön aluli ütését. – Az Alexander túl hosszú, én pedig nem szeretem a hosszú nevek kimondására pazarolni az időmet.
- Áucs, ez fájt – mondta Alex, majd színpadiasan a szabad kezével a szívéhez kapott. – Én itt kiteszem érted a szívem-lelkem, te pedig erre azzal reagálsz, hogy „nem szeretem a hosszú nevek kimondására pazarolni az időmet” – tette hozzá vékony hangon Alex, amivel csak azt érte el, hogy Alyssa még jobban nevetett.
- A férfi dolga bókolni, nem a nőé – mondta Alyssa válaszul Alex megállapítására, mire a férfi szemében látott egy mohó csillogást felgyúlni. A gond csak az volt, hogy ez a fajta csillogás egészen a lelkéig hatolt és örömmel töltötte el őt.
- Szóval szereted, ha bókolnak neked? – kérdezte sejtelmesen Alex. – Felhívás keringőre? – kérdezte halkan, majd óvatosan közelebb hajolt Alyssa-hoz.
Alyssa ismét érezte a férfi mámorító és forró leheletét az arcán, ami most is túlságosan elbódította őt. Észre se vette, hogy elfelejtett levegőt venni és megbabonázva nézi a férfi telt ajkait, amik olyan hívogatóak voltak a számára. Amikor végre magához tért, ijedten kapta a tekintetét Alex szemeire, elérve ezzel azt, hogy a férfi ajka egy elégedett mosolyra húzódjon. Pillanatok alatt zavarba jött, de mire ez tudatosult volna benne, az ajkaik ismét egymásra találtak. Alyssa jólesően sóhajtott, amikor felfogta, hogy mi történik, és földöntúli boldogság járta át a szívét Alex csókja miatt. Finoman és lágyan ízlelgették egymás ajkát, és amikor Alyssa rádöbbent, hogy Alex egyáltalán nem kezdte el leteperni, ahogy a legtöbb férfi ilyenkor már megtette volna, még nagyobb csodálattal nézett fel magában a fiúra. Tudta, hogy egyre jobban belehabarodik, de már nem is akart ellenkezni ez ellen. Egyre jobban bízott Alex-ben, és hagyta, hogy a szíve átvegye felette az irányítást és végre boldog legyen.
Amikor a csókjuk lassan búcsúzkodó lett, Alyssa elmosolyodott, így végül elváltak egymástól, hogy aztán a másikra emeljék a tekintetüket.
- Nagyon finom ajkaid vannak – mondta mosolyogva Alex, majd a mutatóujjával lágyan végigsimított Alyssa ajkain, amik boldog mosolyra húzódtak a lágy érintés nyomán.
- Te sem panaszkodhatsz – felelte Alyssa, majd hirtelen összerezzent, mert megszólalt a telefon a zsebében. Gyorsan kinyomta az apját, megírta a szokásos kódolt SMS-t, majd eltette a telefont oda, ahol volt.
Alex türelmesen megvárta, amíg a lány ezt megteszi, majd hirtelen eldőlt a kanapén, a fejét a karfára tette, Alyssa-t pedig maga mellé húzta. Nagyon szűkösen fértek így el az öreg bútordarabon, emiatt kénytelenek voltak szorosan egymáshoz simulni. Alyssa nem tiltakozott ez ellen, sőt, inkább nagyon is örült Alex bódító közelségének. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom és biztonságérzet áradt szét a szívében, amikor Alex mellkasára hajtotta a fejét, és meghallotta Alex ütemes és lágy szívdobogását. Boldogan elmosolyodott, majd óvatosan átölelte a fiút. A lábát is átfonta Alex-én, így teljesen össze voltak bújva. Semmi szexuális töltet nem volt ebben az ölelésben, és ezt mindketten döbbenten vették észre. Egyszerűen jólesett nekik, hogy közel voltak egymáshoz, és a másik karjában lehettek. Alex óvatosan megfogta Alyssa kezét, amit a lány az ő mellkasán pihentetett, majd belekulcsolta az övét. A szájához emelte, egy gyengéd csókolt lehelt a lány kézfejére, majd visszatette a kezüket a mellkasára.
Alyssa boldogan elmosolyodott, és magában titokban egy kicsit dühös volt Alex-ra, amiért ennyire pontosan tudta, hogy mivel érheti el azt, hogy egyre jobban megszeresse őt. Mintha tökéletesen tudta volna Alex azt, hogy mikor mire vágyik, és mi esne a legjobban neki. Olyan, mintha egy megmagyarázhatatlan, furcsa kötelék lenne köztük, ami csak azért hívatott létezni, hogy őket boldoggá tegye és egyre jobban megerősítse Alyssa-t abban, hogy Alex az a férfi, akire szüksége van.

4 megjegyzés:

  1. Mint mindig nagyon édesek együtt és külön is. Lyssa múltjáról már megtudtunk egyet - mást, most tényleg jól jönne ha Alexről is kapnánk néhány infót. Alex egy igazi szivtipró, tudja mitől döglik a légy, jó tanárai voltak, tudom Lyssat sem kell félteni, de én még mindig úgy látom, hogy/mint apuci pici lánya. Természetesen nem baj, sőt egy kicsit sem zavar, annál szerethetőbb, mivel nagyon ragaszkodik az édesapjához. Kiváncsian várom az új részt, de előtte a TDF-t. Húúúúúúúúú..., most érzem igazán mennyire hiányzott. Alig várom... Yes, pénteken TDF!!!!!!! Puszi, :):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Maresz!:)
      Örülök, hogy tetszett.:) Amúgy a karakterek kapcsán jó helyen kapizsgálsz, nem véletlenül érzed őket ilyennek.:) De tudnak ők kemények és másmilyenek is lenni, ha arról lesz szó, és lesz szó arról is, abban biztos lehetsz.:)
      Szóval már alig várod a pénteket, mi? :D Mindjárt itt is van, türelem.:)
      Puszillak :)

      Törlés
  2. A történet még mindig nagyon jó és a karakterek is egyszerűen imádni valóak együtt, külön. Az már biztos Alex egy igazi nő csábász, na jó nem, de simán lehetne az. Egyre jobban várom azt a részt amikor kiderül, hogy kik a szüleik meg persze az odáig vezető részeket is. Várom a következőt és még inkább a pénteket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zoltán, örülök, hogy tetszett.:) Érdekes, hogy mindenki nőcsábásznak nézi Alexet, pedig nem ezt szántam a fő tulajdonságának, de attól még lehet normális férfi is. Csábítani pedig tudni kell.:)
      Mindjárt itt a péntek és akkooooor....:) De jóóó lesz, végre:) Türelem, már csak pár óra:)

      Törlés